Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-03-13 / 11. szám

Evangélikus Élet 1988. március 13. GYERMEKEKNEK Jn 6,1-15 A kenyércsoda Jézus tanítványai kíséretében faluróf-falura járta a vidéket. Jé­zusnak már oly nagy híre volt, hogy ahol a kis csapat megjelent, mindig sok ember gyűlt össze. Látni akarták Jézus csodáit és hallgatni tanítását. Most is sokan követték Jézust, ő felment egy hegyre és elkez­dett prédikálni az embereknek. Az emberek oly nagy érdeklődés­sel hallgatták őt, hogy még az étkezésről is megfeledkeztek. Jé­zus ekkor ezt kérdezte egyik ta­nítványától, Fülöptől: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy az embe­rek ehessenek?" Jézus azért kér­dezte ezt, hogy próbára tegye Fü- löp hitét, mert maga tudta, hogy mit fog tenni. Fülöp így válaszolt: „Kétszáz dénár árú kenyér se lenne elég ennyi embernek!” Ek­kor egy másik tanítvány, András így szólt: „Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyi embernek?” Jézus ekkor igy szólt: „Ültes­sétek le az embereket!" Nagy fű volt azon a helyen. Az emberek letelepedtek. Voltak vagy ötez­ren. Jézus ekkor vette a kenyere­ket - amiket tanítványai a kis fiú­tól hoztak oda - megáldotta azo­kat és kiosztotta az ott ülőknek. Ugyanúgy tett a halakkal is. Az emberek annyit ettek, amennyit csak kívántak. Amikor mindnyá­jan jóllaktak, Jézus így szólt tanít­ványaihoz: „Szedjétek össze a felesleges darabokat, hogy sem­mi kárba ne vesszedI" A tanítvá­nyok tizenkét kosarat töltöttek meg a megmaradt ételdarabok­kal. Amikor az emberek látták Jé­zus csodáját, ezt mondogatták egymásnak: „Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba.” A tanítványok pedig ezt gondolták magukban: Mennyi gondoskodó szeretet van a mi Urunkban! ó mindig gondoskodik azokról, akik követik őt. Selmeczi János Eldobott kenyér Szombat délelőtt van. Mun­kaszüneti nap, tehát itthon az egész család. Édesanya a la­kást takarítja. Nővérem segít neki. Mi édesapával a piacra megyünk. Elintézzük a hétvégi bevásárlást. Amint közeledünk a piachoz, éppen az iskola közelében a járda szélén eldobott kenyér­darabokat látunk. Apa felveszi azokat és a kerítés párkányára teszi. „Majd jönnek a madarak és felcsipegetik innen" - mondja. Majd így folytatja: „Mindig nagyon szomorú va­gyok, amikor eldobott kenyeret látok. Ezeket valószínű a diá­kok dobálták el tegnap dél­után. fgy szabadultak meg a megmaradt tízóraitól.” „Én nem szoktam kenyeret eldobni” - mondom én. „Ha marad valami a tízóraimból, azt inkább másnak adom, vagy hazaviszem." „Nagyon felelőt­len dolog a kenyér eldobálá­sa” - mondja apa. „A kenyeret Isten táplálásunkra adta. A gyerekek nem gondolnak er­re. Arra se, hogy mennyi éhező ember van a világon. Ezek na­gyon örülnének az eldobott ke­nyérnek.” „A felnőttek is felelőtlenek” - mondom én. „Sokszor láttam már a szemétben eldobott ke­nyereket." „Igazad van” - szól apa. „Aki nem. tanulja, meg gyermek korában megbecsülni Isten ajándékait, az felnőtt ko­rában is felelőtlen lesz. Jézus a kenyércsoda történetében arra is tanít minket, hogy becsüljük meg a maradékot és legyünk takarékosak.” Mennyi Atyám! Köszönöm gondviselő szeresteiedet. Kö­szönöm, hogy nekünk megvan a mindennapi kenyerünk és nem kell éheznünk. Add, hogy mindig megbecsüljük ajándé­kaidat és takarékosan éljünk! Közli: S. J. A VASÁRNAP IGÉJE Jn 6,48-59 AZ ÉLET KENYERE Az ember szükség esetén sok dologról le tud mondani. Valamiről azonban mégsem, ilyen a levegő, a víz (nem is olyan régóta kezdjük igazán értékelni) és a legszükségesebb táplá­lék, mondjuk így, a mindennapi kenyér - tehát, ami nélkülöz­hetetlen az ember testi létének fenntartásához. Jézus nem véletlenül nevezi magát kenyérnek: „Én vagyok az élet kenyere. A kenyér mindennapi legközönségesebb enni­valónk, táplál, erőt ad. Ahogyan régen olyan szépen mond­ták : a kenyér maga az élet. A Miatyánkban állandóan kérjük Istentől, hogy adja meg mindennap, ami életünk fenntartásá­hoz szükséges, és hálát adunk érte (ha éppen nem felejtjük el) az asztali imádságban. A hálaadásra pedig még jelenlegi kö­rülményeink között is minden okunk megvan, amikor az emberiség többsége inkább csak hirből ismeri a mindennapi kenyeret. Isten azonban a földi kenyér és a földi élet mellett sokkal többet akar az emberiségnek ajándékozni. Ezt pedig Jézus Krisztus, az élet kenyere által teszi: „Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem, amelyet oda fogok adni a világ életéért.” Nem csoda, hogy e rendldvül szokatlan kijelentés hallatára a hallgatóság ezt kérdezte: „Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül?” Fogalmuk sem lehetett róla, Jézus azonban meg­mutatta. Ahhoz, hogy az ennivaló tápláljon, el kell fogyasztani. Az étel látványával sokáig nem lehet jóllakni. Bármilyen furcsá­nak és közönségesnek tűnjön is, Jézus szavai ezt mondják. Odaadta magát a világ és az emberiség életéért, teljesen és hiánytalanul. Azt akarja„hogy teljesen és hiánytalanul az övéi legyünk, Ő pedig a mienk. Nem kívül akar maradni, hanem át akar járni, belénk akar épülni. Mindannyian vendégei lehe­tünk, amikor felkínálja önmagát, azaz bűneink bocsánatát, a szeretetre való képességet és az örök élet reménységét. Jézus azért az élet kenyere, hogy megmentsen az éhségtől, a nélküle való szenvedéstől: „Ha nem eszitek az emberfia testét és nem isszátok a vérét, nincs élet bennetek.” Ez különö­sen akkor válik érthetővé, ha az ember nehéz helyzetben van, ha nem lát kiutat a saját és mások bűnei okozta nehézségek­ből - és amikor mégis van kiút. Jézus nem akar kívül maradni, hanem át akar járni, belénk akar épülni. Olyannyira, hogy „aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké”. így már nemcsak a magunk bűnös és véges emberi életét éljük, hanem bizonyossága és öröme munkálkodik ben­nünk, hogy Ő a bűntelen és végtelen élet részeseivé akar tenni, így ajánlja fel magát az úrvacsorában. Nemcsak szavaira és földi életére emlékezünk, hanem személyes jelenléte által ka­punk bűnbocsánatot, szeretetet, új életet. Ha Jézus Krisztust elfogadtam az élet kenyerének, ez azt jelenti: engedelmeskedem neki. Örömmel, mert hiszen az élet, kenyere örök életre elég, sohasem fogy el. Mostani igénk különösen is figyelmeztet a személyes hit, a Jézussal v^ló személyes kapcsolat nékülözhetetlenségére: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem lakik, és én őbenne.” De arra is, hogy az egyes keresztyén és a keresztyén- ség Jézussal való kapcsolatából többek között ez is követke­zik: az élet kenyerének híre arra is indítson, hogy a mindenna­pi kenyeret minél kevesebben ismerjék csak hírből. - Jézus, az élet kenyere mindannyiunké, az egész emberiségé is. Szentpétery Péter IMÁDKOZZUNK Jézus, életnek kenyere, Szeretetnek mély tengere, Táplálj, üdíts vacsoráddal, Vegyem méltó háladással, Erezzem ez eledelben, Hogy kegyelmed mérhetetlen, Mennyben is majd áldva téged, Lehessek a Te vendéged! _ Ámen. Egyházművészeti ABC Szőlőtő-búzakalász: úrvacsora jelképe A „Tizenkét apostol tanítá­sa” című, a második század el­ső feléből reánk maradt keresz­tyén iratban ezt olvashatjuk az úrvacsorái imádságban: „Mint ahogyan ez a kenyér előbb szét volt hintve a dombokon és a búzaszemek összegyűjtése után eggyé vált, úgy egyesüljön a Te egyházad a föld széléről a te országodban.” Luther Márton 1519-ben írt egy tanulmányt Krisztus teste szentségéről. Ebben az írásában az Úrvacsorát a „szeretet szent­ségének” mondja. Azért válasz­totta Jézus éppen a kenyeret és a bort úrvacsorái jegyekül - ta­nít Luther-mert mind kettőnek jelképes, szimbolikus jelentése van. A kenyér sok-sok búza­szemből lesz és a szemek megör- lődvén elveszítik saját alakju­kat. Hasonlóképpen a bor is sok-sok szőlőszemből lesz és a szemek megsajtoltatván elve­szítik saját alakjukat. Luther e tanítása nyomán arra kell gondolnunk, hogy a szőlőtőke és a búzakalász az úrvacsora áldásának egy sajá­tos vonását emeli ki. Az Úrva­csora szentsége mindenek előtt Krisztussal való közösség. A szőlő és búza jelképe arra is figyelmeztet hogy az Úrvacsora közösséget formál mindazok között, akik részesülnek áldá­sában. Az embertársaink iránti szeretet forrása az Úrvacsora. Elkötelezés ez arra, hogy Krisztus nyomdokában jár­junk. Krisztusunk szeretetből magára vette testünket életün­ket. Azért, hogy mi is felvegyük az ő alakját és ezen a módon egy tésztává, egy kenyérré le­gyünk és közössé váljék minde­nünk. Az ilyen fajta szeretetnek egy forrása van: Krisztus ér­tünk hozott áldozata. Rajzun­kon a három búzakalász ke­resztet alkot. Az ókeresztyén művészetben számtalan formában találko­zunk a szőlőfürttel, szőlőtőké­vel. Egészen különös az a jele­net, amely a troyesi katedrális 17. si.-ban készült üvegabla­kán látható: Krisztus hatalmas prés alatt fekszik, vére egy ke- helybe csurog alá. SZENVEDÉS Fordulat áll be. Serény kezeid megkötve. Árván, bi(s tehetetlen nézed tetteid estét - hulltát. Ámde föleszmélsz s jobbodat ejted nálad erősebb Kéz tenyerébe csöndesen, állhatatos lélekkel. Lám egy pillanatig a tiéd lehetett a szabadság, s máris nyújtod odább: fénnyel koszorúzza meg Isten! BonhoefFer Szép emlékek Petőfi Sándor és Petőfi István pilisi kapcsolatairól PETŐFI ISTVÁN 1956-ban Gyenesdiáson egy kántori találkozón vettünk részt. Akkor már itt élt a 86 éves Sárkány Béla ny. lelkész, egykori nagynevű püspökünk Sárkány Sámuel fia. Mivel már régen foglalko­zom a Sárkány-család életrajzával, ne­hezen vártam a vele való találkozás és beszélgetés lehetőségeit. Milyen emléke­ket őriz édesapjáról? Mit tud atyja és Petőfi Sándor fiatalkori barátságáról? Különösképpen az a 3 levél érdekelt, melyet a nagy költő iskolás korában a Sárkány testvéreknek írt. Kérdéseimre nagyon kedvesen és részletesen válaszolt. Azt említette elő­ször, hogy mikor a nagy és híres költő 1847-ben Pilisen járt ezekkel a szavak­kal lépett be hajlékukba: „Van köze­pette cukor.” és ezután nagy nevetés közben könnyezve ölelték meg egy­mást. Ez a mondat a három Petőfi-levél egyikében is szerepel. A jókedvre derítő mondat története? Tudjuk, hogy tanul­mányaik során nem csak tanuló-, de lakótársak is voltak. Egy napon a házi­asszony finom tésztával várta az éhes legénykéket. Otthoni szokás szerint a tésztafélét sok cukorral ették. Ez alka­lommal sem a tányéron sem a tésztán nem vélték fölfedezni e fontos kelléket. Csak szembeszéddel tárgyalták meg e szomorú tényt. A háziasszony éles sze­me azonban észrevette ezt a kis jelzést és pironkodva szólt oda: „Van köze­pette cukor, csak jól keverjék össze a fiatal urak!” Ez a ritkán hallott jelző olyan vi­dámságra hangolta a két fiút, hogy nem bírván türtőztetni magukat, nagy nevetésbe törtek ki... Ezután már sohasem hiányzott egy­mást üdvözlő szavaik és mondataik kö­zül ez a furcsa mondat. Mindezek ismeretében még jobban nekifogtam korabeli újságok és köny­vek tanulmányozásának. Szerettem volna még többet tudni erről a nagy barátságról. Vájjon fennállot-e ez a ba­rátság későbbi életükben? Igazolha­tóan, igen! Az első Petőfi-levél 1836. január 23- án íródott és az idősebb Sárkány fiú­nak: Jánosnak szólt. Ebben a levélben örömének ad kife­jezést, hogy János testvérének: Sámu­elnek írt levelében 0 róla is megemlé­kezik. A további sorokban aztékén, hogy minél előbb írjon neki. ígéri: „majd meg fogom fizetni...” ír még tanáraikról, tanulótársaikról és ismét kéri Jánost, hogy jó sokat írjon. Alá­írás: hív barátod Petrovics Sándor. Ennek a levélnek külső oldalán egy rajz is van, mely lovashuszárt ábrázol. Nyilván az ő keze munkája. A második levelet pontosan egy év­vel később: 1837. január 23-án írja. Ebben szemrehányást tesz Jánosnak, mivel előbbeni levelére nem adott vá­laszt. Részlet a levélből: „...szeretném, ha már valahára láthatnálak, talán meg sem esmérnélek, mert régóta eltá­voztam tőled...” Érdekes,, korabeli tudósítást is közöl ez a levél. írja, hogy Sobri Jóska feltű­nése rettegésben tartja Aszódot és kör­nyékét. Ott az a hír járta, hogy a bárók­hoz jött. A Podmaniczky bárókhoz! Ez a két levél az idősebbik Sárkány-fiú: János iránti, fiatalkori barátságnak igaz emléke. Később hogyan alakult ez a barátság? Sárkány János, mint,kiskőrösi lel­kész így írt a Vasárnapi Újság 1879. évi 1. számába: „...ismertem, mint kato­nát, mint obsitost, mint pesti statistát, mint kezdő költőt s mint elismert je­lest...” íme az írásos bizonyíték, hogy barát­ságuk nem az iskolai tanulmányok vé­géig tartott. Barátok maradtak egész életükben... Még érdekesebb az a kapcsolat és barátság, mely a másik Sárkány fiú: Sámuel és Petőfi között szövődött. Több éven keresztül egy osztályba jártak és együtt is laktak. A harmadik levél neki íródott.- Megszólítása: Bará­tom Szarni! Ez nyilván a Samu név becézése: Samu-Sami-Szami. Ezt a levelet teljes szövegével köz­löm. „Barátom Szarni! Ámbár az időm nem igen engedi, hogy még több levelet írjak (ez mar a harmadik ma estve s még kettőt meg kell írnom. Ha az időm engedi hármat) ámbár sokat veszeked­tünk s haragudtunk még sem mulaszt­hatom el, hogy neked ne írjak. - Van közepette cukor! Bár még ebben az esztendőben együtt járhatnánk, vígabb volnék. Zab- ko szegényke kínlódott vérhasban s e miatt egy hónappal később jött Aszód­ra. Három újonc vagyon velem t.i. kis Sárkány, Baross minimus és kis Petro- vits. Barátom el ne felejts bátyáddal írni, de vers is legyen benne. Vagyok hív barátod Petrovits Sán­dor. írtam jan. 13. 1837.” A levél külső oldalán egy négysoros vers található. Ha Petőfi írta volna ezt a verset, úgy ez volna első szárnypró­bálgatása. Szakértő kritikusok vélemé­nye szerint a vers az egyik Sárkány fiú alkotása lehetett. Ez a nagy barátság csak fokozódott a későbbiek folyamán. Ezt is igazolhat­ja egy újság cikke. A Hon c. lap 1879. febr. 8-i számában - többek között - igy ír: „...ha megszólalna ajtómon kí­vül, most is rögtön felismerném hang­járól... Selmecen, Pozsonyban még többször találkoztam vele, majd mint hazatérő bakával, majd mint vándor- színésszel. 1847 évben Pesten többnyire az esteli órákban a Komlókertben jöt­tem össze vele, hol ő a tizek társasagá­ban vacsoráit...” Azt, hogy járt Pilisen is a költő - igazolja Kerényi Frigyeshez írt levele. 1847. június 7-én ezt írja költőtársá­nak: „... Szolnokon cseresznyét vet­tem, Abonyban háltam, Pilisen (hol gróf Beleznay a közkatonájával regge­lizett) ebédeltem, Üllőn vacsoráz­tam...” Pilisre érve az első ház, mely szemébe tűnhetett a főút melletti papiak lehe­tett. Előtte néhány száz méterrel a Be­leznay kastélyban és az előtte elterülő csodálatos parkban gyönyörködhetett. Az út melyen közeledett Pilishez, hajdan nem olyan volt mint ma, mikor gépkocsik ezrei száguldoznak rajta éjjel és nappal. Az akkori állapotokat és körülmé­nyeket a költő leveléből idézzük: ”.. .tíz napi esőzés előzte meg utamat s még ezen felül az útban is vert az eső két napig. Most már csak képzelheted, de hogy ha megszakadsz sem képzeled mi; lyen mulatságom volt. Sátor volt ugyan a szekeremen, hanem azért annyi sár ragadt a kerekekre, hogy a szó legszen­tebb értelmében minden száz lépésen meg kellett állnunk s levasvillázni a küllőkről a gáncsoskodó fekete irósva- jat...” A Sárkány család nagy tisztelettel és szeretettel fogadta az akkor már híres költőt. A lelkészlakás udvaráról gyö­nyörködhettek az akkor még szép Be­leznay kastélyban és a parkban. Itt hallhatta a „híres reggeli” történetét is, melyet levelében említ. A lánglelkű költő és a csodálatos szavú prédikátor (később püspök) ba­rátsága sírig tartó volt... Sárkány Sámuel a varázslatos szavú prédikátor Pozsonyban és Jénában vé­gezte a tanulmányait. Utána egy fél­éves nyugat európai tanulmány, úton vett részt, mint egy gazdag temesvári ifjú kísérője. Bejárta Anglia, Francia- ország és Németország sok nevezetes városát. Közben megtanul franciául. Különben is hat nyelven beszélt. A szabadság eszméi és gondolatai őt sem hagyták érintetlenül. E nemes esz­méktől átitatott beszédei hatására Pi­lisről 207-en jelentkeztek Kossuth zász­laja alá! A legfiatalabb pilisi nemzetőr: Klein János csizmadia legény volt! 17 éves. Még egy érdekes bejegyzést találha­tunk a pilisi Anyakönyvekben. Ezek szerint nálunk esküdött örök hűséget egymásnak Pétőfi István és Gaylhoffer Antónia. A nagy költő öccse, akit „Ist­ván öcsém”-kent ismerünk Pilisen ál- datta meg házasságát és a pilisi temp­lomban Sárkány Sámuel végezte a szer­tartást. Az esküvőn díszes vendégsereg­ben ott volt Szendrey-Júlia is, a költő felesége. Petőfi Istvánról sokat tudnék írni. Röviden annyit, hogy maga is sok ver­set írt és ezek a korabeli lapokban meg is jelentek. A szabadságharcban is vité­zül harcolt és kapitányi rangot ért el. A dicső harcok végeztével három évig Therezianstadtban raboskodott. Kisza­badulván, mint gazdatiszt munkálko­dott különböző helyeken. így került ismeretségbe Gaylhoffer János Dán- szentmiklósi földbirtokossal és Antónia nevű leányával. Nem sokáig éltek há­zasságban. Rövidesen elváltak útjaik, bár sohasem vájtak el törvényesen. Megilletődve tartom kezemben gyászjelentését. Ebből kitűnik, hogy te­metése 1880. május 2.-án volt-Csákó­pusztán. 54 éves korában szólította el a halan­dók Üra... Felesége az abonyi temető­ben nyugszik. A Petőfi-család tagjainak síremléke és poraik a Kerepesi-úti temetőben vannak. Végül, mint érdekességet kell meg­említenem, hogy a Sárkány család Kis­kőrösről került Dunaegyházára és on­nan Pilisre. Továbbá az egyik ,jó ba­rát” - Sárkány János későbbi kiskőrösi lelkész volt. A pilisi evangélikusoknak ezek a szép emlékeik a halhatatlan költővel kapcsolatban. Kár, hogy erről még nem tudósít emléktábla Pilisen! Csilló Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents