Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-10-22 / 43. szám

Evangélikus Elet 1989. október 22 33 03 M JÄs Ä 3K 1 l GYERMEKEKNEK l Egyháztörténeti arcképcsarnok 34. Martin Luther King „Gyermekeimnek, Yolandá- retet arra indította, hogy mellé­1 nak, Martinnak, Dexternek, • Bernicenek, akikről azt álmo- I dom, hogy többé nem bőrük I színe, hanem a jellemük szerint I ítélik meg őket." Ezzel az aján­■ lássál kezdi egyik könyvét Mar­tin Luther King amerikai néger baptista lelkész. Amikor köny­1 vét írta mégsem csak a család- 1 jára gondolt, hanem népének, I gyülekezetének sorsa aggasz- I tóttá. Értük szállt harcba, értük I áldozta életét. I Különös harc volt az, amit . King folytatott. így nevezték vi­lágszerte: erőszakmentes moz­galom. Céljául a négerek 1 egyenjogúságának valóra vál- 1 tását tűzte ki. Mi indított egy l lelkészt arra, hogy ennek a I mozgalomnak az élére álljon? I King, aki 1929-ben az USA l déli részén, Atlantában szüle- I tett, viszonylag fólétben nőtt fel. . Mégis korán szembe került az­zal, hogy néger volta miatt má­sok lenézik. Visszaemlékezett 1 rá, hogy kiskorában apjával 1 bement egy belvárosi üzletbe. I Leültek középen, mire a felszol- I gáló odajött hozzájuk és azt I suttogta: Üljenek hátra, magu- I kát csak ott szolgálhatom ki. ■ De a gyermekkorból hozta ma­gával édesanyja szavait is: „te épp annyit érsz, mint bárki 1 más." 1 A baptista szeminárium el- 1 végzése után a híres Harward I egyetemen fejezte be tanulmá- I nyait. A társadalmi kérdések I egyre inkább foglalkoztatták. I Különösen Gandhi élete volt rá l nagy hatással. Gyülekezetbe kerülve ismételten szembetalál­kozott a négereket ért sok igaz- 1 ságtalansággal. Látta, elérke- 1 zett az az idő, amikor a nége- l rek nem tudnak tovább várni, I harcba indulnak szabadságuk l kivívásáért. Külső események l és a belső öntudatra ébredés I egyformán siettették a mozga- . lom országos méretűvé széle­sedését. Vele vagy nélküle vív­ják meg a harcot? - ez volt 1 King számára a kérdés. A sze- l___________________________ jük álljon. Valami sajátságos, különös 1 vonása volt ennek a harcnak. I Nem arra törekedtek, hogy a 1 másik felet legyőzzék, hanem | hogy meggyőzzék az igazság­ról. Minden megmozdulásuk­ban szigorúan ragaszkodtak ehhez. Első nagy próbájuk a birminghami akció volt 1963- ban. Amerika ekkor ünnepelte szabadságharca 100. évfordu­lóját. Kingék önkéntes „hadse­reget” toboroztak, akik tünte­téseket tartottak a faji megkü­lönböztetés ellen. A jelentke­zőkkel 10 parancsolat-ot írat­ták alá. Közülük néhány: „A szeretet lelkében járok és be­szélek, mert Isten szeretet." „Öklömnek, nyelvemnek és szí­vemnek erőszakát megtartóz­tatom." A tüntetések több nagyvárosra is kiterjedtek, több tízezren vettek részt ben­ne. Eredményeként megsza­vazták az egyenlő jogot a né­gereknek. Közben Kinget több­ször letartóztatták. Lelkésztár­sai közül pedig többen túlzó­nak mondták. „Jézus is az volt- mondta - csak az a döntő, miben vagyunk túlzók: a szere- tetben vagy a gyűlöletben?" ' 1964-ben megkapta a béke Nobel-díjat. Akkor beszédében- messze túl látva saját népe problémáján - ezt mondta: „örököltünk egy nagy házat, ezt a világot és ebben együtt kell élnünk feketéknek és fehé­reknek... katolikusoknak és protestánsoknak... meg kell ta­nulnunk valahogyan egymás­sal élnünk. S ez csak szeretet- ben lehetséges... reméljük, a szeretető lesz az utolsó szó a világban." 1968. április 4-én ellenségei gyűlölete kioltotta életét. Sok feszültséggel terhes korunk­ban mégis egyre inkább érez­zük az evangéliumból táplálko­zó szavai igazát: életünk egy­mással csak a szeretetben le­hetséges. Sárkányné Horváth Erzsébet / A "V VASÁRNAP IGÉJE Lk 17,1-6 MICSODA MÉRETEK! Lélegzetelállító szavak. Mind a három. Igaz, Jézus szájából valók, elütnek a miéinktől még akkor is, ha néhanapján költői túlzásokba esünk. Mások itt a dimenziók. Talán bizony föl- döntúliak? De hiszen hozzánk, földi tanítványokhoz szól a Mester. Nem tehetjük hallatlanná szavait, egyiket sem a há­romból. Iszonyú halálnem lehetett - meg-megtették a barbárok -, amikor valakinek a középütt lyukas malomkövet vetették nyakába s úgy süllyesztették vízbe. A súlynál fogva biztos halál volt. Jézus szerint még ez is kedvezőbb vég volna, mint az, ami a „megbotránkoztatóra” vár. Megbotránkoztatni az evangéliumban azt jelenti, hogy a testvért viselkedésünkkel hitetlenségbe döntjük, megingatjuk őt Istenbe vetett hitében. Több ez tehát felháborodást keltő erkölcsi skandalumnál, amiből különben bőven akad egyéni, családi, közösségi éle­tünkben egyaránt. Iszonyú, amivel Jézus fenyeget éppen min­ket tanítványokat, keresztyéneket mind egymás között, mind a világban. Pál is így kesereg: Bizony miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között! (Rm 2,24.) A második szó is, ha követelményként vesszük, mindenes­tül meghaladja testi-lelki erőnket. Megbocsátani naponta hét­szer is ugyanannak a testvérnek vagy családtagnak vagy em­bertársnak, aki vétett ellenünk, bár mindannyiszor megbánja tettét - ki képes erre? Megbocsátani vég nélkül?! Megint csak nem téveszti el Jézus ezzel az emberi mértéket? Gyakorlatban mi vagyunk az az adós szolga, akinek tízezer talentumnyi adóssága elengedtetett, de ő száz dénárnyit sem engedett el szolgatársának (Mt 18,21-35). Számon tartjuk évtizedeken át a mások adósságát. Határtalanul nagyszívűnek lenni, vég nélkül megbocsátani - miféle mérték ez? A harmadik szó egy kissé más irányú. Az eddigieknél pozi­tívabbnak hangzik. A tanítványok hitével kapcsolatos. Nem szűkölködnek teljesen hit nélkül, de meg-megapad az, kíván­nák izmosodását, növekedését. Jézus feltehetőleg ott áll a Galileai tenger partján, ahol láthatók gyönyörű fekete eper- fák - ezek állítólag hatszáz évig is megkapaszkodnak földjük­ben - s rájuk mutatva tanítja: a hit, ha igazi hit, legyen bár szemernyi, mustármagnyi, egyetlen parancsoló szóval átplán­tálhatja e fákat a tenger fövenyébe! Máténál: hegyet mozgat­hat meg (Mt 17,20). Ez még világosabban isteni erőre mutat, a hegyeket Isten mozgathatja. Az igazi hit tehát Isten hatal­mát veszi mintegy igénybe. Nem a saját gyöngeségére néz a hivő tanítvány, hanem Istenre, akinél semmi sem lehetetlen. Imádság által növekedik meg hitében s indul el erején felüli feladatok megoldására. Ez a megoldás az egész szakaszra nézve áll. Az Istenhez való reláció a döntő! Nem olvashatjuk Jézus itt hangzó sza­vait anélkül, hogy az Újszövetség egész üzenetét ne hallanánk lelkűnkben. Az evangéliumot. Azt, amit Isten Jézus Krisztus­ban értünk végbe vitt. Az ijesztő mérhetetlen méretek az evangélium méretei. Ameddig Isten bocsánatában élünk, ad­dig mi is képesek vagyunk megbocsátani. Amíg Krisztus sze- retete lakik bennünk, addig nem ártunk a felebarátnak se szóval, se tettel. Amíg Istenben kapaszkodik a hitünk, addig csodákra képes. Egy percre sem feledhetjük: nemcsak Mester e három szó elkiáltója, Úr Ő, Megváltónk, általa Atyánk az Isten. Ezért hát Őbenne, csakis Őbenne gyakorolhatjuk tanítványságun- kat! Scholz László IMÁDKOZZUNK A zsoltárossal mondom: Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellege­kig. Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nagy mélység... Mily drága a te szereteted, Istenem! (Zsolt 36,6-8) Helmuth Rilling a Budapest Kongresszusi Központban PRÉDIKÁCIÓ \ A Budapest Kongresszusi Központ hallatán most legtöbbünknek a kor­mányzó párt kongresszusa jut eszünk­be, s ha nem, hangversenyek. De prédi­káció? Pál apostol saját és munkatársai igehirdetéseiről írta a Galata-levél cím­zettjeinek: mintha előttük feszíttetett volna meg Krisztus, úgy beszéltek róla nekik. Ezt - egy-két igazán ihletett pré­dikációt kivéve - talán semmi másról nem lehet elmondani, mint Johann Se­bastian Bach Máté-passió)kzó\. Mintha előttünk fognák el, előttünk vallatnák, előttünk feszítenék meg Jézust, vala­hányszor csak halljuk a feledés homá­lyából Mendelssohn által felfedezett, utolérhetetlen művet. A Máté-passió előadása szeptember 30-án olyan pré­dikáció volt, amelynél szebbet nemigen hallani. A háborút követő diktatórikus évtizedek iskolapolitikájának sikerült elérnie, hogy egy olyan országban, amelyik valaha büszke volt Európához tartozására s ráadásul az Osztrák-Ma­gyar Monarchia része volt, egyre keve­sebben beszéltek s beszélnek németül. Sajnos valószínű, hogy a mű szövegét sokan nem értették. S aki tud is néme­tül. nem biztos, hogy érti azt, ami ben­ne a szavakon túl van. Hogy .....ez az én új szövetséget adó vérem (mein Blut des neuen Testaments), mely sokakért kionttatik bűnök bocsánatára”. De az, aki ma csak hallott, holnap érthet is, hiszen az igehirdetés sohasem ér véget az ámennel, a Máté-passió sem ér véget a zárókórussal. Mit is mondott a nagy, ismeretlen költő és próféta, akit II. Ézsaiásnak hívunk? „Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé s gyümölcsözővé teszi azt, ma­got ád a magvetőnek s kenyeret az éhe­zőnek : igy lesz az én beszédem, amely számból kimegy - nem tér hozzám üre­sen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöt­tem.” A Máté-passió az emberiség legna­gyobb kincsei közé tartozik. Isten, em­ber, igazság, művészet, minden össze­találkozik benne. Hatalmas, megrázó költemény s zene Beethoven Kilence­dik szimfóniája, igaz vágy és remény, nagyszabású látomás, de „nagyobb van itt”: Bach, Máté, Luther, a maga módján Picander (kórusok és az áriák szövegírója) a beteljesedésről, az ember megváltásáról beszél, arról, akit ha nem ismerünk, vagy félreismerünk, csak vesztesek lehetünk. És hogyan be­szél róla Bach? Winckelmann, A XVIII. század nagy régésze és művé­szettörténésze az antik művészetről mondta: „nemes egyszerűség, csendes nagyság”. S ez teljesen ráillik Bach Má- té-passiójára, pedig ízig-vérig barokk mű. Talán ezért is olyan nehéz jól elő­adni. A koncert karmestere, Helmuth Ril­ling stuttgarti dirigens és egyházzenei igazgató, nemzetközi Bach-szakértő. Zeneakadémiánkon Bach-előadásokat tartott, s ezt koronázta meg a Máté- passió előadása. Rilling hagyományos hangszerekkel dolgozik, de őrá is, mint a legtöbbekre - a Máté-passióról ké­szült felvételekre gondolva Sir Georg Solti vagy Peter Schreier juthat eszünk­be -, hatott a historikus előadásmód. Rilling mégis romantikus, még ha up- todate romantikus is. Mi sem jobb pél­da erre, mint lemeze Mendelssohn Illés prófétáról írott oratóriumáról, amely a legjobb felvételei közé tartozik. Ugyan­úgy otthon van Mendelssohn világá­ban, mint a Tamás-templom kántorá­nak világában. Általában nem jellemző rá igazán finom zenekari hangzás, in­kább optimális öszzkép. így volt ez ezen a hangversenyen is, noha a Liszt Ferenc Kamarazenekar gyönyörűen játszott. Ingo Goritzki oboaszólója nem volt elég finom és árnyalt - Sieg­fried Pank gambajátéka annál inkább -, de ezek mind részletek, s Rillingnél - aki minden zeg-zugát ismeri a műnek, s most is fejből vezényelt - az egészre esik a hangsúly. Ez egy ilyen méretű műnél amúgy is elengedhetetlen (noha a két tényező együttes megvalósulása, ha ritka is, egyáltalában nem kizárt). A koncert nem sikerülhetett volna ilyen jól ennyire remek szólisták nélkül. Az evangélista szólama nagyon nehéz: biztos hangmagasságra és stilusisme- retre van hozzá szükség. Scot Weir nem olyan hangfenomén, mint Wunderlich vagy Schreier, de ideális evangélista. Tiszta hangja észrevétlenül siklott át falsettbe, értelmezése adekvát, beszéde jól érthető volt. Jézust Philippe Hutten­locher alakította. Kotta nélkül énekelt, nagyon expresszíven. Alakja Donatello Habakuk prófétát ábrázoló szobrára emlékeztetett, alakítása extatikus szí­nezetű volt. Szép hangjának ereje né­mileg korlátozott, éneklése így a kifeje­zés érdekében kissé szaggatott, törede­zett volt. Huttenlocher jellegzetes és felejthetetlen Jézus, mégsem éri el Ril­ling lemezfelvételének Jézusát. Ott Siegmund Nimsgem működött közre erős, meleg, mély basszusával, nem is hallottam nála jobb Jézust még soha­sem - a bársonyos bariton Dietrich Fischer-Dieskau hangja olyannyira egyéni és más, hogy dőreség lenne vele összevetni. Nimsgemt kísérve Rilling olyan ihletetten vezette a vonósokat, hogy hallatán beleborzong az ember. A szoprán-áriákat kedvesen és tisztán énekelte Verebics Ibolya - róla csak jót lehet mondani. Az alt-szólista, Corne­lia Kallisch hangja szép, alakítása meg­ragadó volt, technikája viszont kissé különös. A tenor-áriákat is Weir éne­kelte egyszerűen, jól. A basszista Wal­ter Heldwein áriái hidegek, jellegtele­nek voltak, hangja is ilyen. Említést érdemel még Jean-Claude Gérard szép fuvolajátéka, Rolla János és Kostyál Kálmán hegedűszólói, Pertis Zsuzsa él­vezetes csembalójátéka s persze az énekkar, a Rillig alapította Gächinger Kantorei, amely ezúttal néhány magyar taggal egészült ki. Rilling koncertje Bach Lipcséjébe, Jézus Jeruzsálemébe varázsolt. Mint­ha előttünk feszítették volna meg Jé­zust.. Zay Balázs S' „írok nektek, ifjak. „Bach zenéje olyan, akár az égbolt: erős, de nem erőszakos...” (Pilinszky) Tagadásaink „Mielőtt a kakas...” - emlékezik vissza Péter Jézus szavaira, Bach János-passiójában. A történet jól ismert: Jézus megjósolja, hogy Pé­ter meg fogja őt tagadni, s úgy lesz. A történet jól ismert - annyira jól, hogy a passiót hallgatóban fel sem merül a kérdés: - Valóban így szól az írás, a János szerinti evan­gélium? Nem egy barokk zeneszerzőnél itt van a szenvedéstörténet egyik csúcspontja. Már Schütznél is a megzenésített Máté evangélium legmegrázóbb pillanatai közé tar­tozik. Az elbeszélésben a „tárgyila­gos” recitatívót egy fájdalmasan hajlítgatott dallammal szakítja itt meg a komponista. Az a Schütz, aki pedig még nem kommentálja az eseményeket szubjektív hangvé­telű áriákkal. A templom ugyanis nem operaház, érzelmeink magán­ügyek, a történtek magukért be­szélnek. A 1 passió „szövegírója” egyedül az Úr - ezért azt szerepek­re osztva, hangszerkíséret nélkül, egyszerűen végigénekelteti a zene­szerző. (Csak a nyitó- és zárókórus szövege költött.) A XVIII. századi passiókban azonban már „régimódinak” tűnik a kor embere számára, ha a kom­mentáló, érzelmi töltést hordozó áriák a lutheri Biblia megzenésíté­seit csupán színezik. Ekkor ugyan­is a rímbe, ritmusba szedett passió- történet volt divatban. Alapja ugyan ennek is az Ige, de a négy evangéliumból egyesített, Matthe- sohn-féle költött szöveggel. A leg­több zeneszerző ezt komponálta meg (így a Bachhal egyidős Händel is). Ä barokk ember érzésvilágát biztosan jól fejezte ki ez a néha dagályosnak ható szöveg, de ma - úgy érzem - az eredeti mondhatja a legtöbbet. Úgy, ahogyan azt az evangélisták közel kétezer éve leír­ták. A János-passióval kezdtem az írást, de utána csak Máté evangéli­umáról beszéltem, és a Matthe- sohn-féle szövegkönyvet említet­tem. Az első sor óta nem esett szó a János-passióról. Nem véletlenül. Az idézett mondat: „Mielőtt a ka­kas. ..” Bach János-passiójából van (a mű első részének utolsó re- citatívója), de nem található meg János evangéliumában. A szinop­tikusoknál mindenütt szerepel, egyedül Jánosnál hiányzik. A ba- chi recitatívó szóról szóra a Máté- evangéliumból van. összekeverte volna Bach az evangéliumokat? Vagy engedett volna kora divatjának? Meggyő­ződésem, hogy egyik sem. Bachnál jobban - vagy inkább mélyebben - kevesen ismerik a Bibliát. S ha Istenről van szó, nincs az a divat, aminek Bach engedne. Péter tagadása, majd bűnbánata azonban olyannyira emberi, olyan időtlenül emberi, hogy Bach ezt a mozzanatot nem hagyhatta ki. Jé­zus a szenvedés útjára lép, s az ember itt, ezen a ponton, az áldo­zat vállalásában újra és újra meg­tagadja Krisztusát. Hódol a dicső­séges Krisztusnak, ez nem jár nagy erőfeszítéssel, megfelel természeté­nek - de a másokért a szenvedésbe indulóval, a Báránnyal már nem vállal közösséget... Bachnál nincsenek véletlenek. Különösen akkora nincs, hogy az egyetlen „vendégszöveget” kom­mentáló ária kapja a tenor szóla­mot : az ember hangját. S az sem lehet véletlen, hogy ezzel az embert jelképező tenorral vonóskíséret fo­nódik egybe, s a vonós Schütz óta „Jézus hangszere”. S ezután még nem folytatódik a passió, hanem egy korái követke­zik, majd vége az első résznek. A műnek egyharmadánál sem tar­tunk még. A szenvedéstörténetben alig történt eddig valami. Még „csak” lelki szenvedés. De ez min­dig élő és fájó, a XVIII. században éppúgy, mint ma. A passió többi része egyszeri, isteni, de a bűn és a bűnbánat örök. „És megemlékezék Péter...” - mondja Bach Máté szavaival a Já- nÖs-passióban — mindánnyiünk helyett. És helyettünk is „... ki- menvén onnan, keservesen síra”. Kemény Ágnes FASOR - 1989 IN MEMÓRIÁM PESKÓ ZOLTÁN Kezdődhetne ez a történet úgy is, mint valamely mese: hol volt, hol nem volt, volt egyszer négy hittel és egykori mesterük iránti szeretettel és tisztelettel áthatott „örökifjú”, akik úgy érezték, hogy feledhetetlen zenei atyjuknak, Pes- kó Zoltánnak, a nagynevű orgonamű- vész-tanámak és komponistának örök emléket kell, hogy állítsanak, különös tekintettel szívükben élő Alma Mate­rük, a Fasori Evangélikus Gimnázium újbóli feltámadásának az időszerűségé­re. Ez a négy öregdiák: Dr. Harmati Béla, a Déli Egyházkerület püspöke, Ruitner Sándor a Rádió és Televízió főmunkatársa, zenei rendező, drama­turg, Dr. Gyapay Gábor történész, az újból élő és működő Fasori Evangélikus Gimnázium igazgatója, valamint jelen sorok írója, aki oki. gépészmérnök, tu­dományos kutató. Habár láthatóan kü­lönböző területeken tevékenykednek, de három vonatkozásban egyek: mindany- nyian evangélikusok, mindannyian' a „musica sacra” elkötelezettjei és mind­annyian egykori fasori diákok. Úgy találták, hogy az állítandó em­léknek stílszerűen zenei jellegűnek kell lennie. A legideálisabb változat: a sze­retett mester egykor megörökített saját játékát felújítva ismételten rögzíteni, sajnálatosan nem volt járható út, mert abban a korban a rögzítési technika úgyszólván csak élvezhetetlen hangmi­nőséget tett lehetővé. Egyetlen járható út volt: a mester egykori repertoáijá- ból válogatott művekből hanglemezt készíteni, nagynevű orgonisták - fasori diákok - előadásában. Az elgondolás és a Fasori Gimná­zium ismételt beindulási időpontjai kö­zött már csak olyan rövid idő állt ren­delkezésre, hogy a megvalósítás úgy­szólván lehetetlennek tűnt. De az erős akarat és elszántság győ­zött és megszületett a hanglemez, jelen írás címével, pontosan a Fasori Gim­názium megnyitásának az időpontjára: 1989. szeptember 2-re.’ A hanglemez megjelenését kirobba­nó öröm és boldogság fogadta, mert mind a válogatott művek, mind a hal­hatatlan mester egykori hangszerén, a Fasori Templom orgonáján rögzített kitűnő hanganyag, mind pedig a hatá­rainkon túl is ismert nagynevű előadók ünnepnappá tették a korongról fel­hangzó muzsika megszólalását, amely muzsika szinte figyelmeztet bennünket arra, hogy amíg élünk, őrizzük meg kultúránk szent füzét, mert hideg idők­ben belőle kaphatunk fényt és meleget. Nem lehet véletlen, hogy már eddig is három recenzió hangzott el a Rádió­ban a lemezről: 1989, augusztus 20-án Meixner Mihály és Ruitner Sándor szeptember 18-án és 26-án Bónis Fe­renc szerkesztésében. Az előzmények után a hanglemez ze­nei tartalmáról és az előadókról: A rögzített művek a világkultúra kompozíciói mellett a magyar hagyo­mányokra is felhívják a figyelmet, a klasszikus mesterek mellett a már a magyar szerzők munkásságára is. Mindkét oldal egy-egy korálelőjáték- kal kezdődik és végződik. Mindkét ol­dalának az alfája: „Ein' feste Burg ist unser Gott” - „Erős vár a mi Iste­nünk”, Luther Márton örök érvényű és hatású éneke, az első oldalon Johann Sebastian Bach, a második oldalon Jo­hann Gottfried Walther megformálá­sában. Ugyanők a szerzői a két oldal ómegájának is, korálelőjátékként meg­fogalmazva, mintegy jelképes üzenet­ként. A műsorban hallhatók még Bach elődei: Dietrich Buxtehude és Nicolaus Bruhns, valamint romantikus utódai: a német Johannes Brahms, a francia Charles-Marie Widor és a magyar Liszt Ferenc. A XX. századi magyar zene­szerzés Antalffy-Zsíross Dezső, Gárdo­nyi Zoltán, az evangélikus zenei élet ma is élő doyenje, Sulyok Imre és maga Peskó Zoltán képviselik. A négy előadó - ugyancsak egykori fasori diák - úgy szolgálja a zene nagy ügyét, hogy közben saját egyéniségüket is híven megőrzik. Gáncs Aladár cso­dás miniatűr művészetét zsonglőri att- raktivitással egészíti ki a mester nagy­nevű fia, Peskó György virtuozitása, Trajtler Gábor zeneigazgató magas szintű művészi vonzódása a monumen­talitáshoz, Zászkaliczky Tamás érzé­keny, bensőséges művészete. Dicséret illeti a zenei rendezőket a magas minőségi szintet kielégítő alko­tásukért, így Fejes Cecília és Ruitner Sándor zenei rendezőket, Zsuppán Ist­ván, Bányai Jenő, Ujházy László és Vincze Veronika hangmérnököket. Bendes Aladár r t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents