Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-09-11 / 37. szám
Evangélikus Élet 19B8. szeptember ii. Az Egyházak Világtanácsa jubileumi ülése HÁROM NEMZEDÉK és mi következik utána? (Folytatás az 1. oldalról) mint az egység vonatkozásában. Kezdeti nehézségek után ma már a világ egyházai csaknem mind a magukénak vallják a felelősséget a világ békéjéért, az igazságosabb és emberségesebb világrendért és a veszélyeztetett természeti világért. Nagy érdeklődés kíséri a világ egyházaiban az 1990-ben, a dél-koreai Szöulban megrendezésre kerülő keresztyén világtanácskozást („világzsinatot”) erről a hármas témáról; ezen a Vatikán is jelen lesz, bár nem vállal részt a megrendezésben. A jövő év májusában a svájci Bázel lesz a színhelye az európai és észak-amerikai egyházak előkészítő tanácskozásának. Fontos határozatok születtek a dél-afrikai kérdésben, a közel- keleti békekonferencia összehívása érdekében és a szegény országok adósságkrízise ügyében. Értékes elvi nyilatkozatot fogadott el az ülésszak az emberi jogok, köztük a nemzeti kisebbségek jogai kérdésében. Annál sajnálatosabb volt azonban, hogy csak nehéz viták után kerülhetett egyáltalán napirendre a romániai, erdélyi kisebbségek égető kérdése. Az elfogadott határozat „kéri a főtitkárt, tegyen megfelelő lépéseket, beleértve a terület egyházi vezetőinek összejövetelét is, a megoldás elősegítésére”, és egy év múlva tegyen jelentést ebben a kérdésben. „JÖJJ, SZENTLÉLEK,- ÚJÍTSD MEG AZ EGÉSZ TEREMTETTSÉGET!” Ez lesz az Egyházak Világtanácsa hetedik nagygyűlésének fő témája majd 1991 februárjában, Ausztrália fővárosában, Canberrában. Ez az első főtéma egy világgyűlésen a Szentlélekről. És első ökumenikus világgyűlés a déli, ötödik kontinensen. Élénk vita bontaés kevésbé a belső, lelki megújulásra. Felszólalásomban hiányoltam az altémák közt a Szentlélek személyére vonatkozó kérdést: kicsoda a Szentlélek, hogyan tehetünk különbséget a Szentlélek jelenléte és a másfajta „lelkek” között? TOVÁBBI FONTOS TÉMÁK voltak a „nők évtizede” az EVT- ben, a nők szerepe az egyházban, Hannover - konferencia központja kozott ki a főtémáról és a négy altémáról (az utóbbiak végső megfogalmazása ezután történik meg). Vitatott volt, hogy a főtéma első megfogalmazása egyoldalúan a veszélyeztetett természeti világra utal valamint az egyházak „diakóniai egymást segítése”, szellemi és anyagi erőforrásaik jobb, teljesebb megosztása egymással. Újabb négy évre hosszabbította meg az ülésszak Castro főtitkár megbízatását, és új vezetőket választott három osztály élére. A tíznapos, fárasztó ülésszak talán legfelejthetetlenebb órái a reggelenként tartott, színes és gazdag liturgiájú ökumenikus istentiszteletek voltak. Együtt tanultuk a világ egyházainak enekeit, ismerkedtünk istentiszteleti életük kincseivel. A közbeeső hétvégén a tartományi egyház közeli és távoli evangélikus gyülekezeteiben, baptista és ortodox gyülekezetekben végeztek a résztvevők istentiszteleti szolgálatokat. Az én utam a brit metodista egyház főtitkárával egy Bréma melletti kisvárosba, Verdenbe vezetett. Szombat este többórás „ökumenikus fórumot” tartottunk véget nem érő kérdésekkel. Vasárnap délelőtt a középkori dómban prédikáltam öt gyülekezet közös istentiszteletén; az offertó- rium a kis érdi gyülekezet épülő lelkészlakása céljait szolgálta. Magyar igehirdetés a verdeni szószékről, egy távoli német gyülekezet részvétele az érdi parókia építésében : élő jelek az ökumené valóságáról. Egység az igében, a közös hitben és a szeretet nagy feladataiban: ez volt a hannoveri ülésszak ökumenikus üzenete a keresztyénség harmadik évezredének és az ökumenikus világszervezet ötödik évtizedének küszöbén. Dr. Nagy Gyul% Az új vallásügyi törvény elé Lapunk előző számában már hírt adtunk arról, hogy a Magyar Televízió két vasárnap este a HÉT című műsorban egyházi vezetőket szólaltatott meg az új vallásügyi törvény előkészítése dolgában. Lapunk terjedelme nem engedi meg valamennyi riport közlését. A dr. Nagy Gyula püspök-elnökkel folytatott beszélgetést közöljük teljes szöveggel, a többieket összefoglalásban. (A riporter Pintér Dezső és Pálfy István, az adás szerkesztője Sárdy Anna volt.) Riporter: Püspök úr! Milyen ma Magyarországon az evangélikus egyház helyzete. Dr. Nagy Gyula: Azt mondhatom, hogy egyházunk - negyven évi fejlődés után - nagyon jó helyzet-: ben van, ha olyan szempontból nézzük, hogy híveink, gyülekezeteink és egész egyházunk államhoz és a nemzetközi egyházi élethez való viszonya sokat fejlődött és gazdagodott. Éppen ezért úgy látjuk, a legfőbb ideje, hogy a negyven évvel ezelőtti keret-egyezményeket ... most felváltsa egy részletesebb törvény, amelyik az egyház életét új keretek és új lehetőségek elé állítja. Riporter: Annak milyen oka van - Püspök űr fejlődést említett, ami önmagában is magyarázatra szorul hogy éppen most és egy ilyen egyházi törvény kerül szóba? Dr. Nagy Gyula: Magam is tagja vagyok a Parlamentnek. Decemberben nagyon érdekes volt, hogy amikor országunk gazdasági problémáiról került szó, ugyanakkor hangzott el a nagy érdeklődéssel fogadott beszámoló az egyházak életéről. Én úgy látom, hogy a kettő között szoros összefüggés van. A gazdasági-társadalmi kibontakozásnak emberi, belső alapjai kell, hogy legyenek és az egyházak éppen ezen a területen, az emberség, a becsületes munka, ,a családvédelem, a humánum területén tudnak nagyon sokat segíteni. A belső megújulást - úgy mondanám: az emberi „peresztrojkát” - tudják támogatni és segíteni. Riporter: Az alkotmány elvben eddig is biztosította a jogokat a vallásszabadságra, a lelkiismereti szabadságra. Valami azonban nyilván a gyakorlatban nem egészen pontosan történhetett az alkotmány szellemében. Ezt én nem tudom, csak feltételezem; hogy ha most szükség van egy törvény létrehozására. Mi az, ami nem igazán működött? Dr. Nagy Gyula: Talán azt mondanám, hogy a kiinduláskor meglevő kölcsönös bizalmatlanság állami részről, egyházak és a hívek részéről sokáig hatott az egyházállam viszonyában. Viszont az elmúlt négy évtizedben kiderült, hogy a kölcsönös bizalom egymás iránt a legjobb szabályozó. Mi azt várjuk az új törvénytől, hogy ne túlszabályozzon, ne minden részletet írjon elő, hanem bízzon az egyházakban és a hívő emberekben, mint ahogy mi is bízunk abban, hogy az állam és a társadalom részéről a legjobb akarat van az egyházak iránt. Riporter: Az alkotmány elvben elismerte a lelkiismereti szabadságot, az ehhez való jogot. Az új törvénytől mit lehet várni? Dr. Nagy Gyula: Én azt hiszem, hogy az új törvény feltétlenül meg kell, hogy ismételje a vallás- és lelkiismereti szabadság alkotmányos emberi jogát, de szükség van arra is, hogy ennek a gyakorlati megvalósításáról, a különféle területekről is szó legyen a törvényben, természetesen a kereteket adva csak meg. Az új törvény adjon több lehetőséget az egyháznak arra, hogy a saját kontrolljával - a kölcsönös bizalom alapján - szabályozza a maga belső, szervezeti, egyházi életét. Gondolok itt olyan kérdésre is, mint az egyházi középiskoláknak a megbecsülése és elismerése. Azt hiszem, hogy az egyházi középiskolák egészséges, jo versenyt vagy kihívást jelentenek ezen a területen és segítik az államnak az iskolai oktató-nevelő munkáját. (A továbbiakban közüljük azt is, ami az inteijúból a megszabott idő miatt kiamradt.) Várjuk, hogy az új törvény biztosítja a megfelelő, időközben jórészt már kialakult kereteket az egyház tanító és nevelő munkájához, elsősorban a gyermekek és a fiatalok között, ott ahol erre szükség van. Említettem az egyházi középiskolák jelentőségét. Egyházunk örömmel készül a híres Fasori Evangélikus Gimnáziüm újbóli megnyitására több mint harminc év után. Megkérdeztük minden egyes gyülekezetünket; döntő nagy többségük válasza az, hogy készek jelentős anyagi áldozatokkal is újra elindítani es fenntartani ezt a magyar kultúrát is szolgáló, nagymúltú gimnáziumot. A harmadik fontos terület - az egyház szervezete és tanító tevékenysége mellett - az új törvény nézőpontjából az egyház társadalmi-szociális szolgálata. Ismeretes, hogy a magyar egyházak - köztük evangélikus egyházunk is - megbecsült szolgálatot végeznek a családi élet védelmében, a becsületes erkölcsi magatartás, ezen belül például a munkaerkölcs, kialakításában és fenntartásában, idős és magányos emberek, betegek ápolásában, a testileg-szellemileg sérültek, köztük külön is az ilyen súlyosan sérült gyermekek és fiatalok támogatásában, az alkohol és a kábítószerek pusztítása elleni küzdelemben stb. Az egyház szolgálatának jellegzetessége ezen a területen - a beteg test gyógyítása mellett - a beteg lélek gondozása, a bajok mélyebb, lelki gyökereinek feltárása, a segítségnyújtás ezen a területen. Ez a szeles egyházi munkaterület számos intézmény fenntartását és képzett ápoló személyzet, szakemberek odaadó munkáját is megkívánja. Azt reméljük, högy az új vallásügyi törvény riefncsák kodifikálja és elismeri az egyházak ilyen téren végzett közérdekű szolgálatát, hanem segít ennek az áldozatos, nehéz szolgálatnak a jobb külső, anyagi feltételeit is megteremteni. Azt várjuk továbbá, hogy az egyház sajtószolgálata - lévén egyik lényeges feltétele a vallásos emberek lelki gondozásának és az egyház gyakorlati feladatai ellátásának - ugyancsak megfelelő helyet, kap az új törvényben. Összefoglalva az elmondottakat : azzal a reménységgel és várakozással tekintünk az új vallásügyi törvény elé, hogy egyfelől egységbe foglalja és megerősíti mindazt, ami az elmúlt években jól bevált. Másfelől - ahol még hiányosságok és tisztázatlan kérdések vannak - segít abban, hogy az egyházak és az állam, a társadalom jó viszonya tovább fejlődhessen. * * * A riportok ismertetését következő számunkban folytatjuk. TSZM OULU PARK Koszorús Oszkár köszöntése ötven éves lelkészi szolgálatra tekinthet vissza Koszorús Oszkár ny. orosházi esperes-lelkész. Resicabá- nyán született 1914-ben és 1982. január 1-jén ment nyugdíjba, 44 évi szolgálat után.Lelkészi szolgálatának állomásai: Gyula, Tiszaföldvár, Szentetomya, Rákóczi-telep és Orosháza voltak. Négy cikluson keresztül volt a Nyugat Békési Egyházmegye esperese. Megyei és városi tanácstagként is hasznos munkát végzett a társadalom számára. Az orosházi gyülekezet templomában - gyülekezet látogatás alkalmával - dr. Harmati Béla püspök elismerő szavakkal méltatta ötven éves lelkészi szolgálatát, melynek nagyobb részét ebben a gyülekezetben végezte és majdnem felét az egyházmegye espereseként. Nagyon nehéz időkben jól szolgált, megállotta helyét, megbecsülést szerzett egyházának is, önmagának is. Pintér János esperes elődjét köszöntötte személyében. Tóth Lenke a gyülekezet jegyzője a hála virágait nyújtotta át. Koszorús Oszkár meghatódottan mondott köszönetét azért, hogy abban a templomban emlékeztek meg ötven éves szolgálatáról, melyben szolgálata jelentős részét végezte. Családjában betegekkel körülvéve időközben maga is műtéteken esett át. A Teológiai Akadémia aranydiplomáját is a kórházi betegágyon kapta meg. Szeretettel köszöntjük a jubiláló esperest, jó egészséget, Isten megtartó szeretetét kérjük életére és családjára. Dobos Hajnal MAGAMBAN KIÁLTÓ Kereslek, Isteni Kulcslyukon leskelődő ember-kíváncsiságom ne vesd meg, Uram! Az ember gyarló. Ezért bizonytalan. Kereslek, Isten! Hitemnek nincsen szárnya még, mely átröplt a földi gofidokon, bajon, - De lenned kell, jaj lenned kell nagyon! Kereslek, Isten! Fában, virágban, - emberekben. Kis jelek hallgatásait figyelve sziklányi kérdés nehezül szivemre: Látsz-e? Hallasz-e? Tudsz vajon? Felelsz? Jutalmazol? Büntetsz? Honnan tudom, hogy most megintesz? Igéid jól formálom tetteimre? Tdom-e már néha, mit akarsz velem? . Válaszolj, Uram! Szólj rám, Istenem! Lásd, kérni sem tudok igaz hiten kívül semmit. Se keveset, se végtelen nagyot, Csak mormolom, morzsolom, kiáltom magamban: Minden úgy legyen, ahogy akarod! Június 18-án már telítve volt Siófok. A Fő utcán hullámzó sétálók egy-egy érdeklődő pillantást vetettek a szép fasorok csábító árnyékával hívogató parkot jelző táblára: OULU PARK. Akik déltájban sétáltak erre, azok már többet vettek észre: a parkban összesereg- letteket. Az egyik oldalon a városi gyermekkórus népes, üde csoportja karvezető tanárnőikkel: Csizmadia Máriával és Tóth Bettyvel, másik oldalon a siófoki városi tanács képviseletében dr. Filiszár Tibor VB titkár, Nagy István közművelődési főelőadó és Su- hajdáné dr. Csugány Ibolya, a Hazafias Népfront titkára, meg a siófoki gyülekezet tagjai. Figyelmünket a harmadik csoport, a szőkék népes csoportja köü le, Ők a vendégeink, az oului városi küldöttség tagjai Erkki Suvanto polgármesterhelyettes vezetésével. A műsort az énekkar kezdi, stílusosan, Vavrinecz Széles a Balaton müvével, utána Mozarttól a hajnalról és a bűvös csengettyűkről zeng az ifjúság friss éneke. A Hazafias Népfront titkárnője köszönti a finn vendégeket. Arról szól, hogy városunk most 20 éves és ez az örömünk egybeesik azzal a másik örömünkkel, hogy 10 éve testvérvárosok is vagyunk Ouluval. Ez az öröm készteti városunkat arra is, hogy ezt a parkot, melyben most evangélikus templom A harmadik nemzedék Ők az első nemzedék unokái és a másodiknak gyermekei, a tizenévesek. Ez a harmadik nemzedék már beleszületett egy viszonylagos konszolidációba, rendezett körülmények közé, viszonylagos jólétbe, biztonságba. A háborút csak hírből- a televízióból például s a szülők és nagyszülők elbeszéléseiből ismeri - hála Istennek. Persze az élet mindennapi gondjai előttük sem ismeretlenek. A fiatal családok - szüleik - lakásgondjai, lakótelepek sivársága, ahol néha nincsen egy árnyat adó fa, játszótér, madárdalt afig hallani, s virág csak vázában vint. Mégis: e nemzedéknek, a harmadiknak, talán legfenyegetőbb veszélye, hogy szülei, a második nemzedék, őket akaija kárpótolni mintegy mindazért, amiben annak idejen gyermekkorukban hiányt szenvedtek. A nélkülözésekért, a meg nem kapott - kaphatott - játékokért, ruhákért, elmaradt utazásokért, nyaralásért. Jó szándékkal teszi mindezt a szülők nemzedéke, de nem biztos, hogy szerencsés kimenetellel. Mindent meg akarnak adni nekik - csak az a kérdés, hogy ez a „minden” - amiben egykor ők hiányt szenvedtek - valóban tartalmazza-e azokat a „vitaminokat” is, amik nélkül jóllakni - pillatnyilag - ugyan lehet, de igazában élni hosz- szu távra nem lehet. Az iskolai kukákba dobált tízórai-maradékokról külön tanulmányt lehetne írni. A harmadik nemzedék számára immár természetes a - lehetőleg színes - tv-készülék, esetleg több is a lakásban, persze együtt annak ellentmondásos értékrendjével, néha kimondottan károsító hatásával - erről már szóltunk megelőző cikkünkben Fehér Klárát idézve. S a méregdrága, s gyorsan meghibáso- dó elektronikus játékok nem biztos, hogy több örömet szereznek, mint azelőtt a maguk eszkábálta rongybaba s az álmok álma: az első igazi focilabda! Szüleik, részben legalább, autón járnak - az ő gyermekkoruk álma egy bicikli volt, gyermekeiknek magától,értődő a spéci bringa birtoklása. Érettségire esetleg motor is van kilátásban, sőt- mint újságban is olvashattuk - nem egyszer autó. Hiszen tizennyolcévesen már megszerezhető a vezetői jogosítvány. ' Szinte mindent - valóban minden hasznosat és jót? - megkaphatnak, legalábbis egy részük, azonban megkapják-e, megkaphatják-e szüleiktől, akik, még csak lakásra, vagy már nyaralóra gyűjtve, a már korábban említett „nagy hajtás” részesei- és áldozatai, a legdrágább értékeket: a reájuk fordított időt s a velük törődő szere tetet? S így az annyira szükséges vezérlő és eligazító életpéldát. Vagy épp a szerzés és birtoklás vágyától fémjelzett életvitel lenne a követendő eletpélda? Ez végzetessé válhatna a harmadik nemzedékre. A fentiekből könnyen érthető az a jelenség, hogy a harmadik nemzedék néha sokkal szorosabb kapcsolatba kerül az elsővel, mint a másodikkal. Az unokák jobban kötődnek- néha, de felmérések szerint nem ritkán - a nagyszülőkhöz, mint szüleikhez. „Apuka szülei Hevesben élnek, mindketten nyugdíjasok, de nagypapa még most is dolgozik. Csak ritkán találkozunk, mert apukám és anyukám nem érnek rá. A vakáció egy részét azonban mindig a nagymamáéknál töltjük. Szegénykének olyankor rengeteg a dolga, de azért nagyon örül nekünk és akármilyen fáradt, társasjátékokat játszik velünk” - „Nagyszüleiül Dunapatajon laknak, van olyan év, hogy csak háromszor látom őket, kár mert én nagyon szeretek náluk lenni.” - „Nagyon szeretem a nagymamámat, mert ő szokott velem játszani, főzőcskét, bújócskát meg társasjátékot. Anyu meg apu nem érnek rá, mert sokat dolgoznak és mindig fáradtak... szegény anyu rengeteg a dolga, ezért nem tud velem járszani” - „Nekem már csak egy nagypapám van. Anyukám anyukája meghalt és szegény nagypapám teljesen egyedül maradt... el szoktam menni hozzá a tanyára, szeretek nála lenni... ő mindenhez ért... és ha együtt eszkábálunk, egyikünk sem érzi, hogy egyedül van” - „nagymamám meghalt, nagyon szerettem, amíg kicsi voltam sokat mesélt nekem. Ezután már senki sem fog nekem mesélni...” - „A nagymamának gyönyörű kertje van és ha náluk vagyok segítek neki virágot szedni. Közben beszélgetünk, ami nagyon jó, mert a nagymama mindent megért és soha sem szid meg, akármit elmondhatok neki, nem olyan szigorú, mint az anyukám”. Ezek a szemelvények „Az én nagymamám, az én nagypapám” című cikkből valók (Nők Lapja, 1988. február 13.) Elnézem a cikkhez mellékelt tíz fényképet. Milyen kedves tiszta, igazi gyermekarcok. Mosolyog mindegyik, szeretetet és örömet sugároz és sze- retetet és örömet vár. Az idézett cikk alcíme: „Hidak a ’szakadék’ felett.” S ahol a - úgy tűnik - szülőket is pótló nagyszülők is hiányoznak - milyen életstílus alakul ki? S ha kudarcot vall az iskola nevelő szándéka is? Marad a banda. S megdöbbenünk a gyermek-ifjúkori bűnözés arányairól szóló hírek hallattán. A gyermek-öngyilkosságok statisztikájában is szomorúan „előkelő” helyezésünk van. Mit kapott, kaphat a harmadik nemzedek tőlünk, mindannyiunktól? A felelősség kérdésének éle felénk, a második és első nemzedék felé fordul. Reformkorban élünk, több tekintetben is, ez ma már szinte közhely. A gazdasági reform erkölcsi nélkül - homokra épített ház. A reform fogalma az evangélikus ember számara óhatatlanul a reformáció gondolattársítását sugallja. Vagyis a szüntelen megújulás követelménye elé állít egyházat és társadalmat. E követelmény s a lehetőséj» - mint felülről való ajándék - őszinte önvizsgálatra késztet. Megváltozni és újrakezdeni, ez a Biblia nyelvén megtérést és újjászületést jelent. És felelősségvállalást egymásért. Vannak már ígéretes jelei ennek a felelősségvállalásnak: Kallódó ifjúságért indított mozgalom, alkoholisták, narkósok gondozása, társadalmi és egyházi összefogással. Csak, ha ebben az egymásért való felelősségvállalásban élünk és járunk, tekinthetünk bizakodó reménykedéssel arra, ami a három nemzedék után következik. A jövőre. A jövő azonban mindig a múlt alapkövein, hagyományain, örökségén - akkor is ha azt megtagadja, vagy átértékeli, csak részben vállalja - épül fel. S a jövő mindig ma kezdődik el. Igazában már el is kezdődött. Groó Gyula épül, OULU Parknak nevezze el. A Polgármesterhelyettes köszönetét mond a szives fogadtatásért, nagyra értékeli a két város között régóta fennálló és egyre izmosodó, sokrétű kulturális és társadalmi kapcsolatot. Kötelékeink egy új szála éppen most fonódik, amikor az oului testvérgyülekezet segít a kicsi siófoki evangélikus gyülekezetnek templomot építeni, a templom parkja pedig városunk nevét viseli. Amikor az énekkar a templomalapok mellett Eszterházy: Harmonia Caelestis-bői két énekkel is Jézust dicsérte, a szárnyaló dallamokkal a mi fohászunk is kérte az Urat, hogy amit itt elkezdett, azt ő végezze is el és Jézus magasztalása legközelebb már a templomban zengjen. A finn vendégek meglepetéssel is szolgáltak: zenekari kvartettjük muzsikájával búcsúztak parkunktól. Erre az istenhozzádra megindítóan válaszolt gyermekeink kara Kodály: Zöld erdőben és Karai: Már vége lett a hétnek énekeivel. Azóta már hetek teltek el, sok-sok siófoki és messzeföldről jött idegen már nem tudja mit jelent ez a tábla, pedig a parkban azóta ott magasodik a finn fenyőrönkök faanyaga és a felvonulási épület, jelezve a munkák elkezdését. Nekünk, evangélikus gyülekezetnek és a Siófokot szeretőknek tudnunk kell, hogy OULU számunkra azt jelenti, hogy az ÉLŐ Jézusnak ma is van élő gyülekezete, mely éltetni is tudja rászoruló testvérét. Józsa Márton
