Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-11-03 / 44. szám

EH )ftS GYERMEKEKNEK jj£ A BENJÁMIN IS EGYIPTOMBA INDUL A testvérek megdöbbenve indul­tak tovább az úton. Az állatok meg­rakodva gabonával, a pénzük is a zsákban. Mi lehet még ebből? Nemsokára hazaértek. Apjuk már messziről meglátta őket. Sze­méhez emelte a kezét, hogy a nap ne vakítsa el.- Lehet, hogy csak a távolság miatt számolom rosszul őket? - mormolta magában. Hiába szá­molta újra, mégis hiányzott egy közülük. A fiúk odaértek. Valóban keve­sebben voltak. Egymás szavába vágva próbálták elmesélni, mi is történt velük. Amikor Benjáminra került a sor, apjuk bánata hirtelen rémületté változott.- Szó se lehet arról, hogy Benjá­mint elengedjem veletek. József nincs meg, Simeon is elveszett és még Benjámint is elvinnétek? Rúben próbálta menteni a hely­zetet :- Bízd rám, apám! A fiaim életé­re mondom, hogy visszahozom őt neked. Jákob azonban hajthatatlan maradt. Nem engedte Benjámint. Számára különösen is fontos volt a fiú, hiszen a szeretett feleségétől, Rácheltől született. Józsefet is sze­rette, de Józsefet fölfalták a vadál­latok. Ha Benjamin is meghal, nem lesz olyan fia, aki Rácheltől született. Teltek-múltak a napok és az éhínség egyre nagyobb lett. Újra gabonáért kellett volna indulni. A család ismét összegyűlt.- Menjetek - szólalt meg Izráel.- Próbáljatok meg egy kis élelmet vásárolni!- Nem lehet, apánk - mondta Júda. - Az az ember szigorúan fi­gyelmeztetett arra, hogy csak a testvérünkkel térhetünk vissza.- Miért is árultátok el, hogy van testvéretek? - sopánkodott az ap­­ja.- Ő kérdezett ki minket részlete­sen.- Most mit csináljunk?- Apám, bízd rám Benjámint! - szólt hirtelen Júda. - Ha nem ho­zom vissza, hordozzam egész éle­temben a terhét ennek a kérésem­nek. Jákob elgondolkodott. Tudta, hogy nincs más választása. Jú­­dában különösen is megbízott. Mégis nehéz szívvel mondta ki a döntést: - Legyen! Rakjátok meg a zsákjaitokat mindenféle ajándékkal. Pénzt kétszer annyit vigyetek. Azt a pénzt is vigyé­tek vissza, amit a zsákotokban találtatok. Hátha csak tévedés volt az egész. Menjetek vissza ahhoz az emberhez. Adja a mindenható Isten, hogy az az ember irgalmas legyen hozzá­tok, és térjetek vissza mindany­­nyian. A fiúk ismét útra készülődtek. Szótlanul rakodtak. Egyetlen vi­dám volt a csapatban, Benjamin. Ő örömmel készülődött az útra. Nem is gondolt azokra az aggodal­makra, amikkel a család körülvet­te őt. A karaván lassan elindult Egyiptom felé. Jákob olyan sokáig nézett utánuk, hogy már nem is látta őket. Aztán már csak az eget nézte és magában könyörgő imát suttogott. CSENDBEN Istenem! Általában szeretem a zajt, hiszen az mindig vidámságot jelent. Ma azonban túl sok volt. Ma csak elszomorított és fárasztott. Jó lenne csendben lenni egészen. Fejemben még mindig dübörögnek a szavak, a nevetések... Te adj csendet a fejembe is! Szeretnék csendben lenni ma este, Ha akarod, szólalj meg ebben a csendben! KÍSÉRLET LEHET-E ILYET JÁTSZANI EGY ÚJSÁGON KERESZTÜL? A második szó második segítő sza­vához érkeztünk el. Az első segítő szó ez volt: LEJTÉS A megfejtők nem nagyon segítenek nektek, mert általában - a kevés kísér­letező - jó választ írt, jó szóra tippelt. A „rossz” válasz csak az volt: HEGY­OLDAL. Tehát ez nem az, amire én gondoltam, de segíthet a megfejtésben. Most egy olyan szó a segítő szó, ami formailag hasonlít, tehát a hangzásá­ban olyan, mint a gondolt szó: LÁNC Próbáld meg kitalálni, mire gondoltam! A nagyon kevés megfejtő között a pontok így alakultak: 20 pontos: SINKÓ LAURA - Tét, KISBERKES EMÍLIA - Inke 3 pontos: Illés Adél - Egyházasden­­geleg. A többiek általában tévedtek. Bár nagy bibliaismeretre vall, ha valaki egyből kitalálja a mondatot, de jobban örülök Adél válaszának, aki csak egyetlen szót tudva írt. Ha tehát valaki tud egyetlen szót is, írja meg, hogy mire gondolt. Ha rossz a megfejtése, akkor is segíti a többieket. A cím: Koczor Tamás 2373 Dabas- Gyón, Luther u. 14. F I A T A L 0 K N A K Az igaz keresztyén egység fényében Szent Benedek teológiája azért volt forradalmi, nagyszerű és előre mutató, mert mélyen bibliai alapon (regulájá­nak nagy része bibliai aranymondások összessége) a kor kihívására, kérdéseire önálló, új mondatokat fogalmazott. Óra et labora, imádkozzál és dolgozzál dialektikus egysége kiutat jelentett a rajongás és a gazdagok semmittevő életvitele között. Szeretjük őt ezért mind a mai napig. Harc és bensőséges keresztyén élet egyidejűségének meghirdetésével a tai­­zéi közösség vált a világkeresztyénség számára útmutató csapattá. Az egyol­dalú, marxista kizárólagosság felé toló­dó felszabadítási teológia és a szocialis­ta igények letörésére útjára indított, csaknem kizárólagosan lelki magán­szférával, egyéni-zártközösségi hitélet­tel foglalkozó amerikai lelki mozgal­mak között tisztán csengőén mutatta meg a valójában őseredete szerint krisztusi utat. Ebben világossá vált, hogy a szigorú, csaknem szabályok kö­zött vezetett imádkozó élet és a társa­dalmi szintű szociális felelősség harcos megélése együttesen jelenti a teljes és ezért helyes keresztyén életet. Ezért vál­lalták fel oly sokan, már a kádárista proletárdiktatúra idején e testvérkö­zösséggel a baráti kapcsolatokat és al­kalmazták teológiájukat saját életrend­jük kialakításánál. Való igaz, hogy így nagyértékű lelki kapcsolatok, szerető testvéri kötődések alakultak ki. Szinte egyedülálló volt, hogy előre­mutató gondolkodásmód és ökumeni­kus életvitel ugyanazon közösség saját­ja legyen. Nagylelkűségre vall, hogy mindebben az előremegbocsátás, a kapcsolatok feltétel nélküli újrafelvéte­­le (reconciliation) lehet az életvitel irá­nyítója. Lehet-e más a magatartásunk, mint a testvéri együttműködés, akkor ami­dőn e közösség Magyarországra jön és megkísérel összegyűjteni Európából mintegy nyolcvanezer fiatalt. De az is természetes és határozott támogatást igényel mindenkitől, hogy a tiszta krisztusi teológiát képviseljük és tanít­hassuk mindenütt, ahol a munkában részt veszünk. Mert elmondandó - ha nem is állandó beszédtémánk - hogy aggódva figyeljük a protestáns eredetű szerzetesrend romanizálódását és mári­­ásodását. Az ökumenikus gondolat megcsúfolása és elárulása a felekezet­­váltás a mozgalmon belül. Ha a szűz­­máriás egyházi tanítás protestánsnak mondott kifejtését felckezethagyás kö­veti, akkor kétségessé válik vagy az illető teológiai felkészültsége vagy szel­lemi férfiassága. És hitelét veszti az ökumenikus kereztyénség gondolata, akciója. Ha a pápa radikális elvetése helyett megtalált testvéri együttszolgá­­latot a gyors siker reményében maga a mozgalom agg vezetője keveri össze a pápa vezetőszerepénck feltétel nélküli elismerésével, akkor, az ősi, testvéri fi­gyelmeztetés alkalmazásán túl, kinek­­kinek a saját területén ellent kell mon­dania és ki kell fejtenie a reformátori keresztyénség üzenetét, legalább azon a szinten, amelyen a második vatikáni zsinat megkezdte az igaz ökumené ér­telmezését. Ha kilépünk a lelki mozgalomból, a megbékélés gondolatát zászlajára tűző zarándokcsapatból, akkor a passzivi­tás, a begubózás veszélyét kisértjük vagy a mutogatok szomorú táborát nö­veljük elsősorban. Ezért választották a közösség (nem a rend) régi, magyaror­szági tagjai az aktív, tevőleges részvétel javaslatát és terhét magukra. így válik indokolttá, hogy az ifjúsági rovat a ma­ga részéről támogatólag hirdesse a nagy szolgálati alkalmat. Ezért foglal­kozunk intenzíven, nagy szorgalommal a budai és pesti egyházmegye lelkészi munkaközösségeiben a feladatmegol­dás nehéz kérdéseivel. Együtt fogunk imádkozni, evangéli­kus templomokban és lakásokban mindazokkal, akik a Krisztus nevét hívják segítségül. Azonban nem ha­gyunk kétséget senki előtt sem atekin­­tetben, hogy mi a szentírás alapján ál­lunk és a pápai csalhatatlanságot, Má­ria mennybemenetelét még hallgatóla­gosan sem ismerjük el. Meg kell tanul­nia az óriási többségben levő magyar­­országi római katolikus integrista gon­dolkodású keresztyének csapatrészle­gének is, hogy a világkeresztyénségnek Róma csak része és nem volna biblikus magatartás a szegényember bárányká­­ját a többi mellé begyűjteni. „Ne keresd a halált, a halál majd megta­lál téged. De keresd azt az utat, amely a halált beteljesüléssé változtatja.” (Dag Hammarskjöld) Egy kultúra életképtelensége abban érhető leginkább tetten, hogy nem tud a halál valóságával szembenézni. Az élet mindenáron való meghosszabbítá­sának divatos technikái, a hisztérikus félelem az öregedéstől és az öregségtől, a fiatalság bálványozása, a gyász szük­ségességének és méltóságának elfelejté­se, a halálos beteg kegyes hazugságok­kal való vigasztalása - mind ezt a páni­kot sejtetik. A Biblia, a keresztyén hit sem akarja lekicsinyelni a halál félelmetességét. A halál ellenség, a „bűn zsoldja”. Itt azonban nem a biológiai halálról, a Toldi élet ' természetes Befejezéséről Van szó. A választóvonal máshol húzódik. Talán sokan láthattunk már szép ha­lált: egy gyümölcsöző, termékeny, Is­tenben bízó élet végét. A hátramara­dottak számára ez a vég is fájdalmas elszakadás, de nem jóvátehetetlen tra­­gádia. A fenti idézet szerzője, Dag Hammarskjöld repülőszerencsétlenség áldozata lett, mégis úgy érzem, hirtelen halála teljes életet zárt le. S vannak olyanok is, akik biológiai­lag élnek még, mégis halottak. Vannak, akik sem az élet hozta szenvedéseket, sem az örömöket nem merik elfogadni. Mások önzésből és félelemből önként börtönbe zárják magukat. Aki a másik ember életét kioltja, halottabb, mint áldozata. Ez a halál valóban a bűn zsoldja - az Istentől való teljes elszaka­­dottság állapota. A fizikai megsemmi­sülés csak megpecsételi azt, ami már jóval előbb végbement. így válik érthe­tővé Jézus felszólítása: hagyd a halot­takra, hogy eltemessék halottaikat, te pedig kövess engem. S így értjük meg azt is, miért nagyobb csoda a bűnök bocsánata, mint a betegek -A tradicionalista evangélikus lelké­szek és laikusok közösségének pedig ki kell nyitnia a szemét. Bátrabb út az, amely vállalja a testvéri lelkületű de valós konfrontációt, szembesülést, el­sősorban saját de más felekezetek templomaiban is. Önmagunk abszolu­tizálása, kizárólagosság igényével tör­ténő elővezetése nem időszerű a XX. század végén, a limai dokumentum megírása idején. Nekünk ugyanakkor - köszönettel - meg kell becsülnünk minden olyan alkalmat, amelyet az ökumenikus szolgálat teremt saját teo­lógiai, nevezetesen evangélikus keresz­tyén felismeréseink elmondására mind­azok előtt, akik egyébként sohasem ke­rülnének hallgatóink körébe. Mindezek alapján Krisztusra alapo­zott bátorsággal, derűs szívvel és teljes őszinteséggel, vele összekapcsolt jóaka­rattal részt veszünk az európai - taizéi irányítású - keresztyén ifjúsági találko­zó előkészítésében. Életünket és vérün­ket, templomainkat és liturgusainkat adjuk, bocsátjuk rendelkezésre. Öku­menikus lelkülettel, a bezárkózás és cgyedülüdvözítés gondolatának félre­­tételével, evangélikus kincseink bátor­­ságos bemutatásával együtt. Széchey Béla akár a halálos betegek - meggyógyí­­tása. S ahogyan a halál sem pusztán a | földi élet végét jelenti, az örök élet sem j egyenlő a túlvilági léttel. Jézus azért jött, hogy bővöldödő életünk legyen, s aki hisz benne, „már átment a halálból | az életbe”. A halál továbbra is félelme­tes ellenség marad, de „fullánkját” el- ( vesztette azok számára, akik már itt, ! ebben az életben hazataláltak Istenhez, j Cserháti Márta HOZZÁSZÓLÁS Az evangélikus Élet 1991. szeptem­ber 22-i és október 20-i számaiban a I „Fiataloknak” rovatban cikkelrjclen­­tek meg a taizéi mozgalom budapesti találkozóját hirdetve. Úgy gondoljuk, 1 helyénvaló, hogy a találkozó iránt ér­­deklődők számára megnevezünk két írást, amelyek kritikai értkelést adnak erről a mozgalomról. így talán elkerül- j hető az egyoldalú beállítás hibája és az | olvasók is elgondolkodhatnak a telje- I sebb kép birtokában, vajon van-e bib- ' fiai alapja, hogy egyes protestánsok el- j határolódnak és óvnak másokat is ettől a mozgalomtól. Az írások: Jakob Hitz: Taizé - evangéliumi mozgalom? Primo Evangéliumi Kiadó, Bp. 1991. Alföldy-B. Dezső: Egy lelki ka­land Theológiai Szemle, Bp. 1989/ 4. sz. . Az érdeklődőknek ajánljuk az írások | beszerzését, de kölcsön is adjuk ezeket ! kérés esetén. Széli Bulcsú 1195 Bp. Nagy Sándor u. 41. tel: 127-3586 Göllner Pál 1144 Bp. Szentmihályi út 3/c. HALÁL KULTURÁLIS ÉLET e^e-A múlt nagyon kevés jelessége részesül abban a megtiszteltetésben, hogy az emberiség egész éves ünneplést szentel az emlékének. A kevesek között van Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791). Övé az 1991. esztendő. Halálának kétszázadik évfordulója adja az alkalmat a kü­lönleges emlékezésre, s most a zenén kívül - amely minden évben és minden nap szól a világ­hoz - a szó is őt idézi. December 5-én kettőszáz éve annak, hogy fia­talon, nem egészen harminchat évesen elhagyta a földi tereket az emberiség történetének legelbű­­völőbb zsenije. Az én csöndes, szerény szavaim két kérdéssel közelednek hozzá. Hívő ember volt-e vagy sem? Mai kategóriá­inkkal, alakuló vagy most újból alakuló fogalma­inkkal nem tudjuk meghatározni. Más volt, mint az elfogadott kritériumokkal leírható ember. Nem vonhatunk le perdöntő következtetést ab­ból sem, hogy szabadkőműves volt, s ezt zenében is vallotta. A szabadkőművesség egyetemes val­­lásellenessége legenda. (De az sem igaz, hogy a nagy zeneszerző páholytagsága miatt nem kapott egyházi temetést.) írt csodálatos szépségű misé­ket, himnuszokat. Ám ezek olyanok, mint a kor java zenéje, bár páratlan gazdagsággal tetézve. Talán az Ave verum kivétel: megrendítő átéléssel szólt Jézus haláláról, amikor hirtelen megsejtette saját halálának közelségét. De egyházi zenéje nem tör azokba a magasságokba, amelyeket J. S. Bach mutatott meg, s nem utánozza a századok­kal előbbi nagy szerzők liturgikus szellemét sem (az utóbbinak a zenei feltámasztása Kodályra várt). Öntörvényű szépség és emberarcúság a lénye­ge, mint az egész Mozart-életműé. Mégis: ez a vallási szövegekre írt zene gazdagítja a hívő em­ber hitét, segíti túlemelkedni a hétköznapi jám­borságon. Ha az ember nemiségében bünalkalmat látsz, ne hallgasd Mozart zenéjét. Vibrál benne az ero­­tikum. Nyugtalanító annak, aki csak a kísértésre gondol. De a teljesség áldott üzenete annak, aki mind a nagy művészetben, mind a nemiségben a teremtő Isten ajándékát látja. Bán Ervin Hárs Ernő: Éjféli tárlat Hárs Ernő töprengő költő, soká érleli a verseket. Évtizedenként egy-két kötet a termés, s ennek is egy része műfordítás. Mintha az élet átéléséhez és költészetté transzformálásához külön idősí­kokra lenne szüksége; mintha többször is meggondolná, hogy szóljon-e; ám amikor a hallgatás vágyát legyőzi, meglepő újszerű­séggel, roppant eredeti képekkel, lényeget láttató módon mondja el azt, ami a jóakaratú emberek szí­vében szándék, vágy, öröm, biza­kodás vagy éppen csüggedés és le­mondás, amit a „szív-némaságra születettek” nem tudnak kifejezni. A költő jól ismeri korunkat, dip­lomata szolgálatban töltötte jó pár évtizedét, szabadon mozog térben és időben; térben a spanyolok és a portugálok (és persze Pannónia), időben a klasszikus ókor áll közel a szívéhez. (Ő fordította magyarra a lusiadákról szóló nagy portugál eposzt, ezekről a lusiadákról szól Vajda János Lusitán dal c. allegori­kus verse is, de Vajda János még nem ismerhette az eredeti eposzt.) Hárs Ernő jelen kötetét is római tárgyú színmű zárja (Marcus Au­­rélius halála), időszerű ez is, a filo­zófus császár fékezhetetlen vad fiá­val, Commodus-szal ütközik össze benne, mintegy jelezvén, hogy a nemzedéki ellentét mindig is meg­volt, és korántsem bizonyos, hogy a világot az viszi előre, aki később született. Ez az új verseskötet olyan idő­szakban jelent meg, amikor „fény­évekre távolodott a jóság” - és amikor sajnos az irodalom, s a vers is fényévekre távolodott a kor gon­doktól gyötört emberétől; mégis érezzük az örök és az aktuális talál­kozását, akkor is hozzánk szól, amikor a múltba réved, és örök értékek hordozóit idézi meg. (Örök Antigoné, Szent Erzsébet) A szeretet hőseit új és meglepő ké­pekkel állítja új fénytörésbe. Anti­goné „ki nem nyílt aszfodélosz”; Erzsébet „madárdal gyerekasz­­szony”, „alkonyi csillag-úrnő”, de egyben „égő szálka” is, mely a mo­hó körmök alá hatol. Kimondva-kimondatlanul a sze­retet a lényege ennek a költészet­nek : „ha mosolyt csaltál egy durva szavak / huzatában fakóvá mere­vült / öröm nélküli arcra / már nem éltél hiába.” Szeretet minden élőlény iránt, az önzés éjszakájába hullt szörnyeteg ember iránt is, aki olyanná tette ezt az évszázadot, hogy csak szorongó lélekkel, kiábrándult keserűséggel tekinthet rá a szellem embere. Mégis, a csüggedés ellenére, úgy érzi, kockázatos minden ítélkezés, mert csak az „Istenszem fényhá­romszögének távlatából” szabad a világot nézni, hogy ne legyünk an­nak rombolói. Hárs Ernő verseit olvasva, olyan érzésünk támad, mint hogyha vé­geláthatatlan vízen világítótornyot vennénk észre. Felhők, hullámok el-eltakarják, hogy aztán újra elő­villanjon a fénye, s tudtunkra adja; partközeiben vagyunk. És ez a part maga az Isten. (Orpheusz Könyvek, 131 old. 85 Ft.) Bozóky Éva

Next

/
Thumbnails
Contents