Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-12-01 / 48. szám
Evangélikus Élet 56. ÉVFOLYAM 48. SZÁM 1991. DECEMBER 1. ADVENT 1. VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 12 Ft Nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem talál Téged, mert te teremtettél és Magadnak teremtettél minket. AUGUSTINUS A TARTALOMBÓL VÁROSI MISSZIÓK NAGYGYŰLÉSE muvj úuuf vuuvj] „ENGEDJÉTEK HOZZÁM JÖNNI w r Il i i m. . A KISGYERMEKEKET” fl 1 I 111 A RENDKÍVÜLI HÍD 1' il yfl 1 - } % H % • f id! 5* I A kecskeméti Ybl-templom Élő hitre akarunk nevelni MEGÚJULT A KECSKEMÉTI YBL-TEMPLOM Kecskeméti templomunkat tervezőjéről mindenütt úgy ismerik, mint Ybl-lemplomol. A templomot 1862- ben építették, az akkor alig ötszázan ott élő evangélikusok. A század elején jónak látta az egyházközség, hogy pavilonokat építsen eléje, mert a kecskeméti piac települt a szomszédságba. Ez egyrészt jó volt, mert a piaccal járó szemetet felfogta és még anyagi hasznot is hozott, másrészt viszont a gyönyörű épületet teljesen elzárta a külvilágtól. 1984-ben a világgyülésre készülve bontották le a templom előtti üzletsort és renoválták kívülről a templomot. Jellemző volt a helyzetre, hogy számtalan kecskeméti polgár a bontás utáni napokban azt kérdezte: tessék mondani, ez a templom mindig itt állt? Akkor nagy erőfeszítést jelentett a gyülekezetnek a renoválás, a város vezetésének a területrendezés. De szépen megoldották. Hátra volt még a templom belseje és az időközben vihar tépázta tetőzet felújítása. Néhány éve lelkészváltozás történt a gyülekezetben. E sorok Írója átadta helyét Kis János lelkésznek, aki nagy hittel és fiatalos lendülettel vetette magát a munkálatokba. Eredetileg 1992-re tervezték a belső felújítást, de Isten megsegítette őket és már most elkészültek a tervezett munkákkal. Kis János számolt be az elmúlt év történetéről. Százezer forinttal indultak és közel négymillióba került a felújítás. Segítette őket a megye vezetése, az Országos Egyház, a Műemléki Felügyelőség, a finn testvérgyülekezet, de nagy áldozatot hozott az alig 500 lelkes gyülekezet is: 800 ezer forintot gyűjtöttek össze templomukra. (Volt olyan idős özvegy, aki 20 és 50 forintosokban számolta le 20 000 forintját, nyilván így rakosgatta össze nyugdíjából a félretett adományát.) A lelkész szavai szerint: „ilyen sokan hozták össze Isten segítségét. Kishitűségünket Isten gazdagon megáldotta.” A tetőfelújításon és a belső festésen kívül megoldották a templom padok alatti fűtését és a hangosítást is. Határidők tekintetében sokszor hallunk módosításról úgy, hogy valami később készül el. De, hogy egy évvel korábban?... ez nagyon ritka eset. A BÁCSÉPSZER vállalat dolgozói gyors és nagyszerű munkát végeztek el, alig négy hónap alatt. A gyönyörűen fehérre festett falak, a farészek mázolása mellett a legszebben sikerült a felújításban az oltártér rendezése. Ybl eredeti tervei szerint a később odakerült oltárképet áthelyezték a bejárat melletti falra és helyére fehér alapra egyetlen, méreteiben odaillő kereszt került, - ahogy azt fényképünk is mutatja. November első vasárnapja templomszentelési ünnep a gyülekezetben. Erről emlékeztek meg, és erre hívták el dr. Harmati Béla püspököt, hogy a hálaadásban vezesse a gyülekezetét. Külföldi vendégek is jöttek vele: dr. Karl Man volt LVSZ-főtitkár és felesége A megújított oltárkép az USA-ból és dr. Edmund Ratz egyházfőtanácsos Stuttgartból. Ugyancsak jelen volt dr. Muntag Andor dékán is, valamint Káposzta Lajos, az egyházmegye esperese és Debreczeni József orsz. gyűl. képviselő. A püspök a vasárnap evangéliumát választotta igehirdetése alapigéjéül: Mt 22,15-22 versei alapján szólította meg a gyülekezetét. „Ez a templom szolgálja azt a célt. hogy emberek rádöbbenjenek, meg kell adniok Istennek, ami Istené... Ebben a templomban ma a tisztelet és a hála legyen az első Isten iránt, hogy megújulhat a gyülekezet és megújulhat az egyház.” Istennek adassék mindenkor a tisztelet és a dicsőség, s aki tiszteli Istent, tiszteli embertársát is. Isten tisztelete mellett a mi gondunk a város java és az ország java is! Kettős állampolgárok vagyunk. „Ez a templom legyen helye a megújulásnak, Isten színe elé állásnak, hogy megadjuk neki a tiszteletet, ebből a tiszteletből legyen jobb közösség, boldogabb család, békességesebb együttélés. Szigeti László felügyelő köszöntötte a vendégeket Dr. Kari Mau kös/.önti az ünneplő gyülekezetét az ünnepi közgyűlésen. Káposzta Lajos esperes beszélt az igényes ősökről, akik olyan tervezőt kerestek, aki az evangéliumhoz méltót tudott alkotni. A mai felújítók is méltók lettek hozzá. Varga László lelkész a reformátusok nevében köszöntött és kívánta, hogy közösségteremtő otthonná legyen a hely, ahol oltalmat és védelmet találhatnak emberek. Fejes László apátplébános példaerejünek mondta az evangélikus gyülekezet összefogását. Dr. Karl Mau 11 ezer km-ről jött együtt örülni a kecskemétiekkel, akikkel már korábban is meleg találkozásuk volt, amikor LVSZ- gyülés volt itt 1972-ben. Dr. Edmund Ratz egyházfőtanácsos a közeli reformáció-ünnepére mutatva mondta, hogy újra meg újra megújulásra van szüksége az egyháznak. A város polgármestere, Merász József a gyülekezetnek hitre és bizakodásra tanító magatartását köszönte meg és további segítséget ígért. Szabó István dunaegyházi lelkész kérte a gyülekezetét, ezután se pihenjenek, hanem maradjanak aktívak a gyülekezetben. Dr. Harmati Béla püspök kifejezte örömét a látottak felett. Az együtt-egymásért diadala az amit itt láthatunk. Példaszerű az, amit véghezvittek. Külön köszönte a lelkész okos fáradozását. E sorok írója, aki egyben a szolgálatban előd volt és elindította a renoválást mit mondhat még ezután? Örül, hogy ilyen szép lett a templom, ez méltó hozzá. Különös öröm az oltártér megoldása, az egyszerű kereszt, melyre ha ránéz a gyülekezet, megtalálja örömének és reménységének forrását. Tekintsenek is fel mindenkor Krisztus keresztjére! Tóth-Szöllős Mihály ADVENT - MEGTÉRÉSRE HÍV Advent az egyházi esztendő kezdete. A mai nappal kezdődik ez a karácsonyt megelőző időszak. Sok gyülekezetben az egyházi esztendőnek ezt a szakaszát adventi koszorúval is ünnepük. Ezen a koszorún a négy vasárnapnak megfelelően négy gyertya van. Az első gyertya lángja ma lobban fel a templomainkban, gyülekezeti házainkban és sok keresztyén családi otthonban. Mi az ige fényét szeretnénk felragyogtatni lapunkban a négy adventi vasárnapon. Az advent szó arról vall, hogy eljött, megérkezett a Megváltó Isten ígérete szerint. De utal arra is, hogy Jézus jön népéhez. Jön hozzánk az igében és a szentségekben, de jön, visszatér hozzánk ama napon, ahogyan Urunk ígérte, hogy megítéljen