Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-05-21 / 21. szám

r Evangélikus Élet 54. ÉVFOLYAM 21. SZÁM 1989. MÁJUS 21. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 8,50 Ft Ám tanuljon az ember Isten kikutat- hatatlan és megfoghatatlan akaratá­ból: de arra merészkedni, hogy fél is fogjuk - nyaktörő vállalkozás. Luther V­_______________________________________________________/ A LAIKUSOK AZ EGYHÁZ REPREZENTÁNSAI A VILÁGBAN (Részletek dr. Frenkl Róbert elő­adásából, mely elhangzott a Ráday- kollégiumban, az Ökuménikus Ta­nács és a f Nyugat]-Német Protes­táns Egyházak tanácskozásán.) A világi elem részvételének, a laikusok szolgálatának nagy ha­gyományai vannak a magyaror­szági protestáns egyházakban. Nagy visszhangot keltett az Egy­házak Világtanácsa Evanstone-i Nagygyűlésének jelmondata: „A laikusok az egyház reprezentánsai a világban.” Személyes emlékem is van: e témáról tartottam előadást 1957 nyarán a gyülekezeti munká­sok konferenciáján. Akkor nem gondoltam, hogy az 1958-as évet követő három évtizedben ennyire háttérbe szorul a laikus munka az egyházban. Annál keyésbé volt ez valószínű, mert a negyvenes évek nagy ébredési hullámának köszön- hetőleg, jelentős számú, a társada­lom minden rétegét reprezentáló fiatal felnőtt kapcsolódott be a gyülekezetek életébe (az ötvenes években Teológiára is sokan kerül­tek az ébredésből). Az elmúlt harminc év ebből a szempontból jó lehetőséget ad an­nak tanulmányozására, hová veze­tett, milyen következményekkel járt a laikus munka háttérbeszoru- lása az egyházban... A protestantizmustól oly idegen klerikalizmus, hierarchizmus, a túlközpontosított egyházvézetési gyakorlat fő gyökere kétségkívül a hasonló államirányítási modell ha­tása, igénye. A legutóbbi időkig az egyházzal kapcsolatos hosszútávú elképzelés az elsorvadás volt. Nem mond ellent ennek, hogy a hosszú­távú elképzelésen belül, értve ezen a harminc év rövid távját, az állam a megállapodások keretei között sok segítséget nyújtott az egyház­nak, e tekintetben a kapcsolat akár korrektnek is minősíthető. A lé­nyeget, a sorvadást, sorvasztást azonban többek között éppen a laikus munka teljes háttérbeszoru- lása, szorítása tükrözi. Jellemző, hogy a 66-os egyházi törvényekben már nincs szó fel­adataikról, tevékenységükről, csak a világi tisztségviselők választásá­ról szól a törvény. Még jellem­zőbb, hogy számos esetben még erre a procedúrára sem került sor, a formáknak sem tettek eleget, a világi tisztségek hosszú ideig nem lettek betöltve. Sok helyen formálissá vált, illet­ve gyakorlatilag megszűnt a pres­bitériumok működése. 1963-tól fo­kozatosan nőtt az ellentmondás a társadalom, a közélet szerény, de érzékelhető demokratizálódása, a meg-megújuló reformtörekvések és az egyházi élet megmerevedése, dogmatizmusa között. Ezért is érezték veszélyesnek a világiak szóhoz juttatását, hiszen ők egy nyitottabb társadalmi légkörben éltek. Az eddigieken túl a helyzet jel­lemzéséhez feltétlenül említendő a városi hitoktatás megszűnése gya­korlatilag, az egyházi sajtó zsugo­rodása, színvonalának csökkenése, pontosabban egyszínűsége. Részben az említett ébredésnek, a keresztyén családoknak, részben sok lelkész áldozatkész gyermek- és ifjúsági munkájának tudható be, hogy most az egyházi életben, megint megjelenik a világi elem, vannak feladatot vállaló gyüleke­zeti munkások. Vannak, de a szük­ségesnél lényegesen kevesebben. Igazán jószerivel csak azok terhel­hetők, akik gyülekezeti alkalma­kon - bibliaórákon - eddig is rend­szeresen részt vettek. Az eddiginél jobban mozgósít­ható gárdát jelentenek a levelező teológiai tanfolyamot végzettek. Ez az új hároméves képzési forma már a világi, laikusképzés tovább­fejlesztéséhez, különösen pedig foglalkoztatásukhoz is fontos in­formációt jelent. A számos említett negatívum mellett szinte ez az egyetlen pozitívum az elmúlt idő­szakból tárgyunkban. Hogyan tovább? Hogyan for­dítható meg a folyamat? Hogyan élhetünk az egyház javára a meg­újuló állami-, társadalmi élet kí­nálta lehetőségekkel? Ébredést, lelki megújulást nem lehet tervezni, szervezni. De az in­tézményrendszer és működése megújítható, a jelenleg is adott szervezeti keretek, új, friss tarta­lommal tölthetők meg, a munká­ba, a kiszélesedő tevékenységbe sok új ember bevonható. A sajtó hangjának, a vezetési stílusnak, az alkalmak légkörének a megváltoz­tatása építheti a bizalmat, lendüle­tet adhat az egyházi életnek. Bizo­nyos, hogy ebben a folyamatban lényegesek lehetnek, szükségesek személyi változások is, de alapve­tő, az alulról indító, a munkaága­kat helyreállító, fejlesztő munka. Ebben, csaknem minden területen, elengedhetetlen a laikusok részvé­tele. Ilyen elsődleges terület a hitok­tatás fejlesztése, az iskolai hitokta­tás mellett a gyülekezeti hitoktatás kiépítése. Ezzel szervesen függ ösz- sze az egyházi középiskola újrain­dítása egyfelől, az egyházi ifjúsági egyesület működése másfelől. Egyéb funkcióik mellett ezekben a struktúrákban nevelődik a gyüle­kezeti munkások utánpótlása, ki­tüntetetten az egyházi értelmiség, beleértem a majdani lelkészeket is. Ha tehát laikusképzésről beszé­lünk, akkor akár a szervezet, akár a szolgálat oldaláról közelítjük meg a témát, alapvető az ennek tág teret adó ifjúsági munka. Ne feled­jük, hogy épp az említett területek szorultak leginkább háttérbe az el­múlt harminc évben. A társadalmi nyitásban nagy vá­rakozás kíséri, mennyiben tud megfelelni az egyház megnöveke­dett mozgásterének a diakóniai munka terén. Kétségtelen a fogya­tékos gyermekek, a mozgássérül­tek, az idős emberek gondozásá­ban jelentős, sőt speciális az egy­ház szerepe. Új kihívás, nagy feladat az egy­ház részvétele a menekültügyben, a menekültek sorsának a rendezé­sében. Itt is az út elején tartunk. Ez a munka több szempontból kohé­ziót, egymásra utaltságot, egymás­hoz tartozást is jelent. Egyházon belül, az egyház és a társadalom között, de az egyház nemzetközi helyzetében ugyanúgy, az egyházi élet minden területén szükség van a világiak munkájára, a spirituális szolgálatokban is. A két véglet - hogy ti. a világiak foglalkozzanak csak a gazdasági-szervezési kérdé­sekkel, illetve, hogy a másik olda­lon vannak laikusok, akik csak prédikálni akarnak - között húzó­dik a normális új. Kinek-kinek adottsága, képzettsége, illetve a gyülekezet, az egyház igénye sze­rint. Végül vissza kell térnünk Evans- tone jelmondatához. A laikusok az egyház reprezentánsai a világban. A mai magyar társadalomban erő­teljes a felismerés, mennyit vesztett az ország az egyformává silányí- tottságra támaszkodni kívánó mo­nopolizált hatalom miatt, egyide­jűleg óriási az igény a sokszínűség­re, a tartalékok mozgósítására. Nyilvánvaló az is, mennyit torzult az egészséges társadalmi érték­rend, mennyire devalválódtak az erkölcsi értékek, sokfajta káros kö­vetkezménnyel. A keresztyének fel­adatát ebben a helyzetben vizsgálva alapvetően fontos felismerés, hogy az egyházon belüli laikus munka mellett sorsdöntő, tudnak-e a ke­resztyén emberek, városiak és falu­siak, az orvosok, a pedagógusok, a tisztségviselők példájukkal, élet­vezetésükkel, magasabb erkölcsi értékrendjükkel hatni a társada­lomban és a társadalomra. Mert, ami nem változott: ma is csak a keresztyénektől, Krisztus követői- ,től várhatja a világ a feltétel nélkü­li szeretet közvetítését, a másokért való élet elsőbbségét. ÉLŐ VÍZ Jézus mondta: „Hagyj békét neki, az én temetésem idejére tartogatta ő ezt-” Judás tudta, mi a böjt, mi­lyen pontosan szabályozott étkezési rend, beprogramo­zott lemondás, önmegtaga­dás. Üzlet Isten kiengeszte­lésére... Nem csoda, hogy megborzadt, amikor Mária gondolkodás nélkül széttör­te nárdusolaj-edényét. Akkor virágvasámap elő­estéje volt. Nagypéntek ár­nyéka már ráesett Jézus arcára. Senki- sem vette észre? Talán Mária sem? Jé­zus arca és keze neki mindig ragyogó volt, mint a nap. De Jézus észrevette őt és mosolygott reá is... Ha Mária lelki- állapotát ábrázolni akarnánk, akkor talán az olyan lenne, mint a pacsirta szünettelen lebegése az áprilisi égen: sírással és nevetéssel vegyes csend. Csend? Abban az értelemben, hogy Mária hálateli lényével nem fért össze szemernyi szándékosság sem; biztosan ő maga sem ébredt tudatára hálás vol­tának. Észre sem vette, hogy ad vala­mit.' ő csak kapott; ajándék volt neki minden óra: közel lehetett a Mester­hez, aki életre keltette halott testvérét. Ki a főszereplő ebben a történetben? Mária vagy Jézus? Jézus szemében Mária, hiszen azt mondta róla, hogy ennek az asszonynak a tettét hirdetni fogják mindaddig, amíg az evangéliumot prédikálják. Mária’ szemében pedig Jé­zus, hiszen ő az ünnepszerző, az ő jelen­léte kapcsán telt meg a szoba a drága­kenet illatával. Ünnepi óra volt az Jézusnak is: még-’ is akadt valaki, akivel megoszthatta áldozatútjára indulásának fájdalmát és mérhetetlen örömét. Mindkét oldali’ adás és elfogadás volt az, ajándék. Va­laki összetörte alabástrom-edényét. | Mária története kapcsán lehetetlen nem gondolnunk egy másik asszonyra is, aki ugyancsak összetörte ala­bástrom-edényét, s tartal­mát kiöntve Jézus lábára, könnyeivel öntözte, s hajá­val törölgette azt. Ezt az asz- szonyt is védelmébe vette Jé­zus kárhoztatóivai szemben, sőt meg is dicsérte, hogy „sok jelét adta szeretetének". Úr Jézus pedig te szeretted őt na­gyon! Te bíztál benne, amikor elküld­ted őt: „menj el és többé ne vétkezzél!" Te ébresztettél benne is bizalmat a ke­gyelem mélysége iránt. A te szavad en­nek az asszonynak nem „törvény” volt, hanem kegyelem, új erő, új élet forrása. Jött valaki, aki komolyan vette, s a hullámvölgy mélyén is teljesnek látta életét. Ez valami egészen más volt, mint „menj el, és legalább próbáld meg... ha nem bírod, folytathatod a régit." A bünbocsánat hite teljes életújulást hoz. „A régiek elmúlnak és újjá lesz minden." Anna-Maija Raittila Hálaadás Győrújfaluban „SZÍVÜNK HÁLAÉNEKE” Az alig 200 lelkes győrújfalui gyülekezetben (Győr filiája) temp- lomépitési évfordulón, frissen re­novált templomban, ünnepi isten- tisztelet volt Cantate vasárnapján. Emlékezetes esemény az ilyen: az érkező püspök fogadása virággal, zsúfolt templom, Luther-kabátos lelkészek, emlékeztető és bátorító igehirdetés, örömöt sugárzó tekin­tetek, ünnepi asztal az ünnepség végén. Látszatra ez történt Győr­újfaluban is. Mégis, valahogy más volt mint szokvány-alkalom. Azzal kezdődött, hogy dr. Nagy Gyula püspök és felesége nem a templomhoz, hanem Mesterházy Lajos gondnok otthonába érke­zett, ahol a gondnok-házaspár vendégszeretetét élvezve, kötetlen beszélgetés alakult ki - jó egy órán át - az egyházkerület püspöke és a gyülekezet vezetői - köztük Né­meth Ferenc gyülekezeti jegyző - között. - A templomnál volt virág, presbiterek sorfala, de nem „hiva­talos” üdvözlés hangzott el, hanem Tóth Ákos második osztályos és Tóth Orsolya óvodás köszöntötte a püspökházaspárt: jelképezve a gyülekezet kicsinységét, de a jövő­be vetett reménységét is. A templomot nem a környékbeli gyülekezetekből jött vendégek töl­tötték meg zsúfolásig, hanem a helybeliek. Igaz, szép számban vol­tak római katolikusok is. (Még az anyagyülekezetből is alig jöttek néhányan, mert ugyanebben az időpontban volt a konfirmáció a győri öregtemplomban.) Az évfor­duló sem évszázados volt: mind­össze 40 évvel ezelőtt kezdték épí­teni a győrújfalui templomot. Em­lékezésben mégsem volt hiány. Maga a gyülekezet több évszázad­ra tekinthet vissza. Saját templo­ma építéséig helybeli iskolájában és az anyagyülekezet templomá­ban élte’ az istentiszteleti életét. A kicsiségből származó gondok, árvizek pusztítása, háborús veszte­ségek jellemezték ezt a múltat. Luther-kabátos lelkészek kísére­tében vonult a püspök a templom­ba. Láttukra „fényesedni” kezdtek a szemek. „Idegen” csak Vető Ist­ván kerületi lelkész volt köztük, (Folytatás a 3. oldalon) Meghívó gyenesdiási diakóniai evangelizációra (1989. július 14-19.) Minden érdeklődőt szeretettel hívunk erre az evangefcációra és konferenciára; olyanokat is, akik indítást kaphatnak arra, hogy Evangélikus Egyházunk Diakó­niai Intézményeiben végezzenek el­hívásra épülő szolgálatot idősek, vagy betegek között; olyanokat is, akik gyülekezeti keretben kívánják megvalósítani Jézus követésre hívó szavát, hogy legyenek irgalmas sa- maritánusok. Szeretnénk, ha sokan meghalla­nák a hívó szót és részt vennének ezen a diakóniai evangelizáción! Július 14-én, pénteken este 6 órá­ra kell megérkezni, s vacsora után 7-kor lesz a konferencia megnyitá­sa. Július 19-én szerda délben lesz vége. Lesznek reggeli és esti áhíta­tok, bibliakörök és bibliatanulmá­nyok, előadások és esti beszélgeté­sek, séták és balatoni fürdés. Részletesebben: a reggeli áhíta­tokat Zászkaliczky Pál lelkész tartja „Jézus hív” címmel. Kiket és mire hív Jézus? így sorjáznak a reggeli áhitatok címei: bűnösöket (Mt 9,9-13), életújulásra (Lk 19,1-10), sáfárságra (Mt 25,14-30), békességben való életre (Kol 3,12-17), és az utolsó reggeli üdvösségre (Mt 22,1-14). Ez az al­kalom egyben úrvacsorái alkalom is lesz. Az esti áhítatokat Csizmazia Sándor lelkész tartja „Jézus küld” címmel. Mire küld minket Jézus? A kérdésre az esti áhítatok címei így válaszolnak: evangélium hirde­tésre (Mt 10,7-10), világosságban való járásra (Jn 12,35-36), „a má­sodik mérföldre” (Mt 5,38-42), gyümölcsöt teremni (Jn 15,14-16), valamint munkára (Mt 21,28-32). A reggeli és esti áhítatok igéit és címeit azért írjuk le, hogy előre lehessen készülni az igei alkalmak­ra, mert kiscsoportos bibliakörök­ben éppen ezekkel az igékkel kap­csolatosan szeretnénk beszélgeté­seket folytatni, hogy még jobban elmélyítsük önmagunkban Isten igéjének a mondanivalóját. Érdekes és izgalmas előadást vá­runk dr. Frenkl Róbert egyházke­rületi felügyelőtől is, aki „Diakó- niánk helye a holnap egyházában” címmel szól a konferencia résztve­vőihez. Három bibliatanulmányt kapunk „aktív keresztyénség” cím­mel Balicza Iván lelkésztől, aki az Ap. Csel alapján szolgálatunk be­felé és kifelé irányultságáról, vala­mint a szolgálatra való alkalmas­ságról szól. Elhangoznak még informatív szándékú előadások is, e sorok író­ja, szólok négy előadásban alapve­tőnek számító és szolgálatunkban fontos kérdésekről: az öregedés kérdéséről, a halál és a gyász témá­járól (összefoglaló néven: thanato- lógia), a harmadik előadás a ki­mondott szó hatására hívja fel a figyelmet (röviden a logotherápiá- ról), a negyedik előadásban pedig ún. különlegés élethelyzetekről hallhatunk (devianciák). Beletartozik még a programba az „esti beszélgetések” alkalma is: első este ismerkedés, második este dia­meditáció lesz „Mi élteti az embert?” címmel, harmadik este pedig ez a cím: mi vár minket odahaza ? Negye­dik este arról beszélgetünk, hogyan adhatunk „hírt magunkról”? Utol­só este tábortűz, hogy mindenki egy kis lángot vigyen haza. Részvételi díj: 800 - Ft. Jelent­kezni lehet június 30-ig a követke­ző címre: Budai Evangélikus Sze­retetotthon, 1029 Budapest, Bá- thori László u. 8. A konferencia szervezői és az előadó, szolgáló társak nevében szeretettel hívom a szolgálatra ké­szülőket Gyenesdiásra! Várjuk a jelentkezését! Ribár János FINN-MAGYAR-ÉSZT LELKÉSZKONFERENCIA ÉSZAKON A finn-ugor evangélikus lelkésztalál­kozóknak már fél évszázados tradí­ciója van. Az utóbbi időben ötéven­ként találkoznak egymással Magyar- ország, Finnország és Észtország evangélikus lelkészei, hogy megvitas­sák közös kérdéseiket és ismerkedje­nek egymás egyházi életével. A legutóbbi két lelkésztalálkozó 1981-ben Finnországban (Iisalmi) és 1985-ben Budapesten került megrendezésre. Ezen a nyáron, augusztus 20-29. között, ismét Északon kerül majd sor a neveze­tes találkozásra. A Finn Evangéli­kus Egyház - nagyszámú finn és néhány külföldi résztvevő mellett - huszonöt magyar és öt észt evan­gélikus lelkészt hívott meg Finnor­szágba. Először egy közép-finnor­szági konferenciai központban ta­nácskozik a lelkészkonferencia a hívők egyetemes papságáról (a nem-lelkészek szolgálatáról az egyházban), a lelkészi szolgálatról a modern világban és az egyházhű­ség - ökumenikus nyitottság kér­déseiről. A találkozó második felé­ben Mikkeli püspöki székhelyet keresik föl a résztvevők, majd Suo­mi számos gyülekezetében végez­nek istentiszteleti szolgálatokat és ismerkednek a finn gyülekezetek mai életével. A konferencia Helsin­kiben fejeződik be. A hármas finn-magyar-észt lel­késztalálkozó házigazdája dr. Ka- levi Toiviainen mikkelii püspök. A magyar lelkészdelegációt dr. Nagy Gyula püspök vezeti. A ma­gyar lelkészek április közepén egy­napos tanácskozáson közösen ké­szültek fel Budapesten nyári kül­detésükre. Eltemették dr. Ijjas József ny. kalocsai érseket Nagyszámú hívő jelenlété­ben, mély részvéttel búcsúztat­ták május 8-án a kalocsai fő­székesegyházban a 88 éves ko­rában elhunyt Ijjas József kalo­csai érseket. A gyászmisét Pas- kai László esztergomi érsek, a magyar püspöki kar elnöke ce­lebrálta. Az elhunytat Dankó László kalocsai érsek búcsúztatta, méltatva annak egyháza, hazá­ja és a béke szolgálatát, majd felolvasta II. János Pál pápa részvéttáviratba fogalmazott üzenetét. Jn 12,7

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents