Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-03-13 / 11. szám

Böjt negyedik vasárnapja Evangélikus Élet 1988. március 13. A közösség titka Mária áll a kereszt alatt. Anya a fia kivégzésén. Ezért kellett fel­jönnie az ünnepre Názáretből Je­ruzsálembe? Ott volt-e vajon a vi­rágvasárnapi bevonulás diadalme­netében? Énekelte-e ő is a „ho­zsannát”? Ahogyan azt magyarra fordíthatjuk: ”0, Uram, segits most” a Dávid fiának, áldott aki az ÚR nevében jön, „ó, Uram, segíts most a magasságban”! Máriában is a reménység széttört cserépda­rabjai sírhattak, mint a tanítvá­nyokban: pedig mi abban remény­kedtünk, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Most beteljesedett rajta Si­meon egykori jövendölése: a te lel­kedet is éles kard járja majd át, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata. Az ünnepre feljönnie sem lehe­tett könnyű. A család - többi gyer­meke - helytelenítését is el kellett hordoznia? Övéi ritkán jelentek meg a Jézus nyilvános tevékenysé­gét leíró evangéliumi történetben. Azt mégis feljegyezték, hogy egy­szer Mária sem maradt ki abból a kísérletből, amellyel Jézust a test­vérei haza akarták „toloncolni” a vele szemben támadt hivatalos rosszallás miatt (Mk 3,21—22.31— 35). Jézus szava most arra utal, hogy Máriának otthonra van szüksége. János így érthette, mert az evangélium szerint „attól az órától” magához fogadta őt. Azért volt-e erre szükség, mert Názáret­ből a család ellenére jött el Mária és átkot mondva bocsátották el azok, akik nem akartak közössé­get vállalni a számukra kellemet­lenné vált, rájuk szégyent hozó Jé­zussal? Valami kapcsolata volt már Máriának a tanítványokkal. Já­nossal együtt áll a kereszt alatt. Ezt a kapcsolatot most megerősí­tette Jézus. Vér szerinti hozzátar­tozóját összekapcsolja azzal, aki Lélek szerint tartozik hozzá. Azt mondja anyjának: menj az ő házá­ba, nála keress oltalmat. Tanítvá­nyaim között van a helyed. Azt mondja a tanítványnak: fogadd be, engem fogadsz be rajta keresz­tül. Helyettest állít, maga helyett új fiút ad az anyának. Ez az embe­reket egymáshoz vezető Jézus. Ez az emberi kapcsolatokat létrehozó Jézus. Jézus szavának fénysugara vé­gigpásztázza a bibliai történetet. A Kain-Ábel történet egész embe­riségünk számára aktuális kérdé­se: Hol van a te testvéred? A kel­letlenül hangzó „nem vagyok őri- zője” mennyire a szívünkből jön ma is. - Azon a napon, amelyen a felkérést kaptam e sorok megírásá­ra, az Útmutató egyik igéje Sala­mon imádságára Isten válaszát is megmutatta: „nem magadnak kér­tél” - és méltatta, hogy nem önma­gára gondolt, saját pályafutására. A szenvedés gyötrelme még inkább jogot adhatna arra, hogy Jézust saját kínjai foglalják el, és környe­zetétől is ezt igényelje. Ő pedig fel­veszi annak a gondját, aki tehetet­lenül sír a kereszt alatt. Jézus Szavának fénysugara ve­tődik a többször elhangzó apostoli felhívásra: „fogadjátok be egy­mást”. Másképpen: fogadjátok el egymást testvérnek, útitársnak, akik összetartoztok, mert külön- külön utakon eljutottatok hozzám az enyéim vagytok, és nem taszít­hatjátok el egymást. Ördögi pör­gettyű taszít minket egymástól nap mint nap messzebbre, ha nem hall­juk meg Jézus szavát: „... íme a te fiad - íme a te anyád...” Ez az egymásra bízás egészen konkrét feladatokat jelent. Házá­ba fogadta Máriát -, így szól az evangélista. A tanítványok, az egy­ház története azóta ezeknek a konkrét feladatoknak teljesítését és elmulasztását egyaránt felje­gyezte. Kik azok, vagy ki az, akit Jézus rád bízott? Lehet, hogy ép­pen nem prédikálnod kell neki és nem megtérésre kell feszólítanod őt, miután hitét kevésnek találtad, hanem „befogadni”. A hitetlenség egyik legerősebb támasza az em- berkben az, hogy nem kapták meg a segítséget, amikor arra szüksé­gük volt. Emberi segítséget nem kapnak, és mégis Istenben kezde­nek el kételkedni. Ezért lásd meg magad körül azt, akinek rád van szüksége. Azt kérdezed, hogy Jé­zus rád bízta-e őt? Olvasd el az irgalmas samaritánus példázatát. Ki volt annak a szerencsétlennek a felebarátja? Akinek az útja arra vezetett és nem kérdezte, hogy mi az Isten akarata, hanem könyö­rült. „Eredj el és te is így csele­kedj!” Tekus Ottó MÁRCIUSI KRÓNIKA 375 éve 1613. március 27-én hunyt el Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem. 1572-ben született. Szülei Báthori Kristóf és Bocskai Erzésbet voltak. Édesapja ha­lála után 1581-ben került a trónra Er­délyben, de az önálló kormányzásra csak 1588-ban kapott lehetőséget. Nagybátyja volt Bocskai István. Az ő tanácsára szakított a Portával 1594- ben és az ellenálló főurakat is kivégez­tette. Szövetségre lépett a török elleni harcra Rudolf császárral 1695-ben. Még ez év augusztusában feleségül vet­te Mária Krisztierna Habsburg főher­cegnőt. Sikeres ütközetekben vissza­vette 3 töröktől Lippát és Jenőt, majd Mihály havasalföldi vajdával együtt­működve Gyurgyevónál megverte a nagyvezér seregeit (okt. 28.). Egy esz­tendő múlva, 1596. október 26-án az egyesült erdélyi és magyarországi ha­dak vereséget szenvedtek Mezőkeresz­tesnél. Ekkor úgy látta a fejedelem, hogy országát csak abban az esetben tudja megóvni a Porta haragjától, ha átadja Erdélyt a császárnak. Ezt meg is tette 1597-ben. Ekkor elhagyta a feje­delemség területét és a viszonzásul ka­pott Oppeln-Ratibor hercegségbe köl­tözött. Hamar megbánta a -cserét és 1598. augusztus 20-án katonai puccsal visszafoglalta a trónt Erdélyben. De hamarosan, 1599-ben lemondott trón­járól Báthori András bíboros javára, aki azonban 1601-ben meghalt. Helyé­re újra fejedelemmé választatta magát. Igen viharos élete újabb vereséget ho­zott számára és' 1602-ben ismét lemon­dott a trónról. Ekkor végleg eltávozott Erdélyből. Egy teljesen tönkretett feje­delemséget hagyott maga után, melyet kapkodó politikájával rontott így el. Csehországban éjt kegyelemkenyéren. 1605-ben még fel akarták léptetni Bocskaival szemben, de nem vállalta ezt a szerepet. 1611-ben összeesküvés vádjával a Hradzsinban őrizték 14 hó­napon át. Élete kapkodó politikájának tükörképe volt. 50 éve 1938. március 13-án vonultak be a né­met csapatok és foglalták el Ausztriát. Az „Anschluss” vérontás nélkül tör­tént. Előzménye ennek az eseménynek még február 12-re nyúlik vissza. Hitler meghívására Ausztria kancellárja Berchtesgadenbe utazott. Ezen a talál­kozón a német-osztrák viszonyról folytattak tárgyalást. Itt vette kezébe Schuschnigg kancellár azt az ultimátu­mot, amelyet a március 13-án megtar­tandó népszavazásnak kellett volna el­fogadnia. Március 9-én még a kancel­lár meghirdette a népszavazást, de a március 11-én kelt német ultimátum lemondásra kényszeritette az osztrák kormányt. Ezzel egyidőben német csa­patok lépték át Ausztria határát. Már­cius 13-án pedig, a meghirdetett pép- szavazás időpontjában hirdette ki Hit­ler az „Anschluss”-t. Ettől kezdődően Ausztriát a Német Birodalom részének nyilvánította. Detre János Fejes Ádám Kereszt Hallgattam absztrakt verseket, láttam Picasso vonalait s alázatosan így dadogtam: mindez ma m'ég magas nekem. S én titkaidról szólok egyre, úgy állok társaim elé, Uram (s tudod, ma is remegve,) mint aki látott s értett hol káprázik az értelem... Mentő szerelmed tiszta titka bennem megértést úgy terem, hogy ötvöződik itt belül csudás tudás meg sejtelem... Kereszt a titkod. Két vonalka. Az egyik fel és le mutat: Tőled felénk - tőlünk Feléd. A másik: tárt karként ölel minket s talán világokat. Gyermekes, elvont fajz csupán s véres megváltás jele is, ■ önátadás, szolgálat képe, hitben elvállalt szenvedés, mankóm meg sátram nekem is. Homokba karcolt kusza kép, egymásra vert két fadarab, milyén beszédes, értem is - a titka mégis megmarad! S én ezt a titkot hirdetem porig hajolva - győztesen Az Evangélikus Gimnázium Bizottság ülése Nagy érdeklődéssel várt ta­nácskozásra ült össze február 23- án az Evangélikus Gimnázium Bizottság dr. Fekete Zoltán or­szágos egyházi felügyelő elnökle­tével. Jelen voltak az ülésen az Országos Egyházi Elnökség tag­jai is, közöttük dr. Harmati Béla püspök, Farkasházi Ferenc és dr. Frenkl Róbert egyházkerületi fe­lügyelők. Dr. Nagy Gyula püspök-elnök igeolvasása és imádsága után az országos felügyelő nyitotta meg a Bizottság ülését. Ennek első ré­szében - a múlt évi ülés megbízá­sa alapján - szakértői jelentések hangzottak el mai egyházi gim­náziumok szervezeti és anyagi kérdéseiről. Dr. Gyapay Gábor, volt fasori gimnáziumi tanár, bi­zottsági tag, részletesen ismertet­te a budapesti Piarista Gimnázi­um és az Izraelita Gimnázium mai működését és költségvetését, valamint a debreceni Református Gimnázium megfelelő adatait, kifejezve köszönetét e gimnáziu­mok készséges segítségéért. Ez­után egy újra induló, tizenkét (négyszer három) osztállyal mű­ködő, tervezett evangélikus gim­názium szervezési és fenntartási költségeiről szólt. A fasori épület gimnáziumi célokra való átalakí­tása és a tantermek, modem szer­tárak, könyvtár és más helyisé­gek felszerelése együttesen 14-15 millió forintra becsülhető (a ké­sőbb felállítandó kollégium nél­kül). Az evangélikus gimnázium fenntartási költségeit - a szemé­lyi és dologi kiadásokat - teljes osztálylétszám esetében évenként jelenleg mintegy 9-10 millió fo­rintra becsüli. Szemerei Zoltán, egyházunk pénzügyi osztályveze­tője, betegsége miatt csak írásban terjesztett elő rövid jelentést, és ennél nagyobb költségekkel szá­mol. Farkasházi Ferenc egyház- kerületi felügyelő, volt pénzügy­minisztériumi főosztályvezető, összehasonlításul egy hasonló nagyságú vidéki gimnázium mai költségvetési adatait ismertette. A jelentéseket követően dr. Nagy Gyula püspök számolt be részletesen a Művelődési Minisz­tériummal folytatott, nagyjelen­tőségű tárgyalások eredményei­ről. Szólt az újra felállítandó Evangélikus Gimnázium mai fel­adatairól, és ismertette azt a fel­hívást, amelyet egyházunk püs­pökei intéztek legutóbbi körleve­lükben minden lekészünkhöz és gyülekezeteinkhez a Fasori Evangélikus Gimnázium újrain­dítása érdekében. A beszámolókat élénk vita kö­vette. A felszólalók kifejezték örömüket egyházi középiskolánk újraszervezésének nagy lehetősé­ge fölött. A hit bátorságára és felelősségére, egész egyházunk összefogására és áldozatvállalá­sára hívták fel gyülekezeteinket, egyházunk minden tagját. Egy­házi gimnáziumunk megvalósu­lása most már csak a mi hitün­kön és felelősségünkön, áldozat­hozatalunkon múlik! A bizottság végül javaslatokat fogadott el dr. Harmati Béla püs­pök, Farkasházi Ferenc és dr. Frenkl Róbert kerületi felügye­lők megválasztására az Evangéli­kus Gimnázium Bizottság tagjai közé, valamint az országos gyűj­tés megszervezésére új egyházi gimnáziumunk felállítása érdeké­ben. Korén Emil jeruzsálemi kitüntetése „... Örök nevet adok nekik, mely soha el nem vész.” (Ézs 56,6) Bensőséges ünnepségre került sor február végén a budavári gyü­lekezet kápolnájában, ahol is Raj Tamás rabbi adta át Koren Emil ny. esperesnek és feleségének a je­ruzsálemi Jad Vasem Intézet kitün­tetését és a vele járó díszoklevelet, mely feljogosítja a kitüntetettet, hogy emlékfát ültessen az Igazak Ligetébe!». A Jad Vadem vezetői köszönetüket fejezték ki a Koren házaspár áldozatos munkájáért, amellyel 1944-45 telén Sztehlo Gá­bor gyermekmentő akcióját segí­tették, és vele együtt vettek részt a szervezésben, az éjt nappallá tevő fáradozásban, a mindezzel járó ve­szély és nélkülözés vállalásában. Miután Sztehlo Gábor nevét az azóta két kiadásban is megjelent emlékirata (Isten kezében, 1984, 1986.), valamint a megmentettjei- nek múltba tekintő vallomásaiból készült dokumentumfilm világ­szerte ismertté tette, ráterelődött a figyelem a,sírig hű barátra, Koren Emilre is. így történt, hogy a turis­tautak szervezése érdekében Izra­elben járt IBUSZ vezetőket oda- kinn megkérték: hozzák el a Jad Vasem ajándékát, gondoskodja­nak ünnepélyes átadásáról és köz­vetítsék meghívását a faültetés tel­jesítése érdekében. Az IBUSZ vezetői készségesen vállalták a közvetítést - amúgy is évek óta hálásak Koren Emil ön­zetlen segítségéért a finn turisták ügyeiben - és megtoldották a fel­ajánlással: bármelyik társasútju- kon ingyenes részvételt biztosíta­nak a Koren házaspárnak. A bu­davári ünnepélyre Szűr Sándor ve­zérigazgató-helyettes hozta el a ki­tüntetést, köszöntő szavaiban hangsúlyozva: ha a történelmi helyzet úgy hozza, hogy valahol válságba kerülnek az emberi érté­kek, akkor a mellettük kiálló keve­sek lesznek az erkölcs tartóoszlo­pai, akik megmentik a humánum­ba vetett hitet. Ezután Raj Tamás rabbi adta át, prófétai igét hirdető (Ézs 56,6) sza­vakkal az érmet: „adok nekik há­zamban és falamon belül helyet és oly nevet, amely jobb, mint a fiák­ban és leányokban élő név.” — ”Jad Vasem” annyit jelent, mint „kéz és név”, utal arra, hogy a kéz emléket állít a névnek, a mártírok nevének, hogy ne csak sokaságban gondol­kodjunk, hanem érezzük: a hat millió áldozat egyéni, megismétel­hetetlen, saját arccal tekint felénk; és az igazak nevének, akik a törté­nelem legnagyobb méretű üldözése során mentették, akit tudtak. A je­ruzsálemi Herzl hegyen, az emlék­parkban ott a felirat: „aki egyetlen emberi életet megment, a teljes vi­lágot menti meg.” Ugyanott nem­rég megnyitották a gyermekek em­lékhelyet, sötét szobát sok-sok ap­ró gyertyával, másfél millió életre utaló parányi fényekkel. Magam is gyermek voltam akkor, és most a megmaradott kevesek nevében kö­szönettel és mély, alázatos tisztelet­tel adom át a plakettet és a diplo­mát” - fejezte be köszöntő szavait Raj Tamás. Megrendültén köszönte meg Koren Énül a kitüntetést, a kö­szöntést, az ünnepi alkalmon meg­nyilvánuló őszinte szeretetet, hi­szen az asztalt elborította a sok virág, s a terem megtelt résztve­vőkkel: a Budapesten élő egykori megmentettekkel, a budavári gyü­lekezet sok hívével; megjelent az ünnepi alkalmon egyházunk mind­két püspöke, dr. Nagy Gyula és dr. Harmaü Béla; rajtuk kívül dr. Karner Ágoston országos főtit­kár, dr. Cserháti Sándor, a Teoló­giai Akadémia dékánja, dr. Schweitzer József főrabbi, a rabbiképző igazgatója, Bay Lász­ló, az AEH főosztályvezetője és dr. Losonczi András a MIOK elnö­ke. „Többen megkérdezték tőlünk azóta - mondotta Koren Emil - hogy nem féltünk-e? Féltünk. Nem voltunk mi hősök. De sod­rásban éltünk. Tettük, amit kell. És magával ragadott Sztehlo Gá­bor mérhetetlen emberszereteté- nek, legyőzhetetlen szándékának a lendülete. Mellette, vele a lehetet­len is lebírhatónak látszott. Ami­kor a budai harcok után össze­gyűjtöttük a szerteszét lévő ottho­nokból a Pasarétre a gyerekeket,, hullahegyeken kellett átmásznunk velük. Mi lesz ezekből, jaj mi lesz e borzalmas élmények után? De Sztehlo Gábor úgy tudott nevelni, hogy visszanyerték lelki egyensú­lyukat, és ember lett valamennyi­ből. Büszkék vagyunk rájuk, és há­lával köszönjük meg Istennek, hogy akiket ránk bízott, azokat az ő kegyelméből megóvhattuk. Nemcsak az életüket, egészségüket - felejthetétlen a sok mosdatás, tet- vezés - de a lelkűket, szellemüket is. Az ostrom utáni fővárosban a feleségem nyitotta meg az első, is­kolát, ö már 1945 februárjában „osztatlan” iskolában tanított a pasaréti otthonban, tanszer nélkül, ceruzavégek és papírdarabkák fel- használásával. Sajnos orvosaim nem engedik, hogy külföldi útra induljak, három infarktus után nem mozdulhatok el az ismerős intenzív osztály közeléből. De há­lásan köszönöm a Jad Vasem és az IBUSZ meghívását, fiaim élnek majd vele, és ők ültetik el azt a fát, mely emlékemet őrzi.” Pár nappal később az Állami Egyházügyi Hivatal nevében Sar­kaik Nagy Barna fejezte ki levelé­ben jókívánságait a Koren házas­párnak, e levél néhány sorával zár­juk beszámolónkat: „Önök a leg­nehezebb időben mutatták meg, hogy milyen hatalmas erő a szere­tet, a szolidaritás örök emberi esz­méje, milyen nemes, olykor önfel­áldozó tettekre teszi képessé az igaz embereket. A méltán kiérde­melt magas elismerés átvétele al­kalmából az Állami Egyházügyi Hivatal munkatársai és a magam nevében tisztelettel köszöntőm Es­peres Urat és kedves Feleségét.” A keresztyén diákkonferenciá­ról hazatérve a régi világ fogadott. A turkui Márton templom izzó le­vegője lehűlt Helsinkiben. Köny- nyedén távolodni kezdtem a lelki ébredéstől, Uram, Te nagyon so­kat adtál nekem Turkuban, de itthon kezdtem úgy érezni, hogy én meg túl sokat ígértem. Meggondo­latlan voltam. Különben is az egész út tévedésen alapult, mivel én nem tudtam az YKY jelentését (Egyetemi hallgatók Keresztyén Égyesülete). Az egyetemen kémiát kezdtem hallgatni. Próbáltam felejteni, de azt is át­éltem, milyen nehéz. A régi, édes életet nem akartam elveszíteni, de ebben az újban is annyi jó és csábí­tó volt. Te örömöt, békét, bizton­ságot adtál. Máshonnan csak bort, szórakozást és vigalmakat kaphat­tam. Én mindent akartam. Táncol­tam kereszttel a gomblyukamban, amit Turkuban vettem elég olcsón. De Te ott a keresztet a szívembe vésted, és én megéreztem, hogy ez az ősi jelkép milyen végtelenül drá­ga. „Aki vagy, légy egészen, ne csak részben vagy félig!” - áradt Turku levegőjében. Helsinkiben kezdtem ÉLŐ VÍZ Zsoltár­mozaikok elhalványítani igéd fényjeleit a szí­vemben. Ki akartam gyógyulni sokkhatásod alól, eltáncolni köze­ledből, az egyetemista mulatságo­kon. Valójában nem akartam egé­szen elszakadni tőled. Csak bizo­nyos távolságra vágytam, hogy mindent nyugodtan végig gondol­hassak, mit is jelentettél nekem. Távolodásom először titkolt volt, később nyílt és leplezetlen. A ke­reszt útban volt a gomblyukból a papírkosárba. Oda is került volna, ha csak em­berekkel álltam volna szemben. De Te, mindenek között Leghatalma­sabb túlerős voltál velem szemben. Vergődtem, mint a hálóba került hal. Szakadást, lyukat kerestem, de hiába. Ha csak Relkkuról, Mangsról, vagy diáktársakról lett „Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.” volna szó, akkor elmenekültem volna. De minden szál oda vezetett a te kezedbe. Én egyedül hozzád tértem, mivel senki nem térített. A turkui gyűlés számomra teljes sokk volt. Otthon jöttem rá, hogy sakk-matt is. Nem lehetett tovább folytatni a játékot veled. A régi király meghalt, és én kimondtam: Éljen a Királyok Királya. Egészen a tied vagyok. Bárhova viszel, nem ellenkezem többé. Apám vadásztiszt-társa, keresz­telő és konfirmáló papom Hannes Attila népfőiskolái igazgató volt, tőle tudakoltam, hogyan lehet a teológiai karra átmenni. Azt felel­te: „Verd ki a fejedből ezt a gondo­latot, tebelőled sohasem lesz pap!” Akkor én így válaszoltam neki: „Bár Te nagyon tisztelt bátyám, keresztelőpapom, gyóntatóatyám, és esperes vagy, én ebben nem hall­gatok rád. Tudom, hogy a te szád­ból most a sátán szól. Nem kérdez­tem tőled, menjek-e teológiára vagy ne menjek, hanem csak azt, hogyan lehet odamenni. Én már döntöttem.” Senki nem küldött, tanácsolt engem a lelkészi pályára, egyedül Te, Leghatalmasabb. „Mi­lyen félelmetesek a te tetteid! A te nagy erőd miatt ellenségeid is lá­baid előtt hevernek. Az egész föld hódoljon Neked, és énekelje a te dicséretedet!” 1 . Anyai nagyanyám, Amanda Talvitie jövendölése és reménysége kezdett valóra válni. Még kis fiú­ként Lapuábaú egy nyáron ölébe hajtottam fejemet. Ő öreg, reszke­tős kezével hajamba túrt, és szinte áldólag mondta: „Ebből a fiúból még pap lesz, hiszen a haja is olyan dús, mint az esperesünké.” Akko­riban^ fiúk fejét nyáron kopaszra nyírek, de én valahogy akkor megmenekültem ettől. Ezért kap­hattam Talvitie nagymama kezé­ből a te áldásodat, Uram, és hall­hattam akkor különös, de most megvilágosodó végzésedet az ő aj­káról. Simo János Talvitie Zsolt 139,5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents