Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-09-24 / 39. szám
Evangélikus Élet 1989. szeptember 24. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a testvérét is. ÍJn 4,21 VASÁRNAP Egyetlen szó sem veszett el mindabból a jó ígéretből, amit megígért szolgája, Mózes által. lKir, 8,56 (Róm 9,15-16 § Mk 12,28-34 - Róm 14,17-19 - Zsolt 65 - 2Móz 20,1-17) Felemelő pillanatok voltak, amikor Salamon hálát adott az új templomért. Érdemes végigolvasni a hatalmas hálaadó imádságot. De hol van már az akkori templom szépsége és dicsősége? Ami emberi az egyházban, az elmúlik. De Isten jó ígéreteiből egyetlen szó sem fog ' elveszni. „Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet.” (ÍJn 2,25) HÉTFŐ Dicsélje öt a nap és a hold, dicsérje minden fényes csillag, mert ő parancsolt és azok létrejöttek. Zsolt 148,3.5 (Zsid 11,3 - Ef 5,15-21 - Ezsd 6,1-22) A hivő ember hallja a világmindenség hatalmas, Istent magasztaló kórusát. A hit szemével úgy látjuk, hogy a teremtett világ minden szépsége az Alkotót dicséri. Nem önámitás ez? Nem a vágyainkat, rejtett vallásos elképzeléseinket vetítjük ki a végtelenbe? Nem! A Bibliának adunk igazat. Hisszük, hogy minden Isten teremtő kezéből került ki. Jó, hogy mi emberek tudatosan bekapcsolódhatunk a teremtett világ Istent magasztaló kozmikus kórusába. KEDD Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. Un 4,2 (2Móz 33,20 - Him l,5-9a - Ezsd 7,1-28) Az egyház népét hosszú vándorútján végigkísérik a tévtanítók. Ott voltak az indulásnál is, ott vannak most is és jelen lesznek - fokozódó aktivitással - az utolsó időkben is. A Szentírás éberségre, vigyázásra int. Óvakodnunk kell attól, hogy valakire könnyen rásüssük a tévtanító bélyeget. De az is veszélyes, ha mindent igaznak tartunk, ami annak látszik. Ősi lutheri örökségünk féltő megbecsülése mellett tartsunk testvérnek mindenkit, aki Jézust élőÜrnak, Megváltónak vallja s egyedül Tőle reméli az üdvösséget. SZERDA Akinek az ÚR a bizodalma, olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit, száraz esztendőben sincs gondja. Jer l7,7-8 (ApCsel 2,24-25 - Mt 5,23-26 - Hagg 1,1-15) Különös látvány a sivatagban az oázis. Perzselő nap, tikkasztó hőség, elszáOlvasói levelek radt növények, elhullott állatok tetemei mindenfelé. Az oázis fái üdén zöldellnek. Ott élet van. A kegyetlen körülmények ellenére is. Miért? Mert ezeknek a növényeknek a gyökerei a folyóig érnek. - Tudod-e, hogy szikkadt időben is lehet áldott, másokat is felüdítő életet élni? De csak úgy, ha élő közösségben vagy az élő Úrral és ha mindig Tőle várod a megújító Szentleiket. CSÜTÖRTÖK Mármost ahogyan egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává. Róm 5,18 (Dán 9,4-5 - Jak 2,1-8 - Hagg 2,1-9.20-23) Járványos időben az emberek egymást fertőzik. A bűnt kaptuk és továbbadjuk. Ez a fertőzés világméretű és alóla nincs kivétel. Ellene nincs emberi segítség. De Jézus Krisztus eljött és ártatlanul meghalt bűneinkért. Ő a segítség. Őérte fogad el minket igaznak az Isten és ad üdvösséget. Hogyne lennénk ma is boldogok és hogyne mondanánk el ma is mindenkinek örömmel, hogy van segítség! PÉNTEK Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz és ezt mondták neki: így szólt az ÚR, bocsásd el népemet, hogy nekem szolgálhassanak! 2Móz 10,3 (ApCsel 12,11 - Lk 10.17- 20-Jel 12,7-12-Neh 1,1-11 -Mt 18,1-6.10) Más az, ha valaki a maga nevében szól és más, ha Isten küldetésében szól. Aki Istentől kapott megbízást, annak a gyenge szavai mögött Isten hatalmas ereje van. Nem volt könnyű átadni a hatalmas fáraónak a még hatalmasabb ÚR utasítását. Keresztelő János életébe került, hogy bátran nevén nevezte Heródes bűnét. Mi merjük-e ajkunkra venni Isten igéjét és hisszük-e, hogy a szolga hűségét a leghatalmasabb UR áldása kíséri? SZOMBAT Bár ítélő Isten az ÚR, boldogok mindazok, akik benne reménykednek Ézs 30,18 (Mt 5,6 - Mk 10.17- 27 - Neh 2,1-10) Nem szeretjük az ítéletet. Életünk minden botlására mindig felmentést várunk. Nagy baj, ha könnyen vesszük a számadást és arra gondolunk: majd csak megúszom valahogy. Egy kisfiútól megkérdezték: „Mit teszel, ha oda kell állnod Isten ítélőszéke elé?” A válasz nagyon egyszerű és hitből fakadó volt: „Odabújok az Úr Jézus háta mögé.” - Mi sem tehetünk ennél jobbat! Tarjáni Gyula „...az Istennek beszéde nincs bilincsbe verve.” (2 Tim 2,9) Nem végeztem teológiátj a régi honvédség hivatásos tisztje voltam, amikor 1945 nyarán, egy igen forró napon fogolyként a romániai Fok- sániban létesített óriási fogolytáborba szállítottak. Már útközben többekkel együtt - mivel tífuszban megbetegedtünk - egy külön vagonban elkülönítve szállítottak. Ezért minket érkezésünk után a tábor kórházába kísértek. - Távol a családtól, hazától, súlyos betegen egy olyan kórházba kerültünk, ahol tudomásom szerint gyógyszer nem is volt és ahol naponta 30-40 ember halt meg. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy félelmem nagyságát ecseteljem. Magában az épületben nem tartózkodhattunk a poloskák hada miatt. Ezért csak az épületet körülvevő üres területen lehettünk éjjel és nappal. Az élet lehetőségeinek minden kapuja zárva volt, így csak egy irányból várhattunk szabadulást, melynek kapuját senki ember soha nem zárhatja be, a felfelé vezető út kapuját, amit az Elet Fejedelme őriz és tart nyitva, az arrafelé haladóknak... Ezt tudva vettem elő még az úton valakitől kapott Bibliámat és imádkoztam a zsoltárosok _ imádságait naponta többször is. És amikor talán a legfélelmetesebb mélységben voltam, lépett hozzám az Akit mindhalálig szolgálni akarok, az én Uram Krisztusom! A 110. zsoltárt kezdtem olvasni, de annak 4. versét már nem kellett olvasni, mert azt már Ő maga mondta nekem, úgy mint akinek hatalma van: „Megesküdt az Úr és meg nem másítja: Pap vagy te örökké Melkisédek rendje szerint!" Ez annyira valóság volt és hozzám szóló volt, hogy azonnal önmagam gyöngeségeit látva tiltakoztam. Hivatkoztam arra, hogy teológiát nem végeztem, hogy fiatal vagyok és senkit itt nem ismerek, de a hang csak fokozódott: „MEG NEM VÁLTOZTATJA"! Éreztem, ha tovább is tiltakozom végem van! El kellett indulnom! De a továbbiakban szóljon az a nyilatkozat, amit 1947. október l-jén magammal hoztam és amit a Deák téri gyülekezet még akkori igazgató lelkészének, dr. Hafenscher Károly- nak több más, a szolgálataimmal kapcsolatos írásos dokumentumokkal átadtam. Nyilatkozat. Alulírott tisztek és hasonállásúak, az alábbiadat igazoljuk: SztupkaySándor bajtársunk, aki Foksániban volt 1945. szeptemberétől hadifogságban, 12 protestáns és 4 róm. kát. lelkész hazabocsátása után, a lelki- pásztor nélkül maradt magyar hadifoglyok hitének ápolását s a lelkészi teendők ellátását önként elvállalta. A vállalt lelkészi teendőket a tiszteknek Foksániból történt elszállítása után 14 napig a vonaton, majd október 20-tól a Valk-i fogolytáborban a mai napig nagy átérzéssel, igazi elhivatottsággal szeretettel végezte és végzi. Lelkipásztori munkásságát olyan elmélyült hittel, türelemmel és nem lankadó munkakedvvel végzi, ami több évtizedes múlttal rendelkező lelkipásztornak is becsületére válnék... A vasár- és ünnepnapi istentiszteleteken Isten dicsőségét hirdette, úrvacsorát osztott, a kórházi betegeket látogatta, temetéseket végezte és mindent megtett, ami lelkész hadifogoly bajtársai hitének és lelkének ápolására megtehet. - Abban, hogy a magyar hadifoglyok a távoliét, megpróbáltatásai közepette Istenbe vetett hi- töket, lelki egyensúlyukat és a hazatérésbe vetett reményüket nem vesztették el, Sztupkay Sándor bajtársunk működésének igen nagy része van. Mindezek után örömmel állapítjuk meg, hogy Sztupkay Sándor bajtársunk itteni lelkészi működése alapján méltó arra, hogy ne csak. ^hadifogságban, hanem Isten segítségévek ^történt hazatérésünk után magyar hazánkban is folytassa ezt a lelki hitbeli szolgálatot." 98 tiszt (.tényleges és tart.:) aláírása. Nem szeretném és félek is attól a gondolattól, hogy akik a leírtakat olvassák, valami olyan következtetésre jussanak, mintha én ezzel a magam dicsőségét keresném. Távol legyen! Ezért is nem álltam elő eddig ezekkel a nyilvánosság elé, csak most életem alkonyán, 78 évesen, az eseményeket követően több mint 40 év után, csak is azért, hogy mindenki tudja meg azt, amit írásom címéül is választottam: „Az Istennek beszéde nincs bilincsbe verve!!” Meg talán azért is, hogy lapunk augusztus 20.-iki számában dr. Fa- binyi Tibor professzor által írt „A hivatalosak felelőssége” c. írásban említettem és eddig szóhoz nem jutó „laikusok” és a „másik oldalon állók" között én is, mint ezek egyike tegyek bizonyságot arról, hogy olykor ezeken át is szólhat az Űr igéje igen erősen!! Hiszen mi emberek valamennyien csupán eszközök lehetünk az Úr kezében. A dicsőség mindenkor és örökké egyedül az ÖVÉ!! ISTENTISZTELETI REND Buda páston, 1989. szeptember 24-én Deák tér de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. 11. I (úrv.' Zászkaliczky Péter, du. 6. orgonazenés I istentisztelet: Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. (úrv.) Muntag Andomé, du. 6. I ifjúsági istentisztelet: Zay Balázs. Üllői út 24. j de. fél 11. Kertész Géza. Karácsony Sándor 1 u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. Rákóczi út « 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, déli ■ 12. (magyar) Kertész Géza. Thaly Kálmán u. : 28. de. 11. Rédey Pál. Kóbánya de. 10. Fa■ biny Tamás. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. I Fabiny Tamás. Zugló de. 11. (úrv.) Szabóné I Mátrai Marianna. Kerepesi út 69. de. 8. Sza- I boné Mátrai Marianna. Gyarmat u. 14. de. I fél 10. Szabóné Mátrai Marianna. Kassák Lajos u. 22. du. 3. lelkésziktatás: Harmati I Béla-Szirmai Zoltán. Üjpest de. 10. Blázy I Lajos. Pesterzsébet de. 10. Pintémé Nagy Erzsébet. Soroksár-Újtelep de. fél 9. Pintér- í né Nagy Erzsébet. Pestlőrinc de. 10. Havasi \ Kálmán. Pestimre (ref. templom, Rákóczi u. 83.) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán. Kispest de. 10. Széli Bulcsú. Kispest Wekerle- telep de. 8. Széli Bulcsú. Pestújhely de. 10. Bízik László. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Fabulya Hilda. Rákosszentmihály de. 10. Mátyásföld de. 9. Szalay Tamás. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. Rákoshegy de. 9. Detre János. Rákoskeresztúr de. fél 11. Detre János. Rákoscsaba de. 9. Kosa László. Rákosliget de. 11. Kosa László. Bécsi kapa tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós. de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Szebik Imre, du. 6. Hegyi Péter. Torockó tér de. fél 9. Szebik Imre. Óbuda de. 10. Nagy István. XIII. Tartsay Vilmos u. ll. de. 9 (úrv.) Kő- szeghy Tamás, de. 11. (úrv.) Kőszeghy Tamás, du. fél 7. Benkö Ferenc. Pesthidegkút de. fél 11. szeretetotthoni istentisztelet. Mo- dori u. de. 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor. Budafok de. 11. Rozsé István. Budaörs de. 9. Rozsé István. Törökbálint du. fél 5. Rozsé István. Csillaghegy de. fél 10. Donáth László. Csepel de. fél 11. Mezősi György. Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnapon az oltárterítö színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: lKor 1,4-9; az igehirdetés alapigéje: Mt 5,38-42. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET A RÁDIÓBAN: 1989. október 1- jén, vasárnap reggel 7.05 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió. Igét hirdet Bolla Árpád Budapest-rákospalotai lelkész. 1989. július 31-ig. HyIpsaftA /SáhfifW I Rácalmás 500,-; Házlin- gMiSérúáynéjSbiPfíöséros 600,-; Ifj. és id. Mónus Gyuláné Bp. 900,-; N. N. Bonyhád 500,-; Imre Ferencné Pásztó 500,-; N. N. Bp. 10000,-; Tompóné Komjáthy Anikó Bp. 1000,-; Hriastély Károly né Samorin (CSSR) 500,-; Balázs Istvánná Bp. 500,-; Dr. Egervári László Debrecen 100,-; Dr. Nagy Emilné Bp. 200,-; özv. Lábossá Lajos- né Tatabánya 500,-; Rapcsák Károly né Dunaújváros 500,-; N. N. Veszprém 600,-; özv. Becsei Józsefné Bp. 1000,-; Dr. Koch János Bp. 3000,-; Poós Lászlóné Bp. 200,-; Dr. Erdélyi Istvánná Bp 1000,-; özv. Elmont JánosnéTab 1000,-;dr. Fröhlich Lóránt Bp. 1000,-; dr. Horváth Károly Bp. 1000,-; N. N. Mosonmagyaróvár 500,-; Szepes Iván Berlin (West) 3000,-; Budai Józsefné Körmend 500,-; Bányai Jenőné Bp. 1000,-; Kun László Tatabánya 1000,-; Varga János Kis- apostag 500,-; Karl. W. Insel Amerika 1000,-; Gyülekezetektől: Ev. Egyházk. Miskolc 50 000,-; Ev. Gyülekezet Amót 10000,-; Ev. Lelkészi Hiv. Monor 5000,-; Ev. Gyülekezet Balatonakali 900,-; Ev. Egyház Bp.-Ferencváros 3000,-; Ev. Egyház Pálfa 1000,-; Ev. Leányegyház Csékut 2000,-; Ev. Egyházk. Sopron-Bánfalva 1500,-; Ev. Egyházk. Ágfalva 4000,-; Pesti Ev. Egyház Bp.-Deák tér (gyülekezeti hívektől) 71 600,-; Ev. Lelkészi Hiv. Kisapostag 2000,-; Ev. Egyházk. (Somlóvecsei Le- ánygy.) Somlószölősvecse 2000,-; Ev. Egyház Torda (hívektől) 11 000,-; Ev. Füia Pé- csely 1000,-; Ev. Gyülekezet Galgaguta 6500,-; Adományok összege: 8 381 436,- Ft Vajda Gyuláné Bp. 500,-; Kapi Béla Bp. 1000,-; Kapi Gyula Bp. 1000,-; Bolla Árpád Bp. 1000,-; Radnai Zsuzsanna Bp. 12 000,-; Nagy Péter Bp. 3000,-; Deák László Salgó- tarján 1000,-; Varga Ferencné Bp. 500,-; Koltai Ferenc Bp. 10 000,-; Gáti Judit Bp. 3000,-; Lukács Áron Bp. 1000,-; Radocsá- nyi Ferencé Bp. 2000,-; N. N. Bp. 10 000,-; Eöry Miklós Bp. 1000,-; dr. Herényi Istvánná Bp. 200,-; Dr. Fleps Walter Bp. 1000,-; Zászkaliczky Tamásné A lcsú tdoboz 10 000,-; Vidovszky Ferenc Bp. 1141,-; Kökény Béláné Salgótarján 1000,-; Balogh Lászlóné Bp. 600,-; GYÜLEKEZETEKTŐL: Kispesti Ev. Lelkészi Hivatal (Gyülekezeti tagoktól) 2600,-; Ev. Egyház Békéscsaba 50 000,- június 30-ig adományok összege: 920 330,- Ft Böröcz Anikó Pécs 10 000,-; Tóth Pétemé Bp. 5000,-; Bálint Istvánná Bp. 1500,-; Dr. Győri József Bp. 2000,-; dr. Deres János Bp. 300,-; Némethy Zoltán Bp. 12 000,-; dr. Herényi Istvánná Bp. 200,-; Dr. Osváth Lászlóné Bp. 1500,-; Reményi Gusztáv Bp. 40 000,-; I GYÜLEKEZETEKTŐL: Ev. Lelkészi Hiv. Szeged 70 000,-; Ev. Egyház Bp. (Újpest) 10 000,-; Július 31-ig adományok összege: 1 072 830,- Ft Budapest, Sztupkay Sándor Legyetek irgalmasok - a volán mellett is Gyakran vagyok gépkocsival úton. A fővárosi forgalom sodrása engem is magával ragad. Nyomom a gázt, rohanok. Sietni kell, hiszen a mögöttem sorakozó autósok türelmetlenek. Meg nekem is oda kell érnem, temetésre, hittanórára, istentiszteletre. A volán mellett ülve engem is elfog a bosszúság az úttesten szabálytalanul átszaladgáló gyalogosok miatt Bosszant, ha pont akkor vált pirosra a lámpa, amikor odaérek. Ha végre zöld lesz, türelmetlenül várom a sorban, hogy induljon már az előttem lévő. Néha még morgok is magamban: „Mire vár? Mért nem megy már? Csiga-biga indulj már végre!” Hosszú autósor gyűlt össze a kereszteződésnél. Kétszer is váltott a lámpa, mire .odaértem. Már csak egy autó állt előttem. Nem fékezett, gurult hátrafelé a lejtőn. Már csak néhány centi választotta el kocsiját az enyémtől. Mérgesen rádudáltam. Nem veszi észre, hogy mindjárt nekem ütközik? Láttam, ahogy berántotta a kéziféket. Azután a lámpa zöldre váltott. Az előttem álló indulni akart, de megfelekedkezett a kézifékről. Nem tudott elindulni. Megpróbáltam kikerülni. Amikor elmentem mellette, találkozott a tekintetünk. Elnézést kérőén mosolygott... Akkor láttam, hogy mozgássérült. A kocsi hyeomat volt... Elszégyelltem magam. Fogad koztam: soha többet nem dudálok senkire, máskor türelmesebb leszek. Eszembe jutott Jézus szava: Legyetek irgalmasok! Ma talán azt is hozzá tenné: a közlekedésben is... a volán mellett is... Ferenczy Erzsébet A vendégszeretet gyakorlása Számomra mindig örömöt, nagy élményt jelent egy niás országból jövő testvér érkezése, megismerése. Öröme volt a farmosi gyülekezetünknek, amikor holland fiatalokat, fiúkat, leányokat fogadhattunk. Augusztus 13-án szép, napsütéses időben érkeztek. Már előzőleg Cegléden a református gyermekotthonban tevékenykedtek. Énekük szépen hangzott templomunkban. Ifj. Német Mihály és Makai Erzsébet segítségével megtekintették a farmosi tájházat és a római kát. templomot. Ezután kettesével-hármasával ebédelni jöttek azokhoz a hívekhez, akik vendégül látták őket. A mi családunkhoz egyetemista fiú és gyerekekkel foglalkozó leány került. Mindketten Hollandiából valók, de nem egy helyről jöttek. Először jártak Magyarországon, itt ismerték meg egymást. Többnyire angolul vagy németül beszéltek. Bár voltak nyelvi problémák, mégis megértettük egymást. Előkerültek a különböző német és angol szótárak, s ezek és csekély nyelvi tudásunk segített a beszélgetésben. Ebéd közben vidám társalgás folyt. Fényképezőgépek kattantak, címek íródtak, barátságok születtek. Az volt a kívánságuk, hogy egy vidéki család életébe bepillantsanak, vidéki gyülekezetbe ellátogassanak. Vágyuk teljesült! Eljöttek - s mi szeretettel láttuk őket. Gyakoroltuk a vendégszeretetet. Örültünk egymásnak. Próbáltunk minél többet megtudni egymásról. Jó volt együtt lenni! Öröm volt tapasztalni, hogy Istennek máshol is vannak követői, máshol is élnek gyermekei. Az evangélium örömhíre eljutott hozzájuk is, s bár külön böző nyelven, de mégis egy szívvel magasztaltuk az Istent! Molnárné Varró Mária HITTANKÖNYVEK Sajtóosztályunkon a következő hittankönyvek kaphatók: HITÜNK-ÉLETÜNK- evangélikus hittankönyv 1-8. osztályosoknak; Gáncs Pétemé-Győri András- né-Keveháziné Czégényi Klára: ISTEN KEZÉBEN - hittankönyv első osztályosoknak; Molnár Gyula: BIBLIAI TÖRTÉNETEK - második osztályosoknak; Molnár Gyula: BIBLIAI TÖRTÉNETEK - harmadik osztályosoknak; Kinczler Irén: BIBLIAI TÖRTÉNETEK 1 negyedik osztályosoknak. Szeptember végétől a következő hittankönyvek is kaphatók: Keveháziné Czégényi Klára-Muntágné Bartucz Judit-Missura Tibor: BIBLIAI TÖRTÉNETEK -alsó tagozatosoknak; Ferenczy Erzsébet-Ferenczy Zoltán: BIBLIAISMERET- felső tagozatosoknak. Jelentkezés Téli Kántortanfolyamra A Kántorképző Szolgálat Téli Tanfolyamot rendez 1989. október 14-e és 1990. március 17-e között. Jelentkezhetnek teljesen kezdők, haladók, oklevél előtt állók és azok is, akik már kántori szolgálatot végeznek. A jelentkezés határideje 1989. szeptember 30. A felvételi kérelemhez egyidőben mellékelni kell az illetékes lelkész ajánlólevelét, a felvételt kérő részletes önéletrajzát. Fel kell tüntetni az eddigi gyülekezeti szolgálatot, a zenei előképzettséget és a jelentkezés célját. A jelentkezéseket a következő címre kell küldeni: KANTORKÉPZO SZOLGÁLAT, FŐT, Berda J. u. 3. 2151. A felvételről minden jelentkezőnek a Lelkészi Hivatalon keresztül értesítést küldünk. Tanfolyamdíj: 2500 Ft. Szeretettel hívjuk és várjuk a gyülekezetek kántoijelöltjeit. Kántorképző Szolgálat MEGHÍVÓ A Magyarországi Evangélikus Egyház Teológiai Akadémiája 1989. október 16-án, hétfőn, délután 3 órakor t» a Budapest-zuglói evangélikus templomban (XIV., Lőcsei út 32.) ÜNNEPI ISTENTISZTELETET / ÉS AKADÉMIAI ÜLÉST TART; Az ünnepség rendje: Dr. Reuss András lelkésznek, a rendszeres teológiai tanszék tanárának beiktatása D. dr. Nagy Gyula püspök-elnök szolgálatával. Az új professzor székfoglaló előadása. Helmut Esser lelkésznek, a Lippei Evangélikus Tartományi Egyház diakónia vezetőjének (Detmold, NSZK) doktorrá avatása. MEGJELENT Ordass Lajos: Az imádkozásról. Imádkozóknak és imádkozni akaróknak szóló tanácsok. Sajtóosztályunkon 60 Ft-os árban kapható. MEGJELENT A BENKÓCZI-KEKEN HITTANKÖNYV ÚJ KIADÁSA A könyv tartalma: ó- és újszövetségi bibliai történetek feldolgozása, egyetemes és hazai egyháztörténet, a Kiskáté és Konfirmációi Káténak is használható , 4pgmául(ai,. fgj '^ijk^j., feldolgozás, kérg^fjgl^l^A hittan- könyv első Osztálytól nyolcadikig használható. Ára 30,- Ft, megrendelhető: Evangélikus Lelkészi Hivatal, 2721. Pilis, Kossuth Lajos u. 34. címen. Október 4-6-ig (szerda-péntek 6 órai kezdettel) ifjúsági evangelizáció lesz a MEVISZ rendezésében a Bu- dapest-angyalföldi templomban (XIII. Kassák L. u. 22.) Fabiny Tamás, Szabó Lajos és Szeverényi János szolgálatával. MEGHÍVÓ Mihályi Evangélikus Leánygyülekezete (Vadosfa - Győr-Sopron megye) új templomának felszentelése szeptember 24-én, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz DR. NAGY GYULA püspök szolgálatával, ünnepi közgűléssel egybekötve. A gyülekezet Vezetősége mindenkit szeretettel hív és vár erre az ünnepi alkalomra. „Uram, szeretem a Te házadat, a Te dicsőséged lakóhelyét". Zsolt 26,8 suth u. 9.) összehívja. A Közgyűlést istentis Igét hirdet: Dr. Harmi Zenés áhítat a pápai evangélikus templomban 1989. október 7-én, du. 5 órakor MŰSORON: J. S. BACH orgonaszóló RATHBONE 149. Zsoltár (énekkar) HÄNDEL: MESSIAS ORATORIUM II. résztől a zárókórus végéig Előadja: az oroszlányi evang. gyülekezet ének- és zenekara Közreműködnek: Edelényi Sz. Zsuzsa szoprán Jánosi Margit alt Milán Zoltán tenor Kiss András basszus Tóka Szabolcs orgona Vezényel: Nagy Dániel karnagy Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület irodalmi-nyelvi szakosztálya szeptember 28-án, csütörtökön du. 6 órakor tartja legközelebbi találkozóját a Bécsi kapu téri evangélikus gyülekezet kápolnájában (I. kér. Táncsics M. u. 28.). Dr. Odor László tart előadást a „Károli-biblia képvilágának hatása európaivá válásunkra" címmel. Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt. 170/46-os mozgáskorlátozott, független, evangélikus férfi élettársat keres. Kisebb testi hiba nem akadály. „Lakás van” jeligére. 46 éves, 185 cm magas elvált kutatóorvos vagyok. Idő hiányában ezúton keresem hozzám illő hölgy ismeretségét házasság céljából. A leveleket „Hit” jeligére kérem a kiadóba. Korrekt áron vennék régiséget, porcelánt, festményt (sérültet is), bsonzszobrot, vitrintárgyat, antik bútort (javításra szorulót is), órákat porcelánbabát, Hummel, Herendi, Zsolnay figurát, sétabotot, hagyatékot. Cím: 1081 Budapest, Rákóczi út 75. (udvarban). Telefon: 131-172,410-021 10-18 óra között. HELYESBÍTÉS. A Fasori gimnáziumban elhelyezett, facsemetét ültető bronz Luther-szobor - Bart Károly NSZK-beli szobrászművész alkotása - kivitelezését nem a Teológiai Akadémia, hanem az Evangélikus Múzeum adománya tette lehetővé. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 138-2360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Nyomdaipari Fényszedő Üzem (897062/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 89.20039 PETŐFI Nyomda, Kecskemét Felelős vezető: BIRKÄS BÉLA vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi terjesztés az Evangélikus Élet Kiadóhivatala útjáp. Előfizetési díj: fél évre 220 Ft, egy évre 440 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza!