Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-04-30 / 18. szám

Í1 Evangélikus Élet 1989. április 30. NAPRO D Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádsá­gomat, szeretetét nem vonta meg tőlem. - Zsolt 66.20 VASÁRNAP Isten rendelt egy napot, amelyen igazsá­gos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonysá­got adott midenki által azzal, hogy feltámasztotta a halálból. - ApCsel 17,31 (Zsolt 82,8 - Jn 16,23b-28(29-32) - lTim 2,1-6a - Zsolt 30 - Mt 6,(5-6)7-13(14-15) Aképpen jő el, amiképpen láttá­tok őt felmenni a mennybe - hangzott az ígéret, amikor Jézus alakja lassan eltűnt tanítványai szen- me elől. Tegyük hozzá a másutt közölt kijelentést: hatalommal jő el és dicsőséggel, igazsággal és ítélet­tel. Ezért készül Isten népe a félelem es reméynség vegyes érzelmével erre a találkozásra. HÉTFŐ Ugyan ki értette meg az Úr szándékát vagy ki lett az 5 tanácsadójává? Bizony, tőle, általa, és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen. - Rom 11,34.36 (Jób 11,7 - lKir 3,5-15 - ApCsel 2,1-13) Az uralkodásra való hajlandóságunk miatt nemcsak egymást, de még az Istent is szeretnénk irányítani. Rá kell ébrednünk Isten végtelenségére, ' de szeretetére is, amit Jézus Krisztus által valóság­ként belehelyezett ebbe a világba KEDD Isten háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtart­juk. - Zsid 3,6 (1 Móz 35,15 — Mt6,5-15 - ApCsel 2,14-28) Az az épület, amelyben a mi mennyei Atyánk munkálkodik, amelyben Jézus Krisztus szolgál, amely felett szeretetével és igazságával ural­kodik, mi magunk vagyunk. Élő házzá tesz minket, ahol az ő Szentlelke lakik mindaddig, amíg a hit merészségében élünk. Amikor nem vesszük igénybe az Úr irányítását az életünkben, akkor hamar nyil­vánvalóvá válik rólunk: nem vagyunk Krisztus mű­ve, háza. SZERDA Add, hogy szívem intelmeidre hajoljon, ne a haszonlesésre! - Zsolt 119,36 (lTim 6,7 - Jn 17,20-26 - ApCsel 2,29-36) Mi adja a biztonságot az életemnek, a pénz megragadás vagy az Úr jelenlé­te, az Úrba vetett bizalmam. Tudom-e a körülmé­nyeimet Isten szeretetében látni? Meggyőződhetsz arról, hogy a pénz szerelme eltávolít téged az élő Istentől. Uram tisztítsd meg szívemet a hamis biz­tonságérzettől. Mennybemenetel ünnepe - Krisztus mondja: Én pedig ha felemeltetem a földről, mindeneket magam­hoz vonok. — Jn 12,32 CSÜTÖRTÖK Ha pedig vétkezik valaki, van pártfo­gónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus. - lJn2,l (Zsolt 38,5 - Lk 24.[44-49]50-53 - ApCsel l,3-4[5-7]8-ll - Zsolt 47-Jn 17,20-26) Isten meg­magyarázhatatlan szeretetét élvezhetjük Jézus Krisztusban. Nem olvassa fejünkre a botlásainkat vagy a sárba csúszásunkat, nem feketít be, hanem lehajol, felemel, vére által megtisztít, új élettel aján­dékoz meg. Ezzel az irgalmas Jézussal érdemes egy közösségben lennünk. PÉNTEK Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, hálaadás közt éljünk, és szolgáljunk Isten­nek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. - Zsid 12,28 (2Móz 34,9 - Jel 1,4-8 - ApCsel 2,37-41) A gondolkodásunkról árulkodik az életvitelünk. Ha csak színből tisztelem az Istent, akkor a közömbös­ség, a langyosság, az érzéketlenség lesz láthatóvá az életemben. Pedig nagy a tét. Nem közömbös, mellé­kes dologról van szó, hanem az örök életről vagy az örök kárhozatról. Elfogadhatom a mentő szeretetét, de el is utasíthatom. Ebben az esetben pedig a lángo­ló szeretetével fogok találkozni. SZOMBAT Szövetséget kötök velük, hogy békében legyenek. - Ez 34,25 (Róm 5,1 - Jel 4,1-11 - ApCsel 2,42-47) Népek, emberek szövetséget kötnek egy­mással, hogy egy célért éljenek. Az ember nagyravá- gyása sokszor felborítja a kitűzött célt. Isten örök I érvényű szövetséget kötött velünk. Az Ő szövetsége I a mi hűtlenségünk ellenére is megmarad. Nem pirul I az arcunk ezt látva? ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1989. április SO-án Deák tér de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. 11. (úrv.) Hafenscher Károly, du. 6. orgonaze­nés istentisztelet: Trajtler Gábor (orgonái: Virág András). Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. ifjúsági istentisztelet: Isó Zol­tán IV. évf. teológus. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, déli 12. (ma­gyar) Kertész Géza. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Fabiny Ta­más. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Fabiny Tamás. Zugló de. 11. (úrv.) Szabó Lajos. Kerepesi út 69. de. 8. Szabó Lajos. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lajos. Kassák Lajos u. 22. de. 11. Reuss András. Frangepán o. 43. de. 8. Reuss András. Vád út 129. de. negyed 10. Reuss András. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Pintérné Nagy Erzsébet. Soroksár-Újtelep de. fél 9. Pintérné Nagy Erzsébet. Pestlőrinc de. 10. Havasi Kálmán. Pestimte (református templom: Rákóczi u. 83.) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest We- kerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Bizik László. Rákospalota Nagytemp­lom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. 10. Mátyásföld de. 9. Szalay Tamás. Cin- kota de. fél 11. Szalay Tamás. Rákoshegy de. 9. Vető Béla. Rákoskeresztúr de. fél 11. Vető Béla. Rákoscsaba de. 9. Kosa László. Rákos­liget de. 11. Kósa László. Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Mik­lós, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Szilas Attila, du. 6. Hegyi Péter. Toruckó tér de. fél 9. Szilas Attila. Óbuda de. 10. Nagy István. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. (úrv.) Scholz László, de. 11. Scholz László, du. fél 7. Pest- hidegkút de. fél 11. Modori u. de. fél 10. Kelenföld de. 8. Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Bencze Imre. Német­völgyi út 188. de. 9. Bencze Imre. Budafok de. 11. Rozsé István. Csillaghegy de. fél 10. Do­nátit László. Csepel de. fél 11. Mezősi György. MENNYBE­MENETEL ÜNNEPE Jn 14,1-12 OROMHÍR HAJLÉKTALANOKNAK Világszerte gond a lakásínség. Szívszorító látvány a világvárosokat körülvevő bádogvárosok nyomora, az utcán hálók tömege. Sokszáz millió ember csak hírből ismeri „az én házam az én váram” biztonságát, megnyugtató lelki élményét- Szelídebb formában nálunk is ismerős a helyzet. Tízezrével tartják számon a tanácsi hivatalok a saját otthonra, lakásra várókat. Ezrével élnek az önálló életet, pályát kezdő fiatalok a testet-lelket megviselő albérlet kilátástalanságában. Sokakat akadá­lyoz ez az áldatlan