Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-04-10 / 15. szám
r Evangélikus Miét 53. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 1988. ÁPRILIS 10. HÚSVÉT UTÁN 1. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft Isten nagyságos dolgai előtt az tud igazán megdöbbenni s azokból vigasztalást venni, aki nemcsak hiszi, hogy Isten tud nagy dolgokat cselekedni, hanem azt is hiszi, hogy szeretetből Isten akar is nagy dolgokat tenni. Sőt, nem elég az sem, ha csak azt hiszed, hogy mással akar Isten nagy dolgokat művelni, veled pedig nem. LUTHER „Te gyújts most lángot szívükben...” Tanácskozás egyházunk szervezeti kérdéseiről Lelkészavatás Köszöntő konfirmáció ünnepén évtized ? Gyermeketek az oltár előtt Isten ajándéka. Létük és jelenlétük életetek igazi lényegéhez tartozik. Köszöntő a keresztszülőknek Szép volt igent mondanotok akkor, amikor egy kisgyermek még nem tehette meg. Érték a kísérő Rengeteg nagy kérdést hordoz egy egyház. Ma mégis ők kerültudnak felelni. Ha nem érzik otthon magukat, más közösséget keresnek. Segítsetek nekik, mert több a gyülekezet épületnél és ünnepnél. Köszöntő egyházunknak Előszó Egyetlen arc egy képen. Még nem egészen felnőtt, de már nem is gyermek. Kezében énekeskönyv v vagy Biblia. Életében valami oda- t érült az értékek közé. Keresztsé- c ,ére csak fénykép vagy magnófelvétel segít emlékezni, a második szentség világában már teljes értékű résztvevőként van jelen. A konfirmáció ünnepi pillanata. A meg- illetődöttség áthatja az arcot. Az érdeklődés megtölti a tekintetet. A keresés irányítja a szemeket. Mi játszódhat le a szívben? Nehéz volna szavakba önteni. Imádságra kulcsolt kéz és nyitott könyv. Jelzi, hogy volt felkészülés, de nincs minden készen. Lezárult egy folyamat, de nem hagyható abba. Vannak ismeretei, de sok minden hiányzik még. Tele van lelkesedéssel, de hiányzik még a gyakorlat. Körülötte mindenki ünnepel. Díszes a, templom. Gyönyörű az oltár. Szépek a ruhák. Vitatkozhatunk, jó-e az időpont, kitűnő-e a káté, megfelelő-e az életkor, ben- sőséges-e az ünnep. De amikor körülvesszük őket, csak imádkozhatunk. „Te gyújts lángot szívünkben!” (301. ének 2.v.) Nagy ünnephez köszöntő illik. Miért ne hangozhatna el ezen a napon hat, leginkább érintett réteghez? Köszöntő a szülőknek Hála az esténkénti megállásért. Amikor megtanultuk, hogy „Én Istenem, jó Istenem...” Nehéz volt vagy könnyű? Nem tudjuk megítélni, de örömet jelent, hogy vezettek a konfirmáció ünnepig. Küzdelem és gondok, bánat és örömforrás a gyermek, de Isten erre a szolgálatra hívott és ebben erősít meg most is. Az otthon, a csend, az első Biblia, a közös templomjárás. Most együtt térdeltek az oltár elé. Ugye a köny- nyek azt jelentik szemetekben, hogy szép volt ez az alig több, mint egy szeretet, amely szólt nekik Jézusról, hitről, egyházról. Ennek a szolgálatnak koronája, hogy most együtt térdeltek az oltárhoz, az úrvacsorái közösségben együtt lehettek Jézus vendégei. Imádkozzatok keresztgyermeketekért, hogy a környezetben, amelyben élnek, tisztán és becsületesen lépjenek! Nics vége a vállalt hivatásnak. De ez az ünnepi pillanat jelzi, mostantól kezdve másképpen, de kísérnetek kell őket, szeretni és őrizni fiatal életüket. Ha mindezt nem tettétek, de jó lenne egy tiszta sóhaj ezen az ünnepen! Köszöntő a lelkészeknek Ma nem mehetünk ugyanúgy a szószékre, mint máskor. Jobb lenne ottmaradni az oltárnál, közel a gyermekekhez, akiket megismertünk és megszerettünk. Ma életre- szóló üzenetet kellene elmondanunk. A tanításnak vége. Az órák elmúltak. Vajon mit végeztünk el? Mi marad belőle? Bárcsak tudnánk úgy imádkozni, hogy a megerősítő áldás, a kézfogás tartós szövetség pecsétje legyen! A kérdés ott lehet szívünkben: jönnek-e még vagy most befejezettnek tekintenek mindent? Ám ezt a kérdést meg is fordíthatjuk: meddig hordozod, lelkész testvérem szívedben 'és imádságodban ezeket a gyermekeket, akik előtted állnak a mai ünnepi órában? Köszöntő a gyülekezetnek Jó, hogy eljöttetek. Hogy ilyen sokan vesznek részt az istentiszteleten ma. Valóban vállaljátok és elfogadjátok ezeket a frissen konfirmált gyermekeket? Tényleg hordozzátok őket imádságban és törődésben? Nem ünnepi kellékek ők. Szeretnének belenőni a gyülekezet közösségébe. Mindannyian elhí- vottak vagyunk. De ők még kezdők. Ha nem hívjátok őket, elmaradoznak. Ha nem kérdeztek» nem jenek a központba! Belépő, felnőtt fiatalok. Sokat kaptak már eddig is, hitoktatásban, gyermekistentiszteleten, konfirmandus órán. Most már adni szeretnének és szolgálni. Biztosan van rájuk szabott feladat. Együttgondolkodni szeretnének. Ifjúsági órán, konferencián. Néha rendetlenek, megbízhatatlanok, hűt- lenkednek. De egy nagy közösség megkeresheti és megőrizheti őket. Hála és köszönet Istennek azért, hogy egyházunkban élhettek eddig. Most küldetésüket, megbízatásukat keresik. Segítsünk nekik megtalálni! Köszöntő a ma konfirmáltaknak Szeretettel köszöntünk titeket egyházunkban és gyülekezeteinkben. Nemcsak az öröm és a kíváncsiság vezet minket arra, hogy veletek együtt ünnepeljünk és bennetek gyönyörködjünk. Tudjuk, hogy Istenünk bennetek és veletek kezd ma újat. Nem avul el, de nem is szakad meg a fonal. Van folytatás. Ti kezditek a mai napon az újat. Amit éreztek ma, az valódi öröm. Amit láttok, valódi ünnep. A megerősítés valódi bátorságot, hitet és távlatot jelent. Jézus elfogadott titeket, ti is fogadjátok el Őt! Térdeljetek igaz bűnbánattal az oltárhoz, de tudjátok, az előtt térdeltek, aki megkeresett és megtalált, aki elénk jött és akihez tartozunk egész életünkben. Utószó Egy-egy kedves arc, egy ünnepi óra, egy évenként visszatérő alkalom a konfirmáció ünnepe. Valójában kiemelkedő lehetőség. Mindannyiunknak alkalom arra, hogy Isten ajándékaként az első lépéseket tegyük meg, mint megerősített, újjászületett gyermekek. Szabó Lajos Kőbányán Az Országos Egyházi Elnökség meghívására március 18-án országos jellegű tanácskozás volt egyházunk legfontosabb mai szervezeti kérdéseiről. Az Üllői úti tanácsteremben gyülekezeti lelkészek és lelkésznők, világi vezetők, esperesek, professzorok és egyházunk püspökei vitatták meg azt a sokszor felvetett kérdést: az 1966-os Egyházi Törvények megalkotása óta nem történt-e sok olyan lényeges változás egyházunk életében, amely szükségessé teszi egyházi törvénykönyvünk felülvizsgálatát, kiegészítését, illetve új egyházi törvények megalkotását is. Dr. Nagy Gyula püspök-elnök igeolvasás és imádság után nyitotta meg a tanácskozást, és szólt annak célkitűzéseiről. Dr. Harmati Béla püspök ismertette azokat a kérdéseket, amelyek indokolják egyházi szervezetünk felülvizsgálását, hangsúlyozva, hogy ez igen alapos és szakszerű megvitatást igényel. Dr. Karner Ágoston országos főtitkár statisztikai adatokat ismertetett az 1966-os zsinat óta bekövetkezett változásokról, és szólt egyházunk pénzügyi helyzetéről is. A bevezető előterjesztéseket többórás vita követte, melyben mai egyházi életünknek szinte minden kérdése sorra került. A tanácskozás végeredményét a következőkben foglalhatjuk össze:- egyházunknak olyan szervezetre és egyházi törvényekre van szüksége, amelyek a mai viszonyok között a legjobban tudják szolgálni Isten igéjének hirdetését és a keresztyén szeretet feladatainak minél teljesebb végzését;- szükség van az 1966-os Egyházi Törvények alapos és részletes megvizsgálására, tekintettel az elmúlt több mint két évtizedben bekövetkezett egyházi változásokra; amíg azonban egyházunk zsinata új törvényeket nem alkot, továbbra is az eddigi egyházi törvények vannak érvényben;- A legfontosabb területek, ahol alapos átgondolásra és felülvizsgálatra van szükség: mai igeszolgálatunk és szeretetszolgálatunk feladatai, a lelkészi szolgálat megnövekedett terhei az elmúlt két évtized alatt, a női lelkészek helyzete, a világi egyháztagok fokozatosabb részvétele az egyház életében, az egyházi tanítás és nevelés kérdései (lelkészképzés, iskolai és gyülekezeti hitoktatás, egyházi középiskola), egyházi szeretet- intézményeink, új diakóniai munkaágak és a gyülekezeti diakónia stb.;-‘egyfelől átfogó egyházi törvényekre van szükség, amelyek keretet adnak egyházunk életének; másfelől szükség van az egyes egyházi életterületek és folyamatok részletesebb szabályozására külön szabályrendeletekben és végrehajtási utasításokban;- az Egyházi Elnökség az országos tanácskozás javaslatára felhívja az egyházi testületeket, a lelkészi munkaközösségeket, valamint az egyházszervezeti kérdésekben érdekelt lelkészeinket és hiveinket: javaslataikat és hozzászólásaikat ezekben a kérdésekben lehetőleg ez év október 31-ig juttassák el a területileg illetékes püspöki hivatalba. Kőbányai gyülekezetünk temploma sok harcot átélt már. Erről eddig négy parókus lelkésze, May- ba Vilmos, Koren Emil, Weöreös Imre és Fabiny Tamás sokat mesélhetne. Valójában szinte minden gyülekezetünk története harcok és ünnepek sorozata. Kőbányai gyülekezetünk nem tartozik a történelmi távlatú közösségeinkhez. Mégis, ha eddigi lelkészeit vallatnánk, mind elmondhatják a maguk harcait és ünnepeinek történetét. Ezúttal kiemelkedő ünnepéről számolhatunk be. Lelkészavatás itt még, tudomás szerint, nem volt. Különösen nem női lelkész avatása. Most női lelkészt avatott szolgálattételre dr. Harmati Béla püspök, Kinczler Irén személyében, aki kora ifjúsága óta ebben a szolgálatban állt. Attól kezdve, hogy egykor a Kárpátok tövének egyik kis neogót templomából a konfirmációi áldással indult, végig abban a belső szép küzdelemben élt, amire avató püspöke mutatott rá: láttatni Jézust! (Ján 12,20-26). Olyan világban is, ahol az emberek célja az „önmegvalósítás”, a szolgálat értelmét ebben látta, sohasem önmagát, hanem a velünk élő Jézust „valósítani meg”, láttatni meg az emberekkel szeretetben, áldozatban, harcokban és ünnepekben egyaránt. A teológia kitűnő elvégzése után lelkészi munkatársként szolgált - akkor még így sem nevezték a teológiát végzett nőket - Kőbányán, Fasorban, majd egy időre nyugdíjas vasutasok ügyeinek intézésében is ugyanezzel az erővel szolgált, majd ismét Kőbányán, s amikor a „láttatás” művészi szervezésre szólította, az Országos Evangélikus Múzeum szolgálatába állt, de közben folyamatosan Kőbányán végezte régi munkáját gyermekek és felnőttek között egyaránt. > A püspök mellett 18 lelkész emelte áldásra kezét a Confirma Deus ősi dallama közben. Közülük hatan voltak felavatott női lelkészek. Az oltárnál a püspök segi- tőiként álltak dr. Koren Emil, a felavatott egykori konfirmáló papja, és Fabiny Tamás, mostani pa- rókusa. A padokban ült az előző kőbányai lelkész, Veöreös Imre. Az egyik legszebb pillanat volt, hogy az ünneplő sokadalomban ott ült Kinczler Irén 94 éves édesanyja is. Talán neki volt ez a nap leginkább ünnep. (jeszeni) Az ötvenes évek közepéig konfirmációi oktatást csak templomban, gyülekezeti teremben vagy iskolában tartottak Finnországban. Én más körülmények közé kívánkoztam. 1955-ben tóparti táborban gyűjtöttem össze a konfirmandusokat. Csak fiúkat, mivel a lányokkal mindig más lelkészek foglalkoztak. Bár nem volt valami csábító a rólunk szállongó hir, 1956-ban a szomszédos Hämeenkyrö gyülekezet is csatlakozott hozzánk. „Ott sátoroznak a tó partján, és éktelen zenebonát csapnak. Ez semmiképpen sem illik a konfirmációhoz. De szó, ami szó, mulatságos figurák, a papjuk is, az a Simo Talvitie” - mondták. A körülmények nagyon kezdetlegesek voltak, de a gyónasra készülés igazán fiatalokhoz iUő. Friss levegő volt bőségesen, vízben sem volt hiány. Tábortüzeket - ha esett - esőben tartottunk. Szaunául is sátort fűtöttünk. A hangulat is játékos, találékonyságban kifogyhatatlan. A tábor nyelve keresetlen, gazdagon tenyésző utcanyelv. Itt nem akadt, aki ne értette volna meg a legelvontabbat, a legszentebbet is. Te Istenem, Uram és Atyám tudtad, hogy én hova törekedtem: egyenest a mennybe ezekkel a fiatalokkal. De előbb le kellett szerelnem az ő ellenérzésüket. Tudtam, ismertem véleményüket a keresztyénségről, hogy az csak bizonyos korcsoportoknak való, üres és unalmas öncsalás. Azért kellett bolondoznom, humorizálnom, állandó zajongást produkálnom. Bombázás Miért én? „Ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mivel kényszer nehezedik rám. 2Kor 9,16 volt ez, összpontosított tüzérségi támadás. Át akartam törni védőbástyáikat, páncéljaikat, amelyekkel önmagukat védelmezték tetőled. Azt akartam, hogy minden táborlakó bensejében valósággá legyen Pál apostol írása és az én alaptapasztalatom is: „Azért menthetetlen vagy, ó ember, akármivel vé- ded is magadat”, még ha azzal is, hogy a keresztyénség érdektelen, unalmas dolog. Harcoltam a fiatalok leikéért. Fegyvertelenekké, védtelenekké akartam tenni őket ellenedben, szavad előtt, a gyülekezet számára. Hirdettem nyilvánosan és szívükre helyeztem négyszemközti beszélgetésben, milyen fontos dolog rendezni viszonyunkat Istennel már konfirmanduskorban. Közel vittem hozzájuk Jézust, mint a fiatalok barátját, testvérét, igazi Megváltóját. „Bocsásd magad és egész életed Jézus rendelkezésére! Add most, amikor még teljes értékű, bátor és vakmerő vagy. Most, amikor még vadul dobog a szíved, és égsz a vágytól, hogy valami jelentősét tégy. Most, mielőtt a hónapok és évek belőled is meghunyászkodó, fontoskodó, mindent feladó családfőt vagy hivatalnokot formálnak.” Kérve kértem mindegyiket, hogy jöjjenek a fiatalok gyülekezetébe, sokan ígérték is, hogy jönnek. Es jöttek is. Kezdtem hozzászokni a nagy számokhoz. A Hallá moziban 700 ülőhely volt. A szombat esti imaórákon a várótermek is megteltek fiatalokkal. Nagyon örültem minden egyesnek. Mégis valósággal égette a Iel- kemet, amikor tudatosult bennem, hogy a szervezett munkásság képviselői hiányoznak. Pedig kerestem az utat hozzájuk is. Felkerestem a gyárak és más munkahelyek étkezőit, és ebédidőkben áhítatokat tartottam. Néhá- nyan a már Szentlélektől megérintettek csillogó szemmel követték prédikációmat, de a többség ebben is csak az urak machinációját látta, hogy a munkás még szerény falatját se fogyaszthassa el zavartalanságban. Jóságos Isten, pedig én életem legdrágább kincséről, a te szeretetedről, Fiad engesztelő véréről, a Szentlélek öröméről és békességéről beszéltem nekik. Hol van az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét? Hol van az öröm, ami a betlehemi mezőn hirdettetett minden népnek? Hol van a templom, aminek a küszöbén egyformán léphet át igazgató és munkás, vezető és alárendelt? Simó János Talvitie
