Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-07-15 / 28. szám
hvange incus tlet 1990. julius 15. A romániai magyar evangelikusság Megújult a mezőhegyesi templom Az újonnan-születésről szólt Jézus Nikodémusnak annak idején egy éjszakai beszélgetésben: „Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. A.szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.” A János evangéliuma 3. részében található történet alapján dr. Harmati Béla püspök is az újonnan születés szükségességéről és lehetőségéről szólt a mezőhegyesi gyülekezet nagy örömünnepén. Június 10-én kerülhetett sor erre a hálaadó ünnepi istentiszteletre, miután az 1949. október 23-án fölszentelt templom is újonnan született. Gyekiczky János tótkomlósi lelkész, aki a mezőhegyesi gyülekezet gondozására is megbízást kapott, az istentiszteletet követő közgyűlésen drámai szavakkal beszélt a templomnak és a gyülekezetnek az elmúlt évtizedekben történt romlásáról. Hosszú ideje lelkész helyben nem lévén, a fokozatos szomorú leépülés képét mutatta a gyülekezet a mélypontig, amikor is 1984-ben megszűnt itt minden egyházi élet. A templom és lelkészlakás pusztulásnak indult, a gyülekezet szétszéledt. Templomából raktár lett, belső berendezéseit széttörték, padjait elégették. Pintér János esperes kezdeményezte 1986-ban a helyreállítási munkákat. A megbízott lelkész - nem riadva vissza a beomlott mennyezet, a térdig érő szemét és törmelék látványától - nagy lendülettel látott a munkálatok irányításához. A templom renoválása, mely még nem fejeződött be teljesen, eddig 620 ezer forintba került. A lelkészlakásnak már előbb történt értékesítése volt erre a fő fedezet, de szükség volt egyházi segélyre és helyi áldozatkészségre is. Mezőhegyes Város Tanácsa is nyújtott támogatást. A mezőhegyesiek ügyét szivükön viselték a tótkomlósi lelkész mellett a tótkomlósi hittestvérek is. Részt vettek a takarításban, és most a hálaadó istentiszteletet zeneszámokkal tették még ünnepélyesebbé. Az ünnepi közgyűlésen a köszöntések sorát Mar- schalkó Gyula vecsési lelkész nyitotta meg, akinek hét esztendei mezőhegyesi működése idején történt 41 éve a templom fölszentelése. Köszöntötte az ünneplő gyülekezetei Pintér János nyugat-békési esperes, Kassai Béla városi tanácselnök, Bajnai István r. kát. plébános, Némethné Ribárszky Zsuzsanna tótkomlósi másodfelügyelő, egyházkerületi presbiter, aki dr. Csörfoly Tibor tótkomlósi felügyelővel együtt volt jelen. A köszöntések sorát a mezőhegyesi születésű Bolla Árpád pesti esperes és végül dr. Harmati Béla püspök zárta be. Az újonnan született, régi szépségében álló mezőhegyesi templomot teljesen megtöltötték a mezőhegyesiek, tótkomlósiak és máshonnan érkezettek. Gyönyörködtek a felújított színes falfestményekben, és nagy figyelemmel hallgatták a püspök igehirdetését, melyben többek között arról is szó volt, hogy ma már nem kell Nikodémus módján félve keresni a Jézussal való találkozás lehetőségét, de lehet és kell is megújult életben járni. Úgy tűnik, meg is indult már a mezőhegyesi gyülekezet újjáéledése. Van már felügyelője dr. Szollár István, gondnoka Varga Ferencné, pénztárosa dr. Hajtman Pálné személyében. Gyekiczky János lelkész a jövőre nézve a következő teendőket jelölte meg: 1. Meg kell keresni az elveszetteket, a hiányzókat, a Krisztus nyáját ebben a városban, főképp az értelmiségiek között. 2. Missziói küldetéssel kell fordulni a gyermekek felé, hiszen középiskola is van itt. 3. Le kell hajolni a szenvedők mellé vigasztalással és az örök élet reménységével; a környéki idősek kórháza is gyülekezetünkben van. Mindez már önálló munkást kíván. Kérjük az aratás Urát, aki már adott megújulást. Marschalkó Gyula Jirat Jahve (Az Isten félelme) Részlet egy tényregényből Az ún. „Ág. Evang. Zsinatpresbiteri Szuperintendencia”, amelynek székhelye ma Kolozsvárott f| van, foglalja magába az összes magyar ajkú evangélikust, de ezen túl- 1 menően gondját viseli a szlovák és ! német ajkú hittestvéreknek is. Területét tekintve az ország talán legnagyobb „püspöksége”, mert két . tengely Szatmártól Bukarestig, és Nagylaktól Sepsiszentgyörgyig. Olyan 600/450 kilométernyi (kb. I kétszer akkora, mint a mai Magyarország), lélekszáma azonban igen csekély, mert a kezdeti 40 000- j| ről 27 000-re zsugorodott. D. Szedressy Pál szuperintendensét is beleszámítva 33 lelkész és 4 diakónus mintegy 38 inkább kill sebb, mint nagyobb gyülekezetben I szolgál. A nagy szétszórtság miatt !■ két egyházmegyére oszlik ez a kö- I zösség, amit annak idején valaki j szellemesen „egyházi Monaco”- I nak nevezett. A nagyobbik egyházmegye a kerület gerincét alkotja Brassó szék- ■ hellyel. Ide tartoznak a hétfalusi csángók s ebből az ún. „négyfalu” 1 Sacele néven várossá lett s híveink Szecsele városként emlegetik. Ha ma Orbán Balázs itt végigmenne, I elcsodálkozna, hogy nemzetiségileg és felekezetileg mennyi minden változott ebben a valaha homogén magyar evangélikus közösségben. Rajtuk kívül még néhány barcasá- gi gyülekezet tartozik ide s ezen túl r Bukarest, Sepsiszentgyörgy sőt Marosvásárhely is. Legtávolabb a Beszterce megyei Zselyk esik tőle. Nevezetessége a halgyi, kiskapusi, székelyzsombori műemléktemplom. Bukarestben van egy kicsi, de nagyon bigott* román ajkú gyüle- / kezet, ami a valaha ott működött f norvég zsidómisszió öröksége. Az ! urbanizáció és negatív születési j statisztika rohamosan sorvasztja ezeket a gyülekezeteket is. A másik egyházmegyét „Temes- vári”-ként emlegetjük. Ide tartoznak az ország peremén azon gyülekezetek, amelyek az egykori Bá*. , nyai- ill. Tizsakerülettől szakadtak el az 1918. évi határmegvonás után. Főleg a volt Monarchia minden vidékéről a városokba került evan- 1< gélikus tisztviselők és polgárok utódai alkotják ezeket a gyülekezeteket, ahol nemcsak a kihalás, az elvándorlás, de a más felekezetűek beköltözése folytán a százalékos Csökkenés is szembetűnő. Aradon, Kolozsvárott még a központban ! van az evangélikus templom s így I az embereket még az idegenek is eligazítják, viszont Temesvárott I vagy Nagyváradon az utca emberének sejtelme sincs az evangélikusokról. .. A két világháború között a Szuperintendencia státusa csak „megtűrt” volt, akár a Királyhágó- melléki reformátusoké. Az állam csak 1948-ban ismerte el ezt a közösséget. Helyzetünk mégis jobb volt megtűrt állapotunkban, mint a diktatúra idején. Volt szerény egyházi sajtónk, saját hetilapunk, évente könyvnaptárt adhattunk ki és a teológusokat a Református Teológia professzorai szeretettel karolták fel. Ezek eljuthattak a „...Szeresd a hazát!... Tudd meg: e szóban - haza, foglaltatik az em- I béri szeretet és óhajtás tárgyainak I egész összessége. Oltár, Atyáid által Istennek építve..." (Kölcsey) Lillafüred alatt, a Hámori-völgyben évek óta figyelemmel kísérem egy kis létszámú általános iskola mindennapjait. 1983-ban, amikor megismertem, Herman Ottó nevét viselte. A faragott betűk halványuló helye még ma is őrzi emlékét a ház falán, de nem halványul emléke az iskola tanulóinak, tanárainak szívében. (Felsőbb intézkedésre egy városibb iskola kapta a környék nagy tudósának nevét.) Továbbra is gondozzák Herman Ottó sírját a hámori temetőben és őrzik emlékét - berámázott kéziratával - az iskolában. Az ő szellemében foglalkozsoproni teológiára is egy-két félévre, sőt a némethoni lutheránus teológiákra is. Külföldi irodalmat is kaphattunk, beleértve a magyarországi hitépítő könyveket, füzeteket. A teológus-képzésben oroszlánrésze volt annak az áldott emlékű Járosi Andornak, aki admi- nisztratíve nem is volt a Szuperintendencia, hanem a szász „Országos Egyház” tagja, s a kolozsvári Ref. Teológia magántanára. Neki köszönhető, hogy az akkori generáció a hitvalló evangélikus vonalat követte, amikor a szászság nagy része az úq. „német keresztyének” (DC) hirdette mítosz áldozata lett. 1948 után az állam erős kézzel nyúlt bele az egyház életébe. Átszervezte a teológiát és „tanulmányi igazgató” ellenőrizte az „Egyetemi fokú Protestáns Teol. Intézet” professzorait, diákjait. Nem csak a lelkészi állás betöltését kötötték állami elismeréshez, de presbiterek, sőt még a kórustagok névsorát is az ÁEH megbízottjának kellett előre bemutatni. Lelkészi gyűléseken az ún. „társadalmi” (értsd: politikai) téma volt a legfontosabb pont, amelynél mindig jelen volt az ÁEH helyi inspektora, de egyházmegyei és kerületi gyűléseinken is ott ültek. Sajtónk a minimálisra csökkent. Évente mindössze egy falinaptárt - azt is az állam által meghatározott példányszámban - nyomtathattunk. Körülményes engedélyezésekkel korlátozták az énekeskönyv kiadását. A kéthavonta megjelenő „Református Szemle” volt az egyetlen nak a természeti kincsek védelmével, megnyerték a Műv. Minisztérium „Egészséges életmódra nevelés” pályázatát, most alakítják a Herman Ottó természetjáró csoportot, komoly feladattervvel. A tavalyi karácsonyi betlehemes játék bemutatása után az idei karácsonyra a regölés, a regösénekek felújítását térvezik. A kedves, lelkes kis hámori tanulók meghívtak ballagásukra. Posztó tarisznyájukból és sok virágukból én is kaptam. A gerberák tarka csokra még íróasztalomon virít, mellettük a ballagás örök jelképe a fényes krajcárral. Valójában azonban ennél sokkal értékesebb, örömtelibb emléket hoztam haza és visznek ők maguk is haza - talán egy életre. Olyan összeállítású szövegfórum, ahová evangélikus cikkeket is lehetett beküldeni. A cenzúra azonban olyan körülményes volt, hogy néha egy évet is késett a lap forgalomba hozatala. Nagy nehézségekbe ütközött a hitoktatás és a bibliaórák tartása is. 'Az előbbit a tantestület korlátozta azzal, hogy a tanulóifjúságot a hittanórákra engedélyezett időpontban kötelező programokkal zaklatták. A hetvenes évek közepétől egyáltalán semmiféle külföldi sajtóterméket nem engedtek be magánszemélyhez. A püspökségeknek, a teológiáknak jelenteniök kellett a beérkezett és lajstromozott könyveket, folyóiratokat. A magyar nyelvű sajtót pedig különös gonddal ellenőrizték a vámosok. Az elnyomásnak voltak súlyos adminisztratív intézkedései is. 1956 után különböző címen ártatlan embereket - köztük főleg lelkészeket - fogtak perbe és ítéltek tíztől 25 évig terjedő börtönre. Százalékban ez a hullám legjobban a mi közösségünket sújtotta... A diktatúra megszűntével - akárcsak az ellenreformáció szörnyű esztendei után - újra megteltek a templomok és az emberek nyíltan beszélnek arról, hogy mennyi erőt merítettek a tiszta evangéliumból, mennyi örömöt jelentett a vallásos félórán a pesti rádióból vagy a monte-carlói adóból sugárzott adás. „Csak az Úrnak nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk” s hisszük, ez a kegyelem megőriz a továbbiakban is! KÖD és versrészletekkel búcsúztak a 8. osztályosok és búcsúztatták őket a hetedikesek, amelyeknek jelentős része Kölcsey és Kazinczy gondolataiból került ki. Ritkán hallott, részben feledésre kényszerített mondatok hangzottak el a diákok, néha a meghatottságtól elcsukló hangján. A magyar költők versei között elhangzott Verseghy Ferenc néhány sora is, melyre minket, hajdani diákokat még megtanítottak: Nézd a buzakalászt, büszkén emelő- dik az égnek, Mig üres; és ha megért, földre konyitja fejét. Kérkedik éretlen kincsével az oskolagyermek, Mig a teljes eszü bölcs megalázza magát. Schelken Pálma Azon az estén, amikor évfolyamtársaim - hatalmas csomagokkal, gyenesdiási gyümölccsel fölpakolózva - 1941 szeptemberében bezúdultak Sopronba: nem sokat tudtam enni. Pedig valami pástétomféle is akadt a konyhát vezető diakonissza, Jolán nővér jóvoltából .a vacsora végére. Meg gyönyörű alma. Az izgalom görcse markolászta- gyötörte gyomromat: étkezés után várt az otthonigazgató, a félelmetes hírű, az ószövetségi teológiát és a héber nyelvet tanító prof: Deák János. Irodája ajtajában a jóindulatú „szenior”, a hallgatag Ferenczy Zoli bátorítólag vert hátba:- Nem esz meg. Hát - nem kapott be. Csak hosz- szan, szúrós, hideg-kék szemmel fürkészett. Szótlanul mustrált jó ideig. Vesézett, röntgenezett. S amikor már úgy vélte: közel állok az összeeséshez, hozzám lépett s - nagy meglepetésemre - megfogta a jobb csuklómon a pulzust. Elégedetten bólintott: vagy 130-at vert a szívem.- Chát édes fiám, máskor pontosabb légy! Ná, Isten veled! - Kezét nyújtotta. Ennyi volt a kihallgatás. Dehogyis tiltakoztam, hogy hisz’ én halálpontos voltam! örültem: kívül lehettem az ajtón. Megkönnyebbülten ültem le a második emeleti traktusban, meghallgatni a Ferenczy-vezet- te, ismerkedésül is szolgáló bibliaórát. A vizsgálandó textust alighanem fölolvasta már egy sötétzakós, daliás sovány fiú. Feltűnően nemes arcvonású, ültében is idegesen mozgó fiatalember volt; bonviván- nak illett volna a soproni Petőfi téri színházba. Pedig nem színészkedett. Érezhetően élte, amit mondott, lelke legbensejéből tört elő hatalmas hangú vallástétele. Világoskék szeméből nem evilági tűz vulkánlott, csontunk velejéig hatottak hömpölygő mondatai:-Ti vagytok a Golgota keresztjén vonagló istentest meggyötrői! Én, meg te, meg te! - mutogatott körül. - Megkeményedett lelkiismerettel ti kínoztátok meg őt, ti döftetek lándzsát az oldalába, ti vertétek át rozsdás szeggel a vonagló emberkezet, ti feszitettétek meg őt! Meg én! Vegyük tudomásul végre, hogy olyan világban vegetálunk, amelyik az Isten Fiának készített keresztet s ítélte kínhalálra! Mi vagyunk a szegeket verő, pogány századosok a vonagló Krisztus teste fölött! Mi akarunk mindenáron megszabadulni Tőle a kivégzésével, s az ítélő Isten - a föltámadott Krisztus képében - mifölöttünk ítélkezik csakhamar! S ma is, most, ezen az estén is fölhangzik Jézus fohásza: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Ismerd föl a Megfeszitettben a bűneidért kínhalált szenvedett Krisztust, mert ha nem: bizony mondom néked, fölétől aljáig kettéhasad a templom kárpitja, megrepednek a kősziklák, megnyílnak a sírok, s a halottak megelevenedve vádolnak téged, és engem, és mindnyájunkat! Rendüljön meg hát a ti megátalkodott szívetek, ahogy a Krisztussal együtt megfeszített gonosztevőé, s tegyetek - időben! - bizonyságot róla, s mondjátok fenn- szóval vele, velem együtt, s a századossal együtt: „Bizony, Istennek Fia volt ez!” Tégy bizonyságot testvérem, velem együtt a Megfeszítettről : „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia, aki személy szerint az én bűneimért áldozta föl magát a kereszten!” Itt a huszonnegyedik óra testvérek, tegyünk vallást Megváltó Urunkról ezekben az apokaliptikus időkben, amikor oroszlánok üvöltenek szerte a Földön, megeresztik hangjukat, sivataggá teszik a Földet; és saját gonoszságunk fényit meg bennünket! Testvér! Melyik oldalán állasz a keresztnek?! Megfeszíted-e Krisztust vagy hitet teszel Róla?! Személy szerint teneked kell választanod, itt, és most, még ma este! Kifejezhetetlenül megrázó, nem evilági szavak, dörgő mondatok sorjáztak a nekipirosodott fiatalember, Magyar Zoltán szájából, szeme valahová, a falakon túlra révedt szája habot vetett -, azt hittem azonnal holtan roskad ösz- sze... Ám ő csak lehajtott fejjel, csapzott hajjal állt egy ideig, aztán, mintha visszatért volna a szférikus világból, elhunyt szeméből az eksztázis perzselő lobogása, elmosolyodott, s halkan, természtes hangon szólt hozzánk:- Térjetek meg, barátaim. Leült, egész testében remegve s csendes szóval s kedves hangon ismételte meg:- Krisztus nélkül, az üdvözülés reménye nélkül ne lépjetek az örökkévalóság végtelen mezőire, testvérek. Nagy csend kerekedett. Csak nagy sokára szólalt meg a biblia- órát irányító szenior, Ferenczy Zoltán: L Imádkozzunk. Mindenható Atyánk, ki nem akarod a bűnös halált, hanem, hogy megtérjen és éljen: áldj meg bennünket, új nyájadat, pünkösdi szívvel és lélekkel, s ne Júdásokat formálj belőlünk, akik eldobván az árulás ezüst tallérjait, véget vetnek e földi vándorúinak, hanem tisztíts meg bennünket Szentlelked erejével, hogy minél többen tehessünk vallást Jézusunkról, a megfeszített és föltámadott Krisztusról... Add, hogy bűneinktől szabadulván, ígéreted szerint : hit által, kegyelemből tartozhassunk az üdvözöltek boldog seregéhez. S engedd, hogy egymásért élő közösséggé kovácsolódjunk a Krisztusban, engedd, hogy sohasem önző egyéni céljainkat kövessük, hanem tudjunk másokért is önzetlen szeretettel cselekedni... Ámen. Dér Endre Johann Wolfgang von Goethe Egy és minden A végtelenben felmerülni kész az egyén megsemmisülni; ott elmúlik minden csömör. Sóvár akarat, vágy, igénnyel terhes küzdés, szigorú kényszer helyett a nemlét nagy gyönyör. Világlélek, hass át lobogva! A világszellemmel bírókra tőled kap erőnk szent jogot; szállunk, baráti Szellemekkel, vezérlő, legfőbb mesterekkel, Ahhoz, ki mindent alkotott. S a teremtést újjáteremtve, mert másképp holttá merevedne, épít a Tett örök keze; és ami nem volt, tündökölve lesz most az ég új napja, földje; pihenés nincs sehol sose. Hasson át, alkosson a munka, kiforrva s tovább alakulva; perc szünet is csalóka kép. Az Örök Láng ég, futva, küzdve; mert minden csak megsemmisülve őrizheti meg életét. (Fordította: SZABÓ LŐRINC) BALLAGÁS A SZINVA PARTJÁN - 1990-BEN
