Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-09-01 / 35. szám

Evangélikus Élet 1991. szeptember 1. GYERMEKEKNEK A TESTVÉREK ÚJRA TALÁLKOZNAK Amikor Jákob - most már Izrael - átkelt a folyón, tudta, hogy nehéz nap vár rá. Ma kell találkoznia Ézsauval, a testvérével. Az áldás, amit Isten adott neki a nagy birkózás után, szinte tapinthatóan körülvette. Már messziről meglátta családját. Tisztán kivehető volt a szekerek körül játszadozó fiúk alakja. Látta Ráchel piros ruháját. Ahogy közelebb ért, egyszerre arra lett figyelmes, hogy mindenki izgatott lesz és a szomszédos domboldalra mutogatnak. Aztán ő is meglátta az izgalom okát. Nagy lovascsapat közele­dett a táborhoz. Még elég messze voltak, de gyorsan haladtak. Jákob sietett, ahogy csak fájós csípője en­gedte. Már messziről kiáltozni kezdett:- Ráchel, Lea! Gyorsan a gyerekekkel álljatok az állatok mögé. Ti legyetek legközelebb a menekülés­hez. Nem lehet tudni, mit akar tenni Ézsau. Amikor látta, hogy mindenki biztonságban van, ö maga a legelső sor elé ment. A lovasok közeledtek. Már látta bátyjának, Ézsaunak az arcát. Bizony ö is megöregedett már. Jákob leborult a földre. Aztán fölkelt és újra leborult. Amire Ézsau odaért, hétszer borult le tisztelete jeléül. Ekkor váratlan dolog tör­tént. Ézsau leugrott lováról és odarohant testvéréhez. Fölemelte és megölelte. Könnyek csillogtak a szemé­ben. A táborban föllélegeztek az emberek. Jákob egé­szen meghökkent. A hátsó sorokból még a gyermekek is előreszaladtak. Mindenki boldogan feledkezett meg az óvatosságról. Ézsau nem talált szavakat a boldog­ságtól. Végül, amikor megszólalt, ezt kérdezte:- Kik ezek a fiúk? Csak nem a te gyermekeid, öcsém?- De bizony. Isten adta nekem őket. A gyerekek közelebb jöttek. Jákob letérdeltette őket maga mellé. Odalépett Ráchel és Lea is. Ők is leborultak.- Mire való ez, öcsém - kérdezte Ézsau és mire való az a sok jószág, amivel az úton találkoztam?- Azért küldtem neked ajándékul - válaszolta Já­kob hogy elnyerjem jóindulatodat.- Nem kell az nekem, öcsém - szólt Ézsau, bár látszott rajta, hogy jól esik neki Jákob megalázkodása és a gazdag ajándék.- De bizony, fogadd csak el - bíztatta Jákob. Ézsaut nem kellett sokáig unszolni. Az idősebb fiú azonnal indulni akart. Jákobot is invitálta, hogy men­jen el hozzá. Jákob azonban szeretett volna elszakad­ni bátyjától. Nem igazán értette, miért jött nagy lovas­csapattal, amikor ki akart békülni vele. Sejtette, hogy Isten őrző keze van a dologban. Nem akarta azonban túlfeszíteni a húrt. Kifogást keresett és elbúcsúzott Ézsautól. A lovasok elvágtattak. Jákob hosszan né­zett utánuk. Ismét érezte az igazi áldás közelségét. Szinte tapintható volt Isten mosolya körülötte. Az augusztus 20-i ünnepek miatt kicsit torlódik a kö­vetkező szám lezárása. Ez azt jelenti, hogy a hetedik tárgyra szóló megfejtéseitek nem érkezhetnek meg idő­ben. így a végső eredményhirdetés nem a következő lapban, hanem az azutáni héten megjelenőben lesz. MI VAGYOK ÉN? A pontok a hatodik tárgy után így alakultak: 29 pontos: Némethy Kálmán - Bp. XII. 26 pontos: Jansik Balázs - Pilis 24 pontos: Illés Adél - Egyházasdengeleg 23 pontos: Kohuth Jolán - Dabas-Gyón 22 pontos: Fancsali GyBK, Megyes Ilona Akasztó, Hegyi Emőke - Soltvadkert 21 pontos: Zalán András - Bp. VIII. 20 pontos: Beledi Hittanosok, Korim Katalin - Békés­csaba IMÁDSÁG BARÁTAIMÉRT Köszönöm, Istenem, barátaimat. Köszönöm, hogy amikor velük játszom, vidám és derűs vagyok. Köszönöm neked legjobb barátomat. Segíts, hogy jó barát legyek, aki megtartja, arnif Ígért.' ........... Segíts, hogy barátságos legyek még -ahhoz is, akiket nem nagyon kedvelek - hiszen te szeretsz mindannyiunkat! I 0 K N K Az imádság írása közben egy kicsit megfeledkeztem a főiskolásokról és a már dolgozó fiatalokról, nem is azért, mert egyre többször tapasztalom, hogy ez a korosztály nem igen olvassa ezt a lapot, hanem azért, mert a fiatalabbak számára mindenképp jelentős esemény a tanév kezdete. Próbáljunk hát velük együtt imádkozni. Vége a nyárnak. Még nem is olyan hűvösek a szelek, még kicsal a szabadba a napsütés, a zöld. Még jó lenne sá­torozni a hegyekben, vagy evezni a Tiszán... Vége a nyárnak. Uram, köszö­nök benne mindent: a természetet, az erőpróbát, a gyarapodó ismere­tet, a közösséget, a zsivajt és a csendet. Köszönök minden napot. Különösen azokat, amelyek akkor fárasztóak voltak, s amelyekre most örömmel gondolhatok visz­­sza, mert részese lehettem mások örömének. Köszönöm, hogy az unalmas napokról megfeledkezhe-Mikor megyünk Almádiba? - kérdezte valaki tőlem. - Pénteken a szokásos vonattal - feleltem tel­jesen természetesen és csak utólag gondoltam rá, hogy valóban már természetes és magától értődő, hogy utazunk a fiúkhoz. Az Evangélikus Élet olvasói ta­lán még emlékeznek arra a cikkre, amely a MEVISZ Bárkának arról a nyári táboráról számolt be, ahol 42 állami gondozott gyerekkel nyaraltunk. Az örimagyarósdi tábor után vi­lágos lett, amit már az elején is sejtettünk, a gyerekeknek nem csu­pán a nyáriszünet eltöltésére van szükségük. Azzal, hogy a fiúkkal megismertük egymást, csak még biztosabbá vált, a hazautazással nem fejeződött be a tábor. Mi azért mentünk el, hogy sze­ressük ezeket a gyerekeket, bár ez Őrimagyarósdra érkezésünkkor nem tűnt egyszerűnek. Végül ez nem csak nekünk, hanem a fiúk­nak is sikerült, annak ellenére, hogy nem lehettünk első látásra az Egereinkkel, az asztaliáldással, az esti áhítattal „jó féjék^ mégis elfo­gadtak ‘é& rtVégSztetéttek! Hűnket. A tábor után - még a nyáron - szinte mindenki elment Almádiba, meglátogatni a gyerekeket. Ősztől pedig megpróbáltuk szervezetté tem, s a rossz emlékek is szelídül­nek. Köszönöm azt is, hogy hihe­­tem: mindazt, amit én rontottam el, megbocsátod, és lesz még lehe­tőségem jóvá tenni hibámat. Kezdődik az iskola. Valahogy nem illik mostani lelkiállapotom­hoz az egész. Emlékek kavarognak bennem: éjszakába nyúló beszél­getések, nótázás a tűz körül, tábo­rok, új barátok, időtlen szabadság. És most idegen lesz minden. A vekker hangja, az összefirkált iskolapad, és - félek - az osztály­társaim is, akikkel ugyan jóban va­gyunk, akikkel mégsem tudom megosztani élményeimet, mert sza-Folytatás tenni ezeket az alkalmakat. Szeret­tünk volna egy kis „örimagyarósdi hangulatot” vinni ilyenkor, de las­san rájöttünk, hogy ez nem megy, hiszen alig lehet egyeztetni a nevelő­­otthoni és a tábori körülményeket. Amikor a szokásos vonattal Al­mádiba érünk az otthonban vacso­ra idő van, ilyenkor mi is leülünk az ebédlőbe vacsorázni. Közben jönnek a fiúk, kicsik és nagyok, kérdezik meddig maradunk, ki mi­ért nem tudott jönni. Vacsora után áhítatot tartunk. Ezt az egyik leg­nehezebb „nevelési feladatot” a ki­csik lefektetése követi. Mégis szí­vesen szaladok a szobába, hogy az ágyon rohanó csemetét elkapjam és megpróbáljam vízszintes hely­zetbe tenni, majd a következőt el­csípve ismét az elsőre vessem rá magam... És így tovább, mire vég­re mind ágyban van és elkezdhe­tünk egy mesét, amit persze biztos, hogy rövidnek tartanak, de végül mégis lekapcsoljuk a villanyt és lassan el is alszanak. Késő este van, mire befejezzük a másnapi^rogram megbeszélését és leíekszünÉ attíáni. Hámar itt a rég­gel ésá' fiúk'lélké'St’ii és köriyöft'ele­­nül ébresztenek. A novemberi és decemberi hét­végék szombatján karácsonyra ké­szültünk, egy betlehemes bábjáték­vakkal csak a külső történetet le­het elmondani, fényképekkel csak a látványt lehet bemutatni. Ben­nem pedig egyre inkább feloldód­nak ezek a külső képek, emlékké nemesedik a nyár. Kezdődik az iskola. Kérlek hát, hogy ne legyen idegen se az élet­mód, sem az emberek: a tanárok és az osztálytársaim. Ne legyenek idegenek, mégha közöttük lesznek újak is. Hadd találjak meg bennük valamit Belőled, rajtam is hadd fe­dezzék fel a Te vonásaidat, melye­ket ezen a nyáron is mélyítettél bennem. B. A. kai. Együtt készítettük a bábokat, a díszleteket és közben kialakult a szereposztás. A betlehemest kétszer is előad­ták a gyerekek. Egyszer az otthon­ban azoknak a németeknek, akik ajándékot hoztak nekik, majd a helybeli katolikus templomban. Az utóbbi alkalmat plakátokon hirdettük a város lakóinak. Mi meg voltunk elégedve a létszám­mal, de a plébános szerint a hívek­nek úgy kellett volna megmutatni szeretetüket, hogy ezen az alkal­mon részt vesznek. Az otthon nevelői, javasolták, hogy tartsunk rendszeresen hittan­órákat az otthonban, ez még nem valósult meg, de hogy ne csak ha­vonta egyszer legyünk ott, így a csoport két részre oszlott. Havon­ta egy-egy alkalmat vállaltak a szarvasiak, közülük 3-an voltak Őrimagyarósdon és ők hívták, hozták magukkal az ifjúság több tagját is. A másik társaság főleg a Budapesten lakó és tanuló bárka­­tagokból szerveződött. Idén nyáron két tábort szervez-, tünk a gyerekeknek, mert a tavalyi ‘-"összesén 66 fő - már^tnár álte­­kintehetetlenné tette a tábort. Ősz­szel pedig ismét megyünk, a szoká­sos vonattal... Kertész Lea 18 pontos: Gyarmati Tibor - Békéscsaba 17 pontos: Dunaegyházi Ifjúsági Kör, Gombár Éva - Kiskörös 16 pontos: Aradszki Tímea - Békéscsaba 14 pontos: Bánki Renáta - Várpalota 13 pontos: Zalán Eszter- Bp. VIII., Sinkó Laura-Tét 12 pontos: Mészáros Szilvia - Homokbödöge, Maulis Judit - Békéscsaba 10 pontos: Kisberkes Emília - Inke, Csillag Gábor - Molnaszecsöd, Bárány Nikoletta - Békéscsaba, Kis­kőrösi GyBK 9 pontos: Hrabovszky László - Békéscsaba, Hegedűs Márton - Nyíregyháza, Benke Sándor és Zsuzsanna - Ajka 4 potos: Kucsics Romana és Nikolett - Várpalota, Oberling Zsanett - Bököd GYERMEKEKNEK A GOMB Régen történt, akkor még fillérrel és pengővel fizet­ték a vásárolt élelmet vagy egyéb árut. Tíz fillér annyit ért, mint most tíz forint. Margitka engedelmes, jó kislány volt. A testvéreire vigyázott, játszott velük, sőt még az ebédet is meg tudta főzni, pedig csak tizenkét éves volt. Úrvacsora vételre készült: Bocsánatot kért szüleitől és a testvé­reitől. Az anyukája tíz fillért adott a perselybe. Mar­gitka szapora léptekkel haladt az úton. Szorosan ösz­­szébbhúzta a kabátját, hogy a december hidegétől jobban védje. Kezét zsebébe dugta, mert nem volt kesztyűje. A templomban is hideg volt, de Margitka szívét melegség és boldog izgalom járta át. A konfir­máció óta most készült ismét úrvacsorát venni. Kezét összekulcsolva térdelt az oltár zsámolyára. Szívében visszhangzott az ige: „Ez az Úr Jézus vére, mely éret­ted is kiontatott”. Megkerülték az oltárt - a szűk kiskabát zsebe nem akarta kiadni magából a tíz fillért. Kereste, kereste de nem találta... alig voltak már néhányan előtte, mindjárt a perselyhez ér... ekkor a bal kezében megérezte a GOMBOT. Nem akármilyen volt az! Pengő nagyságú, sima tapintású, ragyogó gyöngyházgomb. Már a barátnői is kérték, hogy cse­rélje el valamire. Nem! Ezt a gombot csak magának akarta megtartani! Most hirtelen elhatározással a perselybe helyezte: „Úr Jézusom fogadd el tőlem, hiszen nincs pénzem...” A templom ablakán besütött a déli napsugár, szivárványfényében csillogott a GOMB... F-né U. M. Recenzió. (Megjelent a szlovákiai evangélikus egyház Evanjelicky Fosol spod Tatier c. lapjának 1991. június 12-i 24. számában. Ez a cikk magyar fordítása.) A keresztyén ember a Bibliát a lelki megerősödés és a vigasztalódás forrásának tekinti. Némely olvasónk ezért írásunk címét szokatlannak, meglepőnek érezheti. Kölcsön vettük ezt egy nemrég megjelent magyar nyelvű kiadványból, melynek szerzője Dedinszky Gyula békéscsabai nyug. evangélikus lelkész. (A Biblia néprajza. Megjelent az Evangélikus Sajtóosztály gondozásában Budapesten, 1991-ben, 125 oldalon, ára 100,- Ft.) A szerző neve hazánkban (Cseh- és Szlovák Köztársaság) nem ismeretlen. Elsősorban a szlovák etnográfusok ismerik őt, akik számára - a részben magyar, részben szlovák, vagy éppen mindkét nyelven megjelent néprajzi írásai - az alföldi szlovákságra vonatkozó ismeretek nagyon értékes forrásanyagát jelentik. Nem kevésbé értékesek helytörténeti jellegű dolgozatai sem, melyek anyagát főleg a békéscsabai evangélikus gyülekezet levél­tárából merítette. Mindezen írásai leginkább a békés megyei folyóiratokban jelentek meg, de közülük némelyik könyv formájában is napvilágot látott. A többi kézirat formá­jában van meg. Dedinszky Gyula a fenti címen megjelent munkáját 23 fejezetre osztotta. A három első a nélkülözhetetlen alapvető tudnivalókat tartalmazza. A Bevezetésben a téma megszületé­sének magyarázatát adja: A Biblia a keresztyének szent könyve, de bőven találunk benne a történelemre, földrajzra, hadviselésre, asztronómiára stb. és természetesen a néprajzra vonatkozó közléseket is. Az indokolás tehát kézenfekvő: „Lelkész lévén egész életem szoros kapcsolatban áll a Bibliával. Mivel pedig egyik kedves mellék-szaktárgyam a néprajz, már régen felfigyeltem arra, hogy mily gazdag néprajzi anyag található a Bibliá­ban.” - A második fejezetben közli az olvasó számára a bibliai szent iratok neveit, a harmadikban pedig a „Biblia naptárát" ismerteti. A könyv további részét a néprajzi munkákban szokásos témák szerint osztja fel. Tárgyalja az emberre, a családra, a házas­ságra, betegségekre, halálra, a foglalkozásokra vonatkozó ismereteket (pásztorkodás, földmívelés, kézműipar, kereskedés, katonáskodás stb.) majd sorra kerülnek az öltözkö­dés, a bíráskodás, a művelődés s ugyancsak a bibliai közmondások, az ünnepszentelés, az áldozatok, a szenthelyek, oltárok stb. témái is. A szerző irodalmi szempontból is közelít a Bibliához. Szól a példázatokról, a természeti életből vett képekről, költői megfogalma­zásokról. A laikus olvasót is érdekelehti a ma is használatos bibliai személynevek listája, a nevek jelentésének ismertetése. A könyv utolsó fejezetének (Bibliai jelképek) megalkotá­sában részt vett a szerző fia, a szintén evangélikus lelkész, ifj. Dedinszky Gyula. Az előzőkből is kitűnik, hogy a szerző néprajzi szempontból mind az Ó-, mind pedig az Újtestámentumot is feldolgozta. Igen gazdag a bibliai idézetek gyűjteménye, szöveg közben találjuk azok lelőhelyének megjelölését... E nélkülözhetetlen adatok felsorolása után engedtessék meg e sorok írójának, hogy megossza az olvasóval azokat a benyomásait, amelyeket a könyv olvasása őbenne keltett. Ezek: A könyv szakszempontból jól szerkesztett, a téma feldolgozásának módja alapján a népszerű-oktató kiadványok közé sorolhatjuk. Más szóval kifejezve - kellemes olvas­mány, nemcsak a szakemberek (teológusok, néprajzosok), de a laikusok számára is. Az utóbbi negyven évben az uralkodó ideológia kiszoritani igyekezett az emberek életéből nemcsak a Bibliát, hanem gyakorlatilag az egész régi történelmi látást is. A népesség, mely azokban az években járt iskolába, nemcsak a keresztyénség alapismeretei nélkül nőtt fel, hanem azt sem tudhatta meg, hogy mik az általános műveltség, az általános intelligen­cia alapjai. Dedinszky munkája jó segítséget nyújthat e hézag kitöltéséhez. Vajon megér­jük-e (szlovákra) fordítását? Törekedhetnének erre nemcsak az egyházi, de világi ténye­zők is. Sokoldalú haszonnal járna ez számunkra! • J-an SZÓ ÉS KÉP BEDE ANNA ÉS KOSZTA ROZÁLIA KÖZÖS KÖTETE A „múzsák testvérisége”, vagyis egyik művészet hatása a másikra gyakran előfor­dul, legtöbbször talán a zene esetében. Most ebben a gyönyörű kivitelű kötetben a zenével oly rokon költészet fog össze a festészettel, hogy együtt fejezzék ki azt, ami mindkettő formanyelvén elmondható: a rokonlelkeket betöltő érzés- és hangulat­­világot, s együtt láttassák a színeket, me­lyek szónak, versnek, képnek egyaránt al­kotóelemei. A kötet képei és versei nem együtt jöt­tek létre; hol egyik, hol másik született előbb, de sohasem illusztráló szándékkal, inkább a múzsa ihlető, gondolatébresztő szerepét betöltve. Előfordul, hogy a vers is, a kép is egymástól függetlenül született, és csak utóbb derült ki összetartozásuk. Mert összetartoznak ezek az alkotások, nemcsak a költő, s a festő lélekrokonsága és hasonló világlátása okán, de a látott világ is ugyanazt mondja nekik. Kifejezésmódjuk eltérő ugyan, Bede Anna halk, érzékeny versei Koszta Rozália monumentális erejű, kubista indítást, ke­mény kontúrokat hordozó képeihez csatla­koznak, mégis harmóniába oldódik a csip­­kefinom vers, és a paraszti konokságot daccal hirdető festmény hangulata. A falu hangulata ez, a mai magyar fa­lué, ahol „Útközben” megpihennek a fá­radt öregasszonyok; ahol kicsi házak va­cognak a közelítő télben és „Ezüstfohász” száll a kéményből, hogy megtámassza a „megtorpant életekre” leroskadni készülő eget; ahol „paraszt-glóriát” hordoz az öreg házaspár összehangolt, ám annyi vésztől fenyegetett élete; ahol „halálpalo­ta” vár a riadozó menyasszonyra; ám ahonnan mitikus ifjú lovas készül nekivág­ni a „távoli zengő partoknak”, mert a „bozótból csillag parázslik”. A remekbe készült reprodukciókat ki­tűnő papíron megjelenítő kötet címében is ezt a sort hirdeti: Bozótból csillag parázs­lik. Úgy is mondhatnánk: alföldi bozótból dunántúli csillag. Az alföldi festő kép és hangulatvilágához a dunántúli költő érzé­sei társulnak, hogy együtt szóljanak e kis haza falvainak szótlanul szorongó lakói helyett. (Tevan Kiadó, 1990. Békés, 40 old.) Bozóky Éva JÉZUS A CSALÁDBAN Rokonaink... Születésünkkel és házasságkötés útján belekerülünk egy család­ba. A népesebb család általában több gondot is jelenthet. Sajnos a mai fiatalok családfogalma apára, anyára és gyermekekre korlá­tozódik. Pedig a nagyszülők, keresztszülők, nagynénik és unoka­­testvérek sokszor örömet és áldást jelentenek az ifjabb nemzedék­nek. Vannak, akik bezárkóznak szép lakásukba, maguknak élnek, ez így olcsó és kényelmes. Komoly szolgálat felvenni a gondját idősebb, beteg, esetenként nehezen elviselhető családtagoknak. A szülők adhatnak példát, a családi kapcsolatok keresztyén mó­don történő megélésére. Ábrahám tartotta a rokonságot Lóttal, unokaöccsével. A Bib­lia írja, hgoy Lót nem sok örömet szerzett nagybátyjának. Pl. önző volt. (lMózes 13,11 szerint „Választotta magának Lót a Jordán egész mellékét...”) Tudnivaló, hogy ez a terület volt a legalkalmasabb az állatok legeltetésére. Ábrahámnak a rosszab­­bik terület jutott így. Azután Lót Sodomában lakott, ami híresen gonosz város volt. Ha elvállaljuk, ha nem, Isten ránk bízta családunkat. Ez akkor is így van, ha egyes rokonok nem kíváncsiak hitünkre és életmó­dunkra, sőt fejcsóválva figyelnek bennünket. Jöhet alkalom, ami­kor lelki és fizikai segítségre szorulnak és akkor erre készen kell állnunk. A keresztyénség eleinte úgy terjedt, hogy a családtagok egymást hívták az istentiszteletekre. Volt aki keresztyén lett, volt aki nem. Jézus körül is ott voltak a rokonai, bár közülük többen nem értették meg küldetését. Tudomásul kell vennünk, hogy a családtagokat nem tudjuk megváltoztatni, mindenkit úgy kell elfogadnunk, ahogyan kap­tuk. Mégis van lehetőségünk valamit megmutatni hitünkből. Mikor családunk egyik tagja súlyos lelki és anyagi helyzetbe került, megmondtuk és levélben megírtuk, hogy a família mögötte áll, készen van a segítségre. Ennek el is jött az ideje, Isten igazolta magatartásunkat. Megtartó háló a család a lehullani készülőknek. Komoly példát láttunk erre. Egy leány kisbabát várt, az apa nem törődött vele. A család és az imádkozó testvérek - felekezet­­különbség nélkül - összefogtak, szemrehányást nem téve segítet­tek. Akkoriban sok szív, kéz és pénztárca nyílt ki, volt alkalmunk csodálkozni. A megszületett kislányt apja helyett mások vették körül szeretettel, nem érezte az árvaságot.' És itt jöttek a csodák. A leány Isten felé fordult nagy bajában. Az új apukát Isten kiren­delte, és annak a családja teljesen elfogadta a kicsit. A múltat senki nem emlitette. Ha a megtartó háló nem lett volna kifeszítve, öngyilkosság, vagy züllés lett volna sorsa az említett leánynak, aki ma már példás életű és három gyermeket nevelő családanya. Egyedül nagyon hideg a világ és az önző ember boldogtalan. Higyjünk benne, hogy Isten megáldja fáradozásainkat. Mutassuk ki szeretetünket rokonaink iránt. Egy telefon, egy levél, egy kis csomag napsugarat hozhat emberek életébe. Hálás szeretettel gon­dolok két idős nagynéninkre, akik már nincsenek közöttünk. Ők imádságos szeretettel kísérték életünket. Áldott legyen emlékük. Czirbusz Endréné

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents