Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-11-04 / 44. szám
ÉNEK - BÖLCSŐTŐL A KOPORSÓIG Másfél hónapos kicsi unokám I Dórika. Csak születés után látnám... Meglátogatom őket - határoztam el magam. Györgyikém mosolyogva nyit I ajtót, nyakában csüng Dórika. [Kislányom, sápadtabb vagy mint szülés után... hát hogyne amikor Dóri állandóan sír, még a cumi sem kell neki, a 24 órából 20 órát sír, dajkálni kell, most a hasa fáj, azt mondta a doktornő! Különben szépen gyarapodik, hiszen bőven van anya tej. Karomba veszem a babát s alta- |tó dalokat dúdolok... Elcsendese- | iik, pici szája mosolyra húzódik... | Anya megbűvölted Dórit? Egy hé- en át énekelgettem s nyugodt ál- na volt a babának, a cumit is szívesen szopogatta. Csak öt percig [sírt, ha éhes volt, vagy tisztába kelllett tenni. Kodály Zoltán szerint a gyermek zenei nevelése a születése elöt- |ti kilencedik hónappal kezdődik! Székely Levente: Kismama II. [évfolyam. Tudjuk, mennyire fon- [tos az esti meseolvasás, de kevesen gondolnak arra, hogy mennyire [fontos az altatódal. Enekljünk hát a gyermekeinknek fürdetés, pelen- kázás közben és bármikor így lesz a jó kedélyű kisbabából vidám, kiegyensúlyozott felnőtt ember. Tavaly kedves ismerősöm édesanyja feküdt a salgótarjáni kórházban. Fia a családjával két hétre üdülni ment. Én naponként látogattam Aranka nénit. Megetettem mint egy gyermeket, hiszen állandóan remegő kezével nem tudott fogni. Majd énekeltem: Mi hozzád von, óh add meg. azt Vedd el mi tőled elszakaszt Magamtól vedd el önmagam Add, hogy Tiéd legyek Uram Minden mi jó, csak tőled jő Szépség, jóság, hűség, erő. Oh add, hogy én is jó legyek, Hű, engedelmes, gyermeked. Vezérlő csillagom a hit, Reményből szője szálait. Az áldást ontó szeretet, ragyogja végig éltemet... A kórteremben áhítatos csend, nyugalom. Egy idős néni megszólal: holnap is eljön? A szemben lévő ágyon mereven, s végtelenül szomorúan néz egy fiatalasszony. Megkérdezem, hogy hívják, miért bánatos? Hogyne hiszen gyógyíthatatlan beteg vagyok, s van egy kislányom... Másnap Aranka néni és Ica a szomorú - egy saját készítésű mosolygós babát kapott. Örömmel nézegették. Harmadik napon már a cipőm kopogásáról megismertek - s vártak! Aranka néni szomorú: lesz belőlem még valami? Hát táncosnő már nem... feleltem incselkedve. Általános derültség a szobában. Ének: Én lelkem miért csüggedsz el? Van neked Istened, Őt nem vesztheted el. Ki veszi el üdvösséged, A mennyet, amelyet Jézus szerzett néked. A következő napon mézeskalácsot sütöttem, s nem csak Aranka néninek - mindenki kapott egy kis kóstolót. Most egy gyermekdalt énekeltem, a mézeskalácsról. Másnapon ismét nagyon bánatos volt Aranka néni: Meg fogok halni, suttogta csüggedten... Igen, így van ez rendjén: születtünk, élünk, s meghalunk... csak nem tudjuk, hogy mikor? Addig pedig énekelgetünk. Tizenöt éves korom legkedvesebb éneke: Az én időm mint a szép nyár, Menten eljár, És eljo a hosszú tél. Ám de az Úr szebb tavaszra Feltámasztja Azt, ki benne hisz, remél. Aranka néni hálásan szorítja a kezemet. Két hét múlva azt mondta Her- pai főorvos úr: Maga gyógyította meg Balicza nénit. Eljönne pszichoterápiás nővérnek? Én boldogan mosolyogtam e megtisztelő dicséretre. Aranka néni egy hónap múlva örök álomra hajtotta fejét... Fenyvesiné Unatényi Magdolna Régi ének ez... Anneli emlékére Anneli és Simo olyan mértékben voltak egyek, hogy gondolataikat, s még tréfáikat is együtt élték meg. Amikor első alkalommal látogattam meg őket Tamperében, s Anneli nem tudta, hogy jövök, s hogy ki vagyok, bementünk az iskolába, ahol Anneli énektanár volt. Simo engem beküldött a tanterembe, hogy kérdezzem meg, itt van-e Simo. 0 addig kint maradt, ugyan mit fog szólni Anneli. Bementem, s a válasz ez volt mosolyogva: itt nincs, de csak lépjek vissza, biztosan ott van az ajtó mögött. Annyira egyek voltak, hogy ezt a címet kellett volna adnom az emlékezésnek: Anneli és Simo. De Anneli meghalt. Még ez őszön, amint hírt is adtunk róla. Augusztus 8-án. Talvitie Simo János slipendiánsunk volt közvetlen a háború után, fél évig, Sopronban s szerte az országban. Később, feleségével, majd három gyermekükkel is vissza-visszajártak. Simo az akkortájt egyre jobban kibontakozó finnországi ún. ötödik ébredési mozgalom' érintettje volt. A neves evangélista, Frank Mangs hatására jutott hitre. A „döntés teológiáját" képviselte. Lelkesen biztatott min-- denkit nálunk is döntésre Jézus mellett. Ánneli pedig énekelt. Bársonyos, meleg, hárfazengésű finom hangja volt. Tiszta, mint a friss forrásvíz. A Jézusban megnyugodott életről énekelt. Volt a sok között egy igen kedves éneke. így is neveztük: „Anneli éneke”. Az ötvenes években nálunk 16 gyülekezetben hallottam tőle. Angolszász eredetű szöveg, Floyd W. Hawkins a szerzője. Magyarrá kérésünkre Túrmezei Erzsébet fordította. Dallamát valószínűleg Matti Kolehmainen finn barátunk szerezte. íme a szövege: Szóljon Jézusról az ének Jézus hű szerelméről Bennem él O, benne élek Minden béklyót összetör. Régi ének ez, de szám Tudni másról nem kíván Ő megvált és nyugtot ad Minden bűnöst elfogad. Fénnyel árasztja el lelkem Jézust áldó énekem Öröm, béke tölt be engem Hogyha rá emlékezem. Régi ének ez... Csak az Ő kegyelmét zengem E szegény világon át Jézust áldom, ki legyőzte halál és bűn hatalmát. Régi ének ez... Most is - pedig negyven éve már - a refrénje a fülembe cseng: „Régi ének ez, de szám - tudni másról nem kíván...” (Tämän vanhan laulun vaan - tahdon laulaa uudestaan...) Simo sem akart tudni másról. Kőbányán, az ötvenes években, olykor megmegragadott egy-egy fiatalt, megrázta őket, s élesen megkérdezte: döntöttél?! S ők döntöttek. Ánneli pedig énekelt: fénnyel árasztja el lelkem Jézust áldó énekem... Simót átemelték Tamperéből, s Helsinkiben a Kotimaa főszerkesztője lett. Mindnyájan nagy reménységgel néztünk kitűnőT)arátunk működése elé. Ám nem sokkal később, 1966-ban fatális autókarambol érte, s oly súlyosan sérült, hogy azonnal műtőasztalra került. Hónapokig imádságfelhő vette körül betegágyát. Négy hónapon át feküdt eszméletlenül. Anneli kórházi ágya mellett volt szüntelenül. Nagyon lassan életre kelt, gyófeyultnak nyilvánították, már utazgatott is, autót vezetett, könyveket írt, de folyamatos munkát már nem vállalhatott. A család gondoskodó lelke és őrangyala Anneli volt. Döbbenetes, hogy most Anneliről így kell szólnunk: volt. Gyötrelmes szenvedését hallatlan türelemmel viselte. Kórházban aránylag rövid ideig volt. Hazavágyott. Családja, férje, gyermekei, unokái körébe. Ereje gyors fogytán is hazavágyott, de már a mennyei Atya körébe. 61 éves volt, amikor meghívót kapott a Mennyei Kórusba. Korén Emil Evangélikus Elet 1990. november 4. INGUJJBAN KERESZTELTEM A júliusi Örömhír című evangélikus televíziós műsorban egy felnőtt leány keresztelését lehetett látni. Ebben még nincs semmi különleges. A lelkészen viszont nem volt Luther-kabát, mégcsak zakó sem! Ez a látvány többeknek sok volt: „Mégiscsak túlzás így keresztelni, és ezt még a televízióban is bemutatni”. A megvágott, néhány másodperces jelenet valóban nem tudta érzékeltetni, hogy itt egy rendkivü- li eseményről van szó. A helyszín a csorvási evangélikus templom. Ez a gyülekezet csoda, hogy még létezik. A Viharsarok talán legviharosabb községe Csorvás volt. A gyülekezet papíron 1600 lelkes, de a nyolcvanas évek elején volt például olyan időszak, amikor évekig nem volt templomi esküvő, konfirmáció, és évente esetleg egykét keresztelő volt. Ez a gyülekezet viszont minden baj ellenére élni akar. Isten az ilyen szándékot megáldja. Szóval, egy szép, napos júniusi vasárnap délután az ősagárdi ének- és zenekar tartott nálunk zenés evangélizációt Győri János Sámuel vezetésével. A kezdés előtt a zenészek komolyan imádkoztak az udvaron az alkalomért: „Uram, legalább egy ember!” Kezdéskor a hallgatók alig voltak többen, mint az előadók. Mégis közben megtelt a templom. A végszó után egy lány odajött hozzám beszélgetni. Elmondta, hogy nagyon fontos volt számára ez a délután és szeretne megkeresztelkedni, mikor lehetne? Láttam, hogy Isten valóban munkálkodik az ő szívében, és a találkozás megtörtént. Eszembe jutott az etióp ember esete Fülöppel: „Mi akadálya annak, hogy megke- resztelkedjem?” (Csel 8,36) Ebben a szent pillanatban semmi akadályát nem éreztem a keresztségnek. Ő még hazaszaladt Édesanyjától engedélyt kérni. Miután megjött, még sok mindent megbeszéltünk. Azután következett az ünnep. Hogy örültek az ősagárdiak is! Ötven fiatal letelepedett az oltár elé, hangfalak, zsinórok közé. Mivel én akkor egy másik faluban laktam, nem volt nálam az Ágendám és a Luther-kabátom. DE ISTEN OTT VOLT! És Ő hatalmasan cselekedett. Kiárasztotta szeretetét ránk túláradó módon. Isten nagyobb a mi szívünknél!” (ÍJán 3,20) De nagyobb a templomnál, keresztvíznél, Luther- kabátnál és minden rendtartásunknál. Természetesen Ő nem a rendetlenség Istene. Ő általában a tér, idő és anyagi világunk kereteit elfogadja, de Ő hatalmas és szabad Isten. Nem lehet semmiféle keretbe beszorítani. Ő mindent alárendel a szeretetnek, az ember megmentésének. Meg kell értenünk, hogy Ő nemcsak a megszokott vallásos, templomi keretek között tud és akar munkálkodni. Hiszem és tapasztalom, hogy a templomban is működik, ha beengedik, de ha a templomosok nem érik el az evangéliummal a templomon kívülieket, akkor Ő kimegy a templomból, akár még a bezárt templomajtó küszöbe alól kifolyó életadó vízként is! (Ez 47) „Akiket a Fiú megszabadít, azok valósággal szabadok”. (Jn 8,36) Szabad Isten, szabad gyermekeiként kell gondolkodnunk és cselekednünk. Isten vállalja kereteinket: test, jászol, család, templom, társadalom stb. De bármikor, szabadon átlép ezeken az EMBER érdekében. Még egy állat megmentése érdekében is félretesszük a templomot, ceremóniát - mondja Jézus. Hiszen a templom és a ceremónia nem önmagáért van. Minden értetek van, írja Pál. Minden azért van, hogy igazibb emberek legyünk. Ha ez pedig nem történik meg, Isten elveti a templomozásunkat. (Ám 5, Ézs 1,10—17) Jézus sír az ilyen templomozáson. Sőt a legszentebb isteni ajáfldékok válhatnak átokká és ítéletté így. (lKor 11,27-32) „Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét és nem égőáldozatokat!” (Hős 6,6) Hát, ezért mertem abban a rendkívüli helyzetben ingujjban keresztelni Csorváson. Szeverényi János SZAVAZOTT A MAGYAR FALU Szeptember 30-an lezajlott a helyhatósági választások első fordulója, illetve a tízezer lakos alatti települések túlnyomó részében be is fejeződött. Összesen 2930 kisebb településen kellett polgármestert választani, ebből 2325 helyen végbement a választás, amely a független jelöltek elsöprő győzelmét hozta. Szavazott a magyar falu. Nem pártokra szavazott. Nagy meglepetés volt ez a politikusok számára. Ku- tatgatva az okokat, leginkább a pártok szervezői munkájának hiányosságaira mutattak rá, egyúttal a nép egészének kiábrándultságát emlegették. Van is ebben igazság jócskán, különösen az utóbbiban. A pártok iránti bizalmatlanság főokát én másban látom; nevezetesen a magyar falu realitásérzékében. Falvaink népe nem jár fellegekben, különböző ideológiák, izmusok, jelszavak álomképeit kergetve - megáll mindkét lábával a földön. Ezt ugyan az elvtársak sikeresen kihúzták a talpa alól, de csak fizikai értelemben ; szellemi tekintetben annál szilárdabban tapad a földhöz: a mindenkori valósághoz, realitáshoz. Hogyan lehetne népünktől azt kívánni, higgyen a szavaiénak - csak a szavaknak - bármily kecsegtetően szépek is azok? A közelmúltban kommunista felebarátaink az egyedül üdvözítő Párt nevében földi mennyországot ígértek és meghozták az ellenkezőjét: a poklot, de legalábbis a gyehennát. S a távolabbi múlt? Elég, ha emlékezetünkbe idézzük a kuruc-labanc világból fennmaradt intelmet:- Ne higgy magyar a németnek, Akármivel hitegetnek... Nemzetünk, népünk története jórészt a mindenkori hatalom által adott szép ígéretekből és azok csúfos, nem egyszer véres (mint legutóbb az 56-os magyar szabadságharc után is) megszegéséből tevődik össze. A magyar falvak népe ezért nem szavazott a mindenjót ígérgető pártokra, hanem: - emberekre. Olyan emberekre, akik közöttük élnek, akiket ismernek s ennek alapján feltételezik róluk, hogy polgármesterként a faluközösség javára tevékenykednek majd és ezirányú munkájukban nem befolyásolja őket az egyik vagy másik párthoz való szoros kötődés sem. Innen a független jelöltek elsöprő győzelme. A nagyobb településeken nem sikerült szeptember 3-án polgármestert választani. Ennek főoka szerintem az, hogy a szavazók óriási többsége nem ismerte a jelölteket. A brosúrák, plakátok ontották ugyan a reájuk vonatkozó adatokat, de ez korántsem pótolhatta a személyes ismeretség, vagy legalább az addigi tettek ismeretének hiányát. A választópolgárok a megfelelő embert keresik. Távlatilag nagyon jótékony hatása lehet ennek. A különböző tisztségekre megválasztott polgártársak kénytelenek lesznek szavukat állni, a köz javán munkálkodni, ha mandátumuk lejártával nem akarják elveszíteni tisztségüket. Szeptember végén szabad országban indultak meg a helyhatósági választások. Ezt - úgy látszik - falva- inkban értették, érezték meg legelőbb, ahol szabad (független) emberek választottak polgármesterré szabad (független) polgárokat. Sokan, nagyon sokan vannak hazánkban olyanok, akiken elhatalmasodott a kiábrándultság, a letargia, a jövőt illető sötéten látás; akik nem veszik tudomásul, hogy kisütött ránk a nap, a szabadság éltető napja. - Amikor 1959 tavaszán kiléphettem a márianosztrai országos börtön kapuján, nagy öröm és mozdíthatatlan békesség töltötte el szívemet, pedig a jövőm - emberileg - bizpnytalan volt. Mit számított ez utóbbi ahhoz képest, hogy szabad lettem. Tudtam, hogy Isten, aki a rabságból kihozott, kijelöli majd jövőm útját és végigvezet rajta, bármilyen rögös is lesz az. - így történt. Drága kincs a szabadság és ez a drága kincs miénk lett. Most már - Lévay József Mikesről írott szavait adaptálva - ablakunkra titkos poroszlók nem járnak éjjeli sötétben, hallgatni beszédünk beárulás végett... Villámok szakadhatnak reánk, vihar tördelheti ágainkat, de legalább szabad levegővel élhetünk. Szabadok vagyunk. Olyan szilárd alap ez, amelyre lehet építeni: - családi otthonokat, országot, Európa- házat.. Számomra érdekes, sőt megragadó egybeesés volt, hogy szeptember 30-án, az egyházi év szerint Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnapon az óegyházi evangélium a naini ifjú feltámasztásának története (Lk 7, 11-17) lévén, templomainkban a fájdalmat, szomorúságot elűző, még a halálból is kiemelő, szabadító Jézusról szóltak az igehirdetések... Anno Domini 1990. őszelő havának utolsó napján szavazott a magyar falu: országunk lakosságának jelentős hányada, különböző vallású, világnézetű, nemzetiségű emberek összessége. Az életre - mert a szabadságra - szavazott. Babits Mihály „Az elbocsátott vad” című költeményében írja: „szabadon sem vagyok szabad”; majd a vers végén, határozottan Isten felé fordulva kéri:- Vezessen Hozzád a szabadság! Ha a költő egyéni fohásza mindnyájunkra nézve beteljesednék, az lenne az igazi szabadság. Sághy Jenő Ameddig a szeretet vezérli a szívet, addig ér a szabadsága A címmondat jellemzi azt a lelkületet-szellemiséget, amelynek jegyében fogant a Németországban egyházi körökben közismert és becsült Jörg Zink nagy képes falinaptára az 1991-es évre. Számos írását olvastam, s nyugodtan állíthatom: igen kevés olyan keresztyén szerző akad, aki hozzá hasonlóan mély és sokoldalú tudással, hiteles és láttató egyszerűséggel, minden modorosság és póz nélkül, szerényen, de annál meggyőzőbben tudná mondatokba foglalni bizonyságtételét arról, hogy mit is jelent ma hitben élni. S mindehhez még fotográfusnak is kiváló: meditációihoz bízvást használhatja saját ragyogó felvételeit. Mivel nálunk nem ritkaság, hogy valaki elboldogul a német nyelvvel, érdemes leírnom, honnan kaphatnak érdeklődők díjtalan tájékoztatót például Zink műveiről: Kreuz Verlag, Pf -800669, D-7000 Stuttgart 80. Szerzőnknek különösen erős oldala, hogy sokatmondó képekhez pár szóval kulcsot tud adni. Kiszikkadt szellemű világunkban ez nem csekély szolgálat. Újra föl kell fedeznünk azokat a kincseket, amelyek a lelket a szemen keresztül gazdagítják. Voltaképpen ugyanezt teszi kisebb méretben, de több oldalon a Húg házaspár által összeállított „Frau und Mutter-Kalender”. Leszakítós naptárjuk lapjai egyben szemet-szivet gyönyörködtető képes-, illetve igéslapok is. Szinte sivatagos évtizedek vannak mögöttünk, s népünk és egyházaink a közeljövőben sem igen számíthatnak könnyű vándorlásra. Éppen ilyenkor létszükséglet, hogy a szívünkben fakadjon forrás. Egy-egy beszélő kép: egy pohár víz a pusztaságban. Ahol ilyen „vizuális gyógyszerre" szert tudunk tenni, az a gyülekezet szeme elé is való lenne. Bodrog Miklós Az Evangélikus Lelki Segély Szolgálat legközelebbi csendeshetét Piliscsabán az Evangélikus Missziói Otthonban tartja november 11-17-ig. Erre az alkalomra szeretettel hívjuk mindazokat az alkoholizmusból és különböző megkötözöttségekből szabadulni vágyó testvéreinket, akik szabadulásukhoz segítséget szeretnének kapni. Készséggel igyekszünk segíteni a megtérés és új élet útjának megtalálásában. Az együttlét vasárnap délután kezdődik és a zárónap délelőttjén fejeződik be. Ennek a csendeshétnek a részvételi díja személyenként 1200,- Ft. Szeretnénk azonban ennek az összegnek a csökkentését azáltal lehetővé tenni, hogy kérjük és reméljük a szolgálatért felelősséget érző testvéreink adományát. Hálásan köszönjük a szolgálat céljára eddig küldött adományokat, s kérjük továbbra is testvéreink áldozatkészségét. Adományokat az Evangélikus Országos Egyház csekkszámlájára (512-034725-1) vagy címére (1085 Budapest, Üllői út 24.) postautalványon a „Lelki Segély Szolgálat céljára” megjelöléssel lehet küldeni. Csendeshetünk költségeihez egyházi segélyforrásból is kapunk támogatást, de szükségünk van testvéreink adományaira is, mert szeretnénk az alkalmat a résztvevők számára költségmentessé tenni. A minden kegyelem Ura áldásának reményében kérjük testvéreink áldozatkészségét és imádságát. A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük küldeni: Nagyváti Pál, Bétel Evangélikus Missziói Otthon (2081 Piliscsaba, Széchenyi u. 8.) A MAGYAR CSERKÉSZCSAPATOK SZÖVETSÉGE 1990. okt. 6-án rendkívüli közgyűlést tartott. A csapatok küldötteiből és az országos intézőbizottság tagjaiból álló gyűlést cserkész citerazenekar köszöntötte. 48-as dalokkal és versekkel emlékeztek az aradi hős tábornokokra, a magyar szabadság mártírjaira. Ezt követően a 82. évében járó Dr. Morvay Pétert, a regöscserkészet megszervezőjét nagy taps kíséretében tiszteletbeli elnökké választották, megköszönve eddigi munkáját, Isten áldását kérve további életére. Egy új, az eddiginél megfelelőbb alapszabály tervezetét a gyűlés november 3-i folytatásáig minden küldött tanulmányozza, akkor a most megválasztott ideiglenes vezetőség elfogadásra előteijeszti. Ideiglenes elnökké egyhangúlag az eddigi ügyvezető elnököt választották, a főtitkár és több szakvezető is a helyén maradt, míg a vezetőség többi tagja a fiatalabb csapatparancsnokok közül került ki. A végleges vezetőséget már az új alapszabály szerint választják majd meg. Ugyanakkor megvitatják a „hogyan tovább?” kérdését is, amire a mostani gyűlésen már nem volt idő. A küldöttek véleménye szerint a Szövetség most válik igazán azzá, amire kezdettől fogva törekedett: a cserkészcsapatok alulról szerveződő szövetségévé. Küldötteiken keresztül a csapatok hallatják szavukat a Szövetség munkájának a kijelölésében. A folytatni szándékozott „fiatalítás” eredményeképpen remélhetőleg kialakul majd rövidesen az a magyar cserkészet, amely valóban ifjúsági mozgalom lesz, miután a benne még most résztvevő egykori cserkésztisztek a maguk tudását, ismereteit és helyét átadják a fiatalabbaknak, maguknak tartva fenn a tanácsadás lehetőségét és az idősebbek számára most szerveződő „szenior” csapatokban való részvételt. Aprópénzre váltva, avagy diakónia a vakációban Valószínű, hogy egyik nyári programfüzetben sem jelent meg, hogy: „Töltsön 2 hetet a Budai Evangélikus Szeretetotthonban.” Mégis sok fiatal választotta ezen a nyáron, hogy a szünidő egy részét nálunk töltse. Több helyről és különböző felekezetekből érkeztek hozzánk diákok, hogy valamiképpen ők is részt vállaljanak az itteni munkából. Á fasori Evangélikus Gimnázium 11 diákján kívül az ország különböző részeiből (Budapest, Cegléd, Kiskőrös, Jászberény, Nyíregyháza, Szarvas, Pécs, Albertir- sa) 27 fiatalt ismerhettünk meg munkájukon keresztül. Ketten Erdélyből is jöttek, így összesen 40-en kóstoltak bele Otthonunk életébe. Lehetőség volt számukra ez a pár hét, hogy hitüket, szeretetüket megosszák másokkal is, úgymond „aprópénzre váltsák". Hálásak vagyunk Istennek, hogy rajtuk keresztül is sok örömben és áldásban részesített bennünket, hiszen ittlétükkel jobban megélénkült az élet. Szinte mindenütt új arcokat lehetett látni: varrodában a mángorló mellett, konyhán a mosogatónál, öregosztályunkon diákok mosták a követ, megint mások a gyerekosztályon segédkeztek az etetésben, gondozásban. A munka jó ize után a sült szalonna jó izének is örülhettünk a gyermekeinkkel együtt tartott szalonnasütéskor. Kedves emlék maradt a közös bibliaórák öröme, amikor idősek, gyermekek, diákok és dolgozók együtt lehettünk az értünk meghalt, de feltámadott Jézus közelében. Külön öröm számunkra, mikor a vasárnapi látogatás alkalmával ismét láthatjuk diákjainkat egy-egy istentiszteleten gyermekeink között. S a legnagyobb ajándék az a négy „nyári diák”, akik úgy döntöttek, hogy beállnak az idős emberek vagy fogyatékos gyermekek szolgálatába. Köszönjük Urunknak valamennyiük szolgálatát, segítségét, reméljük, hogy ha Isten is úgy akarja, közülük sokkal találkozunk még. Csővári Katalin