élőket és holtakat. Nem térhetünk ki előle. Mi azonban nemcsak tudomásul vesszük az elkerülhetetlent, hanem örömmel készülünk a vele való találkozásra. Isten igéje rávilágít az ő szeretetére, amellyel segítségünkre siet a várakozás idején. Elküldi követeit, akik utat készítenek a hozzánk érkező Jézusnak. így küldte el választott népéhez a prófétákat, majd Keresztelő Jánost (Mk 1,1-5), azután az apostolokat és evangélistákat, most pedig küldi az igehirdetőket, az ő mai tanúit. A tanúk kiáltó szóként figyelmeztetnek az Úr érkezésére. Ezt teszem én is, amikor igéjének fényét kívánom ragyogtatni azokban az otthonokban, ahol olvassák újságunkat. Az ige fényében meglátjuk azt is, hogy sok akadály tornyosul az Úr útjában. Még mindig sok a szívekben a kételkedés, a hitetlenség, egyszóval: a bűn. Ebben a fényben lássuk meg a saját bűneinket, hogy mennyire elfordultunk mi is Istentől, sodródtunk azokkal, akik tagadták az ő létezését is, akik nem akartak tudni az ő atyai szeretetéről. Lássuk meg bűneinket, amelyekkel vétkeztünk Isten eüen, aki pedig szeretetét abban mutatta meg irántunk, hogy az ő egyszülött Fiát áldozatul adta értünk a golgotái keresztfán, aki által igazságot és üdvösséget szerzett számunkra. Az adventi ige leleplező fénye indítson minket bűnbánatra, hogy tudjunk szomorkodni bűneink miatt, vagy akár sírni is, mint az Urat megtagadó tanítvány, Péter tette. így forduljunk vissza, térjünk meg ahhoz, akinek mindent köszönhetünk: az életünket, szeretteinket, mindennapi kenyerünket, jelenünket és jövendőnket. A Szentírásban gyakran áll egymás mellett a megtérés és a keresztség, valamint a bűnbocsánat. Keresztelő János ezt hirdette: „térjenek meg, és keresztelkedjenek meg, bogy bocsánatot nyerjenek bűneikre” (Mk 1,4). Pünkösdi prédikációjában Péter is ezt. mondta a bűneik miatt megszomorodott hallgatóinak: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára...” (ApCsel 2,38). Térjünk vissza a keresztségünkben minket elfogadó Szentháromság Istenhez, hogy most is bocsánatot nyerjünk vétkeinkre és a hozzánk érkező adventi Királyt, Jézust, befogadhassuk életünkbe. Pintér János (A beszéd a Soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium tanévnyitóján hangzott el.) Tisztelettel és szeretettel köszöntőm kedves vendégeinket. Az állami vezetés képviselőit, közöttük is Biszterszky Elemér államtitkár urat, Lukáts Miklós államtitkárt és feleségét, valamint Platty Iván főosztályvezető urat. Köszöntőm egyházunk képviselőit, lelkészeit; közöttük is Szebik Imre püspök urat és kedves feleségét; a püspök úrnak itt köszönöm meg az istentiszteleti szolgálatait. Köszöntőm Bárány Gyula esperes urat és feleségét, Szimon János igazgató lelkész urat. Köszöntöm egyházunk világi képviselőit, közöttük is külön Farkasházi Ferenc kerületi felügyelő urat. Köszöntőm a testvéregyházak jelenlévő képviselőit. Köszöntőm Győr- Moson-Sopron megye képviseletében Szentkuti Károly alelnök urat, Sopron város tisztelt vezetőit, közöttük külön is Hirschler Rezső polgármester urat. Köszöntök minden kedves külföldi vendégünket, külön Reingrabner szuperintendens urat. Őszinte tisztelettel és megilletődöttséggel köszöntöm a kedves öregdiákokat, közöttük külön is Violin Franciskát - Ferike nénit - a legidősebb öregdiákunkat és az iskola volt tanárait. Köszöntőm kedves kollégáimat és minden jelenlévő tanárkollégát, külön is Teológiánk dékánját Muntag Andort és Gyapay Gábor fasori igazgató urat. Nem utolsósorban köszöntöm a tanulóifjúságot, akikért az iskola van, közöttük megkülönböztetett figyelemmel új elsőosztályosainkat. Ezen hosszúra nyúlt köszöntő után hadd mondjam: örömünnep van ma. Az 1557-ben alapított Liceum 43 éves állami gimnáziumi működés után újra az Evangélikus Egyház iskolája. Örömhír ez, sokaknak, gondolom az itt lévők többségének az. Mit jelent a Líceum, mit jelent a volt diákoknak, mit az evangélikus egyház hívő népének, mit jelent Sopron városának? Idézhetném az iskola történetét. Gondolom, sokan jobban ismerik nálamnál. Hivatkozhatnék Lackner Kristófra és dicső igazgató elődeimre: Fridelius Jánosra, Deccard Jánosra, Hajnóczy Dánielre és így tovább. Azután a kiemelkedő tanítványokra; Kiss Jánosra, Berzsenyi Dánielre, Gombócz Zoltánra, hivatkozhatnék a Magyar Társaságra, de helyette mégis, engedtessék meg, személyes leszek. 1964-ben 16 évvel az államosítás után Tétről, Győr megye délkeleti csücskéből, igaz, második helyen, de ide jelentkeztem. Szüleim, akik mindketten régi evangélikus családból származnak, számon tartották, hogy van egy távoli iskolánk, pedig 1948- ban még ők is fiatalok voltak. Azután fölvettek Győrbe, így akkor nem kerültem ide. Második, hoszszabb találkozásom az iskola szellemével már Budapesten történt. Egyházközségem lelkésze és néhány presbitere is licista volt. A baráti beszélgetések igen gyakran végződtek, néha kezdődtek Sopron idézésével. Először szinte zavart, de hamarosan megértettem, hogy csak egy rendkívüli szellemi erő, egy életet meghatározó élmény lehet az, ami időben és térben oly távol állandóan előtör mint emlék, mint mozgósító erő, biztos támasz az életúton, viszonyítási pont és irányítás, ami előre, illetve felfelé mutat. A következő élmény, melyet elmondok, már kinevezett igazgatóként ért és ér mind a mai napig. Az öregdiákok olyan tisztelettel néznek rám, szorítanak velem kezet, amit személyem semmiképpen nem indokol. Egyedül csak az, hogy a Líceum igazgatója vagyok. Elhalmoznak a segítőkészség ezer jelével új lakhelyünk rendezése kapcsán is, és ha az iskolára terelődik a szó, a szemek elhomályosulnak, bennük különös fény csillog. Értik-e ezután a kétkedők, hogy a Líceum, az Ágostai hitvallású Evangélikus Gimnázium valami nagy, valami csodálatos dolog! Nem tagadjuk meg azonban az elmúlt 43 évet sem. A Berzsenyi Gimnázium egyrészt sok tekintetben folytatója és őrizője volt a régi hagyományoknak, másrészt teremtett új értékeket is. Ami maradandó, az fennmarad, ami nem, az kihull a könyörtelen idő rostáján. Mit tett és mit akar tenni az iskola? A hitetlenség és kiábrándulás évtizedei után talán kissé félszegen mondjuk, de kimondom, élő hitre akar nevelni, felmutatni, hogy Isten az egyedüli Úr, ő teremtette a világot, benne minket is, azokat is, akik ezt nem tudják, vagy nem akarják elfogadni. Szabad akaratot adott, így még azt is megtehetjük, hogy nem hiszünk benne. Hirdetjük, hogy Jézus Krisztus az élő Isten fia, aki vállalta az emberi sorsot, ezzel értelmet ad földi életünknek. Hogyne lenne érdemes élni azt az életet, amelyet maga az Isten fia élt, minden örömével és bánatával, születéstől, egészen a halálig. Kimondom, hogy a Szent Lélek az egyedüli igaz tanító, ő ad erőt, bölcsességet és hitet. Nevelünk az egyházi jelképek, mindenekelőtt a kereszt szeretetére és ismeretére. Az iskola mindenkor felmutatta és fel kívánja mutatni a tiszta erkölcsi értékeket, a becsületes munka örömét, a másik ember megbecsülését: „Úgy bánjatok egymással, ahogy szeretnétek, hogy veletek bánjanak”, a teremtett világ szeretetét, annak megóvását a jövő évezredekre. Hűséget a hazához, annak népéhez, történelméhez, hagyományaihoz. Hűséget a magyar földhöz, a haza megismerését. Hűséget nemzeti jelképeinkhez: a háromszínű zászlóhoz, a címerhez, de hűséget történelmi jelképeinkhez: így Magyarország Koronájához is. Az iskola mindenkor felmutatta és fel is kívánja mutatni a családi élet tisztaságának igényét, a házastársi hűséget, a fiatalok tiszta életvezetési lehetőségét és annak értékét. Tudom, hogy ez a mai világban sokaknak értelmetlen, sőt érthetetlen, de lejjebb nem adhatjuk. Értse meg a diák, a leendő édesanya és édesapa, hogy a gyermek Isten ajándéka, akit az ember nem vállal, hanem ajándékul elfogad, egy új ember, aki nem is a szülőké, csak egy vándorserleg, melyet majd tovább kell adni, de kifényesítve, a lehető legnemesebb tartalommal megtöltve. Azután az iskola tanít. Az igazat, a jót és szépet. Mint az udvaron a bejárat feletti írás hirdeti, „aedes musis erectae” (a múzsáknak emelt hajlék). Tanítja az igazat, a tudományok, a művészetek múltját és legújabb eredményeit, mindenféle torzítástól mentesen a különböző vélekedések felmutatásával, hadd alakítsa ki az ifjú ember a saját felfogását, véleményét. Tanítja a jót. Mi használ embertársainknak, mi használ a világnak. A jó és a rossz megkülönböztetési képességét, a jó igenlését, a rossz elutasítását. S tanítja az iskola a szépet, azt a sok csodát, amit az emberi szellem alkotott, a teremtett világ szépségét és ezek megbecsülését, óvását és továbbvitelét. Az isteni harmóniát már itt a földön. A bevezetőben feltett kérdésekre még egy válasz azoknak, akik esetleg talán féltik az iskolát, félnek az egyházivá válástól. Nem vettük el az iskolát, az iskola továbbra is az Önöké, diákoké, az Önöké, Sopron városáé, Nyugat-Magyarországé, az egész magyar nemzeté, és így az Evangélikus Égyházé. Olyan csodálatos lelki kenyér, amit minél több részre osztanak, annál jobban szaporodik, minél több diákja van, híre, neve annál messzebb száll. Hiszem és remélem, hogy egykor minden mostani tanítvány is olyan büszke lesz a Líceumra, mint azok az öregdiákok, akikről a bevezetőben szólottám. Még egy gondolat, eddig arról beszéltem, hogy mit adott és mit ad az iskola, most az iskola kér. Megismétlem a ballagáson mondott szavaimat. Támogatásra van szükségünk, erkölcsi és anyagi támogatásra. Kérjük a jó szót, további jó hírünk keltését, a kétkedők meggyőzését, az erőtlenek megerősítését. Tegyék ezt szóban, baráti beszélgetésben, de tegyék a sajtó eszközeivel és minden lehetséges módon. Kérjük továbbra is az anyagi áldozatvállalást, jelenlegi és majdani alapítványaink támogatását, minden jó szándékú felajánlást. Befejezésül hadd idézzem az 1991. év igéjét, amely naponként olvasva eddig is erőt adott nekem és sokaknak. Adjon erőt mindnyájunknak az új tanévben a reményteljes újrakezdésben: „Akik az Urban bíznak, erejük megújul”. Ezen gondolatok jegyében az 1991/92-es tanévet ünnepélyesen megnyitom. Dr. Lampérth Gyula
