Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-09-11 / 37. szám

Evangélikus Élet 1988. szeptember 11.

ES 01 jfts

i

I GYERMEKEKNEK

I

Egyháztörténeti arcképcsarnok

15.

Vald Péter és Wiclif János

A wormsi reformációi emlékművön Luther lábainál négy alak látható. Valaki találóan ezt a nevet adta nekik: „az éjszaka trombitásai”. Ahogy az őrök a hajnal jöttét jelezték a vártán, Európa négy szögletéből így jelezték ők: közel az egyház hajnala, a lelki megújulás. Ma kettőjükkel ismerkedünk meg.

Vald Péter Franciaországban élt a XII. század elején. Gazdag lyoni kereskedő volt, aki Jézus Hegyi beszédének hatására minden vagyonát szétosztotta a szegények között. A nép nyelvére fordította az Újszövetséget, s vándorprédikátorként hirdette Isten igéjét, keményen elítélte a gazdagokat. Sokan csatlakoztak hozzá: „lyoni szegényeknek” hívták őket. A mozgalom hamar terjedt, ezrek és ezrek csatlakoztak hozzájuk, örömmel hallgatták a prédikátorok egyszerű, tiszta tanítását. De a hivatalos egyház csakhamar üldözni kezdte őket.

Két évszázaddal később Angliából hallatszott az ébresztő szó. Wiclif János (1329-84) előkelő nemesi családból származott. Már 15 évesen megkezdte tanulmányait a híres oxfordi egyetemen: filozófiát, természettudományokat és teológiát tanult, s később ugyanitt hosszú időn át tanított, mint a teológiai tudományok doktora. 1374-ben Lutterworth város hívta meg lelkészéül, ettől fogva a tanítói és lelkészi munkát együtt végezte.

Mint Anglia hű fia másokkal együtt egyre nyugtalanabbul látta, hogy a pápa mennyire beleavatkozik a nemzetek életébe, világuralomra tör, adófizetésre kényszeríti hazáját is. Harcát az egyház megújulásáért ezzel a tiltakozás- . sál kezdte el, azután egyre inkább közeledett a lényeghez. Az egyház elvilágiasodásán egyedül Isten igéje segíthet. Hogy az egyszerű emberek is tanulhassák Isten törvényét, a Bibliát angol nyelvre fordította. „Mindenkinek, aki üdvö- zülni akar, a Bibliát kell olvasnia!” hangsúlyozta. De a könyvnyomtatást még nem találták fel, ezért, hogy az evangélium a nép szivéig eljusson, prédikálni kell! Wiclif kettesével küldte a nép közé prédikátorait, mint az apostolokat. Már messziről felismerte őket mindenki: mezítláb jártak, pios hosszú kö- Denyt viseltek és mindenütt bátran, elkesen hirdették Isten igéjét.

Wiclif János

A pápa „gyomhintőknek, lollar- doknak” nevezte őket és elítélte szolgálatukat, ök vállalták a gúnynevet, büszkén viselték és szolgálatuk nyomán hatalmas ébredés támadt Anglia szerte.

Wiclif egyre határozottabban bírálta az egyház téves tanításait. Jézus Krisztus az egyetlen közbenjáró - hangsúlyozta - Isten és ember között, ö az üdvösség forrása! A hit Isten ajándéka, az ember kegyelemből kapja azt. Harcolt a tisztítótűz tanítása, és a szentek imádása ellen.

Miközben az evangélium hódított az országban, a rossz termés a nagy adók miatt parasztlázadás tört ki. Ellenségei Wiclifet vádolták, hogy ő is oka a felkelésnek. Ox- fordba idézték, hogy a zsinat előtt védekezzen. Betegen, testileg ösz- szetörten, de szilárd meggyőződéssel tettei előtt. Egyetemi ka- tadrájátóf meg kellett válnia, de megmaradhatott lelkészi állásában. „Imádkozom azokért - mondotta - akik hamisan megvádoltak engem - nehogy a régi sebekhez új fájdalmak járuljanak!"

Ereje lassan felőrlődött, 1384. december 31-én az istentiszteleten, az igehirdetést hallgatva érte őt a halál.

Közel 50 éve halott volt már Wiclif János, amikor a pápa mint eretneket kiátkozta. Sírját felnyitották, csontjait elégették, hamvait a folyóba dobták.

De a munka, amit megkezdett, nem vált semmivé: folytatódott, és a reformációban kiteljesedett.

Kevehiziné Czégényi Klára

Tnrlwi- A

/ VASÁRNAP I f IGÉJE

I ApCsel 8,14-25 ■■■■■

PÉNZ VAGY T ÉT EK

Csodálatos „beszámolókat” olvasunk ebben a könyvben arról, hogy a Szentlélek miként veszi hatalmába a sziveket. Fülöp Samáriában prédikál Krisztusról, sokaság figyel fel rá szíwel-lélekkel, s még „utánpótlásról” is kell gondoskodni. Péter és János segítőszolgálatra indul utánuk. Persze Jézus megelőzte őket: földrajzi értelemben is, elébük jövő szereteté- vel is. Szolgálatukban csak ismétlődik és foytatódik Uruk szolgálata.

Ahol azonban az ő munkája nyomán átadják magukat Neki az emberek, ott kém mentesek a kísértésektől, az elbukásoktól. Simon mágus, aki régóta ördögi mesterkedésével ámított el és tévesztett meg sokakat, egyéni hasznot akar húzni, pénzen szeretné megvenni a kézrátétel által kapott erőt.

A Szentlélek által megindul ma is egy folyamat, hatalmába vesz olyanokat is, akik talán csak mások példája nyomán indulnak el az üdvösség útján, semmiképpen sem tudatos döntésként, egyéni érdekeiket és előnyeiket is számítgatva. Lehet-e ebből tanítványság? Születhetik-e ebből más, Isten által kedvelt újjászületett élet? Igen, de csak akkor, ha a kegyelem átlal érintett szív fordít az életirányán. Ha megtanul nem önmagáért élni, hanem másokért szolgálatba állni. Simon kívánja azt a hatalmat, hogy ha valakire ráteszi a kezét, az részesüljön a Szentlélek ajándékában. De nem a másokért való felelős szolgálat hajtja erre. Nem Isten dicsőségét keresi, hanem szeretné a maga dicsőségét növelni. S ennek érdekében szívesen hozna „pénzáldozatot is.”

A Szentlélek, Isten legdrágább ajándéka. Nem azok részesülnek benne, akik szeretnék kiérdemelni, rászolgálni. Csak a „megajándékozottságra vágyók” részesülnek Szendétekben. Vajon Isten ajándékaira várunk-e, vagy örvendezünk inkább annak, hogy mi mindennel ajándékozott meg már eddig is a mi Urunk?

Mindig egy Simon mágushoz hasonló megosztott szívű ember áll Isten előtt: térdre hullva, könyörögve azért, hogy önző, számító kétszínűségét vegye el, ne szálljon rá jogos megtorlás. Gondolkozzunk el - igaz bűnbánatot gyakorolva -, mennyiszer állított meg kárhozatba rohanó életutunkon Isten kegyelme! S próbáljunk örülni bűnbocsánatának akkor is, ha a bűn következményeit vállalnunk és viselnünk kell.

Végeredményben azon áll vagy bukik minden keresztyén élet, hogyan viszonyul a „disznófejű nagy úr”-hoz, a pénzhez. Ma mind inkább eluralkodik az a hamis életszemlélet, hogy mindent el lehet érni, csak pénz kell hozzá. Állítson meg a lejtőn Pál apostol igéje: Minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyednek a hittől,

, fájdalmat okoznak önmaguknak. (lTim 6,10) Ki-ki jnflga.js szemlélheti, mennyire devalválódik a pénz értéke!...

A mai ige olykor dicsérendő szép áldozatokat hozó gyülekezeti híveket is figyelmeztetni akar arra, hogy ne csak a pénzét, hanem a szivét adja elsősorban és mindenekelőtt Istennek. Az evangélium szava hangzik az oltári igében: Senki nem szolgálhat két Úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak. - Térjünk meg, könyörögjünk az Úrhoz, bocsássa meg szivünk gonosz szándékát, vezéreljen Szendéikével, hogy minden megkötö- zöttségtől mentesen szolgálhassuk őt!

Pásztor Pál

IMÁDKOZZUNK *

Bízom benned, szent Úristen, Kérlek egész életemben, Ne nézzed én bűneimet, Kárhozatba én telkemet ne vigyed! Uram, nekem adj Szent- leiket, Hogy kerüljek minden vétket, Hogy járjak szent ösvényeden, És törvényed szerint folyjék életem! (437. ének 1-2. v.)

„írok nektek} ifjak.. /

NÖVÉSBEN LEVŐ GYÜLEKEZET

Két éve olvashattunk híradást az Evangélikus Élet hasábjain arról, hogy Móron új imaházat alakítottak ki. Merész vállalkozásnak tűnt akkor az egyházmegye anyagi áldozatvállalása és a környező gyülekezetek tagjainak rengeteg társadalmi munkája, amellyel az épületet megvásárolták, és imaházzá alakították. Hiszen a móri gyülekezet addig húsz-harminc fős szórvány volt, általában négyen- öten vettek részt a református templomban havonta egyszer tartott istentiszteleten. Az építkezést látva, vagy akár benne részt vállalva is, voltak, akik kételkedtek: ki fog idejárni?

Visszatekintve az elmúlt időszakra elmondhatjuk, hogy az imaház elkészültével itt valóban pgy új gyülekezet született Ez az új nem függeden a régitől. Hiszen kapcsolódik hozzá, mint ahogy az ember kapcsolódik a szüleihez, felmenő őseihez. Ezek a felmenők a „régi móriak” és a környező gyülekezetek, ahonnan sok fiatal költözött Mórra, őket kerestük meg levélben és személyesen.

Ez a cikk rövid beszámoló szeretne lenni arról, mivé vált az újnap. De örülünk a hűséges időseknek és középkoriaknak, és azoknak a fiataloknak és gyerekeknek is, akik talán csak havonta egyszer, de rendszeresen járnak istentiszte- ” letre.

Ezzel párhuzamosan indult el az j- ifjúsági munka és a gyermekbiblia- i köri órák sorozata. Létszámában leglátványosabban ez utóbbi cső- L port gyarapodott. Két éve az első *1, alkalmon öten voltak. Az elmúlt i évet harminc fővel zártuk, most , pedig kb. hatvan gyérekre számi- fi tunk az előzetes felmérések és invi- i tálások alapján. Kis létszámú ijfú- sági csoportunkhoz szeptembertől 1 csatlakozik az a hat fiatal, akik 1 ebben az évben konfirmáltak. Raj- I tűk kívül egy külön alkalommal két gimnazista fiatal adott számot hitéről és ismereteiről a gyülekezet I előtt, és járult konfirmációi istentiszteleten az úrvacsorára megterített oltárhoz.

Felnőtt ifjúsági órának neveztük el azt az alkalmat, melyen a húsz és negyven év közötti korosztály vesz részt. Lelkesítő az az összetartás és vállalkozó kedv, ami őket jellemzi. A rendszeres összejövetelek élénk beszélgetésein kívül ők I

szülött. Ahogy egy szépen fejlődő kétéveshez illik, lehet már sejteni valamit - bár még távolról sem mindent - karakteréből, képességeiből. Ezt pedig nem szójátéknak szánom, mert kezdetben valóban nem lehetett biztosán tudni, menynyire lesz életképes, és mekkorára nő a gyülekezet. Reméljük, a növésben még ma sem állt meg.

De Istent illeti a hála, hogy valóban élni kezdett, és egyre inkább kialakulóban vannak az értelmes gyülekezeti élethez szükséges funkciói.

Mindez a heti rendszerességgel tartott istentiszteletekkel kezdődött. Örömteli esemény, hogy a délelőtti istentiszteletek mellett, a gyülekezeti tagok kérésére, augusztustól havonta egyszer este is tartunk istentiszteletet Hozzá kell tenni, hogy az istentiszteleteknek azóta sincs elbűvölően magas létszámuk. Általában húszan- huszonöten jönnek el egy vasármérkőztek meg a katolikusok futballcsapatával, ők kezdeményeztek társadalmi munkát, mely megújította udvarunkat, és jelentős részt vállalnak a presbitérium munkájából. A presbiterek munkája nagy segítség abban, hogy a körzetük területén lakó gyülekezeti tagokat személy szerint számon tudjuk tartani.

Fontosnak érzem még a móri evangélikusok jellemzésénél, hogy az egyes korosztályok általában nem szakadnak el egymástól. Ezt a vonást igyekeztünk erősíteni közös kirándulás szervezésével, családos alkalmakkal (szalonnasütés, társadalmi munka), időnként a két ifjúsági csoport összevonásával, tanévnyitón, tanévzárón, karácsonykor a gyerekek és a felnőtt gyülekezet hangsúlyozott találkozásával, és azzal, hogy a presbitériumban idősek és fiatalok együtt dolgoznak.

Lacknerné Puskás Sára

QP „ Testvéreink északon ” - finnül QQ

Evangélikus volt a magyar állatorvosképzés

megindítója

A finn-magyar egyházi kapcsolatoknak újabb terméke látott napvilágot a közelmúltban. Testvéreink északon címen Sajtóosztályunk 1986-ban jelentette meg Koren Emil könyvét, amely egyházi kapcsolataink történetét foglalja össze. A könyv kéziratát Benczúr László és Martti Voipio lektorálták, és megjelenésekor lapunkban is értékeltük.

A magyar könyvet a testvérgyülekezetek finn lelkészeinek egyik értekezletén Csepregi Márta, a helsinki egyetem magyar lektora ismertette, s megjegyezte, hogy az a magyarországi olvasó részére világos és érthető, de a finn olvasó részére, még ha ért is magyarul, történelmi ismeretekben kibővítendő részleteket hagy maga után. így amikor D. Martti Voipio lefordította a könyvet teljes egészében finnre, bizonyos történelmi részleteket kiegészített, valamint hozzáadta saját kutatásai alapján hiányosnak talált részleteket és a könyv nyomdába kerülése után történt fejleményeket is.

A könyv kiegészül a fordító saját emlékeivel is, valamint a magyar kiadásnál bővebb képanyaggal, ami föltétlenül egyensúlyosabbá teszi az anyagot. Úgyszintén bővebb a finn anyag azzal, hogy záradékában olvashatjuk a testvérgyülekezetek kapcsolatának szabályzatát, valamint az előforduló nevek pontos felsorolását.

Bővült a forrásanyag megjelölése is. A magyar történelmi

anyagnál többször és sokat támaszkodik L. Nagy Zsuzsa Egy ezredév. Magyarország rövid története. 1986. című könyvére, valamint Domanovszky Sándor történelem könyvére, Benczúr László, Csepregi Béla, Kunos Jenő, Szabó József, Sztehlo Gábor, Juhász Róbert, Prőhle Károly vonatkozó írásaira. Számunkra külön is érdekes, hogy saját forrásai alapján milyen bőven és pozitívan foglalkozik Dezséry László egykori finnországi útjával és annak eredményeivel.

A könyvben két előszó is olvasható: Maunu Sinnemäkitöl és a fordító Martti Voipiotól. Az előbbi többek között rámutat arra, hogy két olyan ember az író és fordító, akik viszonylag a legrégebben és legátfogóbban tudnak a témáról írni.

ízléses borítóját nemzeti színeink mellett a Deák téri templom s a turkui dóm rajza díszíti. A könyv címe: Emil Koren -Martti Voipio: Sukukansojen uskonyhteys. Kiadója: Herät- täjä-Yhdistys. 1988.

Tolnay Sándor egyetemi tanár, a magyar állatorvosképzés megindítója, a szervezett állatorvoslás tanítás megszervezője, a magyar állatorvostudomány fáradhatatlan úttörője volt. Működésével indult meg hazánkban az állatorvosi tudományok oktatása.

1748. szeptember 8-án született a Vas megyei Nagycsömötén, a Szombathely közelében fekvő kis faluban.

Szülei evangélikusok voltak. Nagycsömötén nem volt evangélikus templom, ezért Sándort a gyöngyösfalui plébániához tartozó, közeli Nagypöse római katolikus templomában keresztelték meg. Első iskoláit Kőszegen végezte, majd Pesten és Bécsben tanult.

Protestáns vallása alapvetően meghatározta élete későbbi alakulását. A Habsburg-birodalom egyetemein ugyanis még a XVIII. sz. második felében sem avattak orvosdoktorrá nem katolikusokat. A Monarhián kívüli egyetemekre való kijutást pedig megnehezítették. Bécsben és Pozsonyban nem nézték szívesen a tanulni vágyó magyar ifjúság külföldre járását.

Tolnay Sándor munkásságának kezdete egybeesik a pesti állatorvosi iskola alapításának történetével.

Tolnay - orvos, állatorvos, egyetemi tanár - tehát a pesti egyetemen szerzett orvosdoktori oklevelet 1784-ben. Utána Bécsben az állatgyógyászatban képezte tovább magát. 1787-től az 1818-ban bekövetkezett haláláig az állatgyógyászati tanszék, ületve az állatgyógyintézet vezetője és tanára a pesti egyetemen.

1787-ben a pesti egyetem orvosi karán állatgyógyászati tanszéket szerveztek, ahová Tolnayt nevezték ki. Az állatorvoslás szükségességéről és hasznáról, különösen Magyarországon címen tartotta meg tanszékfoglalóját: „...Örömmel tölt el, hogy első lehetek honfitársaim közül, aki magát teljes egészében egy olyan tudománynak szentelheti, amely a mai időkig Magyarországon ismeretlen volt...” - kezdte. Befejezésül: „...Amennyire fiatal és új még a tulajdonképpeni állatorvostudomány, annyira rögös és járatlan az útja, és oly széles még a terület, amelyet meg kell művelnünk...”

Tolnay működését, minden nehézség ellenére: siker koronázta.

Tolnay intézetalapító, oktató és állategészségügyi szervező tevékenysége iskolateremtő értékű. E témakörökön belül példaszerű a küzdelme, az állatgyógyászati tanszék és intézet fennmaradásáért; mely szervezetileg az orvosi karhoz tartozott. Tevékenységével múlhatatlan érdemeket szerzett a magyar állatorvosi felsőoktatás fejlesztéséért és az önálló állatorvosi képzés megindításáért. Tevékenysége már életében jelentős értékelést nyert.

Hazai elismerés a „legmagasabb helyről”: I. Ferenc császártól a Li- pót-rend.

Nem maradt el a külföldi elismerés sem. Tolnay Sándort a világ első állatorvos-társasága, a Koppenhágai Társaság külföldi levelező tagjává választotta. Európa- szerte ismerték az 1816-ban kiadott jelentős könyvét: Belehrung über Vorbeugungs- und Heilmittel der Seuchen.

Tolnay már 1810 körül betegeskedni kezdett. Ereje, energiája a nagy közdelemben felemésztődött. 1818 tavaszán (ápr. 25-én) hunyt el Pesten. Dr. Domonkos János