Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-22 / 21. szám
Evangélikus Élet 1988. május 22. Éneklő szívű karnagyok munkája nyomán a befektetett energia nem veszhet el... Országos Énekkari Találkozó Kiskőrösön Éneklő örvendezés Jubilate vasárnapján. Szombaton bemutatkoztak a kórusok, vasárnap délutáni zenés áhítaton 250 tagú egyesített énekkar énekelt. Igényes karnagyok kis létszámú kórusokat is igen magas fokú éneklésre késztettek. Egy énekkaros vallomása: barátok lettünk Isten igéje mellett, és ennek ajándékát „kiénekeljük” a gyülekezetben. Jubilate vasárnapján és előtte való szombaton harmadszor tartották meg Kiskőrösön az Országos Énekkari Találkozót. Az énekkarok száma ugyan kevesebb volt az előző találkozókénál - mindösz- sze 10 énekkar jött el -, de annál bensőségesebb és családiasabb volt az együttlét és az eddigieknél magasabb a színvonal. A különböző gyülekezetekből érkező kórustagok - mint régi ismerősök - örömmel köszöntötték egymást. A most először érkezettek óvatosan tájékozódtak, de hamarosan jókedvű, az éneklésben is örömmel közösséget vállaló barátokat találtak. A kiskőrösiek vendégszeretete határtalan volt. Ha a büfé valamelyik asztalán üres lett egy tál, szorgos kezek tüneményes gyorsasággal pótolták és az újabb érkezők ismét terített asztalokat találtak. A 10 kórus között egyaránt volt kisebb és nagyobb létszámú. Gyülekezeteik és ők maguk is nem kis áldozatot hoztak a részvételért. Ezért köszönet illeti a küldő gyülekezeteket, akik pedig eljöttek, maguk kapták meg jutalmukat az együtt töltött két nap közös éneklésében, baráti örömében. Nézzük végig a résztvevő énekkarokat (zárójelben a karnagyok neve). Nyíregyháza (Nagyváti Pál), Bp.-Fasor (Gerhát László), Nagyveleg (Pintérné Fürt Judit), Budavári Gyülekezet Schütz-kóru- sa (Csorba István). A nagy tárcsái gyülekezetből két kórus is érkezett: a Gyülekezeti Énekkar és az ifjúság Jubilate Kórusa (Bálint József), Rákospalota (Blázy Lajos), Pécel (Bálint József), Várpalota (Borbás Károly ), s végül a Kiskőrösi Gyülekezet Énekkara (Kiss Sándor és Lupták György). Képösszeállításunkkal próbáljuk megmutatni' a két nap hangulatát. Az arcok hol feszült figyelemről, hol meg felszabadult boldog örömről tanúskodnak. A szombat délután a kórusok bemutatkozásával telt el. Minden kórus bemutatta néhány műből álló összeállítását és számot adtak arról is, mikor alakultak, mennyi a létszámuk, milyen a szolgálatuk köre. Az egyik énekkari tag így vallott: barátok lettünk Isten igéje mellett és ennek ajándékát „kiéné- keljük” a gyülekezetben. Az elhangzott bemutatók után örömmel állapíthattuk meg, hogy fejlődött egyházunkban a kóruskultúra. Kis létszámú (11-22) énekkarok igen jól hangzó műveket nagyon igényesen adtak elő. Hangzásuk kulturált volt és ez arról adott bizonyságot, hogy a karnagyok komolyan foglalkoznak a hangképzéssel is. Változatos volt a hozott darabok sora. Szinte nem volt ismétlődés az elhangzott művek során. Valaki megjegyezte: ilyen éneklő szívű karnagyok munkája nyomán a befektetett energia nem veszhet el, kis és nagy kórusok egyaránt szépen hangzó éneklésre képesek. Az elhangzott darabok között voltak nagyobb lélegzetűek; Vivaldi Credo-ja (Nagytarcsai Jubilate), Schütz János-passiójának záró kórusa (Budavári Schütz- kórus). Egyaránt volt közöttük klasszikus és mai magyar kórusmű is. Ősbemutató is volt a bemutatkozás során. A Schütz-kórus Csorba István Miatyánkra írt művét először adta elő. Vasárnap délután a gyülekezet zenés áhítaton hallgatta meg a résztvevők éneklését. Első felében külön-külön énekeltek a kórusok, második felében az egyesített 250 tagú énekkar adott elő közösen megtanult műveket. Leheletfinom pianók, harsogó forték, zengő kánonok és többszólamú művek hangzottak 250 szívből és torokból és ez együtt emelte a résztvevők áhítatát, melyet még fokozott Trajtler Gábor orgonajátéka. A délelőtti istentiszteleten dr. Cserháti Sándor dékán hirdette az igét Ézs 38,16-20 alapján, melynek befejező verse ezt a Jubilate vasárnapot különösen jól jellemezte üzenetében: Megszabadít engem az Úr, ezért pengessük a lantot életünk minden napján az Úr házában. A délutáni zenés áhítaton Tóth-Szöllős Mihály esperes szolgált. Az áhítat végén az egész gyülekezet énekelte Győzelmet vettél, ó, Feltámadott! Szívünkben ezzel az énekkel adtunk hálát a kétnapos találkozóért, a hitben és szolgálatban való megerősödésért. A kiskőrösi templomban „pengettük a lantot”, szólt az ének és az orgona hangja, dicsérve az Urat, aki megszabadított, új életet adott, örvendezésre indított bennünket. tszm Egy híres templomi előénekesről Cantete — Budán Pilisi gyülekezetünkben évszázados szokás, hogy az istentisztelet előtt énekelnek a hivek. Egy idősebb, jó hangú testvér éneket választ és bemondja a számát. Aki erre vállalkozik jó hangúnak és fülűnek kell lennie. Ráadásul tudnia kell a kezdő hang magasságát. Különben sok fura dolog előfordulhat. Sok híres előénekes nevét emlegetik híveink. Ma is vannak akik ezt szívvel gyakorolják. A sok neves előénekes közül talán Malik János bácsira emlékeznek legszívesebben. Hosszú életében sokszor találkoztunk és sokat beszélgettünk. Főképpen énekekről! Nagyon szerette a Tranos- cius énekeskönyvet. Mondta is, hogy ez az 0 igazi bibliája. Legutolsó beszélgetésünk nagyon hosszúra sikeredett. Elmesélte nehéz ifjúkorát. Megemlékezett iskolai élményeiről. Nagy szeretettel beszélt országos hirű tanítójáról - Kovács Andorról -, akit a király ezüst érdemkereszttel tüntetett ki. Meg is érdemelte, hiszen sok éven keresztül az iskola 3-400 tanulóját tanította. Egyedül! Elmesélte, hogy mikor már felsőbb osztályba járt, őt is megbízta a tanító úr az alsóbb osztályosok vigyázásával. Mikor írási feladat volt, a tanító úr beleült karosszékébe és hosszúszárú pipájából eregette a füstkarikákat. Fejéről soha nem hiányzott a hosszú bojtú, kötött bosnyáksapka... Tőle tanulta meg az egyházi ének szeretetét. Gyakran énekeltek ilyen énekeket, hiszen egyházi iskola volt. János bácsi egy titkát is rám bízta. Nagyon szerette a Biblia történeteit. Különösen Jákob álma ragadta meg képzeletét. Még álmodott is róla. Álma szerint ő is látott egy égigérő lajtoiját. Azon is jártak az angyalok le és föl. Ő is szeretett volna rálépni a lajtorjára. „Azonban az angyalok rászóltak: erre csak.akkor léphetsz fel ha előbb egy ének vagy imádság hangzik el ajkadon. Minden ének és imádság egy-egy fokkal közelebb visz Istenhez.” Ettől kezdve mindig arra törekedett, hogy mind magasabbra jusson azon a lajtorján. Ez volt az ő életének nagy titka, melyet még gyermekeinek sem mert elmondani. Nehogy kinevessék... Hogyan is énekelt János bácsi, aki később a gyülekezet kurátora (gondnoka) lett sok éven keresztül? Olyan szép és erős hangja volt, hogy a templomban gyülekező 4-500 (gyakran ezer) hívő énekét túlszárnyalta. Szerették őt a gyülekezet tagjai. Meg- ■ bízható, jó hangon énekelt. Arra is büszke volt, hogy iskolás korában gyakran hívta fel a kántor úr az orgonára. Segíteni! Az orgona kíséret nem volt olyan egyszerű, mint a mai időben. ATranöscius énekei általában hosszabbak, mint a mai énekek. 10-16 verses ének nem is ritka ebben a könyvben. Van benne több 30-40 és még több versszakú ének is! És ha ezek a versszakok sok sorból állnak, akkor szegény kántornak főhetett a feje. Akkor nem volt folyamatos éneklés. Minden versszak előtt, sőt minden sor előtt az orgona közjátéka szólt. A rávezető hangot kellett megadni a folytatáshoz, így előfordult, hogy a hosszú böjti énekek éneklésekor az orgona több mint százszor is megszólalt. Ilyen esetben az ének szövegét nem bírta követni a kántor, mert elég volt megbirkózni az orgonakísérettel. Erre tellett a jó fülű, értelmes legényke, aki hosszú pálcával állandóan mutatta: hol is járnak az énekkel. Mikor erre emlékezett könnybe lábadt a szeme. Milyen szép is volt - mondta. . Beszélgetésünk folyamán szóba került az egyházközség nagy ünnepe: a 250 éves jubileum. Nagyon szeretném megérni: mondta, mert abban az időben nekem is nagy ünnepem lesz. Közeledik századik születésnapom. De jó is lenne megélni! Távozni készültem. Ekkor elővette kedvenc énekeskönyvét. Kikeresett egy 16 verses éneket. Kezembe nyomva a könyvet énekelni kezdett. Énekelte mind a 16 versszakot. Kívülről! El- ámultam! Ilyen idős korban és ilyen hosszú éneket... Ezután jött még a többi meglepetés. Mondta, az énekszámokat egymás után. Én kikerestem és ellenőriztem. Mind kívülről tudta. Csodálatos emlékezőtehetsége volt. Sok Tranoscius dallamot tanultam tőle. A templomban ma is sokszor az ő hangját vélem felcsengeni mikor a tőle tanult énekek zengenek az ősi templomfalak között... Egész életében sokat énekejt és sokat imádkozott. Ha arra gondolunk, hogy mindez hozzásegítette azon a bizonyos lajtorján való feljebb jutáshoz, úgy érezzük, hogy nagyon közel állt a lajtorja legfelső fokához. Onnan már Jézus keze és kegyelme könnyen magához emelhette... Ez hitünk és reményünk. , Utolsó vágyai és kívánságai nem teljesülhettek. Nem érte meg a gyülekezet 250. évfordulójának ünnepségeit, de nem érte meg a 100 éves kort sem. Egy szerencsétlen lépés következtében néhány évvel előbb kellett eltávoznia szerettei köréből. És a gyülekezetből is. Meghalt az 1971. esztendőben 98 éves korában. Csupa ének élete áldás volt közöttünk. Csilló Mihály Ez idén a Cantate-vasámapi éneklésnek új formáját próbálták meg a Budai Egyházmegyében. Az eddig szokásos délutáni „zenésáhítat” hangversenyszerűsége helyett a kelenföldi gyülekezet délelőtti istentiszteletének keretében tartották meg az alkalmat. A budavári Schütz-kórus kiegészülve a Buda- hegyvidéki Énekkar tagjaival - szolgált most Csorba István karnagy vezetésével. Az énekverses istentiszteleti rend énekeit, koráljait a kórus patinás, nagyszerű művekkel helyettesítette. Régi mesterektől elkezdve kortárs szerzők mű- veüg egyaránt énekeltek. A már külföldön (Finn-, Németország) is sok sikerrel szerepelt kórus egységes hangzásával, pompás intoná- lással nyerte meg a nagyszámú gyülekezet tetszését. Az orgonista feladatát Rezessy László ny. főiskolai tanár látta el a tőle ismert alapossággal. A jelenlevők örömmel hallgatták a változatos énekszámokat, amelyek - az igehirdető lelkész szerint - nem egyszerűen a hallgatóság gyönyörködtetésére és szórakoztatására hangzanak el, hanem bizonyságtevésként. Mert az egyház éneke az évszázadok folyamán mindig is a „népek között hirdeti Isten tetteit!” (Zsolt 105) Feladata tehát az evangélium hirdetése, az üzenet továbbadása, a misszió. Csorba István karnagy úgy választotta össze a kórusműveket, hogy beleillettek az istentiszteleti rend menetébe és szövegükkel, mondanivalójukkal tanúságot tettek Istenről, az ő irgalmáról és sze- retetéről. Bárcsak támadna minél több és határozottabb visszhang az ilyen énekre szívünkben - a mindenható Isten magasztalására! Cantate Domino! Énekeljetek az Úrnak! B.I.
