Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-12-11 / 50. szám
Evangélikus Élet 1988. december 11. E0 01 jAs GYERMEKEKNEK AJÁNDÉKOZZUNK KARÁCSONYRA! Az ajándékozás eredetileg nem tartozott karácsony ünnepéhez, mint ahogy az első keresztyének nem is ünnepelték á karácsonyt. A gyülekezetek eleinte az epifániá- ra, Istennek Jézus Krisztusban történt megjelenésére (vfzkereszti idő) emlékeztek. Jézus születésének pontos napját nem ismerték (ki is jegyezte volna fel?). A III. században Nagy Konstantinusz császár jelölte ki december 25-ét Jézus születése napjává. Hamarosan szép karácsonyi liturgiák alakultak ki. AIV. században a kisázsiai Myra püspöke, Miklós püspök nagy szeretettel fordult a szegények, bajbajutottak felé, adományokkal és ajándékokkal igyekezett sorsukon enyhíteni. Halála után is tisztelettel emlékeztek rá és december 6-ika lassan az ajándékozás napja lett. Sok országban máig is ez a hagyomány maradt fenn, a karácsonyi ajándékokat december elején a Karácsony-apó hozza. (Pl. Finnország, Joulunukki.) A századok folyamán a keresztyén ünnepek is pogány vigalom alkalmai lettek. Assisi Ferenc nagyon szomorúan tapasztalta, hogy Jézus születése napját is inkább lakmározással töltik az emberek, pedig Jézus szegényen és alázatosan jött a világra. Szavak helyett megelevenítette karácsony történetét úgy, ahogy azt az evangéliumok leírták. Assisihez közel egy barlangban betlehemet állított fel jászollal, barmokkal és az emberek csodájára jártak az élő betlehemnek. Assisi Ferencnek köszönhetjük, hogy a karácsony isr mét meleg, evangéliumi jelentést kapott, ö vonta bele a mindensé- get (állatok, növények, égitestek) az örvendezésbe. A karácsonyfa-állítás szokása Vegyünk egy színes karácsonyi gyertyát, olvasszunk egy kis golyót belőle. A golyót puha állapotban fűzzük színes szálra és a golyóba tűzzünk száraz virágokat. Szép karácsonyfa díszt kapunk. Kicsi fagolyóra rajzoljunk szemet, szájat, vattából ragasszunk hajat. Papírszalvétából formáljunk kis tölcsért, a végét kenjük meg ragasztóval és helyezzük rá a fa- golyó-fejet. Ugyancsak papírszalvétából csináljunk szárnyakat az angyalnak. (ősi jelképre, életfára utal) a XVI- XVII. században Németországban terjedt el és onnan honosodott meg Európa több országában, így Magyarországon is. A fenyőfára apró ajándékokat (alma, dió, cukor) aggattak. Ami nem fért a fára, azt lassan a fa alá helyezték. így alakult ki fokozatosan a karácsonyi ajándékozás mai szokása. Ma ritkán gondolunk arra, hogy a karácsony igazi öröme, ami az őskeresztyéneket eltöltötte az, hogy Krisztus közénk jött. Ajándékozásunk gyakran örömtelen, erőltetett, csak a drága holmit tartjuk ajándéknak. Pedig a karácsonyi ajándékok eredetileg csak jelképek voltak, a szeretet jelképei. Legtöbbször sajátkezűig készítették azokat dédszüleink és őseink. Számomra most is a legmaradandóbb és legkedvesebb ajándékok a kis semmiségnek tűnő rongybabák, rajzok, ragasztott falevélképek stb., amelyeknek pénzbeli értéke nincs, de lelki értékük nagy. Készítsünk az idei karácsonyra - együtt - ilyen szeretetjelkép- ajándékokat! Egészen biztos vagyok benne, hogy szüléitek és családotok tagjai ezeknek fognak a legjobban örülni. Irén néni Vágjunk ki négy különböző méretű harangból három-három darabot. Az egyforma három-három darabot ragasszuk egymás mellé és fűzzük fel a négy harangot egy színes szálra. Ablak- vagy karácsonyfadíszt kapunk. Vágjunk ki - lehetőleg színes - kartonpapírból két egyforma szívformát, két egyforma gyertyaformát és fenyőformát. A fenyőket ragasz- szűk a dupla gyertya alsó két része közé, a gyertyát ragasszuk a szívhez és felfüggesztve karácsonyfa- díszt, vagy ablakdíszt kaphatunk. „írok nektek, ifjak.. ISTEN BÉKÉLTETŐ SZERETETE A VASÁRNAP IGÉJE £zs 51,1-6 HALLGASSATOK RÁM Gyakran előfordul, hogy a rádió bemondja: „Rendkívüli közleményt olvasunk fel”. Fontos ember halála, kozmosszal kapcsolatos esemény pl. az asztronauták visszaérkeztek, valami meglepő hír, rendkívüli esemény közlése a tartalma. Advent 3 vasárnapja rendkívüli közleményt ad hírül Isten hullámhosszán. „Hallgassatok rám” - „figyeljetek rám”. Ez a felhívás először a választott nép vigasztalására szolgált. A babiloni fogság a vége felé tartott. ígéretet kapott a nép a hazatérésre, újjáépítésre. A szabadítás érkezik. Círus Isten szabadításának eszköze. A fogoly nép vágyakozása hamarosan teljesül. De mi közünk ehhez a 2500 évvel ezelőtti eseményhez? Mi is foglyok vagyunk? Mai életünk nyomorúságai felelnek erre a kérdésre. Igen. A múlandóság foglyai vagyunk. Saját bűneink, megkötözöttségeink, természetünk és magatartásunk foglyai. Fogva tart rohanó életstílusunk, megfásu- lásunk, közömbösségünk és önzésünk. Semmi se érdekel különösebben csak saját egyéni sorsunk. így már is aktuális az ige üzenete: Hallgassatok rám, figyeljetek rám. Advent az Istenre figyelés áldott alkalma. Jön a mi szabadí- tásunk Jézus Krisztusban! Ezért ne vessük meg az igére figyelés áldott alkalmait. A hit az ige hallgatásából születik. Példa2 képek a hit hősei. (Ábrahám, Pál, Luther) Aki nem hallgatja az igét, hite'elfogyatkozik. Élete betokozódik. Bezárkózik önmagába, kifelé csak „tüskéit” mutatja. Az ige feloldja, megszünteti a reménytelenséget, elűzi a fásultságot és a kétségbeesést. Advent az Istennek engedelmeskedés áldott ideje. Istennek Jézusban megjelenő szeretete igazi, szívből jövő szolgálatra serkent és tartalmat ad életünknek. Jézus szabadítása kitágítja látókörünket. Szabadítása univerzális, az egész világra kiterjedő. Ebbe a látásba belefér egyéni életünk, egyházunk, népünk élete és az egész emberiség Az Istenre figyelés erőforrás számunkra. Itt e földi életben kell megtalálni szolgálatunk alkalmait és helytállni hűségesen. Ez az ádventi vasárnap figyelmeztet arra, hogy a mulandó- kat nem szabad örökkévalónak tartani. Igénk 6. versével összecseng Evangélikus Énekeskönyvünk 372. énekének első verse. „Minden e földön csak elmúlandó, Semmi nincs itten megmaradandó; Ne kívánd lelkem ami múlandó, Azt keresd inkább, ami állandó!” Az egyház és az egész világ ítélet felé halad. De velünk szembe jön Jézus. Őt nem lehet „leírni”, vagy megsemmisíteni, ahogyan az ellenreformáció idején a Biblia elégetői gondolják. Jézus szabadítása a'bűntől, haláltól és az emberfeletti gonosz hatalmából már itt és most valóság a hívő ember számára. De tudjuk, hisszük és reméljük, hogy szabadítás nemcsak erre a földi életre szól, hanem az örökéletre is. Boldogan tesz bizonyságot erről a mai vasárnap igéje is: „De szabadításom örökre megmarad, és igazságom meg nem romol”. A mai vasárnap igéje rendkívüli közlemény Isten adójának hullámhosszán. Akinek szíve erre az adóra van hangolva az fogni tudja a rendkívüli adást: Jézus jön. Vele együtt jön az Ő szabadítása hozzánk. Mi más lehet erre a gyülekezőt és az egyén válasza: „Szívembe jöjj, szívembe jöjj, óh jöjj szívembe most Úr Jézus, Óh jöjj ma még, Lakója légy Jöjj szívembe most Úr Jézus.” Garami Lajos IMÁDKOZZUNK Köszönjük Mennyei Atyánk a Te rendkívüli adásodat. Hangold szívünket a Te huUámhosszodra, hogy venni tudjuk szabadításodat a Jézus Krisztus által. Ámen Concordia parvae rés crescunt, discordia maximae dilabuntur. - Az egyetértés a kis dolgokat növeli, a viszály a legnagyobbakat is tönkreteszi. Mostanában legalább olyan gyakran nézek ki az égre, mint fel. Nem mintha ott vélném felfedezni evangélikus egyházunk „még nem aktuális” törvényeit jó előre kallig- rafálva finom, békebeli csillagporból. Már hogyan is tehetnék ilyesmit. Hiszen tudom én, mennyire megbízhatatlanok ezek az égi tünemények - egyik napról a másikra elillannak fölülünk. (Merthogy jelen állapotunkban bajosan beszélhetnénk arról, hogy mi for- gunk ki öalóluk.) Nyilván nem is az „arany életeli- xírt” keresem, bár a kínai tanítók szenvedélyes pátoszán keresztül mintha már megéreztem volna valamit a wu wei relatív fékevesztett- ségéből. (Erről az elixir-,ügyről magyarázatképpen csak annyit, amennyi itt és most elengedhetetlen. Abban az időben, amikor ősapáink máig tisztázatlan körülmények között, még az Urál lábainál terelgették állataikat, az ősi Kínában fokozott népszerűségre tettek szert a Lao-ce tanításaira épülő taoista tanok. Lényegük a már említett wu wei bűvszóban ragadható meg számunkra, úgy mint „nem cselekedni”, „nem cselekvés”. Avagy nem beavatkozni a természet munkájába, felülkerekedni a tótumfaktumkodni sose rest emberi ösztönökön. Türelmesen várni, és várni. És egyesülvén a természettel örök életre lelni. Minthogy azonban ezek az elvárások a várakozás - paradox módon - igen nehéz munkáját kívánják meg az embertől, nem mindenkinek sikerült akárcsak egy pillanatra is megszabadulnia az élet terheitől, a halál- félelemtől. Erre a felismerésre alapozza doktrínáját az „arany élet- elixír”-társaság. Nívósabb helyeken - úgy mint a császári udvar - osztogatni kezdték arany labdács- káikat, amiket egy adott időben a torkon leeresztve, majd megemésztve a szerencsés és gazdag „hívő” egyenesen utat találhatott az örök élet felé. A „happy end” persze az esetek többségében elmaradt. A tanulság csak annyi, hogy az ember nem fényesedik meg mindentől, ami arany. De mondojn, nem ezen merengtem.) Azon gondolkoztam, hogy milyen színű az ég alja. így. Mert ugye, ha veres, akkor viharosra fordul az idő - legalábbis ezt tartja a népi bölcsesség. Márpedig a tapasztalatnak hinni kell; következésképp, ha valami (netalántán) még nem veres, akkor még lehet békés, sőt egy darabig még az is marad. Arról, hogy a színtévesztők gyakrabban áznak-e meg, nos erről nincs tudomásom. Ellenben erről eszembe jutott egy parabola, így közelítve a természet talányosságától Isten békéjéhez. A minap volt szerencsém látni Pier Paolo Pasolini rendezői sorozatában a Madarak és Madárkák című filmet. Ami minket e talányos alkotásból érint, az ennek égy mindössze húszperces, kollázs-szerű betétje, dióhéjban a következő : Szent Ferenc elküldi két követőjét avval a szóval, hogy térítsék meg Isten számára (ha jól emlékszem) a sólymokat és verebeket. Több éves fondorlatos munka árán a két barátnak sikerül elérnie az áhított célt: a madaraknak eme két annyira elütő, mondhatnánk a macska-egér viszony analógiájára teremtett fajtáját kü- lön-külön megbékéltetik az Úrral. De, amikor arra kerül a sor, hogy e két, már „keresztyén” madárfaj egymással is közös nevezőre jusson, a fráterek elégedett boldogsága menten keserűségbe fúl. A verebet bizony menthetetlenül felfalja a sólyom. Evvel csak arra akartam (vagy akart a rendező) rávilágítani, hogy a gyenge test az esetek túlnyomó részében győzedelmeskedik a szellemen, a hiten. Hiszen gondolkodjunk el mi is, keresztyén emberek. Nem va- gyunk-e egyik nap sólymok, máskor verebek. Nem használjuk-e ki röpke percekben mérhető, esetleges erőfölényünket a nálunk gyengébbek eltiprására. S nem sírunk-e holnap mások, az erősek gonoszsága láttán. Nem hagyjuk-e cserben lépten-nyomon Isten békéltető szeretetét. Pedig ez a mi élő elixí- rünk, és több, mint arany. Nem olvasgatjuk-e felületesen a Hegyibeszédet? Olvasgatjuk egyáltalán?! Béndek Péter BonhoeíTer életművének elfeledett töredéke A nemzetközi Bonhoeffer-kutatás számára jelentős hozzájárulás egy magyar evangélikus lelkész egykori jegyzeteinek most megjelent német nyelvű feldolgozása. Lehel Ferenc, nyugalmazott szombathelyi lelkész mint ösztöndíjas hallgató 1933-ban a berlini egyetem nyári félévében részt vett a fiatal teológiai magántanár, Dietrich BonhoeíTer dogmatikai gyakorlatán. BonhoeíTer szemináriumában Hegel vallásfilozófiáját tárgyalta. A magyar teológus BonhoeíTer előadásairól részletes feljegyzéseket készített, melyek később elsüllyedtek a hazai lelkészi szolgálat és a mindennapi élet forgatagában. Lehel Ferenc a hatvanas években vette elő jegyzetanyagát, s adott róla tájékoztatást az 1967-ben megjelent Bonhoeffer- életrajz írójának, Bethgének. Az értékes anyag azonban csak 1982- ben kezdett igazában „élni”. A tágas parókiáról kicsiny lakásba történt költözködés az évtizedek folyamán összegyűlt holmik teljes átnézését követelte. Az idős lelkész ezek után dolgozta át tudományos alapossággal régi feljegyzéseit, ösz- szevetve gondosan a BonhoeíTer által annak idején tárgyalt Hegel- könyvek szövegével. Munkájának gyümölcsét Ilse Tödt adta ki - magyarul írom - Dietrich Bonhoeffer Hegel-szemináriuma 1933 címen (München 1988). BonhoeíTer fiatalon megszakadt életművének erről a részletéről ez az egyetlen fennmaradt részletes dokumentum. BonhoeíTer szemináriumi előadásaiban, a közös tanulmányozás irányítása során Hegel vallásfilozófiájának teológiailag érvényes és értékes mondanivalóját kereste. „A teológiát értelmező filozófust értelmezi BonhoeíTer a maga részéről” - állapítja meg róla Lehel feljegyzése. A rendkívül alapos tudományos kiadványt érdemes lenne hasznosítani hazai teológiai gondolkodásunkban: Hegel és BonhoeíTer szellemi találkozása nemcsak teológiatörténeti élmény, hanem figyelmeztetés a filozófiai kutatás bevonására a teológiai munkába. BonhoeíTer a feledéstől megmentett olyan gondolataival találkozunk itt, mint például : „Az egyház a dogmatikát az atyák filozófiai képzésének köszönheti.” A filozófiai tanulmányozást könnyen elhanyagoló protestáns teológia számára időszerű felhívás ez ma is. Veöreös Imre Ökumenikus Ifjúsági Bizottság November 15-én tartotta meg második ülését a Magyar- országi Egyházak ökumenikus Tanácsának Ifjúsági Bizottsága. A résztvevők javasolták az 1989. évben több, megyei szintű ökumenikus ifjúsági nap, a későbbiek folyamán pedig egy országos ökumenikus ifjúsági találkozó megrendezését. A bizottság tagjai fontosnak tartják a keresztyén ifjúsági munkások továbbképzésének ökumenikus szinten való megszervezését. Az 1989. évi ökumenikus. imahéttel kapcsolatban elmondták, hogy örömmel vennék, ha az imahéthez csatlakozóan ifjúsági imaközösségek is létrejönnének. A bizottság foglalkozott még a tervek szerint 1989 szeptemberében Magyarországon megrendezésre kerülő KBK ifjúsági tábor előkészitésével.
