Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-03-26 / 13. szám
DICSŐSÉG NÉKED, ISTENÜNK! HÚSVÉT IGÉJE Jón 2,3-10 AZ ÚRTÓL JÖN A SZABADULÁS Jézus Jónás próféta esetét önmagára, saját halálának és feltámadásának a meghirdetésére alkalmazta, amikor azt mondta: Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel (Mt 12,40) Ezért a mai napon, a Feltámadás szép ünnepén Jónás próféta szavain keresztül arra a Krisztusra tekintünk, aki meghalt a kereszten, de megszabadult a halálból, és szabaditójává lett mindazoknak, akik hozzá kiáltanak a nagy mélységből. A tenger fojtogató hullámai között vergődött Jónás és a nagy mélység lefelé húzta. Isten iránti engedetlensége miatt jutott ebbe a veszedelembe. Isten azonban könyörült rajta. Jézus az Isten iránti engedelmessége és az ember iránti szerete- te következtében vállalta a halált. Ezzel alávetette magát Isten ítéletének, aki az embernek ezt mondta: Visszatérsz a földbe, mert abból vétettél (IMóz 3,19). Jézus a mi bűneinkért jutott kínos halálra, a mi vétkeinkért temették sirba, és a mi engedetlenségünk miatt szenvedte el a kárhozat gyötrelmét. Isten kihozta Jézust a sírból, ahogyan Jónást is kimentette a hullámsírból. Az Úr feltámadott! Ezt visszhangozza ezen a szép ünnepen az egész keresztyén világ, ezt prédikáljuk a templomokban, és ezt hirdetjük mindenkor a ravatalok mellett is. Ez az örömhír tölti be Isten gyermekeinek szivét. Amit Isten megtett annak idején engedetlen szolgájával, hogy belőle engedelmes prófétát formáljon, akinek a szolgálata által egy bűnös városnak, Ninive népének az életét megmentette, azt tette ő is engedelmes Fiával, aki „engedelmessé lett mindhalálig mégpedig a kereszthalálig’’ (Fii 2,8), hogy az ő engedelmes szolgálata által az egész világot megmentse. Az Úrtól jön a szabadulás számunkra is. Attól az Úrtól, aki megszabadult a halál hatalmából, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Neki hatalma van a bűnök felett is, ezért hozott szabadulást az övéi számára a bűnök mélységéből, a bűn rontásának lefelé húzó örvényéből. Reménytelen élethelyzetben lévő, nyomasztó érzésekkel küzködő, a halál közelségétől félő testvérem, halld meg az örömhírt: „Krisztus feltámadt! Örvendezz halandó, romlásra hajlandó, bűnöknek hajlongó, e nagy csodának" ; Nincs többé olyan reménytelen helyzet, amelyből Ő ne tudna kiemelni. Nincs olyan nyomasztó érzés, amelyből ki ne tudna menteni. Nincs olyan fájdalom, amit nem tudna megszüntetni. Az a Jézus, aki maga is halott volt; de él, mert-feltámadt, Úr a halál felett is. Jézusért felnyílik a halál börtönének hatalmas kapuja és kiléphetünk rajta Isten mennyei világának csodálatos szabadságára. Kiáltsunk mi is élő Urunkhoz, amint Jópás kiáltott a nagy mélységből Istenhez, hogy megszabaduljunk a kételkedésnek, a hitetlenségnek, a tagadásnak a bűneiből és eljussunk Urunk kegyelméből a feltámadás és az örök élet bizonyosságának a magasságába. Pintér János IMÁDKOZZUNK Atyánk, Istenünk, aki kihoztad a halálból a te Fiadat, Jézust, hozz ki bennünket is a bűn, a hitetlenség mélységéből, hogy örvendezve éljünk és szolgáljunk, egykor pedig részesüljünk Jézus feltámadást és örök életet ajándékozó szeretetében is. Ámen.----------------------------------------------------------------------------------X Vék ey Tamás ÉL Ahogy a futó nap az idővel száguld, a várakozás angyalarccá szépül KRISZTUS Jö! KRISZTUS! Látom az örök SZERETET Arcát, s hallom, hogy mondja „Megváltottalak" Tudom, hogy az övé vagyok, Senki, de senki el nem vehet Tőle, Valami fölülmúlhatatlan gyönyörűség hinni, hogy él, s mi őbenne Meg nem halhatunk! V________________________J „D e Ő, mint élő, A temetői sírkövek - beszédes kövek. Elárulják nemcsak az ízlésünket, de azt is, hogyan gondolkodunk az életről és p halálról. Zárókövei egy földi életnek, amely nem tér többé vissza és megismételhetetlen. De sötétek tudnak lenni ezek a temetői sírkövek! Nemcsak a színükkel, de a reménytelenséget sugárzó tartalmukkal. Az, akit szerettünk, aki úgy hozzátartozott az életünkhöz, mint a mindennapi kenyerünk, nincs többé közöttünk... A veszteségek és meghiúsult reménységek kifejezői. Ilyen volt az arimátiai József sírboltjához hengerített nagy kő is, amely a halott Jézus sírját zárta le. Húsvét hajnalán a Jézus sírjához menő asszonyok legnagyobb gondja is a sírkő volt. Ugyan, hogyan győzködnek majd vele? Lesz-e segítség a kő elhengerítésé- re? Az meg sem fordult a fejükben, hogy nem ez a tulajdonképpeni probléma. Hanem az, hogy holtak között keresték az élőt. Olykor Isten gyermekei is a sírt lezáró követ látják csupán. Ha talán nem is az emlékezetükben, de a szívükben elfelejtkeznek arról, hogy Jézus nem maradt a sír és a halál foglya. „De Ő, mint élő, kilépett...” - zengi énekünk. Mindig elszomorít, amikor az újságok így adják hírül valakinek a halálát, hogy „kilépett az életből”. Kínosan kerülgetve az önkéntes halál megnevezését. Jézusról azt adja hírül húsvéti himnuszunk, hogy Ő is kilépett - de a halálból az életbe. Ez a kis „der szócska fel szeretne rázni bennünket reménytelenségünkből. Igaz, hogy Jézus meghalt és eltemették. Igazuk volt az asszonyoknak is, .nagy gondot jelentett volna a sírt elzáró nehéz kő félreto- lása. Nem volt rá szükség: Jézus meghalt, de feltámadott. Osztozott földi sorsunkban egészen a halál gyalázatáig és a sír mélyéig. De ott is Ő lett a győztes! Erre á „de” szócskára milyen nagy szükségünk van! Hiszen a halál - bármily szépnek tűnő hasonlat is - több és más, mint az őszi lombhullás. Addig egyszerű csak a mindenki meghal egyszer sovány vigaszának a tudomásulvétele, amíg nem a szívemhez tartozókról és nem énrólam van szó. S nem elég csak mondani a hitvallásban, hogy Jézus harmadnapon feltámadott halottaiból, hanem hinni is lehet. A hit bizodalmával lehet vallani. Mindnyájunknak vannak sírkővel jelzett vagy jeltelen sírhalmai. Amelyek életünk egy-egy darabját is magukba zárták. S egyszer a mi koporsónkat is szegezik majd, mert ez itt a mi sorsunk. De ennél többet is tudhatunk és remélhetünk. Jézus sírján is sötétlett a kő. Jelképeként, a bűn és halál hatalmának. De jelképeként Isten irántunk való szeretetének is. És a halál, az egymástól való kényszerű elválás fájdalmában eszünkbe juthat : de Ő, mint élő, kilépett! Jézus feltámadása óta így gondolkodhatunk : nagy úr a halál, de Jézus még nagyobb! A gyász fájdalma nagy sebet üthet szívünkön, de Jézus békessége minden emberi értelmet meghalad! Nem tudom, hogy mikor jön el utolsó földi órám és mi vár rám a halálban, de Jézus ott is velem lesz. Ez a „de” nem a konok dac tehetetlen dühe, hanem az Istennel találkozott ember belső öröme, békéje és reménysége. Nem a halál leértékelése, hanem az élő Jézus hatalmának komolyan vétele. Sötétlő sírkövek így lehetnek életre emlékeztető jelképekké. Emlékezve a halálra eszünkbe juttathatják : De Ő, mint élő, kilépet... Sárkány Tibor Jézus halála és feltámadása a festészetben A kérdést a gyülekezet felől néz- zükrNem adunk művészettörténeti fejtegetést. Bevezetésül csak any- nyit: a keresztyén festészetet az első időkben gazdag igei tartalom jellemezte. Ez folytatódott a középkoron át. A templomok falára bibliai történeteket festettek, hogy az olvasni nem tudó nép így ismerje meg azokat. A gótika után (kb. 15. század) jött a nagy változás, amelyet elvilágiasodásnak nevezhetünk. Csak egy-két bibliai téma maradt meg (Jézus születése, halála stb.). De a bibliai téma hovatovább csak ürügy lett, hogy szép tájakat, szép emberi testeket, emberi szenvedélyeket ábrázoljanak. Művészileg Csodálatos alkotások születtek (reneszánsz!), de az igei tartalom nem volt érdekes. Pl. egy golgotái képen Krisztus keresztjénél sokkal fontosabb volt a mögéje festett szép svájci táj. Nem részletezzük a fejlődés meJónás hálaimádságát olvasva ünnepeljük Jézus Krisztus Urunk feltámadását, az „ünnepek ünnepét.” Nem erőszakkal kényszerítjük egymás mellé az ótestamentu- mi hálaadást és a „Krisztus feltámadt!- Valóban feltámadt!" újtes- tamentumi ujjongását, hiszen a gyülekezet emlékezik arra, amit Jézus Krisztus Urunk a Jónás jeléről mondott. A jónási hálaadás azért lehet a Húsvét örömének gerjesztője, mert komolyan veszi a halált, noha „csak" a haláltól való félelmet éli át. Halál torka, mélység, áradat, fej fölött összecsapó hullámok, örvény, fuldoklóra tekeredő hínár, megnyíló, embert elnyelő föld: félelmetes képek. A még félelmesebb tapasztalás rejtjelei. A húsvéti örömének azért több, mert Jézus Krisztust az Atya nem a halálfélelemtől szabadította meg, hanem a halálból hozta ki. És ez egészen más. Sokan olvashattak testvéreink, közül is a burjánzó „halálirodalom’’ műveiből. Vallomásokból, amelyeket a „visszajöttek" mondtak el. Tartózkodást parancsolnak ezek az élmények, mert élő nem mondhatja el, milyen a halál. Kimondhatatlan jó érzésről beszélnek, vonzó fényről. Szinte fájlalják, hogy vissza kellett jönni. A halál más. A Szentírás, a bűneiét. Csak annyit, hogy századunk újrh ráeszmélt a templomművészet igazi feladatára. Rájöttek, hogy a feladat nem a díszítés, hanem a „prédikálás”, az igei üzenet ábrázolása a művészet eszközeivel. Ez a művészet nemcsak a szemet gyönyörködteti, hanem építi is a gyülekezetei hitben. Öröm ez, ha ezzel a templom- művészettel találkozunk újra meg újra hazai evangélikus templomainkban is. Szép példa erre a Budapest melletti nagytarcsai templom szárnyas oltára.. Ez a szárnyas oltár az egyházi esztendő során többször is elfordítható és az ünnepkör jellegének megfelelő képet mutatja. Mostani írásomban- Nagypéntek és Húsvét kapcsán- szeretném bemutatni a passió- és a húsvéti oltárt, és ezzel szemléltetni: hogyan ábrázolja Nagypéntek és Húsvét üzenetét a festészet eszközeivel. Lássuk az oltár felépíténeink miatti ítélet legmélyét látja benne, ahol nem szelíd fénnyel, kellemes jóérzéssel, hanem Isten igazságos ítéletével találkozunk. A halálban Istennel van dolgunk, illetve neki van dolga velünk. Elgondolkodtató, ahogyan Jónás is halálfélelmében nem egyszerűen ijesztő jelenségekkel, hanem Istennel magával találja szemben magát. Jónás imádságát azért vesszük át szívesen Húsvétkor, mert a halálfélelem sötétjét a „de Te, Uram Isten!" ujjongásának a fénye töri át. „Krisztus világossága!” - hangzik évszázadok óta, háromszor, egyre emeltebb hangon a diadalkiáltás. Mert - Reményik Sándor Prohászka püspök halálára írt versének egy sorát idézve - „harmadiknak Isten is beszél.” Nem csupán ember és halál között dúl félelmes csata, párviadal, közbeszól az az Isten, akinek egyedül lenne joga végérvényes csapással, a halál csapásával leteríteni az embert. De Ő irgalmasan szól' közbe: életet teremt a pusztulás helyén. Jónás imádságának „de, Te Uram Isten!” fordulata az egész mindenséget betöltő erővel szólal meg a halálba menő Jézus szájából: „...de harmadnap feltámad!" Nem dátumot jelöl itt Jézus Krisztus Urunk, hanem az Atya féltését az Evangélikus templomok című album alapján. (Bp. 1944) Az oltár 1941-ből való, Révész István lelkész tervezte és Csipkay Zoltán festőművész készítette el. A famunkát Tóth József budapesti asztalos végezte. Az oltár a Nyomorultak reménysége címet viseli és a címben jelzi az oltár alapgondolatát. Böjtben csukott. Becsukva Jézust, mint Isten áldozati bárányát ábrázolja fekete alapon intarziában, finom arany kerettel szegélyezve. A. keresztes bárány alatti hullámvonal az örökkévalóságot, Isten örök tervét jelzi, a kis virágok a halálban is az élet reménységét. Nyitva a feltámadott Jézust ábrázolja, amint a sírból kilépve az üres sírra és sírról elmozdított kőre átszegezett kezével határozottan rámutat, másik átszegezett kezét pedig' maga'- előtt -tartja'. ' A- 'fehér derékkötő még jobban kiemeli az átszegezett kezet, mint a váltságra emlékeztető mementót. A képet a mai korstílus megfogalmazásában látjuk. A tervező és a művész a legegyszerűbb eszközökkel igyekszik mindezt kifejezni. De megtaláljuk az ikonografikus jegyeket is: a fej mögött a mennyből fakadó fényt,, mely kiemeli az arcot és kihangsúlyozza az alakot. Kezein és lábain a szegek helyét, a sebeket. Háttérben a Golgota halmán a három üres keresztet, közülük a középső a legnagyobb. Jobbról a Jézus felé szálló galambot - a Szentlélek szimbóluma -, Jézus mögött a nyitott sírt és a róla levett nehéz sírzáró követ. Az oltárszámyak képein látjuk azokat, akiket Jézus nyomorúságukból megszabadított, akik Jézus hatalmát megtapasztalták. Más masztó erejéről és szeretetéről beszél. Arról tanúskodik, hogy nemcsak életünk ideje, hanem halálunk és feltámadásunk ügye és ideje is az Ő kezében van. Jézus Krisztus Urunk feltámadása felől igaz Jónás hálaimádsága. Nem azért hiszünk Jézus Krisztus feltámadásában, mert „lám, már Jónás is..." Azért merjük Jónás hálaénekét húsvéti igeként a szánkra venni, mert Krisztus feltámadt. Újra a 17. századi magyarrá született gregorián éneket idézem: „Ki jövendőképpen megmondád: lé- szek te halálod, ó halál!” Vagy ahogyan ortodox testvéreink éneklik: „Krisztus feltámadt halottaiból, halállal eltiporván a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozván." Halálunk felé tartva, halálfélelmeink között, amikor „életünkben szüntelen halál lesi léptünk”, sőt előőrsei ott portyáznak közvetlen közelünkben, nem a mindentől megszabadító halált, hanem a feltámadt és feltámasztó Jézus Krisztust keressük és várjuk. Vele halálunk is nyereségünk. F. K. IMÁDKOZZUNK Áldalak és imádlak élő Uram! Köszönöm, hogy életemben és halálomban Reád bízhatom magamat. Ámen. szóval Húsvét gyümölcseit látjuk itt: gyógyulás, feltámadás. így kell ma is értenünk Húsvét üzenetét. Jézus ma is gyógyít testileg, lelkileg. Ma is feltámaszt a lelki halálból is. A képek témái: a vak Barti- meus újra lát - Jairus lánya él - a naini ifjú feltámadott - a poklosok megtisztulnak. így függ össze a főkép - a feltámadás - a szárnyképekkel: a vakok látnak, a poklosok megtisztulnak, a halottak feltámadnak... (Lukács 4,18-19). Jézus él és uralkodik és szüntelenül megváltja az övéit. A templom ünneplő gyülekezetének ezt folyamatosan hirdeti az oltárkép. Láthatjuk, hogy ez az oltárkép leegyszerűsít, kevéssel sokat mond, nem részletez, hanem megragadja az Igét és erősen rámutat, visszatér a Bibliához és a tiszta őskeresztyén ábrázolási módot hoz- • za a műi kor formanyelvén és esz- , közeivel. Felújítja a Szegények Bibliáját, a Biblia Pauperumiot (így nevezték a templomifalra festett bibliai történeteket) és az Igét ismét sorozatosan, világosan, egyszerűen és érthetően hirdeti. A látás is lehet eszköz. Egy kép lassan, észrevétlenül vésődik belénk. Lelki, sőt igei tartalmat hordozhat. Jézus is képekben, hasonlatokban beszélt. Az Ige valamiképp a látás által is tud és akar munkálkodni. A nagytarcsai oltárkép bemutatásával nemcsak Húsvét miatt foglalkoztunk, hanem fel szeretnénk hívni /lapunk olvasóit az oltár, oltárkép megbecsülésére. Sok minden jpt a lelkűnkbe a szemen keresztül. Egy bibliai kép nem múlandó, hiábavaló, hanem örök tartalmat akar adni. A kép mindig ott van a templomban, istentiszteleten kívül is be lehet menni, leülni és csendben engedni, hogy Isten az oltárképen keresztül szóljon hozzánk. Egy régi oltárkép - összekapcsol elődeinkkel, akik ugyanabban a padban ülve, ugyanezt az oltárképet nézték. Luther nem volt képromboló. Jézus külső ábrázolását sem vetette el, sőt arról beszélt, ha Jézus nevét hallja, akaratlanul is megjelenik előtte a Megfeszített képe. Adná Isten hogy minél több templomunkban lenne ilyen „prédikáló” kép, amely nemcsak a szemet gyönyörködteti formákkal, színekkel, hanem élő, igei üzenetet is közvetít. Gáncs Aladár Életet teremt a pusztulás helyén
