Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-10-13 / 41. szám
Evangélikus Elet 56. ÉVFOLYAM 41. SZÁM 1991. OKTÓBER 13. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 20. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 12 Ft wm Jónak maradni azt jelenti: ébernek maradni Valamennyien hasonlítunk ahhoz az emberhez, aki lakatlan helyen jár nagy hidegben és hóban. Jaj neki, ha leül, hogy bágyadtságát kipihenje! Elalszik, s nem ébred fel többé, így hal meg az erkölcsös ember is bennünk, ha belefáradunk a körülöttünk élők sorsának átélésébe, elszenvedésébe. Albert Schweitzer-----A TARTALOMBÓL MAGYAR PROTESTÁNS LÁTOMÁSOK EURÓPÁRÓL MEGTEREMTEM AJKÁN A HÁLA DICSÉRETÉT SZOLGÁLATI ÚJDONSÁG Az észtországi orosz fogságban faragott kereszt cs kehely Egykori hadifoglyaink lelkigondozója Észtországban SZTUPKAY SÁNDOR EMLÉKÉNEK egsárgult fogsági naplótöredékeket forgatok kezemben. Megrázó sorok: 1945-47 között vetette papírra féltve őrzött füzetkéjében egy Foksániba, majd a Szovjetunióba hurcolt 35 év körüli evangélikus hadnagy. Idén halt meg Budapesten. 80 éves korában, mint a rákospalotai, majd pestszentlőrinci gyülekezet felügyelője. Özvegye jóvoltából az Evangélikus Múzeumunknak átadott páratlan értékű feljegyzéseit. az írott és faragott emlékeket nem lehet megrendülés nélkül szemlélni. Az ö szolgálatával észt földön - Volgában - eltemetett tizenöt bajtárs gondosan feljegyzett adatai pedig talán eddig alig remélt lehetőséget nyitnak meg a gyászoló családtagoknak, mintegy fél évszázad után is. AZ ELHÍVÁS Szólaljon meg először az Úr igéje által fogságában felavatott prédikátor. „.. .A hosszan tartó út alatt állandóan 30 fok felett volt a hőmérséklet. Mi lehettünk vagy húszán, akik elkülönítve, mint betegek, külön vagonban tettük meg az utat. Belépve egy kórház kapuján, néhány csontvázzá lesoványodott, botra támaszkodó emberrel találkoztunk, akik azzal „köszöntöttek”, hogy ti is meghalni jöttetek ide? A kórház akkor már telve volt nagyobbrészt német betegekkel. Maga az épület ■éjjeli szállásra teljesen alkalmatlan volt a poloskák seregétől. Ezért aztán az éjszakát az udvaron pokrócba, köpenybe csavarva kínlódtuk át. Akik reggel az ébresztő után fekve maradtak, azokról tudtuk, hogy már halottak. Naponta általában 35-40 volt a halottak száma. Ezeket mezítelenre vetköztetve a kórház pincéjébe gyűjtötték és naponta 14-15 óra körül szállították el. egy kétkerekű, bádoggal bélelt taligán. Hátborzongató volt maga a látvány, amikor a taligára felrakott 22-25 holttestet egy sátorlappal letakarva 8-10 fogoly húzvatolva vitte ki a kórházból. Számomra már nem is volt csodálatos, hogy a szenvedésnek ebben a mélységében csaknem mindenki igényelte a lelkészi szolgálatot. Viszont amikor odaérkeztem, csak egyetlen római katolikus lelkész volt, de ő is betegen a halállal vívódott. Az egész kófház a halál hűvös leheletét sugározta. Nagyon féltem és ezért is rendszeresen olvastam a még utazáskor kapott Bibliát és imádkoztam a zsoltárokat. Félelmemet az is növelte, hogy állapotom is egyre roszszabbodott. Bizony ott értettem meg. hogy más, amikor valaki odahaza távozik az élők sorából és megint más ott a messzi idegenben, névtelenül, teljesen elhagyatva meghalni. Ekkor imádságaim valóságos kiáltásként törtek fel lelkem mélyéről az Atyához. Ö meg is hallotta és felelt, mégpedig úgy, ahogy én azt nem is reméltem. A 110. Zsoltár 4. versénél a holt betűk hangot kaptak „mint sok vizek zúgása”. Ellenállhatatlan erővel, szinte parancsolóan adták tudtomra: „Megesküdt az Úr és meg nem másítja: pap vagy te...!” A döbbenet oly nagy volt bennem, hogy azonnal tiltakozni kezdtem: Uram, én nem végeztem teológiát, én nem szóltam még soha nyilvánosan, itt mindenki idegen-... De a hang még erősebben ismételte: Megesküdt... megesküdt... meg nem másítja... Én pedig egyre jobban éreztem, hogy ha tovább is ellenállok, akkor ő itt elmorzsolja életemet és elpusztulok. Végül is meghajoltam és megadtam magam...” A SZOLGÁLAT Sztupkay Sándor ezután, hogy az igy kapott papságában senki ne kételkedjék, egy fehér törülközőjét felhasználva Mózes-táblát készített és azt felcsatolta egyenruhája gallérja alá. így indult el, mint „evangélikus tábori lelkész”, kezében a Bibliával a betegekhez. Papi szolgálatát mindenki elfogadta. Először az 51. Zsoltár szavaival hirdette a bűnbánat és bünbocsánat igéit, amit könnyezve, együtt mondtak vele bajtársai. Míg e szavak hangzottak, a betegek homlokára keresztet rajzolt. Éjjel-nappal szolgált, felekezeti különbség nélkül, s egy idő múlva már azt vette magán észre, hogy már nem is beteg. A fogolytábor, amelyben papi szolgálatát végezte, a Szovjetunió észtországi területén, Valga városában volt felállítva. Két éven át, 1945-47 között itt tartotta rendszeresen az istentiszteleteket, itt osztott úrvacsorát, itt emlékezett meg egyegy bajtársa házassági évfordulójáról - és itt temetett el 15 magyar honvédet és honvédtisztet. Az utókor - vagy még ma élő családtagok? - számára hadd álljanak itt az észtországi Valga temetőjében nyugvó, általa igeszolgálattal eltemetett hadifoglyok nevei és rangfokozatai : Kútfej György főhadnagy, Kachelmann Kunó főhadnagy, Sümeghy István főhadnagy, Bajor Kálmán alezredes, Weltmann Emil ezredes, Bognár Ernő gyalogos, Homoja Pál gyalogos, Czékus Lajos alezredes, Morvái Antal hadnagy, Czében Zénó őrnagy, Bar lay A. zászlós, Danyi Miklós főhadnagy, Jámbor X. zászlós, Kovács Zoltán (?) Kőszeg, Várkör 40, és Orbán László honvéd, miskolci ács. A BAJTÁRSI HÁLA Hosszasan lehetne időzni annál a hagyatéknál, amelyet Sztupkay Sándor özvegye az evangélikus egyházra hagyott. A fenti képen látható oltári feszület és kelyhet észtországi orosz fogságában faragták ki,' ez elé járultak a hadifogoly katonák. Felavatásuk alkalmával Sztupkay Sándor így imádkozott: „Ó, hallgasd meg könyörgésünket, amidőn szent oltárod számára jó szívvel felajánlott keresztre és kehelyre áldásodat kérjük. Add Atyánk, hogy legyen a mi számunkra ez a kereszt a bünbánatra figyelmeztetés és az örök világosság után való folytonos szent vágyakozás, hogy alázattal tudjunk járulni ehhez a kehelyhez, amelyre hasonlóképpen terjeszd ki Atyánk, kérünk, szent áldásodat, hogy mindazok, akik e kereszt előtt veszik e kehelyböl az úrvacsora szentségét, azok egykor Tenálad, a Te dicsőségedben zengjenek Néked hálaéneket, mondván: 'Kéz, amely vezettél, szív, amely szerettél, vér, amely eltörölte bűnömet, mindörökre áldva legyenek'. Ámen.” Másfél évvel elhurcolásuk után, 1946 nyarán reménysugarat jelentett a hadifoglyoknak a közelgő békekonferencia híre. Ekkor így imádkoztak az egykorú feljegyzés szerint: „Hallgasd meg könyörgésünket Atyánk, amidőn imádkozunk a holnap összeülő békekonferencia sikeréért. Te látod, Urunk, hogy a népek és nemzetek millióinak sorsa fog ott eldőlni. Add, hogy ennek súlya ránehezedjen ott minden felelős személy lelkére, és ne a gyülölség és harag, hanem a megértés és szeretet diadalmaskodjon. Védd különösen a kis nemzeteket és ezek között sokat megpróbált magyar Hazánk érdekeit. Szentlelked legyen szószólója és pártfogója a foglyoknak, amidőn határoznak és döntenek sorsunkról, a mi szabadulásunkról...” Amint az oltári faragott feszület talapzatának felirata is jelzi (1945 — VALGA - 1947) két súlyos fogsági év után felvirradt többeknek a szabadulás napja. 1947. március 15-i kelettel „hadifogoly tisztek és hasonállásúak” - szám szerint nyolcvanegyen - sajátkezű aláírásukkal Nyilatkozatban köszönték meg Sztupkay Sándor hadnagy bajtársuknak, hogy „a lelkipásztor nélkül maradt magyar hadifoglyok hitének ápolását s a lelkészi teendők ellátását önként elvállalta... Minden megnyilatkozását a felekezetek közötti béke, magyar bajtársai szeretető hatotta át s az általa sokszor naponta tartott áhítatokon elmondott római katolikus és protestáns imák és elénekelt egyházi énekek révén a különböző hitű magyar bajtársak lelkét erős bajtársi közösségbe kovácsolta össze... Abban, hogy a magyar hadifoglyok a távoliét megpróbáltatásai közepette Istenbe vetett hitöket és bizodalmukat, lelki egyensúlyukat, a hazatérésbe vetett reményüket nem vesztették el, Sztupkay Sándor bajtársunk működésének igen nagy része volt.” Az igaznak emlékezete áldott! , Fabiny Tibor „MENJETEK EL... ÉS TEGYETEK BIZONYSÁGOT SZERETETÉRŐL” DIAKÓNIAI KONFERENCIA BÉKÉSCSABÁN SZEPTEMBER 16-18. Megyünk. Hangosan csapódnak a kocsiajtók - keleti márkák... A záró úrvacsorái istentisztelet mondata visszhangzik bennünk: „Menjetek el... és tegyetek bizonyságot szeretetéröl”: ifj. Kendeh György, a diakóniai osztály vezetője végezte a szolgálatot. Megyünk. Megerősítve az úrvacsorái közösséggel, megtapasztalva az Isten szeretetét. Tesszük, amit tehetünk és amit tudunk. „Van, aki kutat és van aki konferenciára jár”... olvastam valahol. Ide azok jöttek, akiknek munkájuk, szívügyük a szeretetmunka az egyházban. Szinte beléjük ivódott.- Megyünk az autóban s hamar elkezdjük a „folyosók konferenciáját”. Nem is egyszerű a rendet megtartani, megértetni az idős emberekkel; akiknél bizony megállt az idő - talán a 3,60-as kenyér áránál, talán a cserépkályhánál. S néha a pazarlást vétik az otthonvezető szemére, néha meg irreális igények jelentkeznek: „van itt pénz” visszhangzik a fülemben egy idős otthonlakó véleménye. Mit mondjunk? - Mondjunk-e egyáltalán valamit? Hogyan tovább? - tervek, lehetőségek. Itt a kocsiban más a hangnem. Kontrasztosabb, valósághübb. Kár, hogy a valós kérdések alig-alig kerültek elő a konferencián: mire a főorvos előadását igazán megbeszéltük volna be kellett fejezni, mert szorít az idő... Pedig idő volt bőven, csak akkor és ott kifutottunk belőle. Ha jobban a diakóniai munkára, a valóságra figyelünk; ha az időt jobban átgondoljuk, több lehetett volna a konferencia. Mert ez még olyan konferencia, ahova azok járnak, akiknek ez a munka szívügye...- Szerda reggel a megyei újság első oldalon hozta a fényképes hírt: „Tegnap a déli órákban neves egyházi személyiségek jelenlétében szentelték fel, adták át a Békéscsabai Szeretetotthon új szárnyát”. Nézem a lapot és emlékezem. 25 évvel ezelőtt a békéscsabai lelkészek azon töprengtek, vajon lehet-e engedélyt szerezni ahhoz, hogy fürdőszobát, angol WC-t létesítsenek a szeretetotthonba. Hiszen a távlati tervben itt ipari negyed lesz. Be lehet-e adni a város vezetőségének ezt a tervet? Mit szól az egyházügyi tanácsos? Gondolta-e akkor a tanácsos, megéri, hogy nem lesz, és nem kérdezik a véleményét és a megyei újság első oldalán ilyet lehet majd olvasni: „Isten áldása legyen e hajlékon.” S áldás lett a fáradságon, az akkoriak küzdelmén, a mostaniak fáradságán is, hiszen egy korszerű, 692 négyzetméteres új épületszárnyat építettek, ahol már mindenkinek külön szobája és vizes blokkja van. Mindezt saját erőből, kerek 14 millió forintból. Kutyej Pál. az otthon igazgatója a tényeket sorolja: „Nyáron az erdélyi brigádunk itthagyott, mert a Balatonnál többet lehetett keresni.” A piacgazdaság és a menekültprobléma egy félmondatban, s benne a teljes valóság, melyet komolyan kell venni, amire fel kell készülni. Ez a szeretetotthon érzi, keresi az idők szavát, az új lehetőségeket. Szinte önellátó mindenben: tehenük, disznójuk, vágóhídjuk van. Az otthon lakói közül sokaknak van háztájija és arról minden évben begyüjthető a hizlaláshoz szükséges kukorica. Öröm látni az új út keresését. Az angol kert tervezési alatt, de épül a másik épületszárny is. Nem bővíteni akarnak, de a meglevő 50 lakónak szeretnének valóban korszerű, emberhez méltó otthont biztosítani. Isten áldása legyen-e hajlékon... Nemcsak a szeretetotthon finom ebédjeit élvezhettük, de esténként átéltünk valamit abból, amit az apostol vendégszeretetként említ és korinthusiak lelkére köt. A szállás a gyülekezeti tagoknál volt: megnyíltak az otthonok, és a szívek előttünk. A csendes beszélgetésekben emberi sorsok, az Isten gondviselő szeretetének útjai bontakoztak ki. A konferenciák visszatérő programja a gyülekezetekben való szolgálat. Kedden este szétrajzottak a résztvevők: igehirdetéssel, beszámolókkal vitték közelebb ezt az ügyet az emberekhez. „Tegyetek bizonyságot szeretetéröl” a megtapasztaltról, azátéltről. Ami jelen volt az úrvacsorában, azt hirdettük és kaptuk is Békéscsabán. Kertész Géza „...tegyetek tanítvánnyá minden népet...” ÉBREDEZŐ EVANGÉLIKUS KÜLMISSZIÓ Jézus Krisztus missziói parancsa közel 2000 évvel ezelőtt hangzott el tanítványai felé. S a kicsiny csapat, a tizenegy tanítvány megértette, s teljesítette Ura parancsát. Ma is sokan érzik, hogy Jézus szavai személyesen hozzájuk szólnak; hogy feladatuk van a missziói munka területén; hogy tenni kellene valamit azért, hogy határainkon kívül, talán nagyon távol élő népek is megismerhessék Jézus megváltó szeretetét. „De mit tegyek és hogyan?” akad meg az elhivatás, tenniakarás, jószándék. Ezeket az erőket mozgósítani, összefogni és hasznosítani alakult újjá a Magyar Evangélikus Kiilmissziói Egyesület 1991. szeptember 7-én egy alakuló közgyűlés keretében. A fiatal egyesület utódja az 1909-ben alapított „Magyar Ágostai Hitvallású Evangélikus Miszszióegyesület”-nek, mely 1949-től „Evangélikus Misszió” néven működött 1952-ben történt kényszerű megszűnéséig. Az újjáalakult Külmissziói Egyesület fő célkitűzései- összefogni a misszió barátait egy munkaközösségbe,- ismertetni a ma folyó külmiszsziói munkákat, iratmissziót végezni,- felkészülni és felkészíteni a missziói szolgálatot vállalók tanítására,- missziói konferenciák tartása,- külföldön élő magyarság lelki szolgálata,- hazánkban élő külföldiek közti evangéliumi és szociális misszió. Az egyesület fel kívánja venni a kapcsolatot a már ismert és működő külmissziói egyesületekkel, s azokkal összefogva szolgálni együtt a régi. járt utakon, de szívesen vállalkozik új ösvények kitaposására is. A Magyar Evangélikus Külmissziói Egyesület ezúton is felhívással fordul minden olyan testvérhez, aki valamikor is elhivatást érzett, szívén viseli a külmisszió ügyét, vagy kész bármilyen kicsi közreműködésre, JELENTKEZZEN az egyesület tagjainak sorába. A tagok feladatai:- rendszeres imádság a külmiszszió ügyéért és a benne dolgozókért,- az éves - hamarosan megállapításra kerülő - tagdíj fizetése, alkalmankénti önkéntes anyagi támogatás,- az egyesület tevékenységéhez kapcsolódó bármiféle segítségnyújtás. Mindazok, akik a mindennapok ezernyi gondja között még képesek egy szeretetből fakadó pillantást vetni a világ „legkisebbjeire”, azokra, akik IGAZI lelki mélységekben, testi nélkülözésben élnek, majd megtapasztalhatják, hogy mások nyomorúságára tekintve, a saját terhük kisebbnek tűnik, erejük megsokszorozódik. Tegye hát meg ki-ki azt a piciny, vagy éppen óriási lépést, amire indítja az Úr, hogy mindannyiunk felé, akiknek feladata van a külmissziói munkával kapcsolatban, elhangozhasson majd, ha meg kell állnunk Istenünk színe előtt: „...amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” Az egyesület tagjainak sorába a következő címen lehet jelentkezni: Szentpéteriné Balogh Mariann 1142 Budapest Rákospatak u. 9. Kérjük, a jelentkezési lapra írják rá:- ha bármilyen jelenlegi vagy régi kapcsolatban álltak a külmiszszióval, • - ha indíttatást, elhivatást éreznek e munka iránt,- érdeklődésüknél, képzettségüknél, lehetőségeiknél fogva milyen fajta segítséget tudnának nyújtani,- bármelyik idegen nyelv legalább középfokú ismeretét, Isten vezetését és áldását kérjük az egyesület most induló szolgálatára Kcvcházi László és Bálintnc Kis Beáta elnökök
