Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-04-17 / 16. szám

Közgyűlést tartott az Ökumenikus Tanács Evangélikus Elet 1988. Április 17. Munkálkodás az egységért Ezer éves az orosz keresztyénség Március 28-án a budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémia látta vendégül a Mi Atyánk és az Apostoli Hitvallás közös magyar szövegét előkészítő bizottságot, melyet katolikus részről dr. Kovács Endre egri segédpüspök vezetett, tagjai voltak dr. Gaál Ferenc, dr. Rózsa Huba, dr. Vanyó László akadémiai tanárok és dr. Bacsóké Pál görögkatolikus kano­nok-plébános. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának kül­döttei Kovách Attila református püspök vezetésével a következők voltak: dr. Kocsis Elemér református püspök, dr. Berki Feriz ortodox protoierej, dr. Hafenscher Károly evangélikus lelkész és Kiss Emil baptista teológiai kutató tanár, a Szabadegyházak Tanácsának főtitkára. A közös bizottság kialakított egy a hagyományokhoz közel álló szöveget úgy az Úri imádság, mint az Apostoli Hitvallás ajánlásaként saját egyházai felé. A testvéri közösség keresése és megtalálálása jellemezte a tartalmas eszmecserét, hogy a közös célt, az ökumenikus imahetek megsegítését elérje a munka. A vitás kérdések megbeszélését is a testvéri szeretet előfel­tétele diktálta és így jöhetett létre a javasolt, megegyezéses szöveg. A közös bizottságot a Szabadegyházak Tanácsa hívta meg a következő ülésre, melyre május 20-án kerül sor. ' Az ökumenikus római katolikus-protestáns közös bizottság által készített szöveg 1988. március 28-án: MIATYÁNK Mi Atyánk, aki a mennyek­ben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te orszá­god, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a föl­dön is. Mindennapi kenyerün­ket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, mi­képpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, de sza­badíts meg á gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. APOSTOLI HITVALLÁS Hiszek egy Istenben, min­denható Atyában* mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban; az ö egy­szülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentiélektől, született Szűz Máriától, szenve­dett Poncius Pilátus alatt; meg­feszítették, meghalt és eltemet­ték. Alászállt a poklokra, har­madnapon föltámadt a halot­tak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élő­ket és holtakat. Hiszek Szentlé- lekben. Hiszem az egyetemes Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, á bűnök bocsána­tát, a test föltámadását és az örök életet. Ámen. Útkeresés — amely ma is tart Az 1917. évi nagy oktobdri for­radalommal, majd a szovjet állam megalakulásával az orosz egyház - elsőként a világ egyházai között - olyan helyzetbe került, hogy egy marxista-ateista ideológián alapu­ló társadalmi rendben kellett meg­keresnie helyét és szolgálatának útját. A magunk hazai tapasztala­tából is jól tudjuk, hogy ez nem volt könnyű feladat. Szinte elke­rülhetetlenek voltak a kisebb- nagyobb zökkenők és nehézségek. Egyház a forradalomban A februári polgári demokrata forradalom az egyház számára is sok lehetőséget nyitott meg. Az egyházi reformok megvalósítására összehívták a zsinatot, amelyre több mint 200 éve nem volt lehető­ség. A zsinat az egyház szervezeti és anyagi vonatkozásában sok re­formot határozott el, melyeknek többsége azonban az új szocialista társadalmi rendben nem volt meg­valósítható. A zsinat legdöntőbb határozata mégis az volt, hogy visszaállította a patriarchátust és Tyihon személyében megválasztot­ta az új patriarchát. Az új patriar­cha beiktatására es működésére már a