Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-04-17 / 16. szám

Evangélikus Élet 1988. Április 17. GYERMEKEKNEK Lk 24,15 „És miközben beszélgettek, és kérdezgették egymást, maga Jézus is odaszegődött hozzájuk, és együtt ment ve­lük.” Az elmúlt héten megismert két emmausi tanítvánnyal me­hetünk ma tovább. A bibliai szöveg szerint beszélgettek, kérdezgették egymást a történ­tekről. Nem zárult le bennük Jézus ügye, fontos volt szá­mukra, nem tudtak szabadulni a döbbenetes eseménytől. Jé­zustól várták személyes életük, egész népük sorsának változá­sát, és most Jézus halott. Nem véletlen, hogy az evangélium hangsúlyozza, hogy a tanítvá­nyok ezekről a dolgokról be­szélgettek. Mi, mai emberek is példát vehetünk róluk ebben a tekintetben. Vajon foglalkoz­tat-e minket ma ennyire komo­lyan Jézus ügye? Nem me­gyünk el túl könnyedén e meg­rázó esemény mellett? Fon- tos-e számunkra az, ami Jé­zussal történt? Egy-egy gyer- mekbibliaóra vagy istentisztelet után foglalkoztat-e minket az, amiről hallottunk? Vagy kilép­ve a templom kapuján máris a játék, a sport, az iskola, esetleg a tévéműsor felé fordul figyel­münk? A két emmausi tanítvány ta­níthat bennünket is. Útjukon melléjük szegődött egy - szá­mukra idegen - ember, és vele is egyből Jézusról kezdenek el beszélgetni. Nem az időjárás, az öltözék vagy az út hossza volt a fő témájuk, hanem éppen Jézus ügye. A Bibliában a történet leírása itt egészen izgalmassá válik. Kalandregénybe illő fordulat: az olvasó tudja, hogy Jézus társul hozzájuk az úton. A két tanítvány nem ismeri öt fel. Úgy beszélgetnek Jézusról, mint tá­vollevőről. Ne nevessük ki őket! Mert a tanítványok esetében ez érthető is. Ök még nem értesül­tek az emberi ész által felfog­hatatlan csodáról, hogy Jézus feltámadt. Úgy érzem azonban, hogy mi, mai emberek, akik minden vasárnap húsvétra emléke­zünk, általában mi is úgy be­szélünk Jézusról, mint aki messze van tőlünk. Hányszor kezdjük például a gyermekbib- liaórát ilyen imádsággal: „Jöjj közénk Úrjézus, hiszen meg­ígérted, ha valahol ketten vagy hárman összejönnek a Te ne­vedben, köztük leszel...” Valóban tudunk mindig hin­ni abban, hogy Jézus ilyenkor ott van közöttünk, és hallja minden szavunk? Sőt, Ö nem­csak akkor jön közénk, amikor mi hívjuk, hanem akkor is mel­lettünk van, amikor nem is gon­dolunk Rá. 0 ma is kíváncsi minden kicsi gyermekre, mit tud a. gyermek öróla. Ma is ér­dekli Jézust, hogy mit beszé­lünk Róla egymás között. Ma is figyeli, mit tanítanak Róla, ho­gyan hirdetik cselekedeteit a templomokban. Ma is ott jár mindnyájunk mellett, mint egy láthatatlan útitárs. • Tudom, nehéz elképzelni, hogy Jézus mellettünk van mindig, mint az árnyékunk. De Ö nem egy rosszindulatú úti­társ, aki csak ellenőriz, kritizál, és elítél, ha rossz irányba me­gyünk. Ö szerető szemmel fi­gyel minket, gondoskodik ar­ról, hogy ne maradjunk egye­dül. S ha rossz irányba fordu­lunk, tapintatosan, de határo­zottan közbelép, rávezet a jó útra. Adjunk hálát azért, hogy van egy láthatatlan, de szerető szí­vű és segítőkész útitársunk, akinek életünk minden percé­ben fontosak vagyunk! Horváthné Zábrák Piroska A VASÁRNAP IGÉJE Jer 23,1-4 „JAJ A PÁSZTOROKNAK - ÍGY SZÓL AZ ÚR” Kis gyülekezetű lelkészek gyakran panaszolják, milyen kár, hogy ők sose hallgathatnak más igehirdetőt, mindig nekik maguknak kell szószékre menniök. Pedig ők is igényelnék más prédikációját is. Ezért különös nyereség számukra a rádió vallásos félórája, lelkészkonferen­cia, lelkészevangéli’záció. A mai vasárnapon a legmagányosabb lelkésznek sincs oka panasz­ra kívülről jövő vélemény, visszhang hiánya miatt. Sőt itt nemcsak a padokból, hallgatók részéről hallhatunk véleményt, értékelést, hanem felülről, legmagasabb megbízónktól, a ránkbízottak Urától és gazdá­jától, magától Istentől kapunk visszajelzést, egész szolgálatunk meg­méretését. Van itt értékelés, véleménynyilvánítás elég - döbbent rá bennünket a mai prófécia. Minden üres hely a templomban, eltávolodás a gyüle­kezettől, kegyes hagyományok megtagadása a pásztori szolgálatról beszél, a prédikációt, az igehirdetőt teszi mérlegre. „Ti hagytátok, hogy elszéledjen és szétszóródjon a nyájam, nem vigyáztatok rá." Könnyű lenne ezt az igét kortörténeti keretek közé szorítanunk, és Jeremiás korának hamis prófétáira, vak írástudóira, oktalan királyai­ra értenünk, a babiloni fogságra s az azt követő szétszóratásra alkal­maznunk, de nem hunyhatunk szemet gyülekezetünk, egyházunk, a mai keresztyénség életének árulkodó jelenségei felett sem. Vajon ma együtt legelő nyáj, összetartó közösség, bensőséges otthon képét idé- zi-e az egyház? Nemde az elidegenedés, a közöny, a szétesettség épp annyira jellemző egyházra is mint ’népre, gyülekezetre is, mint társa­dalomra? S ha pedig ez így van - s ezt aligha lehetne tagadnunk - akkor már elérhető időbeli, és felelősségre hivó, személyes közelségbe kerülnek a két és fél ezer éves szavak. Vegyük csak szívünkre egy-két súlyos figyelmeztetését. 1. A vezetőnek mindig lerázhatatlanul súlyosabb felelőssége van. A csupán magyarázó hozzátétellel használt lelkipásztor kifejezés maga már kétségtelenné teszi érdekeltségünket ebben az igében. „Amilyen a pap, olyan a gyülekezet” - szokták is mondani. S ha ez nem is fedi teljességgel a valóságot, tagadhatatlan, hogy minden papi bűn, mulasztás, szolgálati hiányosság következményekkel jár. S ezek a következmények rendszerint a templomhoz, gyülekezethez, Isten­hez való hűség lazulásában jelentkeznek. Sokan tudnak - és szoktak is - konkrét papi hibát, pásztori hűtlenséget vagy gyülekezeti sértő bánásmódot felhozni okul - esetleg akárcsak mentségül - Istentől való elfordulásukra. S mivel nálunk a vezetés feladata megoszlik, a felelősség is kiterjed egyházi tisztségviselőkre, sőt szülőkre is. „Ne legyetek sokan tanítók, mert tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk” - figyelmeztet Jakab apostol is. (3,1) 2. Isten nem mond le a templomot elkerülő, gyülekezetből kiszakadt hívekről sem. ' Nekünk nagy a kisértésünk, hogy azokat számoljuk, tartsuk nyil­ván, akik szem előtt vannak, Isten a peremre szorultakat, szégyent vallottakat, eltévedteket és hitüket vesztetteket is nyája népének neve­zi és felőlük is ígéretes jövendőt mond: „Összegyűjtöm nyájam march dékát minden országból, ahová szétszórtam őket, és visszaterelem lege­lőjükre, ahol szaporodni és sokasodni fognak." Isten nem írt le senkit, nem mondott le senkiről, a legtávolabbra tévelyédettről sem. Az ő szemében nincsen „fekete bárány”, akivel kapcsolatban már nem lenne reménye. 3. Jézus pásztorsága - Ítélete és kegyelme gyakorlásával - a pászto­rokra is kiterjed. Mind Jeremiás, mind Ezékiel jövendölése a hűtlen pásztorok ellen magába foglalja a Jó Pásztor ígéretét is (Jer 23,5 Ez 34,23). S Jézus gondoskodó szeretete és uralma alatt nemcsak a juhok között lehetsé­ges nagy'különbség törpül el, hanem a pásztor és nyáj különállása is. „Ti az én népem, az én juhaim, az én legelőm nyája vagytok. Emberek vagytok, én pedig Istenetek!" (Ez 34,31) Vagy hogy még közelebbi ígéretet idézzünk: „Nem éheznek és nem szomjaznak többé... mert a Bárány legelteti őket, elvezeti az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl a szemükről minden könnyet." (Jel 7,17.) Ez a pásztorok vigasztalása, a rossz pásztorok megvigasztalása is: találkozás könnyes bünbánatban és az irgalmat nyertek békességében Isten Báránya trónusa körül, az üdvözültek gyülekezetében. Csepregi Béla IMÁDKOZZUNK Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus, meghajlunk kereszted előtt, melyen elhordoztad a világ bűnét. Részeltess irgalmadban mindnyájunkat: elté­vedt juhokat és hűtlen pásztorokat, kegyelmeddel formálj bennünket téged magasztaló és neked szolgáló népeddé. Ámen. Egyházművészeti ABC-----------------1——--------------------------------------— Pá sztorbot: Jézus-jelkép A Jó Pásztor képe az Egyház legrégibb és legelterjedtebb ábrázo­lása. A keresztyén művészet legré­gibb emlékeiben, a Domitilla-kata- komba 1. századból származó fest­ményein Krisztus, mint Jó pásztor jelenik meg. Ettől kezdve csak az első négy századból is néhány száz jó pásztor-kép maradt reánk. Szin­te megszámlálhatatlanok azok a jó pásztor-ábrázolások, amelyekkel a következő századok mozaikképei­ben, szobrászatában és festmé­nyein találkozunk. A Jó Pásztor az ősegyház Krisztus-képe. Ez a kép a keresztyének emlékezetébe akar­ta idézni a megváltás igazságait I 1. Krisztus életét adta juhaiért, 2. az Úrvacsora által táplálja bennünk az új életet, 3. juhait elkíséri az égi legelőre. A Jópásztor képe gyönyö­rűen egybefoglalta az ősegyház hi­tének alapigazságait: megváltás, feltámadás, örökélet. A Jó Pásztor képe a Bibliában először az Ószövetségben jelenik meg. Dávid, Istent élete pásztorá­nak vallva, így énekelt a 23 Zsol­tárban: „a Te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.” E pár szóban a botnak jelképes jelentése van. Jele a Jó Pásztor törődésének, gondoskodásának. Eredetileg a bot a méltóságnak, a hatalomnak volt a jelképe. Izraelben a bot és a gyűrű voltak a férfi ismertető jelei. Mózes történetében különös jelen­tősége volt a botnak. A fáraó előtt Mózes az Istentől kapott bottal jelezte hatalmát. Mint Isten hírnö­ke az ellenséges király elé dobta oda botját s az kígyóvá, változott. Amikor Mózes a Nílus vizét érin­tette botjával az vérré vált. De nemcsak a veszedelmet idézte Mó­zes a botjával. Isten népe számára áldást jelentett, amikor Mózes a pusztában botjával vizet fakasz­tott a sziklából. Izraelben a pásztorbot nem csu­pán a pásztor mesterségének jele volt, hatalmának eszköze. Evvel szállt szembe a nyájat támadó rab­lóval, vadáláttal. Amikor a keresz­tyén művészet pásztorbottal ábrá­zolta Jézust, megváltó művét (erre utal rajzunkon a pásztorbot ke­resztformája), gondoskodó szeré­tét, örökkévaló hatalmát hirdette. (Jel. 2,27.) A korai középkorban a felső végén befelé csavarodó pász­torbot a püspökök főpapi jelvénye lett. Részlet Aquinói Tamás zsoltárából Dicsérd Sión Üdvözítőd, Jó pásztorod, hű segítőd, Áldja hangos éneked Kegyes Pásztor, igaz étek. Édes Jézus! Kérünk Téged, Te legeltesd, védd a néped, Te mutasd meg kegyességed, Fönn az élők közepeit. Mindenható fejedelmünk, Éltünk, éltetőnk, szerelmünk, Engedj asztalodra lelnünk, Testvérül engedd ölelnünk Odafönn a szenteket. Ámen. CO A Képes Krónika QQ A ma emberének igényét felis­merve ismét hasonmás kiadásban jelentette meg a Helikon Kiadó a magyar régmúlt egyik legbecse­sebb történeti, irodalmi és művé­szeti alkotását, a Képes krónikát. Őseinknek a kezdetektől a XIV. sz. közepéig megtett kalandos életútja iránt állandó az érdeklődés, s ezt az is bizonyítja, hogy 1867 óta, mikor Toldy Ferenc szép, címerek­kel domborított bőrkötésben első­ként közreadta la’tinul is, magyarul is e középkori kútfőnket, a kódex jó néhányszor megjelent már. A mű pontos másolatát legutóbb huszonhárom évvel ezelőtt vehet­ték kézbe a könyvbarátok. Már e kódex keletkezésekor, a reneszánsz hajnalán kedvelték a királyi és udvari körökben a szép ■könyvet, példa rá Nekcsei Dömö­tör bibliája. Ezért is fogott hozzá Kálti Márk 1358-ban Anjou Nagy Lajos gazdagságot és békét hozó uralkodása idején a magyarok krónikájának megszerkesztéséhez. Kálti Márk, a volt budai, vízivá­rosi plébános, Erzsébet királyné kápolnájának klerikusa s egyben az állami levéltár és oklevélgyűjte­mény őrzője a rábízott dokumen­tumokat forrásként használta fel művéhez. Krónikája összeállítás: a régi gesztákból, például a II. Géza korabeliből, Kézai Simonéból má­solta össze az általa helyesnek tar­tott történeteket, cáfolva a tévedé­seket is, mint írja az első sorokban. Az előszó tettekre és virtusra buz­dít a Példabeszédek alapján, merít­ve Pál leveleiből, a Zsoltárokból, Mózes I. és V. könyvéből. A Kálti Márk által ábrázolt királyt bibli­kus erények jellemzik: igazságos, bölcs, hosszan tűrő, könyörületes. A középkori írók szokásai szerint a szerkesztő Noé egyik fiától szár­maztatta a népeket,^a magyarokat Jáfet fiától, Magógtól, azaz Ma- gortól eredeztetve, lemosva ezzel a kámita eredet szégyenfoltját. E származtatással kora legmoder­nebb nézetét képviselte. Élénk köl­tői érzékkel, szíve szerint ábrázol eszményeket, gyűlöletet, a nép szenvedését, éles kitételeket alkal­maz egyes királyi bűnök ellen, te­hát még nevel is. A Képes krónika arannyal díszí­tett képeiben: iniciáléiban és mi- niatúráiban az ismeretlen festő gyakran olyan jeleneteket ábrázol, amelyekről Kálti Márk nem is ír. Számos legendát nem őrzött meg írott szöveg; a történetek egy ré­szét csak a kódex képeiből ismer­jük. Ezek a rajzok a szájhagyo­mány útján terjedő mondák ma­gyarázatához is hozzásegítenek. A kis festmények néha Káltit is kügazítják: Károly Róbertnek négy fia volt, olvassuk a szöveg­ben, az iniciálén viszont ötöt lá­tunk, s ez a helyes. A miniátor olyan részletet is ábrázol, mely nem volt szokás e korban, például Zách Felicián merényletét uralko­dója ellen. Az épületek, ruhák, cí­merek mellett a mindennapi életet is megörökíti. Egyházalapítást, a váradi székesegyház építését ugyanúgy láthatjuk nála, mint az első egyházszakadási kísérlet vagy a budai pápakiátkozás történetét. A Krónika nemcsak szemünket gyönyörködteti és magyarságtuda­tunkat erősíti, hanem értékes for­rása a középkori eszmevilágnak, a történeti folklórnak, és címertani, fegyver- és viselettörténeti adato­kat is közöl. A szöveg és a képek megőrizték számunkra az egyház által feledésre ítélt mondavilágot, a magyarok hősi, regényes történe­tét. Nigicserné Bodrog Beáta EVANGÉLIKUS EMLÉKHELYEK NYOMÁBAN Ismerős evangélikus ének dallama hallatszik ki a Petrov utcára... A csendes kis utca kiemelkedő épülete az 1816- ban - a Türelmi Rendelet után - empire stílusban épült ev. templom. Annak idején három gyülekezet, a magyar, német és szlovák evangéliku­sok fogtak össze a nagy kupo- lájú templom építésére. „A maga nemében igen érdekes elrendezés a kassai evangéli­kus templom tornyos hom­lokzata és annak alaprajzi el­rendezése” - írták a korabeli újságok. Valóban az. Vasárnap reggel fél kilenc, napsütéses tavaszi reggel, egymás után jönnek a templo­mi nyugalomra áhítozók, egyedül és párosával; itt is több az idős asszony, kevés a fiatal a magyar istentiszteleten. Pedig az első osztályos Tomi is nagy figyelemmel hallgatja Ko- tinsky (Karol) Károly nagytisz­teletű úr szép szavait a békéről és a szeretetről. Szemét nem ve­szi le a szószékről s a templom­ból kimenet nem egy kérdést tesz fel nagyanyjának - unoka- húgomnak - arról, amit nem értett a prédikációból. Ha Kassán járok, nem mu­lasztom el a vasárnap reggeli magyar nyelvű istentisztele­tet ; sok ismerős arcot látok - mindig ugyanazok és az évek múlnak, van aki már nagyon nehezen lépked a padok felé s a szemüveg is mindig erősebb lesz... Ha Olvasóinkat útjuk Kassára (Kosice-re) vezeti, ne mulasszák el a város központ­jában lévő evangélikus temp­lomot kívül-belül megtekinte­ni, mert erre a templomra na­gyon jellemzőek D. Kapi Béla szavai: „A templom szépségének van egy elrejtett belső része. Az az igazán-'szép templom, amelyik betölti hivatását. Külsőleg építészeti műremek­ké teheti klasszikus stílusának következetes keresztülvitele, lényegből származó díszítésé­nek nemessége, az egyház hit­felfogásával egybesimuló össz­hangja - belső szépsége mindig az ember életében való szolgála­tának betöltésétől függ." Sebeiken Pálma A mellénkszegödö Jézus

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents