Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-11-20 / 47. szám
Evangélikus Élet 1988. november 20. NAPRÓL NAPRA Legyen derekatok felövezve és lámpásotok meggyújtva. - Lk 12,35 VASÁRNAP Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak! - Zsolt 126,5 (2Krón 15,2 - ÍJn 4,9 3 Mt 25,1-13 - Jel 21,1-7 - Zsolt 126) Azt mondjuk a keresztyén élet örömteli élet. Nem mondanánk igazat és nem vennénk komolyan egész emberi létünket, ha azt állítanánk - mi mindig boldogok vagyunk. Bizony bennünket is elfog a csüggedés, a kétség és könny pereg az arcunkon. Ellenben van egy óriási lehetőségünk, azzal találkozni, aki szomorúságunkat örömre tudja fordítani és ez Jézus Krisztus. HÉTFŐ Akkor megtudjátok, hogy én Izráellel vagyok, és hogy én, az Úr, vagyok a ti Istenetek, senki más! Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé.- Jóéi 2,27 (2Kor 10,18 - Lk 12,42-48 - Fii 1-25) Sokan vetik szemünkre, miért nem tudjuk megmutatni Urunkat. Az emberek azt szeretnék, ha Istent kézzelfoghatóan meg lehetne mutatni, vagy ha előre tudhatnánk szándékát. Mégis az Isten egyetlen tervét sem láthatjuk előre. Viszont az életünkben a nyomait felfedezhetjük, ha figyelmesen és hittel tekintünk vissza az eltelt ^életünkre. Akkor valóban megtudhatjuk, hogy az Úr az Isten, és nincsen isten más a mi Istenünkön kívül. KEDD Fordítsd el tekintetemet, hogy ne nézzek hiábavalóságra!- Zsolt 119,37 (2Pt 3,2- Zsid 12,12-17- 2Pt 1,1-11) A zsoltárosnak egy nagyon igaz és őszinte kérése ez. Milyen jó lenne ha tekintetünk, és ezalatt értve vágyainkat, érzelmeinket, akaratunkat amikor rossz dolog felé hajlik, akkor valaki elvonná a figyelmünket. Érdemes elgondolkozni a zsoltáros kérésén, sőt imádságként elmondani, mert nagy szükségünk van rá. SZERDA Csak féljétek az Urat, és szolgáljátok öt lu'ven,.teljes szívből, mert lássátok csak meg, milyen nagy tetteket vitt véghez rajtatok! - lSám 12,24 (2Kor 4,1 - Zsid 12,22-29 - 2Pt 1,12-21) Mindany- nyian életünk munkájának gyümölcseként hagyunk valamit hátra az utánunk következő nemzedéknek. Ez az ige is hagyaték, Sámuelnek az Isten emberének a hagyatéka mindannyiunk számára. Féljük az Urat, szolgáljuk őt híven, teljes szívből és lássuk meg, milyen nagy dolgokat cselekedett Isten rajtunk és velünk. Bárcsak tudnánk mit kezdeni ezzel az értékes hagyatékkal. CSÜTÖRTÖK Mondjátok a remegő szivűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! íme, jön Istenetek. - Ézs 35,4 (2Kor 1,5 - Ez 43,l-7a - 2Pt 2,1722) Lelkesíteni, buzdítani egymást nagyon jól tudjuk. Annál kevésbé tudunk vigasztalni. A fájdalom és nehézség órájábán szinte majdnem magukra hagyjuk embertársainkat. Miért? Mert nem tudunk igazán vigasztalót mondani és nyújtani. Ézsaiás próféta vigasztal. Legyen bármi tragédia az életünkben, remegjen lábunk vagy szívünk, nagy-vigasz az, hogy - jön az Úr, ezért ne féljünk. Nem csak jön, de velünk is van minden napon a világ végezetéig. PÉNTEK Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát horda?. - JSir 3,27 (2Tim 2,3 - Jel 21,10-27 - 2Pt,3,l-9) Jól ismert mondat: Teher alatt nő a pálma. így van ez a hitéletben is. Ha valóban Isten helyezi ránk akkor az épülésünkre van és nem kell félnünk, hogy össze- roskadunk alatta. Segít kibontakozni hitünkben, hogy minél inkább szilárd alapokon álljon életünk. Jó, ha fiatalon már el tudjuk vállalni és nem akarjuk minden áron levetni magunkról. Aki terhe ellen ru- gódozik az hamar elfárad, aki cipeli az erősödik. Adja Isten, hogy naponta erősebbek legyünk hitünk teherbírásában. SZOMBAT A fiú tiszteli atyját, Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek?- mondja a Seregek Ura. - Mai 1,6 (1 Pt 3,9 - Jel 22,1-5 - 2Pt 3,10-18) Egy igazi jó apát a gyermeke, a fia tiszteletben tart. Mégis sok gyermeket látunk, aki tiszteletlen szülei iránt. Miért? Mert a mondat fordítva is igaz. Ha a mennyei Atya tiszteletére nem tanítjuk meg gyermekeinket, akkor ne várjuk, hogy minket szülőket tiszteljenek. Sándomé Povazsanyecz Gyöngyi ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1988. november 20-én Deák tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11. (úrv.) Pintér Károly, du. 6. ifjúsági Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11 (úrv.) Szirmai Zoltán, du. S. szeretetvendég ség. ÜllOi út 24. de. fél 11. (úrv.) Kertész Géza. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, déli 12. (magyar) Kertész Géza. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál KAbánya de. 10. Béres László (teol. szuppl.), du. 4. szeretet vendégség: Budavári Schütz- kórus. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Béres László (teol. szuppl.). Zngló de. 11. (úrv, Szabó Lajos. Kerepesi út 69. de. 8. Szabó Lajos. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lajos. Kassák Lajos u. 22. de. 11. Bachorecz Katalin. Frangepán n. 43. de. 8. Bachorecz Katalin. Váci út 129. de. negyed 10. Bachorecz Katalin. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Pintémé Nagy Erzsébet. So- roksár-Újtelep de. fél 9. Pintémé Nagy Erzsébet. PestlArinc de. 10. Havasi Kálmán. Pestlőrinc Erzsébet-telep de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerie-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Bízik László. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. 10. MátyásfAld de. 9. Szalay Tamás. Cinkota de. fel 11. Szalay Tamás. Rákoshegy de. 9. Vető Béla. Rákoskeresztúr de. fél 11. Vető Béla. Rákoscsaba de. 9. Fabulya Hilda. Rákosliget de. 11. Fa- bulya Hilda. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Vető István, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. Vigh Ilona. Torockó tér de. fél 9. Madocsai Miklós. Óbuda de. 10. Nagy István. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. (úrv.) Takács József, de. 11. (úrv.) Takács József, du. fél 7. Kőszeghy Tamás. Pesthidegkút de. fél 11. Kőszeghy Tamás. Modori u. de. fél 10. Kelenföld de. 8. Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. Bencze Imre. Budafok de. 11. (úrv.) Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. Donáth László. Csepel de. fél 11. Mezősi György. Szentháromság után utolsó vasárnap az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltárí igéje: 2Pt 3,(3—7)8— 14; az igehirdetés alapigéje: Mt 25,14-30. Kézbesítésre váró levelek A rádiós egyházi félórák új rendje Ki ne tudná, hogy hazánk az öngyilkosságok tekintetében „dobogós helyet" vívott ki magának az országok sorában? Városunk statisztikája pedig az országos átlagnál is rosszabb. Talán ezért is fogott tollat a kezébe a Cegléden élő, teológiai végzettségű Mácz István. Könyve - Élni vagy meghalni? - tulajdonképpen huszonöt levél az öngyilkos-jelöltekhez, azokhoz, akik „hívják a halált". . Mácz István megértéssel fordul címzettjeihez, ugyanakkor - szinte észrevétlenül - „négy- szemközti, csendes beszélgetés stílusában sorra kérdőjelezi meg érveiket. „Biztos vagy benne, hogy meg akarsz halni?" Erőt plántál beléjük: „ha van akkora erőd, hogy képes lennél önmagad életét kioltani, akkor az az erő akkora, hogy képes megszüntetni az okot, mely a pusztító vihart támasztotta lelkedben...” A hatodik levél felrázza a halált hívókat: „Életveszélyben vagy! Kiálts, ordíts, adj jelt, menekülj!” - s van is hova menekülnöd, hiszen itt a címem, írj, fordulj orvosodhoz, lelkészedhez, a telefonos lelkigondozáshoz... A kilencedik levél sugallja, hogy „nem lehet olyan elrontott élet, amelyből ki ne lehetne kerülni", a tizedik meggyőződéssel kéri: „ne tedd szegényebbé a világot...!" A tizenhetedikben például erre a kiáltásra biztat a levélíró: „Édes Istenem, szeretlek! Tied az életem!” Nem folytatom az idézeteket. A „címzetteken” kívül haszonnal forgathatja e leveleket mindaz, Milyen emlékeket hozott magával gyermekkorából ? Édesapám csodálatosan ismerte a fák, virágok és állatok természetrajzát, életmódját és társadalmi viszonyait. Vasárnaponként, mikor egymás kezét fogva elindultunk a templomba, a majd kétórás tűt alatt ezernyi jelenség nyomán kelt gondolatot vitattunk meg. így: viakinek köze van az önkéntesen halálba indulókhoz: a hozzátartozó és a jóbarát, az orvosok és a lelkészek. Érveket kapunk belőlük s „vitaanyagot”, tapasztalatot az empátia, a mások sorsába beleérzés fontosságáról, s kedvet, hogy az önpusztítás igézetében élőknek kezükbe adjuk vagy „fondorlattal" kezük-ügyébe csempésszük e nekik szóló írásokat. Mácz István könyve számos irodalmi utalásával az igényes olvasónak is értékes olvasmány. Hiányzik belőle a „kánaáni nyelv”, így mindenki számára érthető. Ugyanakkor átsüt a mondatokon írójuk keresztyén meggyőződése, személyes istenhite. Mégsem a „szószék magasából” prédikál, „csak" mintegy esti sétán vagy az udvar sarkában egy kispadon ülve beszélget. így védi a halál jegyeseinek életét az Élet Urának megbízásából. Tőle tudom, hogy több tucat választ is kapott leveleire. Írtak lelkes egyetértők és vitázó kételkedők. Olyanok is, akik a közvetlen levelezés miatt adtak haladékot maguknak..., olyanok is, akik túl vannak már az első sikertelen kísérleten... A Szent István Társulat megjelentette a második kiadást, a reménység színét hordozó könyvecske újra kapható! De ki segít kézbesíteni? Ki juttatja el a leveleket azokhoz, akik hívják a halált, s nevüket és címüket csak az Isten tudja?! Talán a Kedves Olvasó is ismer egyet- kettőt? Legyen hát az Élet Urának postása! Zászkaliczky Pál tattunk. Mert hatéves élettapasztalataim alapján felvetett érveimet komolyan vette, és formálta. - Hű, de boldog voltam, ha igazam lett! Mikor már olvasni tudtam, kezembe adta a Bibliát. Erről már kevesebbet vitáztunk. A nehéz, allegorikus képeket sokszor nem olvastuk egyformán, s ha nem volt teljes az egyetértés, tiszteletben tartottuk egymás látásmódját. így, de nem anyagi és lelki megrázkódtatások nélkül teltek a diákévek. A Műegyetem padjaiból vitt utam a frontra. Azután fogságba. Nem tudjuk pontosan, milyen széleskörű hallgatóság várja, hallgatja hétről hétre a rádiós egyházi félórákat, az azonban bizonyos, hogy a különböző egyházak adásait sokan összehasonlítják, értékelik. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az elmúlt években egyre többen fordultak egyházunk vezetőségéhez azzal a kéréssel, hogy a rádiós félórák rendje legyen változatosabb, és tükrözze jobban isten- tiszteleti életünket. Ez év április 8-án összeült egy hat tagú bizottság, hogy megvizsgálja a változtatás lehetőségeit. A bizottság úgy határozott, hogy a megújított forma a jelenlegi leghasználatosabb templomi rendet, a „Vasárnapi istentisztelet énekverses rendjét” közelítse meg. (Ezt a rendet énekeskönyvünk „A” liturgiája közli, a gyülekezet az énekverseket az 1-10. sz. alatt találja.) Az adásidőt tekintetbe véve ezt a rendet is csak rövidítve lehet alkalmaznunk, mert a rendelkezésünkre álló harminc percbe nem fér bele teljesen. Az ily módon kialakított liturgia azt is szükségessé teszi, hogy az igehirdetés az eddiginél rövidebb legyen. Az egyházi félórák menete a jövőben a következőképpen alakul: 1. Kezdő ének (egy vagy két vers) 2. „Atya, Fiú, Szentlélek..." _ Mikor és hol választották először egyházi tisztségbe? Hazatérésem után, 1948-ban, a Rákosligeti Gyülekezet presbiterévé választott. Ettől kezdve vettem részt az egyház bensőbb életében, előbb itt, majd a Ferencvárosi Gyülekezetben. Különböző tisztségekkel bíztak meg: jegyző, számvevőszéki tag, majd elnök, másodfelügyelő, végül felügyelő lettem. A Déli Egyházkerület számvevő- székének is tagja voltam. Hogy melyik mikortól meddig tartott, bizony nem tudom. Soha nem EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET A MAGYAR RÁDIÓBAN 1988. november 20-án, vasárnap reggel 7.05 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet: dr. Kamer Ágoston országos főtitkár. Bevezető zsoltár és az első liturgikus (introitus) énekvers 3. Üdvözlés, bűnvalló ima és a második liturgikus (kyrie) énekvers 4. Kegyelemhirdetés és a harmadik liturgikus (gloria) énekvers 5. Hitvallás 6. Alapige, igehirdetés 7. Hirdetések, karénekszám 8. Általános egyházi imádság 9. Miatyánk, áldás 10. Záró ének, szükség szerint orgona-utójáték A fentieken kívül újítás lesz még az is, hogy a bevezető zsoltárt, a bűnvalló imát és az általános egyházi imádságot laikus is mondhatja, ha az igehirdető lelkész gyülekezetéből valakit erre a szolgálatra beállít. Az új rend számára a hitvallást, a Miatyánkot és a liturgikus énekverseket a Magyar Rádió már szalagra vette a nyári, harmadik kán- torképzö tanfolyam hallgatóinak előadásában . Az énekkari számokat pedig egyházunk legjobb énekkarai felváltva szolgáltatják majd. Reméljük, hogy a november hónaptól bevezetésre kerülő új rend híveinknek örömet szerez. Agyhoz kötött, beteg testvéreink pedig ezután még jobban fogják érezni, hogy az egyházi félórában lelkileg összekapcsolódnak a templomi gyülekezettel. Trajtler Gábor éreztem magam másnak, mint az evangélikus egyház tagjának, és bármit tettem, ennek tudatában tettem. Most, hogy lemondott tisztségeiről, milyen tapasztalatokkal adja át a szolgálatot másoknak? Amikor hetvenöt évesen leteszem a tisztségeimet, azzal a szándékkal cselekszem, hogy életem végéig tagja - erőm szerint hasznos tagja - maradok egyházunknak. Egy korszak azonban lezárult az egyház életében, és az enyémben is. Az egyháznak meg kell újulnia. Itt az ideje, és lehetősége is. Ehhez fiatalabb, erősebb, mozgékonyabb vezetőkre van szüksége. Tanácsot nem adhatok. Ezt csak Isten, az ő igéje és az élet teheti. Ha pedig tapasztalataimról kérdezne valaki, talán így fejezhetném ki: Magyarnak lenni - sors. Evangélikusnak lenni - ajándék. Magyar evangélikusnak lenni -1 hivatás. Evangélikusnak lenni ajándék Molnár Barnával, a Budapest-Ferencvárosi Gyülekezet volt felügyelőjével abból az alkalomból folytattunk beszélgetést, hogy betöltve 75. életévét, letette egyházi tisztségeit. Negyven éve különböző tisztségekben szolgált, több gyülekezetben. Új szovjet vallásügyi törvény készül Az új szovjet vallásügyi törvény még ebben az évben hatályba lép - jelentette ki Szmirnov, a vallásügyi tanács vezetője a közelmúltban tartott bécsi sajtóértekezletén. Megerősítette, hogy az új törvény biztosítja majd az egyházak ,jogi személyként való elismerését, a karitatív tevékenységet és az egyházi épületben történő hitoktatást.” Szmirnov arról is szólt, hogy ma már a pártfunkcionáriusokat nem aszerint ítélik meg, hogy mennyivel csökkent területükön a hívők száma. A pedagógusok megítélésénél a vallásosságnak nem lehet diszkriminatív jellege. Szót ejtett még az ukrán katolikus egyház kérdéseiről is. Megállapította, hogy az ukrán katolikus egyház kérdése „politikailag nagyon megterhelt” probléma, s így összetett kérdés. A szovjet állam nem dönthet ebben az ügyben az orosz ortodox egyházzal és Rómával való tárgyalások nélkül. Majd hozzátette, hogy az ortodox egyház történelmi és pszichológiai okok miatt nem tudja megértéssel kezelni „az unitus- kérdést”. FASORI ESTÉK ' A volt Fasori Evangélikus Gipinázium Dísztermében (Budapest, VII., Gorkij fasor 17-21.) PETŐFI EST III: Szerelemnek rózsafája Szerelem és barátság Zenés irodalmi est 1988. november 21-én, hétfőn este 7 órai kezdettel. Közreműködnek: Udvaros Béla rendező, Dévai Nagy Kamilla ének és Oszler Sándor színész. Belépődíj nincs - az Evangélikus Gimnázium-újraindítására adományokat kérünk. HAZAI ESEMENYEK MEGHÍVÓ A Csepeli Evangélikus Gyülekezet 1988. november 20-án, vasárnap 'du. 5 órakor hálaadó istentiszteletet és ünnepi közgyűlést tart temploma felszentelésének 60. évfordulója alkalmából. Az igehirdetés szolgálatát dr. Nagy Gyula püspök végzi. A Gyülekezet ezen a napon veszi használatba az Alppilai (Helsinki) és Juankoski finn testvérgyülekezetek segítségével elkészült templomfűtési rendszerét. A templom megközelíthető a Boráros térről induló gyorsvasút harmadik megállójától. Budafok November 28-tól december 2-ig, minden este 6 órakor evangelizáció lesz a gyülekezet termében (XXII. Játék u. 16.). A sorozatot Scholz fászló ny. lelkész tartja Jézus újra szólít címmel. Jn 6 alapján. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak! ORGONAZENÉS ÁHÍTAT A Deák téren november 27-én du. 6 órakor Sepsy Károly Bach, Franck és Gárdonyi műveket orgonái. MEGHÍVÓ Szeretettel hívjuk a fővárosi gyülekezetek fiataljait budapesti ifjúsági csendesnapra november 26-án szombaton de. 9 órától du. 6 óráig a Budapest Józsefvárosi Evangélikus Cyülekezet templomába Üllői út 24. II. e. (Kálvin tértől 2. sarok) Házasság A Meszlen-Acsád Nemescsói társgyülekezetben közelmúltban kötöttek házasságot: Kutschi József Pleier Éva lukácsházi, Béres Lajos Boros Irén acsádi, Badics Zoltán Porkoláb Irén nemescsói és Grüli László Haramia Ilona kőszegdoroszlói hivek. Egymást kitartóan és buzgón szeressétek! (IPét 4,8) Halálozás MEGHÍVÓ A nagytarcsai népfőiskola megindulásának 50 éves jubileuma alkalmából 1988. november 20-án, vasárnap népfőiskolái találkozót tartanak. Együttlétünk tervezett programja a következő:. fél 11-kor ünnepi istentisztelet dr. Harmati Béla püspök szolgálatával, az istentisztelet után Sztehlo- emlék tábla leleplezése a parókia falán, du. 3-tól a templomban népfőis-. kólái megemlékezések Csepregi Béla, Mártii Viljanen, Molnár Lajos, Zászkaliczky Tamás és mások szolgálatával. A Falumúzeumban kiállítás tekinthető meg népfőiskolái dokumentumokból. Esetleges szállásigényt kérjük a Lelkészi Hivatal címére jelezni. A közeli találkozás reményében köszöntjük az ősi biztatással, amely a népfőiskolái munka szolgálatának kettős célját is jól tükrözi: IMÁDKOZZÁL ÉS DOLGOZZÁL! Kötcse A gyülekezet november 27-én, vasárnap ünnepli temploma szentelésének 190. évfordulóját. A 10 órakor kezdődő hálaadó istentisztelet szolgálatát dr. Harmati Béla püspök végzi. Mindenkit szeretettel vár a gyülekezet vezetősége. MEVISZ-MEGHÍVÓ 1988. november 25-27-én (péntek-vasárnap) MEVISZ-találkozó lesz Vönöckön (Vas megye) Téma: A felekezetek megbékélése. A részvételi szándékot kéijük lehetőleg előre jelezni a Lelkészi Hivatal címére: 9516 Vönöck, József Attila utca 10. A résztvevők hálózsákot hozzanak! Fasor Gyülekezeti evangelizáció lesz november 22-24 között (kedd-csütörtök) esténként 6 órától Ribár János szegedi lelkész szolgálatával. Id. Koszorús Oszkárné sz. Bartos Éva oki. tanítónő, ev. esperesné október 25- én 69 éves korában, hosszú szenvedés után visszaadta lelkét Teremtő Urának. Temetése nagy részvét mellett október 28-án volt az orosházi alvégi temetőben. Igét Pintér János esperes hirdetett az 57. zsoltár 8. verse alapján, a sírnál Gyarmati István lelkész szolgált. Elkészitett szivét átadta Istennek. 75 éves fekvőbeteg nő mellé keresünk kizárólag leinformálható ápolónőt egész napra a Móricz Zsigmond tér környékére. Telefon: 761-902 - du. 5 órától. Korrekt áron vennék régiséget, porcelánt, festményt (sérültet is), bronzszobrot, vitrintárgyat, antik bútort (javításra szorulót is), órákat, porcelánbabát, Hummel, Herendi, Zsolnay figurát, sétabotot, hagyatékot. Cím: 1081 Budapest, Rákóczi út 75. (udvarban). Telefon: 131-172,410-021 10-18 óra között. Balatonszántódtól-Füredig társasnyaralót vennék 50 m2 3 4 5 6 7 8 9 10-ig, készpénzzel és életjáradékkal. Esetleg érvényes építési engedéllyel vízközeli telek is érdekel 100 D-ölig. „Pontos fizető” jeligére a kiadóhivatalba. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLÖS MIHÄLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1086 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 382-360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 e Szedés: _ Nyomd aipari Fényszedő Üzem (887070/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 88.20046 PETŐFI Nyomda. Kecskemét Felelős vezető: BIRKÁS BÉLA vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Elet Kiadóhivataléban, továbbá bármely hlrlapkézbesltö postahivatalnál, a hlrlapkézbesltőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellötási Irodánál (HELIR Budapest XIII., Lehel utca 10/a. 19001 közvetlenül, vagy postautalványon, ' valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Templomi terjesztés az Evangélikus Elet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 140,- Ft, egy évre 280 - Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem örzúnk meg és nem adunk vissza I