Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-03-11 / 10. szám
Tudnunk kell, hogy Isten sokszor mélyen elrejti kegyelmét előlünk. Ezért hát ne a saját érzéseink és elgondolásaink szerint vélekedjünk róla, hanem csakis az ő igéje szerint. Luther Evangélikus Elet 55. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 1990. MÁRCIUS 11. BÖJT 2. VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 8,50 Ft m Reminiscere Ismét csak a bevezető zsoltárige latin nyelvű kezdőszava van vasárnapunk homlokára írva, magyarul: Emlékezzél! Mi emberek szívesen emlékezünk, jólesik visszaidézni a múlt boldog óráit, bár néha kellemetlen kényszer, amikor nem tudunk szabadulni rossz emlékeinktől. Mindenesetre az ember kiváltságos képessége a Teremtő jóvoltából az emlékezésé. Fölemelő lehet például az, amikor egy gyülekezet valamely jubileum alkalmából visszagondol történetére. Az egyháznak szüntelenül emlegetnie kejl' Isten hatalmas tetteit. Ámde a zsoltár itt nem minket szólít föl emlékezésre, hanem Istent szólítja: Emlékezzél meg irgalmadról és kegyelmedről, Uram! Vajon nem gyermekes dolog-e vagy éppen nem illetlen merészség-e Istent figyelmeztetni? Figyelmeztetni arra, ne feledkezzék meg ígéreteiről és ne ejtsen ki minket gondolataiból. Akár gyermekesnek látszik, akár vakmerőnek, egyre megy.. Mert lehetetlen nékünk, sok nyomorúságban vergődő embereknek szinte naponként nem kiáltanunk: „Gondolj, Uram, irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak.” (Zsolt. 25,6.) Borzalmas, sőt elviselhetetlen érzés volna ugyanis az, hogy rólunk még az Isten is elfeledkezett! Kapcsoljuk össze ezúttal is az eddig mondottakat a vasárnap ősi evangéliumával (Máté 15,21-28.) A kánaáni asszony „nagy hite” ugyancsak vakmerő párharcon keresztül világosodott meg Jézus előtt! Erős figyelmeztetés volt ez az isteni irgalom nyújtásának szüksé- ' gére. Gonosz lélektől gyötört leánya gyógyításáért fordul ez a pogány asszony Jézushoz. Nem sok, ha azt mondjuk, több menetben vív. vele párbajt. Jézus először tartja magát ahhoz a prófétai küldetéséhez, hogy ő Izráel elveszett juhait gyűjti pásztorbotja alá. Az asszony sorsszerűén kívül rekedt Izráel házán. A tanítványok is szabadulni igyekeznek zaklatásától. Végül Jézus részéről személyes elutasításban is részesül. De az asszonynak nagy a hite! Feltétlen bízik Isten irgalmának s kegyelmének határtalan, mérhetetlen nagyságában. Hiszi, hogy ebből egy „morzsányi” is gyógyulás! Nagy hite legyőzi Jézust. Jézus enged. Nyilvánvalóan az Atyának engedelmeskedik, aki most e pogány asszony hitén keresztül vezeti őt. Vezeti a keresztre, ahol mint az engedelmes Bárány az egész világ bűneiért áldozza oda életét. Ez hát az örömhír böjt második vasárnapján: Isten irgalmát az egész világ igényelheti! Nincs olyan „pogány”, aki eleve ki volna zárva Isten házából. A keresztyén egyház ezt a tág ölelésű Istent hirdeti Jézus Krisztus passiójára mutatva. Ezért imádkozik istentiszteletein „minden rendű és rangú” emberért közbenjáró könyörgéssel. Emlékezteti Istent, hogy gyakorolja irgalmát és kegyelmét a világban, a világgal. Ennek az imádságnak bizony merész hitű imádságnak kell lennie ma is. Ne engedjük, hogy lebeszéljenek róla a „tanítványok”. Ne rettentsen el bennünket a sok „meg nem hallgatott” imádság rossz tapasztalata. Még Isten jogos ítéletének elszenvedése se némítsa el ajkunkon az ő irgalmas szivére való appellálásunkat! Szabad őt „szaván fogni”, mely szerint az ebeknek is hull alá morzsa asztaláról. Ó, milyen szűkre szabjuk mi sokszor a világot! Mennyire kis belső csoportokba akaijuk beszorítani Istent. Mily nagy mértékben meghatározza gondolkodásunkat s persze magunktartását a tőlünk idegen mássága, melyre nem bírunk jó szemmel nézni. És milyen gyáva a hitünk ahhoz, hogy meijük szólítani az Istent, az Urat: „Gondolj irgalmadra és kegyelmedre!” Márpedig ő maga ezt elvárja. Gyakran ugyan az ellenkezőjének a látszatában jelenik meg életünkben, de ha kiáltunk Hozzá, akkor a színét mutatja: irgalmát. Kiáltsunk Hozzá bátorsággal: Reminiscere! Scholz László Meghallottam népem kiáltását A Lutheránus Világszövetség curitibai világgyűlésének jelmondata Istennek az égő csipkebokorból Mózeshez intézett kijelentése volt: Meghallottam népem kiáltását. Isten meglátta népe szenvedését, s szabadulást ígért neki. Ez az ige azt üzeni nekünk, hogy Isten m^ is meghallja népe kiáltását, de egyben fel is szólít arra, hogy mi magunk is vegyük észre, halljuk meg a mások kiáltását. A világ- gyűlés egyik feladata éppen az volt, hogy végiggondoljuk, milyen kiáltások hangzanak ma Isten és az emberek felé, illetve hogyan tudnak az egyházak, s az evangélikus egyháztagok segíteni ezen problémák tudatosításában, a megoldások keresésében. Ez a munka négy szekcióban folyt, annak a négy témának megfelelően, ahogy a címbeli mondat kiegészíthető: Meghallottam népem kiáltását a közösségi életért, az üdvösségért, az igazságos békéért és a megszabadított teremtett- ségért. Egymással párhuzamosan mindegyik témáról két-két napon keresztül folyt a beszélgetés, bevezető előadások meghallgatása után. Ebből alakult ki azután a világgyűlés Üzenete a tagegyházakhoz, a világ evangélikusságá- hoz. Ez az Üzenet tehát részben helyzetfelmérés, részben pedig elköte- lezéseket tartalmaz. A közösségi élettel kapcsolatban a hangsúly azon volt, hogy kötelezzük el magunkat a keresztyén egység keresésére. Bátorítsuk és támogassuk minden szinten az ökumenikus dialógust. Az egység keresése ugyanakkor jelentse azt is, hogy mindenki, fiatalok és öregek, férfiak és nők, a társadalom perifériájára kerültek is egyformán részesei lehessenek az egyháznak. Isten üdvözítő kegyelmének hirdetésével kapcsolatos kérdéseket tárgyalta a második szekció, mégpedig azt, hogyan lehet bizonyságot tenni Istenről egy vallásosan sokszínű vagy szekularizált világban. Bár számunkra inkább az utóbbi a kérdés, nem feledhetjük, hogy evangélikus testvéreink egy jelentős része él szórvány helyzetben nagy világvallások tengerében. Éppen ezért keresnünk kell azokat az utakat, amelyeken a más hi- tűekkel közösen tudunk küzdeni az igazság és béke megvalósulásáért, a teremtett világ épségéért. A velük való párbeszédünk és nekik szóló bizonyságtételünk akkor lesz hiteles, ha jobban elmélyedünk saját hitünkben, s jobban megismerjük a mások vallásos világát is. A szekularizált világgal is párbeszédre kell törekednünk, de az összeütközésektől sem riadhatunk meg, ha a világ új bálványokat talál magának. Az igazságos béke iránti vágy kifejezője volt a harmadik szekció. A dokumentum felszólítja az egyház tagjait, hogy minden lehetséges helyen mozdítsák elő a megoldás keresését az adósságválságra, támogassák a társadalmi igazságtalanság elleni küzdelmet és a katonai kiadások csökkentését, ítéljék el a külső beavatkozást El Salvador és Etiópia ügyeibe. Szolidaritásra hívják fel az LVSZ tagegyházait a balti államok és Palesztina egyházaival és népeivel, politikai önrendelkezésükért folyó küzdelmükben. Végül a megszabadított terem- tettséggel kapcsolatban, mely szekció munkájában magam is részt vettem, arról beszéltünk, hogy Isten teremtett világának nem voltunk hűséges sáfárai. Újra át kell gondolnunk, mit is jelent, hogy Isten a természetet az ember uralma alá adta. Ez semmiképp sem jelentheti a természet olyan mértékű kihasználását, mely a természeti környezet pusztulásához vezethet, sőt bizonyos helyeken már vezetett is. Az egyháznak fel kell emelnie a hangját, amikor olyan döntések születnek, melyek az elkövetkező nemzedékek életét veszélyeztethetik. Új értékrendet kell kialakítanunk. Újra fel kell fedeznünk az emberi élet lelki dimenzióit is, hogy ne csak az anyagi gazdagodás töltse ki életünket. Különösen e két utóbbi 'téma megvitatására volt hatással a brazíliai környezet. Brazília a világ legjobban eladósodott országa, közel 150 milliárd dollár adóssággal. Persze, ha az egy lakosra jutó adósságot nézzük, akkor Magyar- országon a helyzet rosszabb. Ennek ellenére ott sokkal kiáltóbb a társadalom egy nagy részének a nyomorúsága, mint nálunk. Igazi nyomornegyedben, favelában nem jártam, de Curitibában és Säo Pao- lóban is láttuk a város szélén a deszkából, bádogból, kartondobozokból összeeszkábált viskók sorát. Itt nincs hely annak elemzésére, mennyiben felelősek az ott lakók ezért a nyomorúságukért, s mennyiben a társadalom. Tény az, hogy a nyomor igen széles körben, láthatóan ott van a brazil életben. Az adósságválság, az évenkénti hatalmas kamattörlesztések szinte kilátástalanná teszik, hogy ebből a helyzetből ki tudjanak törni. A brazilokat foglalkoztató egy másik nagy kérdés az Amazonas környéki trópusi erdők sorsa. Az újabb művelhető földek keresése során egyre inkább pusztul, fogy ez az őserdő, mely oxigéntermelésével az egész Föld levegőjét, éghajlatát befolyásolhatja. Egész pontosan nem tudhatjuk, mi történne, ha az őserdő fogyása a mai ütemben folytatódna. Nem hiszem, hogy az egyházaknak állást szabadna foglalni olyan kérdésekben, mit kell tenni a harmadik világ adósságával, vagy a trópusi erdők fáinak kivágását és felhasználását meg kell-e tiltani. Itt olyan kérdésekről van szó, melyek minden társadalmi, gazdasági, tudományos vonatkozását nem ismerjük. Az egyházaknak itt legfeljebb figyelemfelhívó szerepük lehet. Tagjaikat s a társadalmat azonban kérhetik, hogy állásfoglalásukban a világ jövője iránti felelősség vezesse őket. A világgyűlés Üzenete éppen ezt teszi. Sólyom Jenő A MAGYARORSZAGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLETE 1990. március 17-én, szombaton de. 11 órai kezdettel a Budavári Evangélikus templomban (Budapest, I: Táncsics Mihály u. 28.) ÜNNEPI ISTENTISZTELET és RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉS keretében tartja megválasztott püspöke SZEBIK IMRE püspökhelyettes, budavári esperes ünnepélyes beiktatását szent szolgálatába. A püspöki beiktató istentisztelet ünnepi szolgálatát DR. NAGY GYULA és DR. HARMATI BÉLA püspökök végzik. Hogyan készülünk A ZSINATRA? Sok szó esik mostanában egyházunkban a zsinatról, egyházunk új törvényeket alkotó testületéről. Hiszen egyre-másra tapasztaljuk, hogy a körülöttünk megváltozott világban olyan új egyházi belső rendelkezésekre, törvényekre van szükség, amelyek híven tükrözik egyházunk megváltozott helyzetét a társadalomban. így például a mostani érvényes törvénykönyvünk nem szól semmit az egyház középiskoláiról vagy egyesületeiről, pedig időközben ezek is újra indultak. Február 22-én ülésezett az Országos Zsinati Előkészítési Bizottság. Elhatározta, hogy az idei évben előkészítési munkára kerül sor. Főleg az egyházmegyék, espe- rességek azok az egységek, ahol az egyes egyházmegyei bizottságokra sok feladat vár. 1991 januáijában alakulnak meg majd a törvénycikkeket szövegező előkészítő bizottságok, és a zsinat első ülését 1991 szeptemberére tervezzük. Hadd álljon itt az is, hogy reménységünk szerint a tervezett befejezés 1992 ősze lenne. Ha azonban szükséges, tovább is húzódhat a munka. Az egyházmegyék tizenhat bizottsága mellett a két kerület bizottsága, a Teológiai Akdémia és a Budapesti Gimnázium munka- csoportja is tevékenykednek. Egyházi egyesületeink, a Lelkészi Munkaközösségek, egyes szakértők már eddig is sokféle értékes javaslatot adtak be. Hadd hívjunk föl itt is minden érdeklődőt, egyháztagot, bármilyen életkorú vagy foglalkozású evangélikust arra, hogy javaslatait, észrevételeit mondja el, írja le egész egyházunk érdekében. Az egyes gyülekezeti tagok vagy presbitériumok véleménye az egyházmegyékhez kerül és onnan megvitatásra tovább terjesztjük az összes előkészítési bizottsághoz. Az előkészületi munkában nagyon fontos, hogy országosan ki- sebb-nagyobb közösségek, bizottságok végigvitassák az egyház mai alapkérdéseit. Ilyenek például, hogy ki tekinthető egyháztagnak. Ez az első látásra olyan egyszerű kérdés megosztja egyházunkat. Hiszen vannak, akik szerint a népegyházi szemlélet a döntő. Mindenki az egyház tagja, aki meg van keresztelve vagy evangélikus családból származik, azaz evangélikus hátterű. Mások szerint csak az tekinthető egyháztagnak, aki mint hívő egyén , megtért keresztyén, szavával és életével bizonyságot tesz Krisztusról. E két vélemény között sok árnyalat található. Egy másik szervezeti alpakér- dés, hogy a presbitérium vagy a közgyűlés szerepe legyen-e a döntő az egyes egyháztestek életében. Az is sok véleménykülönbséget eredményez, ha megkérdezzük, milyen az egyes gyülekezetek elképzelése, hány esperesség vagy püspökség kell az egyház irányításához, milyen legyen a területi beosztás. Kérdezik többen, miért nem hívhatjuk össze már most azonnal a zsinatot? Mi akadályoz meg bennünket abban, hogy már 1990-ben is tárgyaljuk a zsinaton ezeket a kérdéseket? A válasz egyszerű. Az eddig beadott javaslatok, a különböző elképzelések annyira eltérnek egymástól, hjogy az előkészületi időszakban egyeztetni kell a véleményeket. A zsinat ugyanis nem varázsszer, ha összehívjuk, azzal még nem oldódnak meg a kérdések. Az egyes kérdésekben feszülő ellentétek a zsinaton robbannának és ez lehetetlenné tenné a munkát. Az alapos előkészületi munka tudja csak biztosítani, hogy olyan új törvények szülessenek, amelyek az ezredforduló utáni évtizedekben is útmutatással szolgálnak. Egyházunk megújulása, a missziói feladatok átgondolása, a nevelés vagy a szociális szolgálat irányítása van a programon. Az elkészített törvénytervezeteknek a bizottságoktól újra vissza kell kerülniük a gyülekezetekhez, hogy mindenki olvashassa azokat és hozzászólhasson. Egyházunk reformátori bibliai felismerése szerint az egyház külső szervezeti formája másodlagos, mert a fontos, a lényeges az evangélium. Az evangélium hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása körül teremti Isten a gyülekezetét. Krisztus Jézusra, Isten testté lett akaratára kell figyelnünk, őt kell követnünk. Az egyház szervezete, külső rendje ehhez ad keretet. Ennek a keretenk azonban méltónak kell lennie a drága tartalomhoz, ezért az a zsinat feladata, hogy az evangéliumnak megfelelő rendet hozzon létre. A zsinatra úgy készülhetünk, hogy gyülekezetünk életéből kiindulva nézzünk szét egyházunk portáján, vizsgáljuk végig a most érvényes törvényeket. Az előkészítési bizottság külön felhívta a figyelmet arra, hogy be kell vonni az előkészítő munkába a különböző egyházi csoportokat, kegyességi irányzatokat, nőket és fiatalokat is. Célunk az, hogy az elkövetkező zsinat mindnyájunk zsinata, egész egyházunk életének megújulása legyen. Harmati Béla Pál apostol magánlevele mögötti élet- történetet kutatgatva azt láttuk, hogy az esemény hátterében nagy szakadék van, amely a sorsával meghasonlott rabszolga és cserben hagyott gazdája között tátong. Filemon és Onézimosz megpróbálta a maga módján eltüntetni a szakadékot, de eredménytelenül. Erőszakos eszközök nem segítettek. A megromlott viszony helyrehozása te- kintetében új helyzet akkor kezdett előállni, amikor külön-külön mindegyikük talált megoldást. A gazdag kereskedő és a szökött rabszolga földrajzilag egymástól nagyon távol, és bizonyára egészen különböző körülmények között, de valójában ugyanegy módon és ugyanegy személynél, Jézus Krisztusnál teljes megoldást talált. Még a közvetítő is egy volt. Filemon bizonyára valami üzleti útján, talán Efézusban, ismerkedett meg Pállal, aki nincstelen vándor létére sokkal gazdagabb volt nála, és a gazdag kereskedő egyszerre rácsodálkozott az addig sohasem álmodott kincsre. Mi már úgy ismerhetjük meg mint testvért a hitben és munkatársat az evangélium szolgálatában. ELŐ VIZ A szeretet hídverése: 4. A szakadék két oldalán „...Filem ónnak, a mi szeretett testvérünknek és munkatársunknak. Kérlek téged az én fiamért, akit fogságomban szültem, Onézimoszért.." Filem 1.10 Onézimosz, a szabadságvágyó rabszolga, az akkori világ zajos, boldogságot és érvényesülést ígérő fővárosában ugyancsak Pállal találkozik, öles légionárius katonához láncoltán. De a fogoly tekintetéből sugárzott és szavaiból kicsengett, hogy a láncok között is szabadabb a rabszolgaság megalázó kötelékeit letépő Onézimosznál. És Onézimosz is megkívánta Pál szabaditóját. Új ember lett Filemon és új ember lett Onézimosz. Még nem tűnt el közülük a szakadék, és nem rövidült meg a távolság, de egészen új helyzet állt elő, amelyben a régi szakadékot áthidaló megoldás kínálkozott. Az embereket egymástól elválasztó szakadékok áthidalásán sokan fáradoznak. Mindenki a maga módján. A keresztyén egyház azok előtt, akik a Bibliát kezükbe veszik, vagy üzenetét meghallgatják, bizonyságot tesz arról, hogy ezáltal a Szentírásba került magánlevél által mutatott út ma is járható. Sorsukkal meghasonlott, megromlott viszonyú emberek a maguk számára megoldást, életújulást találhatnak ma is Jézus Krisztusnál. És ez az új élet új helyzetet jelent terhessé vagy átkossá lett viszonyuk rendezésében: a nagy szakadék áthidalásában. Az elválasztófalat lebontó és az ellenségeskedést megszüntető Isten (Ef 2,14) embereket is eszközéül használ - minden vele megbékélt keresztyént - szakadékokat áthidaló munkájában. Nagyon elevenen érinti meg a szíveket ez egy imádságban, amely Assisi Ferenc imádságaként vált ismeretessé az utóbbi évtizedekben. „Uram, tégy engem békességed eszközévé, hogy szeretni tudjak ott, ahol gyűlölnek. Megbocsássak ott, ahol sértegetnek. Összekössek ott, ahol széthúzás és harc van. Reménységet ébresszek ott, ahol kétségbeesés gyötör. Világosságot gyújtsak ott, ahol sötétség uralkodik. - Uram, add, ne arra törekedjem, hogy engem vigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, ne arra, hogy engem megértsenek, hanem hogy én legyek megértő. Ne arra, hogy engem szeressenek, hanem hogy én szeressek. - Mert aki ad, az kap, aki magáról elfeledkezik, az talál, akj megbocsát, az nyer bocsánatot, és akj elveszíti életét, az ébred fel örök életre. Amen.” Imádkozd ezt, és meghallgatásra találsz, és akkor nagy dolgokban, szakadékok betöltésében lehetsz Isten eszköze.
