Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-09-04 / 36. szám
Evangélikus Élet' ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 53. ÉVFOLYAM 36. SZÁM 1988. SZEPTEMBER 4. SZENTHÁROMSÁG UTÁN 14. VASÁRNAP ÁRA: 5,50 Ft Uram! Azzal dicsérlek, hogy szebbé teszem a Teremtés rámeső zugát, Hogy fénnyel, meleggel, jóakarattal és örömmel Töltöm meg világomat. Szent-Györgyi Albert Kihez mehetnénk? Napjainkban tétova bizonytalanság mutatkozik abban, hogy miként gondolkozzunk, kinek a személyén keresztül tájékozódjunk. Látásunk szerint a 20. században nincsen olyan átütő erejű teológus vagy nagy gondolkodó, mint amilyen volt a középkorban Aquinói Tamás vagy az újkorban Immánuel Kant, a königsbergi filozófus. A péteri kérdés - kihez mehetnénk így vetődik fel: kihez igazodunk, kinek a gondolataira hangolódunk? Sokan közülünk abba a kísértésbe esnek, hogy a környezetük lesz számukra a mérce. A kicsi gyerek is arra törekszik, hogy társai befogadják. Alkalmazkodik hozzájuk. Ez a célirányos törekvés felerősödik a serdülő években, amikor - sokszor a szülőkkel is szembehelyezkedve a kortárs tinédzserek elvárásai elsőbbséget élveznek életstílusban, gondolkodásban mindenki mással szemben. A veszélyes, ha valaki felnőtt korában is serdülő marad. Ha negyven évesen is tizenhat évesek a gondolatai. Ha nincs önálló véleménye az életről, mások belesodorják szenvedélyek rabságába, vagy maga által igazán soha el nem fogadott elméletek echó szerű harsogásába. Mert végzetes lehet, ha valaki egész életén át mást mond, mint amit valójában gondol. Mást hirdet, mint amit meggyőződéssel hisz, amint arról a közelmúltban egy fiatal lány őszintén vallott a rádió hullámhosszán. Keresztyének között is vannak, akik a magyar és világirodalmat a tájékozódás fundamentumának tekintik. Evangélikus nagyjaink között sok jeles író és kiváló költő található. Sok nagyszerű alkotás gyönyörködteti értelmünket, de nem sarkall-e az irodalom olykor bosszúra, nem ébreszti-e a revans vágy indulatát bennünk. Máskor a művészet keríthet hatalmába bennünket annyira, hogy szinte kinyilatkoztatás érvényű hatást gyakorol ránk. Amit ábrázol a művész festményein, amit megszólaltat a zeneszerző szimfonikus költeményében, azzal könnyen azonosulni tudunk. De nem ad-e szabad teret változó érzelmek igazolásának, ösztönök mások kárát jelentő kitörésének? Indulatoknak, melyek mint a tűzhányóból kiürülő láva, mindent felégetnek? Félreértés ne essék, nem irodalom vagy művészet-ellenes gondolatokat szeretnék ébreszteni egyházi újságunk hasábjain, csupán csak annak hangsúlyozására vállalkozom, hogy a keresztyén ember számára a tájékozódási alap máshol keresendő. Ifjúságunk soraiban nem ritkán hangzik el az a kérdés, hogy miért éppen a keresztyénség lehet hitünk letéteményese? Más szóval miért éppen Jézus tájékozódásunk kiinduló pontja? E szűkre szabott írás keretén belül csak utalásszerűén szeretném említeni érveinket. Jézus személyében teljesednek be Isten ígéretei, a próféták jövendölése alapján. Istennek a történelem folyamán munkált szándéka ölt testet a betlehemi bölcsőben ringó gyermek alakjában. Jézus nem csupán szavával, de elsőrenden tetteivel közli környezetével, hogy Ő Istentől küldetett, Ő Isten fölkent Szentje. Jézus betölti az Isten törvényét, amire mások csak törekedni képesek, de elérni soha. Jézusban összpontosul az emberiesség teljessége. Aki a rosszat is jóval viszonozza, aki a megvetettet magához öleli, aki a bűn bilincseiben vergődőnek társadalmi becsületét is visszaadja. Jézus magáról kijelenti és vállalja, hogy Ő az Igazság. Ő hordozza és hirdeti. Páratlan viszonya az Atyával egyszerre jelenti az előtte való imádságos közösséget és a teljes azonosulást. Jézus igazolja Istent a húsvét eseményében, amikor újra teremti őt a halálból s művének folytatására igent mond. Húsvét nélkül hiábavaló lenne hitünk, igehirdetésünk s e cikk megírása is. Buddha, Mohamed, Konfuce sírját körbejárják. Jézust, az Élőt imádjuk s szeretjük. Mert él, azért tájékozódásunk fundamentuma. Mert él, s indulatainkat az övével nemesíti, gondolatainkat, a meny- nyei Atyához tereli, érzelmeinket állandósítja, utunk végén pedig Ő maga vár ránk, kihez is mehetnénk? Jézusnál van az élet teljessége. Szebik Imre Megemlékezés D. Ordass Lajos püspök sírjánál halála tízéves évfordulója alkalmából A búzaszem példája Negyvenhárom éve, 1945 augusztusában választották meg az akkori Bányai Egyházkerület püspöki tisztébe dr. Raífay Sándor püspök utódjaként. Tíz éve, 1978. augusztusában 77 éves korában hívta haza Ura a megfáradt vándort és 1988 augusztus 21-én vasárnap délután a Budapest-farkasréti temetőben gyülekezett össze egyházunk elnöksége, lelkészek és gyülekezeti tagok, vidékről és a fővárosból, hogy csendesen emlékezzenek és hálát adjanak családjának tagjaival együtt. Az az új történelmi időszak, melyben ma e hazában élünk abban is segített minket, hogy alázattal meghajtva fejünket, igaz, emberséges szót mondjunk és magunkkal vigyük az elhunyt püspök reánk hagyot lelki örökségét. Gyülekezeti ének vezette be az istentiszteletet, Kovács Sándor néhai püspökünk éneke: Te vagy reményem sziklaszála. .. Ezután dr. Harmati Béla püspök zsoltárt olvasott, lekciózott, majd a gyülekezet megvallotta hitét az Apostoli Hitvallásban. A Lutheránia férfikara arról a Jézusról énekelt, aki hű barátunk a sírig {énekeskönyvünk 390. éneke). Dr. Nagy Gyula püspök-elnök igehirdetésének alapigéjéül Jn 12,24 versét választotta - azt az evangéliumot, melyről D. Ordass Lajos püspök, mint a Lutheránus Világszövetség alelnöke a minnea- polisi vílággyülés megnyitó isten- tiszteletén prédikált: „Bizony, bizony mondom néktek: ha a búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.” Bevezetőjében arról szólt, hogy „ezekben a napokban emlékezünk, hogy a jövőt építhessük. Egész népünk közösségében emlékeztünk országalapító és egyházszervező István királyunkra. Ma szűkebb körben - egyháza és családja közösségében - Isten igéjével emlékezünk D. Ordass Lajos püspök sírjánál. ..” Ezután összefoglalta földi életútját az Újvidék melletti Torzsáról elindult életutat, tanulmányait, lelkészi szolgálatának állóFotó: Grnák László Az Gyakran jutunk ilyen helyzetbe mint a zsoltáros. Már imádkozni sem tudok. Olyan sok baj ért, oly sokat csalódtam, már nem tudok imádkozni. Gyermekkoromban sokat imádkoztam, de most már nem. Kimerültem, képtelen vagyok egy percig is csendben maradni. Úgy érzem Isten is elhagyott. Gyermekeim távol élnek tőlem, de ha itthon vannak akkor is azt érzem, hogy már más világ. Egyedül maradtam az öregséggel. Már Isten előtt sem tudom kiönteni a szívemet, mert nem látok reményt arra, hogy lesz megoldás az életemben. Máskor úgy vélekedünk, hogy mi még csak tudunk imádkozni, de a gyermekeink már nem. Mi megtanultunk imádságokat, s tudjuk, hogy mikor melyiket kell elmondani. Mi fájdalmunkban felsóhajtunk egy jaj Istenemben. De a gyermekeink már sóhajtani sem tudnak Istenhez. Nem tudnak imádkozni. Egy alkalommal külföldi vendégek érkeztek egy családhoz. Az édesapa beszélgetett a vendégekkel. Kis fia hallgatta a társalgást. Szeretett volna egy . szót elcsípni, de nem tudott, mert nem értette'azt a nyelyet. Kétségbeesetten futott édesanyjához: baj várt, apa beszél, de nem mond semmit.” Egy másik nép nyelvét megtanulhatjuk.’'Utáná tudunk beszélni azpn a nyelven. El tudjuk mondani a gondolatainkat. Mi akik azt mondjuk, hogy tudunk imádkozni valóban ismerjük a Meny- nyei Atya nyelvét? Ki tudjuk önteni ELŐ VIZ Torkom kiszáradt, imádkozás mint a cserép, problémái nyelvem az ínyemhez tapadt. Zsolt 22,16 előtte szívünket? Urunk figyelmeztet - Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni, hogy mutogassák magukat. (Mt 6,5) S akik azt gondolják, hogy nem tudnak imádkozni azokat biztatja Pál apostol: Mert amit kérnünk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodással. (Róm 8,26) A kisgyermekről pedig ezt mondta Jézus: Sohasem olvastátok:- Gyermekek és csecsemők szájából szereztél magadnak dicséretet. (Mt 21,16) Nem jó az imádkozás mellé odatenni a tudás szót. Az Istennel való beszélgetés nem a tudáson mülik. Nem azon múlik, hogy megtanultam imádság formulákat. Á Biblia sok igéje biztat az imádságra. Minden nagy iskolázás nélkül biztat. Nem az a kérdés, hogy tudok, vagy nem tudok. Ipse a lehetőség: imádkozhatok. Akkor is, amikor én úgy gondolom, hogy tudok imádkozni, Isten teremti meg a lehetőséget a Vele való találkozásra. S amikor úgy gondolom, hogy nem tudok imádkozni, mert torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt. Az imádság nem az én képességemen múlik. Urunk biztat rá. Az ima lehet egy sóhaj is. Nem is tudjuk, mit és hogyan kérjünk, hogyan kezdjünk hozzá. Csak mélyről jövő sóhaj. Ez a szívből jövő kérés eljut Istenhez. Egy hegy oldalán tavasszal feltört a forrás. Azzal játszottam hogy tenyeremmel befogtam a viz útját. A következő pillhnatban már a kezem körül mindenütt bugyogott elő a víz. Földet és köveket hoztam, győzelmem azonban, csak pillanatokig tartott. A forrás elfojthatatlan volt. Elindultam hát utána. Néhol alig láttam hol csordogál a víz. De lassan több forrás is csatlakozott hozzá. Végül egy nagy folyóba torkolt. Az én imádságom csak egy sóhaj a nyomorúságban, a kiszáradt torok utolsó hangja, amelyet én is szeretnék elfojtani, de mellettem ott imádkoznak mások is. A sok kicsi forrásból egyszer folyó lesz. Milyen nagy áldás amikor én nem tudok imádkozni, mert elfogyott az erőm, körülöttem imádkoznak mások, értem is. Testvér nem az a kérdés tudok-e imádkozni. Ragadd meg az imádkozás lehetőségét amit Urunk kínál fel. Talán akkor „tudunk” imádkozni amikor úgy érezzük nem megy. Akkor jobban megragadjuk a kiszáradt torokra a hűsítő vizet. Szabgné Piri Zsuzsánna másait, kiemelve azt, hogy „a háború nehéz évéiben nyíltan szembefordult a Volksbunddal és a fasizmussal.” Püspökké választása után, „a háború utáni legnehezebb években, az egyház új útjának keresése közben börtönbe kerül, magára marad. 1956-os teljes állami és egyházi rehabilitálása után nem egészen két év múlva újra meg kell válnia a püspöki szolgálattól, és teljes visszavonultságban él két évtizeden keresztül haláláig.” „Sírjánál nem az a feladatunk, hogy egyházunk történelmi, nehéz útkeresése közben hite és lelkiismereti meggyőződése szerint hozott döntéseiről ítéletet mondjunk. Isten az, aki minket megítél egyedül Isten. Mai emlékezésünk értelme az, hogy sírjánál Isten igéjére, az Ige üzenetére figyeljünk. Meggyőződésem, hogy ő maga is így tartaná helyesnek reá való emlékezésünket.” „A búzamag csak úgy hozhat sokszoros termést, ha a földbe hull, önmagát odaáldozza. Ez volt Jézus keresztfájának a titka: Életét odaadta értünk,hogy áldozati halálából megváltás, szabadulás és egység, közösség teremjen tanítványai, egyháza számára. Nem felejtik el erről szóló megragadó igehirdetését azok, akik hallották a min- neapolisi evangélikus világgyűlés megnyitásán. De ez végeredményben az ő életének és minden Krisztus-követő tanítvány életének a magyarázata is: Jézust követve járni a hitnek, a másokért való szolgálatnak a kereszt-útján." Az igehirdetés így tekintett hálával D. Ordass Lajos püspök életút- jára és élete szolgálatára, - Krisztus-hívő keresztyén személyiségére, nepe es egyháza iránti sze- retetére, a világ evangélikussá- ga által is ismert és mindmáig megbecsült szolgálatára. „Ma új történelmi időszakban élünk. Ebben - hála az ő és mások hívő, önmagukat nem kímélő élet-szolgálatának is, de mindenek fölött Isten kegyelmes történelmi vezetésének egyházunk békességben, az állam és társadalom megbecsülésével végezheti evangéliumi szolgálatát. Uj, hatalmas feladatok várnak ránk: gyülekezeteink lelki építése, az új Teológiai Akadémia építke zésének befejezése, az Evangélikus Gimnázium újra megnyitása a Fasorban, új és megújuló templomok, teológiánk és szeretetszolgá latunk kibontakozása. Ordass Lajos püspök Krisztus-hite, egyházát, népét szolgáló, önmagát búzamagként, Krisztust követve, máso kért odaáldozó életpéldája és tani tása épüljön bele egyházunk mai szolgálatába... Vigyük magunkkal - együtt annyi más, drága lelki örökséggel egyházunk történeté bői - Ordass Lajos földi élete és szolgálata megmaradt lelki örök ségét: Jézus kereszt-áldozatának megszabadító és egységet teremtő erejét, a tanítványi szolgálat és sze retet áldozatos életformájának vál lalását Krisztus követésében Egyedül így lesz megemlékezésünk igazzá és gyümölcstermővé ennél a sírnál.” Az igehirdetés elhangzása után Lutheránia kórusa Weltler Jenő vezényletével ismét Jézust hívó éneket énekelt: Ó maradj vélem.. kezdetű korálunkat. Dr. Harmati Béla püspök imádsága és dr. Nagy Gyula püspök áldása után a két püspök, dr. Karner Ágoston orszá gos főtitkár, dr. Frenkl Róbert egy házkerületi felügyelő az egyházi el nökség nevében, a kegyeletes emlé kezés koszorúját helyezték el a sí ron, majd gyülekezeti ének tett bi zonyságot arról: „Jézus él, én vele, hol van halál nagy hatal mad!” Tóth-Szöllős Mihály SZÓRVÁNY OFFERTORIUM Szeptember első vasárnapján a szórványok felé fordul a figyelmünk. Lelkészekre gondolunk, akik nyár hevében és tél fagyában hűségesen járnak faluról falura, hogy felkeressék szétszórtan élő gyülekezeti tagjaikat, megtartsák az istentiszteletet. Négy-öt isten- tisztelet még akkor is fárasztó, embert próbáló, ha gépkocsival teszik meg a kilométereket. Szórványhívekre gondolunk, akik kilométereket gyalogolnak vagy utaznak, hogy gyülekezetben, kö- • zösségben dicsérhessék Istent. A mai vasárnap offertóriuma országszerte a szórványmunka segítésére szolgál. Ne feledkezzünk meg róluk! Áldozatunkkal segítsük, hogy zökkenőmentesen végezhessék szolgálatukat! Évkezdés lázában Szeptember első napjaiban szülők és gyermekek az „évkezdés lázában” élnek. Tankönyvek, füzetek, tornafelszerelések beszerzése, előkészítése folyik, hogy zavartalanul lehessen tanulni. Lázban vannak a pedagógusok is. Tananyag beosztása, tantervek készítése, óranrendi kérdések foglalkoztatják őket, hogy zavartalanul dolgozhassanak. Szeretnénk remélni, hogy az „évkezdés lázában” élnek lelkészek és gyülekezetek is e napokban. A mögöttünk lévő nyár forróságával, programjaival, konferenciákkal és közös kirándulásokkal adott sok élményt, kikapcsolódást, pihenést és friss erőt. Most újra a munka, a tanulás felé kell fordulnunk a gyülekezeti életben is. Még a nyár elején közös püspöki körlevél rendelkezett a gyülekezeti hitoktatás bevezetéséről és szabályozásáról. Az erről szóló megállapodás szövegét lapunk február 21-i számában olvashattuk. Ugyanott olvashattuk az Országos Elnökség felhívását is, mely arról szól, hogy „gyülekezeteink egy részében aktív, értékes iskolai hitoktatás folyik. Ugyanakkor sok helyen nem volt megfelelő keresztyén tanitás a gyülekezeti munka keretei között. Erre a jövőben sokkal nagyobb gondot kell fordítanunk, mielőbb kialakítva a gyülekezeti hitoktatás törvényes kereteit...” Hát ehhez kell most a gondos tervezés, lelkiismeretes szervezés és kitartó munka. Ahol éveken át nem volt iskolai hitoktatás, ott be kell vezetni a gyülekezeti hitoktatást. A lelkészek feladata most a jelentkezők nyilvántartásba vétele, korcsoportok kialakítása. E napokban még lehet jelentkezni! Célunk ismeretes: gyermekeink keresztyén hitben történő tanítása és nevelése. Gyermekeink keresztelésekor ezt Ígértük meg, mint szülők vagy kereszt- szülők. Itt az alkalom, hogy beváltsuk Ígéretünket! A gyülekezeti hitoktatásban mindezt úgy szeretnénk végezni, hogy „gyermekeink megismerjék és megszeressék evangélikus egyházunk tanítását és életét, bekapcsolódjanak a gyülekezet közösségébe, nevelődjenek az istentiszteleteken való részvételre, imádságra és énekre, ugyanakkor tiszteletben tartsák a többi keresztyén egyházakhoz tartozókat, a más vallásúakat és más meggyőződésűeket, megismerjék és vállalják egyházunk küldetését népünk, hazánk és az emberiség közösségében, nevelődjenek hazaszeretetre és az emberek közötti megértés, béke szolgálatára.” Vajon milyen az évkezdés láza gyülekezetünkben? Átragad-e szolgálatunk egész területére? Ifjúsági munkára, bibliaórákra, felnőttek tanulására, oktatására, a gyülekezeti szeretetmunkára, lelkigondozásra, szórványaink gondozására? Az évkezdést régen „Veni Sancte"-nak mondtuk, mert ilyenkor különösen imádkoztük: Jövel Szentlélek... Most is ezt tesszük. Kérjük Isten Lelkét, hogy ötegyen „tüzessé", mintegy lázban égővé munkánk kezdetén, de adjon kitartást is, hogy mindvégig megálljunk a munkában, mely „nem hiábavaló az Úrban”!
