Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-07-08 / 27. szám
Ha valahol jó szándékunk visszautasítását tapasztaljuk, nem marad más hátra, minthogy azt minden megjegyzés nélkül tudomásul vegyük, de ne engedjük, hogy ez a következő alkalomra bátortalanná tegyen bennünket. Albert Schweitzer Evangélikus ■ ■ 1 1 1 1 -m M V I I ■ I V 55. ÉVFOLYAM 27. SZÁM 1990. JÚLIUS 8. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 4. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Elet ÁRA: 8,50 Ft ■1 Az első tanév után Ökumenikus evangélizáció Budapesten dagógiai folyamatokban is képesek leszünk-e élni azzal az előnynyel, hogy előbb indulhattunk, mint a többi egyházi iskola, tudunk-e pozitív mintát adni számukra. Új tanárok gazdagítják ősztől - három új osztály igényli ezt - a tantestületet. Ugyanakkor készülni kell a búcsúra is néhány régi tanártól, akiket köszönet illet, hogy resztvettek az új kezdetben. (Ha Isten megengedi, több régi tanárra még hosszú évekig szeretnénk számítani!!) Ahogy egy-egy elégtelent nehéz szívvel adtak a tanárok, az indokolt igényesség jegyében, hasonló igényesség szükséges - a hagyomány erre is kötelez - a tanárokkal kapcsolatban is. Ez sem könnyű. Magam őszintén örülök, hogy 47 református gyerek (és szüleik) továbbra s fasori diák szeretne maradni. Talán ez a legnagyobb elismerése - belülről - az iskolának. Az is jól esett, hogy a tanárok hitet tettek, állást foglaltak növendékeik mellett. Más kérdés, hogy ez a pozitív végkifejlet nem nélkülözött feszültségeket. Mindez arra tanít, figyelmeztet, hogy tantestület, szülők, igazgató, igazgatótanács, egyházi elnökség... együttműködését javítani szükséges, éppen a közös ügy érdekében. Annyit még okvetlenül el kell mondani, hogy a református tanulók maradása sem a jelenben, sem a jövőben nem jelent hátrányt a felvételt kérő evangélikus gyerekek számára. Csak így korrekt. Annyi bizonyos, hogy a következő év - Deák tér, Sopron... - az iskolaügyben is további feladatokat, és reméljük, örömöket ígér. Frenkl Róbert Az Ökumenikus Evangélizációi Munkabizottság kezdeményezésére és szervezésében evangélizációt tartottunk Budapest hat különböző protestáns (evangélikus és református) templomában a pünkösd előtti héten, május 28-tól június 2-ig. Nem az első és nem az egyetlen alkalom, hogy ilyenre a Munkabizottságban dolgozó atyafiak kezdeményezésére sor kerül. Pécsett és Mohácson április első hetében illetve a nagyhéten tartottunk ilyen jellegű evangélizációkat, a mostanival egyidőben pedig Szegedem. Tatabányán egynapos, nagyszabású összejövetelt szerveztek testvéreink (főképpen Lábossá Lajos evangélikus esperes kezdeményezésére), az ottani sportcsarnokban jún. 2-án, amire a helyi sajtó is felfigyelt és nagyon pozitív visszhangban reagált. Budapest kivételével mindenütt jelentős katolikus 1 részvétellel sőt együttmunkálko- dással sikerült megrendezni ezeket az evangélizációkat és ezek különös tanulsággal is szolgáltak. A hat budapesti templomban (a csillaghegyi református, budavári evangélikus, kelenföldi református; a Deák-téri evangélikus, a Gorkij-fasori református és a kispesti evangélikus templom) azonos textusok és egységes témák alapján folytak a szolgálatok: a János evangéliumából jól ismert és különös hangsúllyal megerősített „Én vagyok.. .’’-igékről szóltak az igehirdetések, amelyek Jézus személyét állították a gyülekezet elé. Az evangélizációs szolgálatokban nem a nagynevű és jól ismert evangélizátorok jelenléte volt a domináló. A munkatársi gárda az immár harmadszor megrendezésre került tahi munkakonferencia résztvevői közül került ki. Ezen a konferencián feldolgoztuk az evangélizációra kitűzött igéket, igyekeztünk megvilágítani a textusok által érintett problémaköröket és ebben az imádságos munkaközösségben formálódott ki az egységes látás az előttünk álló szolgálatokra vonatkozóan. Ez a munkaközösség adta meg az evangélizáció spirituális és szellemi hátterét. Az istentiszteletek megszervezését, a hívogatás és imádkozás szolgálatát ezen túlmenően a meghívó, helyi gyülekezetek végezték. 30 ezer meghívó- illetve szórólapot és 300 plakátot nyomattunk. Utólagosan azt kell mondanunk: sokkal több kellett volna. HITOKTATÓKAT KERESÜNK Az 1990/91. tanévben a megnövekedett létszámú iskolai és gyülekezeti hitoktatási csoportok ellátására egyházunk hitokatókat keres. Elsősorban pedagógus végzettséggel vagy gyülekezeti gyermekbibliakör-vezetói gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várjuk. 1990. augusztusában és a tanév alatt folyamatosan hitoktatói tanfolyamokat és levelező hitoktatói képzést indítunk, a jelentkezők számához és előképzettségéhez igazítva a csoportokat. Jelentkezni lehet az illetékes esperesi illetve lelkészi hivatalokban. Az evangélizációs istentiszteletek látogatottsága végül is 60-40 főstől a 110—130-asig terjedt. Könnyes szemmel mondott „kö- szönöm”-ökben, imádságokban, csendes vallomásokban érkeztek a visszajelzések - és ezeken túlmenően mindaz, amit az embereket megtartó Isten a maga titkában akart és akar megőrizni. Tapasztalatunk szerint inkább az egyházakhoz, gyülekezetekhez kapcsolódó embereket értük el. Kimondottan kívül álló kevés volt. Ahol katolikus testvéreinkkel együtt tudtuk megrendezni az evangélizációkat, ott erőteljesebb visszhangot kaptunk. Nem csak a nagyobb látogatottság miatt; mintha katolikus körökben nagyobb volna a nyitottság, az éhség az evangélizációs jellegű igehirdetés után mint a mi gyülekezeti köreinkben. Az első lépéseket tettük meg az ökumenikus evangélizációk megrendezése területén. A kezdet szerény, de mégis a folytatásra ösztönző. Erre bátorító és ígéretes volt- a gyülekezetek örömteljes nyitottsága, a szolgálatok fogadtatása;- az evangélizáció ügye körül tömörülő ökumenikus munkatársi közösség öröme;- az evangélizáció során hirdetett ige megszólító ereje, örvendetes mondanivalója. A magyar evangélizáció feladatát nem adhatjuk ki albérletbe külföldi evangélistáknak. Ez a mi ügyünk, az evangélium magyar szolgáié! - és ezt szeretnénk továbbra is szolgálni annak nevében, „aki azt akarja, hogy minden ember megtartassék”. Dr. Hecker Frigyes A Miskolci Evangélikus Tanítóképző Intézet 101 éve Az intézet „gyökerei” az 1838. évben Rimaszombatban tartott evangélikus egyházkerületi közgyűlésig nyúlnak vissza. Ezen a közgyűlésen Hunfalvy Pál és Né- methy Pál indítványozta, hogy az evangélikus elemi iskolák ifjúsága - evangélikus egyházias és magyar hazafias szellemben nevelt és a taAz 1920. június 4-i trianoni, a magyarság számára szörnyű döntés után az evangélikus tanítóképző Miskolcra menekült. Ez elsősorban a tanárok átköltözését jelentette. Az épület természetesen, de a berendezések és a felszerelések is Eperjesen maradtak. Újra kellett kezdeni az életet, az intézet mun(e sorok írója is ekkor volt itt diák) 1945. márciusától-1946. áprilisáig egy Görgey Artúr utcai lakatlan villa négy termében (jó időben a Népkert padjain) történt. aA közeli református elemi iskolában folyt a gyakorlati képzés. A háborúban tönkretett tanítóképzőben rendkívül nehéz feladaket a tudás becsülésére, a műveltség, a kultúra szeretetére. Eredményesen alakították erkölcsi tudatunkat, érzelmeinket, magatartásunkat. Akaratunk és jellemünk formálását is gondosan művelték. Mindez nemcsak szavakkal, hanem tanári példaadással, rendszeres cselekedtetéssel történt! Új egyházi iskolák indulása, hitoktatással kapcsolatos, az egész közoktatást érintő viták, viharok idején különösen jó érzés arra gondolni, hogy az újraindult Budapesti Evangélikus Gimnázium immár túl van az első tanévén és az új diákok már beiratkoztak a következő esztendőre. Különös kegyelem ez, mely a nagy hagyományú lutheránus iskolaügyben további felelősségre kötelez. Maradjunk azonban most a Fasornál, amellyel kapcsolatban immár nem csak alig kielégithető információéhség, hanem - az első tanév tapasztalatai birtokában - egészséges vitakészség is van az egyházban. A júniusi fórumon Gyapay Gábor hangsúlyozta - válaszolva némely észrevételekre hogy minden elhangzott kritika segítőkész, indokolt és egyházhoz méltó hangú volt, különösen örvendetes ez, ha a társadalomban olykor meghökkentően megnyilvánuló indulatokra gondolunk. Azt is elmondta az igazgató, szinte csoda, hogy nincs több gond, hiszen az újrakezdés minden nehézségével meg kellett küzdeniük. Az is érthető, hogy az első tanév tapasztalatait összegző cikk - Évzárás előtt (Evangélikus Élet, 1990. június 10.) - elsősorban az eredményeket, az iskola teljesítményét taglalta. Ezeket örömmel és köszönettel elismerve, a tájékoztatás igényével és a jobbítás szándékával szólnánk némi gondokról is. A teljesség igénye nélkül: az iskola evangélikus jellege, az anyagiak, a tanár-diák kapcsolat, különös tekintettel a nemzedéki kérdésre, a kollégium jövője és a tavaly, az első osztályokba létszámon felül felvett negyvennyolc református tanuló ügye váltotta ki talán a legtöbb vitát. Széljegyzetek. Több száz fős, sajátos gyülekezet ez. Bármekkora a lelkészhiány, igényelne egy lelki- pásztort, lelkigondozót - mondta Nagy István református hitoktató, amikor az egyházi elnökség meglátogatta az iskolát. Úgy vélem, igaza van. Nemcsak hitoktatás a feladat, a teljesállású lelkész sem oldhatná meg ugyan egyedül a remélt légkör kialakulását, de sokat tehetne érte. Az építkezés teljes befejezte és a végelszámolás után érdemes lesz részletesen beszámolni az újrakezdés anyagi fedezetéről és a rendes évi költségvetési igényről. (Előbbi 90 millió körül, utóbbi immár 20 millió felett van.) Addig is jó tudni, hogy kötelezettsége alapján természetesen a legtöbbet az állam nyújtotta és a normatív, szektorsemleges elv jegyében az évi költségvetésekhez is jelentősen hozzájárul. Ezt követte, követi a külföldi egyházak segítsége, majd a gyülekezetek hozzájárulása, végül a külföldi és hazai öregdiákok adománya. Ezek értékének elismerése mellett őszintén meg kell mondani, hogy mind a gyülekezetek, mind az öregdiákok segítsége eddig valamennyire elmaradt a becsülttől, a remélttől. Ez természetesen nem csökkenti azok érdemét, akik olykor erejükön felül adakoztak. Külön köszönet illeti a példamutató gyülekezeteket. A múltra nézve erkölcsileg, a jövőt tekintve viszont gyakorlatilag is lényeges a szembesülés a valósággal. Az iskola a gyülekezetektől, az öregdiákoktól több áldozat- készséget kíván, immár nem is az iskola, hanem az iskolaügy, hiszen itt a kollégium, majd a további iskolák ügye. Kérdés, mennyire futja majd hitünből, erőnkből. Ami a kollégiumot illeti, nagy öröm, hogy megkaptuk az angyalföldi munkásőr-épületet. A szükséges munkák teljes elvégzése után 1991-töl bizonyosan megoldja a fasori kollégiumi gondokat, addig továbbra is Fót ad otthont a kollégistáknak. Tanár-diák kapcsolat. Örök kérdés. Igazat kell adni az igazgatónak az alapelvekben. Előbb formálódjon, szilárduljon meg valamennyire a ma is aktuális fasori örökségre épülő belső értékrend, váljék ez elfogadottá tanárok és diákok által, azután lehet jó értelemben lazítani a gyeplőn. Ez egyfelől a tanári karban, az iskolavezetésben a demokratizmus növelését, másfelől a diákönkormányzat kialakítását jelenti. Ide tartozik a szülők fokozott bevonásáriak, tanárok, diákok, szülők dialógusának a kérdése is. Az első tanév próbatétel volt mindnyájunknak, sok tanulsággal. Az új tanévben eldől, hogy az újrakezdés, az építkezés, az iskolaszervezés nagy sikere után a nehezebb terepen, a penítói pályára kellően képzett tanítók keze alatt - hitbuzgó, hazájukat szerető, értelmes polgárokká nevelhető legyen. E nemes cél megvalósítása érdekében ez a közgyűlés elhatározta egy evangélikus tanítóképző felállítását. 1840-ben Miskolcon tartott egyházkerületi közgyűlés határozati- lag kimondta a két évfolyamú tanítóképző intézet létrehozását. A szervező munkák után 1847. október 1-jén Nyíregyházán nyílt meg a tanítóképző. Itt 26 éven át működött. Az 1869. évtől jelentkező anyagi nehézségek miatt - amelynek megoldásán Czékus István evangélikus püspök és Zsedé- nyi Ede kerületi felügyelő hiába fáradozott - 1873-ban Eperjesre helyezték át az evangélikus tanítóképzőt. Eperjesen az evangélikus egyház és az 1667-től működő híres evangélikus kollégium jó feltételeket tudott biztosítani az intézet működéséhez. Az egyházkerület egyházai adományokkal segítették a tanítóképzőt. Az 1900. évben négyévfolyamúvá vált a képzés és jelentős fejlesztési tervek készültek. Az I. világháború e tervek megvalósulását meggátolta. 1918 decemberében a csehek megszállták Eperjest és a magyar tanítóképzés munkáját is gátolták. kajának szervezését. Miskolcon a Kun József utcai elemi iskolában kapott a tanítóképző néhány tantermet. Ekkor már ötéves volt hazánkban a tanítóképzés ! A mai Dayka Gábor u. 4. szám alatt építik fel az új tanítóképző intézetet. Mindezt Trianon után, a meggyalázott és kirabolt Magyarországon! A közeli evangélikus elemi iskolát intemátussá alakították át. A város és az állam jelentős segítséget adott az építkezésekhez. Gerhardt Béla igazgatónak nagy érdemei voltak az új épület biztosításában. Geduly Henrik evangélikus püspök 1929. szeptember 11-én avatta fel a tanítóképző épületét. 1937-ben egy modern tornateremmel és 1941-ben (már a II. világháború alatt!) egy kétemeletes szárnyépülettel bővült az evangélikus tanítóképző intézet. A II. világháború ezt a jelentős további miskolci fejlődést gátolta meg. Az intézet a háború alatt 150 624 pengő (1938-as árak szerint) kárt szenvedett, amelyről Becht József igazgató úr az évkönyvekben adott döbbenetes tájékoztatásokat. 1944-ben, öt tanterem biztosítása mellett, a németek, majd 1945 márciusától az oroszok teljesen hadikórház céljaira foglalták le az épületet. A tanítóképzés tok megoldásával birkóztak tanáraink. Kiváló felkészültségük és emberségük segítségével jó általános műveltséget, egészen kiemelkedő tanítói szakműveltséget adtak nekünk. Sokan, ilyen körülmények között (az egyházak nagy segítségével) kántori oklevelet is szerezhettük. A miskolci evangélikus tanítóképző intézetben mindennapi valósággá váltak az evangélikus iskolák értékes pedagógiai hagyományai. (Erről Dr. Harmati Béla evangélikus püspök a „Magyar Nemzet” egyik májusi számában adott szép összegzést.) Ebben a tanítóképzőben az igazi európai és protestáns humanizmus légköre vett körül bennünket. A tanárok és a diákok között szeretetteljes, segítőkész kapcsolat volt. A tanulás mellett, anyagi és más emberi problémáink megoldásában is támogattak minket. Az igazi demokráciát ismerhettük meg és élhettük. Tanáraink (Becht József igazgató úrral és Lajos Árpád osztályfőnök úrral az élen) becsülték, tisztelték emberi önállóságunkat. Minden diák számára megadták a döntés szabadságát tanulási, vallási, politikai stb. kérdésekben egyaránt. Nem lehet elfelejteni, hogy milyen erőteljes módon neveltek minA volt miskolci „prepák” visszaemlékezéseikben egybehangzóan vallják, hogy a miskolci evangélikus tanítóképző nagy nevelőhatású intézmény volt. A szerény, a hivalkodásmentes tanítói tevékenységre, a magyarság felemelésére az egész oktatói kar jó mintát adott. A mai és a holnapi magyar tanítóképzés munkásainak érdemes lenne alaposabban tanulmányozni, kutatni annak a „titkát” (elveit, rendszerét, tartalmát és módszereit), hogyan lehetett - szerény objektív feltételek mellett - olyan sok „megszállottan” hazaszerető, hivatás- és gyemekszeretö tanítót kibocsátani a miskolci evangélikus tanítóképzőből, akik közül számosán az egyetemet is elvégezték. Lehoczky Egyed kiváló pedagógia tanárom (akinek hatására én is pedagógia tanár lettem) 1948. szeptember 29-én, pályám első évének első napjaiban, nekem küldött levelében ezt írta: „.. .hálás vagyok Istennek, ha akad egy-két olyan tanítványom, kiben sikerült felébreszteni a nevelői pálya kimondhatatlan jelentőségét a magyar jövő szempontjából”... Tanár úr! Sokunkban sikerült! Füle Sándor Német lelkész beiktatása a budavári templomban Június 10-én a budavári templomban ünnepi istentisztelet keretében került sor Cristoph HECHTEL, Bajorországból küldött lelkész szolgálatba állítására. Az új lelkész feladata a Budapesten élő német evangélikusok és német egyetemi hallgatók lelki gondozása. A Német Evangélikus Egyházak Szövetsége ily módon is kifejezésre juttatja segítő szándékát egyházunk iránt. Az új lelkész munkájára Isten áldását kérjük. Búcsúzás a Budapest-Deák téri gyülekezetben Június 17-én, a délelőtti istentiszteleten tartotta búcsúprédikációját dr. Takács Dánielné, Kovácsházi Zelma lelkésznő. A gazdag és Lázár példázata alapján kereste a feleletet arra a kérdésre, hogyan éljük az életet? A példázat üzenete: nem az a baj, hogy az ember nem tudja, hogyan kellene élnie, hanem az, hogy az élet titkát, 4- hogy mire való az életünk, - csak később, későn tudja meg. Jézusról kell leolvasnunk, hogy benne kaptuk Isten teljes szeretetét az életre. Nincs késő Jézust elfogadni, Jézust követni! A búcsúzó lelkésznő szolgálatát megköszönte dr. Harmati Béla püspök, aki rámutatott arra, hogy a búcsúzó élete az elmúlt korszak minden jellemzőjét hordozta, ami a női lelkészi szolgálatot jellemezte. Nagyon sokáig volt „lelkészi munkatárs”, nem jutott fel a szószékre. Alig tíz esztendeje, hogy rendes lelkészi' szolgálatban az egész gyülekezetnek szolgált. De a hosszú idő alatt hitoktatásban és gyermekmunkában összenőtt a fiatalabb nemzedékkel és pedagógussá lett. A gimnáziumban végzett hitoktatói munkája igen értékes volt. Azzal a reménységgel bocsájtjuk el ebből a szolgálatból, hogy aktív nyugdíjasként abban fog segíteni, amire ipost legnagyobb szükség van, a hitoktatás munkájában és hitoktatók nevelésében. Szirmai Tibor felügyelő színesen mutatta be és értékelte az elvégzett munkát és ö is további segítést kért. Dr. Frenkl Róbert országos felügyelő a hűséget, a lelkiismeretes felkészültséget és a lelkipásztori munkát köszönte meg. A teli templom és a sok kézszorongatás közben elmondott köszönet pedig azt igazolta, hogy mindezt a gyülekezet is valóban így érezte.
