Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-22 / 21. szám
Evangélikus Élet 1988. május 22 r Kunszery Gyula PÜNKÖSD És amikor elérkeztek a Pünkösdnek napjai, összegyűltek egy kis házban Krisztus első papjai. (Rongyos ruhák, kérges kezek, fésületlen üstökök: ily egyszerű proletárok a legelső püspökök.) és hirtelen lön az égből mint egy sebes szélvihar, s betölté az egész házat zengő-zúgó éji zaj. És eloszlott tüzes nyelvek lebegtek a szobában, s az isteni Szentlélekkel heteiének mindnyájan. S akik eddig gyávák voltak, bátrak lettek hirtelen, s a tudatlan agyvelőkbeh kigyulladt az Értelem. S kik eddig a zsidón kívül nem tudtak más nyelveket, minden nyelven hirdették már a krisztusi elveket. és kiket a sanda kétely oly gyorsan megrendite: ingadozó tamásoknak megszilárdult a Hite. Köztük eddig egyetértés alig-alig lehetett, s fellángolt most a szivükben az isteni Szeretet! V Gustav Reingrabner szuperintendens Sopronban A Magyarországi és Ausztriai Evangélikus Egyház kapcsolata mindenki elé állítható minta lehetne mindazok számára, akik még a tapogatózás, az útkeresés fázisában vannak. A szálak, melyek ilyen közel hoztak bennünket egymáshoz, hasonlóak. Közös gazdánk van: a feltámadott és élő Jézus Krisztus, hasonló a helyzetünk is: mindketten diaszpórában élünk, végül közös a mandátumunk is: ebben a szórványhelyzetben hirdetjük Isten embert mentő szeretetének evangéliumát. A gyakran közös történelmi múlt mellett nyilvánvalóan ezek a közös pontok magyarázzák a két egyház közötti kapcsolatok közvetlenségét, őszinteségét és mélységét. Ennek a jó kapcsolatnak szerves része a Burgenlandi Tartományi Egyház s a Győr-Soproni valamint a Vasi Egyházmegye eleven kapcsolata. A mai helyzet évtizedes kétoldalú kitartó fáradozások beérett gyümölcseit mutatja lépten- nyomon. Nemeskér, Szombathely, Nemescsó, Körmend; Eisenstadt, Rust Mörbisch mind egy-egy mér- > földkő ezen az egymáshoz közeledő úton. A legutolsó, de hisszük nem az utolsó mérföldkő ezen az úton Sopron. Amikor a Burgenlandi Tartományi Egyház értesült a soproni templom életveszélyes állapotáról, Reingrabner szuperintendens vezetésével szinte minden gyülekezet megmozdult. Rendezvények, gyülekezeti gyűjtések, istentiszteleti offer- tóriumok fémjelezték ezt az aktivitást, melynek végeredménye 287 000 Schilling adomány lett; 386 000 Ft ebből már meg is érkezett s az adományok hátralevő része is úton van, hogy segítse azt a nagyjelentőségű munkát, melyen a soproni gyülekezet fáradozik. Ugyanakkor hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy a kölcsönös kapcsolatok nem merülnek ki anyagi és tárgyi segítségnyújtásban, ezek szerves része az is, amit Pál apostol nyomán mi is úgy fogalmazhatnánk meg: azért készülünk gyakran egymáshoz, hogy együtt erősödjünk egymás hite által; én a tiétek által és ti az enyém által. Mindezek jegyében hívtuk április 17-én vendégszolgálatra Gustav Reingrabner szuperintendenst és feleségét a soproni gyülekezetbe. A délelőtti összevont istentisztelet igehirdetésének középpontjában lPt 5,1-4 alapján Jézus, a jó pásztor állt. Az Újszövetségnek különböző jézusképei vannak. Hol a pásztor-nyáj képe, hol a fő és a test tagjai, mint organikus egység állnak előttünk, de a képek minden különbözőségük ellenére egyet abban, hogy Jézus személyében találkoznak. Ez azt is jelenti - amint arról az Ausztriai Evangélikus Egyház Alkotmánya a tisztségviselők fogadalomtételénél is bizonyságot tesz -, hogy a gyülekezet növekedésének csak egy iránya és célja lehet, az, hogy megérkezzünk, megálljunk és megmaradjunk ebben a Krisztusban. A befejezés arra mutatott rá, hogy a jövő látszólag teljesen az ember kezében van. Mi azonban változatlanul hisszük, hogy Isten kezében van, s mivel nála van, ezért van benne helye az embernek is. A délutáni szeretetvendégségen Reingrabner szuperintendens tartott előadást. Utalt arra, hogy a mai kor alapproblémája abban van, hogy egy emberöltővel ezelőtt eleink az élet értelmének kérdését nem abban foglalták össze, hogy mim van, hanem abban, hogy mi dolgom ezen a földön. Jézus nemcsak a kenyérrel kapcsolatos gondjainkat akarja megoldani, hanem magát az életet. Nála saját életünk abban nyeri el értelmét, hogy másokért való életté formálódik. Ugyanakkor az igazán nagy célt, Jézus Krisztust maga Isten állítja elénk. Krámer György ig. lelkész záró szavában hangsúlyozta, hogy a szuperintendens előadása akkor nyeri el igazán a maga értelmét, ha az másokért való életté formálódik. Ez számunkra nem valamiféle teoretikus igazság, elméleti kijelentés, hanem tapasztalati valóság. Hogy ez mennyire így van, annak illusztrálásául szolgáljon itt egyetlen példa a közelmúltból. / Gustav Reingrabner A kobersdorfi gyülekezetben is meghirdették a szuperintendens által szorgalmazott gyűjtést a soproni templomra. Egyesek, talán éppen a fiatalabbak közül, azt mondták: minek? Milyen szálak kötnek össze bennünket egyáltalán? Ugyanakkor megszólaltak az idősebbek is, akik talán még szülőktől vagy nagyszülőktől szerezve információikat megemlítették, hogy amikor 1895-ben feltartóztathatatlan árvíz pusztította településüket, s benne templomukat is, akkor a soproni gyülekezet is azok közé tartozott, akik azt mondták: létünk igazi értelme a másokért való szolgálatban teljesedik ki, s gyűjtöttek, adakoztak a kobersdor- fiaknak. Bizonyosak lehetünk felőle, hogy a mostani soproni templomtetőre való adakozásban elért rendkívüli eredmény (egyedül ők 50 000 Schillinget gyűjtöttek ösz- sze) ennek a múltbeli tapasztalatnak a napjainkban beérett gyümölcse. Létünk valóban a másokért való életben nyeri el a maga igazi értelmét. Reingrabner szuperintendens feleségével még megtekintette a templom felújítási munkálatainak diafelvételeit s már indulóban, este 6 óra után még ízelítőt kapott gyülekezetünk idei konfirmandusainak vizsgájából is. Krámer György Az ifjúsági énekkar szolgálata a szeretetvendégségen „Szeretnék a magy#r»e%mgétíkusságnak is hasznára lenni” Hefty László közel 30 éve pász- torolja az argentínai magyar gyülekezeteket. Nős, négy gyermek apja. Felesége: Vámossy Katalin a gyülekezetben a női munkában aktívan részt vesz. Hefty esperes doktori disszertációját június hónapban az Evangélikus Teológiai Akadémián védi meg. Itt-tartóz- kodása során szolgálatáról kérdezA magyar olvasó az elmúlt évtizedekben nem sokat hallott a külföldön élő evangélikus magyar gyülekezetek életéről, sorsáról. Esperes úr, mi az a legfontosabb, amit Dél- Amerikáról és az ottani magyar evangélikus gyülekezetekről tudni kell? A magyar evangélikus gyülekezetek a II. világháború után szerveződtek. Talán kivétel a buenos-^ airesi, ahová 1928-ban Tomonkó László diakónust küldte ki a magyar evangélikus egyház, hogy gyűjtse össze és mérje föl a magyar evangélikusok számát. 0 a II. világháború végéig szolgált, majd 1949-től Demes Péter, 1952-től Leskó Béla, valamint Nagy Balázs Dezső református lelkész pászto- rolta a híveket. Akkor vált ketté ez a protestáns egyházközösség, és megalakult a „Krisztus keresztje” magyar evangélikus gyülekezet Buenos-Airesben. Leskó Béla rendszeresen felkereste a magyar evangélikusokat Brazíliában, Uru- ■guayban, sőt egy alkalommal Paraguayba is eljutott és az ott élőknek tartott istentiszteletet. Én 1956-ban kerültem Argentínába. Rendszeresen jártam át az említett országokba és mindenütt megszerveztük a gyülekezeteket és presbitériumot alakítottunk, amelyek azután mind 1961-ig saját lelkészhez jutottak. Venezuelában is, ahol 1962 végén Pósfay György fogta össze a reformátusokat és evangélikusokat közös gyülekezetbe. Az evangélikusokat illetően milyen lehet ebben a térségben gondolkoznunk? Caracasban - a reformátusokkal együtt - kb. 400 egyháztag, Brazíliában kb. 300 evangélikus van, Buenos-Airesben a magyar evangélikusok száma már csak 100, mert onnan volt a legnagyobb mértékű a vándorlás Venezuelába, Észak-Amerikába, Kanadába, és továbbvándorlás Ausztráliába. De a „Krisztus keresztje” gyülekezet mégsem csökken, mivel a második, harmadik nemzedéknek spanyolul tartjuk az istentiszteletet, így a gyülekezet létszáma növekszik és erősödik. Minden külföldön élő közösségnek alapvető gondja a magyar nyelv használata, ápolása. Amint jelentkeznek az újabb és újabb generációk, úgy tűnik, egyre kevésbé válik használatossá a magyar nyelv. Paraguayban például - ahol a legkevesebb - mintegy 40 magyar család telepedett le, nem volt soha magyar lelkész, nem volt iskolájuk, cserkészcsapatuk sem. Éppen ezért csupán egy családról tudok, ahol a második nemzedék magyar a magyarral házasodott, a többi már mind paraguayival, és ott a harmadik nemzedékből már senki sem beszél magyarul. Zsolt, László, Etele, István, így hívják őket, viszont magyarul nem beszélnek, de számon tartják, hogy magyar származásúak, s erre büszkék is.. Uruguayban, ahol kb. 4000 magyar jelenlétével számolunk, ott is a régi magyar egyesületben egyre inkább spanyolul folyik a beszélgetés. Az egyesület vezetőségi ülésén is a spanyol a tárgyalási nyelv. De Argentínában más a helyzet, mert egyrészt nagyobb számban élnek magyarok, másrészt a cserkészet és a magyar iskola, a Zrínyi kör megőrző szerepe igen erős. Chilében is kevesen voltak, ott a két magyar egyesület közül ma már egy sem működik. Sajnos - bár magyarul beszélő lelkész van - csak a nagyünnepeken tart magyar istentiszteletet. $challer Istvánra gondolok. A magyarok vagy a német vagy a spanyol nyelvű isten- tiszteletre járnak. Tehát mondhatjuk, hogy egyre inkább a spanyol nyelv használata válik uralkodóvá? Igen, ez elkerülhetetlen. Példaként szolgálnak erre az Észak- Amerikában élő magyar evangélikus gyülekezetek, amelyek nemigen tértek át az angol nyelvre, így egymás után megszűntek. Végeredményben ezzel századunkban le is zárul a magyar gyülekezeti munka Észak-Amerikában, mert az istentiszteleti életben sokszor csak a magyar nyelvet tartották meg. Kevés volt az olyan gyülekezet, mely mindkét nyelvet használta. Esperes úrnak az egyház küldetése fontosabb, mint mondjuk a görcsös ragaszkodás a magyar nyelv használatához? Miközben a gyülekezet végleg elszigetelődik? Nekünk fontosabb az evangélikus egyház küldetése, mint az, hogy görcsösen ragaszkodjunk a magyar nyelvhez. Mert ha csak a magyar nyelvhez ragaszkodnánk, akkor előbb-utóbb a gyülekezet is megszűnne. Az elmúlt években egyre többet hallani a honi lelkészek és a külföldön élő magyar evangélikus lelkészek egyre kiteljesedő kapcsolatáról. Vajon Önöknek, akik ilyen messze élnek Magyarországtól, ezek a megújuló, helyükre kerülő kapcsolatok mit jelentenek? Számunkra sok reménységet nyújt ez a megújuló kapcsolat, tekintettel arra, hogy azok a magyar szolgálatot végző lelkészek, akik külföldön élünk, 10 éven belül nyugdíjba megyünk és nem látjuk biztosítottnak további magyar nyelvű szolgálatunkat. Ha kapunk segítséget, t kapunk lelkészeket, akik átvennék a magyar nyelvű munkát Argentnában, Brazíliában, Uruguayban és Venezuelában, az nagyon fontos lenne. Különösén akkor, ha olyan fiatalokat kapnánk, akik megtanulnának spanyolul vagy portugálul, és a teljes szolgálatot át tudnák venni. Esperes úr! Itt-tartózkodása során több itthoni gyülekezetben járt. Tapasztalatokat szerzett. Melyek azok a gyülekezeti kérdések, melyekre azt mondaná, hogy egyházunk legégetőbb problémái? Több égető problémát látok. Az egyik az, hogy nincs elég fiatal lelkész, és ezért sok idős, beteg lelkésznek is szolgálnia kell! Másodsorban, már évtizedek óta kapcsolatban voltam a Magyarországi Evangélikus Egyházzal az Evangélikus Élet, a Lelkipásztor és más egyházi kiadványokon keresztül, most pedig lehetőségem nyílt arra, hogy személyesen vegyek részt az istentiszteleteken, összejöveteleken, közgyűléseken. A meglátásom az, hogy sokkal nagyobb mértékben van szükség az evangélizá- cióra és a misszióra a gyülekezetekben. r Égető problémának tartom azt is, hogy az istentiszteletek a legtöbb gyülekezetben szomorúak, mintha vasárnaponként nagypénteket ünnepelnének a templomokban. Pedig az istentiszteleteknek a húsvéti örömöt kell sugároznia, a teljes felszabadulást, a boldogságot, és valódi örömünneppé kell válnia az istentiszteleti alkalmaknak az énekek, a liturgia, az igehirdetés és az oltári szolgálat megnyilatkozásaiban. Amikor ilyen boldog élményt nyújtó alkalommá alakul át egy-egy istentisztelet, akkor minden bizonnyal nem maradnak el a fiatalok sem az istentiszteleti alkalmakról. Sok helyen szóba kerül itthoni gyülekezeti látogatásai során a laikusok szolgálata. Úgy tűnik, hogy Dél-Amerikában ezen a területen nagy tapasztalataik vannak. Nem tudtuk volna megoldani azt a nagy kiterjedésű szolgálatot a laikusképzés nélkül. Tulajdonképpen az egész gyülekezeti életet, mint egy nagy teológiai képzést fogom fel. Minden presbiteri ülés előtt van teológiai eszmecsere, minden gyülekezeti összejövetel szintén teológiai képzése a világiaknak. Éppen ezért évente négyszeri lelkigyakorlat tartása rendkívül fontos, hogy egyrészt visszatekintsünk, felmérjük mulasztásainkat, gyarló, bűnös voltunkat, másrészt pedig előre tudjunk tekinteni: reménységgel és tettre készen. A világiak szolgálata mind az oltárnál, mind a szószéken nálunk bevezetett szokás. Sőt az úrvacsoraosztásnál is, különösen nagyünnepeken-és ha nincs segédlelkészem, akkor - a presbitériumból valaki segít nekem. A gyerekeket 10 éves korban felkészítjük az úrvacsora vételére, ez egyéves felkészítés. Utána 12-14 éves korig a konfirmációra. Ez a 2 évig tartó konfirmációi felkészítés egyben hitoktatói nevelés is. Végigvesszük a Bibliát, mire a konfirmációra mennek. Ha jól fogalmazom, a laikusképzést a laikusok bevonását döntőnek tekinti esperes úr a mai egyházi élet szempontjából. Teljes mértékben. Nem is tudnám elképzelni a gyülekezeti élet továbbvitelét, kiterjesztését a laikusok mind szélesebb körű bevonása nélkül. Jelenlegi magyarországi tartózkodásának oka: az Evangélikus Teológiai Akadémián doktori disz- szertációját kívánja megvédeni. Mi ennek a disszertációnak a témája? A disszertáció témája az Evangélikus Világszövetség dél-amerikai munkájának teológiai értékelése, különösen missziós szempontokat véve figyelembe. Már beadtam a dolgozatot. Június 8-án lesz a megvédése. Egy Dél-Amerikában évtizedek óta szolgálatot végző lelkésznek nyilvánvalóan számos lehetősége lett volna arra, hogy doktori disz- szertációját megvédje, vagy elkészítse bármelyik egyetemen, vagy teológiai fakultáson. Miért éppen Magyarországra gondolt? Döntésemben van hazafias érzés is. Kérdezték is tőlem, akkor, amikor a világ egyik leghíresebb teológiájára hívnak téged, hogy ott doktorálj, miért vállalod éppen Magyarországon? Mindig az volt a válaszom, hogy úgy érzem, ez hazafias kötelesség. Mert szeretem Magyarországot. Szeretnék a magyar evangélikusságnak is a hasznára lenni. Lehel László
