Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-09-09 / 36. szám
Evangélikus Élet 1990. szeptember 9. jftS GYERMEKEKNEK Jt ELVESZETT VOLTAM I A T A L 0 K N A EGY HÉT TORDASON K Kislánykoromban volt egy nagyon kedves játékvasalóm. A babám ruháit mindig azzal vasalgat- tam fényesre. Egyszer aztán hiába készültem a nagy munkához, mert valahol elvesztettem. Tűvé is tettem mindent, csakhogy megtaláljam. Talán te is voltál már hasonló helyzetben. Gondold csak át; minden elveszett játékodat egyforma buzgalommal kerested? Én azt hiszem, hogy csak azt, amelyik különösen kedves volt a szívednek, amelyikkel nagyon szerettél játszani. Igen, a mi szeretetünk válogat, különbséget tesz. Milyen az igazi szeretet? Erről az Úr Jézus tud adni a legjobb példát neked. Sokan nem értették őt, hogy miért szereti azokat is akiket mások megítélnek, elveszettnek hisznek. Ezért több példázatban is tanította az embereket. Egy pásztornak száz juha közül az egyik elcsavargott. Erre otthagyta a többi kilencvenkilencet, és elindult megkeresni azt, amelyik elveszett. (Luk 15,1-17) Talán te úgy gondolkodtál volna a pásztor helyében, hogy néni éri meg elhagyni annyi engedelmes bárányt ezért az egy kóborlóért. Vagy arra gondoltál volna, hogy nagyon messze van már az a bárány, s mennyi veszélynek teszed ki magad a keresés közben. Farkasok is felfalhatták, nincs értelme keresni! Előfordult már, hogy a „feketebáránynak" tartott osztálytársaidról te is hasonlóan lemondtál? Az Úr Jézus azonban jó pásztor, neki minden bárány, minden ember egyformán fontos. Nem fontossági sorrendben, nem tömegekben gondolkodik, ó minden bárányát egyformán szereti. A másik példázat szerint egy asszonynak tíz — aprópénze — drahmája közül egy elveszett, ezért lámpást gyújtott, kiseperte a házat, csakhogy megtalálja. Mikor aztán meglelte, a barátaival és a szomszédaival együtt örvendezett. (Lk 15,8-10) Sokszor láttam olyan embert, aki a leesett fillérekért már le sem hajolt, hagyta elveszni. Ez a dráhma amit az asszony elvesztett, nem nagy érték volt. Az asszony számára azonban fontos volt a megtalálása, mert nagyon sokat dolgozott érte. Lámpást gyújtott, az egész házat kiseperte. Ti is tudjátok, hogy a pénznek nem a szemét között van a helye, nem is a sarokban, hanem a pénztárcában, hogy szükség esetén használni lehessen, vásárolhassunk rajta. A te életed is lehet ilyen elveszett, elgurult élet. De milyen jó, hogy van Valaki, akinek nagyon hiányzol, van Valaki, aki nagyon szeretne téged megtalálni. Mindent megtesz ezért, még az életét is odaadja, mert azt szeretné, hogy a helyedre kerülj. A pásztor nagyon örült amikor megtalálta elveszett bárányát. Az asszony is megosztotta' örömét szomszédaival és barátaival, és én is boldog voltam, hogy elveszettnek hitt kisvásalóm megkerült. De azóta már a bárányka meghalt, a pénz talán elkopott a sok használattól és a vasalóm sincs már meg. Akit azonban Jézus talál meg soha el nem veszik. Sokan a Biblia legszebb üzene-. tének tartják a következő verset. Keresd ki a Bibliádból és tanuld meg könyv nélkül! „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ó egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Ján 3,16) Gy6ri János Sámuelné Britt G. Hallqvist: A LÉPCSŐHÁZBAN Öreg bácsi. Fura hosszú kabátban jár. Senki sem ismeri. Senki se hallotta a szavát még. Tegnap' megláttam az üzletben, és gondoltam, na most... De csak mutogatta, amit venni akart. A házmester mondta, hogy hívják. Fura hosszú neve van. Nincs kiírva az ajtajára. Sose kap levelet, mondta a házmester! Mit csinálhat egész nap? Ha becsöngetnék? Igen... nem... igen... nem... igen. Nem, nem merem. Ha a lépcsőkön számolom, mindig az jön ki, nem. Nem... Mert mit is mondanék neki? Tordason - e Fejér megyei kis faluban - augusztus első hetében az ott élők számára eddig nem tapasztalt dolgok történtek. Az addig nyugodt, csendes parókiaudvart sátrak lepték el, délelőtt a falu területén beszélgető csoportokba botlott az arra siető; este a nemrég renovált templomban 100-120 fiatal éneke csendült fel. Egy hétre itt kapott helyet a Fejér-Komáromi Egyházmegye szokott nyári tábora. De nem csak helyet kapott, hisz egész héten tapasztaltuk a gyülekezet gondoskodó szeretetét, a főzéshez hozott terményeken, tyúkokon, és az ebéd után olyan jóleső sok-sok süteményen keresztül. így lehettünk együtt egy hétig, együtt gondolkodva, Jézusra figyelve. Reggelente friss énekszó keltett fel minket legszebb álmainkból. Kinek-kinek hosszabb rövidebb idő kellett, hogy kikecmeregjen hálózsákjából és elbotorkáljon a reggelitől roskadozó asztalokig. Ezután a templomban gyülekeztünk reggeli áhítatra. Jónás könyvét boncolgattuk egész héten, figyelve arra az üzenetre, mely Jónás sorsán keresztül nekünk szól. A délelőtti csoportos beszélgetések egy téma köré fonódtak: Viszonyom a körülöttem lévő világhoz- Milyen viszonyom a családomhoz?- Mit jelent számomra ez a szó élet?- Mennyire irányítják életemet az anyagiak?- Ki nekem Jézus Krisztus? így gondolatainkat egymással megosztva, kérdéseinkre választ keresve vált egy-egy kis csoport a hét során igazi közösséggé. A mindig bőséges ebéd után a délután pihenéssel, játszással, sportolással telt. Az idő úgy Látszik tavalyi hiányosságait akarta pótolni, hisz egész héten hétágról sütött a nap. A meleg néha tűréshatárunkat súrolta. így sokan az árnyékban, vagy a slag alatt kerestek \ felüdülést. Azonban a rekkenő hőség se vette el kedvünket a szokott programoktól, kirándulástól, focimeccstől. Csütörtökön nagy várakozás előzte meg az EFFA- TA és a helyi csapat mérkőzését. A fiúk edzettek, a lányok transzparenseket készítettek, buzdító rigmusokat eszkábáltak. Az előkészületek után nagy várakozással indultunk le a tordasi pályára. Mindenki elfoglalta helyét, ki a csapatban, ki a szurkoló tábor soraiban. így kezdődött el a nagy csata. A mérkőzés fordulatokban, gólokban, izgalmakban egyaránt bővelkedett. A végső győzelemhez mindenki hozzájárult. Ezt bizonyítja egy-egy bicegő láb, egy-egy berekedt torok. Áldott kenyerünk A gimnázium menzáján ebédeltem, mikor idétlen és harsány nevetésre lettem figyelmes, mely betöltötte a hosszú .termet. Akaratlanul a hang irányába pillantottam. Egy 17 éves forma diák kenyérdarabokat dobált egy tőle jókora távolságra lévő lánytársaság asztalára. Remek célzásait nyugtázta három fullajtárja elismerő röhejjel, hangos figyelemkeltéssel. Ritkán szalad a fejembe a vér, de akkor elvörösödhettem. Odasiettem hozzájuk, és megkorholtam őket.- Mit műveltek? Nem tudjátok, hogy a kenyér szent? Értetlenül néztek rám, mert soha nem hallott szavak ütötték meg a fülüket. Tizenegy éves korongig falun éltem, ott ivódott lelkembe, hogy a kenyér, valóban szent. Ősszel tisztes távolból néztem vető édesapám széles mozdulatait, amint a magot egyenletesen az anyaföldbe szórta. Tavasszal, mikor a melegedő szellő gyengéden'simogatja a zöldellő táblákat (templomi gyülekezet sorakozott fel búzaszentelésre a gabonaföldek mellett. Április 25- én, Márk evangélista napján imádkoztak), így énekelnek isten szabad ege alatt. „...Teijeszd mezeinkre bő áldásodat, Zöld veteményinkre vigyázásodat. Égi háborútól mentsd meg __________________határunkat, Ve szedelmes kártól gabonáinkat. A földet munkánkra tedd gyümölcsössé, Mi imádságunkra szép termékennyé. A benned bízókat segítsd karoddal, Ellened vallókat verd hatalmaddal...” Nyár elején apám kivitt a mezőre. Még talán rám sem nézett annyi gyönyörűséggel, mint a sárguló életre. Egy kalászt összedörzsölt a kezében, vizsgálta a magot, érett-e már aratásra. Egy búzaszemet egészen közel tett a szememhez.- Nézzed csak, kisfiam, a búzaszemben ott van az Isten képe. Nézzed csak jól, látod? Persze hogy láttam, egy bölcs emberi arc rajzolódott ki a magból élénk képzeletemben. Aratáskor vizet hordtam kaszáló apámnak, markot szedő anyámnak. Mennyi fáradtságot láttam arcukon, mégis valami végtelen elégedettség sugárzott belőlük. Ha máskor néha-néha összeszólalkoztak is, aratás idején valamint szent bűvölet nyugalmában éltek. A cséplés izzasztó melegében milyen frissen dolgoztak kalákában. A gépből milyen sebesen ömlött a zsákokba a búza. Apám széles vállán vitte az édes terhet sietős léptekkel, egyszer sem roggyant meg a lába. Mikor a malomból hazahozták a friss lisztet, anyám bensőségesen dagasztotta, sütötte. Milyen finom volt az első kenyér illata, milyen tiszta a melege. Anyám azon nyomban szelt belőle mindannyiunknak. A zsír elolvadt rajta, beleszívódott az új kenyérbe.- Most esszük az első kenyeret -az ici^i búzából - mondta édesanyám, és megörvendett mindany- nyiunk szíve. Apám ilyen igékkel gazdagított:- Tudjátok, fiaim, a legfinomabb ételeket is meg lehet unni egyszer, de a kenyeret soha.- A kenyér a legfontosabb a háznál. Ha kenyér van, minden van.- Becsüld meg a kenyeret, mert különben megver Isten!- Még a morzsáját sem dobd a szemétbe, odaadjuk a madaraknak!- Ha nagyon száraz a kenyér, tedd az edénybe, anyád majd készít belőle prézlit!- A kenyér még a legszebb imádságban, melyre Jézus tanított bennünket: ... Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma!... Anyám egész életében, ha megszegett egy kenyeret, soha nem felejtette el, hogy késével «előtte keresztet ne rajzoljon rá. Ma már nyolcvan éves, de a kereszt nem maradhat el, bénuló kezével oda- jegyzi a szent szimbólumot. Ä kenyér szent. Mindig ott lehessen asztalunkon. Nagy Zoltán ( Á PILINSZKY JÁNOS Kihűlt világ E világ nem az én világom, csupán a testem kényszere, hogy egyre beljebb, mint a féreg furakodom beleibe. így táplálkozom a halállal, és így lakik jól ő velem; az életem rég nem enyém már, vadhúsként nő a szívemen. Minden teremtett elevenből kijózanodva a szemét így ütközik ki, leplezetlen föladva hiú szégyenét. A mindörökre ismeretlen végül is így lesz otthonos. Mint hervadás az őszi lombot, a pusztulás bebalzsamoz. Kihűlt világ ez, senkiföldje! S mint Tetejébe hajított ócskavasak, holtan merednek reményeink, a csillagok.. V . .... y Va csora után esti harangszó hívogatott minket és a gyülekezet tagjait a napot záró áhítatra. Péntek este a tábor végéhez érve, szokott táborzáró estünkkel búcsúztunk a gyülekezettől. Erre az alkalomra mindenki tudása és tehetsége szerint készült. Volt aki orgonáit, Erdélyi testvéreink - kik Zajzonból I és Apácáról voltak közöttünk - énekkel, verssel szolgáltak. 1 Ezen az estén szerettük volna a gyülekezetnek mindazt átadni, amivel ezen a héten foglalkoztunk, így született meg az a kis jelenet, mely a reggeli áhítatok és a délelőtti beszélgetések anyagára épült. Mit tesz egy mai Jónás, mikor emberek kérdéseikkel, elrontott életükkel keresik fel. Mit tud adni egy öngyilkosság szélén álló fiatalnak, az egymástól elhidegült házaspárnak, a gazdagon is szegény asszonynak, a Krisztust kereső, de nem találó táborozónak? Jónás mindegyikőjüket fölénnyel, csupa gúnnyal küldi el: Ha eddig nem figyeltek Istenre, nem imádkoztak hozzá már mindegy, Isten haragja úgyis eléri őket. Később döbbenten látja, hogy a segítséget kérők élete megoldódott, választ kaptak kérdéseikre. Nem tudja felfogni, megérteni Isten megbocsátó mindenkit átfogó szeretetét. Szombat délelőtt véget ért a tábor. Lebontottuk a sátrakat, kitakarítottuk a templomot és az udvart. Minden eredeti rendjében állt, csak bennünk él még . e hét sok-sok emléke: a közös játékok, beszélgetések, éneklések, imádságok. A hét véget ért, ki-ki autóval, vonattal, kerékpárral, de mindenki a minél előbbi találkozás reményével indult hazafelé. Sztruhár Edit NÉMA ÜZENET Egyetlen mozdulatnak sokkal súlyosabb üzenete vgja, . njintiegy^yéget nem érő mondatnak. Egyetlen gesztus fololűhat feszültségeket, kapcsolatokat teremthet újjá, vagy-egyszerűen csak elgondólköztat- hkt. Amikor sokan kíváncsian kérdeznek, majd a válasz után kioktatnak, egyetlen néma ölelésben az a békesség van jelen, ami minden értelmet felűlhalad. Életünket túlbeszélve kapkodunk, rohanunk. Már csak a sztorikra, már csak a poénokra van időnk. A fölösleges szavakra, a bántó mozdulatokra. A néma gesztusokra nem is figyelünk már. Pedig az igazán fontosak, vagy úgy is mondhatom, a legfontosabbak ezek a mozdulatok. A néma üzenetek. Az átgondoltak, letisztultak. A szavak nélküli szeretet-jelek. Az oltár a tűző napon az udvaron áll. Lassan mindenki elindul, hogy rátegye azt, amit igazán fontosnak tart. Egy vízmosta kavicsot, virágot, amit talán minden nap látott az ablakából, nádat, botokból készített keresztet, kicsi térítőt, vízparti követ. Aztán helyre mennek és felhangzik a bűnvallás, a feloldozás, a szerzési igék: ez az én testem, ez az én vérem. Az oltárra nézek. Egy Biblia az oltár szélén, ferdén, nem a lelkész felé fordítva. Az Énekek Énekénél van nyitva. Balatonszárszó, az idei első ifjúsági konferencia. Barátságok, kapcsolatok, szerelmek szövődtek. És valaki, szavakkal el nem mondható gesztussal, a legszentebbet a záró istentiszteleten Isten elé vitte.-yiVISSZHANG Az utóbbi hetekben számos olvasói levél érkezett a lapunk július 29-i számában megjelent „Szabad állam-szabad egyház” valamint az augusztus 12-i számunkban megjelent „Demokratikus állam-demokratikus egyház” című'cikkekhez. Helyhiány miatt csak idézni tudunk a legkarakterisztikusabb levelekből. „Ha politikai pártok csatározásaira vagyok kíváncsi, nem egyházi lapot veszek, mert utóbbitól azt várom, hogy hitemben mélyítsen, kétségeimben segítsen, erőt adjon ebben a szeretetlen, intoleráns világban a jézusi úton haladni, ha bukdácsolva is. Ezzel szemben vezércikkben olvashatom, hogy az MDF-hez, ill. SZDSZ-hez tartozó lelkészek hogyan vitatkoznak egymással politikai kérdésekről, ugyanakkor, amikor a szószékről a szeretetet hirdetik és ha valakinek, úgy nekik igazán tartani kellene magukat Jézus ama parancsához, hogy „amennyiben rajtatok áll, egymással békességben legyetek”. Úgy gondolom, az országgyűlési ülések előtt kár áhítatot tartani, mert az imádkozással és a tanúsított viselkedésük másságával csak botránkozást okozhatnak.” „.. .velem együtt sok hívő úgy gondolja, hogy megengedhetetlen a lelkészek politizálása és általuk a gyülekezetükhöz tartozó híveik pártállás szerinti megítélése.” Szerkesztőségünk ezzel a közléssel lezártnak tekinti e cikkekkel való foglalkozást.
