Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-10-20 / 42. szám

Evangélikus Élet 56. ÉVFOLYAM 42. SZÁM 1991. OKTÓBER 20. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 21. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 12 Ft Mikor érezted meg először, hogy mi, emberek, nem önmagunkért élünk ? A szenvedés­ben. Mikor járta át a lelkedet a könyörület boldogsága ? A szenvedésben. Mikor közeledett szived azokhoz, akikkel oly hidegen és távolságtartóan álltái szemben ? A szenvedésben. Mikor bukkant föl benned a sejtelem életünk magasabb rendeltetéséről ? A szén védésben. Mikor érezted Isten közelségét ? A szén vé­désben. Mikor találkoztál azzal az örömmel, hogy Atyánk van a mennyben ? A szenvedésben... Most értjük meg, mit jelent az, hogy boldogok, akik sírnak, mert ök megvigasztaUatnak. Albert Schweitzer A TARTALOMBÓL JÉZUS NÉLKÜL NEM LÁTJUK MEG A FÉNYFORRÁST BUDAHEGYVIDÉKEN MEGSZÓLALT AZ ÚJ ORGONA ÉBRED A HAJNAL... Úrvacsorái istentisztelet Helge Aarttot és Szcbik Imre szolgálatával „ZSIDÓKNAK ELŐSZÖR...”- norvég-magyar lelkészkonferencia Sopronban -I. A Norvég Egyházi Misszió (NEM) és a Magyaror­szági Evangélikus Egyház immár második alkalom­mal rendezte meg hazánkban közös lelkészkonferen­ciáját, amelynek célja a NEM magyarországi munká­jának előkészítése és céljainak ismertetése teológiai, történeti és gyakorlati szempontból. A tavalyi buda­pesti ülés után most a soproni Evangélikus Vendégház csendes, nyugalmas környezetében gyűlt össze mint­egy harminc lelkész, valamint a NEM képviseletében Jr. Kurt Hjemdal elnök, Helge Aarflot főtitkár, Torg­­leif Elgvin, a jeruzsálemi Caspari Intézet igazgatója és Rolf Heitmann. A konferenciát Szebik Imre püspök vezette. A konferencia témáját az a nyilatkozat adta, amely ugyanezzel a címmel bemutatja a zsidók közti bizony­ságtétel és szolgálat mozgatórugóit, a keresztyénség elkötelezettségének alapjait, valamint a misszió mai feladatait és az ezzel kapcsolatos problémákat. A nyilatkozat bevezetése tárgyalja a „misszió” és a „pogány” kifejezések pozitív és negatív jelentéstartal­mát és annak változásait a történelem folyamán. Ez­után felsorolja a zsidómisszió bibliai alapjait: Jézus teljesíti be az ószövetségi ígéreteket. Onélküle nincs megváltás, mert Isten minden ígéretében őbenne van az igen. Jézus messiási küldetése mindenekelőtt az ő zsidó népéhez szólt. Pál - a pogányok apostola - is elismerte Izráel elsőbbségét az evangélium hirdetésé­ben és hallgatásában. Jézus - feltámadása után - kiterjesztette a misszió feladatát a nemzsidókra is, de ez nem szüntette meg Izráelre vonatkozó küldetését. Az evangélium hirdetése az egész keresztyén egyház közös feladatául adatott. A nyilatkozat második pontja az időszerű teológiai vitakérdéseket veszi sorra. Komoly probléma az egy­ház és Izráel kapcsolatának tisztázása. A keresztyén hagyomány az egyházat tartja az „új” Izráelnek, amely Isten választott népe helyébe lépett. Róm 9-11. azonban hangsúlyozza, hogy Isten sosem adhatja fel ígéreteit Izráelnek, ezért sosem fogja népét elhagyni, sem az egyházzal helyettesíteni., Ä Jézus-hivő zsidók törvényértelmezése is fontos teológiai kérdés. A zsidó­keresztyének számára a törvényben előírt áldozat már nem a templomi szertartásokhoz kötődik, mert Jézus halálában egyszer s mindenkorra „elvégeztetett”. A zsidókeresztyének azonban továbbra is jó zsidók akarnak maradni, ezért hűen ragaszkodnak a tör­vényhez és a zsidó hagyományokhoz. A zsidóság és a keresztyénség kapcsolata vizsgálatánál fontos figye­lembe venni azt a tényt, hogy Jézus korában különbö­ző vallási csoportok léteztek, amelyek közül a farizeu­­si-rabbinista és a keresztyén-zsidó csoport élte csak túl a templom pusztulását és az ezt követő változáso­kat. E két tábor szemben állt egymással. Ezért nem jó általánosságban arról beszélni, hogy a keresztyénség a zsidóság vallási leánya. Helyesebb azt mondani, hogy a zsidóság és a keresztyénség testvérek, akiknek közös anyja a Kr. u. 70-es katasztrófa zsidósága. A harmadik pont megvallja az egyháznak a zsidó­sággal szemben elkövetett történelmi hibáit. A keresz­tyénség megkövetelte, hogy a megtérő zsidók hagyják el ősi hagyományaikat, vagyis: szűnjenek meg zsidók­nak lenni. Ez azt a téves következtetést eredményezte, hogy a zsidó és keresztyén hit szemben áll egymással. Még súlyosabb hiba volt azoknak a teológusoknak a véleménye, amely a zsidókat „istengyilkosoknak” ne­vezte. Ugyanakkor a zsidókeresztyéneket saját népük árulással vádolta. Ebben is nyilvánvaló az egyház történelmi bűne. Ezeket a tévedéseket és hibákat hely­re kell igazítani! A NEM többek között ezt tűzi ki feladatául. Bátorítja a zsidókeresztyéneket, hogy az egyházba való betagolódás mellett őrizzék meg zsidó identitásukat. A NEM mai céljai között szerepel mind az izraeli, mind az országon kívül élő zsidók között végzett missziói munka, amely elősegíti, hogy keresztyén gyü­lekezetek jöjjenek létre, főleg zsidókeresztyénekből. Közösségeikben szorgalmazzák a héber liturgikus nyelv bevezetését, valamint azt, hogy imádságaik szö­vegei és az istentiszteletek egyéb részei őrizzék meg a zsidó hagyományok beilleszthető elemeit. Minden misszió végcélja, hogy önmagát fölösleges­sé tegye. így a NEM is független, önfenntartó gyüle­kezetek, csoportok életre hívására törekszik. Ugyan­akkor a keresztyén egyházra nézve fontosnak tartja, hogy szüntelenül emlékezzen zsidó gyökereire, és fel­­.hívja a figyelmet arra, hogy keresztyén életünk gazda­gítását jelenti, ha az ősi hagyományok értékeit meg­őrizzük és ápoljuk istentiszteleteinkben és mindenna­pi életünkben. (A konferencia előadásairól később számolunk be.) Vető István ALPINISTÁK A TORONYBAN (ismét! megújult az Újpesti templom és parókia) ...no de ilyet! - Hihetetlen az eset, és szomorú, de sajnos igaz! Az Újpesti gyülekezetnek egy évtizeden, pontosabban 8 éven belül másodízben kel­lett TELJESEN felújítania szeretett temp­lomát és a lelkészlakot. De miért? Előzmények: Újpest városrész rekonst­rukciójakor - az 1983/84. években - csak úgy maradhatott meg a teljesen lebontott, és tízemeletes épületekkel beépített kör­nyezet közepén az evangélikus egyházi ob­jektum, ha a város átélésének ütemében ez is TELJES FELÚJÍTÁSRA icerül. Ez akkor megtörtént saját erővel és egyházi segitséggel. Azt hittük, hogy ezzel a nagy munkával a következő nemzedéknek egy szépen rendezett egyházi épületegyüttest hagyunk hátra. Sajnos nem igy történt, mert az újpesti metró megépítéséhez az Ár­pád út kétirányú minden forgalmán temp­lom fala melletti utcára terelték. így több éven át éjjel-nappal, szinte szünet nélkül ott robogtak a buszok és a legnehezebb teherautók, sőt kamionok is. Amennyire örültünk az új metróvonalnak, annyira el­szomorodó szívvel figyeltük épületeink fo­lyamatos romlását. A templom fala megre­pedt teljes hosszában, a hozzáépült gyüle­kezeti terem elvált és megsüllyedt. Aggód­tunk, mert a halaszthatatlan munkákhoz sehonnan segítséget nem tudtunk kapni. Hiába kilincselt a gyülekezet vezetősége a Metrobcmél, az Állami Biztosítónál, a ta­nácsnál stb.; együttérzés kifejezésén kívül érdemi segítség nem jött. Tanács volt bő­ven: régi templom, le kell bontani, mási­kat építeni, majd kapnak külföldi segélyt, az egyház mindig tud magán segíteni stb. - Bölcsességből elegünk volt: a gyüleke­zetnek magán kellett segítenie, amint a forgalmat visszaterelték az eredeti löútra (a metrómunkák befejezése után). Folytatás: Ilyen helyzetben a gyüleke­zet egy új jelszót igyekezett megvalósitani: „Kétszeresen segít, aki gyorsan cselek­szik!” - Ennek megfelelően a presbitérium az azonnali, még ez évben való teljes külső felújítást határozta el; két hónap alatt, szeptember végéig be is fejezték az összes munkát mind a templomon, mind a paró­kián. A munkálatokat egy alpinista brigád végezte el nívósán, határidő előtt, kiváló emberi magatartással. Bizony sokan meg­álltak, nemcsak híveink, de mások is, és megcsodálták a magas templomtorony te­tején munkájukat végző mestereket. Ezzel a megoldással az állványozás nagy munká-PIROSBETŰS ÜNNEP Az idei naptárakban már pirosbetűs ünnep­ként jelentkezik október 23-a, a Köztársaság kikiáltásának napja. Ezzel októberi ünnepeink sorába új ünnepnap került, az október 6-i gyász­ünnep és az evangélikus keresztyének által dia­dalünnepként ünnepelt reformációi emlékün­nep közé beilleszkedett ez az ünnep, amely egyformán ébreszt bennünk szomorú emléke­ket, s támaszt egyúttal reménységet keltő örö­met. A 35 évvel ezelőtti október 23-a a maga célkitűzéseivel és szépen induló megmozdulá­saival, de annál véresebben elfojtott törekvé­seivel tragikus emléke hazánk történelmének. Hosszú évtizedekig említeni sem volt szabad ezt- a napot. Csak ellenforradalomnak volt szabad bélyegezni az akkori hetek, hónapok eseményeit, s az azokban részt vevő szemé­lyek ellen megtorló hadjárat indult még egy­házi körökben is. Ma már másképp értékeli a magyar társada­lom ezt a 35 évvel ezelőtti eseménysorozatot. Forradalomnak és szabadságharcnak minősíti azt a súlyos véráldozattal járó küzdelmet, amely hazánk függetlenségéért és az idegen hatalom alól való felszabadulásért indult, amelyet azon­ban a túlerő maga alá gyűrt. Emlékeink termé­szetesen elsősorban az 1956-os áldozatokhoz visznek, s kegyelettel gondolunk azokra, akik akkor életüket adták hazánk szabadságáért. Örömmel gondolunk viszont arra a békés át­alakulásra, ami az utóbbi években ment végbe hazánk életében. A politikai és társadalmi válto­zások mellett reménykedünk olyan gazdasági változásokban is, amik meghozzák majd népünk életében azt a jobb életlehetőséget, amit mind­nyájan óhajtunk és reménységgel várunk. A Magyar Köztársaság kikiáltásának pirosbetüs ünnepe azonban nem csak tétlen várakozásra, hanem ezért a hazáért végzendő közös összefo­gásra, erőnket megfeszítő munkára, építésre, kö­telességeink legteljesebb értékű teljesítésére is kötelez. Vető Béla „LÉGY A HIT EMBERE” Lelkésziktatás a győri Öregtemplomban Folyamatos műszak van szórvá­nyegyházunkban. Ezért már meg­szokottá vált, hogy a külön alkal­makra szóló istentiszteletek a hét végére kerülnek. Az ősi „Kon­­ventet” övező utak mente megtelt a közel és távolról érkezők parkoló gépkocsijával. Sokan hitetlenkedtek, hogy lesz­­e a győri szórványvilágnak új, fia­tal, hűséges áldozatokra kész mun­kása? Az egyház Ura megadta. Lackner Pál és családja pár nappal előbb érkezett Gyuláról, ahol még nagyobb kiterjedésű szórványban élő gyülekezetét kellett gondoznia. Nem tudjuk ezt Istentől kapott bi­zalom és erő nélkül. „Légy a bizalom embere”! - „Építsd a bizalmat Isten és embe­rek között. Divatos a bizalmatlan­ság. Engedjük, hogy igazolja test­vérünket az Úr” mondotta a be­iktató istentiszteleti igehirdetésben Szebik Imre püspök. A hit embere hitből él. Nem a magunk hite vagy lelkesedése ez. Mi a könnyelmű lel­kesedésből gyorsan csüggedésbe esnénk. „De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesz­­szünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” - szólt az ige a Zsidók­hoz irt levél 10. részéből. A hit embere a merész és kitartó ját és költségét takarítottuk meg, és még a csatornázásra és tetőjavításra is futotta: igaz, a gyülekezet most már nagyon „ki­vérzett” anyagilag. Epilógus: Szeptember utolsó vasárnap­ján vette a gyülekezet birtokba megújult objektumait. Örömüket az is tetézte, hogy a sajnálatos balesetet szenvedett lelkészük begipszelve már fel tudott botozni a szó­székre is, és így simogató tekintetük nem­csak a megújult falakon futott végig, de hálás szívvel köszönték meg Istennek, hogy lelkészük ismét körükben szolgálhat. P.S.: Se a történetnek, se a munkának azonban nincs vége, mert még az idén fel kell újítanunk, a sok javítgatás mellett is ismét meghibásodott vízvezeték-rendszert. Jövőre pedig soron következik a megroppant, és statikailag életveszélyesnek minősített gyü­lekezeti terem mennyezetének nagy költség­gel járó javítása. - Ezek után majd valóban azt remélhetjük, hogy utódainkra olyan gondosan karbantartott, szerény épületeket hagyunk hátra, amelyekben meglátszik szol­gáló szeretetünk és hitünk, egyben az egyház jövőjébe vetett töretlen bizalmunk. „Az alkalmakat áron is megvegyétek!" (Ef 5-16.); ezt vallja csendes szóval és szolgáló hittel: az Újpesti Evangélikus Gyülekezet vállalkozás embere. Hitét Krisz­tustól kapja. A Krisztusé, aki végig és vérig küzdött az erőtlen és eleső övéiért. - Ott van az élet, ahol Is­ten igéje és jelenléte van. Az Evan­gélikus Világgyülésen Ausztráliá­ban egy nagy sátor emlékeztetett az ószövetségi szövetség sátorára. Az oltalom és elfedezés jele. Szol­gálatunk, a gyülekezet és az egyház Isten oltalmazó és elfedező szerete­­te alatt él bizalommal, el nem csüg­gedve. - A lelkész nem tudja lemér­ni fáradozása eredményét. Istenre tekintő reménységben és alázatban kell szolgálnia. A szolgálat sokoldalú. Elődök neve és alakja mutatja ennek a sokoldalú, talentumú szolgálatnak különböző vonásait. Ráith Mátyás kétszáz évvel ez­előtt az első magyar nyelvű újság szerkesztője volt korábban Po­zsonyban. Határozott egyénisége és megkülönböztetés nélküli szere­­tete miatt megpróbáltatása volt. Lemondott és újra választották. Szabó József markáns igehirde­tő, gyülekezetszervező és az írott ige nagy műveltségű embere. Tör­vénytelenséget szenvedett. Tekus Ottó kettős küldetéssel jött egykor 17 év előtt. A gyüleke­zet jórendjét és a Szeretetház szol­gálatát vette energikusan kézbe, hogy megálmodjon és megérjen sok beteljesedést Isten nagy tettei­nek megvalósulásában. Mindezt olyan személyes megpróbáltatások terhe alatt végezte, melyeket csak Krisztus szenvedéséből nyert erő­vel lehetett elviselni. Az Ő útján, igazságával és életé­ből élve szolgál a hit embere a gyü­lekezetben is közszolgálatban. A beiktatás szolgálatát a püspök Bárány Gyula esperessel és Tekus Ottó lelkésszel együtt végezte. 14 beöltözött lelkész, köztük az új lel­kész édesapja mondott áldó igéket. „Határozott út a Jézus és a Jézu­sé”, szólt Lackner Pál rövid igehir­detésében a Zsidókhoz írt levél 12,12-14 alapján. Egyházunk élete megroskadt helyzetből kell, hogy megerősödjék. Nem a számok csökkenése, az intézményjelleg gyöngülése a fő baj. Meglankadt az igehallgatás, a belőle fakadó en­gedelmesség és szolgálatkészség, a gyülekezethez tartozás öröme, az úrvacsorái közösség személyes ere­jének keresése. Pedig egyedül Krisztus az egyház életének alapja. Hitelesen akkor élünk, ha benne szervesen összefonódunk. Békes­séggel, nem hatalmi eszközökkel folyik Krisztus építő munkája. A közgyűlésen köszönthettük dr. Frenkl Róbert országos felügye­lőt, dr. Horváth József államtit­kárt, Németh Józsefnél, Győr vá­ros polgármester-helyettesét, Pó­­cza Zoltán egyházmegyei felügye­lőt, Papp János baptista, Bittner Ferenc református lelkészt, Pócza Gyula móri római katolikus plébá­nost. Benkő Imre, a gyülekezet fel­ügyelője Lackner Pál szolgálatá­nak sokrétűségére mutatott rá. Nagy földrajzi területen kemény pásztori munka, új intézmények­ben szervezési próbák, lelkészi csa­patmunkában sajátos teológiai profillal lehet együtt dolgozni. Pócza Zoltán kiemelte, hogy az egyházkerület püspöke első ízben szolgált szeptember 14-én a győri gyülekezetben. Intette a gyülekeze­tét, becsülje meg azokat, akik fára­doznak érte. Németh Jánosné meghatottan és örömmel jött el gyülekezetünkbe. Jó ideje figyelemmel kíséri gyüleke­zetünk terveit óvodával és iskola újraindításával kapcsolatban. Te­kus Ottóban bizalomra méltó em­bert ismert meg. Az új lelkésztől is jó kapcsolatot vár a város önkor­mányzata és a közös hitben Isten áldását kéri rá. „Másodvonalbeli emberek va­gyunk” - mondta Tekus Ottó. A győri lelkészek családjában sok próbatétel volt. De Isten nem pró­bál erőn felül, a kísértésben a ki­­menekedést is megadja. - „Bizal­mat kérj, hogy akikkel együtt dol­gozol, bizalmat ébresszenek ben­ned.” Johann Kalternbacher, az Oszt­rák Evangélikus Egyház pénztáro­sa a család barátjaként jött, hogy együtt örüljön velük és a gyüleke­zettel. Szeretné, ha a Luther Már­ton Szövetség munkája hazánkban is életre kelne. Három üzenetet hozott dr. Frenkl Róbert: A reménységet, hogy Isten kegyelme hordozza a szolgálatot. Az igazságért való küzdelem kötelességét. A Krisz­tusban megtapasztalt szeretet to­vábbadásának föladatát. Gyülekezeten belül, a távolból együtt érzőktől kérjük az imádsá­got a kitűzött feladatok elvégzésé­ért, köszönjük a biztatást, hogy a hit embereiként szolgáljunk együtt. Bödecs Barnabás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents