Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-09-18 / 38. szám

Evangélikus Élet 1988. szeptember is.

r

i

i

i'

l GYERMEKEKNEK

I

' Egyháztörténeti arcképcsarnok

I 16.

ÍK

I

I

' I I I I I I

I fl

r a

VASÁRNAP

IGÉJE

i

Húsz János (1369-1415)

Gál 2,20

Csakugyan Krisztus él bennem?

I Fliedner Jakab német lelkésznek volt I egy különös mondása: „Meghalni-tud■ ni kell". Gyakran mondogatta barátai- I nak, híveinek. Igen, meghalni is tudni kell,

■ nemcsak élni. Az ember halála néha 1 olyan, mint a próbakő - vizsgázik rajta I egész élete.

■ Ezért kér a Biblia is arra, ha megemlé- 1 kezünk az előttünk járt keresztyénekről, I tanítókról, figyeljük életük végét. Hogyan

• állták meg a nagy vizsgát.

1 Akiről most szólunk, Húsz János cseh I reformátor, tudott meghalni. Pedig irtó■ zatos halála volt. Máglyán égették meg 1 - ártatlanul. Hogy történhetett ez? Kik I voltak az ellenségei? A válasz nagyon

■ lesújtó: paptársai, s az egyház akkori 1 vezetői.

I Bizonyára hallottatok már arról, hogy

• a keresztyén egyház a középkor idején 1 igen megromlott. A papok nem éltek hi- I válásuknak. Hatalomra törtek, pénzt ha• rácsoltak, festett életmódot folytattak. Ke- 1 vesen voltak már köztük Krisztus igaz I követői. A kevesek közé tartozott Húsz . János, a prágai egyetem tanára, a Betle- 1 hem kápolna papja. Nagyon fájt neki az I egyház csúfsága. 0 maga tiszta életet élt.

■ Mindenben Isten igéjéhez igazodott.

1 A prágaiak ezért nagyon szerették pap- I jukat. Szívesen hallgatták a prédikációit.

■ A királyné is őt választotta gyóntatöjául.

1 De hiába volt hívei szeretete, nem tud- I ták megmenteni ellenségeitől.

■ Először talán akkor szerzett magának 1 ellenfeleket, amikor 1404-ben egy nagy f tartományi zsinaton keltett szónokolnia

■ és ő a Szentlrást magyarázva, könyörög- 1 ve kérte paptársait, feljebbvalóit, változ- I tassanak megbotránkoztató életmódju• kon, törekedjenek a telki tisztaságra.

1 Nem tudták megbocsátani az őszinte,

I nyílt beszédet. Később a pápa is harago• sa tett. XXIII. János, hogy jövedelmét gya- 1 rapltsa bűnbocsátó cédulákat árusítta- I tott. Húsz ezt a tévelygést sem hagyhatta

■ szó nélkül. A pápa válaszul átokkal fe- 1 nyegette meg Huszt is és Prága városát I is. Mikor pedig látta, hogy ezzel sem tudja

■ elnémítani a reformátort, Konstanzba 1 idézte, hogy az éppen megnyíló birodal- I mi zsinaton adjon számot tanításairól.

• Az utazásról barátai és hívei vissza 1 akarták tartani papjukat, de ő így érvelt:

I „Mindig nyíltan tanítottam, nyíltan válla■ lom a felelősséget is." Ugyanakkor azt is 1 tudta, a határokon túl élete veszélyben I van. Számolt a halállal, mert meghalni is

■ kell tudni. így búcsúzott tevéiben az indu- 1 láskor: „Kedveseim, ellenségeim mottón I várják a megérkezésemet. De én bízom

• Istenben és üdvözítőmben. 0 amint fgér- ' te ékesszólást fog adni nekem, hogy el- I lenállhassak. És erőt is kölcsönöz, hogy

■ minden kísértést, tömlöcöt, sőt a kínos 1 halál szenvedéseit is derült arccal meg- I vethessem."

■ 1414. november 3-án érkezik a svájci 1 városkába és már másnap letartóztatják.

I Nyirkos, levegőtlen, szűk cellába zárják.

> Mikor végre a zsinat elé állhat, nem 1 hagyják védekezni. Az ítéletet már előre I meghozták: vagy visszavonja minden ta■ nltását, vagy meg kell halnia. Húsz szinte 1 látja égni a máglyát. Kínlódva felel, de I tántoríthatatlan: „Hogy cselekedhetnék

• a lelkiismeretem elten, és hogyan botrán- 1 koztathatnám meg azokat, akik hittek

nekem azzal, hogy most én mondjam nekik, nem igaz, amit tanítottam?!“

Az igazság elten, Krisztus igéje elten az élete árán sem akar véteni. Több mint fél éven át tart a véres huzavona, a per. Végül kitűzik az Ítélet napját: 1415. július 6. Húsz tudta mi a tűzhalál. Hullik róla is a véres veríték, míg búcsúzik az utolsó előtti napon barátaitól, híveitől. Elfogja a félelem, erős tud-e maradni végig? Egyetlen reménysége Krisztus. Tőle kér segítséget, ne hagyja szégyenben szolgáját. És Krisztus vele volt. Megadta hűséges gyermekének az utolsó percekben is az ékesszólást, és az erőt, hogy „a kínos halált derült arccal" megvethesse.

Az ítélet végrehajtását drámai ceremónia előzte meg a zsúfolt templomban. Huszt először felöltöztetik teljes áldozópapi díszruhájába, azután sorra fosztják meg hivatala jelvényeitől. Kiveszik kezéből az Úrvacsorái kelyhet: „Te, átkozott Júdás, elvesszük tőled az engesztelés poharát." - „Én pedig hiszem" - hangzik tisztán a reformátor hangja - „hogy még ma iszom ebből Isten országában” Ördögök képeivel megfestett eretnek-süveget húznak a fejébe. Szelíden fogadja: „Ha az én Uram Jézus értem szegényért töviskoszorút hordott, hogyne hordanám az ő igazságáért ezt a gyalázatot?" Majd a végső átokra: „eretnek telked átadjuk az ördögnek” - ennyit mond: „Én pedig ajánlom azt, az én Uram, Jézusom kezébe.”

Végig az úton a máglya felé arca derűs volt. S mikor az oszlophoz kötözték, álláig körülrakták szurkos szalmával és utoljára is megkérdezték, visszavonja e tanait, szilárdan válaszolta: „Isten a tanúm, hogy hamisan nem tanítottam, amit pedig tanítottam, kész vagyok halálommal megpecsételni."

Fellobbant a láng és felcsendült Húsz János ajkán az ősi zsolozsma: Jézus Isten báránya, könyörülj rajtam. „Azután elnémulva, imádkozva kiadta a telkét” - írja egy szemtanú - „mint ameddig' az ember elmond három miatyánkot.”

A tudós pap, cseh magiszter, Húsz János tudott élni és tudott meghalni is.

Pintér Károlyné 1 ________________________________I

Va

lahányszor ezzel az igével találkozom - így kiszakítva a levél összefüggéséből különösképpen mindig megkérdezem önmagámtól: Mi ez az igevers? Elszigetelt, egyéni, apostoli bizonyságtétel, vagy egy kiváltságos lélek önvallomása, amit emelkedett, szinte elragadtatott lelki állapotában fogalmazott meg? Talán költői szárnyalása magával ragadta, miközben odatárta belső lelki életét olvasói elé? Valamikor aranymondásként tanultam. Lelkészi szolgálatom során pedig mindig úgy idéztem, mint amit szeretnék a magam élete vezérigéjévé is tenni. Most megállók hosszan mellette, olvasóimat is szeretném megállítani, időzzenek el szívesen ennél az igénél.

Tanultunk Krisztusról, talán gyermekségünk óta. Igyekszünk át is adni Vele kapcsolatos ismereteinket. De a tudástól, a Krisztus ismerettől eljutottunk-e már oda, hogy felfedezzük, az ő élete folytatódni akar bennünk és általunk? így mondja ezt mássut az írás: Akik élnek, ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadott.

Dsida Jenőnek, ennek a fiatalon elhunyt erdélyi költőnek a beteg szíve szüntelenül adta a jelzéseket a halál közelségéről, a fiatalságára ráboruló árnyék mégsem homályosította el, sőt annál ragyogóbb fénybe öltöztette szemében az életet. A halál árnyékának völgyében járva is tele volt életörömmel és élet- szeretettel. Krisztus című versében arról vall, hogy leveszi a Krisztus képet a falról, és kialakít magában egy más krisztusarcot, amely szürke, fáradt és hozzánk hasonló. S talán nem is ő teszi ezt, maga a szenvedő, a halál útját járó Megváltó cselekszi. Gondolataimat, szavaimat minden megnyilvánulásomat és egész életfolytatásomat Ő alakítja a maga tetszésére.

A ma embere a különböző teljesítmények fokozásában látja életfeladatát. Sokan összeroppannak, idegileg „kikészülnek” amiatt, hogy nem érik el maguk elé tűzött céljaikat. Nagy baj az, hogy mindig több akar lenni az ÉN, a másokat leköröző, mások fölé emelkedő igyekezet. Az ÉN-nek össze kell törnie, meg kell halnia, helyet kell adnia Krisztus életének. így történt ezt Saul életében. így születhetett meg Pál, Krisztust üldözőből az Ő foglya, akinek minden cselekedeténél nagyobb cselekedete az volt, hogy engedte, hadd szülessék meg benne a Krisztus. S úgy éljen e testben, hogy az Isten Fiában való hitben éljen, aki kiváltképpen hozzá hajolt, újjászülte kegyelmével.

Világunk információ-áradatában mennyit hallunk és látunk emberi életek csődjéről, sorstragédiájáról, terrorcselekményekről, a pusztítás és a halál térhódításáról! Nézzük- lessük a Kék fény adását» szömyülködünk azon, ami elképzelhetetlen volt talán, és valósággá vált. Pedig vannak fénylő és követésre serkentő életpéldák is bőven, a keresztyénség kétezeresztendős történetének útján is, mai világunkban is. Akik tudva vagy tudatlanul engedik, hogy Krisztus életújító ereje formálja át, tegye mássá, mint amilyenné önszántából válhatna. A keresztyén embert már a keresztsége is arra kötelezi, hogy a benne lévő ó-embert naponként megöldökölje, és naponként engedje megszületni új-emberét, hogy a nagy apostol egyéni bizonyságtevése a saját vallomásává is legyen: Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.

Pásztor Pál

IMÁDKOZZUNK

Édes Jó Istenem! Segíts Szentlelkeddel, hogy olyan életcélt jelentsem nekem az apostol bizonyságtétele, melyet mindig világosan magam előtt látok és követek. Add, hogy én is eljussak oda, hogy a szent ének szavával zenghessem: Már veledmegfeszíttettem, Nem én élek, Te élsz bennem, Aki engem úgy szerettél, Hogy értem balálra mentél. Ámen

'JT;

„írok nektek, ifjak..

SZEMTŐL-SZEMBE

Nemzetközi ökumenikus ifjúsági találkozó Angliában

Az Európai ökumenikus Ifjúsági Tanács (EYCE), melynek irodája jelenleg Magyarországon van, a különböző európai országok ifjúságának ökumenikus törekvéseit segíti és fogja össze. Az országos rendezvényeken kívül évenként nemzetközi tanácskozásra hívja össze az egyes országok ifjúsági vezetőit, melynek során világunk aktuális kérdései kerülnek elő - a fiatalok szemszögéből. Három- négyévenként pedig az EYCE nagyobb méretű konferenciákat is szervez Európa keresztyén ifjúsága számára.

Ebben az évben Kelston Parkban, az angol metodisták konfe- renciázó központjában gyűlt össze több, mint 150 fiatal. A magyarországi egyházakat Papp Mónika református teológus, Hodozsó János baptista lelkipásztor és evangélikus részről e sorok írója képviselte. A rendezvényt nem is nevezték konferenciának, mert a szervezők célul tűzték ki azt, hogy a résztvevők sok előadás, felszólalás, hivatalos nyilatkozat helyett inkább egymás között folytatott beszélgetések során ismerjék meg társaik véleményét, állásfoglalását az ökumenikus mozgalom mai kérdéseivel kapcsolatban.

Az ifjúsági gyűlés mindennapi keretét a reggeli és esti áhítatok adták, melyeknek változatos liturgiáját a helyszínen szerveződött Istentiszteleti Bizottság állította össze a rendelkezésre álló előkészítő anyag (énekeskönyv és liturgikus szövegek gyűjteménye) alapján. Az összejövetel főtémáját így határozták meg: Szemtől- szembe - Részvétel és cselekvés az igazságosság, a béke és a környezet védelmében. A délelőtt folyamán hat munkacsoport dolgozta fel az ökumenikus mozgalom „Igazságosság, béke és a terem- tettség egysége” fő irányvonalához kapcsolódó altémákat: 1. Részvétel Isten teremtő munkájában, 2. A munka értelmezése, 3. Egymásrautaltság és igazságosság, 4. Mi és ők, 5. Biztonság és együttműködés, 6. Szabadság és felelősség.

A beszélgetések lehetőséget adtak arra, hogy a résztvevők megismerjék más országok és egyházak helyzetét, munkáját, a társadalmi, gazdasági és politikai kérdésekhez való viszonyát. A gyűlés különleges érdeklődéssel fordult az Európán kívülről jött testvérek felé, akik Libanonból, Ciprusról, vagy a Karibi- és Csendes-óceáni térségből érkeztek. Az egyes munkacsoportok az összejövetel végefelé beszámoltak munkájukról és elért eredményeikről, melyeket összegezve egy közös imádságban fogalmaztak meg. Ezt a szöveget az EYCE titkársága elküldte az európai egyházak vezetőinek.

A résztvevők hatszemélyes sátrakban laktak. Délutánonként alkalom nyílt arra, hogy a sátrák lakói összeüljenek, és egymás között is értékeljék az elmúlt napok eseményeit. A szabadidőben sok lehetőség adódott közös játékra, éneklésre és beszélgetésre is. Esténként színes programokat szerveztek. Vasárnap pedig a közeli gyülekezetek látták vendégül a résztvevőket.

175 éve született Eötvös József

A műveltség és a kultúra legyen midenkié

Jelenünkben természetes, megszokott látvány az olvasás. Jóleső érzéssel és örömmel vehetjük tudomásul, hogy művelődő, tanuló néppé lettünk, illetve egyre inkább ilyenné leszünk. Sokan és sokat küzdöttek azért, hogy ilyen néppé legyünk, ahol eltűnnek vagy egyre kisebb méretűre csökkennek a műveltségbeli, kulturális különbségek is, az emberek között.

„Köszönjük a szeretetet.

ff

Ennek a nehéz, de szép programnak az egyik munkása volt Eötvös József.

Eötvös József (Buda, 1813. szept. 3. - Pest, 1871. febr. 2.) az egyetemet itthon, Pesten végezte. A 30-as években külföldi utazáson személyesen is megismerte a liberalizmust, a polgári fejlődést.

Hazatérésé után a politikai életben a főrendi ellenzék egyik vezére lett. Reformok útján törekedett a feudalizmus felszámolására, de az összbirodalmi érdekek megsértése nélkül. Résztvett a 40-es évek nevelési törekvéseiben. A polgári forradalom megteremtette a lehetőséget a kultúrpolitika korszerű átalakítására. Az első felelős magyar kormányban a közoktatásügy minisztere volt. A megmozdult társadalom is az elmaradott köznevelés megjavítására törekedett, különösen a pedagógusok és diákok, mint akik legközvetlenebbül érintettek voltak e kérdésben.-A szabadságharc kitörésekor elhagyta az országot, mert a fegyveres harcot már helytelenítette. Az abszolutizmus idején szépirodalmi műveket írt, de az abszolutizmus ellen foglalt állást. A kiegyezés korában ismét közoktatásügyi miniszter volt, és újra a népoktatás bevezetéséért küzdött.

Szerinte a nemzet gazdagsága, jövője attól függ, hogy milyen kulturális szintet ér el; ezért a műveltségnek nevelés útján való terjesztésétől várta a haza jövőjének felvirágzását, és a társadalmi átalakítás egyedüli eszközének tekintette, amely helyettesíti a forradalmat. (Csak röviden jegyezzük meg, hogy ez az utóbbi felfogása vitatható.)

Közoktatáspolitikájának alapja: a világi közoktatás/népoktatás megteremtése!

Miniszteri működése során megszervezte a minisztériumot, felépítését, ügyrendjét, utána fel akarta mérni a közoktatás valóságos helyzetét, de az egyházak - elsősorban és különösképpen a katolikus egyház - megtagadták az adatszolgáltatást. így nehezítették munkáját. Első nagyobb reformja a népiskolai törvényjavaslat volt, amelyet még 1848. végén nyújtott be az országgyűlésnek. Ez a javaslat törvényerőre akarta emelni a népoktatás polgári jellegű átalakítását, mindazokat a követelményeket, amelyeket legjobbjaink követeltek a megelőző korszakokban.

Meggyőződése szerint eljön majd az az idő, amikor az iskolákban nem lesz szükség a felekezetek szerinti elkülönülésre, a műveltség és kultúra mindenkié lesz!

Eötvösnek csak 1867. után sikerült kiépítenie a népiskola szervezetét, az állami szakfelügyeletet, a megyei iskolatanácsokat és a községi iskolaszékeket; kidolgoztatta a tanterveket, tankönyveket, vezérkönyveket íratott a pedagógusok számára és mindezeket a nemzetiségek nyelvén is kiadatta.

Irodalmi téren is eredményesen munkálkodott. Versei mellett regényei is megjelentek: A karthausi (az Arvízkönyvben, 1839-41), A falu jegyzője (Pest, 1845.), Magyarország 1514-ben (Pest, 1847.), A nővérek (Pest, 1857.). 1865-ben megalapította a Politikai Hetilapot.

Eötvös célkitűzése az volt, hogy a műveltség és kultúra legyen mindenkié.

Jelenünkben tapasztaljuk, hogy célkitűzése megvalósul!

B. B.

„Szeretném, ha ilyen nagy szeretet- ben továbbra is összefognánk...” - ezekkel a szavakkal zárta egy esztendeje Bábolnán az első csipkeverő tábort az oktató-vendéglátó, dr. Mátray Ár- pádné, aki férjével és két leányával feledhetetlen napokat szerzett annak a kis csapatnak, mely egy szép régi magyar kézimunka felújítására, továbbadására vállalkozott. Valamikor oltár- térítők, szószékek legszebb dísze volt ez a sok időt, figyelmet igénylő művészi csipke... 1988 nyarán már fiatalokat, iskolás leányokat és fiúkat is bevontak a kézimunkába és a legszebb ezekben a napokban a tanulás öröme, izgalma mellett az a családi, baráti összetartozás, ami az ország különböző városaiból érkezett felnőttek és diákok között kialakult. A tábor ideje alatt két amatőrművész munkáit is bemutatták. Kot- nyekné Gödri Mária megkapóan szép tusrajzai mellett kisleánya, Dorka ügyes rajzai is helyet kaptak. Kiállították a tábor egyik oktatója, a 81 éves Tóthné Nagy Amália népi iparművész gyönyörű vertcsipke térítőit és a merőben más stílust képviselő debreceni Leonte Zoltánná szép munkáit.

A tábor megnyitásán a község vezetői és budapesti vendégek is megjelentek, köztük Döme Piroska írónő, akinek a tavalyi táborban mutatták be az emberek megmentéséért küzdő s életével fizetett református lelkész életéről készített filmjét. Érdemes sorait idézni a tábor emlékkönyvéből: „Olyan ez az

együttlét, mint a friss légáramlat: felüdít. Remélem, hogy lelkes együttesük sugárzása sok-sok embernek nyújt örömet és hitet az élet szépségéhez".

A sajtóban nap mint nap olvashatunk a családi élet válságáról, a családok széteséséről. Öröm volt ennek az ellenkezőjét tapasztalni -, mert a népi hagyomány szép művészetével összekapcsolva a Mátray család erre is példát mutatott. A tanulás mellett volt házimunka (naposok!), városnézés, tábortűz szép magyar népdalokkal... „Szivet melengető érzés, hogy találkoztam olyan házaspárral, aki ennyit áldoz a művészetért, a kultúráért. Csodálatraméltó az a művészetbe vetett hit és akarat, melyet a Mátray család otthonában láttam megnyilvánulni..." - olvasom a búcsúsorokat a tábor emlékkönyvében. „... Köszönjük a szeretetet és ezt a légkört". - „Szavakban nehéz kifejezni azt, amit érez, aki már másodszor is részese lehet a baráti légkörben folytatott alkotómunkának. Öröm látni, hogy a „meggyújtott láng” hogyan lobog és fényében látni lehet a jövőt is...”. És találni a szívből jövő írások között Kölcsey idézetet is Tekints szívedre, s ott leled a természettől vett tudományt, mely szerelmedet egy háznépéhez és ennek körén túl egy hazához láncolja.” (Parainesise)

A bábolnai „műhely”-résztvevői korra, nemre való tekintet nélkül tudásban, hitben gazdagodva tértek haza.

Sebeiken Pálma

Az ifjúsági gyűlés legnagyobb, záró eseménye a Bath-ban rendezett ökumenikus istentisztelet volt. A Manvers Street-i baptista templomot zsúfolásig megtöltötték a fiatalok: a gyűlés résztvevői és a helyi gyülekezet tagjai. A kötetlen, felszabadult hangulatú istentiszteleten a különböző országok különböző felekezeteinek képviselői imádsággal, igeolvasással vagy zeneszámmal szolgáltak.

Az európai egyházak, illetve az egész keresztyénség összetartozása és az ökumenikus elkötelezettség jelképével fejeződött be a záróistentisztelet: mindenki kapott egy színes papírcsíkot, amire ki-ki a nevén és országán kívül egy pár szavas imádságot is írhatott. Ezeket a papírcsíkokat összegyűjtötték, összeragasztva láncot fűztek belőlük. Ez a hosszú lánc fejezte ki az egyhetes találkozón átélt közösséget : hisszük, hogy a keresztyénség egy, és hogy tagjainak láncszemekként kell kapcsolódniuk egymáshoz.

Köszönet illeti az EYCE vezetőségét és a Brit Egyházak Tanácsát, amely lehetővé tette Európa fiataljainak ezt az angliai találkozóját, és erősítette bennük az összetartozás, az egymás iránti keresztyén felelősség tudatát.

Adja Isten, hogy közös hitünk, közös imádságaink és közös célkitűzéseink a mindennapi életben is ilyen erős láncként fűzzenek össze minket, keresztyéneket az egész világon!

Vető István