Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-01-07 / 1. szám

Evangélikus Élet 1990. január 7 NAPRÓL NAPRA AKIKET PEDIG ISTEN LELKE VEZÉREL, AZOK ISTEN FIAL Róm 8,14 VASÁRNAP - «Ha parancsolataimat megtartjátok, meg­maradtok az én szeretetemben, ahogyan én megtartom az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szereteté- ben.” Jn 15,10 (Péld 8,13; Mt 3,13-17; Róm 12,1-8; Zsolt 96) Jézusnak ezek a szavai természetesen nem azt jelentik, hogy Isten csak azokat szeretné, akik megtartják parancso­latait. Hiszen az evangélium lényege, hogy Isten úgy, ahogy vagyunk, szeret minket. Az ember életvitelének, tetteinek viszont következményei vannak - aki Istenre figyelve él okos, szerető életet, Isten szeretetének hatósuga­rában marad. HÉTFŐ - „Nektek is szomorúságotok van, de ismét meg­látlak majd titeket, és örülni fog a szivetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek.” Jn 16,22 (Zsolt 34,19; Mk 1,9-13; Józs 1,1-18) A hivő ember egyszerre részesül Isten világából és a jelen való világból. Tükör által, homályosan látunk ugyan sok mindent Isten világából, de itt élünk. Ebbe a kettősségbe nem hajlandó vagy nem tud beletörőd­ni sok vallásos ember s lesz rajongóvá. Szomorúság is van, de öröm is az életben, s egyszer majd tért nyer az öröm, s örök, teljes élettel várja Krisztus az embert. KEDD - „Ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent.” Jel 15,4 (2Krón 14,10; Mk 1,1-8; Józs 2,1-24) Az Isten félelme nem tőle való félelmet jelent, hanem azt, amikor az ember keresi Istent, figyel és hallgat rá. Aki bizalommal fordul felé, és - Isten ajándékaképp, ahogy Luther hangsúlyozta - rácso­dálkozik szeretetére, kétszeresen is igaz - valóban létező és igazságos - voltára, az őszintén féli és dicsőíti Istent (kérke- dőn vagy színből ezt jobb nem tenni, ahogyan mást sem). SZERDA - „Az Úr parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet.” Zsolt 19,9 (ÍJn 1,6; Róm 8,14-17; Józs 3,1-17) Az ember Istenhez fűződő viszonyát sohasem szabad, hogy félelem, kényszer határozza meg, hanem értelmes döntés, szabadság, öröm, őszinteség. Amíg nem világos az ember­nek Isten akarata s nem nyújt örömöt, megnyugvást, addig jó nem belenyugodni, hanem kutatni, de nem aggodalmas­kodni, hanem nyugodtan bízni. Hasonlóról beszél Péter második levele is: Jól teszitek, ha figyeltek a kinyilatkozta­tásra, mint sötét helyem világitó szövétnekre, míg nappal virrad s hajnalcsillag kél fel szívetekben! CSÜTÖRTÖK ~ „Nem e világból valók, mint ahogy én sem vagyok e világból való.” Jn 17,16 (lMóz 26,3; Kol 2,3-10; Józs 6,1-14) Jézus nem Oszlopos Simeonokra, vagy környezetükről s az élet fényes és árnyékos oldaláról tudomást venni nem akaró vallásos félreállókról beszél, hanem arról, hogy a gondolatainkat, tetteinket meghatáro­zó inspirációk nemcsak immanens eredetűek, sőt, az élet kisebb-nagyobb s legnagyobb kérdéseit illetően elsősorban nem immanens eredetűek. PÉNTEK - „Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, úgyhogy nem tulajdonította nekik vét­keiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét.” 2Kor 5,19 (Zsolt 51,13; lKor 1,26-31; Józs 6,15-25) Nem hiszem, hogy Krisztus váltsághalálára Isten bosszúvágya vagy büntetni akarása miatt lett volna szükség, ahogy némelyek egyes igék alapján vélik. Isten viszonyulása az emberhez a szere­tet, csak az ember ezt nem érezte (vagy nem érzi), bűntuda­ta és a benne lévő rossz, valamint a világ fájdalmai s tökéletlensége miatt. Krisztus halála által az ember békül- het meg Istennel. Feladata az embernek emellett az is, hogy kész legyen - adott esetben - számot adni a benne élő reménységről. SZOMBAT1 - „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyü­mölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen.” Jn 15,1-2 (Jer 31,28; Lk 10,21-24; Józs 7,1-26) Amikor vala­ki nyitott Isten, nyitott az emberi értékek felé, egyre több újat fedez fel, egyre többször látja tévedéseit s az előtte álló lépéseket. Isten átgondolásra indít, tisztább látást ad. De ahogyan komolyan veszi az ember felé s a jó felé való törekvést, úgy komolyan veszi közönyét, belenyugvását is: I sarkall ugyan, figyelmeztet, de nem erőltet. Zay Balázs | J IMAHET A KERESZTYEN EGYSÉGÉRT - 1990 „Hogy mindnyájan egyek legye­nek..., hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (János 17,21.) BEVEZETÉS Imahetünk ezévi témája szorosan kapcsolódik a tavalyihoz, amely­ben a központi gondolat Pál apos­tolnak a Rómabeliekhez írott leve­le 12. fejezete alapján a „Közösség- építés” volt. Az idei év alapigéje Jézus imádsá­ga az Atyához János evangéliuma 17. fejezetéből. Bár ökumenikus alkalmakon gyakran szerepel ez az ige, Imahét témája még sosem volt. Textusunk Krisztusnak az Atyával való egységére mutat rá, mint an­nak az egységnek alapjára és forrá­sára, amelyért imádkozunk. Az egység ajándék, melyet Isten ad nekünk. Egyek vagyunk az Atya, Fiú, Szentlélek által való keresztsé- günkben. Tehát a Szentháromság­hit egyesíti az Egyházak Világta­nácsa tagegyházait. Krisztus imádsága, „hogy mind­nyájan egyek legyenek” (Jn 17,21), Isten felhívása is a megosztott ke- resztyénség számára, amelyre hű­séggel és aktívan kell válaszol­nunk. Miért imádkozunk egységért? Az imádság a keresztyén egység keresésének alapja. Az imádság­ban megtanuljuk megnyitni ma­gunkat Isten felé, megtanuljuk, hogyan lehet saját vágyainktól megszabadulni. A keresztyén egységért való közös imádság által Istennek az az aka­rata, hogy „egyek legyenek” új di­menziót nyer. Megtanulhatjuk, hogy a közös imádság erősebb mindazoknál a történelmi körül­ményeknél, személyes meggyőző­déseknél, amelyek elválasztanak bennünket egymástól. Az egysé­gért való imádság által erőt kapha­tunk, hogy a köztünk lévő válasz­falakat lebontsuk. János evangéliuma 17. fejezete: Krisztus imádsága az egységért János evangélista Jézus életéről úgy számolt be, hogy figyelembe vette azokat a körülményeket, amelyek közt egyháza élt. Külső üldöztetésektől, belső ellentmon­dásoktól körülvéve János talán jobban megértette: az egység kere­sése nem egyszerűen egy lehetőség, vagy egy program, hanem a ke­resztyén hit szerves része. így Jézus egységért való imádságát az Evan­gélium egyik csúcspontjává tette, megkoronázva Jézus „búcsúbeszé­dét” (Jn 14,17), előkészitve a Szen­vedéstörténetet. A következőkben felsorolt címek bizonyítják, mennyire fontos sza­kasza ez az Evangéliumnak, vala­mint rávilágítanak a textus súly­pontjaira : „Imádság az egységért”, „Imádság a megszentelésért”, „A Gecsemáné-kerti ima változata”, „Jézus végrendelete”, „A Főpapi ima”. Ezzel kapcsolatban két dolgot hangsúlyoznunk kell. Az egyik az, hogy az imádságnak kell keresztyén életünk központjá­vá lennie, ahogyan az Krisztus éle­tében is a középpontban volt. Az imádságból származik a remény és energia, amelyre a keresztyén szol­gálathoz és misszióhoz szükségünk van. Az imádság alapvető jelentő­ségét az egész Újszövetség megerő­síti. A második pedig az, hogy Krisztus imádságát (János 17.) magunkévá kell tennünk. Jézus Krisztus egysé­ge az Atyával a mi Krisztussal való közösségünk forrása és így keresz­tyén testvéreinkkel való egységünk alapja is. Az idei Imahét szolgáljon arra is alkalmul, hogy különös figyelemmel forduljunk hátrányos helyzetű test­véreink felé: szeretettel tekintsünk és imádsággal gondoljunk látás-, hallás-, mozgássérült embertár­sainkra. Hívjuk őket az Imahét al­kalmaira, hogy közösen osztozzunk gondjaikban és örömeikben az Ige fényében: „De ki az én felebará­tom? Aki irgalmasságot cseleke­dett." (Lk 10,37.) (A Római Katolikus Püspökkari Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Közös Bizottságának felhívása) ELSŐ NAP Téma: „Hogy ismernek téged” (János 17,3.) Jeremiás 31,31-34 „Mert mindenki ismerni fog engem” I. Tessz. 1,4-10 „Az élők és igaz Istennek szolgáljatok” Zsolt. 67. „Ismerjék meg... szaba- ditásodat” János 14,lb-lla „Aki engem lát, az látja az Atyát” János evangéliuma 17. fejezetében megvalósul Jeremiás próféta re­ménysége (Jeremiás 31,31-34.), hogy Isten szövetségét az emberek szívébe írja be. Az Isten megismerése nem lehet egyszerűen intellektuális folyamat, tudományos bizonyítékok sorára épülve. Sokkal inkább, amint Krisztus is harmóniában volt az Atyával nekünk is keresztségünk által szoros összhangban kell len­nünk Jézus Krisztussal, az Atya dicsőségét tükrözve ezzel. János szerint ez az örök élet. A hit és keresztség által újjászület­hetünk új és örök életre és ha Krisztus imádságát imádkozzuk, akkor az ő útja, igazsága, élete a mi életünkben is valóra válhat. Szí­vünk nem nyugtalankodik tovább, mert Őbenne békességet talál. Isten szeretetében való megnyugvá­sunk nem szavak, hanem Isten isme­rete által valósul meg, ami a Szentlé­lek ajándéka. Ez az ismeret a keresz­tyén egység alapja és forrása. Imádkozzunk azért, hogy a Krisz­tusba kereszteltek növekedhesse­nek a hit ajándékában, amely által megismerhetjük az egy, igaz Istent és amely által elnyerhetjük az örök élet ajándékát. MÁSODIK NAP Téma: „Tartsd meg őket a te neved által” (János 17,11c) Ezékiel 34,11-16 „Majd én magam keresem meg juhaimat" 1. Péter 1,3-9. „Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösség­re” Zsolt. 23. „Igaz ösvényen vezet” János 10,27-30. „Mert qepkisem ragadhatja ki őket az én kezemből" Krisztus azért imádkozik, hogy azok akiknek élete a hit és szeretet átlal az Atyával való egységben gyökerezik, azok egymással is egy­ségben éljenek. De ezt az egységet külső és belső veszélyek fenyege­tik : a közösségen belüli széthúzás, vagy külső gyűlölet, üldöztetés. Isten célja az, hogy szétszórt nyáját összeterelje és népét egységben tartsa. Erre mutat rá a Jó Pásztor képe Ezékiel próféta könyvében (34,11-16.) és János evangéliumá­ban (10,27-30.). Péter első levelé­ben Isten hatalmáról van szó, amely képes megtartani azokat, akik hisznek őbenne. Mégis a mai üzenet nem egysze­rűen a vigasztalás és megnyugtatás üzenete, hanem figyelnünk kell a Jó Pásztor szavára, fel kell ismer­nünk és követnünk kell hangját egyéni és közösségi életünkben is, hogy elvezethessen minket az igazi egységre. Krisztus maga vezet min­ket. Imádkozzunk azokért, akik Jézus Krisztust vallják Uruknak, hogy bízzanak őbenne és hűségesek ma­radjanak Igéjéhez. Kérjük, hogy ne veszítsük el bizalmunkat Isten hatalmában, aki megtart bennün­ket és elvezet a vele és embertár­sainkkal való közösség teljességé­re. HARMADIK NAP Téma: „Szenteld meg őket az igazsággal” (János 17,17.) 2. Sámuel 7,25-29 „Igazak a te ígé­reteid" Zsolt. 25,1-14. „Az alázatosokat igazságosan vezeti" Efezus 4,15-24. „Az igazsgához ra­gaszkodva növekedjünk fel szere­iéiben” János 8,31b-36. „Az igazság meg­szabadít titeket” Jézus azért imádkozik, hogy köve­tői megszentelődjenek az igazság­ban, Isten igazságában. Ez az igaz­ság nem elvont tételek sora, hanem egy új életmód, amely a szeretet- ben gyökerezik és abban jut kifeje­zésre. így örvendezhetünk az igaz­ságban (2. Sám. 7,26-29.), mert az megszabadít minket. Krisztussal való kapcsolatunk tesz szabaddá bennünket, hogy új éle­tet éljünk testvéreinkkel, akik Krisztus testének, az egyháznak tagjai. (Ef. 4,15-16.) Isten igazsága megítéli az igazság ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1990. Január 6-án, Vízkereszt ünnepén Deák tér de. 11. (úrv.) Pintér Károly, du. 6. Zászkaliczky Péter. Fasor de. 11. (úrv.) du. 6. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. Kőbánya de. 10. Fabiny Tamás, du. 6. Kinczler Irén. Zugló de. 11. (úrv.) Szabóné Mátrai Marianna Kassák Lajos u. 22. de. 11. Bachorecz Katalin. Újpest de. 10. Blázy La­jos. Pesterzsébet de. Í0. Pintémé Nagy Er­zsébet. Pestlőrinc de. 10. Havasi Kálmán. Kispest de. 10. Széli Bulcsu. Pestújhely de. 10. Bízik László. Rákospalota Kistemplom de. 10. Bolla Árpád. Cinkota de. fél 11. Sza- lay Tamás Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa László. Bécsi kapu tér de. 11, (úrv.) Vető István, du. 6. (úrv.) Vető István. Óbuda de. 10. Nagy István. Kelenföld de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Missura Tibor. Budafok de. 11. Rozsé István. Csillaghegy de. fél 10. Donáth László. Csepel de. fél 11. Mezősi György. Vízkereszt ünnepén az oltárterítö szí­ne: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Mt 2,1-12; az igehirdetés alapigé­je: Ézs 60,1-6. Budapesten, 1990. Január 7-én Deák tér de. 9. (úrv.) Takácsné Kovácshá­zi Zelma, de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter, du. 6. (családi ist.) Pintér Károly. Fasor de. 11. (úrv.) du. 6. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Ker­tész Géza. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, dél 12. (magyar) Kertész Géza. Thaly Kálmán u. II. Rédey Pál. Kőbá­nya de. 10. Fabiny Tamás. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Fabiny Tamás. Zugló de. 11. (úrv.) Szabó Lajos. Kerepesi út 69. de. 8. Szabó Lajos. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lajos. Kassák Lajos u. 22. de. 11. ifi, Kendeh György. Váci út 129. de. negyed 10. ifi Ken­deh György. Frangepán u. 43. de. 8. ifi. Ken­deh György. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Pintémé Nagy Erzsébet. Pestlőrinc de. 10. Havasi Kálmán. Pestimre (ref. templom, Rákóczi u. 81.) de. háromne­gyed 8. Havasi Kálmán. Kispest de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú. Kispest Wekerle-telep de. 8. (úrv.) Széli Bulcsú. Pestújhely de. 10. Bízik László. Rákospalota Kistemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. 10. Má­tyásföld de. 9. Szalay Tamás. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. Rákoshegy de. 9. (úrv.) Detre János. Rákoskeresztúr de. fél 11. (úrv.) Detre János. Rákoscsaba de. 9. Kosa László. Rákosliget de. 11. (úrv.) Kosa László. Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Mik­lós, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Szilas Attila, du. 6. Herzog Csaba. Toroczkó tér de. fél 9. Szilas Attila. Óbuda de. 10. Nagy Ist­ván XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Kősze- ghy Tamás. de. 11. Kőszeghy Tamás. du. fél 7. Takács József. Modori u. de. fél 10. Pesthi- degkút de. fél 11. Takács József. Kelenföld de. 8. Missura Tibor, de. fél 10. (családi) Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. Bencze Imre. Budafok de. 11. Rőzse Ist­ván. Csillaghegy de. fél 10. Donáth László. Csepel de. fél ll. Mezősi György. Vízkereszt ünnepe utáni első vasárna­pon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Lk 2,41-52; az igehirdetés alapigéje: Róm 12,1-5. tz AZ EGYETEMES IMAHET ORSZÁGOS MEGNYITÓ ISTENTISZTELETE □ részleges értelmezését. Isten igazsá­gának fényében megbánhatjuk gyű­lölködéseinket, bizalmatlankodá­sunkat, amelyek a múltban elválasz­tottak bennünket egymástól. Az Ő igazsága fényében elfogadhatjuk keresztyén testvéreinket és így együtt kereshetjük Isten akaratát. A megszentelés növekedését jelent Krisztussal és embertársainkkal való közösségünkben. A „szent­ség” nem egy statikus tökéletesség, hanem hétköznapi életünkben Is­ten felé való nyitottságunk gyü­mölcse. Ezt a nyitottságot imádság után tanulhatjuk és gyakorolhat­juk. Úgy élünk-e, hogy mások is alkotónak, életadónak, megszaba- ditónak ismerhetik meg tőlünk Is­ten igazságát? Imádkozzunk mindazokért, akiket Isten arra hívott el, hogy igazságát szeretetben éljék meg. Válaszol­junk hívó szavára felismerve az igazságot, amely minden részigaz­ság felett áll. Növekedjünk az igaz­ságban és a Vele való közösségben, éljük meg igazságát az egyházban az Ő szent neve dicsőségére. 1990. január 14-én este 6 órakor az egyházak vezetőinek szolgálatával a budapesti Kálvin téri református templomban lesz az Egyetemes Ima­hét országos megnyitása. Igét hirdet dr. Paskai László biboros, esztergomi érsek, valamint dr. Tóth Károly református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökume­nikus Tanácsa elnöke. t MAKRAI LÁSZLÓ (1914-1989) 1914. július 10-én született Kolozsvárt. Apja Makkai Sándor reformá­tus lelkész, szépiró, későbbi erdélyi püspök volt. Makkai László egész életét meghatározta az, hogy művészi es tudományos elkötelezettségű lelkészi családban nőtt fel. Áz általános és középiskolai tanulmányok után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen művészettörténet­ből doktorált. 1936-tól az Országos Széchenyi Könyvtárban vállalt állást. 1940-től az Erdélyi Tudományos Intézetbe került. 1987-ig tanácsadója volt a Ma­gyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének. 1951-ben a sárospataki Teológián lelkészi oklevelet szerzett. Egyházi konferenciákon tartott előadásokat, majd bekapcsolódott az Országos Missziói Munkaközösségbe is. 1971-től a Debreceni Teológiai egyház- történet professzorává nevezték ki. így a világi történész munkája szoro­san összefonódott az egyháztörténetet tanító tudóséval. Igazi polihisztor volt. Erdély történetének egyik legkiválóbb ismerője, kutatója. 1989. december 1-jén halt meg. A magyar és a nemzetközi élet számos területe gyászolja. HAZAI ESEMENYEK A MAGYAR PROTESTÁNS KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET következő rendezvényeire hívunk Január 7. vasárnap du. 5 órakor lesz a a lélektani szakosztály összejövetele az Unitárius Egyházközség gyülekezeti termében (V. Nagy Ignác u. 4. I. em.) Bodrog Miklós: Pszichológiai problémák a lelkigondozásban. Január 9. kedd du. 6 órakor lesz a természettudományi-müszaki-orvosi szakosztály összejövetele a Kelenföldi Református Gyülekezet termében. Finta József: Szépség és célszerűség az építészetben. Január 10. szerda du. fél 5-kor lesz a gazdaságtudományi szakosztály összejövetele a Zsinati levéltárban. (IX. Kálvin tér 8.) Merétey Sándor-Papp Gyula: Egyház a mai gazdasági változások között. Január 11. csütörtök du. 5 órakor lesz az irodalmi-nyelvi szakosztály összejövetele a Budavári Evangélikus Gyülekezet termében, (i. Táncics M. u. 28.) Dukkon Ágnes: Három protestáns Dosztojevszkij értelmezés. (Újszászy Kálmán, Varga Béla, Vattay László). KÖZLEMÉNY A LELKÉSZI HIVATALOKNAK Hosszabb hányattatás után elké­szült Egyházi Névtárunkat meg­küldjük a gyülekezeteknek és intéz­ményeinknek. A tévedéseket és hiá­nyokat a Teológiai Akadémia cí­mére szíveskedjenek „Névtár” megjelöléssel jelezni. Az év első fél­évében várható változások adatait a visszajelzések figyelembevételével és a még készük) térképekkel együtt fogjuk postázni. ve?\mo triií<, .Szerkesztő |LELKI S.QS szolgálat éjszaka 20* tói 07 Mg 'AREMÉNYSÉG HANGJA 117-2555 MEGJELENT! Fabinyi Tamás-Tekusné Szabó Izabella NÉZZ FÖL! c. ifjúságnak szóló meditációs kötete. Megvásárolható és megrendelhető Sajtóosztályunkon. A 90 oldalas könyv ára 50,- Ft. Bálint Kis Beáta TÓVÁ LESZ A DÉLIBÁB 9 Zimbabwei útikönyv Sajtóosztályunkon kapható, megrendelhető. A színes képekkel illusztrálva. Ára: 120,-Ft. Deák téri esték címmel jelenlek meg néhai Kékén András lelkész előadásai 355 oldalon. Ára: 160,- Ft. Kapható a Deák téri lelkészi hivatal­ban. A kirándulók Ökumenikus hazai összejövetelén, január 14-én, vasárnap du. 4 órakor a holland Kool Anna Má­ria fog vetítéses előadást tartani indo­néziai útjáról és a távolkeleti Lausan II. evangélizációs világkonferenciáról, a Budapest XIV. zuglói református egy­ház Imatermében Lumumba u. 197. MEGJELENT Molnár Lajos helytörténész A NAGYTARCSAI NÉPFŐISKOLA című könyve. A 180 oldalas összeállítás eredeti dokumentumok és fényképek felhasználásával mutatja be az első ma­gyarországi népfőiskola életét és szol­gálatát. A könyv 80 Ft-os árban kap­ható a Sajtóosztályon. A Lepra Misszió új címe január l-jé- től Budapest XV. Alagi tér 13. (Meg-' közelítés a 25-ös busszal az Ifjú gárda útig. Hivatalos órák: Minden hétfőn de. fél 10—1-ig. Halálozás Hanta Váratlanul elhunyt Imre Ferenc, aki a gyülekezetnek évtizedeken át volt presbitere, gondnoka, majd felügyelő­je, 70 éves korában. A példás hűségű egyházi munkást nagy részvét mellett temették 1989. november 28-án a hán- tai temetőben. „Tudom, hogy az én Megváltóm él és egykor az én porom felett megáll.” (Jób 19,25). Apróhirdetés Színvonalas belvárosi magán műszaki- kereskedés keres olyan fiúkat tanulónak, akik az általánost a 89/90-es tanévben fejezik be. Jelentkezés kizárólag levélben. „Hobby-Centrum” Bp. 1052 Fehérhajó u. 2. In Memóriám Mesterházy Ferenc Október 20-án vettünk végleges bú­csút a győr-révfalusi temetőben Mes­terházy Ferenc nyugalmazott lelkész­től, volt győri püspöki titkártól, a keszthelyi gyülekezet 31 éven át volt lelkiatyjától, lelkipásztorától. Akkor került Keszthelyre r- 1949- ben -, amikor az ateista nézetet valló pártállam megkezdte a vallásos nézetű embereket elmarasztalni, bántani, tá­madni és személyiségüket hátrányos helyzetbe hozni. De minden erejével azon munkálkodott, hogy híveit báto­rítsa. „Ne félj, csak higgyj” volt akkor is a jelszava és a sokszor csüggedők mellé állva, Istenünk igéjének bizodal­mába vetett hit erejével vigasztalta és bátorította a rászorultakat. Pedig Ő és családja tagjai is érezték a hátrányokat, melyeket el kellett visel­ni. Úgy hirdette Isten igéjét, hogy mindnyájan megértettük: van aki gon­doskodik rólunk. Belső énjéből, leiké­ből jöttek a tanító és vigasztaló gondo­latok, Istenünknek és fiának Jézus Krisztusnak megelevenedő cselekede­teiről. Sok-sok keszthelyi fiatal - most már családanyák és apák - vallhatták ma­gukat tanítványának; részesülhettek a keresztyén hit és erkölcs ismereteiben. Idősebb korában is fáradhatatlanul lá­togatta a szórvány gyülekezeteket, pe­dig egészségi állapota inkább a pihe­nést javasolta volna. HIT, REMÉNY ÉS SZERETET, e három tulajdonság vezérelte élete útját. A hit ereje segített mindenben. Ezt han­goztatta búcsúprédikációjában 1980. aug. 24-én. Reménykedett, hogy egy­szer valóban szabadok leszünk és a múlt hibáin tanulva lehetünk igaz ke­resztyének. A szeretet pedig betöltötte egész életét, tevékenységét. Nehéz lett volna könnyek nélkül bú­csúzni attól az igazi embertől, lelkész­től, akit oly sokan tiszteltünk és szeret­tünk. Isten akaratában, megnyugodva tettük ezt, emlékét szívünkben meg­őrizve. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 138-2360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Nyomdaipari Fényszedő Üzem (897077/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 89.20054 PETŐFI Nyomda, Kecskemét Felelős vezető: BIRKÁS BÉLA vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi terjesztés az Evangélikus Élet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 220 Ft, egy évre 440 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza I

Next

/
Thumbnails
Contents