Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-10-01 / 40. szám
„Szolgáljatok egymásnak!” - Mintha csak hozzánk szólna az apostol biztatása, mint olyan nemzedékhez, melynek megmaradása attól függ, hogy felfogja-e ezt az igazságot. Albert Schweitzer Evangélikus Wei 54. ÉVFOLYAM 40. SZÁM 1989. OKTÓBER 1. SZENTHÁROMSÁG UTÁN 19. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 8,50 Ft Levél a levelezőkhöz A három egyház életét három előadás mutatta he Miért örültem a hírnek, hogy mintegy 60 felnőtt testvérünk kezdi el ezen az őszön teológiai tanulmányait levelezőként Akadémiánkon? Nemcsak azért, mert gyülekezetünkből is többen feszülnek neki a magasabb szintű hittan izgalmas kérdéseinek, hanem mert régóta foglalkoztat egy megfigyelésem. Gyakorta van alkalmam közép- és felsőfokú végzettségű diplomásokkal beszélgetnem, s ez örvendetes: tanárok, biológusok, kémikusok, mérnökök, orvosok, jogászok, zenészek, újságírók, és így tovább. Ki-ki tiszteletre méltó szintet ért el tudományában, szakmájában, vagy már a főiskola, az egyetem padjaiban, vagy az élet és a gyakorlat vált szigorú oktatóvá. Szakmájukról, tudományukról, kérdéseikről élmény velük beszélgetni, hiszen nagyon érdekes a lelkész számára, amikor a lelkes algakutató a tudományos megfigyeléseiről szól, amelyek még egy alsóbb szintű biológiatanár számára is rejtve vannak. Lenyűgözően érdekes a fizikus fejtegetése a lézerről, a mikrokozmosz titkairól, a határozatlansági relációról és szórakoztató a matematikus bűvészmutatványa a számokkal, sőt még a nem létező számokkal is, s ahogy a computerrel bánnak, az szinte varázslatos a laikus előtt. Ki hinné, hogy milyen bonyolult tudomány még egy családi ház megtervezése is, vagy a pince sikeres vízteleni- tése, és bármelyik szakterület képviselője igencsak érdekes információkkal szolgálhat, jogi kérdésektől zenéi tudnivalókig, pszichoszomatikus orvoslástól szervátültetésig. Szellemesen és beavatottan politizál az újságíró, szép gondolatokat fejteget a logoterápiáról a lélekgyógyász - mindebből csak tanulni lehet és nem is egyszer segít az igehirdetésre való készülésben. Ám abban a pillanatban, ha valamilyen összefüggésben mégis bibliai, vallási, teológiai kérdések kerülnek elő, akkor hirtelen mintha valami megakadna. Szó sincs róla, hogy ők, a szakmájuk részletkérdéseiben dicséretesen járatos beszélgetőpartnerek ne tudnának megszólalni, hiszen gyakorlatuk van a beszédben, de a megfigyelésem mégis az, hogy ilyenkor, téma-váltáskor mintha egy hasadásnak lennék a tanúja. Az eddig magas szinten diskuráló, szakmai kérdéseket értelmesen tálaló, vitatkozni tudó partner gondolataiban és képzeletvilágában váratlanul megakad. Olyan elemista kérdésfeltevései lesznek, amelyek meghökkentően ellentétben állnak a világi felkészültség jeles szintjével. Ezt a hasadást gyakran tapasztalom: hogy nagyszerű a képzettség, a műveltség, sőt nyelvtudás is van, az általános műveltség is széles skálájú, s ebbe még a görög-római mitológia főszereplői is beleférnek, de a Bibliával, egyházzal, teológiával kapcsolatosan mind a kérdések, mind az általuk körvonalazott válaszok - finoman szólva - kevésbé differenciáltak. Tudományoskodó kifejezéssel regressziónak nevezik ezt a jelenséget: hogy pl. egy 50 éves pedagógusnak 10 eves szintű az ún. túlvilágelképzelése van, és ebben nem tud hinni (!); vagy egy hatvan éves mérnök Istenről alkotott elképzelése talán a 10 éves szintet is alig éri el, amikor a nagy-nagy széken ülő nagyon hosszú szakállú Istent emlegeti es ebben nem tud hinni (!). Vagy tudására büszke, kezdő egyetemista fejtegette nem régen, hogy azért nem hisz a feltámadásban, mert nem tudja elképzelni, hogy hol fognak majd mindazok elférni itt a földön, akik hajdanán, az elmúlt évezredekben éltek - most is a túlnépesedés veszélye fenyeget, tette hozzá tudálékosan. Persze tiszteletet a kivételnek! Kivétel is van! De a kivétel feltűnést kelt és inkább az egyházi tájékozatlanság és a teológiai tudatlanság a jellemző, szinte minden szinten. Nemrégiben a különben nagyon is figyelemre méltó tv-híradó mutatta be az „evangélikus pünkösdi gyülekezet” karitatív tevékenységét, nyilván „evangéliumit” akartak mondani. Lassan az is tisztázódott, hogy a nagyhírű Billy Graham nem evangélista, hanem evangélizátor. De ez a jelenség kevésbé aggaszt. Sokkal nyugtalanítóbbnak érzem a teológiai tájékozatlanságot, az elmaradt, lemaradt vallási műveltség szintjét. Nagyon sok esetben a hit megszületése éppen azért akadozik, mert az elemista, beszűkült, csak az anyagi valóra koncentrált világkép miatt vergődik az Istent kereső ember. így válik elviselhetetlennek látszó teherré a csoda kérdése, Jézus feltámadása, mennybemenetele és még sok egyéb. A puszta képzelet világa teológiai tájékozódás nélkül valóban megakad az ilyen és hasonló kérdések miatt. Megfelelő tudás, információ nélkül két lehetőség marad az embernek: vagy a vak hit, vagy a vak hitetlenség. Vak hit - ahogy a legtöbb szekta megköveteli tagjaitól, s a gondolkodástol idegenkedő ember szívesen veszi, hogy helyette megrágjanak mindent, ő csak fogyasztó (ha egyáltalán az). A vak hitetlenség pedig képzelő erejének bénasága, földhöz, matériához ra- gadtsága miatt rekeszti ki magát az életfontosságú igazságok birodalmából. ÉSZAKON TESTVÉREK KÖZÖTT A zöld folyosón nyikorognak a koíferkulik. Huszonöt magyar lelkész felszabadult jó érzéssel viszi bőröndjét: tíz nap után ismét itthon, szerencsés landolás után Ferihegy Il-n. Senkit nem állítanak meg a folyosón, megnőtt a bizalom... A hatodik finn-magyar-észt teológiai konferencia után kérdezem az egyik tapasztalt résztvevőt: Mennyivel volt ez több, vagy más, mint az előző konferenciák? Talán a légkör, a felszabadult, közvetlen atmoszféra volt más: eltűnt a merev egymás-méregetése, a papos kimértség. Mi változott? Sok volt a jó ismerős, barát. Lassan kezd beérni annak a gyümölcse, hogy Teológiai Akadémiánkon rendszeresen jelen vannak finn ösztöndíjasok, tudnak magyarul. Ők tolmácsolnak a konferencián magyarról finnre; a finnről való tolmácsolást a mieink látták el, akik stipendiánsok voltak egykor Finnországban. De a testvérgyülekezeti kapcsolatok is érlelik a maguk jó gyümölcseit. A teológiai konferencia Puhjonrantában volt, három napig tartott. A három egyház életét három előadás mutatta be (Nagy Gyula és Matti Sihvonen püspökök, Kuno Pajula észt érsek), a magyar bemutatást Győri János Sámuel lelkész színes videófilmje kísérte. Az esti áhítatokat magyar lelkészek tartották finn nyelven. Naponta egy előadás hangzott Finn-magyar-észt lelkészkonferencia. A lelkészek egy csoportja el korreferátummal, utána 6-8 fős Risto Lehtonen a Finn Egy- csoportokban megbeszélés finn, házi Segélyszolgálat igazgatója magyar és német nyelven. (Folytatás a 3. oldalon) JÉZUS IGAJA GYONYORUSEGES LELKÉSZAVATÁS.A BUDAVÁRI TEMPLOMBAN Miért fordulok a levelezőkhöz köszöntő szóval és reménységgel? Mert hídverés lehet jelenlétük az egyházban: a teológia egyelőre zárt világa és az ember hétköznapi léte közt! Mi lelkészek foglyai vagyunk egy általunk megszokott egyházi nyelvezetnek, akkor is, ha tudatosan igyekszünk magunkat érthetően és korszerűen kifejezni. Mégis foglyai vagyunk egyféle gondolkodásmódnak, teológiai szókincsnek (pl. milyen magától értődőén használjuk a „megigazulás” teológiai szakszót, holott a mai magyar nyelvben reális és konkrét értelme nincs), foglyai vagyunk bizonyos teológiai kliséknek és ebben a tekintetben is biztos, hogy segíthetnének nekünk a világból az egyházba ilyen módon is bekerülők, hogy az egyház igazán ki tudjon lépni a világba: legyenek áthidalók! Áz egyház önmagában vett valósága és az Isten nagyvilága, embervilág között! Ribár János Szeptember második szombatján már a kora reggeli verőfényes órákban érkeztek vidéki testvéreink öt, most végzett teológus lelkésszé avatására. Szinte az egész Északi Egyházkerület ünnepévé magasztosult ez az istentisztelet. Asbótné Pécsinger Éva a répce- szemerei, Béres László a sopronné- meti, Decmann Tibor az oroszlányi, Hanvay László a miskolci és Kovács Imre a szombathelyi gyülekezetből érkezett teológiai tanulmányai vállalására, hogy azután egy életre szóló elkötelezettséggel az evangélium hirdetésére, a legszentebb hivatás végzésére tegye le a lelkészi esküjét. Itt voltak azoknak a gyülekezeteknek a képviselői is, amelyekben fiatal testvéreink megkezdték szolgálatukat: Malomsok, Csikvánd, Beled, Lajos- komárom, Kisbabot és Kemenesalja evangélikusai együtt énekelték a szülőkkel, testvérekkel és rokonokkal: „Erős vár a mi Istenünk!” Zengett az ének, amikor dr. Nagy Gyula püspök a teológiai professzorok és mintegy negyven Luther-kabátos lelkész a zsúfolásig megtelt templomba érkezett a felavatókkal együtt. Az ünnepi istentisztelet liturgiájának végzésébe dr. Nagy István dékán és Szebik Imre esperes kapcsolódott be. A püspök lelkészavató igehirdetésében Mt. 11,25-28. alapján hangsúlyosan szólt arról, hogy annak az Istennek a szolgálatába állnak, aki Jézus Krisztus személyén keresztül ismerhető meg. Nincs más út az Atyához, csak Ö. Benne látjuk meg az irgalmas könyörülő Atyát. Őt kell hirdetniük ifjú szolgatársainknak is! Az a Jézus, aki igazi: Istenismeretet ad, mindnyájunkat hív magához: megfáradtakat, elesetteket, csalódottakat, kétségbeesetteket. Ez a hívogató szolgálat vár fiatal testvéreinkre is, mert Jézusnál mindenki helyet találhat. Ő mindenkit hív és vár. Ez a szolgálat igahordozást jelent, de Jézus igája gyönyörűséges és könnyű, mert Ő ad erőt a megbízatáshoz. Hirdessétek Jézust, hívo- (Folytatás a 3. oldalon) NDK-MENEKÜLTEK LELKIGONDOZÁSA A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa megszervezte az NDK-ból hazánkba érkezett menekültek közötti lelkipásztori munkát. Mint ismeretes, a menekülteket, akiknek száma szeptember elejére meghaladta a 6000 főt, csak több fővárosi és vidéki táborhelyen tudták elhelyezni. A táborok egy részét a Magyar Vöröskereszt a Német Vöröskereszt munkatársaival együttműködve tartotta fenn és gondozta. A munkában a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai is részt vettek. A létszám növekedése miatt jelentkezett az igény az állandó lelkészi jelenlét és munka iránt. Lehel László, az Ökumenikus Tanács főtitkára elmondta: az egésznapos szolgálatban Békefi Lajos református, dr. Zsigmondy Árpád és Cséry Ágnes f Imádkozzunk az ige gyógyító és ítélő erejéért! Az elrejtett Isten „Az Istent sóba senki sem látta” Jn 1,18a Ha bementek egy városba és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek, gyógyítsátok a betegeket, akiket ott találtok, és mondjátok nekik: Egészen közel van már az Isten országa. Lk. 10,8-9 evangélikus és Hecker Frigyes metodista lelkész vett részt. A menekültek közötti szolgálat távozásuk lehetővé tétele következtében szeptember 14-én gyakorlatilag lezárult. Eddig a táborokban négy istentiszteletre és két hétközi esti Az ember érzékelései között a látás bevallottan a legfontosabb. Szemünkön keresztül szerzünk tudomást legtágabb területen a körülöttünk levő világról. Ezért tartjuk fontosnak őrizetét és legnagyobb veszteségnek elveszítését. Nem csoda, hogy az Isten felőli ismeret szerzésében is hasznát szeretnénk venni. A „Jézust szeretnénk látni” kívánság (Jn 12,21), bár a testet öltött ■ Isten Fiára irányult, mögötte mégis az Istenről való megbizonyosodás vágya húzódott meg. Az emberek általában szeretnék Istent látni abban a reményben, hogy akkor hinni is könnyebben tudnak benne. A „csak azt hiszem, amit látok” nagyon gyakran hangoztatott kikötés mögött sok kudarc és csalódás is megbújhat, de valójában tudatos ellenkezés is eme fontos érzékelési képességünk korlátái ellen, éppen ebben a létfontosságú kérdésben. Pedig mennyi minden van az életben, amit nem látunk, és mégsem jut eszünkbe kétségbe vonnunk puszta létezését is. És itt nemcsak látásunk térbeli korlátái elfogadásáról van szó, hanem a bennünket legközvetlenebbül körülvevő világ jelenségeiről, erőiről, hatásairól, jótékony és veszélyeztető tényezőiről, melyeket nem jut eszünkbe tagadnunk csak azért, mivel szemünkkel nem látjuk azokat. A körülöttünk létező mérhetetlenül sok valóság között bátran helyet adhatnánk Istennek is, tényként véve tudomásul, hogy „az Istent soha senki nem látta". De úgy látszik, itt mégis valami fontosabbról van szó, mint a végtelenül gazdag és bonyolult természeti világ szemmel nem látható elemeiről. Isten láthatatlansága tényében félreérthetetlenül korlátba ütközünk. Nagyon kifejező, hogy az Isten lakóhelyéül épült jeruzsálemi templomban (2Sám 7,5) is volt egy függönnyel elzárt hely: a szentek-szentje, amelybe a gyülekezetnek nem volt szabad betekintenie. A főpap ugyan bonyolult tisztulási eljárás teljesítése után bemehetett évente egyszer, a nagy engesztelési ünnepen (3Móz 16,9-19), de sehol se olvasunk arról, hogy eme ritka alkalommal is Istent láthatta volna. Franz Werfel Jeremiás-regényében Nabukodonozor a jeruzsálemi templom elfoglalásakor belép a szentek- szentjébe is. Kíváncsiságból, a hódító gőgjével, dacolva a zsidó vallás tilalmával. Lehet, hogy mindez dolgozott benne. De kijőve csak ennyit mondott: semmi, semmi. Talán csodálkozott, talán megkönnyebbült. De ebben benne volt minden idők kiváncsi, követelőző, magabiztos emberének a kudarca is. „Az Istent soha senki sem látta.” Isten megismeréséhez valami egészen más érzékelési módra van szükség: „hitben járunk, nem látásban" - vallja Pál apostol is. (2Kor 5,7). Mózesről is az van feljegyezve: „hit által hagyta oda Egyiptomot, nem félvén a király haragjától, mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant." (Zsid 11,27). Elrejtett Isten! Fényben a te széked, halandó ember ahová nem érhet. A sötétségem milyen nagy lehet, hisz ragyogásod, arcod árnyba rejted, s örök valódat bár ki is jelented, elrejtve vagy! (Evangéliumi énekek 96,1) Isten beszéde valóban olyan, mint a kétélű fegyver (Zsid 4,12). Alkalmas arra, hogy kivágjon minden romlást, fekélyt, haragot, ítéletet. Hirdetője valóban minden házba, városba úgy köszönhet be: „Békesség ennek a háznak! S ha lakik ott békesség fia, megnyugszik rajta békessége." 5-6.v. Csodálatos áldások járnak együtt az evangéliummal: bűnre ismerés, bűnbánat, bűnbocsánat. Ezzel együtt szabadulás, kiengesztelődés, kölcsönös megbocsátás és szeretet. Teljes életújulás. Testi és lelki gyógyulás is jöhet együtt. Erre sok példa volt és van ma is. Át lehet élni, hogy „egészen közel van már az Isten országa." Ha nem is szemmel láthatóan jön el, de valóságosan közöttünk és bennünk van, a szivünkben. Van-e valaki, van-e gyülekezet, van-e emberi közösség, amely számára ez nem áldás, nem a legnagyobb ajándék? Az evangélium követe ennek a csodahírnek a hordozója. Nem csoda, hogy már az ótestamentum evangélistája így köszönti: „Mily szépek a hegyeken az örömmondónak a lábai, aki békességet hirdet, jót mond és szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: uralkodik a te Istened!" Ezs 52,7 De másik éle is van ennek a fegyvernek. Nemcsak gyógyító sebeket ejt, hanem ítéletes sebeket is. Ha elhangzott, és nem talált hitelre, akkor tovább megy, ugyan nem nyomtalanul, hanem gyógyíthatatlan sebeket ütve. Nagyon elgondolkoztató, hogy az elmélkedés elején idézett mondat még- egyszer előfordul, csak más bevezetéssel és múlt időbe helyezett állítmánynyal. „Ha bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menejetek ki annak utcáira, és mondjátok ezt: Lerázzuk közöttetek még a port is, amely városotokban lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy közel jött az Isten országa.” Jött, és mivel senkisem fogadta hittel, tovább ment. Luthernak volt találó képe az evangéliumhirdetésre: Olyan ez mint a záporeső. Jön hirtelen, váratlanul, megáztatja és termővé teszi a földet, de aztán elvonul. Ha nem ragadják meg az alkalmat, akkor újra kiszárad a föld, és elhal az élet. Megrendítő ebben az evangélizáció- ról szóló szakaszban a visszautasított kegyelem, a hiába hallgatott, olvasott ige, ítéletéről is olvasni, amely súlyosabb lehet, mint a hírhedt, bűnös városok: Sodorna, Tirusz, Szidón sorsa az utolsó napon. A sok csodát látott Ka- pernaum is megaláztathatik a poklokig, ha csak kövült emlékek maradnak benne az élet helyett. Megrázó, hogy a személyválogatást nem ismerő Isten Egyszülöttje sem tud ezek nélkül a súlyos figyelmeztető mondatok nélkül beszélni az evangélizációról. Indítson ez bennünket az áldásokért való lankadatlan könyörgésre, hogy ne peregjen le bezárt szívekről az áldott igemag, és ne váljon - meg nem raga- dottan vagy visszautasítva - a kegyelem drága alkalma kárhoztatásunk megfellebbezhetetlen indokává. Imatárgyak: A tanévnyitó istentiszteletek jelentsenek valóban új kezdetet az iskolás gyermekekkel való foglalkozásban. Induljon meg a hitoktatás minden lehetséges helyen. Legyen szívügye minden lelkésznek, hangsúlyos feladata minden gyülekezetnek. Őszi gyülekezeti munkatervek! Evangélizácio! Ifjúsági munka. Imaközösségek - akár ennek a vezérfonalnak az alapján. Hálaadás anyagi és lelki javakért. Csepregi Béla áhítatra került sor, melyeken több- százan vettek részt. A csillebérci és zugligeti táborokban 18 keresztelő volt, ezek közül öt felnőtté. A lelkipásztorok gyülekezeteiből többen segédkeztek az alkalmak méltó megtartásában. Külön örömet jelentett az, hogy maguk a táborlakók is jelentkeztek különböző szolgálatokra, így pl. közbenjáró könyörgés tartására, zenei kíséret biztosítására. Keresztelések után a Magyar Vöröskereszt is ajándékkal kedveskedett a megkereszteltnek, illetve az érintett családnak. A Német Vöröskereszt munkatársai nagy segítőkészséggel és megértéssel támogatták munkánkat. Hálásak vagyunk azért a gyors segítségért, amit az NSZK-beli Diako- nisches Werk-től kaptunk, ők ugyanis a tábori istentiszteletek végzéséhez énekeskönyveket, kivonatos evangéliumi iratokat, hordozható elektromos orgonát bocsátottak rendelkezésünkre. Szolgálatunkkal ahhoz igyekeztünk segítséget nyújtani, hogy a menekültek az átmeneti helyzet idegi-lelki terheit reménységgel tudják vállalni és hordozni - fejezte be nyilatkozatát a főtitkár.