állapot a családalapításban, a gyermekáldás elfoga­dásában, talentumaik, képességeik kiteljesítésében önmaguk és az or­szág javára. Van azonban egy másfajta hajléktalanság is. Nem anyagi természetű, de a következménye legalább olyan siralmas. Ez a lelki hajléktalanság. A lelkileg sehova, senkihez nem tartozás védtelensége. Lehet, hogy az ilyen emberek anyagi viszonyai rendezettek, beleértve akár a luxusla­kást és nyaralót, az emberi lét lelki régióit tekintve mégiscsak érzelmi ágyrajárók, morális csőlakók, szellemi lelencek. Nem újkeletű ez a lelkiállapot. Jézus korában is voltak lelki közösségeken kívül rekedtek. Ezért szólt először kortársaihoz és ma hozzánk vigasztaló szóval: az én Atyám házában sok hajlék van. Ez a lelki biztonság, oltalom, védettség, rendezettség, összeszedettség, „csinosodás", megerősödés ígérete. Aho­gyan az embernek nemcsak testet tápláló kenyérre van szüksége, hanem szellemi eledelre is, hasonlóképpen nemcsak a „porhüvelyünknek” kell szép, világos, lakható otthon, hanem a lelkűnknek is. Földi hajlékunkat mi építjük. Lelki hajlékunkat Isten ajándékozza. De hol van ez az atyai hajlék? Mennybemenetel ünnepén mindig előkerül a kérdés. Mint tudjuk, az első űrutazás hőse sikeres visszatéré­se után kijelentette, hogy sem Istennel, srm angyalokkal nem találko­zott az űrben, tehát nincsenek. A tapasztalat igaz, a következtetés végtelenül naiv. Isten lélek, országa lelki ország. A menny nem a mi Földünkhöz hasonló égitest, vagy tartomány a világmindenség mérésekkel meghatá­rozható pontján. Odajutni nem fizikai távolságok megtételével, briliáns technikai eszközök .segítségével lehet. „Oda” nem űrhajó visz, hanem Jézus. Isten „látása” nem vizuális élmény, hanem a hit tapasztalata. Jézus sokszor szólt az örök életről, a mennyei hazáról. Nem adott azonban helyszinrajzot róla. A mennyről szóló Ígéretei nem „kulcslyu­kak”, amiken át bekukucskálhatnánk a túlvilágba. Egyelőre hitben járunk és nem látásban. Még nem vagyunk a célnál, a színről színre megtapasztalás bizonyosságában. De van utunk! Ez az út ő maga. Emberi létünk csodás igazsága, hogy Isten szeretetével veszi körül a világot és kegyelmesen közösséget vállal velünk emberekkel. Cselekvé­sünknek, az evangélium erejéből táplálkozó életfolytatásunknak lelki bázisa. Életünk a földön biológiai létformához kötött. De több is annál. Áttöri a múlandóság korlátáit. Már most otthon érezhetjük magunkat Isten atyai szeretetében és ez a közös „hajlék” embertársainkkal is testvéri közösségre visz. Baranyai Tamás IMÁDKOZZUNK Istenünk, Te voltál nekünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Ámen 99 Uram, kihez mehetnénk? Örök élet beszéde van nálad.” (Jn 6,68) Ezzel a címmel rendezzük meg idén a Gyenesdiási Országos Ifjúsági Konfe­renciákat. Szeretettel hívjuk és vátjuk az evangélikus fiatalokat gyülekeze­teinkből. Konfirmált fiatalokat hivunk, elsősorban olyanokat, akik már aktívan részt vesznek a gyülekezetek életében. A konferenciák időpontja: 1. június 18.-június 24. 2. július 23.-július 29. 3. július 30.-augusztus 5. 4. augusztus 13.-augusztus 19. 5. augusztus 20.-augusztus 26. A IfGnfprpnfMa icáman Rcfp dődnek és szombat délben fejeződnek be. A részvételi díj 1200,- Ft, melyet helyszínen kell befizetni. Á jelentkezéseket 1989. április 30-ig írá‘ oan kérjük az alábbi címre: Szabó Lajos 1147 Budapest Lőcsei út 32. Kéijük a határidő pontos megtartó sát. A felvételnél a jelentkezési sorján det figyelembe vesszük. A gyenesi találkozásig hordozzuk egymást és a konferenciák ügyét imád­cq (vKon I Boncsérné Pecsenya Anna SAJTOOSZTALY AJÁNLATA megjelent a Miatyánk és az Apostoli hitvallás öku­menikus fordítása egy la­pon. Ára: 2 Ft. Megrendelhető, megvá­sárolható a Sajtóosztá- yon (Puskin utca 12.) Mennybemenetel ünnepén az oltárte­rítő színe: fehér. A délelőtti istentiszte­let oltári igéje: Csel 1,1-11; az igehirde­tés alapigéje: Jn 14,1-12. Budapesten, 1989. május 4-én, Mennybemenetel ünnepén Deák tér de. 11. de. Pintér Károly, du. 6. (úrv.) Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Gáncs Aladár. Karácsony Sándor n. 31-33. du. 6. Kertész Géza. Thaly Kálmán u. 28. du. 6. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Fabiny Tamás, du. 6. Fabiny Tamás. Zugló de. 11 (úrv.) Szabó Lajos, du. 6. Szabóné Mátrai Marian­na. Kassák Lajos u. 22. de. 11. Bachorecz Katalin. Újpest du. 6. Blázy Lajos. Pesterzsé­bet de. 10. Pintérné Nagy Erzsébet. Pestlő­rinc du. 6. Havasi Kálmán. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Pestújhely du. 6. Bízik László. Rákospalota Nagytemplom du. 6. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. 10. Cin- kota de. fél 11. Szalay Tamás. Rákosbegy du. 6. Kósa László. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kósa László. Bécsi kapu tér de. 11. (úrv.) Szüas Attila, du. 6. Szilas Attila. Óbuda de. 10. Nagy Ist­ván. XII. Tartsay Vilmos u. 11. du. fél 7. Kőszeghy Tamás. Pesthidegkút du. fél 6. Ta­kács József. Modori u. jde. 10. Kelenföld de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Missura Tibor. Budafok de. 11. Rozsé István. Csüaghegy de. fél 10. Donáth László. Csepel du. 6. Mezősi György. Húsvét után 5. vasárnap az oltárterí­tő színe: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Jk 1,22-27; az igehirdetés alapigéje: Lk 11,5-8. A cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik" A Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ) Ténylegesen 1988. október 12-én, de jogilag csak 1989. február 23-án ala­kult meg újra az 1912-ben alapított Magyar Cserkészszövetség. Az idősebb generációnak sok ta­pasztalata van ezzel a nagy múltú, ne­mes ifjúsági mozgalommal kapcsolat­ban. Az evangélikus egyházközségeknek, iskoláknak (pl. a fasori gimnáziumnak) és szervezeteknek (pl. a Pesti Luther Szövetségnek), de még a soproni Evan­gélikus Teológiai Akadémiának is volt cserkészcsapata. Sok evangélikus gyer­mek, ifjú tevékenykedett, élte cserkész­életét más fenntartó testületek által ala­pított csapatokban is (akár más egyhá­zakéban, akár üzemekében stb.). A cserkészetre ugyanis az volt a jel- - lemzö - s ezért is idéztük mottóként a meghatározó 2. cserkésztörvényt -, hogy valláserkölcsi alapon állt, s alkal­mazta Baden-Powell ifjúság-pedagó­giai módszerét. Nem volt „hitbuzgalmi egyesület” - és toleráns volt már akkor, amikor ez a szó még egyáltalán nem volt közismert. Ebben a szelletében kíván foglalkoz­ni a magyar ifjúsággal az újjászületett Magyar Cserkészszövetség is, melynek egyetlen mondatban összefoglalható célkitűzése: a gyermekek olyan nevelé­se, hogy demokratikusan gondolkodó emberebb emberré és magyarabb ma­gyarrá váljanak. Jelvénye - a hagyo­mánynak megfelelően - a szent koro­nával ékesített cserkészliliom. A Szövetség és csapatai a felvétel és munkájuk során faji, felekezeti, szár­mazási stb. szempontok alapján meg­különböztetést nem tesznek. Tisztelet­ben tartják az Alkotmányt és az ország törvényeit. Semmiféle párt vagy egyéb szervezet, egyesület irányítása alatt nem állanak. A csapatok szeretettel fogadják az önként jelentkezőket az ökumené szel­lemében - tehát bármilyen felekezeti hovátartozástól függetlenül. Sőt, azo­kat is várjuk, akik ez ideig vallásos nevelést egyáltalán nem kaptak, de-----1------------' /I« ~~ ií 'ÜÍ\ W HÍREK fhUl w A Dán Evangélikus Egyház taglétszáma KALME-szemináriuin a keresztelések számának csökkenése, illetve stagnálása miatt 35 év múlva a lakosság 90 százaléka helyett csak 80 százalék lesz, Koppenhágában pedig a jelenlegi 80 helyett 60 százalék. A dán szociológiai intézet felmérései szerint a lakosság 75 százaléka egyáltalán nem, vagy csak nagy ünnepeken jár temp­lomba - 1964-ben ez az arány még csak 63 százalék volt. 12 százaléknak ezzel szemben hetenként legalább egyszer van valamilyen kapcsolata az egyház­zal: részvétel istenitszteleteken, más összejöveteleken, diakóniában. A ke­resztelések aránya 1985-ben 80,6 száza­lék volt, 1986-ban 80,5 százalék - a fővárosban 1985-ben 56, 1986-ban 57 százalék. (Church News from Den­mark - szp) Az Európai Kisebbségi Evangélikus Egyházak Kommunikációs Bizottsága (KALME) az egyházi sajtó női munka­társai részére április 17-21. között sze­mináriumot rendezett Weimarban (NDK). Egyházunkból Aklanné Ba­logh Éva sámsonházai és Kovácsné Tóth Márta vönöcki segédlelkész vett részt az alkalmon. Előkészületek a Nők Világhnanapjára 1990-ben A Nők Világimanapjának NDK- beli bizottsága április 21-24. között ülést tartott Potsdamban. Az alkal­mon egyházunk és az ökumenikus tanács képviseletében részt vett dr. Muntag Andorné budapest-fasori lelkész. HAZAI ESEMENYEK Kép-, film- és hangtár az Evangélikus Múzeumban Az elmúlt hónapokban új gyűjtemé­nyi egység jött létre Evangélikus Orszá­gos Múzeumunkban. Kinczler Gyula ny. mérnök, kőbányai egyházfelügyelő önkéntes munkájának segítségével fo­lyamatosan összegyűjtöttük és az utó­kor számára megőrizzük az egyházunk múltjának és jelenének minden fellelhe­tő kép-, film- és hanganyagát. A gyűjtemény tárgyát képezi ennek megfelelően minden jelentős egyházi személy és cselekmény fényképen, fil­men vagy videó-felvételen készült kép- és hanganyaga - utóbbiak között jelen­tős Fekete Sándor rendelkezésünkre bo­csátott több száz, prédikációkat és elő­adásokat tartalmazó kazettája - vala­mint az egyházi ingatlanok (templo­mok, imaházak, parókiák) és ingósájgok (oltárok, oltárképek, textíliák, ötvöstár­gyak) fennmaradt és ma is folyamato­san készülő felvételei. Másolatokban a korábbi évszázadok metszeteit, rézkar­cait is feldolgozzuk és katalogizáljuk. Az Archívum jelentős részét képezi a külföldi egyházi szolgálatokról, vala­mint a régi zsinatokról, gyűlésekről, évfordulókról