Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-03-20 / 12. szám

Böjt ötödik vasárnapja' A békesség titka Nyugtalan, stress-hatásoktól meggyötört, fáradt, idegileg ki­merült életünkben elérhetetlen vágyálomnak tűnik a békesség. Be kell vallanunk ez az egyik legkeresettebb hiánycikk. Mi­lyen jó lenne egyszer nyugodtan ébredni, feszültségektől oldottan dolgozni, belső hajszoltság nél­kül hazaérkezni, a környeze­tünkből ránk zúduló negatív hatásokat békés derűvel elvisel­Karácsony küszöbén az ünneplő csömöri gyülekezet a fent idézett időszerű megállapítást hallhatta dr. Harmati Béla püspök igehirde­téséből. A megszokottnál is ünne­pibb volt a vasárnap, hiszen püs­pökünk első Ízben végzett Szolgá­latot gyülekezetünkben. Fiatalok, középkorúak és öregek hálaadó is­tentiszteleten töltötték meg zsúfo­lásig szeretett templomukat. Ab­ban az örömben lehettünk együtt, hogy Isten megáldotta a gyüleke­zet terveit, munkáját, s elkészülhe­tett a 117 éves templom tornyának teljes feljújítása. A torony sisakjá­nak vörösrézlemezzel való borítá­sa már „régi dédelgetett álma” volt az egyházközségnek. A munkála­tok 1987. nyarán kezdődhettek el. A vörösrézíemezt már egy évvel ezelőtt beszereztük. De amikor a régi bádoglemez-borítás lekerült a toronyról, akkor derült ki: a to­rony faszerkezetében olyan káro­sodások vannak, hogy a megbil­lent torony életveszélyessé vált. így a tervezett munkálatok'megduplá- zódtak, szinte teljesen át kellett építeni a tartószerkezetet. így az eredeti költségvetés is megduplá­zódott. Istennek legyen hála - és a gyü­lekezet hitének, templomszereteté- nek mérhető példája - a gyülekezet tagjai hatalmas anyagi áldozatot hozva, önkéntes adományokból vállalták a közel 600 000 forintos munkát. így újulhatott meg 117 éves templomunk tornya, s ezért lehettünk együtt dr. Harmati Béla püspökkel és Keveházi László espe­ressel az örömben. így dicsértük Istent kegyelméért és köszöntük meg az utolsó ádventi vasárnapon, mindazt, amit a gyülekezet temp­lomáért tehetett. A püspök Pál apostol Korinthusbeliekhez írt II. levele 1. fejezetének 20-24. versei alapján hirdette Isten igéjét. „örülünk, hogy ez a templom megújulhatott, mert nemcsak az ősök adták erejüket, hogy emel­kedjenek ezek a falak, nemcsak a későbbiek renoválták, építették to­vább, hanem a maiak, a mostaniak is. Amikor emlékezünk, hálát adunk ezért a templomért, akkor azt is tudni kell, hogy jaj annák a gyülekezetnek, amelynek csak egy temploma van! A hívek otthona, a hívek szíve is templommá kell, hogy legyen! Adja meg az Isten Csömörön, hogy sok templom, sok rendezett család, sok rendbe­szedett élet legyen! Sok olyan szív, ahol ott lakozik a Krisztus, ahol Isten akarata teljesül, ahol tudják, hogy rajtunk van az Isten pecsétje, s ezért nem szólhatunk akárho­ni... milyen jó lenne békességre jutni. A békesség-vágy tragikus pró­bálkozásokba sodorhatja az em­bert. Sokan próbálkoznak azzal, hogy megfelelő vegyületekkel (tab­letták, alkoholok, drogok), kémiai úton befolyásolják központi ideg­rendszerűket. Ezek a gyorsan és direkt módon ható vegyületek azonban nem az áhított békességet adják, csupán pilfanatnyi feledést, gyan, nem élhetünk akárhogyan. Kérjük Istent, hogy adja meg, hogy otthonunk, szívünk olyan templom legyen, amelyben Isten dicsősége és az emberek szeretete történik, mint istentisztelet. Pál apostol azt kéri a korinthusi gyülekezettől, hogy mozduljon meg a szívük, jusson el Isten igéje egészen a bensőjükig és mondjon Isten ígéretére igen-t és ámen-L Dobogjon a mi szívünk is úgy, ahogy az apostol szeretné: Isten akarata szerint!” Az igehirdetés után Bach: Mag- nificatja és Gounod: Ave Maria-ja csendült fel Soós Emese előadásá­ban, Skaliczky Orsolya orgonakí­séretével. Dr. Harmati Béla püspök rövid ismertetést adott egyházunk jelen­legi terveiről, fontos kérdéseiről, amelyek most foglalkoztatják egy­házunkat. „Szüksége van egyházunknak és a mai magyar hazának, ennek a népnek minden jóakaratú emberre és minden segítségre!” - hangzott mindannyiunk felé a felhívás és fi­gyelmeztetés. Kell az egyházi dia- kóniai munka, kell a segítő kéz, az öregek támogatása, a jó szó, s ezért a gyülekezetnek eggyé kell lenni a szolgálatban, a munkában ugya­núgy, mint a szeretetben és az örömben. A mai magyar társada­lomban nagyon nagy szükség van azokra az erkölcsi értékekre, ame­lyeket Jézus hozott és hirdetett. Szükség van becsületes kézre, igaz­mondásra, arra, hogy a fiatalok megbecsüljék és tiszteljék az örege­ket, s hogy a szülők és nagyszülők milyen felelősséggel tartoznak gyermekeikért, s azok keresztyén hitben való neveléséért - mindezt kiemelten hangsúlyozta a püspök. A hálaadó istentisztelet úrvacso­raosztással ért véget. A püspök és a helyi lelkész szolgáltatták ki a bűnbocsánat kegyelmét a nagylét­számú úrvacsorázó gyülekezetnek. Mi pedig, csömöri evangélikusok hálát adhattunk Istenünknek sze­retett templomunkért, a gyüleke­zetért, híveink példaadó áldozatá­ért és mindazért, amit ebben a haj­lékban nemzedékről-nemzedékre kaphattunk: bűnbocsánatot és vi­gasztalást, erőt és útmutatást, az élő Igét^és a nagyszerű örömhirt! Terített asztal mellett a gyüleke­zet lelkésze Solymár Péter és/felü- -gyelője Gubek Mária köszöntötte a püspököt abból az alkalomból, hogy először szolgált közöttünk ilyen minőségben és kérte életére és szolgálatára Isten nagyon gazdag áldását. Solymár Péter aminek múltával még elviselhetet­lenebb és még békétlenebb lesz az élet. Sokan próbálkoznak békességre jutni a radikális önzés útján. Esze­rint az ember saját jól felfogott érdekén kívül ne törődjék semmi és senki mással. Inkább a részvét­lenség kegyetlen gátjaival védje zárt világát, nehogy nyugalmát megzavarjak. Tragikus próbálko­zás ez is, amely az önzés magán­zárkájának kibírhatatlan „békes­ségébe” vezet. Hogyan juthatok hát békesség­re? Jézus egyszer arról beszélt, hogy Ő egy egészen speciális, nem ebből a világból való békességnek birto­kosa (Jn 14, 27). Ebben élt, és eb­ben is halt meg, a kereszten mon­dott utolsó imádságos szavainak tanúsága szerint: „Atyám, a te ke­zedbe teszem le az én lelkemet” (Lk 23, 46). A kínok kínjai között, emberek és Istentől elhagyatva, mégis az Atya kezébe tenni és az ő kezében tudni életét - ez aztán az igazi, kipróbált békesség! De lehet-e az enyém? Lehet, de csak azért, mert ennek a békességnek ezt az imádságos vallomását Jézus a kereszten mondta el. Azon a kereszten, ahol Isten megbékéltette a világot ön­magával Jézusnak kiontott vére ál­tal (2Kor 5, 19. Kol l, 20.). Ezért mondhatom Jézus után: Atyám! Ezért élhetem át annak minden ér­telmét meghaladó békességét (Fii 4,7), hogy Isten szeretett gyermeke vagyok. Ezért tudhatom, hogy éle­tem nem a kiszámíthatatlan sors játékszere, nem a magam vagy má­sok bűnének cserbenhagyott áldo­zata. Ezért lehetek bizonyos ab­ban, hogy fényes magasságokban és sötét mélységekben is Isten ke­zében vagyok s ebből akézből még a halál sem ragadhat ki. Ez valóban békesség! És eZ'h fiiié&k'leltél!■ '' ”"i Sőt, rajtunk keresztül (másoké^ is! Jól ismerjük az idegesség láncre­akcióját. Egy éles szó, türelmetlen gesztus nyomán elindult feszült­ség-hullám gyorsan terjed és ha­marosan robbanás-veszélyessé te­szi a légkört. De a békességet is tovább lehet adni: jó szóval, ked­ves mosollyal, segítőkész szeretet­tel, szenvedéseket vállaló áldozat­tal, biztató tekintettel, együttérző öleléssel, és mindezekben és mind­ezek felett azzal a vallomással, hogy mindenki békességre juthat, aki az Atya kezébe teszi le életét. Madocsai Miklós „ Továbbadni Hatan vannak ők a pilisiek. A rajzolástól az ádventi koszorú készítésig mindent Ifeladatuknak tekintenek, ami a gyermekbibliaköri munkához közvetve - közvetlenül tartozik. E lelkes munkatársi gárdával beszélget a gyülekezet másodlelkésze, Keveháziné Czégényi Klára. Milyen emlékei vannak a mai gyermekmunkásnak arról az idő­ről, amikor ő járt bibliakörre? Bori a sok színes történetre em­lékszik és arra, hogy jó volt a légkör. Néhány „aranynftondá- sa” még mindig megvan. S. Évi örömmel jött mindig, bár a tévé­műsor kísértést jelentett számá­ra. Edit a sok énekre emlékszik szivesen, amit itt hallott, amelye­ket nagymamájával otthon gyak­ran, énekelt. Éva bevallja, hogy emlékei csak a konfirmációig nyúlnak vissza, áldó igéje azóta is irányt szab életének. Ildi vi­szont már 3 évesen kezdett járni, s azt vallja, hogy lelki fejlődésé­ben a gyermekmunka döntő he­lyet kapott. Élményt adó volt számára pl. Dávid története, a 23 zsoltárt azóta is kívülről tudja. „Szüksége van a mai magyar hazának, ennek a népnek minden jóakaratú emberre, minden segítségre...” Hálaadó istentisztelet Csömörön Dr. Harmati Béla püspök és Solymár Péter lelkész Evangélikus Élet 1988. március 20. Imahét után Sopron A gyülekezet kezdettől fogva sajátosan lu­theri gyökerekből táplálkozott. Történelmi öröksége, melyet a fennmaradásért vívott harcban őrzött, mindig óvatosságra in­tették az egyházak közötti „közlekedésben” is. A teológiai fakultás egész egyházunkra ki­terjedő szolgálata, hosszú időn keresztül, meghatározta, moti­válta a gyülekezet életét is, hogy a reformációban meggyö­kerezett hitismereté meg ne la­zuljon. Mindebből világossá vált, hogy a közös imahét tar­tása nehezen indult. Nem azért, mert nem volt kapcsolat eddig a más egyházakkal. De az első lépés megtétele nemcsak azért nehéz, mert kockázattal jár, tudnunk kell, hogy milyen lé­péseket akarunk megtenni. Ezeket: Tágabb ajtónyitás. helyezik a hangsúlyt az egyhá­zukban és miben látják a közös szolgálatot. A protestáns gyü­lekezetek képviselői „igehirde­tésükben” a minden rejtett, lel­ki „sejtburjánzást” megállító evangéliumot hirdették. Közelebb kerülés a Krisztushitben. Egyre inkább kirajzolódott, hogy ami közelebb visz, nem az egység puszta óhaja, nem a szétszakadozottság „összevar- rása” közös emberi erőfeszítés­sel, de nem is az egymás nyaká­ba borulás üres „pátosza”, ha­nem az együtt és Krisztus felé haladás, közeledés más-más utakról. Áldás akkor van rajta, ha ezek sugár utak a Centrum felé! Ha ezért együtt imádko­zunk, nem marad gyümölcste- len, mert Krisztus ígéretes je­lenlétét hordozza, ahol nevé­ben együtt vannak. Tompa Mihály Úrvacsorái ének Idvességünk, váltságunk, Jézus! hozzád kiáltunk: Midőn a kegyelem asztalához lépünk, Jövel, maradj mivélünk! Nagy volt szüléink bűne, De Atyád könyörüle; És az örök halál tüzéből megváltott Engesztelő halálod. Ez a terített asztal Bűneinkben vígasztal, Hogy könyörülsz rajtunk s kegyelmed velünk lesz, Ha bízunk érdemedhez. Szent testednek jegyei Annak itt a jelei, Hogy csak az igazán megtérő találhat Idvességet tenálad. Vérednek kiömlése Bűneink eltörlése-; Emlékeztess, midőn ajkunk a bort issza: Légyen éltünk szent s tiszta! Jézus! a te véred szent! Légyen szívünk .bűntől ment; Mert örök életet veled az remélhet, Ki megveti a vétket. Szent törvényed fáklyája Világoljon pályánkra! Mert e földi úton tudjuk, el nem .nviVLio y jj.i tivvJjAcai ci/* /« •• , io'A'fní-női man ... 1 Ki; HWérir köVetiégeö: v rn?n Fogjad azért kezünket S magad vezérelj minket; Mert a te utadon Istenünkhöz vezet A hit, remény, szeretet. Ha szemeink meglátnak Jobbján te szent Atyádnak; Ott a Szentlélekkel örök egyességben Üdvözíts majd az égben! Mindig csüggesztő, ha valaki a csöngetésre csak az ablakot nyitja ki és onnan „lebeszél” hozzánk. Csak ennyire „mél­tat” minket. Vagy, ha az ajtó­ból csak a „kémlelő” üveges- kisajtót nyitja és nem tessékel beljebb lépni. így nem ismer­hetjük meg egymást. Egyházak sem. Az idei imahéten nemcsak az evangélikus és református gyülekezel gyakorolta a tágabb ajtónyitást, hanem a római ka­tolikusok is bekapcsolódtak felkérésünkre, illetve meghívá­sunkra. Biztató, hogy ez jövőre a viszonthívás alapján, ami megtörtént, áldásosán folyta­tódik. Egymás jobb megértése. Amíg valami „rejtett”, addig a találgatásnak, a hipotézisnek ködében van és ki van téve egy olyan „sejtburjánzásnak”, ami nemcsak biológiailag, de lelki­leg is ’’rákosodáshoz” vezet. Az imahét arra is jó' volt, hogy megismerhettünk valami­vel többet egymás egyházából, egymás életéből és szolgálatá­ból. A római katolikus egyhá­zak vezetői „szentbeszédjük­ben” érzékeltették, hogy mire Jobban megbecsülni saját egyházunkat, gyülekezetünket! Az ökumenikus imahétnek nem az a célja, hogy kiszakad­janak az „élő kövek” a saját gyülekezetből és épüljenek bele máshová, ahol talán keveseb­bek a terhek, hanem az, hogy a közös imádságban, igehallga­tásban, a Krisztushoz közelebb kerülésnek és az egymás jobb megértésének a tág ajtaján tér­jenek vissza a saját gyülekeze­tükbe. Nem egyszerűen azzal az emberi érzéssel „mindenhol jó, de legjobb otthon”, mégis abban a bizonyosságban, hogy a „communio sanctorum” (szentek közössége) nagy csa­ládjához tartozunk, kiknek sa­ját gyülekezetük kisebb család­jában kell megélniük hitüket és még jobban kell szeretniök sa­ját „szórványegyházuknak” szívközeli gyülekezetét. Ezért, amikor még mindig az imahétről szólunk, nem felejt­hetjük el ezt sem: minden héten égjen az imahét áldása „olim­piai lángként”, mert enélkül ki­látástalan a győzelmi koszorú elnyerése a végcélnál! Szimon János Az evangélumokat itt ismerte meg. Zsuzsi is szívesen járt az alkalmakra, karácsonyi műsoro­kat lapozgatva rá-rá bukkantam nevére. Miért látjátok fontosnak a gyermekmunkát? Bori: Tudom, hogy a gyerekek tele vannak kérdésekkel. Kell, hogy a hit kérdéseire közösen ke­ressük a feleletet. Éva: Itt sajátíthatják el a bibliai alapismereteket. Zsuzsi: Fontos, hogy már korán bekapcsoljuk őket a gyülekezet életébe. Edit: Szokják meg, hogy a vasár­naphoz az igehallgatás szervesen hozzátartozik. S. Évi:, A kereszteléskor vállalt felelősség így nem marad üres ígéret. Ti miért vállaltátok ezt a mun­kát gyülekezetünkben? Bori: Eddig csak töltekeztünk, befogadó közösség voltunk, ide­je, hogy továbbadjuk azt, amit kaptunk! S. Évi: Szinte mindegyikünk gyermekekkel foglalkozik, vagy ilyen hivatásra készül. Nekünk öröm együttlenni a kicsinyekkel. Edit: Alázatra tanítanak ben­nünket! Tudjunk velük együtt mi is gyermekké lenni, amilyennek Jézus akar látni minket. Mi jelent örömöt munkátok­ban, mire volna szükségetek, mi­lyen terveitek vannak? - kérdez­tem végül. Zsuzsi: Örülök, ha figyelnek a gyerekek, ha le tudom küzdeni zavaromat, ha sikerül egyszerűen fogalmazni. amit kaptunk” Éva: Jó, ha aktívan vesznek részt az órán, örülök kérdéseiknek. Ildi: Nagy örömünk, hogy az is­kolás korba került gyerekek he­lyett újra feltöltődött a harma­dik, az óvodás csoport. Talán ők állnak legközelebb hozzánk. Edit: Jó, hogy a munkaterv előre a kezünkben van és, hogy közösen készülünk a vasárnapi alkalmakra. Hadd folytassam én: jó, hogy Bori a rajzfelelős, aki sok ötlettel készíti az illusztrációkat, irányít­ja a kis képek készítését. Jó, hogy Éva a gitáros, Ildi harmónium- mal kíséri, tanítja az énekeket. Jó, hogy Editnek a virágokra van gondja, mindig ő készíti el az ád­venti koszorúkat is. De minden­kinek megvan a maga feladata ebben a munkaközösségben. S. Évi: Beszéljünk a tervekről is! Szeretnénk közös kiránduláso­kat, játékdélutánokat csinálni, hogy a közös élmények még szo­rosabban kössék az esetleg kü­lönböző óvodába, iskolába járó gyerekeket egymáshoz. Zsuzsi: Tervünk az is, hogy to­vább képezzük magunkat. Szük­ségünk lenne ismereteinket bővi- tő, módszertannal is foglalkozó kis kézikönyvekre. Jó lenne talál­kozni más gyülekezetek gyer­mekmunkásaival is, hogy kicse­réljük tapasztalatainkat.

Next

/
Thumbnails
Contents