Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-09-01 / 35. szám
Evangélikus Élet 56. ÉVFOLYAM 35. SZÁM 1991. SZEPTEMBER 1. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 14. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 12 Ft Amikor a tanítványok folytatták Jézus életművét, dolgoztak és küzdöttek érte, csak akkor tapasztalták meg, hogy mit jelent az, hogy „veletek vagyok”. És ez ma sem változott: Jézushoz vezető igazi út a munkálkodás az Ő életművén. Albert Schweitzer tm “ A TARTALOMBÓL “ NÉHÁNY SZŐ A LITURGIÁRÓL KINEK A VÉTKE? RUHA TESZI AZ EMBERT „A rád bízott drága kincset őrizd...” 2Tim 1,14 Tanévkezdés egyházunkban Már csak néhány nap választ el bennünket az új, 1991/92. tanév kezdetétől. Ahogy júniusban összegezzük a végzett munkát, úgy augusztusban már az előttünk álló új tanév célkitűzéseit, feladatait tervezzük, vetjük papírra. Tanár és diák egyaránt várakozással néz az új iskolaév elé. így van ez a mi evangélikus egyházunkban is. Több évtizedes kényszerszünet után az elmúlt tanévben folyt először egy olyan iskolai hitoktatás, amely az előző időszakhoz képest mindenképpen nagy előrelépést jelentett. Természetesen mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy még éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy a vallásoktatás iskolarendszerünkben megfelelő helyre kerüljön a tantárgyak között. Nem holnap lesz még, amikor a hittan úgy épül be mindenütt az iskola órarendjébe, hogy nem a korareggeli nulladik vagy a délutáni hatodik-hetedik órában kell majd megtartani. Kisebbségi egyházi helyzetünkből következően az ország egyes helyein egyáltalán nem tudjuk bevinni a hitoktatást az iskola falai közé. Ezeken a helyeken továbbra is a gyülekezetekben folyik az oktatás. Csak kevés helyen adatik meg, hogy évfolyamonként önálló csoportokat tudjanak kialakítani. Sokkal inkább az a jellemző, hogy lelkészeink, hitoktatóink összevont csoportokat kénytelenek tanítani. Nagy felelősség hárul a katechétákra, hisz a jövő egyházának tagjait vezetik a Jézushoz vezető úton. Ugyanakkor a társadalom elvárásai is nagyok az egyházzal szemben. Nálunk köztudottan nagy a lelkészhiány, s a meglévők sokrétű feladataikkal igen túlterheltek, szakképzett hitoktatóink pedig nincsenek. Viszont vannak segítőkész testvérek, akik szívesen vettek részt az immár másodízben megrendezett Hitoktatóképző tanfolyamon. Ezeken az alkalmakon nemcsak bőséges ismeretanyagot kaptak a nagy gyakorlattal rendelkező előadó- és szervező lelkészektől, továbbá világi előadóktól, hanem tapasztalataikat is kicserélhették, átadhatták egymásnak. Egy évi munka után reménységgel tekintünk előre. A szülők félelme oldódik: be merik Íratni, el merik hozni gyermekeiket a hittanórákra. Azonban ne érezzék, hogy a beíratással eleget tettek gyermekeik vallásos nevelésének, ellenőrizzék is őket, eljárnak-e minden alkalomra. Tapasztalataink szerint sok a hiányzás. Ezzel társaik haladását is gátolják, s nem alakul ki bennük a szükséges kötelességtudat, a vállalt feladat teljesítésének igénye sem. Abban is bízunk, hogy a felnőttek belenéznek, beleolvasnak gyermekeik hittankönyvébe, hiszen egy részüknek ismeretei hiányosak, vagy egyáltalán nincsenek - nem az ő hibájukból. Az új tanévben Isten adjon nekik erőt a tanuláshoz, önképzéshez, esetleg felnőtt hittanoktatásba való bekapcsolódáshoz! Miután az efajta képzés gyülekezeti keretekben folyik, könnyebben megtalálhatják az utat a gyülekezetekhez, megismerhetik az ottani életet, munkát, s maguk is a közösség tagjaivá válhatnak, így az az érdekes, mondhatni fordított - de egyre gyakoribb - helyzet áll elő, hogy a gyermek viszi a szülőt a gyülekezetbe. Ez nagyon örvendetes és egyáltalán nem szégyellni való a szülők számára. Sok jó kezdeményezés van országszerte. Ezek egyike az evangélikus óvódák, illetve óvodai csoportok megalakítása. Létrehozásuk a helyi óvónők áldozatos munkájának eredménye. Örömnünkre szolgál, hogy Fasori Gimnáziumunk után szeptembertől beindul a Soproni Líceum is, amit fokozatosan - az anyagi lehetőségektől függően - újabb evangélikus iskolák, kollégium, valamint állami iskolákban evangélikus osztályok megnyitása követ majd. Az új tanév küszöbén szeretettel kérjük a szülőket, nagyszülőket, keresztszülőket, hogy a már eddig is járó gyermekeiket készítsék fel a további tanulásra, munkára, azokat pedig, akik eddig még nem részesültek hitoktatásban - kisebbeket és nagyobakkat egyaránt - írassák be! Testben és lélekben megerősödve, a tanulásra felkészülve várják a gyermekeket az iskolában, templomainkban, gyülekezeteinkben. Hisszük, hogy Isten kegyelméből, evangélikus testvéreink összefogásával az előttünk álló új tanévben sok-sok gyermeknek és fiatalnak taníthatjuk az Evangéliumot! Isten áldását kérjük felnőttekre, gyermekekre és a közös munkára! Dr. Nánai Takács Mária Tóth Imréné Szeged VISSZAVONHATATLAN DÖNTÉS - RÓMA AZ ÖKUMENÉ ÜTJÁN II. János Pál pápa dr. Kocsis Elemér református püspök kíséretében bevonul a Nagytemplomba Egyháztörténeti nagy eseményként éltük meg a Debrecenben augusztus 18-án, vasárnap délután tartott ökumenikus istentiszteletet. A rendezés és előkészület teológiai és liturgiái vitái táplálta egyházpolitikai aggodalmakat egycsapásra elsöpörte az a természetesség, amellyel a pápa belépett a „kálvinista Róma” templomába és az istentisztelet folyamán, az énekkar szolgálata alatt derült ki, hogy maga is kész odaállni a gályarabságra hurcoltak emlékművéhez a templom mellett. Beszédében elmondta, hogy „ismerem azoknak a prédikátoroknak szomorú történetét, akiket gályarabságra ítéltek, s akiknek emléke elevenen él ebben a gyülekezetben". Talán föl sem mérjük első hallásra és látásra, milyen óriási jelentősége van ennek az eseménynek! Századok múltán maga a római pápa hajtotta meg fejét Igét hirdet a pápa az ellenreformáció véres magyar évszázadainak mártírjai előtt és elhelyezte imádsága közben az emlékezés és békességkeresés koszorúját. Hallottuk beszédében: „A pápaságom során tett sok lelkipásztori utazás egyik indítéka éppen az, hogy újra megerősítsem: a kotolikus egyház visszavonhatatlan döntéssel elkötelezte magát az ökumenikus mozgalomban, és azt minden lehetséges módon szeretné elősegíteni”. Idézhetnénk még szavait „az idők jeleiről”, a különböző egyházak és az egyházi közösségek közötti növekvő kölcsönös megbecsülésről, az együttmunkálkodás szükségéről, az imádság, az emberi közösségek java, a társadalmi igazságosság és béke előmozdítása közös gondja dolgában. A debreceni ökumenikus istentisztelet egyértelműen bizonyította, hogy a római katolikus egyház visz-Dr. Kocsis Elemér püspök az Ökumenikus Tanács ajándékaként díszes Károli-bibliát ad át a pápának szavonhatatlan döntéssel az ökumené útján kiván járni. Meg kell hallania ezt a tanúságtételt mindazoknak, akik akár a magyar római katolikus egyházon belül, akár a különböző protestáns egyházakban még nem jutottak el odáig, mint a pápa. Hiszen akadt ez évben is olyan római katolikus lelkész, aki püspöki karának ajánlása ellenére sem volt hajlandó megnyitni templomát januárban az ökumenikus imahét alkalmaira. Ugyanígy előfordult az is, hogy az egyik református egyházkerület lelkészei közül egy csoport lebeszélte püspökét, hogy részt vegyen a debreceni istentiszteleten. Előfordulnak vegyes házasságok esetén reverzális harcok, őrizzük gyülekezeti hagyományainkban és teológiánkban a zsigereinkig belénkégetett ellenségképet a másikról. A mai korban, amikor „nincs vesztegetni való időnk az újraevangélizálás küldetésében”, vajon tudunk-e újat kezdeni? Mai magyar társadalmunknak, egyházainknak, Európának és ennek a sok feszültséget hordozó világnak olyan keresztyénekre van szüksége, akik gyakorolják a megtérést, az Istenhez térést, Krisztus szeretete és szelídsége, megbocsátása és békessége munkálását. „A megtérés szelleme segit bennünket abban, hogy elvessük a másokról alkotott torzképeket és minden kísértést arra, hogy meghamisítsuk nézeteiket”. Evangélikus egyházunk örül annak, hogy a pápa látogatása megmutatta, hogy a római katolikus egyház visszavonhatatlan döntéssel az ökumené útját akarja járni. Az a reményünk, hogy a magyarországi egyházak helyi és országos szinten félre tudják tenni a múltbeli ellenségeskedést és Jézus küldetésében „közösen teszünk tanúságot azokról a keresztyén értékekről, amelyek Európa és Magyarország alapjait megvetették”. Dr. Harmati Béla II. János Pál pápa megkoszorúzza a gályarab prédikátorok emlékművét Fotók: TSZM „Legyen gondod önmagádra és a tanításra...” Augusztus 10-18. között a Teológia Akadémia nagyterme megtelt hallgatókkal. Voltak közöttük gimnazisták, frissen érettségizettek, akik még nem tudják merre folytatják tanulmányaikat, voltak olyanok, akik a gyülekezetekben aktív szolgálatot vállalnak, voltak idősek, akik bár kijárták már az élet iskoláját, mégis szellemi frissességgel ültek be a padokba, hogy tanuljanak. Tanuljanak és egyre jobban elmélyedjenek Isten igéjének tudományában a teológiában. Voltak közöttük ismerős arcok, akik tavaly nyáron Piliscsabán résztvettek már a hitoktatóképző tanfolyamon. Ök tudták már saját tapasztalataikból, hogy nem üdülni jöttek, hanem azért, hogy tanuljanak, hiszen olyan feladatra vállalkoztak, amely csak első pillanatra tűnik könnyűnek. Ha azonban valaki Isten előtti felelősséggel végzi a hitoktatás munkáját, rájön, milyen sok irányú elvárással kell szembenéznie, milyen sok és biztos ismeret kell a tanításhoz, és menynyire fontos a katechéta, a hitoktató személyisége, hite, meggyőződése, példája is. Esténként Isten igéjére figyelve azt gondoltuk át, mit is kíván tőlünk hitoktatóktól vagy hitoktatóknak készülőktől Urunk, hogyan formál és tesz alkalmassá a szolgálatra. Legyen gondod magadra és a tanításra! Legyen gondod a nyájra! Légy példa ! Légy barátságos! Harcold meg a hit harcát! Őrizd meg a rád bízott drága kincset! - hallottuk. Azok, akik már ismerték egymást - hiszen a tavalyi kisebb létszám, a piliscsabai nyugodt környezet alkalmas volt egymás megismerésére - az elmúlt év hitoktatásának tapasztalataival, örömeivel és kudarcai megoldásának keresésével gazdagították egymást. Azt gondoltuk folytatni kell a tavalyi munkát, sok új, magasszintű ismeretet adni, hiszen, aki másokat tanítani akar, annak otthonosan kell mozognia saját szakterületén, így a hitoktatónak elsősorban a Bibliában kell jártasnak lennie, ismernie kell a nagyobb történelmi összefüggéseket, a kort, amelyben lTim 1,16a megszólalt az üzenet és legfőképpen Jézust, hogy megérthessék üzenetének hangsúlyait. A tavalyi alapra akartunk építeni. Amikor először beléptünk a nagy terembe, és körülnéztünk kicsit döbbenten, de örömmel vettük észre, hogy a legtöbben újak. 60-70-en hallgatták az előadásokat, szorgalmasan jegyeztek, kérdeztek, csoportokban együtt dolgoztak. Öröm volt látni, tapasztalni, hogy valóban tanulni akarnak, felkészülni a szolgálatra. A tanfolyamot látogatók összlétszáma meghaladta a 80-at, hiszen voltak olyanok, akik munkájuk miatt csak néhány órára, vagy 1-2 napra tudtak bekapcsolódni. Ilyenek voltak azok az evangélikus óvónők, akik evangélikus óvodákban, keresztyén vagy ökumenikus óvodai csoportokban kezdték meg valóban fontos, úttörő munkájukat, akik örültek, hogy egymással találkozhattak, egymástól tanulhatnak, megoszthatják egymással tapasztalataikat és munkájukhoz nélkülözhetetlen anyagokat. El is határozták, hogy októberben egy hétvégén Piliscsabán folytatják közös munkájukat és várják evangélikus óvónőtársaikat! Először talán sokan meghökkentek a magas szintű, sok ismeretanyagot tartalmazó előadásokat hallva, de amikor konkrét példát kaptak arra, hogyan lehet ezt a nagy ismeretanyagot lebontani a gyermekek számára, akkor felébredt bennük a vágy, hogy szeretnének még sok hasonlót hallani. Örültek, hogy az anyagok egy részéhez jegyzetek, kazetták formájában hozzájuthatnak, volt olyan anyag, könyv, amit rtiár itt megvásárolhattak. Otthon, készülve a tanításra újra elmélyedhetnek a konkrét anyagban. Szerepelt a témák között: miért vagyok evangélikus? Azt gondoltuk, hogy az a generáció, amelyik evangélikus értékeinkből, kincseinkből nem sokat ismert, hiszen a jó értelemben vett evangélikus öntudat, annak tudatosítása, milyen színt, gazdagságot jelent számunkra evangélikus örökségünk, hiányzott keresztyén nevelésükből az elmúlt évtizedekben, nem fog lelkesedni ezért a témáért. Kinczler Irén lelkészünk azonban olyan lelkesítőén beszélt a reformációról, annak magyarországi hatásáról, és az érdeklődőknek megmutatta ennek emlékeit az Evangélikus Múzeumban, hogy a résztvevők a csoportmunkában önállóan tovább dolgoztak a témán és az esti fórumon már egyre jobban maguk is meg tudták fogalmazni, miért is vagyok evangélikus, és hogyan tanítanák erről a gyerekeknek. A bibliai, és azokon a teológia témákon kívül, amelyek az etika és a tudás szerepét igyekeztek tisztázni, természetesen szükségünk van arra is, hogy valláspedagógiai és fejlődéslélektani előadásokat is hallgassunk. Előadóink, ezeknek a témáknak szakemberei: Kozma Tamás és felesége Csicsely Éva, Szigeti Jenő, Tarjám Gyuláné előadók voltak. Egyik előadótól érdekes feladatot kaptak a hallgatók: csoportonként beszélgessenek arról, hasonlít-e és ha igen, miben a hitoktatás a szőlőhöz, a barackhoz, a dióhoz és a hagymához. A munkáról szóló beszámolók igazolták, hogy egy ilyen meghökkentő feladat, mennyire elindította a gondolatokat, a beszélgetést, és milyen sok jó eredmény született. A hitoktatónak valóban jó pedagógusnak is kell lennie. A tanítás hogyan-jára, a sokféle lehetőségre, új és érdekes módszerekre, amit időnként igen jól lehet használni, kaptunk példát abban az előadásban, amelyik azt mutatta meg, hogyan lehet egy jó mesét, egy kitalált emberi szituációt, szerep- és szituációs játékokat felhasználni a hitoktatásban! Meg kell ismernünk újabb és újabb pedagógiai módszereket, és lehet használnunk ezeket is! Jó volt együtt lenni, egymástól tanulni. Úgy éreztük Isten gazdagon megáldotta kemény, sokszor fárasztó munkánkat, drága ajándékot kaptunk, amit szeretnénk gyülekezeteinkben folyó hitoktatás munkájában kamatoztatni. Muntagné Bartucz Judit
