Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-02-03 / 5. szám

A fl irts GYERMEKEKNEK ÚGY FUSSATOK, HOGY ELNYERJÉTEK! - 1Kor 9,24- Hatalmas futóverseny -Új játékot kezdünk. Képzelj ma­gad elé egy 185 méter hosszú futó­pályát. Az Újszövetség által hasz­nált mértékegység ez. Lukács evan­géliuma például ezt írja: „Tanítvá­nyai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hat­van futamnyira volt, és amelynek Emmalis a neve." (24. rész, 13. vers) A. „futam” az eredeti szóval így hangzik: sztadion. Talán innen ered az általad is ismert stadion szó. Egy sztadiont fogunk futni. Ez 185 mé­ter. Hogy lehet futni? Minden héten hét kérdést fogtok kapni. Az első kérdés jó megválaszolásával 7 mé­tert lehet haladni, a második meg­válaszolásával 6 métert és így to­vább. A hetedik kérdéssel 1 métert lehet futni. Ha valaki az összes kér­désre válaszolni tud, akkor 28 mé­tert haladhat egy héten. Térmésze­­tesen az első kérdés nagyon nehéz lesz. A pálya nincs jól karban tartva. Minden tizedik méternél (tehát a 10. 20. 30........ 180. méternél) kő van az úton. Ha tehát valaki ezekre lép, az öt métert visszamegy. Min­den huszadik méternél a futók lelki szemei előtt feltűnik a cél. Ez új lendületet ad, ezért ilyenkor ötöt lehet előre haladni. A közelgő ve­szélyeket, illetve előrelépési lehető­ségeket előre fogom jelezni akkor, amikor hétről hétre megírom a me­zőny állását. Mivel a lap átfutási ideje elég hosszú, ezért a válaszokat mindig az újság megjelenését jelző dátum utáni vasárnapig kell feladni. A válaszok elé mindig írjátok föl a kérdések sorozatszámát. Mivel a játék hetekig tart, ezért lehetőséget kell adnunk arra, hogy valaki időközben is bekapcsolód­hasson. Ez úgy történik, hogy a vá­laszadás előtti sorozat utolsónak fu­tójátékosa mögül a tizedik méterről indulhat. Tehát, ha a mezőny utolsó játékosa pl. a 37. méteren van, ak­kor az új játékos a válaszadás előtt a 27. méterről indul. Ha valamit nem értettetek meg, akkor a válaszadás során lehet még kérdezni. Lehet reklamálni is, ha véletlenül nem jól számoltam volna a lépéseket. ígérem, figyelni fogok. Tehát jöjjenek a kérdések. I. SOROZAT 1. Ki volt Dágon? (7 méter) 2. Mit jelent a Mózes név? (6 méter) 3. Milyen hegyről nézett je Mó­zes az ígéret földjére? (5 mé­ter) 4. Hányszor ment ki a gazda munkásokért a szőlőmunká­sokról szóló példázatban? (4 méter) 5. Hány gyereke halt meg Jób­­nak? (3 méter) 6. Kik voltak £ebedeus fiai? (2 méter) 7. Volt-e anyósa Péternek? (1 méter) Beküldési határidő: Az újság dátu­ma utáni vasárnapig kell feladni. A levélre rá kell irni: 1. sorozat. Cím: K'oczor Tamás, 2373 Dabas- Gyón, Luther u. 14. (Figyelem! A Puskin utcai szer­kesztőségbe érkező levelek lekésik a határidőt!) xzzz /í^z/iróo/a Szalay Sándorné, ózdi pedagógus egy kis papírból kivágott inget küldött nekünk. Az ingecskén apró díszítő bevágások vannak. Ezt írja levelében: .,Mellékelten küldök egy kivágott kis ingecskét, amit a kis Jézus ingének neveztünk el. Adventben minden jó cselekedetért a szélén l-l kis cakkócskát lehet bevágni. Karácsony estéjén a fa alá rakják a gyerekek.” Győri Péter Benjámin pedig ezt írta: ..Mi is szoktunk ádventi koszorút készíteni. Nagy­apától úgy tanultuk, hogy minden ádventi vasárnapnak különleges üzenete van. és ezt már a gyertyákkal is érzékeltetjük. Az első kél gyertya Jézus első és második eljövetelére emlékeztet. Ezeket nemesfém sziliekkel je­löljük. Mivel Jézus először alázatosan, szegényen jeleni meg. ezért az első gyertya mellett ezt ezüstfólia jelzi. A második, dicsőséges visszajövetelét pedig arany szín­nel jelöljük. A másik két gyertya egyszerű papír színei a mi Jézust váró hitünket jelképezik: a harmadik vasár­napon lila szín jelenti csiiggedezö, bűnbánó hitünket. A negyedik gyertya piros színe pedig a határozott, bátor bizonyságtevö hitet jelképezi. Az ádventi koszorú közepén villannyal kivilágított, havas tetejű ádventi házikó ablakain olvassuk minden napnak az igéjét. Vasárnaponként ebéd után a Magnifi­cat ot iméidkozzuk. esténként pedig ádventi énekeket éneklünk és Imádkozunk.” Bár már elmúltak ezek a szép ünnepek, talán érde­mes elraktározni ezeket a szokásokat. Jó lenne, ha sok otthonban élnének ezek. Családi keresztyén szoká-* sokkal kapcsolatban még várok leveleket. Természe­tesen nem csupán a karácsonyi ünnepkörrel kapcso­latban. A levélíróknak pedig köszönöm kedvességü­ket. Koczor Tamás 0 K N K Ezen a heten egy Svájcban élő magyar evangélikus lelkész válaszol sorozatunk kérdésére: Mit várnak tőlünk? (A válaszadó nevét a rá jellemző szerénységből nem közlöm.) Azt természetesnek tartjuk, hogy az utódállamokban élő magyarság sokat vár tőlünk, elsősorban szellemi javakat. A gyülekezetekkel együtt az evangélikus ifjúság is kiveszi részét ebből a munkából. Az azonban újdonság lehet számotokra is, hogy a Nyugat-Európában élőknek hasonló elvárásaik vannak... De nem akarok a dolgok elé vágni. A sorozat mellett folytatódik a teológiai kisszótár is, és ismét előkerül a még Fabiny Tamás szerkesztői idejéből ismert képmeditáció. Olvashattok még egy imádságot, amelyet az Öböl-háború fogant. Mit várnak a külföldön élő magyar evangélikusok az anyaországban élőktől (főleg a fiataloktól)? A dolgot gyakorlati oldala felől tekin­tem. Ha külföldre kerülnek, vegyenek részt a magyar istentiszteleteken. Persze nincs minden vasárnap mindenütt ma­gyar protestánsok számára tartott isten­­tisztelet (kivéve a burgenlandi Őrszige­ten és Felsőőrön és egyes észak- és dél­amerikai városokban), de - havonta egyszer - igen sok helyen van templom­ba járásra alkalom. (Svájcban 10 he­lyen, Németországban és Svédország­ban kb. ugyanennyi helyen. Bécsben és Londonban kéthetenként - ez az a két város, ahol az evangélikusoknak és a reformátusoknak külön gyülekezetük van, másutt a munka közös protestáns gyülekezetekben folyik. Vannak Auszt­ria egyéb városaiban, Hollandiában, Franciaországban és Norvégiában is magyar istentiszteletek.) Az a remé­nyem, hogy a budapesti püspöki hivata­lok tudnak tájékoztatást nyújtani az is­tentiszteletek helyét és idejét illetően. Sok helyen szeretetvendégség (közös kávézás) követi az istentiszteletet. Ilyen­kor adják át a látogatók saját gyüleke­zetük üdvözletét, esetleg számoljanak be annak életéről! Persze, készségüket előbb közöljék a helyi lelkipásztorral! Ha megjelenik egy magyarországi is­tentiszteleten egy külföldön élő hittest­vér, ha ez nem ellenkezik a fennálló szo­kással, a helyi lelkész üdvözölje (a hirde­tések után) a vendéget és kérje fel arra, hogy mondjon néhány szót egyházi éle­tükről! Ha van esetleg valamilyen kü­lönleges egyházi összejövetel aznap, vágy a következő napokban, kérdezze meg, hogy az illető nem tudna-e arra eljönni, és ott egy kis beszámolói nyúj­tani! Próbáljunk céltudatosan abban az irányban munkálkodni, hogy a nyugat­­európai magyar protestáns rendezvé­nyekre mindig kijusson valaki Magyar­­országról. Gondolok most a Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia Nagyheti Találkozójára, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Ta­nulmányi Napjaira, az általában Pün­kösdkor tartott skandináviai és német­svájci. vagy az ősszel megrendezett dél­németországi területi csendesnapokra és hasonlókra. Jó kezdeményezés volt a tavaly meg­rendezett soproni találkozó. A jövőben azonban nem szabad megelégedni álta­lános meghívó kiküldésével, hanem job­ban fel kell használni a személyes kap­csolatokat, valamint a külföldön szolgá­ló lelkipásztorok fiatalokat biztató szol­gálatát. Az „Útitárs”-ban is kellene a rendezvényről imi. Bár nem képvisel egyházi munkaágat. VALÓBAN VOLT „HARMADIK EGYHÁZI ÚT”? Az elmúlt fél évszázad hazai egyháztörténetének meghatározó személyisége Veöreös Imre. Min­den helyzetben megőrzött alkotó­kedve. teljesítményorientáltsága, imponáló műveltsége, másfelöl egyházszeretö pragmatizmusa pél­daértékű számomra. Nemcsak én emlékszem a hűvösvölgyi estékre, amelyeket a Lclkésznevelő Intézet igazgatójaként szervezett közel negyven éve, az elmúlt évtizedben pedig élmény volt vele dolgozni a Diakónia szerkesztőbizottságá­ban. Egyháztörténelmi jelentőségű és a mai egyházi életet is segíti 1948-1950 között irt cikkeinek a megjelentetése, melyeket tömörsé­gében is izgalmas Bevezetés, illetve Záró jegyzetek segítenek a mai ol­vasónak értelmezni. A szerző így ízléssel elkerüli a visszaemlékezések csapdáit, hiszen korabeli dokumentumokat változ­tatás nélkül közöl. Ugyanakkor módja van visszapillantva bizonyí­tani az „oppozíciósnak" jelölt, Ol ­dass Lajos nevével fémjelzett és a Dezséry Lászlóhoz fűződő „kon­formista" út mellett a Túróczy Zol­tán, Szabó József és általa képvi­selt harmadik út létét, esélyét. Helyesen állapítja meg, hogy „egy felismerés helyességét nem dönti el a sikeressége". Ezzel arra utal, hogy nemcsak Ordass Lajos nem folytathatta püspöki szolgála­tát, hanem 1952-ben Túróczy Zol­tánnak és Szabó Józsefnek is le kellett mondania. Veöreös Imre könyve azt is nyil­vánvalóvá teszi, hogy hosszú idő, szemtanúk visszaemlékezései, kor­rekt történeti kutatások, az új, el­fogulatlan nemzedék vizsgálódása, mind-mind szükséges az elmúlt év­tizedek egyházi eseményeinek fel­dolgozásához, értékeléséhez. Magam ebben a rövid Írásban csak jelen könyve fö kérdésével kapcsolatban szeretnék - érzelme­immel. elfogultságommal szemben - állást foglalni. Egyszerűen fogal­mazva úgy vélem, nincs harmadik egyházi út és ehhez éppen jelen könyv is - köszönhetöleg szerzője tisztességének - meggyőző adatok­kal szolgál. Más kérdés, hogy 1948-52 között a „harmadik út” képviselői őszintén hittek elképze­lésükben és értéket teremtettek. Csak két út létezik. A hitvallás, az ellenállás, illetve a megalkuvás, az együttműködés útja. Csak míg az első út látszólagos merevségé­ben világos, egyértelmű, addig a második út - az adott történelmi helyzet, a diktatúra időszerű mód­szereinek is a függvényében szá­mos változattal szolgál. Ezek egyi­ke volt a hazai evangélikus egyház történelmében a szerző által „har­madik útnak" nevezett változat. A hitvalló, ellenálló út előnye, hogy teológiailag és etikailag egy­aránt tiszta, világos. Hátránya, hogy következményeként a dikta­túra lerombolja a szervezetet, a föld alatt csak kevesek maradnak meg, a diktatúra elmúltával elölről kell kezdeni az építkezést. De telje­sen tiszta lappal, szilárd talajon. A megalkuvás, együttműködés előnye, hogy ha korlátozottan is, fájdalmas veszteségek árán, de megmarad a szervezet, benne a le­hetséges működés, a diktatúra után van honnan folytatni. Hátrá­nya, a szükségszerű morális züllé­sen túl, illetve ezzel összefüggés­ben, hogy a diktatúra után nehéz a megújulás. Ennek kínjait éljük ma. Mert bár mindenki megalku­vóvá kellett váljék, nem mindegy, hogy melyik változatot élte. Csak belenyugodott a változtathatatlan­­ba, netán megpróbálta feszíteni a kereteket, végezte szolgálatát mint lelkész, amennyire tehette; otthon, családjában tartotta hitét, imádko­zott, eljárt a templomba is, vállalt presbiterséget stb. A passzív meg­alkuvásnak is több a formája. Nyilván különbözik ezektől a „bé­kepapi” magatartás, az aktív együttműködés, nyílt állásfoglalás, az elnyomók egyházi vagy egyéb politikai döntéseinek a helyeslése, netán teológiai alátámasztása. Alapvető jelentőségű Veöreös Imrének az a megállapítása, hogy a Dezséry-vonal folytatódott a leg­utóbbi évekig az egyházban és bi­zonyára évszázados távlatból ez méginkább egyértelműnek látszik majd. Mind az átélők, mint'a kuta­tók szítmára viszont izgalmas kér­dés a változatok - képviselőik, tö­rekvéseik, sikereik és kudarcaik - feltárása, amelynek a mához is van fontos üzenete. Egyik ilyen értékes változat a szerző szellemében „győri kísérlet”-nek nevezhető irányzat, amely éppen képviselői személyisége, súlya alapján is je­lentős volt, változat, de nem „har­madik út”. Hogy ez nem értékíté­let, nem devalválás, azt éppen Or­dass Lajos 1957-es tevékenysége is mutatja. Felismerve, hogy az 57-es hata­lom más, mint a 48-50-es, megkí­sérelte a másik utat, ha tetszik a megalkuvás, szelídebben az együttműködés útját járni. Erről számos személyes élményem is ta­núskodik. Nem sodródott, maga­tartása tudatos volt és a konfron­táció után is különbözött 48-as vé­leményétől. Akkor csalódást, fáj­dalmat okozott neki, hogy egyhá­za cserbenhagyta, 58-ban viszont határozottan szétválasztotta'- eb­ben is megmutatkozott a morális zseni - az egyház és u saját útját. „Inkább egy vfesszen el” - mondta, mert akkor is tudta^, érezte, több jelből felismerte - ha 58-ban már nem is tudta vállalni - hogy áz együttműködés számára a jövőben nagyobb mozgástér adódik. Ekkor talán elsősorban Kéken András próbált meg olyan változatot ki­alakítani, képviselni, amelyik leg­inkább rokonítható a „harmadik úttal”. 48-50 és 58-60 különbségét mutatja, ha az egész egyházat te­kintve törekvése nem is lehetett si­keres, 58 után is megmaradhatott a Deák téri szolgálatban. A korszak meghatározó' szemé­lyiségének, Káldy Zoltánnak a kö­zel három évtizede püspöki szolgá­lata is az együttműködés több vál­tozatát mutatja, nyilván főként - de nem kizárólag - az állami politi­ka függvényében. 1987 októberében iktatták be a Déli Egyházkerület új elnökségét. Vonzalmam a „harmadik úthoz”, tiszteletem képviselői iránt, szíve­sen mondatná, hogy mint az egy­házi reformok hívei, ezt az utat kíséreltük megjárni. A valóságban az együttműködésnek egy legke­vésbé megalkuvó változatát keres­tük, bízva a rendszer fokozatos li­beralizálódásában. Nem kétséges, hogy 1987-89 is, ebben az alapvető összefüggésben a múlthoz tarto­zik, tevékenységünk megítéléséhez ez mégsem elegendő. Mint ahogy Ordass Lajos sem lett kevesebb 1957-58-as „megalkuvásától”. Úgy vélem, számomra bizonyo­san, több lett. Végül csak annyit. Az együtt­működés, a megalkuvás nemzet­közivé vált, amikor a Lutheránus Világszövetség elnökévé választot­ta Káldy Zoltánt. Nyilván nem egy „kommunista püspököt” akartak trónra emelni, hanem a magyar és a többi közép-kelet-európai egyhá­zat kívánták segíteni, túlélést kere­ső erőfeszítéseiket támogatni. Mennyiben sikerült ez, mennyiben nem, és miért igen, illetve nem, szintén az izgalmas, tisztázásra vá­ró kérdésekhez tartozik. De az ítélet egyedül Istené. a külföldi protestáns ifjúság jó része kapcsolatban áll a cserkészmozgalom­mal. Akik otthon ilyen érdeklődéssel rendelkeznek, próbálják megtudni, van-e az általuk meglátogatott helyen magyar cserkészcsapat, és ha van, men­jenek el az összejövetelükre. Talán sok egyébről is lehetne irni. Most befejezésül megemlítem még a külföldre került magyar ösztöndíjasok fontos szerepét. Tőlük azt várjuk, hogy megkeresik a legközelebbi magyar isten­tiszteletek helyét, és azokon részt vesz­nek. Ha lelkészék, teológusok, ajánlják fel szolgálatukat. Sőt megtehetik, hogy olyan helyeken, ahol nincs magyar is­tentisztelet, időközönként összegyűjtik a magyar protestánsokat, és gyülekezeti alkalmat szerveznek nekik. Ilyen szem­pontból sok jó tapasztalatom van. Saj­nos, tudok két, a legutóbbi időből való ellenpéldával ás szolgálni. Persze, az ösz­töndíjakat megszerző egyházi hatósá­goknak is nagy szerepe lehet abban, hogy a szükséges felvilágosítást megadja a kikerülőknek. társ" magyar evangélikus lap. melyet a Nyugat-Európában élő protestánsok ad­nak ki kéthavonta. Jó lenne nemeseik a nemzetközi táborokat közzétenni ebben, hanem azokat az alkalmakat, amelyekre egy vagy két külföldön élő magyart szíve­sen meghívnátok, vendégül látnátok. Eb­ben felajánlom segítségemet. Egyre töb­ben jutnak ki Nyugat-Európába. és eddig is sokan letelepedtek olt olyanok is, akik­nek eddig nem volt szoros egyházi kap­csolatuk. Bátorítsuk őket, hogy kapcso­lódjanak bele a magyar gyülekezetek munkájába, éleiébe, söl megküldhetjük címüket egy-egy hozzájuk viszonylag kö­ze! élő lelkésznek. Megköszönve a beszámolót szeretnék né­hány megjegyzést hozzáfűzni. Az „Úti-Uram! Ezekben a napokban gyakran imádko­zom - pedig máskor nem szoktam 4 a világ békéjéért. De most annyiszor hal­lok a háborúról, és néha azt érzem, egé­szen közel van hozzám. Szégyellem ma­gam, hogy máskor, amikor távoli, elszi­getelt harcokról, konfliktusokról hallok, eszembe sem jut az imádság. Mégis figyelj rám egy kicsit, kérlek, és adj békét és igazságosságot a világ­nak! Ne csak az araboknak az Öböl mentén, hanem palesztinoknak és zsi­dóknak, a balti köztársaságok népeinek, és mindazoknak, akikről most elfelejt­kezünk. Segíts, hogy magam is készen legyek megbékélni mindenkivel és mindennel, s mivel a lány, akit szeretek, ember, sze­ressek benne és általa minden embert; mert élő, szeressek bene és általa minden élőt; s mert teremtmény, szeressek ben­ne és általa minden teremtményt! S mert szerelmünket féltem, óvom, vigyázzak benne és általa minden kapcsolatra! Legyen meg a Te akaratod! Ámen. Irigyek a felhők. Még látom a Napot? Most látom. Most meleg, most süt. De a következő pillanatban? ... Nem tudom. Talán nem süt többé. Nem igaz, csak én nem látom! A Nap mindig süt! (fotó: Sicverínyl János, sí (heg: K. Á.j BÁLVÁNYIMÁDÁS Frenkl Róbert „Ne legyen más istened!” - szól az első parancsolat. S a református hasz­nálatú Tízparancsolat pontosítja is az elsőt: „Ne csinálj magadnak faragott képeket!" (2Móz 20,4). A bálvány kép­­(zet). melyet az ember készít magának, hogy istenként. Isten helyett imádja. Hogy a maga készítményét imádja. Végső soron: hogy önmagát imádja. Az Istentől elforduló önimádat pedig az első és legalapvetőbb bűn. Istenről kell, hogy legyenek képeink és fogalmaink, különben nem beszél­­hetnénk-gondolkozhatnánk róla, nem közeledhetnénk hozzá. De nem téveszt­hetjük össze Istent róla alkotott ké­peinkkel: Ő túl van azokon, s ha ké­peink nem mutatnak túl önmagukon, könnyen Isten helyére kerühetnek. Ké­peink az Istennel való találkozásokban - másokéban és személyes élményeink­ben - formálódnak, életre szóló aján­dékot jelenthetnek, de a kellő alázat híján, amivel minden emberi műre te­kintenünk kell, az élő Istent eltakaró Bábel tornyává növekedhetnek. Isten kimenthet halálos veszélyből is, de Is­ten nem a SEGÍTSÉG. Isten meggyó­gyíthat, de ő nem az EGÉSZSÉG. Erőt adhat a megfáradtnak, acélos tekinte­tűvé teheti a bizonvtalankodót, de ő nem a TELJESÍTMÉNY. A Biblia pá­ratlan forrása Isten ismeretének, de a Biblia nem Isten. Néhány teológus és lelki mester messze juthatott Isten meg­ismerésében, de sem az Istenre mutató gondolat, sem a hozzá emelő imádság nem Isten. S így semmit nem illet feltét­len tisztelet, egyedül Istent. » A bálvány az Isten elől rejtőzködő ember menedéke. Hazudik, ámít, és Is­ten elöl eltakarja azt, aki fél Isten elé állni: mi lesz, ha a találkozásban meg­semmisül? Talán igen - s talán az ön­feladásban lel az igazi életre. Terray: Nem tehetett mást! ORDASS-ÉLETRAJZ - MAGYARUL! Miért olyan különleges ez? Azért, mert a szerző már hét évvel ezelőtt megírta a néhai püspök életrajzát, de - norvég nyel­ven. Vagyis ismertté válhatott a világban, csak éppen mi magyarul beszélők és értők nem olvashattuk. Akkor még Ordass Lajos nevét sem volt ajánlatos kiejteni. A szerző - Terray László - magyar származású lel­kész, de több mint négy évtizede Norvégiá­ban él. Most saját könyvét fordította le magyarra. Habár elbeszélő, gördülékeny, jó stílusban készült a mű, ez a négy évtized érződik a fordítás nyelvezetén. A kezünkben lévő magyar kiadás bő­vebb, mint az eredeti. Nem csupán az élet­rajz színes történetét tartalmazza, hanem mellékletként egy még élő szemtanú, volt rabtárs visszaemlékezéseit is közli. Sőt a kronológiává források irodalomjegyzéke, valamint a névmutató és íenyképgyűjte­­mény mellett kiadásunkban olvasható a végső rehabilitáló levél másolata is, ame­lyet Kulcsár Kálmán volt igazságügyi mi­niszter írt, megkövetve a püspök özvegyét és családját. Ez a könyv izgalmas irás. Hiszen izgal­mas volt a korszak, amelyről szól és fe­szültségekkel teli. Két világégés borzalma húzódik meg csendesen az események mö­gött, s ezen a háttéren rajzolódik ki egy sors, egy életút - egy Krisztus-tanú életút­ja. Izgalmas irás, hiszen a mi korunk, a mi történelmünk, a mi egyházunk sorsa és út­ja az, ami feltárul előttünk. S emellett nem lehet elmenni közönyösen, érzéketlenül. Benne rólunk van szó. Úgy hiszem - igaza van a szerzőnek abban, amit az Előszóban megállapít - „öneszmélésre készteti" min­den olvasóját izgalmasságával ez a könyv: miként tettünk volna mi?, hogyan is él­tünk, döntöttünk, vállaltunk, vagy hor­doztunk terheket az elmúlt évtizedekben? Ez a könyv leleplező irás. Leleplezi az emberi gyengeségeket, s a hit erőtelensé­­gét. Úgy gondolom, kevesen látták teljes­ségében a múlt eseményeit. Talán az átlag­ember felületesebben ismerhette csak mindazt, ami akkor végbement. Ez az irás bevilágít a homályos háttérbe. Leleplezi, hogyan illeszkedett egyre jobban az egy­ház azokhoz az igényekhez, amelyeket az államhatalom támasztott. Az életrajzi írások divatba jöttek, kí­váncsiságot ébresztenek, hogy milyen belső titkokat rejt egy-egy ember sorsa. Terray László Ordass-életrajza nemcsak a kort leplezi le, hanem betekintést ad egy mélyen hivő. Krisztussal benső, igaz életközösségben lévő kortársunk leiké­be. így önvizsgálatra is készteti ez a könyv olvasóját: milyen az én hitem, az én Krisztussal való kapcsolatom, s ki­csoda Ő nekem? Ezért ez a könyv ébresztő írás is. Hitre ébreszt, evangélikus öntudatra bátorít és az egyház szeretetére buzdít. Kiábrándulás helyett biztatást nyújt. így ajánlatos olva­sása a kortársnak, de a fiatalabb nemze­déknek is szeretettel ajánlom, mert „Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül!’’ (Máté 24.) „D. Ordass Lajos evangélikus püspök (1901-1978) szellemi örökségének, mély evangéliumi hitének, az egyházzal és a ma­gyar nemzettel kapcsolatos iránymutató szolgálatának ébrentartását" vállaló Ba­ráti Kör jó szolgálatot lett Terray László: „Nem tehetett mást!" címen kiadott Or­­dass-életrajz megjelentetésével. Bencze Imre ele fel ni: m1 in> tu ni

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents