Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-06-23 / 25. szám

Evangélikus Élet 1991. június 23.

EB iftS GYERMEKEKNEK á.

F I A T A

K

N

IZSÁK HÁZASSÁGA

Sára temetése után Ábrahám még inkább érezte öregsége terhét. Fontosnak látta azt, hogy Izsák ne az idegen, kánaáni népből házasodjon, hanem Ábrahám népéből. Ezért magához rendelte hűséges szolgáját, Eliézert.

Menj el ősi hazámba, rokonságomhoz! Onnan hozz feleséget a fiamnak szólt Ábrahám a szolgához.- Uram, és ha a lány nem akar jönni, akkor halálod után visszavigyem őt oda, ahonnan elindultál? - kérdezte Eliézer.

Arról szó sem lehet - válaszolta Ábrahám. Esküdj meg, hogy nem mentek oda vissza! Hiszen az ÚR ide rendelt minket. A szolga el is indult. Hosszú vándorlás után érkezett el abba a városba, ahol tudomása szerint Ábrahám testvérének családja élt. Mint az idegenek általában, ő is megállt a város szélén levő kútnál. A kútnál nagy nyüzsgés volt. Az asszonyok éppen vízért mentek. Eliézer tanácstalanságában az ÚRhoz fohászkodott:- Uram, mutasd meg hűségedet

az én uram iránt! Adj jelt, hogy tudjam, kit kell választanom!

Elhatározta magában, hogy azt a lányt választja, amelyik legkészségesebb. Már ki is gondolta magában, hogy mit fog kérdezni, amikor arra jött egy szép fiatal nő. Eliézer gyorsan kimondta a már megfogalmazott mondatot:- Kérlek, adj nekem innom - és

várta, hogy a lány úgy tesz-e, ahogy gondolta?- Tessék, uram. Igyál! szólt a lány - sőt még a tevéidet is meghalom.

Eliézer megdöbbent, hogy a saját kigondolt mondatait hallotta a lánytól. Talán ez volt a jel, amit Isten adott. Beszélgetésbe elegyedett a lánnyal. Kiderült, hogy Ábrahám egyik távoli rokonára bukkant rá. Elkísérte őt házába, ahol a család együtt lakott. Ott elmondta, mi járatban van és, hogy Isten hogy vezette öt ide. A család férfitagjai közül a legnagyobb hanggal a lány, Rebeka bátyja volt. Látszott, hogy szívesen beszél. Ellenkezni azonban még ő sem mert Isten akaratával. Elbocsátották a lányt, aki szívesen ment új otthonába.

Már hazafelé mentek a tevék, amikor az úton a karavánnal szembejött Izsák. Amikor Rebeka megtudta, hogy leendő férje jön az úton, leugrott a tevéről, keleti szokás szerint eltakarta az arcát és meghajolt Izsák előtt. Izsák pedig feleségül vette Rebekát. Sára helyett ő lett a ház új úrnője.

KI VAGYOK ÉN? - MI VAGYOK ÉN?

A harmadik ember után a következő pontszámok alakultak ki. A nulla pontosokat nem közlöm.

j.

15 pontos:

Hegyi Emőke - Soltvadkert 14 pontos:

Csillag Gábor - Molnaszecsöd Donáth Ferkó - Ózd

II pontos:

Aradszki Tímea - Békéscsaba Beledi hittanosok Bárány Nikoletta - Békéscsaba Maulis Judit - Békéscsaba Hrabovszky László - Békéscsaba Hegedűs Zoltán - Nyíregyháza Szabó Mihály - Bököd Oberling Zsanett - Bököd Lázár Krisztina - Bököd

10 pontos:

Kovács Orsolya - Ászár Zalán Eszter - Bp. Vili.

9 pontos:

Bonos Pál - Békéscsaba Hegedűs Márton - Nyíregyháza Kohuth Jolán - Dabas-Gyón Marthon Ildikó - Bököd Korim Katalin - Békéscsaba

8 pontos:

Zalán András - Bp. Vili.

Kisberkes Emília és Vera - Inke

7 pontos:

Bánki Renáta - Várpalota Jansik Balázs - Pilis

6 pontos:

Fancsali GYBK Gyarmati Tibor - Békéscsaba

5 pontos:

Dunaegyházi Iljúsági Kör - Ördög Zsuzsanna - Békéscsaba

4 pontos:

Rákospalotai hittanosok

3 pontos:

Molnár Miklós - Békéscsaba Sinkó Laura - Tét

2 pontos:

Babinszki Andrea - Békéscsaba 1 pontos:

Némethy Kálmán - Bp. XII.

5. ember

1. Hasznos ember vagyok. - Filemonhoz írt levél 11. vers. Onézimosz azt jelenti: hasznos.

2. Semmi jogom sincs. - Onézimosz rabszolga volt.

3. Egy rövid levelet írtak velem kapcsolatban. - Ez a Filemonhoz írt levél.

4. Kolosséból Rómába menekültem. - A jegyzeteket összevetve lehet erre rábukkanni. Ez nehéz volt!

5. Egy nagy apostol kelt a védelmemre. - Pál irta a levelet.

6. Gazdám talán már nemcsak uram, hanem testvérem is lesz. - 16. vers

7. Gazdám neve Filemon. - 1. vers

8. A nevem: ONÉZIMOSZ

6. ember

1. A hegyekben lakunk.

2. Papi családból származom.

3. Féljem az utóbbi időben nem valami beszédes.

4. A rokonom fia, bár később születik, mégis nagyobb lesz, mint az enyém.

5. Fiunk, kora szerint, akár az unokánk is lehetett volna.

6. Angyali hír volt, hogy gyerekünk születik majd.

7. A (érjem (önökének neve Abijá.

7. ember

1. A férjem tisztességes ember volt.

2. Jobban szerettem volna, ha fiam az apja mesterségét folytatta volna.

3. Fiam egyik szeretett társa gondoskodott rólam életem végéig.

4. Férjemmel együtt szívesen betartottuk mindig a mózesi törvényeket.

5. Egyszer egy olyan lakodalomban voltam, ahol a víz borrá változott.

6. Előbb lettem anya, mint feleség.

1.tárgy

1. Szeretem a nagy körforgásokat.

2. Ellenségem leggyakrabban az oroszlán és a medve.

3. Bőröm 5-6 centiméter széles.

4. Köveket hajigálok.

5. Egy gyerek kezében veszedelmessé válhatok.

2. tárgy

1. Általában tüzelésre használtak.

2. Azelőtt éltem is.

3. Koronaként ritkán kerültem fejre.

4. Testvéreim Pétert is melegítették.

3. tárgy

1. Egyszer egy víz partján álltam meg.

2. Kerekeim bizony nagy utat tettek már meg.

3. Szívesen fölveszek még valakit.

4. tárgy

1. Vizeket mozgattam.

2. Bizonyítani tudtam, hogy az Úr az Isten.

5. tárgy

1. Engem mindig visznek.

Beküldési határidő: a lap dátuma utáni kedd. A megfejtésnél fel kell tüntetni, hogy melyik meghatározásnál jöttél rá. Címemet már tudod: Koczor Tamás 2373 Dabas-Gyón, Luther u. 14.

EGY MISKOLCI LÁTOGATÁS TANULSÁGAI...

Egyháztörténeti, egyházművészeti kiállítás megnyitására utaztam Miskolcra, örültem, hogy ezek a sok viszontagságnak kitett értékek ma már múzeumi látogatók elé kerülhetnek. Gondolok a Magyar Ortodox Egyházi Múzeum nagyon ízléses, modern üvegtárlókban elhelyezett nagy értékű egyházművészeti darabjaira, vagy a régi orosz egyházművészet néhány különösen nagy értéket képviselő remekére, melyek a Vologdai Múzeum gyűjteményéből a Herman Ottó Múzeumban láthatók. Nem is beszélve a hasonló hazai műalkotások sorából is kiemelkedő 200 éves görögkeleti templomra, csodálatos fafaragásaira, a 16 m magas felbecsülhetetlen értékű ikonosztázionjára, kegytárgyaira.

Az élményekben gazdag, szép nap délutánján még ellátogattam, nagy tudósunk, az evangélikus Herman Ottó nevét viselő gimnáziumba. Ha a városban járok, váratlanul is mindig be-belátogatok az iskolába, mely nemcsak névadójuk emlékét őrzi és ápolja, hanem két évenként Szabó Lőrinc versmondó versennyel, ünnepségekkel emlékezik a város szülöttére, a XX. század nagy lírikusára, Szabó Lőrincre is. Jólesik látni azt az együtműködést, kapcsolatot, amely a tanárok körében, igazgató, tanárok és diákok között van. A jó légkört! Szeretek lapozgatni a diákok szerkesztette iskolai újságban, a Herman Híradóban. Az írások a diákok hétköznapjait tükrözik, szép beszámolók előadásokról, kirándulásokról, párizsi, angliai, finnországi útjukról, diákkapcsolataikról; derűs, tréfás verses beszámolók az iskolai élet változatos napjairól.

Az idei H. H. 4. számában azonban megdöbbentő verssorokra akadtam B. A. aláírással. El is kértem:

Műanyag virágok nyílnak tenyérnyi kertekben.

Műanyag kutyák forgatják fejüket autók hátuljában, s meresztik kábán szemüket a műanyag világba.

Hat sor: micsoda vélemény egy 17-18 éves diáklánytól - világunkról! Mit érez és mit érezhetett, amikor ezeket a megdöbbentő sorokat leírta? Minden betűje a virágzó kertekért, a zöldellő fákért, a madárdaltól hangos mezőkért, a nyíltságért, a természetes őszinteségért sikolt és lelve tekint a napjainkat beárnyékoló mesterséges, álságos, érzéstelen környezetre. És sajnos - ezt nem csak B. A. érzi - sok fiatal látja azt a mesterséges, kiagyalt világot, amely előtte, körülötte van és keresi a rést, amely a nyíló virágok, a dalos madarak, a bohón játszadozó kis kutyák, az élet szépségei, a természet tisztasága felé vezet...

A gimnáziumból a kedves beszélgetések után, míg a pályaudvar felé haladtam, a szép délelőtti séta, a múzeumi, templomi kincsek látványa jutott eszembe, a kincsek, amelyeket évtizedeken át művészietlen, mesterkélt, erőszakolt látványosságokkal akartak helyettesíteni az értéket adó élmények helyett, a természet valódisága helyett... Nem ezt érzik, hiányolják a valamit kereső fiatalok?

Schelken Pálma

Lelkesíteni kívánok, nem pusztán könyvet ismertetni, midőn Vajta Vilmos minap megjelent könyvéről írok. Magyar evangélikus egyházunk híveinek széles körét kívánom lelkesíteni: vegyétek és olvassátok!

A Diakónia ez évi első száma Reuss András tollából szakszerű méltatást közöl a szerzőről, teológiai munkásságáról s magáról az eredetileg 1963-ban készült könyvről, mely most magyarul is megjelent Sajtóosztályunk kiadásában. Szükségét látjuk azonban annak, hogy az Evangélikus Élet szélesebb körű olvasótábora is felbuzduljon egy ilyen „teológiai meditációt" tartalmazó könyvnek a forgatására. Könyvét maga a szerző nevezi így, megjegyezvén, hogy a múltban ez a műfaj jól ismert volt. Nálunk bizony ritkaságszámba megy. A teológiai meditáció ugyanis azt jelenti, hogy alapvető teológiai kérdéseket veszünk elő s mélyedünk el bennük hitépítő szándékkal. Márpedig efféle mélyebben járó meditálás gyülekezeti tagjainkat egyként megilletheti. Biztatunk tehát megszerzésére és végigtanulmányozására.

Az evangélikus keresztyén ember meditálása nem valamiféle önmagába forduló csöndesség. A forráshoz kell mennie. Szemléletes és találó a Hitből fakadó élet címlapja: sziklakövek közt patakzó forrásvizet ábrázol. Ez a forrás elsősorban is a Szentírás. Nem véletlen, hogy Vajta könyvének végén nyolc lapot tölt ki az idézett bibliai helyek jegyzéke. Legtöbbjét a szövegben nemcsak úgy zárójelbe helyezve találjuk meg, hanem idézve teljes terjedelmében. A forrásból merít! De persze a „teológiai" elmélkedés természetéhez az is hozzátartozik, hogy számba

Nyár - sokaknak lehetőséget jelent a kimozdulásra. Másoknak pedig munkát a kertben, földeken. A kirándulásokat azonban elcsúfítja a szemetes erdő, máskor pedig unottan rúgunk félre egy követ - pedig milyen érdekességet rejthet magában. Hogyan viselkedjünk hát az erdőben, vizek mellett, hogyan szemléljük a virágokat a köveket - erről szeretnék néhány cikket közreadni. Először Horváth Zoli írását, mely elméletinek tűnik, ám sok-sok túra áll mögötte. Azt várom ezektől az írásoktól - vallomásoktól, hogy nemcsak kirándulásokra, táborokra, hanem az otthoni életvitelre is adjanak útmutatást.

Zoli cikke kapcsán jutott eszembe, hogy a keresztyén ember nemcsak felelősséggel tartozik a természetért, hanem látja is benne azt, ahogyan szeret minket Isten. Ezért került ide Beaulac imádsága.

Olvashattok egy ifjúsági csendesnapról szóló beszámolót is, amelyhez hasonlóakat mindenhonnét várok - a nyár bizonyára bővelkedik majd ilyen alkalmakban is. Jó lenne, ha ezekről nemcsak utólag értesülhetne az evangélikus ifjúság! Ez a rovat ajánlkozik a hírverésre. (Számítsatok arra, hogy az átfutási idő legalább két hét.)

Isten világában élünk

Mikor Isten megteremtette a világot és az emberpárt csodálatos szeretetéböl, azért tette, hogy a békét és a nyugalmat ne csak Ő érezze, hanem más is. Isten örült, hogy más is részesülhet boldogságában. Hagyta az emberpárt, hadd csodálkozzék a természet és a világegyetem sokoldalúságán, hiszen ezeket által is Isten jelenlétét tapasztalhatták meg.

Mérnöki precízséggel megteremtette és érvényesítette a fizikai és kémiai alaptörvényeket, amelyek által a világegyetem - és azon belül minden apró alkotóelem óramű pontossággal működik. Aztán megalkotta az emberpárt, és szabad akaratot adva nekik a világba helyezte őket, akárcsak a szerető anya csecsemőjét a bölcsőbe, ahol kényelemben és a Szülői szeretet által biztonságban érezhette magát.

Azonban Istennek való ellenszegülésünk következtében ezt az örök, boldog életet elveszítettük, s a természet sem árasztja mindig azt a békét és nyugalmat, amelyről a Teremtés könyvében olvashatunk. Elhagytuk Istent, elhidegültünk egymástól, pusztítjuk egymást - és ez jellemző a természettel való viszonyunkra is.

Ha tetszeni akarunk Istennek, ne csak egymás iránt mutassuk ki a szeretetet és a bünbocsánatot - kiengesztelődést -, hanem a világegyetem a Terem tője iránt is. Hiszen nélkülük békés életünk, sőt fizikai létünk is elképzelhetetlen. Ezért szeretettel gondozzuk és kutassuk a természetet egészében és apró alkotórészeiben egyaránt. Tegyük ezt avval a figyelemmel, amiről Pál beszél: „Isten örök hatalma és istensége a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható.” (Rm 1,20) Horváth Zoltán

Kert vagyok (Mt 13,3)

Uram,

egy kert vagyok, nyitott előtted.

Jöjj és vesd be Igéddel jöjj és öntözd imádsággal.

Szereteted napja növesszen mindent széppé és naggyá.

Kerted vagyok.

Add, hogy teremjek szép gyümölcsöket békét és örömöt jóságot és gyöngédséget kedvességet és megbocsátást.

Őrizz engem kezed árnyékában szíved ltűsében.

Amen.

(J. Beaulac: Je prie comme je peux Edition Paulines 1987.)

„ÁRON IS MEGVEGYÉTEK AZ ALKALMAKAT!”

eső is zuhog. Pünkösd szombatja van - több helyen: Várpalotán, Bakonyszombathelyen, Pápán az ünnep egyben a konfirmáció napja is - ám a pápaiak lelkes vezetője egy nagy csapatot hoz. Begördül Várpalotáról az ifjú lelkész két áinamikus segítőjével, Tiborral és Andreával. És jönnek apjukkal a tésiek, és jönnek - eső ide, eső oda! - a malomsokiak. Megérkezik az előző nap még magas lázzal ágyat nyomó csornai lelkész is és hozza a gitárját.

Sokan vagyunk: helybéli és vendég, vagy 70-80 fiatal, de szép számmal a két vendéglátó gyülekezet felnőtt tagjai közül is, akik eddig még nem vettek részt ilyen alkalmon. Nyitóáhítatot követően rövid előadás, mely a Tízparancsolat-sorozatot zárja. Sok ének, nem csak „gitáros”, az Énekeskönyv is a miénk!

Családi otthon nyílik Varsányban a vendéglátáshoz. Az asszonyok boldogok, mert a „sáskahad” nem bír a szendvicsek és sütemények elfogyhatatlan tömegével; pláne, amikor mindez ismétlődik pillanatnyilag „árva” sikátori parókián! Kárba a maradék sem i..jv^szji örömmel fogadják a győri Szeretetház lakói!

S mivel időközben a nap is kisüt, öröm gyalogosan átkelni Sikátorba ; a beszervezett autósok jószerivel csak „öregeket” szállíthatnak. Jut idő játékra is a parókia tágas udvarán.

A gyönyörűen megújított templomban úrvacsorái istentisztelettel ér véget a nap. Száll az ének, és szól a szív: „Jézus itt van velünk! Szentlélek, jöjj! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó!” Mert Ő ma is cselekszik, hív, gyűjt, megerősít és elküld tanúkul. így oszlik szét a „pünkösdi Veszprém megyei ifjú gyülekezet”, hasonlóan ama régi háromezerhez, és tesz bizonyságot e sorok írójával együtt arról, hogy szívünk az Urat áldja.

MS-né

VISSZA A FORRÁSHOZ

Vajta Vilmos: Hitből fakadó élet, 1991.

Kialakult már az a szokás a Veszprémi egyházmegyében, hogy kéthavonta a 3. szombat az ifjúságé.

„Jó lenne, ha három megye találkozásánál, a szélen, Sikátorban lehetnénk" - veti fel a gondolatot Varga Györgyné, Ági néni a szergényi csendesnap végén. A három varsányi és egy sikátori fiatalnak több se kell. „Hívjuk meg őket” - suttogják kísértő hangon vezetőjüknek. „A felnőttek nélkül nem lehet” - így az eredmény csak feltételes.

És a Lélek munkába veszi a szíveket. Igent mondanak rá a vasárnapi istentiszteletek résztvevői. És igent mond az Esperes úr arra is, hogy mind a két helyen legyen; Varsányban és Sikátorban.

De jönnek a próbatételek. Lemondások híre növel előzetes szorongást. Nem lehet közöttünk a főszervező Zászkaliczky Palkó sem: hiába, kisbabájuk vártnál korábbi születése ezúttal átléphetetlen korlátja a találkozásnak. Az

kell és szabad venni évszázadok íráskutatóinak értelmezését, tudományát, vallomását is. Hálás lehet a mai olvasó, hogy Isten nagyságos tettei lelett együtt meditálhat régi idők Krisztuskövetőivel hitének erősítésére.

Vajta Vilmos nevet szerzett magának külföldön a Luther-kutatók hoszszú sorában. „Az istentisztelet teológiája Luthernál” címen írt nagyszabású munkát 1952-ben. Örömmel emlékezem vissza arra, hogy 1957-ben egy lelkésztovábbképző konferenciánkon részletekbe menően ismertettem az akkori német nyelvű könyvet s két napon át sokat tanultunk belőle. Megragadott bennünket rendszeressége, világossága és hiteles lutheri jellege. E most ismertetendő könyv is hasonlóképpen világosan tagolt és Luther leikétől ihletett, de szemlátomást az ökumenicitás igényével! Azt emeli ki tudatosan, ami az egész kercsztyénséghez szólhat. Kerüli az élesebb ellentétek említését. Megelégszik a pozitív kifejtéssel, hiszen abból is lehet következtetni.

Inkább „önkritikusan" azt vizsgálja, hogy az evangélium, vagyis Isten megigazító cselekvése Jézus Krisztus halálában és feltámadásában, mely hit által válik számunkra új életté - valóban központi helyen áll-e teológiánkban és igehirdetésünkben?! A hit által való megigazulás tanítása, legfőbb reformálod tételünk, nem zsugorodott-c puszta elméletté, nem sikkadt-e el belőle az élet? A hitből életnek kell fakadnia! Az

új, örök élet már most, a jelenben veszi kezdetét, itt ebben a földi testben, ebben a világban, melyben rontó, pusztító hatalmak fenyegetnek szüntelenül. Nem cselekedetekből igazulunk meg, vitathatatlan. De nem is cselekedetek nélküli a hitből fakadó élet. Az evangélium valóban „mentő szó”, új életre szabadit, de az óember halálán kérész-, tül! A szentségek, a keresztség s az úrvacsora az óember megöldöklése árán tart meg az új életben. Élünk-e „szakramentális életet”? Nincs mód rá, hogy mindent elsoroljunk.

Egyre azonban még föl kell figyeltetnünk. A könyv utolsó terjedelmes fejezete a „Krisztus követése" címet viseli. Több változatban világítja meg itt a szerző, mit jelent számunkra Krisztus mint példakép. Lutheránus szempontból ez kényes kérdés. Emlékeztetek arra, hogy Luther 1522-ben az ún. posztillás kötetéhez előszót írt ilyen címen: „Rövid tanítás arról, hogy az evangéliumokban mit kell keresnünk, mit kell tőlük várnunk.” Nagyon-nagyon határozottan tiltakozik az ellen, hogy Krisztusból Mózest csináljunk, mint ha Ő csak tanítást s példát adna, akár a többi szentek. Az evangélium nem lehet tan- és törvénykönyv. Jézus Krisztus elsősorban - ajándék! Isten irántunk való forró szeretetének adománya. El kell fogadnunk. És csak ezután, csak másodsorban - példakép. Krisztus mint ajándék támaszt bennünk hitet, tesz keresztyénné. Ezután következik, az, hogy példáját követjük felebarátaink iránt való magunktartásában. Úgy látom, Vajta Vilmos ezt a másodsorban való Krisztus-követést kísérli nyomon követni néhány életmezönkön, nem feledvén persze a krisztológiai alapot. Az új élet tettei a Jézus Krisztussal való személyes viszonyból támadnak.

Annyi óhajtást még hozzáfűzök: mai helyzetünkben szükség lehet ití-ott a Nem-nck a kimondására is. Olyan „vallás-áradás” folyik hazánkban sokfelé, amit aligha lehet hitből fakadt életnek nevezni. Nem is egyfelől, mint Luther idején, de többfelől patakzanak idegen vizek az evangélium tiszta vize felé. Ámde - Pállal szólva - „nincs más evangélium". Jó örökségünket őriznünk kell. Újra meg újra vissza kell térnünk a forráshoz.

Scholz László