Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-19 / 25. szám
Evangélikus Élek 53. ÉVFOLYAM 25. SZÁM 1988. JÚNIUS 19. SZENTHÁROMSÁG UTÁN 3. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVÄNGEUKÜS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft f------------------------------------Ez er félkeresztyén sem ér fel egy egész keresztyénnel. D. Cortez V____________________________________________________) „Nyitás egyházunkban” - megtérésre? é SOK JELE van egyházunkban is a megújulásra, az „újat kezdésre” való törekvésnek. - A™11 azonban meggyőződésem szerint, - még idejében - el kell gondolkodnunk, hogy mi magunk, - akik „újat” akarunk, - maradunk a „régiek”! Magyarán mondja: megtérés, belső megújulás nélkül nem tudunk újat kezdeni, csak formálisan, a látszatát keltve a megújulásnak. - Ezért nekünk „szent makacssággal” meg nem szűnve, könyörögnünk kell Isten Szendéikéért, aki egyedül képes ma is „egyházat teremteni”: bűnbánat és megtérés által. - Evangélikus Egyházunkban ez a hang lehet, hogy szokatlan, de semmiképpen sem idegen! Hiszen Reformátorunk is ezzel kezdte egyházat-újitó szolgálatát, az egyház igazi nyomorúságáról beszélve, a, jólfésült”, „kidekorált” látszat helyett. - Induljunk el most mi is az ő nyomdokán: „ÜRESEK A GYÓNTATÓSZÉKEINK” - vagyis az igazi, töredelmes bűnbánatnak, - az elmúlt évtizedek során, - alig volt hallható hangja egyházunkban. ítéletek és „ítélgetések” annál hallhatób- ban. - Hát tényleg „úgy úsztuk meg” ezt a mögöttünk lévő hosszú időt, - mint szülők-gyermekek, vagy házastársak, mint kenyérkereső, haza-sorsát építő emberek, vagy éppen mint presbiterek és lelkészek, - hogy semmi „bűnünk” sincs? - Csak félre ne értsük: ne „bűnbakot” keressünk, hanem engedjük magunkat megítélni Isten Szentlelke áltál! AHOL BÜNBÁNAT NINCS, ott rossz lelkiismerettel, „feloldo- zás nélkül” élnek az emberek! S ennek ma sok intő jele kiált felénk, ha „van fülünk hallásukra”: miért növekszik az alkoholisták, az öngyilkosok száma, egyházunkban is? És a szószékeink előtt ülők közül hányán váltak el? - mi lett a gyermekeikkel? Jól elrendeztük apánk-anyánk sorsát, - szóval azokét, akik értünk dolgoztak „tegnap”? Tényleg érdekelt minket ennek a „kicsi hazának” a sorsa?, - vagy csak tréfa volt amikor mondogattuk: igaz, hogy a Tsz, vagy a Vállalat tönkremegy, de mi jól élünk?! - És hadd kérdezzem magunktól végül: igaz, hogy szerettük a mi Egyházunkat, s benne tényleg drága volt nekünk az evangélium szolgálata»? - minden tőlünk telhetőt megtettünk ezért? - A bűnbocsánat gyógyító ajándéka nélkül nem csoda, ha befeléforduló, önző lesz az ember, és MEGHIDEGÜL BENNÜNK A SZERETET. - Voltak szeretet- vendégségeink, de most döbbenünk rá, hogy mennyi a magányos, idős ember, akiknek ápolás, napi gondoskodás kell! Volt gyülekezeti „segély-alapunk”, de egy ezer lelkes gyülekezetünk nem képes egy gyógyulni vágyó alkoholistát, vagy kábítószeres fiatalt gondjaiba venni! Vannak Szeretetotthonaink, de jelentős részükben nem evangélikus leányok és fiúk végzik a szolgálatot, mert több, mint harminc éve nincs diakóniai munkás képzésünk! És miért? - mert sem mi szülők, sem a gyermekeink nem láttunk ebben a szolgálatban „perspektívát”! Holott kiderült, hogy itt várnak tőlünk legtöbbet, meg az is, hogy itt tudnánk legkézzelfoghatóbban bizonyítani az evangélium erejét. A KEGYELEM ÁRADÁSA MINDENT ELFEDEZ, ÉS ÚJAT KEZP BENNÜNK, de csak a bűnbánat és a megtérés útját járva. S közben megtanulunk Krisztusban bízni s nem magunkban, és azt is megtanuljuk, hogy a „másik”, - aki talán úgy tűnik „ellenfelem”, - az is Isten „drága véren megváltott” gyermeke! A Testvérem! Hamarosan kezdődnek majd a nyári konferenciák, s folytatódnak reménység szerint a fórumok és más fontos megbeszélések, - imádkozzunk, hogy Isten Szentlelke rajtuk keresztül „kaput nyithasson” új életek születése felé! Csizmazia Sándor Beszámoló a győri fórumról Szükségünk van egymásra Kirakodó vásár névvel jellemezte megnyitójában dr. Harmati Béla püspök a fórum rendezvényeket, köztük a sorban ötödik, május 14- én lezajlott győrit. Gondolatainkat rakjuk ki a vásári asztalra, mert egymás mellett és egymásért élni csak így lehet értelmesen. A 160-as kezdő létszám kb. 200- ra növekedett az iskolai ballagások szombatján a győr-nádorváro- si templomban. Többségükben Győr-Sopron megyei gyülekezetekből jöttek a résztvevők, de Vas megyei gyülekezeteink fele. is képviseltette magát. A nap kezdő és záró igehirdetését a két egyházmegye esperese mondta el. A „kirakodást” délelőtt dr. Nagy István teológiai tanár kezdte, majd Harmati püspök folytatta. Délután Húsz Róbert, országos egyházunk jegyzője tartott bevezetőt „Egyház és társadalom” címmel. Délelőtt és délután mintegy 30 hozzászólás volt, melyekre a fórum vezetőin kívül, dr. Frenkl Róbert egyházkerületi felügyelő és Szemerei Zoltán országos egyház pénzügyi osztályvezetője is válaszolt. Törekedjünk őszinteségre Dr. Frenkl Róbert egyházkerületi felügyelő szólt azzal kapcsolatban, hogy több hozzászóló bírálta egyházunk lapjainak előbb hallgatását, majd egyoldalú információit arról a folyamatról, melyet a „Testvéri szó” című nyilatkozat fémjelez. Kifejezte örömét, hogy a megnyitó igehirdetés értelmében (Bárány Gyula esperes) törekedett mindenki az őszinteségre: „Legyen a ti beszédetek igen, igen, nem, nem.” A megújulás folyamatában benne vagyunk, nem kevés problémáról tárgyaltunk korábban, ami azóta átment az egyház gyakorlatába. Mi került az „asztalra”? Nincs helyünk a felszólalások részletes ismertetésére, puszta felsorolást, egy-egy mondatot adhatunk csak a témákról:- rehabilitáljuk-e azokat, akiket őszinte szavuk miatt állítottak félre az elmúlt időkben?- az egyházi közterheket csak egyházmegyei szinten lehet igazságosan elosztani a gyülekezetek között;- többet kérünk az Evangélikus Életben Luthertől és Lutherről. Adjuk ki újra a „Jer örvendjünk keresztyének” c. kötetet; '- mai egyházunk presztízskérdése (a majd ránk visszatekintő jövő század előtt is!), hogy ne jelenjenek meg az Evangélikus Életben tévedések és adjon helyet a helyreigazításnak!- készüljön jegyzőkönyv a fórumról és rögzíttessenek a javaslatok;- mi lesz, ha néhány gyülekezet nem vállal részt a gimnázium fenntartásában?,- nincs kielégítő tájékoztatás arról, hogy mire fordítják az országos oifertóriumokat, közegyházi célú befizetéseket;- nepotizmustól való félelemre ad okot egyes magasszintű állások betöltése;- a valamikor felajánlott egyházi földek használati értékét jo lenne megkapni a gimnázium fenntartására;- a rádió egyházi félóráját változatosabbá kellene tenni;- alakítsák meg újra az egykori Diákszövetséget a tanulók között és az Országos Luther Szövetséget felnőtt egyháztagjaink részére;- az evangélikus gimnázium ügye megérdemelné egy alapítvány létrehozását. . „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe” A délutáni felszólalások így következtek sorra:- kapjanak a nők nagyobb teret az egyház életében (presbiterek, esperesek, professzorok);- vegyek igénybe az egyházi építkezéseknél az ifjúság kétkezi munkáját;- helyezzenek újra nagy hangsúlyt a teológiai munkára. Helytelen az ötödéves teológusok gyülekezeti szolgálatra való kihelyezése;- hitünk szolgálatához tartozik ágyhoz kötött, hosszan beteg bará- taink hűséges, kitartó gondozása is;- a deviáns ifjúság felé csak akkor mozdulhat az egyház, ha egészséges ifjúsági élet van a gyülekezetekben és van hova hívni őket (a szakproblémákról sem megfeledkezve!);- meg kell találni a módját, hogy a lelkésznők gyest vehessenek igénybe;- gyülekezeteinkben sajnálatos lelkészközpontúság alakult ki. Felügyelők, gondnokok stb. többet foglalkozzunk gyülekezetünk ügyeivel;- a lelkész utánpótlás kérdését a gimnázium egymaga nem oldja meg; •- a kezdő segédleikészeket vonják jobban felügyelet alá szomszédos parókusok révén;- a segédlelkészi év legyen valóban az! Ebben az ügyben segítene a segédlelkészek központi fizetése. A kérdések és javaslatok délelőtt és délután mind okos válaszokat kaptak. Mi most mégis a kérdéseket soroltuk fel, mert a fórum levegőjét azok mutatják. De nem hallgathatom el, hogy örültünk a válaszokban is megmutatkozó őszinteségnek. A záró igehirdetés (lKor 16,14) a szeretetre emlékeztetve figyelmeztetett: „Nem azért jöttünk, hogy kiosszuk egymás szamára a tennivalót”. (Fehér Károly esperes) Harmati püspök mondta zárószavában: „Szükségünk van egymásra !” Tekus Ottó KITÜNTETÉS A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Sólyom Károly paksi lelkésznek, a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperesének, a Déli Egyházkerület püspökhelyettesének nyugalomba vonulása alkalmából egyházi munkássága és az egyház és állam közötti jó kapcsolatok építése elismeréseképpen az Április 4 érdemérmet adományozta. A kitüntetést Miklós Imre államtitkár, az Egyházügyi Hivatal elnöke 1988. június 3-án nyújtotta át. Az átadásnál jelen vóltak dr. Nagy Gyula és dr. Harmati Béla püspökök. Lapunk nevében szeretettel gratulálunk. Fotó. Sztehlo MSzerető Atyám! Igéd és szentségeid akaratom nélkül kötnek engem egyházadhoz, mint Odisszeuszt rugdaló- dzó akarata ellenére láncolták kötelei a hajó árbocához, mikor elhajóztak a csábító szirének szigete mellett. Nem veszek bele magamba, önsajnálatomba, a feleslegesség érzetének mocsarába. Te nem oszlatod el a miértfelhőket, nem teszel engem mindentudóvá. Nem engeded, hogy a szirének énekének foglyává legyek, hanem szárazra jussak, magamtól másokhoz, mert a keresztyén soha nem élhet magában, hanem Krisztusban és a felebarátban. Hogyan történik ez? Hogyan szabadulok magamtól, leszek keresztyénné, megmentve Krisztus és a felebarát számára? Úgy hogy lehullok, mélyre süppedek a lélek sötét éjszakájába. Nem akarok autóbalesetet szenvedni. És mégis megtörténik velem. Nem akarok önsajnálatba süppedni. Mégis azon veszem észre magam, hogy énem mélyéig aláhullok. Félek a lélek sötétjétől, mint a gyermek általában a sötéttől, és az éjszaka mégis rámtelepszik, úgyhogy nem látom semminek az értelmét. Csak kimondhatatlan szorítást, szorongást érzek. Odáig hallom a zenét és Anneli énekét eszméletlenségemben a Töölöi kórházban. A gyülekezet ágyam mellé áll és énekel, bár nem tudja, meddig jut el az ének< mikor ér célhoz, és hol az áthatolhatatlan határ. Hiszen az emberi lélekről oly keveset tudunk. Elbuktam, aláhulltam, talán már semmi útra- valóm nincs ezekben a mélységekben. Mégis oda is elérnek, nekem szólnak biztató szavak az orvosokénál naELŐ VIZ „Az Úr megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal Miért én? koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.” Zsolt 103,4-5 gyobb parancsról, egészen közelről. S ebben a szóban, igében, énekben éppen ő száll oda, amibe én beleveszni féltem. O a poklokra is alászáll. Anneli olvassa a zsoltárt, amely arra biztat, hogy előre áldjam az Urat „aki megmenti életemet a sírtól.” Ezért többé nem vitázom, nem védekezem, amikor Krisztus barátaival együtt már ott vár, ahová nem szabad lehullnom, hogy elvesszek. Ő kiszabadít engem lelkem poklából, az önszánalomból és a magam feladásából. Mert a szánalom már feladás, lemondás, megvetés. És ez az önszánalom is. Tudom a Kátéból, hogy te teremtettél engem minden teremtménnyel együtt. Azt pedig nem szabad megvetni, amit Atyám, magad teremtettél. Az önszánalom is sértő rád nézve, egészségtelen nekem és terhes más számára. De „amit gyűlölök, azt cselekszem.” Az élet hétköznapjaiban - nem csak a szorító fejfájásban, hanem egészségben és jólétben is - az ember szinte visszájára van fordítva. Ránéztében jó, szép és felcifrázott. De a világirodalom legnagyobb realistája, Pál apostol azt írja, hogy az énemben nemcsak az van, amit te teremtettél, hanem, a bűn is, amely bennem lakozik. És ha azt cselekszem, amit nem akarok, akkor azt már nem én cselekszem, hanem a bennem lakozó bűn.” Te, Atyám, úgy szeretted a világot, hogy egyszülött Fiadat adtad, hogy aki csak hisz benne, el ne vesszen, semmiféle sárba, tengerbe, az önszánalom mocsarába sem, amibe már belecsúszott. Fiadnál senki nem tud mélyebbre menni. Ő az énem fenekére is leszállt, és oda is paradicsomot teremtett a Bárány szent tisztével, magára véve az én bűneimet. Ugyanis ott van a paradicsom, ahol nincs bűn, legyen, bár az a hely „én magam.” Isten Báránya elvette a világ bűnét, legyen az a bűn akár az önszánalom. Ő azért főpap, mert mindenkinél alábbra szállt. Bennem is. És ebben az alászállásbán volt ő engedelmes neked. Egészen a kereszthalálig. És ezért emelted őt a legmagasabbra, és ajándékoztál neki minden névnél magasabb nevet. Én is előtte hajtok térdet, ő él bennem. Ezért újulok meg és kelek szárnyra, mint a sas. Látom, hogy fiatalok is elfáradnak, egészségesek is megbotlanak és elbuknak. De Krisztusban való hitben, mások szemében rokkantán futok és nem fáradok el, sebesülten járok és nem lankadok meg. Simo János Talvitie Hálaadó istentisztelet a nagyszénási templomban Mire való 1988-ban a templom? A nagyszénási evangélikus templomot 1900. július 1-én szentelték fel. Sülé László orosházi építész terve és kivitelezése nyomán két év alatt készült él a gyülekezet lelki otthona. Azóta a pergő évtizedek során - rendelt funkciója szerint - generációk nyertek itt áldást. 1983-ra időszerűvé vált a templom tetőzetének és külsejének felújítása. Nem is maradt el a gyülekezet szeretete. Akkori lelkészük Németh Pál és felesége Tóth Ildikó vezetésével 280 000 Ft-os áldozat- vállalással megtörtént a kívánt felújítás. A lelkészváltozás évei után 1987-ben a templom belső felújításáról tárgyalt és hozott határozatot a presbitérium. Aklan Béla lelkész jelentése szerint 220 család adakozása folytán 85 000 Ft költséggel megtörtént a belső festés és mázolás. Azok a lépések, amelyeket megtettetek idáig az öröm lépései voltak, mert ez az épület, amelyet az ősök emeltek Isten tiszteletére, most megszépült. Isten ezután még egy lépést kér tőlünk, lépjünk az O színe elé Igéje fényében. - Kezdte ünnepi igehirdetését dr. Harmati Béla püspök, a húsvét utáni vasárnapok egyikén. Tekintsünk arra, akit Jó Pásztornak nevez Jeremiás próféta. Akinek élete a kereszt jegyében folyt. Aki azért jött, hogy életünk legyen. 0 nem elvenni jött, hanem önmagát adta értünk, hogy életünk, jobb életünk legyen. 0 azért küldi követeit úemzedékről nemzedékre, hogy őreá felnézhessünk. Egy templomban nem csak felfelé, hanem egymásra és körbe is nézünk. így e megújított nagyszénási templomban is a Pásztor és a nyáj együtt van. Ebben az életformában éltek eleink is. Mire való 1988-ban e templom? Hogy hallja és gyakorolja a nyáj Pásztora szavát! Ennek az oltárnak lapját meg lehet és meg kell hosszabbítani, hogy elérjen a szomszéd gyülekezetig, egészen a föld kerekségéig. - Gazdag nemzetközi tapasztalataiból merítve, a szomszédos Erdély és néhány más ország problémáira mutatva folytatta püspökünk Jeremiás jövendölését. - Ä reformáció vívmánya volt, hogy minden nép a maga nyelvén hallgassa az Igét. Országunk jó példa erre, hogy lehet ezen az úton menni. A Főpásztorra és egymásra tekintés után nézzünk önmagunkba is, hogy mi a feladatunk ott, ahol állunk? Egymás pásztorává kell lennünk! Egymás arcán kell kiábrá- zolódnia Krisztus szeretetének. Nagy öröm, hogy ez a gyülekezet úgy nézett templomára mint gazdája, és a gazda szeretetével renoválta. Ezután egymás életét is pró-, hálják jó szóval és szeretettel még szebbé tenni! A közgyűlés keretében Araczki János felügyelő köszöntötte az ünneplő gyülekezet vendégeit: a szolgálatot végző dr. Harmati Béla püspököt, Pintér^ János esperest, valamint Nagy Éva tanácstitkárt, Kolompár János HNF titkárt, Lé- nárt Imre ÁEH titkárt, a szomszédos gyülekezetek lelkészeit és korábbi lelkipásztoruk feleségét, Boros Károlynét. A gyülekezet lelkészének beszámolója az elvégzett munkák mellett, már további feladatokat is körvonalazott. A szóban és írásban tett köszöntések. is a tradíciók őrzését és a megújulás szükségességét erősítették. Jó hogy vannak tradícióink és jó hogy Istentől van erejük a gyülekezeteknek a megújulásra is. így nlinden templom Isten gondviselésének drága eszköze. Gyarmati István
