Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-03-11 / 10. szám

Lelkésztanárok

Új típusü fórum a sajtóról

A templom és az iskola, a szószék és a katedra ezer szállal kapcsolódnak össze. Ezt hallottam ki [ a magam számára Wiczián Dezső és Sólyom Jenő professzorok egyetemes és magyar protestáns egyháztörténeti előadásaiból a soproni teológián, ahová 1938 őszén iratkoztam be, s 1942-ben szigorlatoztam. Lelkésszé még ebben az I évben Raffay Sándor püspök avatott.

Középiskolai tanári oklevelemet a Páznlány Péter Tudományegyetem állította ki 1946. március 18- j án.

Miért lettek teológusokból bölcsészek, papokból tanárok? A kérdésben, melyet ötven évvel ezelőtt senki nem tett fel, ma indo- ! kolatlan bizalmatlanság rejlik. Mi- I ért volt ez a pályamódosítás fél évszázaddal ezelőtt elfogadott? Mert egyházi iskolákban gondol- I kodtunk, s így gondolkodtak akkor egyházi vezetőink is. Ma is hálás vagyok Ordass Lajosnak, aki I egyetemi éveim nagy részében | principálisom volt, hogy lehetővé j tette számomra a kötelező egyete- : mi előadások látogatását. Kapi I Béla püspöknek, aki Kőszegre he- j lyezett, hogy tattani káplánként a i Gyurátz Ferenc Evangélikus Gim- I náziumban a kötelező tanári gyakorlatot elvégezhessem. JUgyaniri lettem rendes tanár 1946 szeptemberétől, tehát egyházi szofgálatban maradtam. Ezért nevezem hát csu- j pán pályamódosításnak a változtatást.

Ez a pályamódosítás a Teológia négy esztendeje után újabb éveket, kollokviumokat, alapvizsgát, szi- ! gorlatot kiván. Miért voltak mégis vállalkozók?

Aki püspökséget kíván, jó dol- j got kíván. Az idézett években az j evangélikus iskoláknak olyan sú- ! lya, rangja volt, hogy a város polgármestere előre köszönt a tanárnak. Az Akadémia tagjait nem is- j merte mindenki, de a pesti fasori gimnázium vagy a soproni Líceum ! tanárait igen. Ezekben az intézmé- , nyékben a „tudó? tanár volt a ' követelmény, s ehhez a „tudósság- hoz” a teológiai végzettség belépőt ' jelentett. Nem alaptalanul. > ^1 rAi

Végiglapozva megőrzött lecket. könyvemet, magam is meglepő- ; döm azon a „túlterhelésen”, me- , lyet különböző stúdiumok, a gö- 1 rög, a héber, a német, a szlovák nyelvek jelentettek. A filozófia, a i jog, a történelem, a pedagógia, a i zene, s az egyházi szolgálat gya- 1 korlátához szükséges homiletika,

liturgika, katechetika, dogmatika és egyebek olyan szellemi gyakorlat, mely az ezekkel megbirkózó teológust bármiféle újabb észbeli tornára alkalmassá tette. Minderre ráfért egy fél egyetem.

Kimondtam a szót: egyetem! A soproni teológia neoreneszánsz épületén, mely nyugatról zárja a Deák-teret, naponta olvastam a díszbejárat felett: Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Hittudományi Kara. Egyetemista voltam hát, míg a díszruhás erdészek, bányászok, kohászok „csak” főiskolások. Büszke voltam. Bocsáttassák meg nekem ez az ifjúkori önteltség, de leckekönyvemben, vizsgáimon, a qaestura bejegyzéseiben mindig a Pécsi Egyetem a hitelesítő.

Mindez a későbbiekben azt is jelentette, hogy a Pázmányon nem kellett kérvényeznem, netán felvételiznem, hiszen csak egyetemi tanulmányaimat folytattam országunk egy másik egyetemén.

így lehettek és így lettek hát a lelkész-tanárok, s tanítottak egyházi iskoláinkban, ahol tisztelték és megbecsülték őket, és senki sem kérte számon, hogy miért nem végzik a lelkipásztor nehezebb szolgálatát, hiszen a tanítás is lehet igehirdetés.

A pályamódosításnak ilyen racionális magyarázata mellett nem hallgathatjuk el azokat a válságba jutott lelkeket, akiknek számára nem tantárgy volt a dogmatika, hanem belső meghatározó zsinór, s éjszakák töprengései közepette sem jöttek rá, hogy hogyan lehet a hitet a tudással összeegyeztetni. Ok az evangélium exegéziséből nem azt olvasták ki, mint a professzor. Számukra a megváltás valóságos ténye misztérium maradt, az örömhír pusztába kiáltott gyönge szó.

Csak az egyházhoz való tartozásuk volt erős, s mivel a templomot nyugodt lelkiismerettel nem vállalhatták, az iskolát választották. Ez volt az a köldökzsinór, mely anyaegyházukkal összeköthette őket.

A „választás” tragikuma 1948- ban, az iskolák államosításával következett be. Az iskola és a ; tempUjnb'i»)ikatedra és a szószék évsZázad o&i tehetőségét felváltotta a diktatórikus válaszút: vagy iskola, vagy templom, vagy szószék, vagy katedra.

Egyházunknak egyetlen iskolája sem maradt. Ha volt is üres parókia, nem volt státus. Mit mondhatott volna hát nekünk az akkori egyházi vezetés? Mit ajánlhatott

volna? Húzódjunk meg valahol? De hol? Meddig? Hetven éves lettem, mire újra megszületett egy evangélikus gimnázium.

Maradtunk hát állami szolgálatban, egy materialista pártállam szolgálatában. Tudásunk és hozzáértésünk biztosította a státusunkat, de nem kerültünk közel a húsosfazékhoz. A lelkészi priusz, a belső hozáállás feltételezett hiánya középszinten mindenkit megállított. A legtöbb, amit tehettünk, az volt, hogy igyekeztünk munkahelyünkön elviselhetővé tenni az elviselhetetlent.

Az elmúlt negyven esztendő kiradírozta a köztudatból a lelkésztanár fogalmát. Az államnak erre nem volt szüksége, de nem is tűrte meg.

Most- visszakaptuk a Fasori gimnáziumot. Később talán többet is. A táptalaj, ahol a lelkésztanár gyökerezhet, adott. Nem lenne-e jó, ha néhány tanárunk elvégezné a Teológiai Akadémiát? Néhány lelkészünk megszerezné a tanári oklevelet? Nekik talán nem kellene elásniok ezeket a tálento- mokat, hanem kamatoztathatnák a templomban és az iskolában.

Medvegy Antal- ötvenhatan voltunk a gimnázium dísztermében a sajtófórum kezdetekor. Erénnyé vált a vártnál kisebb létszám, kiderült, hogy sokan - lelkészek, gyülekezeti munkások ákik szerettek volna részt venni a fórumon, szolgálatuk - elsősorban hitoktatás - miatt, nem jöhettek el.- Nem volt igeoívasás, imádság, mégis, az olykor fellángoló vita ellenére a hangvétel, a légkör egészen más - egyházhoz illő - volt, mint például annakidején a budavári fórumon. - Ezt a véleményt a három és félórás beszélgetés után a folyosón hallottuk.

Kétségkívül újtípusúnak volt nevezhető az egyházi sajtóról folytatott beszélgetés. Volt meghatározott téma. Volt előkészítés, a moderátor - nekem jutott ez a feladat - és az egyházi lapok felelős szerkesztői egy-egy oldalon tézissze- rűen összegezték mondanivalójukat, az anyag miden résztvevő rendelkezésére állt. A Fórum kezdetén sorrendben Tóth-Szöllős Mihály (Evangélikus Élet), dr. Hafenscher Károly (Lelkipásztor) és Nagy László (Diakonia) - aki a megbetegedett Veöreös Imrét képviselte, - kaptak szót, egészítsék ki

. ;--------------------------------------------------------------1

Juhász Gyula

Könyörgés a szabadulásért

\

Nyomorok mélyéből, bánatok éjéből,

Fölkiáltunk Hozzád a kietlenségből,

Ura seregeknek, atyja igazaknak,

Mutasd meg hatalmad földi hatalmaknak.

Vérünket ontották, könnyünket öntöttük,

Rettenetes évek zúgtak el fölöttünk,

Fejünk koronája lehullott a porba,

Reményünk vetését vihar eltiporta.

Jöjjön a hajnal Új diadallal,

Jöjjön az élet,

Szóljon az ének,

Hallelujázzon Minden e tájon!

'Kelettől nyugatig neved áldja minden,

Regi fényt, új lángot adj nekünk, nagy Isten!

Pogányok jöttek be szent örökségedbe,

Istenünk, hová tűnt szívünk régi kedve.

Égi madaraknak lakomája lettek,

A földi vadaknak martalékul estek,

Vérüket ontották, könnyüket öntötték,

Akik szent hazánkat igazán szerették.

V

___________________________________________)

Pa

pok a börtönben

1 A Nógrád c. megyei lapban közölt j hosszabb interjúból adunk olvasó- I inknak rövid ízelítőt. Képünkön í Kalácska Béla és Palotás Iván.

Az egyház újabb szolgálati terii- > létén, a börtönben forgattunk filmet, s mint kiderült, hazánkban elsők között volt a balassagyarmati büntetés-végrehajtási intézet, ahol az egyház ismét megkezdhette szolgálatát.

Ebből az alkalomból eszmecserére ültünk le Palotás Iván börtönparancsnokkal és Kalácska Béla evan- 1 gélikus esperessel.

Győri János: - Úgy tudom, hogy ez az első olyan fegyház és börtön, ahol egyházi szolgálat van í ismét, hosszú idő után. Palotás Iván parancsnoknak teszem fel az első kérdést. Honnan származik az I ötlet, honnan ered a lehetőség a J börtön parancsnoksága részéről, hogy az egyház ismét szolgáljon az intézetben?

Palotás Iván: - Ez a lehetőség í összefüggésben van azokkal a tár- ; sadalmi folyamatokkal, amelyek • az elmúlt időszakban Magyarországon lejátszódtak. Egyre erőtel- I jesebben rádöbbenünk arra, hogy azokat a célkitűzéseket, amelyek a j fogva tartottak társadalmi beil- , leszkedését, nevelését hivatottak , végrehajtani, csak az itt dolgozók ; nem tudják egyedül megvalósítani.

Ma már világosan látjuk, hogy cél- I jaink megvalósítása érdekében I szükséges kérnünk a különböző i társadalmi szervezetek és mellettük az egyházak segítségét is.

Győri János: - Kalácska Béla esperestől azt kérdezem, hogy az egyház részéről felmerült-e olyan gondolat, hogy a kórház után. a 1 börtönben is szolgáljon?

Kalácska Béla: - A balassagyarmati börtönben a korábbi időszakban - a 40-es évek második feléig - a különböző felekezetek lelkészei végeztek börtönlelkészi szolgálatot. Az idősebb kollégáktól hallori tam, akik említették, hogy itt egy kisebb kápolna is volt a börtönben, ahol rendszeresen végeztek istentiszteleteket a lelkészek. Nem tudom, hogy esetleg lehetségessé válik-e, hogy ez a kápolna ismét funkcionálhasson. Egyelőre fent - azt hiszem, a 3. emeleten - van egy társalgóterem, ahol filmvetítésre is van lehetőség, / és ott mintegy 30-40 ember elfér. Ebben a társalgóban szoktak az elitéltek összegyülekezni és ott végezzük, folytatjuk azt, amit az egyház abbahagyott, és a jelenlegi politikai változások következtében erre a szolgálatra lehetőséget kapott, összegezve : egy megszakadt szolgálat folytatására nyílt lehetőség a három történelmi egyház részére. Egyébként én tavaly tavasszal már kértem az egyik megyei tanácsülésen ennek a lehetőségnek a biztosítását.

Győri János: - Parancsnok úr!

Az elmúlt időszakban úgy gondolkodtunk, talán ebben az országban is, hogy csak bűnözők vannak és elítéltek, de nincs.bűn. Úgy gondolkodtunk, hogy csak rossz társadalmi berendezkedések okozhatnak bűnözést és, ha ezeket kiküszöböljük, akkor nem lesz bűnözés. Mi keresztyének viszont azt tanítjuk, hogy az ember eredendően bűnös. Van-e most az önök részéről is szemléletváltás?

Palotás Iván: - A szemléletváltás érlelődésének az oka, hogy az egyházak szolgálatát szívesen fogadjuk. Ezt már imént említettem. Ugyanakkor próbáljuk a fogva tartottaknak figyelemmel kísérni nemcsak az itteni belső életét, hanem az azt megelőző időszakot is. Azt tartjuk, hogy minden, ide az intézetbe kerülő fogva tartott lényegében nevelhető, visszavezethető a társadalomba. Ebben tulaj- donképpeh hittünk, és ezt a hitet most sem adtuk fel. Tehát hiszünk abban, hogy megfelelő nevelőmunkával eredményt érhetünk el. De az eredményt illetően nem vagyunk maximalisták. Azt látjuk, hogy jelentős hányada a fogva tartottaknak, a velük való foglalkozás eredményeképpen, megtalálja helyét a szabad életben. Nevelési módszerekkel elősegíthető, hogy tartózkodjanak a fogva tartottak szabadulásuk után az újabb bűn- cselekmény elkövetésétől. E kérdéskörben nagyon sokat számít az is, hogy a fogva tartott szabadulása után milyen környezetbe kerül vissza, tehát milyen nehézségekkel kell szembenéznie. Ahol a megfelelő családi háttér biztosított, s a társadalom fogadókészsége megvan, ahol a nevelőmunka - börtönön belül - eredményes volt, ott elérhetjük azt a célt, amely az újabb bűncselekmény elkövetésétől való tartózkodást jelenti és ez korántsem kevés.

Kalácska Béla: - Egyházi szempontból mi a teljes embert, testilelki valóságában tekintjük. Ez az ember egyfelől kötődik a való immanens világhoz, másfelől a transzcendensnek, az érzék feletti világnak is szerves része. Ebből következik, hogy ennek a teljességében nézzük az embert, ahogy Luther is tanította, végül is az embert kétféleképpen lehet kormányozni: igével, evangéliummal, ha ez nem megy; akkor a törvény szigorával kell, amelynek az államhatalom biztosít keretet.

Végül is azt szeretnénk itt is a börtönben elősegíteni, mint amit az egyház a civil emberek életében. Nevezetesen, ha az elítélt habitusa, természete megváltozikvakkor már az életben nem a konkrét bűnös életfelé orientálódik, hanem inkább a szebb, a jobb felé vágyódik.

Győri János: - Köszönöm a beszélgetést, mindkét részről és remélem, hogy a közös szolgálat gyümölcsei esetenként be fognak érni.

N Győri János Sámuel

az írásban benyújtott gondolatokat. Minden kiselőadást követően a hallgatóság kérdéseket tehetett fel, tehát már a Fórum első felében megkezdődhetett a valódi dialógus. Az egész megbeszélés hangszalagra került, a távollévők, későbbi érdeklődők is tanulmányozhatják az anyagot.

Rokonszenv fogadta a formájában is megújult, valóban az európaiság igényét is kielégítő Lelki- pásztort. Tetszett a szerkesztő és Koczor Miklós vitája. Előbbi a világiak örvendetes aktivizálódása idején a lelkészi szakma védelmét, a sokáig másodosztályú állampolgári sorban sínylődő lelkélszek segítésének, emberi, hivatásbeli tartásuk erősítésének a jelentőségét hangsúlyozta. - Utóbbi viszont azt emelte ki, högy a nem lelkészi elem’ írásainak aránya alig több mint egyötöde az egyházi sajtóban megjelenő cikkeknek.

Mindkét álláspont, érvelés értékes hozzájárulás volt a Fórum sikeréhez.

Az évi két kötettel a Diakonia nincs jelen a magyar szellemi életben - így vélekedett Nagy László, - szükségesnek tartva az évenkénti négyszeri megjelenését a nyolcvanas években rangot szerzett folyóiratnak. Elengedhetetlen az is - hallottuk -, hogy a Diakonia, köré szociológusokból, történészekből, irodalmárokból stb. alkotógárda, műhely szerveződjék.

Az igazi vitát, tía tetszik: a vihart persze az Evangélikus Élet kavarta. Jól esett tapasztalni, több hozzászóló ki is1 mondta, szeretik „az” újságot, hiszen egyházunkban jelenleg még ez a helyzet, az Evangélikus Élet „az újság”. A szeretet azonban nem korlátozta, talán még növelte is a bírálatot. Egyaránt sorrakerültek a szerkesztés, az arányok, a szerzői jogvédelem, a tásadalmi gondok, a misszió kérdései és örvendetesen őszintén, hangsúlyosan az anyagiak. E tekintetben nagy figyelmet keltett Sztojanovics Péter közlése, miszerint nyomdaüzeme korszerűbb formában, kb. harminc százalékkal nagyobb terjedelemben tudná előállítani a lapot, kétségkívül drágábban. A.Fórum kedvezően fogadta a javaslatot.

A legnagyobb gond - a szerzői gárda növelésének igénye mellett - az arányok kérdése. A Fórumon főként a missziói, evangelizációs írásokat igénylők és a közéleti kérdéseket feszegetők között volt vita. e téren, valójában az újságnak minden olyan színt, irányzatot fel kell vállalnia, ámelyek jelenléte gazdagítja az egyház életét. - Frisebb, maibb, informatívabb újságot szeretnénk - talán így össszegezhető a közóhaj. A megvalósításhoz kevés a vitában hősiesen helytálló, a kritikát elfogadó szerkesztő törekvése. Szerkesztésben, gazdálkodásban folyamatos fejlesztésre van szükség, az egyházi sajtó mindnyájunk szívügye kell legyen történelmünk új korszakában.

Mennyire nem problémamentes az új út, a Fórumon talán elsősorban egy negatívum, a Keresztyén Igazság távolmaradása jelezte ezt. Az 1989-ben újraindult folyóirat is meghívást kapott, de sajnos távolmaradt, ezzel megfosztva a jelenlévőket a dialógus lehetőségétől, no- meg a véleményalkotástól, hiszen ez nem illendő az érdekelt távollétében. Id. Magassy Sándor korrektségének köszönhetően legalább azt az információt megkaptuk, hogy a lap távolmaradásával azt kivánta kifejezni, hogy nem tartozik az egyházi struktúrához. (A bakonyszombathelyi lelkész a szerkesztő bizottság tagja, de természetesen nem ebben a minőségben vett részt a Fórumon.) Úgy vélem, minden szerkesztőség számára - ha komolyan veszi küldetését - fontos kell legyen az a közeg, amihez szól, amiben él, ahol hatni akar. Az elmúlt negyven év egyik súlyos tapasztalata, hogy minden diszkrimináció, ítélkezés, szűkkeb- lűség stb. - az egyházon kívül is - zsákutcába torkollik.

Bár a Fórum vége felé, már a szokásos időzavarban hangzott el Magassy Sándorné javaslata, reméljük, minden szerkesztő, cikkíró megszívleli: családközpontúan, a családi élet értékeinek újramegbe- csülését segítve írjunk, szerkesz- szünk!

Folytassuk! Ez is megfogalmazódott. Március 31-én a diakóniai teológiáról lesz fórum a Fasorban.

Frenkl Róbert

Evangélikus műsorok a Magyar Televízióban

Istentiszteletek közvetítése a Televízió képernyőjén már két év óta gyakorlatban van. Evangélikus istentiszteletet is már két alkalommal is láthattunk. Érdekes adatot tudtunk meg a Közvéleménykutató Intézet közléséből az elmúlt évi közvetítéssel kapcsolatosan, A nézők számát kb. 400 ezerre becsülték, az ún. tetszési pontszám pedig igen magas, 91 pont, amit úgy tudunk értékelni, ha figyelembe vesz- szük, hogy ennél nagyobb tetszési pontot csak a köztársáság kikiáltásának közvetítése kapott és a különböző politikai műsorok csak kevesebbet. A közvélemény tehát szívesen veszi és magasra értékeli az istentiszteletek közvetítését.

A Televízió igazgatósága most továbblép és az egyházaknak újabb műsoridőket kínál. Alakítottak'egy szerkesztőséget á vallásos műsorok irányítására. Ez a szerkesztőség az egyházak vezetőivel konzultálva műsoridőket jelölt ki, melyet a különböző felekezetek önállóan szerkeszthetnek meg, ill. tölthetnek ki saját egyházuk műsoraival. A terv szerint megmarad nekünk az évi egy istentiszteleti közvetítésünk, ezen kívül, vasárnaponként a délutáni műsorkezdéskor 15 perces időt kapnak az ökumenikus Tanács tagegyházai és a tanácson kívül lévő felekezetek is. Az ökumenikus Tanács Elnöksége már foglalkozott ezzel a témával és t közös megegyezéssel úgy osztották el az esztendő hátralévő vasárnapjait május 1-jétől kezdődően, hogy nekünk kb. hat ilyen 15 perces közvetítési alkalmunk lesz. A tervezet szerint lesz még pénteken du. 5 perces alkalom, amikor beérkezett levélbeli kérdésekre válaszolnak. Itt természetesen evangélikusok kérdései is sorra kerülhetnek. Végül évente hat alkalommal közvetítenek majd közös, ökumenikus vitaműsort a hit és erköcs alapkérdéseiről és ezek aktualitásairól kb. 50 percben. Ezekben részt veszünk mi is.

A műsorok elkészítésére egy munkacsoport alakult az elmúlt napokban Harmati Béla püspök irányításával. A csoportban szakmai oldalon Feyér Zoltán, a TV főmunkatársa - aki maga is felszentelt lelkészünk, - Győri János Sámuel ősagárdi lelkész és Tóth- Szöllős András filmrendező-operatőr vesz részt. A munkacsoport Jel- készi segítői: Nagy László, Donátit László, Szabóné Mátrai Marianna, Fabiny Tamás lelkészek. Már elkezdték a munkát, melyről majd a későbbiekben tudósítani fogunk.

Elindul egy új kommunikációs tevékenység egyházunkban, a modern kornak megfelelően. Az írott sajtó, a rádióban hangzó igehirdetések .után a televízió képi lehetőségeit is használhatjuk ezután az evangélium továbbadására, értékeink megmutatására, hitünk és életünk bizonyságtételére.

tszm-------------- LELKÉSZKONFERENCIAI MEGHÍVÓ-------------•. *

Országos Egyházunk Elnöksége egyházunk fiatalabb lelkészei és a levelező teológiai tanfolyamokat elvégzettek számára teológiai konferenciát tart Gyenesdiáson 1990. május 28-31 között. Érkezés: hétfőn este 18 óráig, visszaindulás: csütörtökön 14 óra után. Jelentkezési korhatár 45 év. Jelentkezni lehet 1990. március 30-ig a Déli Püspöki Hivatal címén: (1088 Budapest Puskin u. 12., Tel.: 13 82 302).