Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-09-15 / 37. szám

GYERMEKEKNEK F I A T A L JÓZSEFEN BOSSZÚT ÁLLNAK TESTVÉREI Az álomlátó Józsefet bizony nem szerették testvérei. Nemcsak az bosszantotta őket, hogy a fiú apjuk kedvence, hanem az is, hogy álmai­ban azt vélte látni, hogy nagyobb és hatalmasabb lesz náluk. Egy napon elérkezett a bosszúállás ideje. Jákob fiai messzire mentek. A nyáj jó legelőt kívánt, menni kellett. Ä kedvenc fiú, József ott­hon maradt. Ő nem vette ki részét a munkából, pedig ereje és kora már bőven megengedte volna, hogy csatlakozzon a többiekhez. Egy napon aztán mégis igy szólt hozzá az apja:- József, menj el a testvéreid után! Nézd meg, hogy jól van­nak-e. Érdekel a nyájak sorsa is. József örömmel indult, de sem a nyájakat, sem a fiúkat nem találta meg. Egy ember azonban útba tudta igazítani, így aztán hamaro­san meglelte őket. Testvérei már messziről meglátták.- Nézzétek, ott jön az álomlátó! - kiáltott az egyik.- Gyertek, öljük meg! - szólt a másik. - Majd meglátjuk, mi lesz a híres álmaiból.- Dobjuk bele ebbe a kiszáradt kútba!- Aztán majd azt mondjuk, hogy vadállat ette meg! A fiúk jól elterveztek mindent. A legidősebb, Rúben azonban nem örült a testvérgyilkosságnak. Arra gondolt, hogy talán megmentheti Józsefet. Ő sem volt oda érte, de a gyilkosságot nem szerette. Várjatok, fiúk! - csendesítette le vérszomjas öccseit. - Ne emel­jünk rá kezet! Rendben van, dob­juk be a kútba, de ne öljük meg. Itt úgyis meghal, ne szennyezzük be vele a kezünket. Hamarosan oda­ért József. A fiúk elkapták. Lerán­gatták róla a színes ruhát. József hiába kapálódzott, testvérei erő­sebbek voltak, bedobták a kútba. Bár nagyot esett, József épségben ért földet. Hallotta még a fiúk tá­voli röhögését. Aztán egyre na­gyobb lett a csend. Kiáltozni pró­bált, bár tudta, hogy hiába. Ki­mászni nem tudott, túl mély volt a kút. A testvérek messzebb mentek, hogy ne hallják József kiáltozását és leültek enni. Rúben ezt a pilla­natot akarta kihasználni, hogy megmentse öccsét.- Egyetek csak nyugodtan, én elmegyek megnézni az állatokat. A többiek nem nagyon törődtek vele. Közben két karaván tűnt fel a láthatáron. Az egyik az izmáeliek jellegzetes ruháját viselte. Izráel fiai nem szerették őket. Tudták, hogy emberekkel kereskednek. Most is Egyiptom felé mentek. Biztos rabszolgákat visznek. A másik csapat kereskedőkaraván volt. Júda felfigyelt a tevedobogásra. Hirtelen ötlete támadt:- Fiúk! Mi hasznunk van abból, hogy megöljük Józsefet? Inkább adjuk el rabszolgának. Itt jönnek ezek az izmáeliek, biztos jó pénzt adnak érte. A testvérek lelkesedtek. Nem tudták, hogy későn döntöttek. Rú­ben közben odaért a kút közelébe. Amint a kútra pillantott, elállt a szívverése. Látta, hogy a testvérét a másik karaván éppen kihúzza a kútból, rövid szóváltás és a keres­kedők eladták Józsefet az izmáeli­­eknek. Rohanni kezdett, de mire odaért, már mindkét csoport el­vágtatott. Rúben már hiába kiál­tozta József nevét. Szaladt a testvé­rekhez. Ők éppen gonosz tervük­kel indultak a kút felé. Rúben két­ségbeesetten kiáltozott:-Nincs meg a gyerek! Jaj ne­kem! Hová legyek? A testvérek nem voltak annyira szomorúak. Végre megszabadultak Józseftől, a kedvenctől. A színes ruhát bemártották egy állat vérébe. Rábízták egy szolgára, hogy vigye el Jákobnak. Tudták, hogy min­denki azt fogja gondolni, hogy a vadállatok tépték szét az álomlátót. József összekötözve ült a rabszol­gakereskedők egyik tevéjén. Mikor látja újra ezt a földet? Látja-e még apját valaha ? Vajon jön-e vele Isten Egyiptom idegen tájai felé? „Bejött ablakainkon a halál, bejött palotáinkba, kiirtotta a gyermekeket az utcáról, az ifjakat a terekről!” (Jer 9,21) i. Szokásos délutáni forgalom Budapesten. Egy sár­ga, abszolút mindennapi villamos tele utasokkal: a hatos. Egyik csíkosra mázolt fapadján zötyögök leg­­íinnepibb „díszmagyar”-öltözékemben. Hangver­senyre megyek. Próbálom felvenni a lelkületet, amivel egy ilyen alkalomra érkezni szokás. De nicsak, szem­ben valaki sír. Egy toprongyos, szakadt, csöves lány. Jobban figyelem, valamit babrál az ölében. Igyekszem nem túl kíváncsi lenni, de éppen csuklója fehér bőrébe vág egy pengével. Kibuggyan két vércsepp. Megbor­zongok a rémülettől, aztán fagyos arccal próbálom végiggondolni, mi is történik most. Gyorsan körbené­zek, felmérni a szerelvényben utazó emberek reakció­ját. Semmi. A tekintetekben még egy pillanatnyi átsu­hanó együttérzés sem tükröződik. Egyesek az ablakon kifelé bámulnak, mások kedélyesen csevegnek, megint mások pedig a Kurírt vagy a Playboy legújabb számát lapozgatják. Hirtelen rá kell jönnöm, itt senkit nem érdekel az, hogy alig néhány lépésre egy EMBER el akarja dobni az ÉLETÉT. Még egy pillanatnyi habo­zás: vajon lehet-e jogalapom, így kiöltözve, láthatóan igazán nagy problémák nélkül megszólítani egy nyo­morgó, halálosan kétségbeesett lényt. Aztán odalépek mellé. II.- Meghallgatnál?- Tessék?- Csak ennyit kérdeztem: meghallgatnál?- Hát...- Tudod, mit csinálsz most? .. .Nem ér ez az élet semmit... a szüleim bunkók... csövezek, az aluljáróban lakom már régóta... csupán haverok vannak...- Dolgozol valahol? Nem. Csak úgy vagyok... a nyolc általános után eljöttem otthonról... most 17 éves leszek.- Van valaki, akiért úgy érzed, érdemes élned?- Mondtam már! A szüleim bunkók. A haverom meg... ezt is miatta csinálom. Csövesek között csak MI VAGYOK ÉV?- A végeredmény -1. 31 ponttal: JANSIK BALÁZS - PILIS 2. 29 ponttal: Illés Adél - Egyházasdengeleg Némethy Kálmán - Bp. XII. 3. 28 ponttal: Kohut Jolán - Dabas-Gyón A többi versenyző pontszámai így zárultak: 27 pontos: Fancsali GyBk Hegyi Emőke - Soltvadkert 26 pontos: Beledi Hittanosok 25 pontos: Zalán András - Bp. VIII. 24 pontos: Megyes Ilona - Akasztó 23 pontos: Aradszki Tímea - Békéscsaba Gyarmati Tibor - Békéscsaba ' 22 pontos: Gombár Éva - Kiskörös 21 pontos: Dunaegyházi Ifjúsági Kör 20 pontos: Bánki Renáta - Várpalota Korim Katalin - Békéscsaba 20 pont alatt, de komolyan küzdve: Kisberkes Emília - Inke Csillag Gábor - Molnaszecsőd Oberling Zsanett - Bököd Sinkó Laura - Tét Zalán Eszter - Bp. VIII. Hrabovszky László - Békéscsaba Maulis Judit - Békéscsaba Hegedűs Márton - Nyíregyháza Mészáros Szilvia - Homokbödöge Bárány Nikoletta - Békéscsaba Benke Sándor és Zsuzsanna - Ajka Kurcsics Romana és Nikolett - Várpalota Kiskőrösi GyBK Az útvesztő felirata: HOGY JUT EL A PÁSZTOR A BÁRÁNYHOZ? Kazinczy Ferenc szavaival „A vallás különbsége miatt hidegnek lenni nem sza­bad azokhoz, kiket mint keresztyének, emberek, haza­fiak szeretni tartozunk..., hogy a közfal, mely bennün­ket egymástól elrekeszt, le van ontva; hogy a hitért kárhoztatni senkit nem lehet, mert ahhoz, hogy ez vagy amaz így és nem úgy hiszen, csak Istennek és neki magának van köze.” Kazinczy Ma, amikor a vallás, a hitoktatás négy évtized után milliók tudatában kezdi visszanyerni az emberi érté­kek kialakításában jelentkező erkölcsi, etikai jelentő­ségét, Kazinczy Ferenc most megjelent Bibliája jó segítője lehet szülőknek, nevelőknek. 160 év távlatá­ból szól nemcsak az iskolásokhoz, serdülőkhöz, ha­nem a hit, a krisztusi kinyilatkoztatások megismerésé­től távoltartott - ma már felnőtt és gyermekeket neve­lő nemzedékhez, azokhoz, akik az egyszerű szavakkal megírt bibliai történetekben ismerkedhetnek vallásuk alapjával. Ez a magyar nyelvre, Kazinczy saját szavai­val, rövidítve átírt Biblia vezethet el sokakat a teljes bibliafordítások megismeréséhez. „Kazinczy Ferenc ökumenikus bibliával tanít min­ket; fogalmazta református hittel, teljesebbé tette ka­tolikus és evangélikus hit adataival... Magyar nyel­vünk egyik legnagyobb mestere a Bibliát, ezt a világ­­irodalom örökbecsű remekművét foglalta össze rövi­den, olvasmányosan, az elbeszélés könnyedségével” - írta a könyv Utószavában, nagy értékű tanulmányá­ban a kézirat felfedezője, gondozója, kiadója dr. Busa Margit. Az Országos Széchényi Könyvtár ny. tudo­mányos főmunkatársa Kazinczy életművének sze­rény, áldozatoktól sem visszariadó kutatója. E kézirat feldolgozásának lázas munkáját kezdetétől ismerem, abból az időből, amikor még szinte bizonytalan volt megjelentetése. A gyönyörű kiadásban megjelent Bibliát lapozgat­va, eszembe jut néhány találkozásunk Busa Margittal az MTA kézirattárában. Akkor mondta el, hogy Ka­­zinczyra akkor figyelt fel, amikor egyetemista korá­ban Horváth János és Alszeghy Zsolt egymással be­szélgetve Kazinczy századát, korát adta elő. Azóta élt benne a Kazinczy iránti vonzalom. „Csodálatos, mi­lyen adománya az Istennek, hogy egy személyben összpontosított mindent, amire a nemzetnek szüksége van. Széphalmi magányában levelezésével országos irodalmi központot teremtett, kapcsolatban volt ha­zánk irodalmi, művészeti életének, egyházi és megyei személyiségeinek valamennyi kiemelkedő vezetőjé­vel. .. Es még csodálatosabb, hogy most a XX. század utolsó évtizedében ad kezünkbe egy olyan Bibliát, minden napra szóló lelki erősséget, amely iránymuta­tó lehet gyermekeknek, serdülőknek, felnőtteknek, öregeknek egyaránt - mondta a kézirat felfedezője, re- SturV/ eV t-nt&aVyr-S ey^£ve-ie-e % cJt f ** AZ C'telinJ} ^Zve-íee. e-ííe-é* a? e^e-Se^y. -£.Zí ky? tíZte-Zfedp eJl*-/: '£ejte,e-Zé>'y tSfyyéűj Wo+y akinek a Ráday Könyvtárban kutatás közben „egy­szeresük tenyerébe simult ez a csodálatos, kéziratos fogalmazvány”. Ma is meghatva beszél a pillanatról. Mit mond Kazinczy kéziratának megírásáról 1826- ban? „.. .Feleségem két legifjabb fiamat, kinek egyike Bá­lint nyolc, Lajos öt esztendős, Bibliai Históriákkal mú­­latgatja. Minthogy ö azokat franciául tanulta a klast­rombán, s most magyarul kell mondania, sokszor el­akad a beszédben, s magyar könyvet kért rá... Egy hét alatt kész vala nálam Hübner úgy, hogy a gyermek egy kevés gyakorlás után saját szavaival elmondhassa, amit olvasott, vagy olvastatni hallott... Első helyen itt a Bibliai történetek állanak, mert gyermekekkel a tanu­lást ezeken kell kezdenünk, már első tanítójuknak, az anyjoknak kebelében, midőn még nem ismernek betű­ket... Kedvet kell csinálni hozzá a gyermekeknek, s megszerettetni vele ami szép..." Kéziratát még ez évben elküldte Kiss János soproni evangélikus szuperintendensnek és Guzmics Izidor, akkor még pannonhalmi teológiai tanárnak bírálatra. Egy-egy mondat a véleményekből. Guzmics: Pált sem kell oly röviden végezned: Az apostolok cselekedetek könyve sok szépet nyújthat a Te szép toliadra... Kis János: Óhajtanám, ha erkölcsi tanúságok vagy na­gyobb számban volnának ez elbeszélésbe beleszőve, mint imitt amott nagyon szépek vágynak, vagy az elbeszélés után különös toldalékokban állnának. Elismerés illeti a Cserépfalvy Könyvkiadói a kiemel­kedően szép kiadásért (a könyv kiadójának minden kívánságát teljesítette s a tévéhíradóban is megjelen­tette) és a Szekszárdi Nyomdát, amely mindent elkö­vetett, hogy szép, hibátlan kiadvány legyen. Érdemes lapozgatni a könyvben, többször is elol­vasni, amit Kazinczy Ferenc 160 évvel ezelőtt leírt: mintha ma is - vagy talán éppen ma! - megszívlelendő lenne. Schelken Pálma OKNAK így mondjuk: „Befarcolás”. Bevagdosom a bőrt, hogy lássam a vért. Akkor megnyugszom, (Felhajtja a té­pett inget, karja könyékig bevagdosva: friss sebek.) Most is összekaptunk. Szemét volt velem - tudod, ő csak olyan haver. A szerelem az más... de te ezt biztosan nem érted... a szerelem kéne igazán.- És nincs rá esély?- Bonyolult...- És Isten? Á, én nem hiszek. Imádkoztam már hozzá segít­ségért, de nem hallgatott meg, semmi nem változott. Legjobb volna meghalni. III. Ez a lány nem hallott még Krisztusról. Vagy Isten nélküli környezetben élt, vagy zárt volt szíve és füle a hallásra, befogadásra. Ezért látja olyan reményte­lennek helyzetét, ezért foglalkozik a halál gondolatá­val. A beszélgetés folytatását nem közlöm: hiszen próbáltam neki a keresztyén ember életének lényegé­ről, központjáról beszélni. Krisztusról, s az általa adott életmintáról elvileg minden vasárnap hallha­tunk evangélikus templomainkban. Nem írom ide: így és így hirdettem neki az evangéliumot - viszont ide kell írnom azt a néhány kérdést és gondolatot, amely azóta is foglalkoztat. A házasság, mint tudjuk, Isten rendje. így a házas­ságon belül (a családban) növekvő gyermek Isten jól megszerkesztett rendjében kellene, hogy felnőjön, vál­jék EMBERRÉ. De hogyan várunk mi valamit is a mai fiataloktól, ha többségük olyan családban nőtt fel, ahol Isten rendjének még a nyomát sem látta? Hányszor hangzik el: ezek a mostani fiatalok?! De mitől lettek ilyenekké? Ki tette őket azokká, akik lettek? Ki adott nekik életet - nem a fizikai életre gondolok itt, hanem az életre: Krisztusra, aki őket Istenhez vonzza!? Nem számonkérés a célom (pedig lehetne...), in­kább előre mutató felkiáltójel. Mert alakuló, vagy jövendőbeli családjainkban gondoskodnunk kell ar­ról, hogy ép életre kész gyermekek kerüljenek ki on­nét! Feladatunk gyermekeinket Isten rendjében nevel­ni! Nekik ne legyen szükségük a „befarcolásra” a megnyugváshoz, ne az öngyilkosságon morfondíroz­zanak, hanem tudjanak élni azzal az élettel, amit Is­tentől kapnak rajtunk keresztül! Felelősek vagyunk azért az Isten szeretetéből fakadó életért, ami Jézus Krisztusban mutatkozott meg. János az örök evangé­liumban így fogalmazza ezt meg: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16.) Szemerédy Zsuzsanna Hogyan folytatnátok a fent elhangzott, félbehagyott beszélgetést? Az ötleteket címemre kérem: Bencze András 8000 Székesfehérvár, Pintér K. utca 31-33. Határidő: október 4. Fontos lenne egymás tapasz­talataiból beszélgetésvezetést tanulni. „Bízd az ÚRra dolgaidat!" (Péld 16,3) Ez volt a mottója a nyári Veszprém megyei ifjúsági tábornak. Már harmadik alkalommal gyűltünk össze, hogy találkozzunk egymással és Jézussal. Talán azért volt számunkra olyan fontos az idei tábor, mert fenn­állt a veszélye, hogy elmarad. Végül is a Bakony legmagasabb pontján fekvő TÉS adott otthont ennek a hétnek. Régi ismerősökként üdvözöltük egymást, de - mint mindig - most is voltak új arcok. Jó volt látni, hogy az amúgy üres parókia hirtelen benépesült, meg­teltek a szobák hátizsákokkal, matracokkal. Az udva­ron egymás után sorakoztak a sátrak. A templomban is bőven volt hely, és akinek még ezek után sem volt hol aludnia, várta a tágas udvar... Hála Istennek, még az idő is nekünk kedvezett! A reggeli áhítatokon mindig egy-egy zsoltár igéje szolgált alapul, melyek útmutatót adtak az előttünk álló napra. Este pedig az Apostolok Cselekedeteiből Kornéliusz és Péter talál­kozását követhettük nyomon, felismerve benne Isten csodálatos gondviselését. A csoportos beszélgetéseken a keresztyén ember életéről gondolkodtunk egy-egy ige alapján:- Milyenek vagyunk mi, keresztyének?- Felelősek vagyunk-e egymás iránt?- Netán jobbak vagyunk-e, mint a többi ember?- Tudunk-e örülni? Ezeket a kérdéseket boncolgattuk nap mint nap, bár egyértelmű választ nem tudtunk adni. A kérdések nyitottak maradtak, úgy érzem, ez nem baj, hiszen mindenkinek saját magában kell választ keresnie és megtalálnia Jézusra tekintve. Természetesen a komoly dolgok mellett a móka, a vidámság is szóhoz jutott. Az érdekes vetélkedő és a kiadós akadályverseny sem hiányozhatott a hét prog­ramjából. A tési szélmalmok és a római fürdő megte­kintése ráébresztett bennünket, hogy milyen gyönyö­rű a természet, amelyet szintén Istentől kaptunk. E mozgalmas hét a szombat délelőtti úrvacsorái isten­­tisztelettel zárult, amelyet a parókia udvarán tartot­tunk. Öröm volt látni, hogy a falu öregjei és fiataljai nemcsak az úrvacsorái, hanem más alkalmakon is szívesen részt vettek. Köszönjük a tésieknek, a szervezőknek, az elő­adóknak, hogy mégis létrejöhetett ez a tábor. De elsősorban Istené a köszönet és a hála, hogy velünk volt a hét minden pillanatában. Hogy jövőre hol lesz tábor, még nem tudjuk. Vezes­sen bennünket a címben feltüntetett ige: „Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid!” Adja Isten, hogy így legyen! Reiner Andrea

Next

/
Thumbnails
Contents