Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-03-20 / 12. szám
Evangélikus Élet 1988. március 20. E0 £)||) irts GYERMEKEKNEK Mt 27, 11-26 Hogyan ítélték el Jézust? A mai vasárnapon, az ítélet vasárnapján igénk azt mondja el, hogyan ítélték el Jézust. Jézust a Gecsemáné-kertben fogták el a főpapok szolgái. Innen a főpaphoz vitték őt. Itt nem sokára összegyűlt a főpapi tanács és mivel Jézus Isten Fiának mondta magát, halálra ítélték őt. A zsidóknak azonban nem volt szabad halálos ítéletet végrehajtani, ezért korán reggel elkísérték Jézust Pilátushoz, a rómaiak helytartójához. Azzal vádolták be őt, hogy királynak mondja magát és ezzel fellázítja a népet a rómaiak ellen. Pilátus ezt kérdezte Jézustól: Te vagy a zsidók királya? ó így felelt: Te mondtad - ami azt jelenti, valóban az vagyok. De ezután hiába kérdezgette őt Pilátus, Jézus semmire sem válaszolt. Pilátus ezen elcsodálkozott, de meggyőződött róla, hogy Jézus ártatlan, és ezért szabadon akarta őt engedni. Ünnepenkén a helytartó a nép kívánságára egy foglyot szokott szabadon engedni. Volt akkor a zsidóknak egy nevezetes foglyuk, Barabás, aki lázadásért és gyilkosságért volt letartóztatva. Pilátus megkérdezte a zsidóktól: Melyiket bocsássam nektek szabadon, Barabást, vagy Jézust? A főpapok1 ekkor rábeszélték’ a népet,' hogy Barabást kérjék. Ezért, amikor a helytartó újra feltette a kérdést, a nép hangosan'ezt kiáltozta: Barabást! Mit tegyek akkor Jézussal? - kérdezte tőlük Pilátus. A sokaság erre így kiáltozott: Feszítsd meg! Feszítsd meg! Pilátus ekkor ezt kérdezte: Mi rosszat tett Jézus? A nép talán nem is hallotta Pilátus kérdését, mert csak folyton ezt kiáltozta: Feszítsd megf Feszítsd meg! Amikor Pilátus látta, hogy semmit sem tud elérni, és félt attól, hogy a zavargás egyre nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta a kezét a sokaság szeme láttára és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ekkor szabadon engedte Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és kiszolgáltatta, hogy feszítsék meg. Selmeczi János Mosom kezeimet Ma arról tanultunk a gyermekórán - kezdi a beszélgetést a vasárnapi ebédnél bátyám Józsi - hogyan ítélték halálra Jézust. Erzsi néni úgy mondta el, hogy Pilátus - mielőtt kimondta a halálos ítéletet - vizet hozatott és megmosta a kezét a sokaság szeme láttára. Miért tette ezt? A zsidók törvénye szerint - kezdi a magyarázatot apa - ha a mezőn egy holttestet találtak és nem tudták megállapítani, hogyan halt meg, vagy ki ölte meg az illetőt, népgyűlést kellett ösz- szehívni. Ezen a gyűlésen a legközelebbi falu, vagy város vezetői a patakban megmosták kezüket és ezt mondták: Nem a mi kezünk ontotta ki ezt a vért és nem is tudjuk ki tette. Pilátus ezt a zsidó szokást használta fel annak igazolására, hogy ő ártatlan Jézus megölésében. De hát Pilátus nem volt ártatlan! - mondom én. Ha nem hagyja jóvá a zsidók ítéletét, Jézusnak nem kellett volna meghalnial Persze, hogy nem volt ártatlan - mondja édesanya. Tudta, hogy Jézus nem bűnös, de gyáva volt ahhoz, hogy kiálljon Jézus mellett. Attól félt, hogy elveszíti hivatalát és hatalmát. Ezért szokták azt mondani arról, aki nem meri vállalni valamiért a felelősséget, hogy mossa a kezét, mint Pilátus. Ti soha ne legyetek ilyenek! Sohase mondjátok: én mosom kezeimet! Persze Jézus végső soron azért halt meg, mert ez volt Isten akarata és ő maga is önként vállalta ezt az áldozatot értünk, bűnös emberekért - mondja apa. De azért ez nem menti fel azokat a felelősség alól, akik félelem, gyávaság, vagy gonoszság miatt hozzájárultak Jézus kereszthalálához. Közli: S. J. yr a "v VASÁRNAP r IGÉJE Jn 11,46-53 EGY - ÉRTEM IS Az újságban többek között az is érdeklődésre tarthat számot, ha valakit életmentő emlékéremmel tüntetnek ki. Ma is tapasztalhatjuk az önfeláldozás szép példáit. Tiszteletet és megbecsülést érdemel, aki élete kockáztatásával ment ki másokat az égő házból, vagy a folyó sodrából. És milyen megbecsülést érdemelnek pédául azok akik az elmúlt világégés alatt életük kockáztatásával, vagy feláldozásával üldözötteket mentettek. Az önfeláldozás e két formája között azonban lényeges különbség van: ami az utóbbit illeti, a keresztyéneknek minden jószándékú emberrel együtt az a feladata is, hogy minél kevésbé legyen szükség a szervezett gonoszság miatti önfeláldozásra. A főpap nem tudta, mennyire igaza van: „Jobb, ha egy ember hal meg a népért, és nem az egész nép pusztul el.” Nem tudta, hogy Jézus éppen ezért jött. Jézus működése nem fért bele az ő gondolkodásába. Jézus pedig azért jött, hogy Isten akaratának engedelmeskedve feláldozza magát a „népért”, az emberiségért. Úgy látszik, az ókori állat- és egyéb áldozat képe a ma emberétől távol áll. Sokkal nagyobb baj azonban, hogy az esetleg önfeláldozásig menő, másokért végzett szolgálat, másokért való lemondás általában kisebb hangsúlyt kap. Igaz, hogy Jézus mindenekelőtt Isten Báránya és az Élet Kenyere, nem pedig nagy tanító és példakép. De példakép is: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” Aki meghalt a „népért”, nemcsak az akkori népért, példát mutatott. Példát abban, hogy nem mindig és egyáltalán nem a maga javát kereste. Példát mutatott abban, hogy számára az isteni parancs mindennél fontosab volt. Példát mutat abban, hogy tanítványainak vállalniuk kell hitüket, meggyőződésüket, akkor is, ha az kisebb-nagyobb kellemetlenségekkel jár. Jézus áldozata próbatétel: dicsőségének, az új életnek csak akkor lehetek részese, ha tudomásul veszem, hogy én is a „nép” közé, az emberiséghez tartozom. Ahhoz a „néphez”, amely Jézus önfeláldozása nélkül halálra lenne ítélve. Kajafás főpap nem tudta, hogy mennyire igaza van. Igazat mondott, amikor szándékát a nép vélt érdekében látszólag a legjobb indulattal közölte. De ne feledjük: a nagytanács döntése nem jelentette azt, hogy Jézus és a keresztyénség emberi indulatoknak van kiszolgáltatva. Ugyanakkor keresztyénnek lenni mindig próbatételt jelent: üldözés, hátrányos megkülönböztetés esetén azért, hogy vállalja-e a tanítvány a hitét és következményeit. Amikor pedig ilyesmitől nem kell tartani, akkor is ugyanez a kérdés: vállalom-e a hitemet, amelyből a felebarát szolgálata következik, és amely szolgálat csak az esetek kis részében látványos. Akkor is vállalom-e ha kitüntetésben nem reménykedhetem. Akkor, amikor a felnövekvő nemzedék szenved a példaképek hiányától, nem úgy emlegetnek-e: „ez beszél, pedig...” Az egyház népe a mai vasárnapon ezt kérdezi: valóban az Isten Bárányának népe- vagyunk-e, aki önmagát adata értünk? Valóban az Élet Kenyerének népe vagyunk-e, aki ma is önmagát adja? Az Egy mindenkiért meghozta az áldozatot, a legnagyobbat. Az Égy példát mutat az engedelmességre. Az Egy népéhez, megváltott népéhez tartozni a legnagyobb kitüntetés. Nem a magunk, hanem az 0 érdeméből. Szentpétery Péter IMÁDKOZZUNK Úr Jézus Krisztus! Halált szenvedtél értünk, mindannyiunkért és üdvösséget szereztél nekünk, mindannyiunknak a kereszten. Értem is halált szenvedtél, és nekem is üdvösséget szereztél. Kérünk, ébreszd egész népedet, benne engem is áldozatod erejével. Ébressz, hogy örömmel szolgáljak megváltott néped tagjaként. Amen. Egyházművészeti ABC Chi Rho: Krisztus neve A név eredetileg az elnevezett dolog lényegét ragadta meg. A személynevek kifejezték viselőjük jellemét, egyéniségét, küldeté- - sét, hivatását. A régiek felfogása szerint a név a személyt fejezi ki. Az őskeresztyén művészet a Megváltó személye helyett az Ő nevét állította elénk, rövidített formában vagy monogramm-alakban. A kifüggesztett rajzon látható két betűt megszokott módon olvasva X és P betűknek nevezhetnénk. E két betű azonban a görög ABC-ből való. X : Chi-nek, a P: Rho-nak olvasandó. E két betű a görög Christus név rövidítése, mo- qogrammja. A Krisztus nevet: Felkent szóval fordíthatjuk magyarra. Ez a szó az Ószövetségből került az Újszövetségbe. Ott Messiás néven ismeretes. Izraelben a királyokat, főpapokat olajjal fölkenték Isten szolgálatára, amikor megkezdték hivatásukat. Isten Fia, Jézus azért Felkent, héberül-: Messiás, görögül: Chrisztos, mert Ő az Isten igaz szolgája. A keresztyénség Krisztus születése után még hosszú ideig üldözött vallás volt a római birodalomban. Nagy Konstantinusz császár adott a keresztyén vallásnak teljes szabadságot. Az ő keresz- tyénséghez való fordulását egy látomás idézte elő. Vetélytársa elleni döntő csatája előtt, 312-ben, az égboltozaton a Kereszt jelét látta ezzel a felírással: in hoc signo vin- ces (E jelben győzni fogsz!). Ettől kezdve seregében a zászlórudak csúcsán, sisakon, ércpénzeken jelvényül a Chi Rho Krisztus monogrammot alkalmazta. Nem alkotott újat, hanem csak a keresztyének között már általánosan használt jelet vette át. A Krisztusmonogram mindenütt nagyon elterjedt és a legváltozatosabb alkalmazást nyerte. Nem pusztán név- rövidítés volt, hanem Krisztus győzelmének önálló jelképe, szimbóluma, a Megváltó világuralmának jele. Pál apostol Krisztus nevéről ezt írta: Mivel a Megváltó megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten fölmagasztalta és minden más nevet fölülmúló nevet adott neki: Jézus nevére minden térd meghajoljon, a mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hirdesse, az Atya Isten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az ÚR”. Egyik énekünkből így szól a buzdítás: „A Krisztust magasztaljátok, Akit küldött j<J Atyátok, Ő az, kit fejünknek vallunk. Neki élünk, neki halunk.” A Biblia híradása szerint Jézus tanítványait először Antiokhiában (Kis-Azsia) nevezték „keresztyénieknek: Krisztusiaknak, Krisztus követőknek. A legyőzött halál i ru'.i'. irtom 1 í- . iwo • .;ni-rrs>MiivT> ír»». / Néhányan megkísérelték, hogy a halált megnyerjék barátjuknak, de ez az utolsó órában hűtlenné lett, ellenséggé. Csak egy útja van annak, hogy a halál barátunk legyen, ez a hit. Ezen az úton a legjobb barát lesz. S akkor a mi halálos ágyunk felett is elhangzik az Istennek igéje: „De ök békében vannak.” [lile autem sunt in pacem.] Akkor szemeinken örömkönnyek csillognak, ha ezt az országot és ezt a békét megláthatjuk. Talán gyermetegnek tűnik, hogy így beszélünk, de vajon beszélhetünk-e másképpen, ilyen dolgok láttán, mint gyermekek, mint mit sem sejtő gyermekek? Végtére mások akarunk lenni mint gyermekek, ha az ö országába bemehetünk és azt az örömteli napot megláthatjuk? Nézzétek csak meg a gyermekeket, amikor örvendeznek, és mondjátok meg ti magatok - egészen személyesen - akartok-e ennél jobbat? És vajon emiatt nekünk szégyenkeznünk kellene? „Ahogy az anya vigasztalja az ő fiát, úgy vigasztallak én titeket." (Ézs 66,13) A feltámadás gyermekeinek nevezett minket Krisztus. Igen, honvággyal teli gyermekeknek! Azok is vagyunk, ha igazán rendjén van a dolgunk. (Az idézet a közeljövőben megjelenő Bonhoeffer-könyvből való) Gyermekek Isten közelében Jelenünkig elér munkássága Pálíy Józsefről Bizalom Istenben A kis Dóra nagy érdeklődéssel hallgatta a bibliai történeteket. Amikor Izráel népének a Vörös tengeren való szerencsés átkeléséről hallott, megkönnyebbült szívvel vette tudomásul Isten megsegítő kegyelmét. „Milyenjó az Isten” - megsegíti, megszabadítja az ő népét és amit akkor Izraellel cselekedett, azt ma is megteheti az ő népével. „Uram! oltalmazd meg ma is az embereket!” - mondta. Milyen fontos, hogy a gyermekek már korán hallják a bibliai történeteket, mert ezek megismerése mind a felnőttekben, mind a gyermekekben elősegíti az Isten iránti bizalom kialakulását. A gyermeki lélek úgy beszél teljes bizalommal Istennel, amint a saját magához hasonlóval. Mire képes a fogékony gyermeki szív? A hívő nagymama mindig magával vitte hatéves kis unokáját a templomba. Egy alkalommal olyan templomba tértek be, ahol Krisztus szenvedésének képekben való ábrázolása volt látható. Amikor a nagymama elmondta a képek szemlélése közben Krisztus érettünk hozott áldozatának és szenvedésének történetét, a gyermek keserves könnyekre fakadt, zokogott, siratta a nagy Szenvedőt. íme, a fogékony gyermeki szív, mint az eolhárfa megrezdült a látottak és hallottak hatására. „Tiszta szívet teremts bennem, óh, Isten.” Zsolt 51,12. Vértesi Jolán Lelkész-elődeink között kiemelkedő helyet foglal el. 1812. augusztus 20-án, Faradon született, jobbágyszülőktől. Már kisgyermek korában feltűnt szüleinek és későbbi tanítójának szellemi képességeivel. Még nem volt 6 éves, amikor édesapja esténként, munka végeztével ími-olvasni ta- nítgatta. 6 éves korában bekerült az iskolába, ahpl mohón szívta magába tanítója magyarázatait. 1823-ban, 11 éves korában szülei Sopronba vitték, hogy a régi város régi iskolájában folytassa tanulmányait. A kisdiák másokat tanított, hogy maga is tanulhasson. Kis János szuperintendens és lelkésztársa, Ganauf Teofil a soproni diákokból .megalakította a Magyar Társaságot, amely a nemzeti nyelv művelését és a kultúra terjesztését tűzte ki céljául. A teológus diák Pálfy József 1832/33-ban a Társaság titkára volt, és örömmel vett részt az önképzőköri munkában. ! 833-ban eltávozott Sopronból, és rövid ideig a bécsi teológiai fakultáson tanult. Már 1834 áprilisában Zay Károly gyermekeinek nevelője lett. Alkalma nyílt arra, hogy jól tájékozódjék egyházunk élete felől, hiszen házigazdája e korszak egyik vezető egyénisége volt. A rév-komáromi egyház - Kis szuperintendens ajánlatára - 1836. jjúnius 24- én „káplán-professzorrá” választotta: meghívta segédlelk^sznek, és iskolájába tanárnak. Nagy kedvvel és lelkesedéssel dolgozott kettős beosztásában. Három év múlva a mencshelyi gyülekezet választotta meg egyhangúlag lelkészévé. Itt alapított családot. Igényes gyülekezetében boldogan szolgálta az egyházat és a hazát. Tudása, tiszta embersége gyülekezete határain túl is ismertté tette. Az Alma Mater visszahívta régi diákját: 1841. január 17-én elfoglalta a soproni líceum tanári állását. Rövid ideig tanított, mert már 1842. április 3-án az artikuláris Nagygeresd választotta meg papjának. Pünkösd 1. napján tartotta meg beköszöntő igehirdetését, de hivatalát csak a tanév befejezése után vette át. Új gyülekezetében tovább dolgozott: latin nyelvtankönyvét itt fejezte be. Nyáron egyházkerülete számvevőnek is megválasztotta. Többletmunkával járó új tisztségében tervet készített a pénztárak kezelésére. Javasolta, hogy a lelkiismeretesebb munka érdekében minden egyházmegyében létesítsenek külön pénztárosi és számvevői tisztséget. Az ő nevéhez fűződik az egyházi épületek tűzbiztosítása. Szociális gondoskodása kiterjedt az öreg lelkészekre, lelkészözvegyekre, lelkészárvákra: egyházkerületi „gyámolda” felállítását indítványozta, 4 fizetési osztállyal, amely a befizetőknek több-kevesebb nyugdíjat biztosított volna. Sok beszélgetés, vitatkozás, küzdelem és meg nem értés után, 1857- ben bejelenthette, hogy a lelkészek és tanítók mind tagjai a „gyámol- dának”. Ez a szervezet Nyugdíjosztályunk „őse”! A soproni iskola további fejlődése érdekében elcserélte a jövedelmező nagygeresdi parókiát a 900 pengőforintos soproni tanársággal. 1853-tól újra soproni tanár lett. Prédikációiban, gyűléseken is kifejezésre juttatta, hogy megértette a márciusi forradalom eszméit. A nehéz időkben is állhatatos maradt : a szabadságharc leverése után hosszú ideig megfigyelés alatt tartották és zaklatták a császári zsoldosok. Iskolájában továbbra is hazafias szellemben tanított. Elkészítette Luther Kis Kátéjának fordítását, rövidebb és bővebb formátlan írt Keresztyén Egyháztörténetet. Alapvetők pedagógiai utasításai. 1860. július 24-én megalakította a Dunántúli Gyámintézetet. Programját megküldte minden gyülekezetnek. Nemsokára az Egyetemes Gyámintézet is megalakult. Jelenünkben is - mint Gyülekezeti Segély - végzi áldott, építő szolgálatát! Az egyházi épületek tűzbiztosítására is Pálfy tett először javaslatot. Amikor Eötvös kultuszminiszter 1867-ben elkészítette a népoktatásról szóló törvénycikket, a tanácskozásokra Pálfyt is meghívta. Szívbaja vitte sírba, 1869. július 5-én. Nagygeresdi utóda, Trsztyénszky Gyula és Kolbenhe- yer Mór soproni lelkész temette, nagy részvét mellett. Emlékét kegyelettel őrizzük. Hatása, munkássága jelenünkig elér. B. B.
