Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-06-23 / 25. szám
Evangélikus Elet 56. ÉVFOLYAM 25. SZÁM 1991. JÚNIUS 23. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 4. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 20 Ft Mi Ne azért láss, hogy higgy! Hanem higgy, amikor még nem látsz! Hisszük, amit nem látunk, hogy méltók legyünk meglátni azt, amit hiszünk. Hitünk megígért jutalma az Isten látása. Most csak hiszünk nem látunk. S e hitünk jutalmául meglátjuk azt, amit hiszünk! Augustinus MMMMBUM A TARTALOMBÓL FOGADJÁTOK BE EGYMÁST TANÉVZÁRÓ A SOLTVADKERTI EVANGÉLIKUS ÓVODÁBAN MÚZEUMI HÍRADÓ Egyházak a változó világban ÖKUMENIKUS ISTENTISZTELET, KIÁLLÍTÁS ÉS TUDOMÁNYOS KONFERENCIA ESZTERGOMBAN Május utolsó három napján nagyszabású rendezvény színhelye volt Esztergom, Paskai Lászlónak, a római katolikus egyház bíboros prímás érsekének székvárosa. A Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottságának, a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályának, az esztergomi Keresztény Múzeumnak, a Komárom-Esztergom Megyei Múzeumi Szervezetnek, Komárom-Esztergom Megye önkormányzatának, az Esztergomi Érsekségnek és Esztergom Város Önkormányzatának közös rendezésében olyan nevezetes eseménysorozat zajlott le ebben a Duna-parti városban, aminek az elmúlt 45-50 évben, de talán századunkban sem lehettünk tanúi. Az egyes összejöveteleken részt vettek a hazai tudományos élet jelentős képviselői és az egyházak, valamint a zsidó felekezet nevezetes személyiségei. Még szélesebb körben fogta át a konferenciai napok rendezvényeit a szervezők és támogatók népes serege és az intézmények anyagiakban és sok konkrét segítségben megnyilvánuló készsége. Az ülésekhez a színhelyeket a városi önkormányzat biztosította, egyrészt a Technika Házában (a volt zsidó zsinagóga épülete), másrészt a Szabadidő Központban, míg a szálláshelyeket a Tanítóképző Főiskola adta. Ugyancsak ott volt a teljes ellátás is. Az üléssorozatot Paskai László bíboros nyitotta meg. Az első napon plenáris ülések voltak, amelyeken a római katolikus, a református és az evangélikus egyházak püspökei, valamint a zsidó felekezet vezető főrabbijai elnököltek. Tíz előadás hangzott el magyarországi és magyar származású, külföldön élő tudós professzorok és egyháztörténészek megfogalmazásában a kereszténység felvételétől, a középkoron át egészen napjainkig nyúló kérdéseknek a hallgatóság elé tárásával. Az előadásokat az egyházak és a zsidó felekezet történészei tartották. Érdemes az előadói gárdát bemutatni: Adriányi Gábor és Bogyay Tamás (Németország), Horváth Tibor (Kanada) és a hazaiak: Beke Margit, Benda Kálmán, Bitskey István, Fabiny Tibor, Kubinyi András, Ladányi Sándor, Schweitzer Gábor. Az első nap délutánján közös imaáhítat volt az esztergomi bazilikában. Ezen az alkalmon Paskai bíboros köszöntő szavai után rövid igehirdetéseket tartotak Huszti János unitárius, Kocsis Elemér református, Harmati Béla evangélikus püspök, valamint Berki Feriz ortodox adminisztrátor és Keresztes Szilárd görög-katolikus püspök. Közben egy-egy zenekari és énekkari szám, illetve orgonaszóló hangzott el, amelyek az áhítat emelésére és a meditáció elmélyítésére szolgáltak. Az egybegyűlteket köszöntötte az együttléten jelenlévő Acerbi bíboros, pápai nuncius is. Az istentisztelet a Miatyánk ökuménikus szövegének közös elmondásával zárult. Az igehirdetések témája az Apostoli Hitvallásba foglalt közös hitünk megváltása volt. így szó volt a teremtett világ értékéről, a gondviselésről, Istennek Krisztusban megjelent kegyelméről, és a szívünkbe írt szeretetről, a szenvedésben és megtisztulásban egybetartozó emberiségről, Isten népéről. Még a nap esti programjához tartozott egy kiállításnak a megnyitása. A Keresztény Múzeumban Az együttélö egyházak címen nyílt kiállítás, amelyet Lovag Zsuzsanna rendezett és Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter nyitott meg. Egyházak és a zsidó hitközségek múzeumaiból gyűjtötték össze a kiállítás anyagát, ami az együttélést, a megbékélést van hivatva szimbolizálni és szolgálni. - A megnyitót követően Paskai bíboros fogadást adott az érseki rezidencia tükörtermében. A következő két napon tíz szekcióban mintegy 100 előadást hallgatott meg a nagyszámú hallgatóság. Ezek különböző korok kereszténységét vizsgálták különböző szempontok szerint, a társadalom, a művelődés, iskolák, a népi vallásosság és a művészettörténet oldaláról nézve. Az előadások anyaga rövidesen könyvalakban is megjelenik. Az esztergomi konferencia napjai komoly előrelépést jelentenek az ökumenizmus útján. Köszönjük a rendezőknek! Vető Béla MEGHÍVÓ A Gusztáv Adolf Segélyszolgálat 1991. évi országos gyűlését „Hitvallás a szórványokban” címen 1991. június 22-én, szombaton tartja Orosházán. Erre az alkalomra gyülekezeteink tagjait szeretettel hívjuk és várjuk. Sorrend 10 ó.: megnyitó istentisztelet a templomban Igehirdető: Dr. Harmati Béla püspök 11 ó.: megnyitás - Hitvallás a szórványokban A Gusztáv Adolf Egyesület helyzete és feladatai Európában - Dr. Eberhard Winkler professzor, Németország Egyház és társadalom - egyházpolitikai kérdéseink - Lukáts Miklós államtitkár Ebédszünet 14 ó.: A Luther Márton Szövetség szolgálata-Dr. Peter Schellenberg, Németország A Luther Márton Szövetség újjáalakulása KI VÉDI MEG ŐKET? Érdekesen és részletesen számol be Lukács evangélista Keresztelő János születésének történetéről, kezdve a gyermektelen, idős házaspár, Zakariás és Erzsébet helyzetével, a himnikus-imádságos stílusban formált ígérettel („ne félj, meghallgatásra talált a te könyörgésed, örülni fogsz, boldog leszel és sokan örülnek majd... nagy lesz az Úr előtt.” Lk, 1,13-15), folytatva a pap Zakariás értetlensége miatti kényszerű némaságával; majd beteljesedik az ígéret és a már nem ifjú Erzsébet „fiút szül (Lk 1,57), akit a még mindig néma Zakariás tábla és iron segítségével Jánosnak nevez. A zsidók között és Zakariás rokonságában eme szokatlan és ritka név hallatára félelemtől átitatott csodálkozással fogalmazódik meg a kérdés: „Vajon mi lesz ebből a gyermekből?” (Lk 1,66). Itt az iskolai tanév vége, ballagnak vagy ballagtak a gyermekeink, ifjaink; általános iskolák és gimnáziumok szellemi műhelyeiből kerülnek ki az egyre nagyobb betűs £ életbe és éppen ezért mi, szülőig nagyszülők és keresztszülők, aggódó szeretettel nézünk rájuk és ha más okok miatt is, de ott formálódik a lelkűnkben a kérdés: „vajon mi lesz ebből a gyermekből”? Ugyancsak ezt a szellemű kérdést tesszük fel szorongva, amikor hazai ifjúságunk egészére tekintünk : mi lesz belőlük? Féltő kérdésünket magyarázza az is, hogy látható: nagyon sok veszélynek vannak kitéve mindenütt és mindenkor, nagy városokban és kis falvakban, úton és útfélen... Mennyi izgalommal és féltő szeretettel gondolnak szerető édesapák és édesanyák fiaikra és leányaikra, hogy el ne sodorja őket a reájuk egyre sűrűbben és egyre erőteljesebben leselkedő veszedelmek, kísértések valamelyike. Riadtan hallgattuk a médiák nem lelkesítő híreit a drogok szervezett piacra dobásáról és mi félünk, hogy tapasztalatlan gyermekeink esetleg könnyen a mesterséges és bamba ál-boldogság rabszolgáivá, majd pedig tehetetlen, akarat-halott áldozataivá válhatnak. Természetesen nagyon féltjük őket és szorongva kérdezgetjük egymástól, mi, dolgos és időhiányban szenvedő felnőttek: ki védi meg őket? Az egyre növekvő bűnözési statisztikánk hallatán is - különösen résztvevőinek alacsony életkora miatt - izgalom és rettegés tölti el szülői lelkünket, nehogy a bűnözők közé és hatása alá kerüljenek ezek az ifjak a könnyen szerezhető pénz miatt, mert mi egyre nehezebben tudjuk pótolgatni a zsebpénzüket, amit egyre könnyebb elkölteni egyre silányabb árucikkekre. Féltjük őket a bűnözés veszedelmétől, hiszen az első lépés ebbe a nem kívánt irányba általában és legelőször csak egy ártatlannak látszó balhé szokott lenni és mire az érintett felébred, az áruházi csokilopásból utcai támadás, vagy feltört bank lehet. Mi dolgos és időhiányban szenvedő felnőttek kérdezgetjük egymást és önmagunkat: ki védi meg őket? Mi lesz belőlük? MI lesz belőlük, ha egy beszűkült gondolkodású és világképü rajongó szekta sodorja el őket az utcán, vagy valamilyen baráti közösségben? Ha már sikerült is valamiképpen elkerülniök az italos illumináltságot, vagy a drogok okozta ál-boldog kábulatot, akkor nehogy rabjai legyenek a lelket lassan, de fokozatosan kiüresítő, hamis és perverz öntudatot adó szellemi-lelki illumináltságnak... Pedig szekták és álvallásos csapdák ezernyi számban felállítva szinte minden nagy város forgalmasabb utcájának a sarkán, főiskolák és egyetemi hirdetőtáblák tucatjain az egyetlen és kizárólagos üdvösség ígéretével. Tapasztalatlan és sokszor hanyagul rossz kedvű fiataljaink pedig könnyen bekapják a szekták szépen mézezett madzagját, hiszen gyakorta szürke és unalmas kötelességektől éktelenített hétköznapjaikba mégis csak a kaland és izgalom kívánt érzése keveredik imigyen. Mi, dolgos és időhiányban szenvedő felnőttek pedig tudjuk, hogy a hamis megoldások előbb vagy utóbb keservesen megbosszulják magukat, ezért kérdezgetjük egymást és önmagunkat: ki védi meg őket? Mi lesz belőlük? De eleget teszünk-e azzal szülői kötelességünknek, ha pusztán időnként szorongva kérdezzük egymást és önmagunkat ilyen vagy hasonló módon? Elegendő-e az, ha csak féltjük őket ezektől a reális veszedelmektől? Vagy az a megoldás, hogy fokozni kell a szülői szigorúságot? El kell számoltatni őket minden percükkel és minden titkos gondolatukkal? Az kellene talán, hogy elemi erejű kontrollal reájuk telepedjünk? Vagy ehelyett, esetleg ezzel kombinálva gyakran és szigorúan fogalmazott szavakkal óvjuk, intsük őket ezektől a veszedelmektől? Ám kérdés: nem megyünk-e így a gyermekeink idegeire? (Kol 3,21: „ne ingereljétek gyermekeiteket”! vő. még Éf. 6,1-4). Pedagógiai szempontból rendkívüli értéke van a Szentírás ezen tanításának! Azzal, ha folyton fedjük, intjük, figyelmeztetjük, korholjuk, dorgáljuk őket: nem terem-e ez ellenkező tartalmú döntést?! Akkor nem helyes, ha féltjük őket? Ha azt kérdezzük, hogy ki védi meg őket? A válasz egyértelműbe, helyes! Csak jól kell félteni őket!!! Olyan közösségre van szükségük, ahol nem veszélyeknek vannak kitéve, hanem lelkűk érési folyamatát elősegítő egészséges lelki és szellemi hatásoknak, melyek igazi tartalommal töltik meg lelkűket és ruházzák fel őket. Nagyon komoly szándékkal mondta egyszer a Názáreti Jézus a körötte álló és őt hallgató felnőtteknek: „engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket és ne akadályozzátok őket...” (Lk 18,16). A szinoptikusok (Máté, Márk és Lukács evangélisták) kivétel nélkül annyira fontosnak tartják ezt a jelenetet, hogy mind a hárman elmondják és mind a hárman megőrzik Jézus felnőttek felé irányuló fogalmazásának a kettős hangsúlyát: engedjétek és ne akadályozzátok (sőt Mk 10,14 szerint „ne tiltsátok” szerepel!). De kár, hogy olyan kevésszer hivatkoztunk erre az elmúlt években! A Názáreti Jézus szeretetteljes és lenyűgözően kedves alakja körül ma is szépen ki tud alakulni a gyermekek és ifjak közössége. Nagyon sok szép és felejthetetlen tapasztalat igazolja ezt. Ennek a közösségnek lehet megtartó ereje, mert ezt az erőt AZ kölcsönzi, AKI szeretettel hívja a gyermekeket és inti a szülőket. Ezekre a közösségekre pedig nagyon nagy szükség van egy olyan világban, ahol élesre töltött veszedelmek leskelődnek a naiv és tapasztalatlan gyermekekre és újakra. Persze a világ mindig tele volt veszedelmekkel: tehát ezekre a Jézus körül szerveződő közösségekre mindig szükség volt és szükség is lesz, amíg a világ az újjáteremtés isteni akciójának köszönhetően nem lesz véglegesen és mindörökre gyógyult, üdvös világgá. Gyermekeinkre és újainkra gondolva, motoszkál bennünk a kérdés: ki védi meg őket? Ha mi, felnőttek, nem tudjuk a választ, akkor az nem a mi fiataljaink, nem a mai fiatalok hibája! Ribár János JÉZUS A CSALÁDBAN NINCS GYERMEKEM Magyarországon gyermeket ritkán rabolnak. Egy ország izgult együtt heteken át egy gyermekért, akit egy presszó elől loptak el. Utólag kiderült, hogy egy gyermeket hiába váró asszony vetemedett erre a döbbenetes cselekedetre. Régóta szeretett volna gyermeket, de nem lehetett. Egyszercsak terhes lett. Úszott a boldogságban, mígnem közölték vele, hogy NINCS gyermeke, csupán álterhes. Végső elkeseredésében, szinte szédülten magához vont egy idegen gyermeket. Ismerten egy másik új-házas fiatal asszonyt, aki néhány hónap házasélet után úgy érezte, hogy nem lehet gyermeke és ököllel verte a saját hasát, magát értéktelen meddőnek kiáltva ki, pedig már áz új élet ott csírázott belül. Még a kilencedik hónap végén, a szülés napján is bizonytalan volt afelől, hogy igazi terhessége van-e. Ez a két szélsőséges eset jutott eszembe, amikor megkaptam a felkérést e cikk megírására. Én magam sokgyermekes családba születtem és nekem is több gyermekem van, de talán tudok valamit segíteni azoknak, akiknek fájó seb életükön a gyermek hiánya. Sokan nem tudják, hogy több esetben segíteni lehet. Számtalan egyszerű vagy bonyolultabb fizikai, biológiai okról lehet szó. Venni kell a bátorságot és el kell menni megfelelő szakorvoshoz. Több olyan esetről is tudunk, amikor a foganás a feszült vagy beteg lélek miatt nem következett be. Amikor örökbe fogadtak egy gyermeket, szinte heteken belül megfogant a saját gyermek is. Olyan családokról is tudunk a Bibliából és a mai életből is, amikor éveken keresztül imádkoztak gyermekért és hit által Isten'"! ’ úóban megjutalmaztatok. Ismerek egy családot, amely hét évi ima után már az ötödik gyermeknél tart. De azt is tudjuk, hogy olyan házaspárok is élnek, akik mindezeket megpróbálták és mégsincs eredmény. Életüket talán ezért értéktelennek tartják. Tudjuk, hogy a hiányt nem szabad felületesen megideologizálni vagy megkrisztianizálni. A természetes, Istentől kapott „menetrend”, a szerelem, házasság és gyermek. A földi élet így teljes. De azt is tudjuk, hogy AKIK AZ ISTENT SZERETIK. AZOKNAK MINDEN JAVUKRA VAN. Még a nehéz is. A kegyelem ereje abban van, hogy a legnagyobb veszteségből, vereségből is lehet nagy nyereség, győzelem. Az Isten a rosszból is ki tud hozni jót, csak figyeljünk rá, csak az legyen a legnagyobb vágyunk, hogy Isten velünk és bennünk legyen. Ha Isten velünk, kicsoda vagy micsoda ellenünk? Ismerünk olyan családokat, ahol Isten helyén a gyermek van. Bálványozás folyik. Ennek sok szomorú következménye van. Vagy vannak ugyan gyermekek, de nincs szeretet, nincs áldás, mert Istent kizárják. Gondoljunk a Házi Áldás igazságára. De ismerünk olyan „gyermektelen” házaspárokat is, akiknek sok-sok „gyermekük” van mégis, mert kinyíltak, mert befogadnak Jézus nevében sok „kicsinyt”, akár úgy, hogy örökbefogadják néhányat, de úgy is, hogy segítenek sok embertársukon. Akár lehet saját gyermekünk, akár nem, kérjük Istent, töltsön meg bennünket szeretetével, hogy áldáshordozók és továbbadok lehlünk. Szeverényi János
