Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-10-29 / 44. szám

Evangélikus Élet 1989. október 29. „G YAKOROLD MAGAD A KEG YESSÉGBEN!” „GYAKOROLD MAGAD A KEGYESSÉGBEN!” Biblia a kézben Templomainkban az oltáron és sok keresztyén otthonban az asztalon ott áll középen a Biblia. Figyelmeztet bennünket arra, hogy gondolkodá­sunk középpontjában is ott kell lennie. De arra is, hogy olvastam-e már az­nap. Mert a használat szempontjából háromféle Biblia van: új, poros és ko­pott. Vajon a te Bibliádról melyiket lehet elmondani? Használod-e, olva­sod-e rendszeresen? Hiszen a reformá­ció egyik legnagyobb fölismerése ez volt: vissza az alapokhoz, vissza a Bibliához. A legjobb kifejezési forma a beszéd és az írás. Isten leíratta az ő üzenetét, hogy pontosan érthetően és követhetően maradjon ránk. A száza­dok során elfeledkeztek a Biblia olva­sásáról és magyarázatáról, s ennek a következménye a Krisztustól és az élő hittől való eltávolodás is lett. Vissza a Bibliához! Vissza az Úr Jézushoz! Le­gyen ez a jelszónk saját egyéni éle­tünkben is. Nemcsak a helyes úton fo­gunk így járni, de az Úr az Őt követő­ket boldoggá is teszi. Hogyan használjuk a Bibliát? Ebben a kérdésben az is benne van, hogy mi­ként lesz hasznossá az Isten Igéjével való foglalkozásunk. Először is: Fogadd el, hogy Isten szava ez számodra. Ez meg fog óvni a kételyektől és segít az üzenet megtalá­lásában. Aki nem biztos abban, hogy jót tanácsolnak neki, nem meri rábízni ’ magát a hallottakra. A negatív biblia- kritika megöli az Ige erejét személyes életünk számára. Amit nem értesz, nem biztos mindjárt hogy tévedés vagy helytelen dolog lenne. Moody azt mondta: Úgy olvasom a Bibliát, mint ahogy a halat szokás enni: a szálkákat kihagyom. - Amit nem ér­tesz, azon ne akadj fönn, hanem ol­vass tovább. Majd egy későbbi, alapo­sabb bibliaismereted nyomán ebben is világosságra juthatsz. Tehát alázato­san állhatunk csak az Ige tükre elé, ha azt akarjuk, hogy javunkra, hasz­nunkra legyen. Másodszor: így lesz személyessé az Ige üzenete. Mert az Úr nem csupán általános örök igazságokat akar közöl­ni, hahem kész személyesen vezetni té­ged az élet útján. Ezért addig ne nyu­godj, amíg az olvasott vagy hallgatott igéből föl nem ragyog egy fénysugár. Legalább egy mondat, egy szó, ami hozzád, neked szól. Hiszen ezért olvas­suk naponta, hogy vezetőnk, útmuta­tónk lehessen az Úr az élet kihívásai, helyzetei és kísértései közepette. De az olvasott vagy hirdetett Ige többi részé­re se mondd, hogy nem hozzám szól. „Szívembe rejtettem beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” Zsolt 119,11. Ez azt is jelenti, hogy olyan a szivem, mint egy nagy raktár: elhelyezem benne azt a sok Igét, amit hallok, s ha Istenre igyekszem figyelni a nap során, közben eszembe jut a régebben, talán évekkel ezelőtt hallott Ige és eljuthatok arra a meggyőződésre, hogy aszerint kell ten­nem. És ha engedek annak a belső hangnak, meg is tapasztalom, hogy ér­demes volt, jó irányba vezetett Isten. A nagy tárcsái szárnyasoltár: Biblia Ha például arról olvasol Bibliádban, hogy „ne paráználkodj”, ne mondd, hogy „ó, ez nekem egyáltalán nem kér­dés”, hanem raktározd el az üzenetet. Egyrészt a következő nap vagy talán a következő pillanatban