Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-12-18 / 51. szám

Evangélikus Élet 1988. december is. GYERMEKEKNEK AJÁNDÉKOT KÉSZÍTÜNK Kedves Gyerekek! December közepén már biz­tosan az ajándék-készítés lázá­ban égtek. Néhány ötlettel sze­retnénk segíteni. A terített ünnapi asztalt han­gulatossá teszi a karácsonyi asztali dísz, de íróasztalon, zon­gorán, ablak között is igen szép, ezért szinte bárkinek ajándé­kozhatjátok. Alapja egy kb. 30 cm hosszú, göcsörtös száraz ág, ezt díszít­jük fel gyertyával, fenyőtobo­zokkal, száraz virágokkal és ter­mésekkel. Először nézzétek meg, hogy hogyan áll szépen az ág. Vá­lasszátok ki a gyertya helyét, és oda verjetek be egy kis fejű szö­get, úgy, hogy kb. 1,5-2 centi­méterre kiálljon a fából. Hosszú gyufával forrósítsátok fel a szö­get, azután egy széles alapú gyertyát 2-3 milliméternyire las­san szúrjatok rá. Majd vegyétek le a gyertyát, ismét forrósítsátok fel a szöget, és néhány millimé­terrel mélyebben tűzzétek rá a gertyát. így, sok türelemmel, fo­kozatosan szúrjátok a gyertyát a helyére, különben elreped. Fi­gyűjthettek. Színes, száraz csokrot vásárolni is lehet, de ak­kor lesz szép a dísz, ha főként saját gyűjtésű, elszáradt füve­ket, terméseket használtok fel, a színes, festett virágból 4-5 szál elég. A tobozok és virágok el­rendezését ízlésetekre bízzuk. Egy ötletet láthattok a rajzon. . Biztosan sokan kaptatok ajándékba textilre író filctollat, de nem mindenki tudja, hogy ezt mire lehet használni. (APISZ- ban árusítják, több színben. Egy, vagy két különböző színű toll elég. A sárgát nem ajánljuk, mert nagyon halvány.) Fehér vászon kéztörlőt díszít­hettek például vele. Ráírhatjá­tok annak a nevét, akit meg­ajándékoztok, vagy körülrajzol­hatjátok saját kezeiteket. De aki ügyes, sokféle mintát, rajzot ki­találhat, megpróbálhat. Túl ap­ró betűket, sűrű mintát ne ter­vezzetek, mert a vastag filccel nem fog sikerülni. Ha fehér zsebkendőre szem­üveget rajzoltok, máris szem­üvegtörlőt varázsoltatok belőle. Fehér konyharuhára teáskan­nát vagy kávéscsészét rajzolhat­gyelem IA dísznek minden alap­anyaga, valamint a szoba bú­torzata is igen gyúlékony. Ezért ezt a műveletet nagyon óvato­san, legalább egy kancsó víz, de még inkább felnőtt jelenlété­ben végezzétek. Ha a gyertya már elég mélyen „ül" a szegen, alját kevés gyurmával tapasz­szátok a fához. A tobozokat és virágokat sö­tét színű cérnával erősítsétek fel. Egy díszre 2-3 toboz elég. Száraz füveket, terméseket ker­tetekben vagy kiránduláson tok. így nemcsak törlőruhának, de délutáni kávéhoz, teához kis térítőnek is használható. . Festés előtt a textíliát ki kell mosni és vasalni. A mintát elő­ször grafitceruzával rajzoljátok meg halványan a kendő színén, azután húzzátok ki a textil-filc­cel. Végül az anyag visszáját vasaljátok kb. 5 percig, így rög­zítsétek a mintát! Sok türelmet és örömöt kívá­nunk a készülődéshez! Selmeciné Welti Dóra és Gadóné Kézdy Edit A X f VASÁRNAP IGÉJE HM Ézs 46,8-13b AZ ÚR KÖZEL Az ádventi vasárnapokon egy-egy kapu tárul fel előttünk. Ezeken keresztül Isten üdvtervébe pillanthatunk. Ma az Utol­só, a negyedik ajtó tárul fel. Ezen keresztül, már karácsony előszobájába lépünk. Az ősi zsoltárvers fejezi ki e nap jellegét: „Menjetek elé örvendezéssel”! Hiszen a mi Megváltónk, Sza- badítónk már egészen közel van. Alapigénk a hűtlen, konok szívű választott nép maradéká­nak hirdeti meg a babiloni fogságból való szabadulás közelsé­gét. Vigasztaló, örvendezésre indító igék. Az egyedül igaz Isten, akihez hasonló nincs e világon, már elkészítette tervét népe megszabadítására. Napkeletről elhívja Kore^(Cirus) ki­rályt, aki szabadon bocsátja a népet a fogságból. így lesz Isten tervének végrehajtója. Isten régi ígérete a beteljesülés közvet­len közelében van már. Számunkra, az Újszövetség gyermekei számára Isten ígére­te az ádventi Király, Jézus eljövetelében valósult meg. Az egyetlen igaz Isten minden ígérete Jézus Krisztusban öltött testet. Emberi módon közeledik felénk. Isten népe ebből tudja meg, hogy Istenünk nem szigorú, kegyetlen és bosszúálló, hanem szerető mennyei Atyánk. Igazi karácsonyi meglepe­tést, végtelen nagy ajándékot ad nekünk egyszülött Fiában. Isten szeretete általa valósul meg az emberek között. A bűnök rabjai ma is ő általa szabadulnak meg megkötözöttségeikből. A választott nép a babiloni fogságban sínylett. Mi pedig a bűn, halál és a gonosz rabságában vergődünk. Ezek a hatal­mak valóságosan meg tudnak kötözni bennünket, önzés, anyagiasság, aggodalmaskodás, közömbösség az embertárs iránt, ridegség, bezárkózottság a mai ember megkötözöttségé- nek jelei. Jézus ezekből tud megszabadítani és másokért élő emberekké formál. Sok ember számára megkötözöttséget je­lent emberi életünk múlandó volta. Hiszen bűneink miatt mindannyian „halálra ítélt” emberek vagyunk már születé­sünktől fogva. Érkező ádventi királyunk eltörli a halál félel­metes hatalmát is. Erősebb, mint a halál. Szabaditását nem úgy végzi, hogy egyes protekciósokat megkímél, vagy kiragad a halál hatalmából, hanem úgy, hogy feltámadásával megtör­te a halál hatalmát. Győzelmet vettél kezdetű énekünk sorai hűen fejezik ki ezt az igazságot: „Mért félne szívem? Él az én Uram, Békesség Királya, Benne nyugta van. Ő a diadalmam, pajzsom, életem, Szívemben már nincsen semmi félelem”. Bűnbocsánattal, feltámadással és örökélettel ajándékoz meg minket szabadító Urunk. Komolyan kell vennünk szaba­dító igéjét. Rá kell tennünk egész életünk. Akkor kimozdít megátalkodottságunkból, megrögzöttségeinkből, önmagunk­ba behúzódásunkból. Csodálatos „műtétet”, szívcserét végez el bennünk. Ezáltal minőségi változás történik az életünkben. Új, érző, másokat elhordozni tudó szívvel ajándékoz meg és alkalmassá tesz embertársaink önzetlen szolgálatára. Ádvent 4. vasárnapján bennünk is az öröm hangja csendül fel. „Menjetek elé örvendezéssel” - biztat az ősi zsoltárvers. Jézus jön! Eltörli a bűn életet megrontó hatalmát. Letörli a könnyeket, mert véget vet a halál uralmának. Leveszi vál­óinkról a súlyos terheket: hitetlenségünket, engedetlenségein­ket. Várjuk hát érkező Szabadítónkat fogékony szívvel és az énekkpltő szavával: „Kitárom előtted szívem, 0 jöjj, légy vendégem nekem.” Ámen Garami Lajos IMÁDKOZZUNK Áldott légy Urunk, hogy ismét jössz szabadasunkra. Oldozz fel bű­neinkből, önző életűnkből, halálfélelmünkből. Tégy alkalmassá minket embertársaink önzetlen szolgálatára. Ámen Olvasói levél Képek egy megbékélésért élő közösség életéből 00 Regény a világgá mentekről A nyarat nagyon sok ember között tölthettem egy kis francia faluban, Tai- zé-ben. Egy-ökumenikus szerzetesrend, a közeli faluban katolikus nővérek, s hosszabb-rövidebb ideig ott dolgozó fia­talok élnek együtt. Munkájuk nagy résié a nyáron főleg, de nem csak fiataloknak rendezett találkozók lebonyolítása. Azért, hogy annyi országból minden szempontból különböző emberek talál­kozhassanak, megismerjék egymás gon­dolatait, örömeit, kérdéseikre választ keressenek, imádkozzanak, együtt élje­nek. A hétköznapi munkákban többé- kevésbé az érkezők is részt vállalnak. Az az alkalom amelyen mindenki részt vesz; a napi három közös imádság. Ezenkívül választhatók bibliatanulmányok, cso­portos beszélgetések, személyes beszél­getések, munkák, énektanulás, csendes elmélkedés... Délután hatalmas sátrak­ban más szegényebb kontinensről jöttek beszélnek országuk helyzetéről. Meg­nyugtató ahogy Taizé-ben úgy fogadják be az embert ahogy érkezett, s azt tiszte­letben tartják. Arra törekszenek ők, hogy az érkezők számára az ott eltöltött hét mindinkább erőforrássá váljon az elkövetkezendő otthoni idő számára. Nem valami mozgalmat szeretnének ácsolni, hanem mindenkit arra bátoríta­ni, hogy lehet és érdemes a saját gyüleke­zetekben élni, akarni... Néhány már tel­jesen állandósult szókapacsolat közül az egyik pl.: „Jézus Krisztus teste az egy­ház", - igen ez az emberekből felépülő egyház. Azért ezt szavak nélkül is meg lehet érteni ott, ahol annyi és annyiféle ember békességben, valahol ugyanazért tud élni. Azt hiszem ez nem naivitás. Ügy érzem nagyon sok szimbólum van ott. Egy testvér számára, aki élete nagy részét ott tölti, ez a két szó pl.: Elő forrás (Előforrás kápolna), beszél­getéseket, átgondolt bibliai története­ket, imádságokat hordoz már magában. Péntek este a közös imádság után aki akart ottmaradt a templomban a „ke­resztkörüli hódolatra". Először azt gon­doltam, hogy ebben csak katolikusok vesznek, vehetnek részt. De valahogy aztán én is odahajtottam a fejem a ke­resztre többekkel együtt egy körben. Jó, hogy az ember testének, lelkének terheit épp ily biztonsággal teheti oda Jézusra. Csehszlovákiai fiatalok kérték néhány éve e szokás bevezetését, mely kifejezi egymás terhei iránti felelőssé­gűket is. Nyáron néhány magyar busz is érkez­hetett első alkalommal. A Téli szilveszte­ri európai találkozó Párizsban lesz. Tán gyülekezeted segítségével mint „kül­dött" elmehetnél. (Még van idő arra is, hogy a klerikális kifejezéseket megta­nuld egy idegen nyelven.) Az útiköltség 8000 Ft. Kérünk postafordultával (!) irj, ha érdeklődszKelenföldi Evangéli­kus Lelkész Hivatal „Új esztendő" Bocskai út 10. III. 4. Egy elökészülő ökumenikus imádságsorozat van pénte­kenként este Budapest egy-egy templo­mában. Amikor mint csillagokra szükség van Istenhez forduló emberekre, nem feled­hetjük, hogy a különbsböl fakadó fe­szültséget Hozzá vihetjük, s ahogy annyi más alkalommal is, a mi dolgunk béké­ben együtfélni azok között. Széchey Orsolya Balgák-e a belgák Könnyed hangú, mégis szomorú írás Fehér Klára új regénye, a Hová álljanak a belgák? Egy adomával vezeti be hiteles elbeszélését az író. Eszerint Brüsszelben fölszólítják a jelenlévőket: „Vallonok jobbra, flamandok balra”. Idegenbe sza­kadt hazánkfia téblábolva kérdi: „Hová álljanak a belgák?” Már ez a kis történetke is szomorú. Bel­gium csakugyan megosztott or­szág, a lakosság egyik része (fran­cia nyelvű) vallon, a többiek fla­mandok. Néha csak kényesen vi­gyáznak az egyensúlyra, néha föl­lángolnak a nemzetiségi ellentétek. E harapófogóban ott áll magányo­san egy belga (Belgium van, de bel­ga nép valójában nincs), aki ma­gyar. Egyike tehát az ötmilliónak, aki Magyarország határain kívül él. Az elbeszélés egy kettős látoga­tás története, és az előzmények fölelevenítése. Rokonlátogatóba utaznak magyarországról a fősze­replők olyanokhoz, akik egyet- mást velük együtt átéltek az óha­zában. Ki ezért, ki azért futott vi­lággá, kinek sikerült gyökeret eresztenie, kinek nem. (Meg kell jegyezni, hogy a regény csak a ki­vándorolt magyarokról szól, azok­ról nem - mostanában ugyan ró­luk hallani-olvasni a legtöbbet -, akik szülőföldjükön maradva vál­tak hontalanná, s azokról sem, akik szülőföldjükről Magyaror­szágra jöttek világgá.) Harminc, negyven, ötvén év, vagy még több, fél évezred vagy akár egy egész súlya nyomasztja a regény szereplőit és készteti tűnő­désre az olvasót. Talán épp ez a legdöbbenetesebb a könyvben: mennyire visszafogottan szól az író, noha megszenvedett igazsá­gokról ír. Nem ítélkezik, vagy csak az egyértelműen ítéletre valók fö­lött, s akkor is - megint ez a szó illik ide - szomorúan teszi inkább, sem szívében, sem tollán nincs he­lye bosszúnak, vagy bármi ehhez hasonlónak. Történelmi számadás ez a re­gény, kapcsolatteremtő, önvizsgá­latra késztető. Talán nem túlzás azt vélni, hogy „belgák” nemcsak a nagyvilágban vannak, szerteszé- ledt magyarok, vannak bizony „belgák” Magyarországon is. Ho­vá álljanak? S balgák-e vajon e tizenötmilliónyian, balgák, akiket ide-oda söpörnek történelmi sze­lek, orkánok, kit fölkapnak, kit leejtenek? ítéljen az olvasó, gon­dolom, s legföljebb azt is hozzáte­szem, némán: meg kell olykor kér­dezni, ugyan maga a történelem nem balga-e? Zay László „írok nekteks ifjak...” GAZDAG VOLTAM MEXIKÓBAN A minnesotai tél tavaly korán megéreztette velünk szorításának erejét. December 2-án sűrű hó­esésben indultunk három teológus barátommal a minneapolisi repü­lőtérre. Télikabátunk alá azonban mélyről előbányászott nyáriru­hánkat vettük, hiszen ahová tar­tottunk - Mexikóban és Közép- Amerikában - nem ismerik a te­let. Nem tudtam titkolni megillető- désemet, mikor gépünk hosszas körözése után a szmogfelhő alól végre előbukkant a világ legna­gyobb városa, ahová egész életem­ben titokban és reménytelenül vágytam: Mexikóváros. Az égi lebegésből azonban ha­marosan vissza kellett térnem a földre, minden értelemben. A ha­tárőr látható bizalmatlansággal nézegette az útlevelemet - de hát ritka vendég Mexikóban a ma­gyar, a keleti. Végül is magánbe­szélgetésre invitált irodájába, ahol szerencsére sikerült meggyőznöm, hogy jövetelem egyedüli célja a tu- ristáskodás, és hamar utamra en­gedett. (Nem kell csodálkoznunk, hogy ezekben a társadalmi feszült­ségektől terhes országokban kele­tinek lenni - önmagában bizalmat­lanságot kelt a hatalom képviselői­ben; mosolyogjon bármilyen ked­vesen is az illető.) Mexikóvárosban végre kiegé­szült a csoportunk. Nyugdíjas ápolónők, lelkészek, teológiai ta­nárok és hallgatók, újságíró­növendékek, lelkészek - az Egye­sült Államok minden részéről jöt­tek, összesen 18-an. A minneapoli­si evangélikus egyetem, az Aug­sburg College évente 40 hasonló csoportot indít ezekbe az orszá­gokba, hogy az érdeklődők megis­merhessék gazdasági-társadalmi- egyházi életüket - vagy ahogy cso­portunk vezetője megfogalmazta: „megpróbáljuk 2 hétig a szegények szemével nézni a világot.” „HÉV”-re szálltunk, és még a gyors járművel is 2 órába telt, míg átvágtunk a 20 millió embernek otthont adó metropoliszon. És hogy az utasokat nézegettem, itt ért az első igazi meglepetés: a me­xikóiak nem fehér emberek I Bár az őslakos indiánok csupán a lakos­ság 30%-át alkotják, még a spa­nyolokkal keveredő indiánok, a meszticek bőre is sötét. Fekete sze­mükbe félelemmel teljes tisztelet költözött, ahogy bennünket vizs­gáltak. Nem álltam sokáig a tekin­Cuarnavaca látképe ben dollár lapul, annak nevetséges az ára - a mexikóinak talán egész havi keresete. Nemcsak amerikai ösztöndíjas­ként, de átlag-magyarként is gaz­dag voltam Mexikóban, nagyon gazdag. De ez a gazdagság megelé­gedettség helyett a tehetetlenség, szégyen, önvád és düh furcsa keve­rékét szülte bennem. És bár képtelenek voltunk a sze­génységet teljes mélységében meg­tapasztalni, hiszen csak két hetes „kaland” ez az utazás az életünk­ben, ami után visszavár bennünk fényűző otthonunk - mégis meg­próbáltuk a mexikóiak életét élni. De a bab és rizs pár nap múlva már kifordult a szánkból... Kis katolikus templom tőlünk néhány háznyira - ide jártunk reg­gelenként misére. Érkezéskor min­denki Bibliát kap, és prédikáció helyett bibliaóraszerűen magya­rázza, tanítja a pap a Szentírást híveinek: a ponchós, öreg, csupa- ránc-arcú, fénytelen szemű indiá­noknak. És bár tudták rólunk, hogy evangélikusok vagyunk - ve­lük együtt vehettük Krisztus testét és vérét. Bázisközösség összejövetele este egy udvaron. Nyolc-tíz szegényes külsejű asszony, kezében Bibliá­val. Péter apostol próféciájáról be­szélgetnek, az új égről és földről, ahol igazság lakik. És körülvéve nap mint nap csecsemőhalandó­sággal, betegségekkel, a-szegény­ség ezerpyi életpusztító jelével; csodálkozhatunk-e azon, hogy makacsul ragaszkodnak hozzá: bár Isten országa itt a földön nem valósulhat meg tökéletesen, mégis, el kell már itt kezdődnie. Az egész városképet uraló ka- tedrális a városközpontban. Még a Csoportunk tetüket - rosszul éreztem magam fehér, európai bőrömben. Mexikói úticélunk a Mexikóvá­rostól 1 órányi autóútra délnyu­gatra fekvő, hegyekkel övezett másfél milliós nagyváros, Cuerna­vaca volt. A gyönyörű fekvésű és egész évben 26 °C körüli hőmér­sékletű város az amerikai turisták és a nyugdíjas mexikói katonatisz­tek paradicsoma. Házunk a város egyik külső ne­gyedében volt. Csatornázatlan ut­cák, az úttest szélén folyó szenny­vízzel; bűz, bogarak, utcai szemét­telep. Hőség, pálmafák és sosem látott, virágban pompázó bokrok, illatozó kerítések. És gyerekek, mindenütt, mezítláb, szakadt ru­hában. Mexikó gazdaságát a gyarmato­sítás óta idegenek ellenőrzik. És fő céljuk nem a mexikóiak életszínvo­nalának emelése... A lakosság 70%-ának fizetése a hivatalos lét­minimum alatt van. A belvárosban az átlag-mexikói­nak nincs sok keresnivalója. Kül­földi turistáknak épült fényes szál­lodák, üzletek, éttermek. Na és az ezüstpiac! Ezüst és türkiz minden mennyiségben. És akiknek zsebé­spanyolok építtették a 16. század első felében, Cortez kapitány gyakran járt ide az Istent dicsérni. Néhány éve a szegények oldalára álló püspök került a templom élé­re. Kicseréltette a templom fény­űző berendezését, csak egy hatal­mas feszületet hagyott meg. Aztán hamar leváltották, és a jelenlegi püspök akaratából ismét régi fé­nyében pompázik a templom... 14 éve épülő katolikus templom egy nyomornegyedben. Hol a pénzből, hol a munkaerőből fogy­nak ki a hívek. És ilyenkor ameri­kai evangélikus gyülekezetek fia­taljai építőtáborokat szerveznek, és kétkezi munkájukkal lendítenek az akadozó építkezésen. Szedelőzködnünk kell, hamar eltelt az öt nap Mexikóban, irány El Salvador. Mielőtt buszunk visz- szavinne bennünket Mexikóváros­ba, utoljára felszaladok házunk la­pos teraszára, hogy mégegyszer vé­gigjárjam tekintetemmel Cuerna­vaca utcáit, örökre megörökítve emlékezetemben a várost, ahol mindennél jobban megéreztem: valami végzetesen elromlott ebben a világban. Kovácsné Tóth Márta

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents