Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-09-15 / 37. szám
Evangélikus Élet 56. ÉVFOLYAM 37. SZÁM 1991. SZEPTEMBER 15. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 16. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 20 Ft r».------------ái:1--------- t?1„.--------Az igazi keresztyén ember reggel, délben és este is vallásos. Faulhaber A TARTALOMBÓL Szeptember 21-én FINN KONFIRMANDUS TÁBOR IFJÚSÁGI EVANGÉLIZÁCIÓ MAGYARORSZÁGON lesz Nyíregyházán, a szabadidő csarnokban. Igét hirdet KÓRUSMUZSIKA CINK0TÁN DIETRICH REITZNER az osztrák KIÉ főtitkára. Szolgál a Hermons együttes Győri János Sámuel vezetésével. ZSINATI HÍRADÓ Mindenkit szeretettel várunk! TERVEZÉS ÉS AMBÍCIÓ Ülésezett az Országos Esperesi Értekezlet „Itt van az ősz, itt van újra...” Nem hangol le, sőt ez a tény azt jelenti számomra, hogy újra tervezünk. Először Országos Esperesi Értekezleten, majd folytatódjék egyházmegyei szinten, s készüljenek el a gyülekezeti munkatervek szeptember végéig! Két nappal a pápalátogatás befejezése után, augusztus 22-én, s egy nappal a zsinat újabb ülése előtt, találkoztunk az Üllői úti székházban. Ez az évről-évre ismétlődő konferencia mutatja, hogy egyházunkban rend van, átgondolt tematika került megbeszélésre. Szerencsés időben vagyunk ma evangélikusok. Van mit tennünk, csak gondoljuk végig jól, legyenek munkatársaink, segítőink, akik végérvényeset tudnak alkotni, s legyen az időtálló. A zsinat törvényalkotásának feltétele, hogy az munkaarculatú legyen. Ehhez elengedhetetlenül szükséges az, hogy a különböző képzettségű és tájegységről érkező zsinati tagok feloldódjanak, mert teni, mi a feltétele az óvoda, vagy iskola beindításának. A lelkesedés nagyon szép dolog, de meddig elég? Nagy dolog az önmérséklet. Szerencsés időben élünk, hisz a Teológiai Akadémia felvételt hirdet a bölcsész hallgatók számára hittanári szakra. Állami zeneiskolák kántorképzéshez nyújtanak segítséget. Végül szeptember 23-ra - hétfő - hívom fel a figyelmet, mert Országos Egyházunk a budapesti Evangélikus Gimnázium dísztermében ezen a napon OLMK-ülést tart, melynek témája:- a keresztség evangélikus értelmezése és mai gyakorlatunk,- istentiszteleti rend és Ágendánk használata,- karizmák érvényesítése szolgálatunkban. Ősz van! Szép a naplemente! Van, aki azt szereti! Jobban élvezem a napfelkeltét! Akkor mindig kezdődik egy új nap. Keljünk korán! Ébredjünk! Káposzta Lajos „Az igazság szabaddá tesz titeket. ” NÉGY EGYHÁZI VILÁGSZERVEZET KÖZÖS NYILATKOZATA A JUGOSZLÁVIAI HELYZETRŐL Aggodalommal és mély szomorúsággal kísérjük figyelemmel a napról-napra élesedő és egyre véresebb harcokat Jugoszláviában. A kölcsönös erőszak az egész országban háborúvá szélesedett, amely leginkább a békére vágyó lakosságot érinti minden oldalon. Az ország kormányzata nyilvánvalóan egyre inkább elveszíti uralmát a konfliktus fölött. Ebben a tragédiában nemcsak. a horvát és szerb lakosság széles rétege fenyegetett, hanem mindezen túl a többi nemzeti kisebbség tagjai is a csatamezőn. A jugoszláviai konfliktus egyre kevésbé az ország belügye. Az erők labilitása a Balkánon akut veszedelem. A békés fejlődés érezhetően fenyegetetté vált a közös demokratikus Európában. Jugoszlávia próbaköve lett annak, hogy lehetséges vagy lehetetlen-e közös európai ház megvalósítása. Mielőtt végérvényesen késő lenne, felhívunk minden érintett kormányt és minden katonai és félkatonai erőt Jugoszláviában a fegyverszünet szigorú betartására. Az egyetlen út a szükségszerű kölcsönös kompromisszumhoz egy békekonferencia tárgyalásai, melyet olyan gyorsan, ahogy csak lehet, a nemzetközi szervezetek segítségével minden előfeltétel nélkül össze kellene hívni. Miután a horvát kormányzat az Európai Közösség béketervét és a fegyverszünet betartását hivatalosan elfogadta, felhívjuk a szerb kormányzatot is és a jugoszláv szövetségi kormányzatot is arra, hogy a fegyverszünetet és a nemzetközi közvetítést vegye komolyan. Miután a jugoszláv szövetségi kormányzat, valamint a szerb és a horvát kormányzat elfogadja a fegyverszünetet, vesse be minden tekintélyét és erejét, hogy a fegyverszünetet minden katonai és félkatonai erővel szemben keresztülvigyék. Hangsúlyozzuk - egyetértésben a szerb és horvát egyházi vezetőségek felhívásával -, hogy „a béke, az erőszakmentesség és a tolerancia” a „keresztyén, demokratikus és emberhez méltó magatartás minimuma”, amely iránt a Jugoszláviában élő emberek többsége elkötelezett. Csak békében, erőszakmentességben és toleranciában lehetséges a jugoszláviai konfliktus tartós feloldása Jugoszláviában és Európában. Csak békében, erőszakmentességben és toleranciában élhetnek a nemzetek, a keresztyén felekezetek Jugoszláviában és Európában. Ugyanilyen határozottan felszólítjuk az európai kormányokat, az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferenciát (KSZE), az Európai Közösséget, az Európa Tanácsot, és különösen az ENSZ-et politikai és diplomáciai tö^ rekvéseik lankadatlan bevetésére, hogy a békés megoldás minden kormány és erő együttműködésében elérhetővé váljon. Ökumenikus szervezeteink - tagegyházaikkal együtt - minden támogatást felkínálnak, hogy az egyházak és vallások párbeszéde területén az igazságos békét szolgálják. Genf, 1991. augusztus 30. Emilio Castro főtitkár. Egyházak Világtanácsa Jean Fischer főtitkár, Európai Egyházak Konferenciája Milan Opocensky főtitkár. Református Világszövetség Gunnar Staalsett főtitkár, Lutheránus Világszövetség A harmadik nyírfa Nyári szabadságát hazánkban töltötte dr. Podhradszky László, a romániai Zsinatpresbiteri Evangélikus Egyház egyetemes’ felügyelője. A Balaton partján beszélgetve kérdeztem. őt, milyen ma az egyházak helyzete Romániában?- Milyen változás történt az állam és az egyházak közötti viszonyban? Az 1989. december 22-i forradalom lényeges fordulatot hozott az egyházak életében. Megszűnt a rendőri, paternalista felügyelet, melyet az Állami Egyházügyi Hivatal egyértelműen és durván gyakorolt, és különösen is a nem ortodox egyházak irányában. Megszűnt az Egyesült Protestáns Teológia „numerus clausus”-a, melynek az volt a célja, hogy „lefogyassza” a lelkészek létszámát. Kétévenként vehettünk fel egy teológust! Most már korlátlan a felvétel. Ezek a pozitívumok a változásban.- Hogyan állnak az elvett ingatlanokkal, visszakapják? Erdély történelmében először történt, hogy a történelmi egyházak (katolikus, református, evangélikus és unitárius) közös szándéknyilatkozatot fogalmaztak meg, melyben az államvezetéstől kérték mindazon intézmények visszaadását, melyeket a kommunista állam önkényesen elvett. Ezek között iskolák, 3-400 éves múltú líceumok, szociális és egészségügyi intézetek, humanitárius jellegű intézetek vannak. Sajnos, a szándéknyilatkozatra semmi válasz nem érkezett. Közben sikerült a négy egyháznak egy kultusztörvény-tervezetet megalkotni. Magam, a képviselőház tagjaként, küígy történhet valami jó, fogalmazódhat meg valami hasznos, amire építeni lehet. Szerencsés időben vagyunk, hisz elérkezett az egyházi ingatlanok rendezésének ideje, amikor felelősen dönthet - mérlegelés után - minden gyülekezet, hogy mire helyezi a gyülekezeti munkában a hangsúlyt. Felvegye a kapcsolatot a helyi önkormányzattal, s gondolkodjék el együtt azon, hogy miben támogathatják együtt a saját településüket. Készüljön erről írásos megállapodás, mert ezzel tartozunk egymásnak és önmagunknak. Ez igaz a presbitériumra és az önkormányzatra egyaránt. Szerencsés időben élünk, hisz lehet óvodánk, iskolánk, kollégiumunk, különböző alkalmakra megfelelő tervünk és termünk. A sok lehetőség között sok a gondunk. Felvetődik az, hogy mit és mennyit bír el a lelkész. Koordinálni kell az óvónők, hitoktatók (lelkészek és nem lelkészek) munkáját. Pontos felmérést kell készílön interpelláltam, hogy az a törvénytervezet a parlament elé kerüljön, de eddig ez nem történt meg. A stagnálás miatt létrehoztunk egy találkozót az összes magyar nyelvű történelmi egyházak püspökei és Iliescu államelnök között. Ezen .magam is részt vettem. Itt előadtuk élőszóban is az eddig megoldatlan és általunk sürgősnek tartott problémáinkat. Előrelépés még nem történt.- Mi a helyzet saját egyházában, az evangélikus egyházban? Középeurópában a legkeletibb evangélikus egyház vagyunk. Egyházkerületünk zöme Brassó-környéki, csángóvidéki, jelentékeny színmagyar etnikum tagjaiból verbuválódik. Jelenlegi középgenerációs papjaink - közülük többen itt szolgálnak - egy része megjárta a kommunizmus börtöneit, különféle koncepciós perek vádlottaiként. 1964-ben szabadultak általános kegyelem alapján. Híveink második csoportja a Várad-Arad-Temesvár vidéken él. Egyik esperesség Brassóban, a másik Aradon van. A kommunista államhatalom egyházunkat fel akarta számolni. Ezért igyekeztek mesterségesen lelkészhiányt előidézni a teológusok számának korlátozásával is. Örvendetes javulás állt be ebben a vonatkozásban, most már megfelelő számban vannak hallgatóink (12-14). Ez idővel megoldáshoz segít minket és nem kell lelkészeinknek az emberi életkor végső határáig szolgálni.- Az életlehetőségek javulása után van-e még valamilyen nehézség az egyházkerületben? Erős nyomás nehezedik a gyülekezetekre a robbanó infláció miatt. A szerény lehetőségek, melyekkel rendelkeznek, mind jobban összezsugorodnak, és állandó támogatás mellett is alig tudjuk biztosítani lelkészeink fizetését, mely általában a középiskolai tanárok fizetésének felel meg. Mint minden inflációs helyzetben, a legnehezebb a nyugdíjasok élete. Egyházunk nyugdijalaptökéje annyira összezsugorodott, hogy előreláthatólag az LVSZ-hez kell fordulnunk, hogy az elkövetkező időben a legminimálisabb szintet biztosítani tudjuk. Püspökünk tavasszal elveszítette feleségét, ez érthetően megviselte őt, hosszabb ideje gyógykezelés alatt állt. Egyébként 43 éve szolgál egyházunkban.- Milyen örömük van a nehézségek közepette?- Csak örömömnek tudok kifejezést adni két dolog miatt. Az egyik, hogy a romániai egyházak közelebb kerültek egymáshoz az utóbbi évben. Jó volt együtt dolgozni a kultusztörvény-tervezet megalkotásánál. Az ökumenében az ortodoxok is részt vettek. A másik örömöm a testvérgyülekezeti kapcsolatok kialakulása és megerősödése. Hatalmas méretekben élveztük a forradalom utáni időben egyházközségek és az egész egyház segítését, és ezzel nagyon sok hívünkön és gyülekezetünkön tudtunk segíteni. Legfőképpen azért vagyunk hálásak Istennek, hogy megtapasztaltuk „az igazság szabaddá tesz titeket”, és ennek jegyében szeretnénk élni és szolgálni, jólétben, békességben és igazságosságban.- Köszönöm a beszélgetést. TSZM , Néhány évvel ezelőtt É, mint Észtország címmel írásom jelent meg az Evangélikus Életben, egy fiatal észt lelkésszel, Heino Nurkkal folytatott beszélgetésem megörökítéseként. Az akkor immár végképp elpuhult diktatúra végnapjaiban íródott cikk tartalmán sokan csodálkoztak, néhányan bizony rosszallásukat is kifejezték: miért kell ezt a „kényes” kérdést nekünk, egyháziaknak is feszegetni? Azonban akkor sem, ma sem szégyenlem azt a lelkesültséget, ami az észtek és a másik két baltikumi ország ébredését látva-hallva eltöltött. Akkori cikkemet egy festményre való utalással zártam. A gyenesdiási Kapernaum ebédlőjében ma is látható kép három nyírfát ábrázol. Kettő a kép felső részében, a harmadik kicsit távolabb, lejjebb. A három testvérnemzetet, az északi finneket és észteket, valamint a délebbre található Magyarországot jelképezi ez a három nyírfa. Emlékezetem szerint egyik fa sem valami csodálatos, egészséges példány, hanem bizony szél- és vihar-tépázta, itt-ott törött gallyú fácska. Hazánk és a finnek viharos történelme, gyakori megtépázottsága mindenki előtt ismert nálunk. De legtöbb ember, különösen az ötven fölöttiek, most kezd csak rádöbbenni arra a mérhetetlen szenvedésre, amely az észtek, a lettek és a litvánok osztályrésze volt. E harmadik nyírfát nemcsak viharok pusztították, hanem barbár kezek fejszét is emeltek rá - ám kipusztítani nem tudták. Tizenöt éve, Angliában találkoztam egy emigráns észt csoporttal. Alighanem sokáig tartott, míg vendéglátóim magyarázatát megértettem arról, hogy kik is ezek a sajátos népviseletet hordó, régi táncaikat és dalaikat őrző fiatalok, s mit is jelent az, hogy ők „exiliumban”, hazájuktól távol kénytelenek élni. Később, egyházi tanácskozásokon fel-felbukkantak észtek, de sokáig csak az egyházvezetőkkel lehetett találkozni. A Lutheránus Világszövetség 1984-es budapesti világgyüléséről azonban már több észt fiatal arca is megmaradhatott emlékezetünkben. Azt követően hol boldog örömmel, hol szívszorongva figyeltük a Baltikumból érkező híreket, amelyek daloló forradalomról, csodálatos szabadságvágyról, egyházi megújulásról szóltak egyfelől, kommandósakciókról, fenyegetettségről, tankokról és éhezésről másfelől. Észt berátainkra gondolok. Meg a lettekre és a litvánokra. Az elvetélt szovjet puccs idején - amikor a tankok meg erősebbnek tűntek a szellemnél - egyik újságíró ízléstelenül megfeddte a baltikumi szabadságszeretőket: no, kellett ez nektek..., ezt eredményezte, hogy annyit ugráltatok. Mi akkor a szárszói ifjúsági konferencián gyertyafény mellett imádkoztunk az észtekért és a lettekért, az oroszokért és az ukránokért, kirgizekért és örményekért - egyszóval minden nép szabadságáért és függetlenségéért. Isten nem egyszerűen a mi imádságainkat hallgatta meg, hanem eljutott hozzá sokak néma vagy fuldokló sikolya. „A tények mögül száműzött Isten időről időre átvérzi a történelem szövetét”, írja Pilinszky János, és bizony, ma is ennek vagyunk tanúi. Ez az írás abból az alkalomból szakadt ki belőlem, hogy Magyarország - ötvenegy év után - elismerte Észtország, Lettország és Litvánia függetlenségét és szuverenitását. Az öröm mellett hadd adjak hangot keserűségemnek és halk reményemnek is. Keserűségem abból fakad, hogy ismereteim szerint a nagy egyházi világszövetségek megint csak nem álltak feladatuk magaslatán, amikor politikai kérdésekről volt szó. Az Evangélikus Világszövetség legutóbbi nagygyűlésén súlyához mérten alig foglalkoztak ezzel a kérdéssel, s az Egyházak Világtanácsa sem foglalt éppenséggel bátorítóan állást a baltimumiak szabadságvágya ügyében. De ezt az erdélyi kisebbségek ügyében tanúsított álságos távolságtartásból már ismerjük. Halk reményemet pedig úgy fogalmazom meg, nem először, hogy abból a sok segítségből, amit a finnektől kapunk, azoknak kellene valamit átadnunk, akik nálunk is nyomorúságosabb helyzetben vannak. Például az észteknek. Vagy az erdélyieknek, kárpátaljaiaknak. Csak akkor van jogunk elfogadni nálunk gazdagabbak segítségét, ha magunk is odafordulunk a rászór rulókhoz. Csöndes örömmel köszöntőm a harmadik nyírfát. Ha legközelebb Gyenesdiáson járok, szememmel megsimogatom azt a festményt. Fabiny Tamás JUGOSZLÁVIAI MENEKÜLTEK MEGSEGÍTÉSE A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat megkezdte a Jugoszláviából érkezett menedéket kérők gondjainak enyhítését. Augusztus 26-án már a második öttonnás segélyszállítmányát indította a Szeretetszolgálat Baranya-megyei menekülttáborokba, hogy takarókkal, gyermekruhákkal, tartós élelmiszerrel könnyítsen az ott tartózkodók helyzetén. Az első hasonló összetételű küldeményt augusztus 23-án három ideiglenes dél-baranyai menekülttáborban osztották szét. A segélynyújtással egyidejűleg a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat gyűjtést szervez. Főként gyermekruhákat, takarókat és tartós élelmiszereket (konzerv) várnak az alábbi címekre: Budapest XI., Tomaj u. 4. 1116; Nagyharsány, Református Egyházközség, 7822. Pénzbeli adományokat a Budapest V., OTP-fiók (Deák Ferenc u.) 21898055-508-41831-7 sz. csekkszámlára lehet eljuttatni „Jugoszlávia” megjegyzéssel.