szocialista forradalom után került sor. Bár az egyház vezetésé­ben voltak néhányan, akik öröm­mel üdvözölték a változást, a pol­gárháború és nyugati intervenció zűrzavarában a hivatalos egyház mégsem szánta el magát arra, hogy elismerje az új szovjet rendszert. Az egyház tagjai és lelkészei közül sokan emigráltak, mások meg a szakadárokhoz csatlakoztak. A polgárháború végére nem csak Oroszország, hanem az orosz egy­ház is nagyon szomorú helyzetbe került. Egy át nem gondolt állás- foglalás miatt - szembeszegült az egyházi javak államosításával - Tyihon patriarcha több püspökkel együtt börtönbe került. Bár fogsá­gában a patriarcha meglátta egy­házának egyetlen lehetséges útját, a szovjet rendszer elismerését. Ezt 1923-ban meg is tette, amelynek eredményeképpen amnesztiában részesült. Azonban 1925-ben be­következett haláláig már sok min­dent nem tüdott megvalósítani ter­veiből. Mindezek után a szovjet állam nem volt teljes bizalommal az orosz egyház iránt, azért nem engedélyezte az új zsinat összehí­vását és a patriarchal szék betölté­sét. A személyi kultusz évei a har­mincas években az egyház számára is igen sok nehézséggel jártak. Együtt a néppel Egyház és állam a nagy megpró­báltatásban, a nagy honvédő há­ború idején került közelebb egy­máshoz. Hagyományaihoz híven az orosz egyház a hitleri támadás után teljes erejével és minden te­kintélyével az orosz haza védelmé­re kelt. A-templomokban a lelké­szek mindenütt buzdították a híve­ket a bátor helytállásra. De nem csak szóval, hanem tettel is hitet tett az egyház a haza védelme mel­lett. Szergij metropojitának - az egyház akkori vezetőjének - a fel­hívására az egyházban lelkes gyűj­tés indult a fronton harcoló kato­nák megsegítésére, majd egy pán­célos hadosztály, a Dimitrij Donszkoj hadosztály felszerelésé­re. Ezzel a magatartásával az egy­ház is jelentősen hozzájárult a szovjet népnek a fasiszták feletti győzelméhez. Ennek eredménye­képpen a Szovjetunió miniszterta­nácsa 1943 őszén engedélyezte az egyháznak a zsinat megtartását és a patriarchal szék betöltését. En­nek kapcsán sok más olyan intéz­kedés is született, amely megköny- nyítette az egyház működését és szolgálatát. Több templom meg­nyitását engedélyezték, s ekkor szervezték meg a lelkészutánpótlás biztosítására a lelkészképző aka­démiákat és szemináriumokat is. Még örvendetesebben alakult az egyház helyzete az ötvenes és a hatvanas években. Ekkor lehetősé­ge nyílt az Orosz Ortodox Egyház­nak az ökumenikus kapcsolatok felvételére is. 1961-ben lépett be az Egyházak Világtanácsa szerveze­tébe, amelyben azóta is jelenté­keny tényezőként munkálkodik. Ugyancsak jelentős szerepet vállalt a Keresztyén Békekonferencia munkájában is. Peresztrojka - glasznoszty A Szovjetunióban végbemenő legújabb politikai változások az egyház és az állam viszonyára, va­lamint az egyház életére és szolgá­latára is hatással varrnak. A glasz­noszty szellemében az állam több ponton is megvizsgálja az egyház­zal kapcsolatos magatartását. Szó van ebben a vonatkozásban az al­Bánod-e igazán bűneidet ? Minden arra mutat, hogy bűn. Fehéren-feketén bebizonyosodott. Talán csak a végén derült ki. Me­net kpzben minden rendben ment. Aztán közbejött valami és valaki. Felborult a házasság, gyermekek egyensúlyukat vesztették. Ki, mit bánjon? Lehet-e valakit erre rábe­szélni? A szülő gyermekét, hogy: én megmondtam, nem fogadtál szót... ? Úgy semmiképpen, hogy a magam bűnét mással akarom „megbánatni”. Ha a Tízparancsolat és a szeretet kettős parancsolata tükrébe nézek, csak magamat láthatom ott. Rám­nehezedik a két kőtábla, az Isten és ember elleni vétkeim minden terhe és súlya. Ha őszintén szembenézek önmagámmal a tükörben, látom azt a szemet, mely sokat észlelt, de keveset „tapadt” az Isten igéjére, a felebarát elesettségére. Látom a fü­let, mely sok mindent hallott, de süket volt Isten szeretetének a fel­fogására. Megnézem a kezet is, kérgessége nemcsak arról beszél, hogy dolgoztam. A „lelki tükör” elárulja, hogy „kérges volt” a si- mogatásra, a megbocsátó kézfo­gásra, az elesett fel­emelésére, az adako­zásra. A bűnbánó rádöbben a maga szegénységére és nyomorúságára. Aki ezt érzi - mondja Luther - az magától jön, mint a koldus, amikor meghallja, hogy valahol gazdag adományt osztogatnak. Magától fut, aho­gyan csak a lába bírja, hogy el ne késsen. „Ha szegény és nyomorult vagy, jöjj és használd a gyógyító orvosságot”. Aki tudja, hogy vét­kei miatt jutott a mélységbe, kí­vánja a szabadulást. Bűneim miatti romokon hangzik a bűnbánat. A személyes bűnbá­natról van szó. Az is nehezen fo­gadható el, hogy valaki az egész ■ családot „képviselve” megy el a templomba. Az végképp nem, hogy a másik bűnét a magaméhoz csatolom és nevében is bánom. Eb­ben az értelemben nincsen „kollek­tív” bűnbánat, mint ahogyan nin­csen kollektív gyógyszerrecept, kollektív műtét, mert mindenkinek más a betegsége, más gyógyszerre van szüksége és így a műtétek is különbözőek. Személyes az Isten és emberek elleni bűnöm gondolat­ban, szóban és cselekedetben és mindegyik halálos, kárhozatra méltó. Mindegyik romba dönti éle­temet, aláássa mások boldogságát. Csak a bűnbocsánat segít. „Rám a bűn, mint tenger árad,... nincs se­gítség csak Tenálad.” A bü/tbánat szava a rettegő lelki­ismeret szava. Reformátorunk mondja „A gyónást vagy feloldo- zást semmi áron sem szabad ezért az egyházban megszüntetni, már csak a rettegő lelkiismerét érdeké­ben, meg a fiatal, éretlen nemzedék miatt sem” (Schmalkaldeni Cik­kek). A rettegés és félelem ott van a fiatal nemzedék tagjaiban is. Vannak ennek külső okai, melyek ellen minden erőt összpontosítani kell. De van, melyhez a személyes bűnbánat ereje nélkülözhetetlen. Ezt meg kell álapozni a konfirman­dusokban. Hogy ne Istent vádol­ják a kátyúba jutásért később, ne szülőt és felnőttet a bajért, hanem tudjanák sírni a bűneikért. A fel­nőttek és idősek lel­kiismereti rettegésé­nek más „rezdülése” van. Lehet, hogy egy kikerülhetet­len műtét, gyermekek távolléte, a magány, a „hogyan kapok irgal­mas felebarátot” aktualitása mel­lett eltörpül a legnagyobb „lelki hullámverés”: a hogyan kaphatok kegyelmes Istent? Pedig ebben való „konfirmációra” van a legna­gyobb szükségünk! Mit jelent igazán bánni bűnömet? A megfeszített, meghalt és feltáma­dott Úr Jézus Krisztusról szóló igehirdetés ébreszti. Első Pünkösd ennek bizonysága: „Úrrá és Krisz­tussá tette őt az Isten; azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek” (Csel 2,36). Ez a célba talált igehirdetés ébresztette a jóvátétel gondolatát („„Mit tegyünk?”). A megoldás, vagyis a bűntől szabadulás csak a megtérés, vagyis a bűnbánat, mely a bűnbocsánat örömébe torkollik. Rembrandt, a holland művész megfestette a Krisztus keresztjé­nek a felállítását. Látható a római százados mellett nemcsak a kíván­csiak csapata, hanem a kereszt fel­állításában aktívan résztvevők is. Az utóbbiakhoz festette a művész önmagát is, egészen'közel fejét, ar­cát Jézus véráztatta lábaihoz. Csak így „közel” Jézus keresztjéhez éb­redhet a bűnbánat: én vagyok oka Jézus halálának. Sok minden miatt szenved a mai emberiség és az egyes ember. Van­nak megoldatlan kérdések. A megoldatlan bűnkérdés okozza a legnagyobb sebeket. Rembrandt festményében szavak nélkül, de „beszédesen” juttatta kifejezésre bűnbánatát. Mindenki hivatása körében is teheti ezt; mert sokféle módon lehet Jézust keresztre jut­tatni. A szülő azzal is, hogy meg­keresztelt gyermekének nem hirde­ti és főként nem éli meg a Krisztus követést. A gyermek, hogy megfe­ledkezik Krisztus sebeiről, mert már az idősek sebei sem indítják meg kötözésre. Emiatti bűnbána­tunk és annak minden látható vagy rejtett könnye, mint az igazi bűnbánat jele, csak Krisztus ke­resztje alatt fakad első konfirmá­ciótól mindhalálig! Szülőn János kotmány módosításáról is. Az orosz keresztyénség ezer éves jubi­leumával kapcsolatban több intéz­kedés is történt. Több templom megnyitását, vagy létesítését enge­délyezték. Az egyház visszakapta á Moszkva szívében fekvő ősi Da- nyilov kolostor épületeit. Ez a ko­lostor lesz az Orosz Ortodox Egy­ház szervezeti és szellemi központ­ja. A kolostor felújítása már szinte befejezés előtt áll. A júniusra terve­zett jubileumi ünnepségekre teljes pompájában tudja majd fogadni a hazai és külföldi vendégeket. Meg­beszélések folynak az egyház és az állam képviselői között arról, mi­ként szabályozzák újból az egyház egyes szolgálati ágainak, például a gyermekekkel és fiatalokkal való foglalkozás mikéntjét. Az orosz egyház előtt szolgálatának szinte valamennyi területén új lehetősé­gek nyílnak, «amit az Orosz Orto­dox Egyház a néphez és az egyházi hagyományokhoz való hűségben igyekszik megvalósítani. Selmeczi János Egy tudós lelkipásztor életpéldája Ma már csak az idősebb korosz­tálybeliek emlékezhetnek Bo- tyánszky János volt mezőtúri lel­készre, az egykori Békési Egyház­megye esperesére, hiszen túlhalad­va a felső bibliai korhatáron, im­már 12 éve távozott körünkből a minden halandók útján. Talán a túlélők és az emlékezők előtt sem ismeretes életének sok olyan rész­lete, mely tanulságos lehet ma is. Ezért is idézzük fel őket. Medgyes- egyházán született. Apja szűrszabó mester, széles látókörű, olvasott ember. Szülei sok gonddal birkóz­va nevelik gyermekeiket. Amikor tanulmányai városba szólítják és eminens tanulóként szép ösztön­díjban részesül, hogy testvéreit is támogassa, hazaküldi az ösztöndí­jat, önmagát pedig korrepetálás­sal, gyengébb tanulók tanulmányi besegítésével tartja fenn. Gimna­zista korában több ízben március idusán ő az ünnepségek diákszó­noka. Az 1. világháború idején, mint teológus Pozsonyban önkén­tes betegápolónak jelentkezett egy frontkórházba. Egy évig teljesít szolgálatot olyan helyen, ahol szenvedés, könny és vér áztatja a betegágyat. A teológiát elvégez­vén, kiváló tanulmányi eredménye birtokában megérdemelten pályáz­hatott külföldi ösztöndíj elnyerésé­re. Tudását Jénában, e világhírű német egyetemen egészíti ki. 1919. március 15-én már mint a szentesi x gyülekezet segédlelkésze olyan ün­nepi beszédet mond Szentesen, a Kossuth téren, amely szinte forra­dalmi tüntetéssé vált. Beszédében a nincstelen, éhhalállal küzdő ku­bikusok ezreinek munkát-kenyeret követelő kiáltása harsan fel. Hogy tettének nem voltak súlyos követ­kezményei, azt annak köszönhette, hogy a kisemmizettek, a tanyavi­lág zsellérei egy emberként meg- védték. 1934-ben került Mezőtúr­ra, s ott élt 1976-ban bekövetkezett haláláig. Galambszelídségű tudós­ként, a közügyekért fáradhatatla­nul buzgólkodva, két ciklusban is betöltve-igen nehéz időkben az es- peresi tisztet. Úgy vert gyökeret Mezőtúron, hogy nem tudja on­nan elcsábítani sem a felkínált egyetemi katedra, sent a nagyobb, könnyebb megélhetést biztosító gyülekezetbe való meghívás. Fele­ségével együttes szorgoskodásuk nyomán épült fel a tanyasi, ún. Tulakőrösi kultúrház, ahol aztán irodalmi, történelmi előadások, népszínművek, néptáncköri esték sora követi egymást. 1944 őszén is hűséggel ott maradt szolgálati he­lyén. O volt hónapokon át a hatal­mas református gyülekezetnek is pásztora, sőt a katolikus hívek gondozója is. Igazi ökumenikus szívvel és érzéssel. Hat évig pótrab­bija a Mezőtúrra visszatért kevés zsidóságnak, is. Erről igen szépen emlékezik meg Sós György íródra­maturg a Végtisztesség című kisre­gényében. 1945. március 15-én sokez rés tömeg előtt ő tartja az ünnepi beszédet. Emlékeztet, vi­gasztal, bátorít, új életkezdésre ser­kent. 1948-ban, amikor felavatták a centenáriumi emlékművet, ott is ő az ünnepi szónok. O bontotta ki a Hazafias Népfront zászlaját a szolnoki színház nagytermében. Mint jó hébertudós héberül szolgál a .mártírünnepségeken. Már a negyvenes évek végén - Deák Já­nossal és Pálfi Miklóssal együtt - bekapcsolódik a bibliarevízió ótes- támentomi részlegébe. Mint teoló­gusok, sok haszonnal forgattuk sok. éven át gyűjtött példatárát. Nagy tudós, messze földön hires szdftok volt. Minden szolgálatá­ra lelkiismeretesen készült, reme­kelt, tündökölt és szinte lebilincsel­te hallgatóságát. Heretek Antal református teológustársammal együtt korán kitüntetett barátsá­gával. 1939 nyarán egy teljes hóna­pon át helyettesítettem. Dolgozó- szobájában laktam, szellemi kin-' csei között búvárkodhattam. Kis templomának szószékére mindig megilletődve léptem fel, amikor pedig meg kellett állnom koporsó­ja mellett, életének-el nem múló példaadását ezen az igén keresztül szólaltattam meg: „A jó ember szí­ve jó kincséből hozza elő- a jót.” (Lk 6,45) Pásztor Pál Jelentkezés nyári kántorképző tanfolyamokra Az Országos Evangélikus Egyház Kántorképző Szolgálata a nyár fo­lyamán három tanfolyamot rendez. A tanfolyamok időpontjai: 1. júni­us 27—július 16-ig (háromhetes), 2. július 18—30-ig (kéthetes), 3. au­gusztus 8—27-ig (háromhetes). A fenti tanfolyamokra várjuk a jelentkezéseket azzal a megkötéssel, hogy a 3. tanfolyamra a már behí­vónak mellett csak korlátozott számban tudunk felvenni haladó fokon lévő hallgatókat. A felvételi kérelemhez egy időben mellékelni kell az illetékes lelkész ajánlóleve­lét, a felvételét kérő részletes önélet­rajzát. Fel kell tüntetni az eddigi gyülekezeti szolgálatot, a zenei elő­képzettséget és a jelentkezés célját. A tanfolyamokra való jelentke­zéseket a Kántorképző Szolgálat cí­mére, Fóf; Berda J. u. 3. 2151 kell beküldeni 1988. május 4-ig. A ha­táridőn túli és lelkészi ajánlólevél nélküli jelentkezéseket a Felvételi Bizottság nem fogadja el. A háromhetes tanfolyam díja 1800 Ft, a kéthetesé 1200 Ft. A fel­vételről minden jelentkezőnek érté- sítést küldünk. Szeretettel várjuk gyülekezeteink leendő kántorait. Kántorképző Szolgálat---------------------------------------------------------------------------------------------^ DÁVID ZSOLTÁRA 23. Jóságos őrző pásztorom az Isten, Szükségem, gondom immár semmi sincsen: Dús rétéin, mezőin megpihentet, A nyugalom vizeihez terelget, Lelkemet felüdíti szent nevében, Mert az igazak ösvényére léptem. Még akkor se rémítene az árnyék, Ha a halál borús völgyében járnék: Vessződ, botod védene, vigasztalna, Rajtam gonosznak nem volna hatalma. Asztalt terítesz, hogy melléd beüljek, Ellenségim láttára üdvözüljek. A homlokomat olajjal kened be És csordultig töltesz bort serlegedbe Körülölel nagy jóságod, kegyelmed, Társa maradsz örökké életemnek. Hosszú napok, évek támadnak, múlnak, S én ott lakozom házában az Úrnak. Fordította: Bókay János V_______________________’ ______________________.____)

Next

/
Thumbnails
Contents