már jöhet is éle­tedben egy ilyen kísértés és Isten erre akart fölkészíteni. Másrészt, ha talán nagyszülő vagy: olyan tanítást kapsz, amely segít, hogy bölcsen beszélhess unokáddal vagy dédunokáddal erről a kérdésről. Soha nincs fölösleges biblia- olvasás. Harmadszor, néhány szó a rendsze­res olvasásról. Hogy e téren is fegyel­mezzük magunkat, segít a bibliaolvasó Útmutató. Mert az eddigiekből is kivi­láglik, hogy nem csak akkor van szük­ségem az Ige üzenetére, amikor éppen bajban vagyok. Komolyan vett szó lett az orvostudomány és a bűnüldözés te­rületén is a világban a „megelőzés”. - Mielőtt döntenék mielőtt elrontanál valamit: fordulj Istenhez, készülj föl, engedd, hogy bölccsé tegyen az Úr az üdvösségre. Ezért nem kiragadott mondatokat olvasunk csupán, hanem ha csak egy-két mondatot is, akkor is az egész ige összefüggésében. Azt ke­ressük, hogy hol van benne Krisztus. Mi az Úr akarata általában életemre vonatkozóan és mi az akarata ebben a pillanatban, jelen helyzetemre vonat­kozólag. És ez a kettő nem lehet ellen­tétben egymással. Egy bibliaórán fölvetődött a kérdés, hogy melyik a legjobb bibliafordítás. Egy fiatalabb résztvevő így válaszolt: „Az édesanyámé. Mert amit olvas ott a Bibliában, azt egyből át is fordította az életre”. - Ha minden hívő ember tettekre váltaná át az Igét, boldoggá lenne és boldoggá tehetne sokakat. So­kan kérdeznék: mit kell tennem, hogy üdvözöljek? Széli Bulcsú REFORMÁCIÓ ÜNNEPÉNEK IGÉJE Mt 21,33-46 ISTEN TOVÁBBJA Éppen nem mesterkélt vagy erőltetett dolog Jézusnak a szőlőművesekről mondott példázatát reformációi igévé tenni. Főleg nem, ha Luther Mártonra gondolunk, akinek a teológiá­ja velejében nem más, mint a kereszt teológiája (theologia crucis). A keresztről való elmélkedés ugyanis nem csupán egy része teológiai munkásságának, hanem éltető középpontja. Ott is jelen van, ahol nem említi szó szerint. Ebben találta meg az evangéliumot: Krisztus értünk halt kereszthalált (Christus pro nobis); a kereszt nemcsak a bűnös ember gonosztetteinek a csúcsa, de ugyanakkor Isten megmentő kegyelme, győzelme bűnön, ördögön, halálon. Jézus példázata is azzal a magyarázattal végződik, hogy a kő, amelyet az építők megvetettek vagyis mint használhatat­lant félredobtak, az lett szegletkővé, az tartja a boltíveket, azon áll a keresztyén anyaszentegyház. A megölt és feltámasz­tott Krisztus a maradandó alapja Isten új népének, mely immár nemcsak Izráel, de a pogányság hívőiből gyűjtetik egybe. A példázat allegorikus vonásai nyilván mutatnak a választott nép körében sorra megjelent prófétákra, kik közül sokan börtönbe kerültek, száműzettek, sőt megölettek; s ki­váltképpen Jézus Krisztusra, Isten egyszülött Fiára, akit a szőlőn kívül öltek meg, Jeruzsálem falain kívül feszítettek meg a Golgotán. Az Úr szőlője - kedvelt megnevezése volt Izrael­nek. „Amint a főpapok meghallották példázatait, megértet­ték, hogy róluk beszél.” Elsősorban a nép vezetői juttatták Jézust halálra! Iszonyú a bűn: a választott nép legkegyesebb vezetői tették ezt Isten Fiával! Ezért vétetett el tőlük „az Isten országa” és adatott oly népnek, mely megtenni annak gyü­mölcsét. Ez egy soha többé meg nem ismétlődő esemény volt. Pál apostol a Római levélben ír ugyan arról, hogy Izráel mint nép is megtér egyszer az Úrhoz, de ez a múltat nem változtatja meg. Egyszeri esemény folyt le akkor. Es mégis az új népben, a keresztyén egyházban is mindig újra ismétlődött az, hogy a szőlőskert Ura nem kapta meg a jogosan követelt gyümölcsöt. És ez rendszerint megint csak a vezetők fő bűne volt, akik nem viseltek híven gondot az Úr szőlejére. Világos példa erre a reformáció korszaka. A közép­kori egyház súlyos megromlása - ezt ma már senki sem tagad­ja - váltotta ki a reformációt. Isten támasztott megújulást, mely bizony éles határvonalat húzott. Luther a Schmalkalde- ni Cikkekben (1537) kendőzetlenül írja: „Nem ismerjük el, hogy ők az egyház. Ez nem igaz! Hallani sem akarunk arról, amit az egyház nevében parancsolnak vagy tiltanak. ... Nem a karingek, a tonzurák, hosszú köntösök és egyéb szertartá­sok teszik .szentté az egyházat, amiket a Szentírással ellentét­ben kiagyaltak, hanem Isten igéje és az igaz hit.” A tiszta ige, a Krisztusról szóló evangélium helyébe lépett sokféle külsőség dominált s mögötte a vezetők féltve őrzött hatalma. Csakhogy amiképpen Krisztus halálával nem lett Isten ügye vesztett ügy, akképpen a keresztyén egyház hanyatló korszakai sem vethettek s vethetnek véget annak. Mert a reformáció kora óta is és minden felekezetben is elő-előtör a romlás, elhallgat a keresztről szóló beszéd, megcsappan az igaz hit s megritkul a kereszt alatt folyó gyümölcstermő élet. Újra meg újra reformációra van szükség. Nem új szőlőre, de megújult szívű munkásokra. Isten türelme fogyhatatlan. Ügyéi, melynek már oly sokan és sokszor várták végét, a kereszt jele alatt tovább viszi, tovább - diadalra. Scholz László IMÁDKOZZUNK Jöjj, Szentlélek! Taníts meg újra Krisztus igaz ismeretére, támassz újra erős hitet a keresztyénségben, hogy ebben a mi nemzedékünkben is jó gyümölcsöt teremjünk világunknak. Kell-e még az énekeskönyv? Feltételezem, hogy annak, aki ezt az újságot most a kezében tart­ja, van énekeskönyve. Ezért a vá­laszt is rögtön megadja: persze, hogy kell. Mégis érdemes a kérdé­sen kicsit elgondolkodni. Amikor 300 évvel ezelőtt meg­kezdődött a Felvidékről a szlovák ajkú evangélikusok dél felé ván­dorlása, egyetlen szekérről sem hi­ányozhatott egy nagyon vastag rézveretes könyv: a Tranoscius. Ez az énekeskönyv talán még az éle­tüknél is drágább volt. Apáról fiú­ra szállt és akad olyan példány, amelynek üres lapjaira tett családi bejegyzésekből több száz éven ke­resztül nyomon követhető a család minden eseménye, öröme és bána­ta. Bátran állíthatjuk, hogy Isten Szentlelke sok-sok generáció hitét tartotta ébren az énekek által. Lutheri örökség a családi áhítat tartása, ahol az énekeskönyv szin­tén fontos szerepet kapott. Nem­csak énekeltek, de imádkoztak is belőle, hiszen a legtöbb énekes­könyv bőséges imádságos részt is kínált, nem is beszélve arról, hogy a legtöbb ének szövege maga is imádság. De milyen kár, hogy ezt múlt időben kellett írnom. Hiszen énekeskönyvünk ma is van, imád­ságos rész ina is van, családok ma is vannak, mi hiányzik? Sokan azt mondják, az idő. Hát igen, amire nem hagyunk ’ időt, arra valóban nincs idő. Mégis azt gondolom, va­lami más hiányzik, ami miatt erre nincs idő, de van idő ezernyi más lényegtelen dologra. Megszegényí- ti magát a mai ember. Az istentiszteletre majdnem mindenki énekeskönyvvel érkezik. Éneklés és énekeskönyv nélkül el­képzelhetetlen egy vasárnapi isten- tisztelet. Sokszor még az is ragasz­kodik az istentiszteleti énekléshez, aki maga ki sem nyitja a száját egész idő alatt. Mindenki érzi, az ének valami más, valami több. Kell az énekeskönyv, mert segít imádkozni. Énekeink jó része imádság. Az énekszerzők sokszor olyan nagyszerűen fogalmaznak, ahogyan mi. magunkjój^lm n$m tudnánk. Olyan imacj^go^aj^ ad­nak a szánkba, ahogyan mindig szerettünk volna imádkozni, és ahogy soha nem tudtunk. Sokan összekulcsolt kézzel éneklik az imádság-énekeket, vagy ha imád­kozni akarnak, egy kedves ének verset mondanak el magukban. Kell az énekeskönyv, mert vi­gasztal. Amilyen silányan hangzik egy temetés után az ismerősök sza­va: „őszinte részvétem”; olyan vi­gasztaló lehet egy elhangzott ének: „Mind jó amit Isten tészen, szent az Ő akarata”. Ahol az emberi szó erőtlen és nem lát vigaszt, ott kez­dődik az ének ereje. Kell az énekeskönyv, mert prédi­kál. Igaz, hogy az istentiszteleten elhangzik egy prédikáció a lelkész szájából, de nem ő prédikál egyedül. Prédikál a templom berendezésétől kezdve, a liturgián keresztül az or­gonajátékig minden, de legfőkép­pen az ének. Aki úgy megy haza a templomból, hogy nem hallott jó prédikációt, az nem vette észre, hogy a lelkészen kívül még hányán prédikáltak neki. Az énekszöveg önmagában is hatalmas, jól átgon­dolt, tömör prédikáció lehet, de egy nagyszerű dallam még külön vala­mi mennyei fénnyel itatja át. Kell az énekeskönyv, mert tanít. A gyermekek amikor az egyszer­egyet skandálják, még nem is sej­tik, hogy ha jól bevésődik, akkor a 8 x 7-ről életük végéig gondolko­dás nélkül beugrik az 56. A tanító A nagy tárcsái szárnyasoltár: Luther és családja énekel jellegű énekek észrevétlenül bevés­nek olyan igazságokat az agyunk­ba, hogy az élet legkülönfélébb helyzeteiben egyszercsak „beug­rik” egy-egy vers, vagy éneksor. Ha valaki az utolsó dolgokról sze­retne valamit megtudni, nem biz­tos, hogy a Jelenések könyvével kell kezdenie. Első lépésként elég az 502. énekünket elolvasnia. Kell az énekeskönyv, mert meg- ^Jqj^gez valamit á mennyből. A mennyországról sok mindent nem tudunk, de egy biztos: ének lesz. Az éneklés egyébként is közösségbe kovácsol, hiszen egyszerre nyílnak a szájak, egy a szöveg és a dallam mindenki ajkán, de ha ehhez még hozzájön az a tény, hogy az ének Istent dicséri, akkor sejtjük, hogy ez már túl megy a „földi határon”. Kell-e még az énekeskönyv? - kérdeztük az elején. Minden nem­zedék rájön előbb-utóbb, hogy nem nélkülözheti. Szüksége van rá. Nem azért, mert megszokta, nem azért, hogy legyen valami a kezé­ben, hanem azért, mert olyan kin­cset tartalmaz, ami nélkül nem so­kat ér az élet. Mekis Ádám Látogatás a heidenheimi gyülekezetben „...mint sok vizeknek zúgását s mint nagy mennydörgésnek szavát...” Elhunyt Martti Tál vela Ötvennégy éves korában, július hu- szonharmadikára virradó éjszaka el­hunyt Martti Talvela finn énekes. Az ezerkilencszázharmincötben született művész eleinte tanító volt, így kezdett énekléssel foglalkozni 1958-ban. Rend­kívüli, egyedülálló hangjára hamar fel­figyeltek, ezerkilencszázhatvanban megnyerte a vaasai Klemetti-énekver- senyt, s a következő évben a Stockhol­mi Királyi Opera tagja lett. Egy eszten­dőre rá szerződtette Wieland Wagner Bayreuthba. Ezután lett a nyugat-berli­ni Deutsche Oper tagja, s ezerkilenc- százhatvanháromban a milánói Scalá- ban is fellépett. Talvela alapította s jó egy évtizedig vezette hazájában a Sa- vonlinnai Operafesztivált. A farmjához közeli Mikkeli város koncerttermét ró­la nevezték el - itt akarta elindítani jövőre saját énekakadémiáját. Talvela hangja páratlan. Meleg tó­nusú, hihetetlenül mély és erős basszu­sával, sok felejthetetlen alakításával a zenetörténet legnagyobb énekművészei között a helye. Sarastro szerepét Mo­zart Varázsfuvolájában kétszer énekel­te lemezre, Sir Georg Solti és James Levine vezényletével. Hangja olyan, mint Sarastro lénye: szeretetteljes, me­leg, határozott s tekintélyt parancsoló. Az F-dúr ária - Sarastro közbenjáró imádsága a próba előtt állókért - má­sodik versének második sorában egy különösen mély hángot írt Mozart - ahol a legtöbb jó énekes is óvatos, az ő hangja a legszilárdabban, legerőseb­ben zeng. Azután, hogy az előző sor magas részeit ugyanilyen kiemelkedő szépséggel szólaltatta meg. Noha hang­ja lágy és barátságos, alakításai nem kevésbé meggyőzőek Ozmin (Mozart: Szöktetés a szerájból) és a nagy inkvizi- tor (Verdi: Don Carlos) szerepében sem. Mindkettőt Solti lemezei őrizték meg az utókor számára, akárcsak re­mek közreműködését Verdi Requiem- jében. Az együtteseket s főképp a Con- futatis hátborzongató könyörgését olyan megragadóan énekli, hogy sok időnek kell eltelnie meghallgatása után, hogy az ember egy másik elő­adást élvezni és értékelni tudjon. Talvela énekelte az operafesztiválnak otthont adó savonlinnai vár falai között Joonas Kokkonen: Az utolsó kísértések (Viimeiset kiusaukset) című remek ope­rájának főszerepét is. A Lauri Kokkonen szövegére írott opera Paavo Ruotsalai- nenről, a nagy finn parasztprófétáról szól: halála előtt gyötrő álmokban ele­venednek meg előtte életének izgalmas eseményei, s ő készül Isten színe elé. Noha sok lemezfelvétel őrzi Talvela mű­vészetét - néhány évig ezt a finn operát is forgalmazta a Deutsche Grammop­hon -, a producerek soha be nem pótol­ható mulasztást követtek el azzal, hogy néhány mű felvételére nem kérték fel a nagy finn énekest. Nem hallhatjuk mű­vészetét Mozart Requiemjében, pedig a Tuba mirum basszusszólójához az övé­nél ideálisabb hang nehezen képzelhető el. Nem tudom úgy hallgatni Oroveso druida főpapot sem Bellini Normájá­ban, hogy ne gondolnék arra: ezt Talve- lának kellene énekelnie. De érdekes len­ne hallani Jézusként Bach passióiban is - jellegzetes hangjával kivételes Jézus lett volna. A János-passióban még nem olyan megoldott Jézus szavainak kísére­te, mint a másik műben, s Talvela erőtel­jesen zengő, masszív basszusával külö­nösen is_ hitelesen hangzott volna Jézus szava- Én vagyok! -, amelynek hallatán meghátráltak s földre estek az őt elfogni készülő katonák. Talvela gyakran énekelt egyházi éne­keket is - ezeket is őrzik lemezfelvéte­lek. Úgy énekelt, mint aki nemcsak az ének, a zene erejében hisz, hanem an­nak a hatalmában is, akiről ezek az énekek szólnak. Talvela egyedülálló hangja a Jelenések könyve szavait jut­tatja eszembe: „...mint sok vizeknek zúgását s mint nagy mennydörgésnek szavát...”. A volt finn tanító, akinek hangja királyi szék előtt álló száznegy­vennégyezer megváltott mennyei éne­kére emlékeztet, már a királyi szék előtt áll. Zay Balázs 1988 nyarán a heidenheimi (NSZK) Megbékélés evangélikus gyülekezet 23 tagja kereste fel a székesfehérvári evangélikus gyüle­kezetét. A testvéri kapcsolat gyors indulását előmozdította, hogy a gyülekezet lelkésze magyar ember: Varga Pál, Zilahról származott. Ez év augusztusában gyülekeze­tünk 12 tagú küldöttsége viszonoz­ta a látogatást, ugyancsak lelké­szünk vezetésével. Ötnapos ottlé­tünk alatt nagyon sok testvéri sze­retet vett körül bennünket. Köz­ben alkalmunk volt megismerni nemcsak a gyönyörű, 60 ezres la­kosú Heidenheimet, de az ulmi ka- tedrálist, Rothenburg várát, Weic- kersheim kastélyát is. A központ­ban természetesen a testvéri kap­csolatok építése és döntően az evangéliumi program állt. Az is­tentiszteleten két nyelven hallottuk Isten igéjét és közösen részesül­tünk az Úrvacsorában. A székes- fehérvári gyülekezet hevében dr. Molnár Gyula felügyelő kö­szöntötte a heidenheimieket Pór János presbiter tolmácsolásával. Átadtuk gyülekezetünk ajándékát, a gorsiumi őskeresztyén kereszt másolatát, id. Baranyi József öt­vösművész alkotását. Jövőre Székesfehérváron talál­kozunk. Addig imádságban hord­juk egymást. Fennmarad azonban a személyes kapcsolat is. így októ­ber 1-én Varga Pál szolgált gyüle­kezetünkben. A Megbékélés gyülekezet temp­loma ökumenikus: Evangélikusok és katolikusok együtt építették és egyaránt használják. Az alig pár éve épült gyönyörű modern temp­lomban nemcsak istentiszteleti he­lyiség, gyülekezeti terem és külön­féle irodák vannak, hanem a kü­lönböző korúak számára külön- külön saját szoba teszi a gyüleke­zetét így is otthonná. Maradandó emlékként kísér bennünket a fából faragott csodá­latos Krisztuis-szobor képe. Ezt itt képen is, versbén is bemutatjuk. A heidenheimi Krisztus-szobor (Egy nyári út emléke) Körülvettek a gyönyörű hegyek, s a testvérszeretet, meleg, meleg, meleg, hamar feledni nem lehet. Mégis úgy gondolok e napsugaras nyárra, hogy mindenek fölé két világot átfogó kéz magasodik ölelésre kitárva. M. Gy. KÖZLEMÉNY A Magyarországi Szabadegyházak Tanácsának Elnökségi Tanácsa 1989. szeptember 28-i ülésén kimondta a szer­vezet jogutód nélküli felszámolását 1989. december 31-i hatállyal. Egyúttal kimondta azt is, hogy a hivatalos ügyek intézését szeptember 30-ával megszünte­ti. Az Elnökségi Tanács létrehozott egy felszámolási bizottságot, amelynek fel­adatköre a folyamatban lévő ügyek ren­dezése. Megállapította az Elnökségi Tanács, hogy a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa az elmúlt negyvenöt esztendő­ben — megalakulása óta — betöltötte tör­ténelmi küldetését. Elfogadja, hogy a megváltozott körülmények között a szervezetre nincs szükség. Az alapító atyákra emlékezve viszont a jelenlévő evangéliumi szabadegyházak vezetői megújították a spirituális szövetséget, és Isten áldásáért könyörögve keresik a továbbvezető utat. A Magyarországi Szabadegyházak Tanácsának Elnöksége

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents