Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-19 / 25. szám
Evangélikus Élet 1988. június 19. i GYERMEKEKNEK I i Egyháztörténeti arcképcsarnok j 3. . . r a VASÁRNAP IGÉJE Tertullianus (150 Karthágo-222 Karthágó) A gálya - tele rakománnyal és utasokkal - kikötött az afrikai kereskedő- városban, Karthágóban. Az egyik utas átvergődve a kiözönlő tömegen a külváros felé vette útját. Alexandriából való keresztyén volt. Hfrt hozott az ottani gyülekezettől, innen viszont levelet akart vinni az ottani testvéreknek. Karthágó keresztyén gyülekezete az utóbbi időben magára vonta a többi gyülekezet figyelmét. A karthágóiak öntudatos magatartása, kitartása, mártlriuma vonzó lett a többiek számára. Ez sok tekintetben azzal a férfival függött ösz- sze, akj nemrég tért vissza Rómából szülővárosába, Karthágóba, és a gyülekezet presbitere lett. Ez Quintus Septimus Florens Tertullianus volt. Tertullianus apja a római hadseregben századosként szolgált, ő maga a jogi pályát választotta. Rómában tanult és ott is működött jóhírú jogászként. Megle■ hetősen könnyelmű, életet..folytatott mindaddig, amíg kapcsolatba nem ke■ mit a római keresztyénekkel. Közéi | negyven éves korában - egy mártfrium . hatására - keresztyén lett és hazatért 1 Karthágóba. I Az idegennek feltűnt, hogy itt, Kar- I thágóban az emberek inkább a latint beszélik, szemben az egész birodalom- I ban használt görög nyelvvel. Ez is Ter- I tullianus érdeme volt, aki a latin nyelv művelését szorgalmazta és elsőként írt 1 ezen a nyelven. A karthágói gyüleke- I zetben különösen is nagy súlyt fektet■ tek a szép latin beszédre. Kerültek min- 1 den közönséges kifejezést. Tertullianus I a liturgiában több új szót honosított I meg, ezeket máshol is használják már. (gratia, substantia, sacramentum stb.) ■ Az út az amfiteátrum mellett vezetett. I A provincia helytartója a gyülekezetből ■ egyeseket börtönbe vettetett, kilátásaik 1 nem túl biztatóak. Es lám, Tertullianus I ______________________________ azo n nyomban tollat ragadott és vigasztaló levelet irt az üldözötteknek a börtönbe. Nem kis kockázattal szembeszállt a hatóságokkal is és vitát kezdett a pogányokkal a keresztyének védelmében. Csak maguknak csinálnak bajt - írta ha a keresztyéneket üldözik. A keresztyén mártírok vére az egyház magvetése. Másrészt a birodalomban megbénul a munka, ha a szorgalmas krisztus-követőket bántalmazzák. - ɧ Tertullianus hangja egyre szenvedélyesebb és türelmetlenebb. A centu- rio fia úgy látja, hogy a római katonaállamban a keresztyének is katonák, Krisztus katonái. Ez a hivatás nem túr semmi lazaságot, megalkuvást. Az élet minden területét átgondolta a krisztuskövetés szempontjából. Irt a katonáskodásról, a nők öltözködéséről, a böjtről stb. Az idegen a keresztyének házához ért, -csaknem beleütközött egy ismerős testvérbe.-üdv neked, testvér! Miért jöttél Karthágóba? ' ,- Beszélnem kell Tertullianus presbiterrel.- Vele már nehezen találkozol. Nem jön ide. A püspökök kizárták az egyházból. Kemény, megalkuvást nem ismerő magatartása már régen nem tetszett nekik. - Es ő most sem magával törődik, hanem újból csak ir az őt kizáró egyház védelmében, a rajongók ellen. Mert Tertullianus számára az egyetlen zsinórmérték a Szentirás. - Azt mondják, hogy visszatért Monta- nushoz - a tévtanftóhoz -, akivel kapcsolatban állt ifjú korában, de ez nem így van. Tertullianus a maga útját járja.- Egymás harcát jobban meg kellene értenünk - mondta az idegeft, és belépett a keresztyének házába. Kinszler Irén 1------------------------------------------1 Ézs 6 4,3-8 MÉGIS! Igénk: imádság. Azt tárja elénk, ami imádság közben világosodik meg az ember számára. Életünknek vannak olyan jelenségei, amelyeket csak az imádság tesz érthetővé és elfogadhatóvá. Imádság közben lelepleződünk, de segítséget is kapunk; kétségbeesünk, de fel is szabadulunk; ítélet alá kerülünk, de bűnbocsánatot is nyerünk. Hogyan megy végbe mindez? Mindenekelőtt arra döbbenünk rá imádságunkban, hogy a bűn cselekvése maga az ítélet. Életünk alapvető terhe és tragédiája, hogy „nem tudunk nem vétkezni”. Semmi sincs életünkben, amelyen valamilyen formában ne lenne rajta bűnösségünk nyoma. Még az a harcunk is bűnös, amelyet a bűn ellen folytatunk. Kétségbeejtően igaz: . .bűneink hatalmába adtál bennünket.” Bármit teszünk és bármennyire igyekezünk, azon a tényen nem tudunk változtatni, hogy „minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha.” Nincs különbség és nincsen kivétel. Mindenkire érvényes, amit az ige állít. Valamennyien elveszettek vagyunk. Elveszettségünk tudatát erősíti, amikor imádságainkban eljutunk annak felismeréséig, hogy azokért a dolgainkért is felelősek vagyunk, amelyek bűneink elkerülhetetlen következményei, amelyek szinte „végzetszerűen” törnek ránk. Gondoljuk végig ezba mondatot: „Elhervadunk mindnyájan, mint a falevél.” Olyan igazság ez, amelyet tudomásul kell vennünk, és nem tehetünk ellene semmit. De valóban így kell lennie? Isten szándéka, hogy az emberi élet és az elhervadó falevél közé egyenlőségi jelet kell tennünk? Isten teremtő tervében nem másképpen gondolta el életünket? Ki a felelős? A válasz elkerülhetetlen: mi magunk, én magam! Bennem van annak oka, hogy életem egészen más irányú és lefolyású, mint ahogyan az Isten szándékolta. Vagy nézzünk a következő szavak mélyére: „...Bűneink elsodornak bennünket, mint a szél.” Mennyire megdöbbentő annak megtapasztalása, hogy valahogyan nincsen tartásunk. Milyen kevés kell ahhoz, hogy magunkba roskadjunk. Apró sikertelenség, ügyetlenül kimondott szó, rosszindulatúnak vélt tekintet egyik percről a másikra kiborít sokunkat. Hangulatok, érdekek, rokon- és ellenszenvek vonzásában szólunk és cselekszünk. Ezekben a dolgokban sem háríthatjuk a felelősséget Istenre. Nem Ő tett minket ilyenné. Ezekben is bűneink hatását, következményét kell észrevenünk. Milyen kegyelem azonban, hogy imádságunkban továbbjuthatunk, mint ahogyan továbbjutott igénkben Isten imádkozó prófétája is. Erre a továbbjutásra egyetlen szócska utal, a „mégis”. Az elhangzottak után mennyire mély és vigasztaló reménység fogalmazódik meg a mondatban: „Uram, atvánk vagy te mégis!” Mi történt? Megváltozott a tekintet iranya. Amíg az ember saját magát figyeli, nem mondhat mást: „Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok...” (Mennyi reménytelenség volt a próféta korában a „tisztátalan” szóban!) Amint Istenre fordul tekintetünk, a „mégis” bátorítása és biztatása ragyog fel számunkra. Mégis van reménységünk, mert igaz: „...kezed alkotása vagyunk mindannyian.” Ézsaiás reménysége a Teremtőhöz kapcsolódik, bizonyságtételére ez a jellemző. Van azonban egy mondata, amely messzebbre mutat: „...mindnyájan a te néped vagyunk!” Ezek a szavak minket Jézushoz visznek, mi Oreá gondolunk, a mi reménységünk Őhozzá kapcsolódik:. Mi azt valljuk, hogy Jézus által lettünk Isten népévé, az irgalmat találtak, a bűnbocsánatot nyertek nemzetségévé. Jézusért különös hangsúllyal és nyomatékkai hangzik a „mégis”. Nagy bűnös vagyok, de Jézusért számomra is van bocsánat. Őérette Istené vagyok - mégis! Bohus Imre IMÁDKOZZUNK Istenem, bűn tapad minden gondolatomhoz, szavamhoz, tettemhez. Jézusért mégis bocsánatodat várom és remélem, őérte, és Őáltala teremts új emberré. Ámen „írok nektek, ifjak...” VISSZAPILLANTÁS ELSŐ TEOLÓGUS ÉVEMRE „Te nem tudsz semmit az életről” - mondta a barátom, és levette a királynőmet. A sorozatvető üteg klubjában sakkoztunk, és a jövőről beszélgettünk. „Eddig bura alatt éltél, az általános iskola, a gimnázium biztonságot és védelmet nyújtottak. Most megint bekerülsz egy ?árt közösségbe, és úgy avatnak lelkésszé, hogy a világból semmit sem láttál, nem ismered az emberek problémáit.” Akkor ellenkeztem, pedig szívem mélyén én is abban bíztam, hogy az Akadémia falai megvédenék majd a külvilág lármájától. Azután a dékáni* kézfogással megkezdődött az első tanév. Beteljesültek álmaim, amelyek erőt öntöttek belém az érettségi vizsgák nehéz napjain és tartották bennem a lelket a katonai szolgálat embert próbaló pillanataiban. De nem telt el sok idő és rá kellett jönnöm, hogy a virágok az Akadémia udvarán is elhervadnak és a madarak itt sem énekelnek szebben, mint máshol. A hétköznapok problémái itt is rátalálnak az emberre. Az órarend zsúfolt. Délelőtt hat óra, majd délután újabb elfoglaltságok: nyelvtanulás, harmonium, évfolyamóra. Minden délutánra akad valami. Ugyanakkor az órai anyaghoz ajánlott irodalmat is jó lenne elolvasni, az egészséges életmód megkövetelné a rendszeres sportolást. Ki kellene használni, hogy Budapest számtalan kulturális programlehetőséget kínál. Mikor mehetne el az ember színházba, vagy operába, ha nem most,.a diákévek alatt? Kikerülve az iskolából, nem valószínű, hogy minderre lehetőség lesz. Nem gondolom, hogy az itt felsorolt problémák újak és csak nálunk fordulnak elő. Komolyan vételüket az is bizonyítja, hogy a Tanári Kar reformterven dolgozik, amely a fent említett nehézségekre is megoldást szeretne nyújtani. Am az iskolai élethez nemcsak a gondok, hanem az örömök ís hozzátartoznak. Sokszor emlegetik, hogy az Akadémia közösségi élete ma nem olyan jó, mint korábban volt. A jobb Szellemiség kialakulásához lehetőséget nyújtanak a közös rendezvények, a hagyományos bagolytúra, bagoly-kabaré és bagolyvizsga, melyek az elsősök - vagy ahogy a felsőbb évesek mondják, a „baglyok” - próbára tételét és beilleszkedését szolgálják. Szívesen gondolok vissza a közös karácsony-estre, a passióra és a remekül sikerült iskolai kirándulásra is. Reggelente az áhítatra menve különös melegség tölti el szívem, amikor elsétálok az épülő, új Akadémia mellett. Mikor év elején először erre jártam, még csak az alapoknak ásták a gödröt. Előttem nőtt, gyarapodott, és ma már bíztató látványt nyújt a Szemlélőnek. Már-már testvéremnek érzem ezt az épületet. Együtt kezdtük pályafutásunkat itt, a Lőcsei út 32- ben. De mit ér az új épület, ha termei üresen kongnak, ha nem népesíti be azokat a diákok serege? Ami ezt illeti, az idei „nyílt napok” szép reményeket kelthetnek bennünk. Nagy öröm volt látni a lelkes érdeklődőket. Talán sokuk úgy dönt, hogy ezek között a falak között fogja folytatni tanulmányait. Számunkra, „régi” elsősök számára hálás feladat lesz az „újak” segítése, támogatása. Ezt szívesen tesszük, mert mi már tudjuk az egy év tapasztalatai alapján, hogy milyen nagy szükség van a szívből jövő egymásra figyelésié. A teológusnapok voltak első teológus évem legszebb emlékei. Az ősagárdi, nógrádi, kiskőrösi és alsócebei gyülekezetekben tapasztalt szeretet, amellyel bénnünket teológusokat körülvettek, felejthetetlen emlék marad számomra. Ezek a találkozások hetekig erőt adtak a munkához. Vajon igaza van a volt katona- társnak, aki olyan borúlátóan ítélte meg leendő helyzetemet? Az első év eltelte után úgy érzem, nincs. Az egy év alatt meg kellett látnom, hogy az „aratnivaló” ma is nagyon sok, és a munkások száma kevés. Az „aratás” nem könnyű dolog, de szépsége, haszna és szükségessége vitathatatlan. A munkára való felkészülésnek is megvannak a maga örömei és nehézségei. Bízom benne, hogy Isten segít az eljövendő szolgálatra készülésben. Remélem, hogy évek* elteltével is sokait írhatják majd le az Evangélikus Élet hasábjain: visszapillantás első teológus évemre. ifj. Cselovszky Ferenc QQ BONHOEFFER-VÁLOGATÁS Állomások a szabadságra vivő úton Dietrich Bonhoeffer Jónás Sajnos, nem lehettem jelen Frenkl Róbert egyházkerületi felügyelő előadásán a Deák téren. Azt mondják, telitalálat volt. Egy fertőző erkölcsi betegségről beszélt - a „linkségröl". Válogatás Bon- hoeffer legismertebb műveiből címen most sajtóosztályunk kiadásában megjelent írás hatékony orvosságul szolgálhat e fertőző betegség, a „linkség” ellen, mert gondolatilag annak gyökereit úgy metszi el, hogy az igazi, a szabad emberség felé vivő út állomásait is megmutatja. Négy szó jelzi az állomásokat : fegyelem, tett, szenvedés, hálái Köréjük csoportosulnak a Bonhoeffer legismertebb műveiből (Krisztus követése, Közösségi élet, Etika, Ellenállás és megadás című börtönnapló) válogatott szakaszok. Nem könnyű feladatot vállalt magára Lehel Ferenc, Bonhoeffer egykori tanítványa, amikor nyugdíjas lelkészként nekifogott a tömör, erőteljes német sorok magyar fordításához. A szövegek kiválogatásánál segítségül vette meghitt barátjának, Otto Dudzusnak 1985ben megjelent könyvét, 1932— 33-ban együtt hallgatták az akkor mindösz- sze 26 éves Bonhoeffer előadásait a berlini egyetemen. Századunknak ez a ragyogó képességű, széles körben ható teológusa 39 éves korában halt meg. A flossenbrüg- gi internáló táborban végezték ki egy nappal a felszabadító seregek érkezése előtt, 1945. április 9-én. „Könyvalakban, egyházi kiadó gondozásában ez az első nyomtatásban megjelent kötet, amely magát Bonhoeffert szólaltatja meg magyarul” - írja Nagy Gyula püspök, az előszóban. Hozzá tehetjük: végre! Hiszen több mint 30 éve annyit emlegettük nevét. Fogalommá vált. Amikor az ötvenes évek elején Groó Gyula lelkészi szakfolyóiratunkban, a Lelkipásztorban, ismertette Bonhoeffer életét és hagyatékát, majd mind szélesebb körben vált ismertté börtönnaplója, valóságos Bonhoeffer-láz fogta el különösen a fiatalabb nemzedéket. A „Közösségi élet” egy részletét Scholz László fordította le. Az Evangélikus Élet folyamatosan közölte Dávid király zsoltárairól írt tanulmányát, majd életrajzát „Krisztus követése öröm” címmel. Az előszó pontosabban így fogalmazza meg Bonhoeffer. életútját: „Krisztus követése a modern, szekuláris világban”. Tettei, életének váratlan, merész fordulatai szorosan egybekapcsolódtak gondolataival. „A felelősségkészség a tett forrása” - mondotta. „Találkozások és találkozási pontok Bonhoefferrel” címen I^e- hel Férenc személyes emlékeit eleveníti fel. Közelről is bemutatja mesterét. Néhány, ma különösen aktuális gondolatának kiemelésével az olvasót is bevonja Bonhoeffer baráti körébe. A könyv melléklete több egykori fényképet közöl s egy Bonhoeffer-levél másolatát. Ebből néhány sor: „Számomra különös örömöt jelentett I^ehel úrral az egyetemen kívül több ízben is együtt lenni, mivel az általa felvetett kérdések azonnal jó beszélgetésekhez vezettek.” A könyv végén „ajánlás” kép- pén így ír Lehel Ferenc: „Külön öröm számomra, hogy mint Bonhoeffer egyetlen külföldi hallgatója, letehetem Otto Dudzus barátom kitűnő válogatását az olvasó elé.” Ennek mi is örülünk s a szép munkáért köszönetét mondunk. Benczúr László mI YÁUX.Al BONHOEFFER Sikoltoztak halálra váltan, vihar körme karmolta testük, csapódván kötélhez s úgy néztél* a tengerre mint egy rémes váratlanul föllázadt, elszabadult szörnyre. „Ti istenek, ti jók, ti megharagitottak, segítsetek, a bűnöst jelezzétek: ki az, kit titkon terhel ily nagy vétek - esküszegó, gúnyt űző, gyilkos vagy még rossz'ahb? Gonosztettét vesztünkre lám bujtatja-rejti, csakhogy saját rongy becsületét mentse!” „Én vagyok az! - szólalt Jónás remegve - én vétkeztem az UR ellen, mentségem semmi. Vessetek el, én vagyok az a bűnös ember, kit Isten sújt, ne vesszen az ártatlan!" Gyorsan bedobták hát, a zugó habban bűnhődjék 6! S mindjárt lecsendesült a tenger. Fordította: Sfcholz László . t V _____________:________________i___________________) Ka rthágó romjai
