Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-02-05 / 6. szám

Evangélikus Élet 1989. február 5. GYERMEKEKNEK Osszeteszem két kezemet -12. Imádság közösségben Az ifjúsági te­remben sötét van. Valaki imádkozik. Ke­zében egy szál égő gyertya. Fejünket lehajt­va meghatot- tan szorongat­juk a sajátun­két, várva, hogy a továbbadott láng hozzánk is elérkezzék.- „Köszö­nöm Istenem...” mondom, s a ke­zemre csorduló gyertyakönny me­legén túl érzem, hogy akik velem együtt kimondták az áment, most ugyanaztérziksszivükben.amitén. Ma a reformok világát éljük. Újra kell gondolnunk azt a szívesen hangoztatott téves nézetet is, mely szerint a hit magánügy. Nem el­mélkedő, isteni igazságokat kuta­tó, de nem is mozdulatlanná der­medt oszlopszentekre van szüksé­ge Istennek, hanem olyan embe­rekre, akiknek hite és imádsága a közösségben változik cselekede­tekké. Isten, én, közösség - hármas alátámasztja a hitéletnek, mely­ből ha csak egy is hiányzik, min­den felborul I Salamon király, az Ószövetség nagy alakja igy imádkozott a temp­lomszentelési ünnepen: „Uram, Iz­rael Istene...!" Figyeljük csak a meg­szólítást ; egyszerre személyes és kö­zösségi is! Sokan, akik nem értik igazán az imádság lényegét, szívesen hang­súlyozzák a magukban elmondott, személyes imádkozás egyedüli lét- jogosultságát. Ok nem gondolnak arra, hogy az Úr Jézustól megta­nult imádság, a Miatyánk, közös Ima, Imaközösségre késztet. Melyek tehát a közös imádság alkalmai? Az egyszerűség kedvéért most csak két fajtáját említjük. 1. A közösségben elmondott - jobban mondva elimádkozott - KÖTÖTT SZÖVEGŰ vagy liturgikus imádságok: Ide tartozik a már említett Mi­atyánk is, de az istentiszteleten a lelkész által az oltár elé vitt könyör­gések is, melyekre mi csak az ámennel felelünk. Csodálatos, hitet erősítő érzés, mikor külföldiekkel, idegen nyelvű­ekkeJ vagyunk imaközösség­ben. „Bábel át­ka" törik meg egy-egy ilyen alkalmon. A kötöttszö- vegú imádsá­gok eggyé tesz­nek bennünket az ökumenikus imaórákon. Itt átélhetjük, ép­pen az imád­ság perceiben, hogy tanítási és szervezeti különb­ségek ellenére egyek vagyunk. Ugyanez vonatkozik az éneklésre is, hiszen tágabb értelemben min­den énekünk imádság is. A közö­sen elénekelt énekek harmóniája egy közös „karnagyról" tanúsko­dik, aki megszólít, irányítja a rit­must, de ugyanakkor megszólított, dicsért, magasztalt és kérlelt Isten! 2. IMAKÖZÖSSÉG': Dél-Amerikában él egy pókfajta, mely a viz alatt tanyázik. Csak úgy tud élni a víz alatt, hogy a felszínről levegőt visz le magával. Ez, mint egy búvárharang veszi körül a tes­tét. Amikor elfogy a levegő, újra feljön. Ilyen vódőburoknak érzem az imaközösséget is. Amikor a min­dennapok rohanásában fogytán már az erő, a munka kudarcaiban fogytán a „levegő", jó a „felszín­re” emelkedni feltöltekezni. Az imaközösségben általában saját szavainkkal Imádkozunk. Szemé­lyes kérdéseink és háláink még­sem magánügyek! Természetesen szükség van a csendes, személyes Isten felé fordulásra is, de az igazi könyörgés és az igazi imádat olyan láncszem, mely egy füzéren teljes erővel kapcsolódik a többie­kéhezi Egy fiatal testvérünk mindig ES-sel kezdte az imádságát, (gy akarta kifejezni, hogy nem valami külön kívánságot helyez Isten elé, hanem folytatja az előtte imádko­zó szavait.- Már majdnem mindenki kezé­ben égett a gyertya. Kivilágosodott az ifjúsági terem. A fények melegé­nél úgy éreztük, nemcsak Istennek tártuk ki a szivünket. Kitárt örömeink, bánataink, ké­réseink és hálaadásaink látható közösséggé világosították a kört. Győri János Sámuelné A VASÁRNAP IGÉJE * Jn 9,39-41 TALÁLT - SÜLLYEDT? Jézus szava: forradalmian új. Mint amennyire elüt a világosság a sötétségtől, annyira más. Mint amennyire új lehetőségeket nyit a fény, a mozgásba tapasztalás, az alkotás az élet számára, annyira ad Jézus új távlatokat elénk. Jézus szava felforgató, de nem az összevisszaság, a káosz felé akar vinni, hanem éppen a rendezés felé. Ezért talán jobb is, ha visszaforgatónak mondjuk, tartjuk. Jézus értékelése szerint ugyanis az egész világ, és ebben legfőképpen az emberiség, az egyes ember élete kiszakadt eredeti rendjéből és felborult. Mi már ebbe a feje tetejére állított világba születtünk bele, ezt szoktuk meg, ezt tartjuk a természetes közegnek. Elfogadjuk helyzetünket, lehetősé­geinket, esetleg szüléinktől átvett istenképünket. Jézus radikális új­donsága tehát éppen abban van, hogy amit mi nélküle helyénvalónak tartunk, azt benne tartsuk annak, ha valóban annak tartható. Ha pedig nem, akkor szakítsunk a régivel és kezdjünk újat. Jézus tehát azt akarja elérni, hogy ne hagyjuk ki semmiből, rajta a világosságon keresztül, az úton, az igazságon és az életen keresztül nézzük világun­kat, az embert, életünket. Lássuk meg, hogy nélküle olyanok va­gyunk, mint a feje tetejére állított szekrény. Megvan benne minden: polcok az ingeknek, pulóvereknek, vállfatartó a kabátoknak, ruhák­nak, csak minden összevisszaságban, meggyűrödve hever a szekrény alulra került tetején. Engedjük megfordítani magunkat, ne féljünk elszakadni a megszpkottól, ne féltsük az összevissza, meggyűrődött, megtört életünket. Álljunk az igazi talpunkra, ami bennünk van hadd kerüljön a helyére, hadd legyen hasznos a polc, a vállfatartó, hadd lehessen tartása a ruháknak. Jézus azért jött, hogy akik nem látnak lássanak, akik pedig látnak, ne lássanak. Azért jött, hogy ne hagyjuk ki semmiből, mert minden rajta és általa fordul meg, fordul vissza. Jézus szava találó. Amit Jézus itt elmond, mindenkit érint, mert vagy látunk, vagy nem. A vakon született számára, akinek megnyitot­ta Jézus a szemét, nem volt kérdéses, hogy melyik csoportba tartozott, de az sem, hogy a csodálatos közbelépés után hova. Főleg amikor eljut a lelki tisztánlátásra átlépve a nagy határvonalat, átélve a vissza­fordítást, kimondva: Hiszek Uram. A még mindig feje tetejükön állók ütköznek meg Jézus szaván, és érinti őket elemi erővel, legalábbis akkorával, hogy őszinte kérdés szakad föl belőlük: Talán mi is vakok vagyunk ? A farizeusok kérdését kétféleképpen értelmezhetjük. Vagy a belső bizonytalanság mondatja ki velük, vagy a felháborodásuk. Inkább a második a valószínű, esetleg védekézéses támadásnak is értékelhető. Egy valami biztos: Jézus szava eltalálta őket, mégpedig érzékeny ponton, mert az egész életüket kell felülvizsgálniuk. Sértve érzik magukat, de ezzel csak erősítik Jézus állításának igazságát. Ha egy pillanatra elbizonytalanodtak volna, hamar rendezik soraikat és teszik be magukat a Jézus nélkül látni akarók csoportjába igénk csúcspontjánál vagyunk. Itt a nagy lehetőség a kilépésre, változtatás­ra. Eltalálta őket Jézus szava, életük felülvizsgálatára késztette őket, átmehetnének a világosságra, de nem teszik. Nagyot ugorva és ma­gunkra értelmezve ezt a helyzetet, a „Talált - süllyedt” játék párhuza­mával élve azt mondhatjuk, hogy sokunkat és sokszor eltalálja Jézus szava, amely gondolkodásunk, életünk megvizsgálására és így 'meg­változtatására hiv, és mi makacsul ragaszkodunk a régihez, a mi utunkhoz, a mi érveinkhez, a mi tapasztalatunkhoz, és nem adjuk meg magunkat. Bár talált, de nem mondjuk ki, hogy süllyedt, hogy a reginek vége, kezdődjön az eredeti rendjébe visszaállított új. Jézus szava ítéletet hordozó. A farizeusok idáig jutottak-tehát: Jézus rólunk beszél, de rosszul. így folytatódik a régi elvekre épülő életük, így ítéletet mondanak Jézus szavai fölött. Kívülállók marad­nak és magukra ítéletet hozók Jézus ezzel kezdte beszédét: Ítéletre jöttem ebbe a világba. Senki nem kerülheti meg őt, senki nem gondol­kodhat, élhet gondolkodásából, életéből, döntéshozatalából kire­kesztve. Aki ezt megteszi, az éppen ezzel vétkezik. Aki Jézus nélkül lát, annak megmarad a bűne és elitélteti magát. Böjt felé közeledve, önvizsgálatot tartva, nem csak egyes bűneink fölött kell elgondolkod­nunk, bűnbánatot tartanunk, hanem elsődlegesen megvizsgálni: Ki­nek tartom Jézust? A világosságnak-e, minden jó és új forrasának-e? Vele élek-e, vagy nélküle? Elmondhatom-e, hogy vak voltam, de most látok? Vagy csak látok?.Ez képtelenség. Jézusnak úgy kell eljönnie az életünkbe, mint a fénynek a sötétségbe. Lehet, hogy kis fénysugár­ként lép be és lassan terjed, terebélyesedik, lehet hogy egy pillanat alatt ragyog be mindent - nem ez a döntő, hanem hogy Jézuson keresztül látok-e már? Bakay Péter IMÁDKOZZUNK Uram add, hogy lássak! Ámen „írok nektek, ifjak...” ÁLLÁSFOGLALÁS AZ ALTERNATÍV SZOLGÁLATRÓL örülünk, hogy az ÁISH ifjúság- politikai főosztályának felkérésére elmondhatjuk véleményünket, hi­szen az alternatív szolgálat bevezeté­sével kapcsolatos terveket a maguk részletességében mindmáig nem nozták nyilvánosságra, az evangéli­kus fiatalok véleményét pedig nem kérdezték. Pedig fontosnak tartjuk, hogy az új törvény megnyugtató megoldást hozzon, s ezt bizonyára segíti, ha az érintettek minél széle­sebb köre fejtheti ki nézeteit. Először a fogalmakat szeretnénk tisztázni. Többször előkerült a fegy­ver nélküli katonai szolgálat kifeje­zés. Jelenleg is vannak olyan feleke­zetek (Jehova tanúi, nazarénusok), amelyek tagjai választhatják a fegy­ver nélküli katonai szolgalatot, ami azt jelenti, hogy sajátos fogadalmat tesznek, és reguláris alakulatokba szervezve, katonaként, sokszor ka­tonai építkezéseken dolgoznak. Egyes cikkekből úgy tűnik, hogy a kormány ezt a fegyver nélküli kato­nai szolgálatot akarja kiteijeszteni. Ez véleményünk szerint - bár két­ségkívül előrelépés lenne - egyálta­lán nem jelentene megoldást. A fegyver nélküli katonai szolgála­tot sokan megtagadták, hiszen lelki- ismereti problémát okozna nekik, hogy katonai célokat szolgáljanak. A tömegtájékoztatásban gyak­ran elhangzik az alternatív katonai szolgálat fogalom, ami szintén azt sugallja, hogy a katonai szolgálat keretein belül van lehetőség válasz­tásra, ez pedig - ahogy előbb kifej­tettük - nem megoldás. Azt a fogalmat, amelyet a nem­zetközi gyakorlat évtizedek alatt ki­formált, s amelynek bevezetésére véleményünk szerint a kormány is törekszik, a következő szavakkal jelölhetjük helyesen: (a katonai szolgálat alternatíváját jelentő) pol­gári szolgálat, civil szolgálat, he­lyettesítő szolgálat, társadalmi bé- keszólgálat. Azt szeretnénk, ha pontosan megszövegezett törvény születne, amellyel nem fordulhatna elő, hogy már a címe is félreértésre alkalmat. A Minisztertanács november 10-i határozatát több kérdésben nem tartjuk kielégítőnek, ezekről szeretnénk most szólni. A 36 hónapos szolgálati idő egyértelműen büntetés jellegű, sok fiatal a jelenlegi gazdasági helyzet­ben egyszerűen nem teheti meg, hogy ezt válassza. így megint csak a társadalom belső feszültségei nö­vekednének. A szolgálat időtarta­máról azt tartjuk, hogy legfeljebb 1-2 hónappal kellene meghaladnia a katona szolgálat idejét - ha szük­ség van arra, hogy az alternatív szolgálatot választók így bizonyít­sák döntésük komolyságát. Fontosnak tartjuk, hogy az alter­natív szolgálatot végzők szociális vagy egészségügyi területen dolgoz­zanak, főképpen azért, mert itt nagy szükség van lelkes fiatalokra, de azért is, mert az alternatív szol­gálatot választók beállítottságához ez a fajta munka illik, s ezen a nehéz területen dolgozva igazolhatnák, hogy nem a könnyebb megoldást keresik. Az egyházi szeretetszolgá­lat, ahol sok szellemi és testi fogya­tékos gyereket, illetve öreget gon­doznak, igazán alkalmas munkate­rület lenne e fiatalok számára. Olyan tájékoztatás is elhangzott, hogy a fiatalokat katonai elhelye­zéshez hasonló körülmények kö­zött szállásolnák el. Azt gondoljuk, hogy ez katonai hierarchia kialakí­tását tenné szükségessé, ami sokak számára szintén elfogadhatatlan lenne. Az evangélikus egyház nem ad tagjainak kötelezően előírt hittéte­leket az élet minden területére vo­natkozóan : alapvető dogmatikai kérdéseken túl az egyes hívek hité­ben különbségek lehetnek. A taní­tás középpontjában a Biblia áll. Kétségtelen, hogy az evangélikus hit lényeges eleme a szeretet, a sze­lídség, a békességteremtés. Több bibliai ige utal erre, pl. Mikeás 4,3: „kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, háborúzást nem tanul"; vagy Máté 5,9: j,Bol­dogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek”. A teológiai tanítás nem független a történelmi tapasztalatoktól. Evan­gélikus hívők évszázadokon át har­coltak fegyverrel, de ez az elmúlt évtizedek gondolkodása szerint problematikussá vált. Különösen az NDK és az NSZK evangélikus fiataljai közül utasítják el sokan a katonai szolgálatot. Az Evangéli­kus Világszövetség Budapesten, 1984 nyarain tartott VII. világgyűlé­se határozataiban többek között arra hívta fel tagegyházait, hogy „szálljanak szembe a fegyveres szol­gálat hit és lelkiismeret alapján való megtagadásának diszkriminációjá­val, s vegyék rá kormányaikat, hogy azok törvényesen ismerjék el az ilyen megtagadást, és szervezzék meg a civil szolgálatot." (Megje)e(it' Evan­gélikus Elet, 1984. szeptémbéir' 23.) Az evangélikus egyház nem tiltja a katonai szolgálatot, de természetes jelenségként elfogadni sem tudja, és megérti azokat a fiatalokat, akik­nek ez a kérdés problémát okoz. Ezért ellene vagyunk annak, hogy bárkit is anyagi, erkölcsi vagy poli­tikai hátrány, vagy bármiféle sére­lem érjen, ha a katonai szolgálatot lelkiismereti vagy vallási okokból nem vállalja. Mindezek alapján szorgalmaz­zuk az alternatív szolgálat törvé­nyének egyértelmű megalkotását, a fenti szempontok figyelembe vételé­vel is. Budapest, 1989. január 13. A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség Ideiglenes Elnöksége Ez az iskola Európa egyik legkitűnőbb iskolája volt Taneszközök Magyarországon Részlet dr. Ádám Sándor ez évben megjelenő könyvéből középpont felől Ennek az iskolafenntartónak a legjelesebb intézménye volt a Fa­sorban fölépült Budapesti Evangé­likus Gimnázium, melynek ma is egyházi épületében van az Orszá­gos Pedagógiai Intézet. Az egyház bőkezűen gondoskodott erről az iskoláról. Szertárában már a szá­zadfordulón is volt vetítőkészülék fonográf, vetítőernyő stb. Az isko­lában ötféle könyvtár volt hangle­mezekkel, továbbá klasszikus filo­lógiai, - modern irodalom-, törté­nelem-, földrajz-, fizika-, termé­szetrajz-, mértan-, testnevelés- és művészeti szertár, zenemű- és kép-, tár. Diaképállománya 1942-ben 2731 db volt, mely a háború nehéz éveiben is évi 150 darabbal gyara­podott. A mindenkor jól fölszerelt fizikaszertár évente 100-nál több darabbal gazdagodott már a szá­zadfordulón is, kb. évi 3000 K ér­tékben. Ott pl. 1897-ben is 6050 aranyforintot fordítottak a tanu­lók segélyezésére. (1 aranyforint kb. 500 mostani Ft-nak felel meg.) A diákkönyvtár állománya 8504 mű, a tanári könyvtáré 16 767, az irodalmi osztálykönyvtáré 1560 kötet. A természetrajzi szertár mel­lett a „chemiai anyagok 175 üveg­ben egy szekrényt töltenek meg. Itt van elhelyezve a fújtató asztal, a szerszámszekrény és a faliképek szekrénye... A lepkegyűjtemény 3222 db-ot számlál, az üvegszek­rényben elhelyezett gyűjtemény 30, a növénymintagyűjtemény 19 db- os. A terem közepén van az 5 m hosszú, 108 fiókos, ún. koporsó­szekrény, melynek üvegfedele alatt és fiókjaiban 2592 db ásvány, 301 kőzet, 257 db kövület és 36 láda csigagyűjtemény van.” A fizika- szertarat régebben Kéler Napó­leon évi 2000 koronás adományá­val bővítették. A kormány 1911- ben 150 000 koronát folyósított a szertár fejlesztésére. Az oktatás színvonalára jellem­ző, hogy ebben az iskolában tanult pl. Wigner Jenő, a későbbi Nobel- díjas tudós, Neumann János világ­hírű matematikus, az elektronikus számítógép alapelvének föltaláló- ja, továbbá több neves személyiség. Ez az iskola Európa egyik legki­tűnőbb iskolája volt. Tanárai kö­zül 18 volt a Magyar Tudományos Akadémia tagja, ők tehát nem­csak tanítottak, hanem a magyar tudományt is művelték. A terv szerint ebben az épület­ben közel 40 évi „szünet” után 1989/1990 tanévtől az evangélikus gimnázium ismét megkezdi műkö­dését. A E címmel jelent meg a múlt esztendő utolsó napjaiban - szinte karácsonyi ajándékul - Veöreös Imre 371 oldalas tanulmánykötete, Sajtóosztályunk ki­adásában. Egyházi könyvkiadásunk igazi eseménye ez a változatosan gaz­dag tartalmú könyv, negyedszázad írói termésének legjava. Benne egy kortárs - olvasó - látó - gondolkodó - és toll­forgató ember kezd beszélgetést az ol­vasóval.. Kortárs, mert hangsúlyosan a ma élő embert szeretné megszólítani és együttgondolkodásra hívni. Olvasó, mert „könyves ember”: leültet maga mellé s megosztja velünk könyvélmé­nyeinek örömét, - vedd és olvasd te is. Látó, mert nemcsak nézi az embert és világát, a körülöttünk zajló életet s a művészi alkotásokat, hanem látja és megláttatja a fontosat és az izgalmasat, a szépet s a félelmetest. Gondolkodó, mert akár kortárs vagy régvolt szemé­lyekről, könyvekről, képekről, filmek­ről vagy témákról szól, mindig a „mély­re evez”. A dolgok gyökeréig próbál hatolni, alapokat feltárni, titkok fáty­lait fellebbenteni, a tények és esemé­nyek mögé bepillantani. S mindezt tol­lal a kezében, „Az élet hozott elém fel­adatokat, amelyek toliamat igényel­ték", vallja a szerző előszavában. S ez­zel ismét kulcsszót mondtunk ki: vallo­mások ezek, egy ma élő hívő ember nagyon széles körű érdeklődéséről, úgy, hogy mindezekben egyben érde­kelt is: elkötelezett. Minket is ilyenek­ké szeretne tenni: hogy hitünk felől jobban, mélyebben értsük a világot és életünket. Vagyis Isten felől, mert hi­tünk középpontjában Isten van, gyak­ran rejtezetten, de mindig valóságosan. Ezért a szó legjobb értelmében építő írások ezek. Pál apostoli szóval: hitből hitbe, pontosabb fordításban, hit alap­ján hitre híva szólnak az olvasóval. Hi­tünk értelmét ma kutatva hitünk mé­lyebb megértésére kívánnak vezetni. Mindezt vérbeli íróként műveli a szerző. Veretes, míves stílussal - édes­anyjától tanulta magyar nyelvünk sze- retetét, tisztelő művelését - s ezért nincs ezekben az írásokban üresjárat, felesle­ges szó, henye hézagpótló jelző. Ezt a feszes fogalmazást választott - kapott - témái is megkövetelik. „Alkalom szülte” - saját megjelölése - írásait va­lójában nem véletlen esetek, hanem je­lentős s ezért időtálló értékű személyek, valóságok, témák váltották ki. A köz­lés kényszerének vitorláját az élmény szelének ellenállhatatlan sodrása da­gasztja. Négy részben csoportosítja Írásait a szerző. Az első Arcképvázlatok. „Örök útitársak” - így is fogalmazhatnók Me- reskovszkijjal - tekintenek ránk e la­pokról. Hazaiak és a „népek hazája nagyvilág” jelesei. Kortársak és régvol­tak. Cocteau, Radnóti, Arany János, Rabindranath Tagore, Rembrandt, Podmaniczky Pál, Tolsztoj, Goethe, Szalatnai Rezső, - hogy csak néhányat említsünk. Ezek az emlékező, felidéző, elemző írások a megidézett nagy szelle­mekkel társalkodnak s velük való újra- találkozásra - a felfedezés, újrafelfede­zés örömével - késztetik az olvasót. Olyanokkal, akik nélkül nagyon szegé­nyebb lenne életünk, az emberiség éle­te. S akikkel a találkozás mindig meg­gazdagodást jelent és hálára késztet. A második rész Tükörcserepek. Mint üvegcserepek a nap fényét, villantják fel emberi alkotások az őrök szép és jó sugárzását. Filmek, könyvek, képek ki­állítások, művészi alkotások adta élmé­nyeket ad tovább a szerző, aki irótollal a kezében járja és figypli az életet. „Ha­józni kell”, vallottáfa régiek; meg kell írni, ami megragadott, felkavart vagy - s - felemelt s azért róla nem szólni nem lehet. Annak, akit a közlés kény­szere hajt és akinek a megjelenítő to­vábbadás ajándéka megadatott. Transzcendens fények a harmadik rész címe. Az egyházi esztendő ünne­peinek, szakaszainak fonalára felfűzött elmélkedések sora ez. Mig az előbbiek­ben inkább az egyetemes emberi műve­lődés alkotói és alkotásai ihlették meg a szerzőt, most inkább szűkebb - de nem leszűkült - értelemben vett vallá­sos témák felé fordul. Az ádventtől Szentháromság ünnepéig tartó üdvös­ségtörténeti események útján vezet vé­gig. S persze nem hiányzik a reformá­ció egyháztörténeti jelenségének idő­szerű értékelése sem. Jellemzi ezeket az írásokat - mint egyébként a többieket is - a fáradozás: szót érteni a ma élő emberrel, a nemhívőkkel is, keresztyén hitünk tartalmáról, a hit világáról. A házról - egyházról - aminek alapján - Krisztus a szegeletkő - állva élünk, de amely épületnek falai vannak, ám ajta­ja mindenek felé nyitott. A negyedik rész, Mély vizeken, a leg­terjedelmesebb, mintegy a kötet fele. A három utolsó kivételével, melyek szorosabban vett teológiai tanulmá­nyok, irodalmi, irodalomtörténeti, mű­vészeti, filozófiai, társadalomtudomá­nyi tárgykörökből. Talán e tárgykör VEÖREÖS IMRE KÖZÉPPONT FELÖL Él rökben írt tanulmányokban érvényesül leginkább - bár éppen nemcsak ezek­ben - a szerző teológiai vénája. Vagyis az, hogy tárgyait, akár személyeket, akár témákat, gyökeresen és követke­zetesen a középpont felől, Isten felől, tehát a keresztyén krisztushit fényében vizsgálja, (pl. „Micsoda az ember?”). Irodalmi-irodalomtörténeti vonzódá­sának legérettebb gyümölcse Ady- tanulmánya, amely figyelemreméltó Ady-kutatónak mutatja be a szerzőt. Szinte jelképes a kötet utolsó tanul­mányának címe: A lét értelme. Úgy tűnik, Veöreös Imre minden írásában, minden eszmélkedése hátterében, ez a kérdés rejtőzött, sőt meg is jelent, erre kereste és meg is találta a feleletet: Is­ten szeretetében, annak hitünkben való megragadásában (Róm 8,38-39). Ezért nagy ajándék és nagy nyereség az olvasónak ez a könyv: tiszta örömet szerez és hálára indít. Groó Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents