Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-11-03 / 44. szám
56. ÉVFOLYAM 44. SZÁM 1991. NOVEMBER 3. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 23. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 12 Ft r?.-----Jil:l---- f7/_____ ~ Akkor nem lesz többé kísértésünk,_________ hanem minden gonosztól megszabadulunk. Szomorúság, sírás, szenvedés,__________ fájdalom, halál se lesz többé.___________ Bún sem lakik testünkben, hanem minden szennytől gonosz vágytól, kívánságtól egészen megtisztulunk. Luther ■■ A TARTALOMBÓL AZ ÉN ATYÁMNAK HÁZA OKTÓBERI EMLÉKEZÉS ELŐREMENTEK ELŐTTÜNK MENTEK EL Ahogy modernizálódott az élet, gépeseden minden, kiszorult a megszokott életszíntérről az, hogy otthon halnak meg az emberek. Eltűnt ezzel együtt az utcáról a gyászmenet, nem kell megállni, nem kell kalapot megemelni, nem kell az üzletajtókat bezárni, míg elvonul a gyászmenet. Pedig, ez így volt városkákban, községekben és falvakban. Évtizedekkel ezelőtt így „torpant meg” az élet menete egy elvonulásnyi időre. Bizony, a férfiak megemelték kalapjukat, a gazdák lehúzódtak lovaskocsijukkal az út szélére, a kis üzletek ajtóit behúzták a boltosok, s a szembeforgalom megállt. Az élet menete megállt egy pillanatra a halál menete előtt! Ezekben a napokban kimegyünk a temetőbe: megállni, kalapot emelni, emlékezni, és imádkozni. Igaz, otthon is lehet, de ma ott, ahol szüléink, testvéreink, barátaink, volt munka- és iskolatársaink vannak. Van, aki beszélget velük. „Itt vagyok!” Van, aki el is köszön. Nincs tudathasadásuk. Tudják, hogy meghaltak, de ők még mindig édesapák, édesanyák, az itt maradt özvegyeknek az életük fele, a gyermekeknek a szülői ház. Még most is, még mindig, így is. A temető a legnagyobb város. Annak van a legtöbb lakója. Nyugtalanító hely. Van, akit zavar a temető. Oda is betört a bűneset; feltúrják, letapossák, kiforgatják, megbecstelenítik. A temető vádol is. Vádolja az ítélkezőket. Heródest a betlehemi két éven aluli fiú gyermekek temetője. A hősök temetői, a jeltelen tömegsírok. A sok rendezett sírhant alatt de sok rendezetlenség van, ami kilátszik, alulról felkiált, kérdez, kérdőjelez, sőt vádol is. Több, mint ezer temetői szolgálatom volt eddig. Meggyőződésem, hogy hamis az a megjelölés temetésre : kis- és nagytemetés. Minden temetés - a gyülekezet nagyságától függetlenül - nagy, mert a hozzátartozó szülőt, vagy testvért temet. A temetőből nézve sok minden merénylet az élet ellen. Felejthetetlen számomra az egyik temetői szolgálatom emléke, amikor a kezdő ének és a lelkészi szolgálat közötti lélegzetvételnyi szünetet a közeli házak egyikéből hangos veszekedés, káromkodás, szitkozódás törte meg. Nincs az a rutin, amely kivédhette volna ezt a „támadást”. Bizony - a szó fennakadt! Mindenki némán nézett maga elé, s révedezett. Nem tudom, mert nem tudhatom, hogy ki kire gondolt? Magára? Nem biztos. Ha filmen látom, azt mondom, óriási rendezői húzás, maximális hatást remélve. Ez nem filmművészet volt, ez dokumentum, az élet dokumentuma, ahogy élünk. Tudom, most mindenki azt várja - mi történt ezután? Egy kérdés - megéri? Innen, a koporsó mellől hallva az elhangzottakat - megéri? Egészségesen nyírni egymást, a betegért meg rohangálva megtenni mindent. Ki érti ezt? Sírok mellett állunk a halottak napja hetében. Mi Soltvadkerten - az egyházi esztendő rendje szerint - megtartjuk az örökélet vasárnapját. Az egyházi esztendő utolsó vasárnapja előtt felkeressük a gyászoló családokat azzal a hívással, hogy a templom közösségében együtt adunk hálát azokért, akiket kikísértünk utolsó útjukon az elmúlt egyházi esztendőben. Miközben szólnak a harangok, minden halottunk neve felhangzik az eltemetés sorrendjében. Emlékezünk azokra, akiket imára kulcsolt kézzel temettünk el. Itt, amíg élünk, az imára kulcsolt kezekre nagyobb szükség van, mint odalenn. De ezt is tőlük tanultuk, ezért adunk hálát értük így. Van előttem még egy sir, amelyik üres. Ez Jézus sírja. Tudom, hogy Ő sem a sírban, sem a kereszten nem maradt. A legközelebbi útitársunk Ő. Az emlékezésben is, hisz él. Feltámadott! Káposzta Lajos Feltámadt Krisztus. XVIII. század második fele HANS FAISST (1896-1979) SIRATÓ Halottaim, rátok emlékezem ma, kik életemhez kapcsolódva egykor velem jártatok, ám szólított egy Hang, halk hang, mégsem teheti hallatlanná egyetlen szólított sem, éjben alvó vagy lármás nappal tevékenykedő - a Hang, mely mindenkit hív s aki vette: fölkel, bár ült vidámság asztalnál, fölkel s elhagyva termet, sok barátot, ha mégoly ellenére volna is, az ismeretlen, ködtakarta útra rálép és indul engedelmesen. Ugyanaz a Hang, mely életre hívott, hogy itt e csillagon legyen vándorlástok, most szigorú szóval fölkerekedtet titeket, szeretteim s ijedten látjuk, miképp vonultok el - hát nem fog vissza mint anya gyermekét a szeretet sem benneteket, sietve távozókat? - Szólít a Hang, nem gondol vágyainkkal, mindenkit hiv, ki nem maradhat senki. Ne ejts panaszt, mért tennéd? csöndesedjél, hisz ráismersz: a Nagy Szólitó hangja - zokszó helyett magasztald, áldjad Őt! Scholz László fordítása „A teljes keresztyénség mégis csak az mely elér húsvétig. Valójában csak az keresztyén, aki hiszi, vallja és éli, hogy Jézus nemcsak a szeretet hirdetője és példaképe, nemcsak a fájdalmak férfia, nemcsak egy hatalmas tragédia mindnyájunkat leleplező hőse, hanem feltámadott és élő Király. A teljes keresztyénség nemcsak szeretetgyakorlás, szenvedésvállalás és megtérés, hanem ezekkel együtt, de ezeken felül a feltámadás reménysége, az örök élet hite. Hite annak, hogy Krisztussal együtt mi is feltámadunk s élünk őalatta, az ő országában örök boldogságban, ártatlanságban és tisztaságban.” (Dr. Kéken András 1944. húsvétján elhangzott igehirdetéséből.) MEGYEI EVANGÉLIZÁCIÓ BÉREN Életre kelnek a kisfalvak Ez a patkó alakú kis nógrádi település már az Árpád-ház kihalása (1301) előtt létezett. Mátyás király uralkodása idején Báthory István birtokolta, 1770-1848 között az Eszterházy család tulajdonában volt. A béri templomot egyházunk egyik legrégebbi későbarokk műemlék templomaként tartjuk számon. A templom egyes falsikjai, szépen faragott kvadrátkövei a XIII—XIV. századból származnak. A torony - emeletnyi magasságig - XIV. századi építmény, amelyet 1808-ban újra falaztak, de felhasználták „másodlagosan” a koragótikus kőablakkereteket a torony építésénél. A béri gyülekezet 370 éves múltra tekint vissza, de csaknem 700 éve hangzik Isten igéje ezen a helyen. Két éve avattuk fel a 450 lelkes evangélikus település 2,2 millió forinttal felújított gyönyörű kis templomát. A kistelepülések önkormányzati önállósága tudja legkézzelfoghatóbban érzékelni a rendszerváltást. Korábban Bér még a túristatérképekről is lemaradt. A választások óta több mint harmincötször nyomtatta ki Bér nevét a sajtó - dicsekszik az ambiciózus evangélikus polgármester, Maczó László. Oka van a dicsekvésre, hiszen gyönyörűen renoválták a polgármesteri rezidenciát, sok száz személyes szabadtéri színpadot építettek, három hidat a falut átszelő patak felett, út épült a faluban, lépéseket tettek a helyi iskola kialakítása érdekében, a nagycsaládosoknak háztartási szükségleteit az önkormányzat nagykereskedelmi áron szerzi be, és így tovább. A gyermeknapon sztárok szórakoztatták Bér és környékének fiataljait. A falu lakossága 1960-hoz viszonyítva 50%-kal csökkent. Már bizton hiszi az önkormányzat, hogy ez a folyamat megáll és a falu az elkövetkezendő időben a progresszió útjára lép. Egy ilyen - röviden vázolt - evangélikus múltú és a jelen lehetőségei felé kezét kinyújtó, élni akaró faluban megjelentek A Hit Gyülekezetének aktivistái. Tevékenységük hatására páran „elindultak” a hit útján, közülük olyanok is, akik korábban csak formailag voltak evangélikus keresztyének. Ez nagyon jó és örvendetes. Ez az eset - bárhol is történjék az országban legalább négy kérdést vet fel. Első: a hitrejutottak továbbá is evangélikusok akarnak-e maradni? Második: hogyan fogadják őket a gyülekezet tradicionális és egyházszerető, ezért mindig áldozatot hozó hívő tagjai? Harmadik: miért nem lehetett az egyházon belül is hitre jutni? Talán nem volt a gyülekezeten belül ige, szentség és Szentlélek? Negyedik: a lelkipásztor miért nem evangélizált? Erre minden igehirdetési alkalom egy-egy lehetőség. Ha nincs hozzá karizmája - lehet ilyen egy hívő ember? -, akkor miért nem hívta segíteni lelkésztestvéreit, akiket az Úr jobban megáldhatott? A negyedik feltett kérdés után a gyülekezet lelkésze meghívott evangélizálni a faluba, amelyet megtetézett a polgármester hívása is. Bér ismét az érdeklődés középpontjába került, több mint félezer ember érkezett a megye különböző gyülekezeteiből. „Hálát adok Istennek, a mi Urunknak ezért a szép szeptemberi vasárnapért és azért, hogy az immáron szabad Magyarországon megyénkben megrendezendő első szabadtéri evangélikus evangélizációnak Bér adhat otthont” - szólt megnyitójában többi között a polgármester, majd megemlékezett a gyülekezet közelmúltban Balassagyarmaton elhunyt nyugdíjas lelkészéről, Révész Lászlóról. Az evangélizáció szerkezetének felépítésében oroszlánrészt vállalt Győri János Sámuel ősagárdi lelkész Hermons együttesével. A zenei és prózai részek harmonikusan illeszkedtek egymásba és jól segítették elő az evangélizáció igei üzenetének megszólaltatását. Az éneklő, szavaló ifjúság több gyülekezetből verbuválódott - Ősagárd, Felsőpetény, Vác, Balassagyarmat, stb. - és dinamizmusa magával ragadta az idősebb korosztályt is. Bizonyságtétellel szolgáltak Füke Szabolcs teológus és Tóth András felügyelő, akinek repertoárjában szép régi evangélizációs énekek is megszólaltak. A refrént sokan együtt énekelték az énekessel. Az előbbi a Krisztusban új élet dinamizmusáról, az utóbbi a „nagy mentésről", az igazi Megmentőről tett bizonyságot. Az evangélizáció igei szolgálatát Kalácska Béla esperes végezte 4Móz 11,24-29 és Róm 8,16 alapján. Bevezetőjében elmondta: „Azért választottuk Bért idei szabadtéri evangélizációnk helyszíntől, mert egyfelől szeretnénk a hívő béri evangélikusokat hitükben erősíteni, másfelől bizonyságát szeretnénk adni annak, hogy egyházunkban is munkálkodik a Szentlélek és hitre juttatja azokat, akik az Urat akarják szolgálni". A többi között feltette a kérdést: kik járnak a helyes úton? A vitát a Szentírás eldönti: „Akiket Isten Lelke vezérel, azok az Isten fiai... a Lélek tesz bizonyságot lelkűnkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk”. Hol van az Isten Lelke és hogyan kaphatom? - hangzott az újabb kérdés. Ahol az egyház, ott a Szentlélek és ahol a Szentlélek, ott az egyház. A mózesi ige arra tanit, hogy a tradicionális, hagyományos, ha tetszik „egyházi keretben”, a sátor körül hatvannyolc vénre kitöltetett az Úrnak Lelke és profitáltak, de kettőre, a megszokottól eltérő módon, a táborban töltetett ki a Lélek és ők ott szolgáltak vele. Mózes Józsuát eligazítja: Miért vagy féltékeny a kettőre? Bárcsak az Úr egész népére kitölthetné Lelkét, hogy prófetáljanak. Tehát feltékenykedni nem szabad, más felekezetben is megtérhetnek és szolgálhatnak az emberek. De senki se képzelje azt, hogy a történelmi egyházak alkalmatlanok, vagy hátrányos helyzetben vannak - sok száz éves tapasztalattal - különböző vallási irányzatokkal szemben a megtérést illetően. A hatvannyolc a kettőhöz arány ezt fényesen bizonyítja. Ezért senki se vegye rossz néven, hogy Isten „szabadtéri templomában” Luther-kabátban szolgálok. Nem ez által üdvözülök, de ez kifejezi hitvallásos elkötelezettségemet. Tehát a Szentlélek az egyházban töltetik ki, amikor az igét tisztán hirdetjük és a szentségeket helyesen szolgáltatjuk ki, ahogyan a keresztyénség legökumenikusabb hitvallása, az Ágostai Hitvallás tanítja. Hogyan kapom a Szentleiket? - kérdésre válaszolva kiemelte: „Pál apostol Krisztussal találkozva döbbent rá arra, hogy egy új világ kezdődött el az emberiség történelmében. S ebben az új világban Jézus Krisztus áll a középpontban. Nem számít, hogy én zsidó vagyok vagy pogány, szabad vagyok vagy rabszolga, nő vagyok vagy férfi, egy számít: hit által egyek vagyuk a Krisztusban!... Él a szívedben ez a hit? A Szentlélek támasztja, nem az én beszédem, nem a szívből jövő bizonyságtételek, a szép énekek, nem a nosztalgia, nem a visszaemlékezés, hanem a Szentlélek!... Csak ezt neked el kell fogadnod. Nem az a kérdés most, hogy milyen élethelyzetben vagy, hogy honnan jöttél, melyik felekezethez tartozol, milyen problémáid vannak, hanem az a kérdés; a Lélek hívó szavára rábólintasz-e, igent mondasz-e?” Az evangélizációs igehirdetés harmadik, s egyben befejező szakasza arról szólt, hogy miként tesz bizonyságot a Lélek istenfiúságunkról és ez milyen életvitelben valósul meg. Győri J. Sámuel úrvacsorái előkészítőjében lPét 5,7 alapján nagy szenvedélyességgel világított rá a formailag keresztyén élet gyengéire. Az a baj - mondotta hogy polírozott krisztusokat és kereszteket akasztunk szobáink falaira, s közben gondjainkat, problémáinkat kellene Őrá „akasztani”, vetni. Bárhol vita van, akár a családban is, oda visszük-e az Úr elé, vagy azt mondjuk, ez magánügy. Az úrvacsorában ide kell hozni életünket, bűneinkkel és gondjainkkal együtt. Batyuinkat le kell tenni a kereszt tövébe, vagy ha tovább cipeljük, azt csak az örök kárhozatra vihetjük... Hogyan harcolod meg a hit harcát, ha hatvanhat batyuval le vagy terhelve? A keresztyén embernek is van gondja, de nem kell tovább vinnie a holnapokba. .. Nem kiszakadni kell az egyházból, hanem benne megújulni... Nem azáltal fogsz üdvözülni, mert megfizeted egyházadódat, koptatod a templom padjait, vagy „rongyosra” olvasod Bibliádat, hanem ha az Úrral számolsz, akinek gondja van rád... Jöjjenek az Úr asztalához azok, akiket Ő most megszólított, és azok is, akik hitükben akarnak megerősödni. És jöttek... csak jöttek... több százan. A liturgiában a fentieken kívül több nógrádi lelkész szolgált: Benkő Ferenc diakónuslelkész, Lehoczky Endre. Polóny Zoltán, Seben István és Súlyán Anna lelkészek. K. B.