és különösen is a Luthe­ránus Világszövetség VII. Budapesti Nagygyűléséről készült kép-, film- és hanganyag. Külön is jelentős egység a Teológiai Akadémia - korábban Fa­kultás - tanárainak és diákjainak, köz­tük tablóinak az emlékanyaga. Szép anyag gyűlt össze az egyházi középis­kolák és felsőoktatási intézmények anyagából, így még az egykori eperjesi - majd Miskolcra költözött - Jogaka­démia működéséről is. Múzeumunk örömmel veszi azok je­lentkezését, akik további adományok­kal - lehetőleg a fényképanyag negatív- jainak rendelkezésre bocsátásával is - készek gazdagítani ezt az utókor szá­mára is oly jelentős gyűjteményt. Cí­münk 1052 Budapest, Deák tér 4. Fabiny Tibor Sárvár Április 2-án délelőtt Trajtler Gábor zenei igazgató a sárvári és a tábapátyi istentiszteleteken azigehirdetés (Szolgá­latát végezte, délután pedig a sárvári templom műemlék orgonáján koncer­tet adott. gatók. A két gyülekezet a teológusnap alkalmából 22 410,- Ft adománnyá támogatta lelkészképzésünket. laifJUáSi; Részletfizetésre üdülhet Őrség- Alpokalján, Rábagyarmaton. Két-' szobás, összkomfortos egész pa­rasztház öt fekvőhellyel júliusig és szeptembertől napi 600 forintért ki­adó. Cím: Nagy László 2100 Gödöllő, Fácán sor 13. kor alatt minden gyermek felvételéhez szükség van természetesen írásbeli szü­lői beleegyezésre!) Tisztában vagyunk azzal, hogy a gyermekek olyanokká válnak, amilyen példát a vezetők mutatnak. Éppen ezért a vezetők esetében az őszinte is­tenhivő meggyőződés és életvitel elen­gedhetetlen követelmény. Nagy szeretettel várjuk mindazok je­lentkezését is, akik tagjai voltak a Ma­gyar Leánycserkész Szövetségnek, vagy ha életkoruk miatt annak tagjai nem is lehettek, de úgy érzik: egyetérte­nek azokkal a törekvésekkel, amelye­ket a MCSSZ alapszabályában megfo­galmazott, s a jövőben a Szövetség tag­jaként kívánnak dolgozni. A leány- cserkészet munkája különösen fontos a jelenlegi társadalmi helyzetben, hiszen a lányokból lesznek a jövő édesanyái; a nemzet alapja a család, s a család alaphangját, annak erkölcsi tartását többnyire az édesanyák magatartása határozza meg. A Szövetséggel a kapcsolatot köz­pontunkban lehet felvenni,' a budapesti I. ker.-i Művelődési Házban (Bem rak­part 6.); telefonon a Művelődési Ház 152-430-as számán, a hivatalos órák alatt (hétfőn és csütörtökön du. 5 és 7 óra között), mikoris elsősorban volt cserkészek, cserkésztisztek és csapatot alapítani szándékozók részére adunk felvilágosítást. A leánycserkészet kérdésében min­den hétfőn ugyanott kapható részlete­sebb felvilágosítás Tarnáiné Körmendi Edittől, a MCSSZ OIB-tagjától (a le­ánycserkészet képviselőjétől) vagy he­lyettesétől. Cserkésznek jelentkező gyermekek ill. szüleik csak abban az esetben jelent­kezzenek itt, ha lakóhelyük közelében nem tudnak működő vagy alakuló csa­patról, ahol jelentkezhetnének. Postacímünk egyébként: 1519 Buda­pest Pf. 398. Óbuda Április 2-án teológusnapi szolgálat volt a gyülekezetben. Az istentisztele­ten dr. Selmeczi János, a Teológus Ott­hon igazgatója, a gyermekórán Bács­kai Károly II. évf. hallgató szolgált. A gyülekezeti esten a teológusok „A 1 húsvéti hit” címen meditációkat tartot­tak és költemények elmondásával szol­gáltak. Énekkari számokkal a schwel- mi evangélikus gyülekezet (NSZK) énekkara szolgált. Ä szolgálatban részt vett Nagy Zoltán III. évf., Vető András II. évf., valamint Pángyánszky Ágnes és Szolga Tőkés Sándor I. évf. hallgató. A gyülekezet a teológusnap alkalmából 6000,- Ft adománnyal támogatta lel­készképzésünket. A Bp.-Pestlőrinci Evangélikus Egy­házközség szeretettel hívja az Evangélikus Élet olvasóit, gyüleke­zetük barátait és minden érdeklő­dőt 1989. május 15. pünkösdhétfőn de. 10 órakor kezdődő istentiszte­letre templomukba (Bp. XVIII., Kos­suth Lajos tér 4.) az épülő gyüleke­zeti termük és parókiájuk ünnepé­lyes ALAPKŐLETÉTELÉRE. Az igehirdetés és alapkőletétel szolgálatát dr. KARNER ÁGOSTON országos főtitkár végzi. Templomunk megközelíthető a metró Kőbánya-Kispest végállo­másától induló piros 35-ös busz- szal: a Városház utcánál kell le- szállni. Egyházzenei áhítat Kőbányán Stockholmi ifjúsági énekkar ad hangversenyt a X. Kápolna u. 14\ sz. alatti evangélikus templomban május 2-án, du. 6 óra kezdettel. Igét hirdet Fabiny Tamás lelkész. Min­den érdeklődőt szívesen látnak. Kezdő lelkészeknek zongorát ajándé­koznánk. „Mielőbb” jeligére. A Fasori öregdiákok Baráti Kőre értesíti az érdeklődőket, hogy a Dr. Renner János kamarakiállítás a gim­náziumban folyó átalakítási munkák miatt nem április 24-29. között a Fa­sorban, hanem május 15-19. között a volt Deák téri Evangélikus Leány- gimnázium dísztermében (Bp. V. Sü­tő u. 1.) lesz. A kiállítás megnyitó előadását Szegő Miklós a Baráti Kör társelnöke tartja május 15-én 16 óra­kor. A kiállítás a többi napon 14-18 óráig tekinthető meg. Dr. Nyiredy Szabolcs c. egyetemi docens Galgaguta-V any arc Április 9-én teológusok szolgáltak a két gyülekezetben. Vanyarcon dr. Sel­meczi János, a Teológus Otthon igaz­gatója, Galgagután pedig Vandlik Pál III. évf. hallgató hirdette Isten igéjét. A teológusok mind a két gyülekezetben gyülekezeti délutánon „Jézus, a mi Pásztorunk” összefoglaló címmel me­ditációkkal, versmondással és énekszá­mokkal szolgáltak. A szolgálatban részt vettek: Baranka György és Vető András II. évf., valamint Fűké Sza­Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLÖS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 382-360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Nyomdaipari Fényszedő Üzem (897041/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 88.20054 PETŐFI Nyomda, Kecskemét Felelős vezető: BIRKAS BÉLA vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi terjesztés az Evangélikus Élet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 220 Ft, egy évre 440 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem őrzünk mea és nem adunk visszal A XX. kerületi Jáhn Ferenc (délpesti) kórházban minden vasárnap délelőtt 10 órakor protestáns istentisztelet van a betegeknek. Április 30-án délelőtt evan­gélikus lelkész szolgál. Korrekt úron vennék régiséget, porcelánt, festményt (sérültet is), bronzszobrot, vitrin­tárgyat, antik bútort (javításra szorulót is), órákat, porcelánbabát, Hummel, Herendi, Zsolnay figurát, sétabotot, hagyatékot. Cím: 1081 Budapest, Rákóczi út 75. (udvarban). Telefon: 131-172,410-021 10-18 óra között.

Next

/
Thumbnails
Contents