Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-05-01 / 18. szám

Evangélikus Élet 1988. május 1 #-RÓL.#-RA Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett! Szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja. (Zsolt 98,1) VASÁRNAP Jézus így felelt: Az én országom nem e világból való. - Jn. 18,36 - (Zsolt 48,9. - Mt 11,25-30 I Kol 3,12-17 | Zsolt 149,1-5.) Uram, Jézus! Hol találok e világban a te országodra? Sze­retném megismerni, szeretnék polgára lenni! Kérlek mutass utat, amin keresztül naponta a te országod­ba jutok. Ámen. HÉTFŐ Szeretteim, szeressük egymást; mert a szere­tet Istentől van, és aki szeret, az az Istentől született, és ismeri az Istent. - ÍJn 4,7 (Ez 11,19-20 1 Jak 1,17-21 - Him 5,3-16) Uram! Gyakran gondolom azt: mi sem egyszerűbb, mint szeretni, hiszen, ha szeretek, az jó nekem, de jó annak is, akit szeretek. Mégis elbukom sűrűn, hiszen szeretnem kellpne azt is, aki szembe fordul velem, aki ellenemre tör. A te segítségedet kérem, hogy ebben a gyönyörű érzésben találkozhassam Istennel és megismerhessem őt. Ámen. KEDD Jézus mondja: Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét. - Jn 14,16 (Ezs 33,2 - Jn 6,66-69 -lTim 5,17-25) Igazság Lelke! Tereld el figyelmünket önmagunkról és győzz meg arról, hogy az egyetlen igazság, amiről tudni érdemes'az, hogy Krisztus, Isten fia meghalt és feltá­madt értünk. Ámen. SZERDA Még gyűjtök azokhoz, akiket összegyűj­töttem! - Ézs 56,8 (Jn 11,51-52 - Mt 21,14-17 - lTim 6,1-10) Úr, Jézus Krisztus! Te, aki az eltéved­tek vezetője, a betegek orvosa, a megfáradtak erősí­tője vagy, fogj össze mindenkit, aki úgy gondolja, hogy életét nélküled is élheti. Légy kikötő a hajótö­rötteknek, iránytű a bolyongónak, mágnes, hogy hozzád gyűljünk. Segíts a megpróbáltatásokban és ne engedj szétszóródni. Ámen. CSÜTÖRTÖK Maga pedig a mi Urunk, Jézus Krisz­tus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket. - 2Tessz 2,16-17 (Zsolt 23,1 - Mt 21,18-22 - lTim 6,11-16) Istenem! Annyi mindent teszel értem: sze­retsz, vigasztalással, reménységgel ajándékozol meg. Mindez arra indít, hogy szeresselek téged. Mégis, ha a világban észlelt fájdalmon és szenvedéseken goú- dolkodom, úgy elbizonytalanodom. Ilyenkor egyet­len fiad szenvedésére gondolok és tudom, te mindent azért tettél, hogy reménységet és vigasztalást ébressz bennem, és felkínáld az örökéletet. Dicsőség néked mindenért. Ámen. PÉNTEK Ha bűneink ellenünk szólnak is, a te neved­re tekintettel bánj velünk, Uram! - Jer 14,7 (lTim 1,13-14 - Jel 5,6-14 - lTim 6,17-21) Azt érdemel­nénk Istenünk, hogy elvedd életünket, hiszen annyi­szor elárultunk. Mégis folyton könyörgünk és te meghallgatsz minket. Nem a mi ellened elkövetett bűneinkre nézel, hanem Egyszülötted áldozatára. Nem veszítesz el bennünket, hanem megtartasz egy életre, az örök életre. Amen. SZOMBAT Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr lelke, ott a szabadság. - 2Kor 3,17 (2Móz 20,2 — lSám 16,14-23 - 2Tim 1,1-11) Sokszor gondolja a ma embere magát szabadnak, hiszen nincs börtönben, nincs bilincsben se keze, se lába. Járhat-kelhet, fut- hat-ballaghat. Hát kell-e több a szabadsághoz? Jé­zusom, te megmutattad, bebizonyítottad, hogy aki megszabadulhatott egyszer a bűn börtönéből, látha­tatlan bilincseitől, csak az tudja igazán mi is a sza­badság. Mit jelent bűnök nélkül járni-kelni, futni- ballagni. Uram, add szabadságot hozó Lelkedet. Ámen.- Piri Magdolna __________________________________________/ „Olyan örömöt, mint a forrás...” Nem tudom, ki írta ennek a bib­liaórai énekünknek a szövegét. Azt sem sejtem, hogy milyen körülmé­nyek között, minek a hatására gondolta ki ezt a hasonlatot, „örö­möt, mint a forrás”, de azt hiszem, mindenki átérzi, aki örömmel énekli ezen a mai papon is, hogy csodálatosan találó ez a kép. 1. Valóban az öröm olyan mint a forrás. Kitörő. Még akkor is, ha csendes el-elbújó patakban folyta­tódik. Nincs az az erő, mely vissza­tarthatná. Megtalálja az utat, és felszínre jön. Megfigyeltem a fa­lunkban, hogy még a nagy száraz­ságok idején is a főút asztfaltbur- kolata alól víz szivárog. „Ott for­rás volt mindig” állítják a falu öre­gebb emberei. Hiába jöttek a nagy gépek, hiába hengerelték laposra a szürke bitumenszőnyeget. A forrás előtör azóta is! Ilyen az öröm for­rása is. Előtör. Sokan azt állítják, hogy ebben a rohanó, veszélyektől terhelt világunkban nincs esélye az Közhelynek számit a nemzedé­kek közötti feszültség. Apák nehe­zen értenek meg fiakat és fordítva. Gyakran bukkan föl a gyülekezetek életében is a generációs ellentét. Most egy olyan történetet mondok el, amelyben a véletlen mindent kié­lezett, de egyúttal meg is oldott. Egyik nagy gyülekezetünkben történt. A fiatalok közül többen kedvet kaptak a harmóniumozás- hoz. Mivel nagy volt a lelkesedés, szépen beosztottam a gyakorlókat. Az imatermet télen naponként fű­tötték, így az ottani harmóniumon is rendszeres tanulás folyt. A gond­nok, aki élt-halt egyházáért, vala­hogy mégsem nézte jó szemmel ezt a jelenséget. Ezt többszörösen is ki­fejezésre juttatta mondván: „az if­júság rongálja a harmóniumot”. Valószínűleg ezt a káros folyamatot szerette volna megszüntetni oly mó­don, hogy kulccsal zárta le a karza-, tot, melyre az ifjúsági termen át lehetett bejutni. Sokáig nem érzett senki szándékosságot a lezárt kar­zat és a lezárt harmonium láttán. A gyakorlások azonban tovább folytak, mért a fiatalok elkérték a kulcsot a lelkészektől. Gondnokunk ezt látva úgy változtatott a helyze­ten, hogy hétről hétre cserélgette a örömnek. (Jólétországutakon szá­guldozó kamionokban fuvarozzák a becsomagolt és beárazott öröm- pótló-italkülönlegességeket, míg az útszéli parkolóban rozsdás csa­pok szabályozzák és utánozzák a „forrás-élményt”. Nincs igazuk!) Van még örömforrás, s ez éppen akkor mutatkozik igazinak, ami­kor a legnagyobb szárazságban a legporosabb út alól tör elő. 2. A forrás másik jellemzője, hogy tiszta. Sok ember számára okoz csalódást az, hogy örömöt akarva adni, és kapni gyűlöletten­gerbe zuhan. - Ifjúságunkkal ki­rándulni voltunk. Nagyon kifárad­tunk és megszomjaztunk már, mi­kor megérkeztünk a forráshoz. Gyönyörűséggel töltött el a tiszta víznek már a látása is. Az örö­münk azonban nem tartott sokáig, mert többen tülekedni kezdtek, hogy ki igyon előbb. Lökdösődés közben volt, aki belelépett. Az ön­zés és a mohóság tönkretette a for­zárat az ajtóban, és természetesen a kulcsot is ennek megfelelően kel­lett váltogatniuk a kántoroknak. Ettől kezdve megszűntek a gyakor­lók. - Egyszer éppen ifjúsági óra volt, mikor megjelent az egyik kán­tor és a karzat felé igyekezett, kez­dődött az istentisztelet. A zár azon­ban nem nyílt. „No megyek a gond­nokért, már megint rossz kulcsot adott" - ment el morogva. Mi nem zavartattuk magunkat még akkor sem, mikor megjelent a gondnok­kal, aki szintén nem tudta kinyitni az ajtót. Ereztem, hogy itt botrány lesz, hiszen már mindenki tudta, hogy a gondnok a fiatalok elől zárja a kórust. Mentő ötletem támadt: Énekeljünk!- attól féltem ugyanis, hogy kitör a nevetés a kínos helyzet miatt. Éppen ott volt előttem a ká­non-gyűjteményünk. Kezdtük is. Mindjárt az elsőt. Megkönnyebbül­ve, felszabadulva a visszafojtott ne­vetés kínjától. - „Még ma még Jé­zus hív...” Botrány lesz! Most ve­szem észre a második sort „Nyíljon az ajtó, táruljon a szív!” - Az ajtó kinyílt a kánon végére. Ahogyan visszaemlékszem a gondnokunkra, az őszíve is: attól kezdve nem zárta el a harmóniumot. isi. rás vizét. így van ez a mai öröm- forrásokkal is. Különösen a fiata­loknak megszívlelendő ez a hason­lat. Van tiszta öröm, mely nem divatjamúlt, mint ahogy nem lehet régimódinak nevezni azt a szomja- zót, aki tiszta vizet akar inni! Van öröm a mai világban is, csak vi­gyázz a forrás tisztaságára! 3. Végül még egy gondolatot a forrás „forrásáról”. A forrásból a víz egy fizikai törvényszerűség miatt tör a felszínre. Ennek lénye­ge az, hogy a föld alatt bonyolult, apró kis járatokban folydogál a víz. A lehulló esőt beissza a hegy, a magaslat talaja. A víz csak lefelé folyhat, s valahol a hegy lábánál előtör. Az igazi örömforrás is „fent- ről” táplálkozik. Ezért énekeljük így: „Olyan örömöt, mint a forrás kaptam Tőled Istenem!” Pályázati felhívás BÉKÉS JÁTÉKOK Az Országos Béketarjács If­júsági Bizottsága, a KISZ Csongrád Városi Bizottsága és a Daloló Békeklub magyar játékpályázatot hirdet. A pályázat célja olyan - el­sősorban számítógépes - já­tékok kidolgozásának és ter­jesztésének támogatása, mely tartalmukban nem az agresz- szivitást, a háborúsdit, hanem az együttműködést, az alko­tást szolgálja. A pályázatra három kate­góriában küldhetők be játé­kok, ötletek, tervek: I. kész számítógépes já­tékprogramok kazettán vagy lemezen; II. játékötletek; III. már kész - nemcsak számitógépes - játékok, bármilyen régen is ké­szülhettek, tehát vállala­tok, szövetkezetek, kis­iparosok is pályázhat­nak. A pályamunkák jeligések, s korhatár nélkül résztvehet bárki. A beküldési határidő : 1988. május 20. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1988. május 1 -jén Deák tér de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. 11. (úrv.) Trajtler Gábor, du. -6. Takácsné Ko­vácsházi Zelma. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. ifjúsági, üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, déli 12. (ma­gyar, úrv.) Kertész Géza. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. (úrv.) Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.) Fabiny Tamás. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. (úrv.) Fabiny Tamás. Zugló de. 11. (úrv.) Szabó Lajos. Kerepesi út 69. de. 8. Szabó Lajos. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lajos. Kassák Lajos u. 22. de. 11. (úrv.) Ba- chorecz Katalin. Frangepán u. 43. de. 8. Ba- chorecz Katalin. Vád út 129. (úrv.) Bacho- recz Katalin. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Pintémé Nagy Erzsébet. Soroksár-Újtelep de. fél 9. Pintémé Nagy Erzsébet. Pestlőrinc de. 10. (úrv.) Havasi Kálmán. Pestlőrinc Szemere-telep de. há­romnegyed 8. (úrv.) Havasi Kálmán. Kispest de. 10 Bonnyai Sándor, du. fél 7. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle-telep de 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Bízik László. Rá- kospalota-Nagytemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. 10. Mátyásföld de. 9. Szalay Tamás. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. Kistarcsa de. 9. (úrv.) Solymár Péter. Rákoshegy de. 9. (úrv.) Kosa László. Rákos­keresztúr de. fél 11. (úrv.) Kosa László. Rá­koscsaba de. 9. Fabulya Hilda. Rákosliget de. II. (úrv.) Fabulya Hilda. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Vető István, de. fél 11. (német), de: 11. (úrv.) Madocsai Mik­lós, du. 6. Zsigmondy Árpád. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Madocsai Miklós. Óbuda de. 10. (úrv.) Nagy István. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. (úrv.) de. 11. (úrv.) du. fél 7. (úrv.) Bachorecz Katalin. Pesthidegkút de. fél 11. Budakeszi de. 8. Modori u. de. fél 10. Kelen­föld de. 8. Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Ben­őre Imre, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. Bencze Imre. Budafok de. 11. (úrv.) Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. Donáth László. Csepel de. fél 11. Mezősi György. Húsvét után 4. vasárnap az oltárterí­tő színe: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Jn 16,5-15; az igehirdetés alapigéje: IKrón 16,1-2, 7—15. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTE­LET A RÁDIÓBAN, 1988. május 22- én, vasárnap reggel 7.05 órakor az evan­gélikus egyház félóráját közvetíti a Pe­tőfi rádió. Igét hirdet: Szebik Imre bu­davári esperes, püspökhelyettes. VÁRJUK A FIATALOKAT BÉKÉSCSABÁRA Régi szándék, sokak óhaja vált valóra tavaly, amikor Kis­kőrösön és Budapest-Kelenföl- dön megrendezték az egyházke­rületi ifjúsági csendesnapot. A résztvevők számára élmény volt mindkét alkalom. Szívesen emlékeznek rájuk az ország sok gyülekezetében. Lehet, hogy Te is közöttük vagy kedves ismeretlen fiatal testvérem. Lehet, hogy öröm­mel gondolsz Kiskőrösre, vagy Kelenföldre, ahol jó vollt együtt lenni más gyülekezetek­ből való fiatalokkal az ige mel­lett, együtt énekelni, imádkoz­ni, megbeszélni az ifjúság kér­déseit. Most Békéscsabán rendez­zük meg az idei első ifjúsági csendesnapot, 1988. május 21- én, pünkösd szombatján. Békéscsaba nem dicsekedhet ritka természeti szépségekkel. Ennek a városnak nincsenek évezredes műemlékei. A török- dúlás után újratelepült Békés­csaba csupán 270 éves. A város hetvenezer lakosával a megye székhelye. Itt van a történelmi Magyarország legnagyobb evangélikus temploma, a több ezer embert befogadó műemlék Nagytemplom, s szemben vele a közel 250 éves műemlék Kis- templom, amely csak nevében kicsi, mert ebben is több mint félezer ülőhely van. Ide hívunk és várunk minden érdeklődő fiatalt az egész or­szágból. A csendesnap témája: „To­vább - együtt - örömmel” ApCsel 8, 26-40 alapján. A program délelőtt 9 órakor áhítattal kezdődik és délután 5 órakor úrvacsorával ér véget. Közben előadásokat hallga­tunk meg, sokat énekelünk, bibliakörökben beszélgetünk, a Nagytemplomban orgonamu­zsikát hallgatunk. Ellátásról a békéscsabai gyü­lekezet gondoskodik. Jelentkezni 1988. május 12-ig lehet: Evangélikus Igazgató- Lelkészi Hivatal, 5600 Békés­csaba, Luther u. 1. Tel.: (66) 22-162 címen. Fiatalok! Gyertek Békéscsa­bára, hogy Isten Szentlelke ál­tal megújítva továbbmenjünk együtt, örömmel. Táborszky László esperes Győri János Sámuel Elmondok egy történetet Táruljon a szív! Imii uiifi W iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii HÍREK iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiim w Hírt adtunk lapunkban a Keresz­tyén Békekonferencia budapesti mun­kabizottsági üléséről, melyről a részt­vevők levelet küldtek a két nagyhata­lom vezetőjének. A napokban megér­kezett Mihail Gorbacsov válasza, melyben osztozik az emberiség sorsá­ért és a világ civilizációjáért érzett ag­godalomban. A KBK elnökének cím­zett levelében többek között ezt írja: „Osztom véleményüket, miszerint min­den jóakaratú ember felelős az emberi­ség előtt álló globális problémák meg­oldásáért és őszintén üdvözlöm szerve­zetének a béke megőrzésére, a huma­nizmus, az igazi szellemi és erkölcsi ér­tékek fejlesztésére irányuló erőfeszíté­sét.” Május 4. - imádság Namíbiáért Az Egyházak Világtanácsa ezt a na­pot a Namíbiáért való imádság napjá­vá nyilvánította. 1978. május 4-én dél­afrikai csapatok a dél-angolai Kassin- ga faluban 582 namíbiai menekültet öltek meg - 120 gyermeket külön tö­megsírba temettek, 200 túlélőt kínzá­sok között katonai táborba vittek, to­vábbi százak sorsáról mind a mai napig nem lehet tudni. Namibia 1890-től né­met gyarmat volt, 1915-ben Dél-Afrika foglalta el. 1919-1966 között a Nép- szövetség, majd az ENSZ megbízásá­ból dél-afrikai igazgatás alatt állt. 1964-ben itt is bevezették az apartheid rendszerét. A terület függetlenségéért küzdő Délnyugat-Afrikai Népi Szerve­zet (SWAPO) 1960-ban alakult. 1978- ban - nem sokkal a tömegyilkosság előtt - a Biztonsági Tanács határozata előírta a szabad választásokat, a füg­getlenséghez vezető lépéseket. Dél- Afrika azonban azóta sem vonult ki Namíbiából. A terület lakossága körülbelül más­fél millió, 70 százalékuk keresztyén, többségében evangélikus. Az első né­met evangélikus misszió 1842-ben léte­sült, majd a finnek is követték. Az egy­házak tevékenysége igen jelentős az ok­tatásban és a szociális gondoskodás­ban. A Namíbiai Egyházak Tanácsa 1977-ben alakult. Az egyházak tiltako­zása miatt többször került sor egyházi épületek, iskolák, nyomdák lerombolá­sára, 1986-ban az egyházak tanácsának épületét is felgyújtották; a megtorlás, üldözés az egyházak munkatársait sem kíméli. Emilio Castro, az Egyházak Világta­nácsának főtitkára az imanap meghir­detésekor levelében többek között ezt irta: „Az egyházak jelentős mértékben hozzájárultak, hogy Namíbia kérdését ébren tartsa a világ közvéleménye... Továbbra is munkálkodunk keresztyén hitünkkel és cselekedeteinkkel Namí­bia felszabadításáért. Imádkozzunk közösen, a fontos cél eléréséért.” (EPS -szp) HAZAI ESEMENYEK Egyházzenei áhítat lesz budavári templomunkban 1988. május 8-án, vasárnap du. 6 órakor. Közreműködik: a wittenbergi (NDK) belvárosi templom kórusa. Vezényel: Klaus-Dieter Mücksch zenei igazgató, karnagy. Igét hirdet német nyelven: Albrecht Friedrich lelkész, magyar nyelven: Madocsai Miklós lelkész , A Soltvadkerti Evangélikus Gyülekezet Hivatalát (6230 Soh- vadkert, Dr. Grätzer I. u. 1.) be­kapcsolták az országos távhívó há­lózatba. A lelkészi hivatal új tele­fonszáma :(78) 31 037. zöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!” (Ja­kab 5,13.) Dr. Joób Sándor kapuvári kórházi ny. főorvos hosszabb betegség után meghalt. 75 éves volt. Temetése húsvét előtt a kapuvári temetőben hatalmas részvéttel történt meg. - Hosszú évtize­deken keresztül Kapuváron és környé­kén Isten hűséges és áldott gyógyító eszköze volt. A hatalmas gyülekezet imádságában köszönte meg Istennek gyógyító munkáját. Dr. Joób Sándor négy évtized óta a kapuvári kis evangé­likus gyülekezetnek is hitvalló, hű tagja és Oszlopa volt. Ravatalánál a régi ba­rát Sümeghy József vadosfai lelkész, hirdette a feltámadás és örök élet vi­gasztaló igéjét. „Jézus magához hivta 12 tanítványát és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget!” (Mt 10,1) A Kirándulók ökumenikus Istentisz­teletén 1988. május 8-án du. 4 órakor a pesthidegkúti református templom­ban (II. Hidegkúti út 64.) Rév: Loombs, az újzélandi lepramisszió ve­zetője tart előadást. Angyalföld 1988. május 8-án du. 4 órakor gyüle­kezeti szeretetvendégségen XIII., Kas­sák L. u. 22.) Hefty László, buenos- airesi lelkész tart előadást „Evangéli­kusként és magyarként Dél-Ameriká- ban” címmel. Apróhirdetés 21 éves, 168 cm magas érettségizett, szak­mával rendelkező vidéki lány becsületes, mélyérzésű, komoly gondolkodású, hivő fér­fi ismeretségét keresi házasság céljából. „Sze­retettel, felelősséggel” jeligére Az új kisméretű Evangélikus Énekeskönyv nyomdai szállítása megkezdőtött. A megrendeléseket folyamatosan postázzuk. A Sajtóosztály Halálozás Özv. Bandi Mihályné sz. Vajda Jo­lán, a vanyolai gyülekezet egykori hű­séges temetési kántora, türelemmel vi­selt közel húsz esztendeig tartó beteg­ség után 68 éves korában elhunyt. Te­metése 26-án volt a gyülekezet és a község együttérző nagy részvétele mel­lett. A feltámadás igéjét Németh Tibor lelkész hirdette. „Szenved-e valaki kö­MEGJELENT! ...Megváltottalak, enyém vagy! (Keresztelési traktátus) Ára: 25,- Ft ÚJDONSÁG! Megjelent Válogatás Bonhoeffer legismertebb műveiből című könyv. A fordítás és a zárótanulmány Lehel Ferenc munkája. Ára: 180,- Ft. Kapható, megrendelhető Sajtóosztályunkon. "ttSSP HUH (Mwóiiits li) ■Isiit kink Ukknutaisi is Uielin tirmlt riki-utiitllfiliinikit ________________mm j Nyftm: MMra* 1t-1S óráigTaMuai 181.17» (geh nyprotanói olotfl] hmaa 10-1J óráig TildanOgydHt 410401 Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: LEHEL LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Nyomdaipari Fényszedő Üzem (887041/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 88.20018 PETŐFI Nyomda, Kecskemét Felelős vezető: BIRKÁS BÉLA vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában, továbbá bármely hfrlapkézbesftő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hlriapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR Budapest XIII., Lehel utca 10/a. 1900) közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Templomi terjesztés az Evangélikus Elet Kiadóhivatala útján. Előfizetési dij: fél évre 140 - Ft, egy évre 280,- Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem örzünk meg ás nem adunk vissza!

Next

/
Thumbnails
Contents