Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-13 / 37. szám
Evangélikus Elet 1987. szeptember 13. n GYERMEKEKNEK Mt 21,31-32 Ki teljesíti Isten akaratát? Mindannyiunk életében legalább egyszer előfordult már, hogy lázadoztunk a szüléink ellen. „Mindig csak parancsolgatnak - mondtuk - menj el a boltba, ne gyere be sáros cipővel a házba, mosogass el, légy szíves, takarítsd ki a szobádat!" És akkor mi kényszeredetten megtettük amit kívántak, vagy mintha nem is hallottuk volna, igyekeztünk elfelejteni a kérést. Csak ritkán fordult elő az, hogy szívesen és örömmel megtettük, amit kívántak. Éppen úgy, mint Jézus egyik példázatában szereplő két fiú. • Jézus így mondta el ezt a történetet: egy embernek volt két fia. Megkérte az egyiket, hogy menjen el dolgozni a szőlőbe. A fia azt válaszolta, hogy szívesen elmegy, de azután meggondolta megát, és nem ment el. Az apa megkérte a másik fiát is. Ö pedig azt válaszolta: „Nincs kedvem hozzá!” De azután megbánta, amit mondott, és úgy döntött, hogy mégis elmegy. A történet elmondása után megkérdezte Jézus a főpapokat és írástudókat - akiknek a példázatot mesélte -, hogy szerintük melyik fiú teljesítette az atyja akaratát. ök pedig azt válaszolták: „Az, amelyik elment dolgozni a szőlőbe.” Miért mondta el Jézus ezt a példázatot? Mit akart vele megmagyarázni? A történet a farizeusokhoz szól, a farizeusok ellen, ök ugyanis azt gondolták magukról, hogy Istennek kedves és tetsző életet élnek, mert böjtölnek és minden szabályt betartanak. Ezért nekik nincs szükségük a megtérésre, hiszen ők egész életükben igazak voltak. A többi embert lenézték, és a nyilvánvalóan bűnös emberekkel nem is érintkeztek. Ez ellen mondja Jézus a példázatot. A farizeusok olyanok, mint az a fiú, aki először szívesen vállalja a munkát, aztán mégsem megy el. A másik fiú pedig azokat az embereket jelképezi, akik először engedetlennek tűnnek, később mégis örömmel mennek Atyjuk akaratát teljesíteni. A példázatban szereplő apa pedig Isten, aki számára minden ember egyenlő, egyformán bűnös- akár farizeus, akár tolvaj, - és aki számára csak az fontos: megbánjuk-e, amit rosz- szul tettünk, vagy úgy gondoljuk, mi igazak vagyunk, és nincs szükségünk bűnbánatra. Ezt akarja Jézus megértetni a farizeusokkal és nekünk is ezt tanítja. Isten akaratát az teljesíti, aki „szívesen megy a szőlőbe dolgozni”, és aki bátran beismeri ha vétkezett, reménykedve Isten kegyelmében. És ha te is szívesen és örömmel mégy el a boltba, takarítod ki a szobádat - még ha először bosszankodsz is, hogy egy újabb feladat áll előtted - akkor is szüleid boldogsága, hogy jó és engedelmes gyermekük vagy, neked is biztosan meghozza a jókedvedet, örömödet. Torda Dóra / A \ VASÁRNAP í IGÉJE Mk 12,41-44 * ÁLDOZATVÁLLALÁSUNK A MÉRLEGEN Nyári szezonmunkák idején, amikor málna-, vagy uborka- szedés van, a megszedett mennyiséget az elvégzett munka után mérlegre teszik és lemérik. A mérlegelés reális képet ad a teljesítményről, és a díjazás az elvégzett munkának megfelelő lesz. A mai ige keresztyén hitünket és áldozatvállalásunkat teszi mérlegre. Az áldozatvállalás a hit próbaköve. Megmutatja, hogy mennyit fogtunk fel Jézus áldozatából. Ő nemcsak valamicskét, hanem mindent áldozott érettünk. Egész életét adta a golgotái kereszten. Azokat, akik ezt elfogadják, ma is új szívvel és új életszemlélettel ajándékozza meg. Ezért egyéni és gyülekezeti áldozathozatalunkra úgy tekinthetünk, hogy az a hitélet anyagiakban is megmutatkozó hőmérője. Jézus figyelmesen vizsgálta a templomi adakozókat. Azt szemlélte, hogy ki hogyan, milyen lelkülettel adakozott. Azt figyelte, hogy mi diktálta az adakozás ritmusát, a képmutatás vagy a szív szeretete. Urunk ma is vizsgálja láthatatlanul szíveinket a mi adakozásaink tükrében. A bibliai özvégyasz- szony ma is követendő példa. Mindenét odaadta jó szívvel! Ezért volt áldozata értékesebb á gazdagok adományainál. Aki Jézus szeretetét elfogadta, az szabadul fel arra, hogy önzetlenül tudjon anyagi áldozatot is hozni. Ez a látásmód szerepel Egyházi Törvényeinkben is egyházunk háztartásának megfogalmazásában. Az evangélium erejére alapozza háztartását. Egyházunk „Isten igéjének hirdetésére és a szeretet szolgálatára fordítja anyagi erejét”. E meghatározás fényében tekintünk gyülekezeti tagjaink önkéntes felajánlására is. Jézus teszi mérlegre áldozatvállalásunkat. Ha összehasonlítjuk magunkat az özvegyasszony áldozatával, úgy gondolom, mindenkinek van mit pótolnia. Aki Silány áldozatot hoz, keményszívűsége és szűkmarkúsága bizonyítványa az. Nem értékeli kellően az evangéliumot és az igehirdetés szolgálatát. Nagyobb áldozatvállalásra van szükség. A hálás szív nem morzsákat hullat, hanem valóban áldozatot vállal. Ha nem megfelelő az anyagi áldozat egy gyülekezetben, annak oka lehet az evangélium gyenge hirdetése, de lehet oka a gyülekezet keményszívűsége is. Ahol az igét befogadják, ott az áldozatvállalásban is jelentkezik eredmény. Anyagi felelősségünk nem korlátozódhatik csupán az ön- fenntartásra. Anyagi javainkkal felelősek vagyunk a világ szegény népeiért. Az éhezőkért, a kisemmizett milliókért. Nem húzódhatunk a saját „kerítéseink mögé”, azzal, hogy ez nem a mi „asztalunk”. A mai vasárnap nagyon komolyan a szívünket, hitünket teszi mérlegre. Áldozatkészségünk forrása Jézus Krisztus semmihez sem hasonlítható áldozata, melyben mindnyájan részesültünk. Ez indítson bennünket arra a felismerésre, hogy egész életünkkel, anyagi javainkkal is felelősek vagyunk egymásért, egyházunkért és embertársainkért. Garami Lajos IMÁDKOZZUNK Magasztalunk téged, mennyei Atyánk, mert nagy árat fizettél értünk. Egyszülött Fiad áldozatával sajátoddá tettél minket és hálás, áldozatkész szívet vársz tölünk. Add, hogy a hitben és áldozatkész szeretetben növekedjünk és tudjunk túltekinteni „saját kerítésünkön is” és tudjunk áldozatot hozni egymásért, egyházunkért és embertársainkért. Hallgass meg minket az Úr Jézus Krisztusért. Ámen. Tessék választani! Tartalmas vagy üres élet? Évekkel ezelőtt egy fölmérést készítettek egyetemista fiatalok körében „Mit vársz az élettől?” címmel. A válaszok többsége karrierre, gazdagságra, jó fétjre és feleségre, külföldi utakra szavazott. Ami megdöbbentett, az a kiértékelést végző megjegyzése volt: „Ezek sivár elvárások!” - mondta. Miközben azon gondolkodtam, hogy mit kellett volna még elvárniuk az élettől, megfogalmazódott bennem az újabb kérdés: Van-e keresztyén „plusz”. Úgy érzem, nem helyes az az elgondolás, miszerint van világi tartalom, és van ezen felül „plusz” keresztyén. A keresztyén tartalom nem többlet, hanem maga a lényeg. Mindenki, minden ember születésével megkapja az igazi tartalmat. Csupán az a kérdés, hogy meg tudja-e őrizni. A tartalmat nem megszerezni, hanem megőrizni kell. így a keresztyén plusz minden élő emberé. Hadd használjak egy mai képet ennek megvilágítására. A számítógépek világát éljük. Ki az közülünk, aki ne hallott volna a három műveleti szóról: SAVE (kimentés, őrzés), VERIFY (igazolás, ellenőrzés), LOAD (betöltés, megtöltés). Most ennek a példáján nézzük meg, mi a tartalmas élet lényege. SAVE: a program kimentése, megőrzése. Igen, mindenki nagy tervekkel és programokkal kezdi, mint ahogy sokan, akik a komputer mellé ülnek és programoznak. Sokszor ezt a „programozást” a szülők álmodozása modulálja. Mit ér azonban a leggondosabban megszerkesztett program, ha jön az áramszünet, az energiakimaradás. Ez az, ami mindenki életében bekövetkezhet, és minden terv, elgondolás, program elvész. Mit tesz a számitógépes, hogy a fáradságos munkával, sok áldozattal megszerkesztett programja el ne vesszen? Kimenti, egy olyan területre, ahol nem árthat neki áramkimaradás, energiaszünet. Ezt nevezik Save (szév) üzemmódnak, ez a megőrzés. - Istentől Te is nagy és gyönyörű programot kaptál az életre. A Te feladatod, hogy megőrizd azt a valóságot, hogy több vagy mint egy vegetáló állat, mint egy a halálban felbomló és megszűnő jól összeprogramozott sejthalmaz! Isten nem a halált, nem a gyűlöletet, nem a reménytelenséget, nemcsak ezt a pár évtizedet „programozta” az emberbe, hanem az örök életet, a megbékélést, a szelídséget, a szeretetet, a reménységet! Jegyezd meg, az első, amit ezzel tenned kell, a megőrzés. Nem szerezned kell valamit, hanem a meglevőt megőrizned, azt ami már régen a tied! VERIFY - ez a második művelet. Ezt akkor használja a programozó, mikor már kimentette a számítógép tartalmát, de meg akar győződni a kimentett anyag helyességéről, valódiságáról. - Benned is felmerülhet a kérdés: „Mi igazolja azt, hogy jó-e, helyes-e az a tartalom, az az életvitel, amelyet naponként őrizgetek?” - Becsapnánk magunkat, ha a saját érzésünkre adnánk. A computer esetében ez úgy történik, hogy a szerkezet összehasonlítja, mellé állítja az eredeti programnak az őrzésre helyezettet. Ezt tesszük mi keresztyének, mikor nem saját, ember által alkotott igazságok mellé állítjuk életünket, hanem egy objektív, érzelemtől és tévedéstől független valósághoz, Isten Törvényéhez, a Szentíráshoz, Jézus Krisztus tanításához! LOAD - betöltés; Csak ezek után jöhet! Ez az utolsó. Tartalommal megtöltött életről csak akkor beszélhetsz, ha előbb megőrizted Istentől kapott „programodat”, azt naponként hozzá igazítottad az Igén keresztül. - A magyar nyelvben csodálatosan fejezzük ki az üresség és a tartalmasság közti különbséget: ÜRÖM és ÖRÖM. Látszólag kevés, a különbség, valójában mégis olyan hatalmas, mint a két szó között: Üröm-Öröm! Jegyezd meg a betűk játékával is: A tartalmas élethez nem „Ü”-gyes- kedned kell, hanem „ö”-rizned, megőrizned és állandóan Istenhez igazodnod. így ez a cikk sem „ürömhír”, hanem örömhír, azaz evangélium számodra!, mely betöltheti életedet! Sőt, boldog leszel, mert ez a tartalom túlcsordul és másoknak szolgálhatsz vele! Győri János Sámuel Sajtószemle KÖNYVISMERTETÉS Az ünnep szerepe a mai életben Kemény Katalinnal, Kemény Gábor küzdelmes életű humanista reformpedagógus lányával, Hamvas Béla író és filozófus özvegyével folytatott beszélgetés első részét olvashattuk a Vigilia c. katolikus folyóirat ez évi augusztusi számában. - A családnak 1920-ban menekülnie kellett az akkori Romániából, s megérkeznek Békéscsabára. Ezzel kapcsolatosan így emlékezik Kemény Katalin: „Itt ismét bebizonyosodott, hogy ahol a szükség, a legnagyobb, a segítség ott a legközelebb. Anyámmal éppen valami nyirkos fahulladékot kapartunk össze az állomás körül, amikor váratlan vendég érkezett, Szeberényi Lajos Zsigmond evangélikus esperes. Értesült sorsunkról és eljött, hogy felajánlja számunkra a parókia egy szoba és konyháját. Illő, hogy erről az elfeledett puritán lelkészről, akiben a szó és a tett fedte egymást, megemlékezzünk. Másfél esztendeig élveztük vendégszeretetét és apámnak holtig tartó jó barátja maradt. “Egyébként magyarul ő írt először Kierkegaardról, ennél azonban jelentősebbek a parasztkérdésről szóló írásai”. Hamvas Béla több tanulmánya az utóbbi években megjelent a Vigíliában, és egyik könyvét most készül kiadni a katolikus Szent István Társulat. ♦ * * Béládi Miklós, Pomogáts Béla és Rónay László hézagpótló szolgálatra vállalkoztak, amikor megírták a Gondolat Kiadónál 1986-ban megjelent könyvüket, „A nyugati magyar irodalom 1945 után” címmel. Munkájuk lényegét és indoklását így összegzik: „A magyar szellemi élet régóta tudatában van annak, hogy a magyar irodalom jóval Szélesebb körű fogalmat jelent, mint Magyarország irodalma. Magyar vers, regény és elbeszélés a szomszédos országokban élő magyar nemzetiségi kultúrák, sőt a nyugati világban szétszórt magyarság körében is születik. - Illyés Gyula ötágú sípnak szokta nevezni irodalmunkat, és a síp egyik ága a nyugati világban szólal meg”. - Evangélikus vonatkozása is van a 330 oldalas hatalmas munkának, ugyanis másfél oldalon keresztül (214-215) ismerteti a Bécsben élő Szépfalusi István irodalmi munkásságát. Közvetítésről, hídépítésről is szó van a fent említett könyvben. De ezt a szolgálatot nemcsak a művészetek, köztük elsősorban az irodalom végzik, hanem végzik - végezhetik, végezniük kell az egyházaknak is. . Győr Sándor „Nincs átélt ünnep bizonyos mérvű szemlélődés (az egyéni és közösségi sors mérlegre vetése) nélkül. Hasonlóképpen elképzelhetetlen az ünnep átélése a közösség ünnepi cselekvésétől elszakítva. Dacos védekezés az ünneplés az idő szorítása ellen.” (Hernádi Miklós) „Az ünnep tárja fel a köznapi létezés értelmét, az embert körülvevő dolgok lényegét, s azokét az erőkét, amelyek életében tevékenyek. Az ünnepérzés, mint az ember világának valósága - így nevezhetjük, szubjektív és objektív tartalmát egybefoglalva - annyit jelent, hogy az ember képes ritmikusan visszatérő időközökben nyitott szeművé válni, és ebben az állapotában azokkal a magasabb valóságokkal, amelyeken egész létezése alapszik, közvetlenül szembetalálkozni.” (Kerényi Károly) A szociológus Hernádi Miklós, miközben „Ünneplő társadalom’’ című könyvében az ünnep helyét, a mai magyar^letben betöltött szerepét kutatja, többször visszanyúl a neves klasszika-filológus, Kerényi Károly ünnepelméletéhez, jelezve ezzel is az ünnepi létezés évszázadokon átívelő folytonosságát, és azt a tényt, hogy az ünnep nem a köznapi lét ellentéte, hanem az emberi élet szerves része, amelyben a szürke és a jeles napok megbonthatatlan egészet alkotnak. A mai szociológus és a tegnapi ókor-kutató egyetértenek abban is, hogy az ünnep lényegéhez a nyugalom, a szemlélődés és a közösségi cselekvés egyaránt hozzátartozik, a kettő nélkül nincs átélt, átérzett, valójában megünnepelt ünnep. Hernádi leginkább a közösség kérdésében lát hiányt napjainkban. Az ünnep a szűk családba húzódott vissza, az pedig tartóerejében meggyengül, ha nem veszi körül a nagycsalád, rokonok, barátok tágabb közössége. Ünnepkor fájdalmasabb a magány (bizonyítja ezt az ünnepeket követő napok felszökő öngyilkossági statisztikája), és fájdalmas lehet, ha elha- gyatottságból ered, a kiscsalád közös magánya is. Ezért menekülnek zárkózott életmódot folytató szülőktől a cseperedő gyerekek, még akkor is, ha a család egyébként harmonikus. Az ünnep másik fontos tényezője a szemlélődés, nyugalom, töprengés (hozzátehetjük: lelki fölemelkedés), ám aki valamilyen súlyos hiányt érez, igyekszik kitérni önnön gondolatai elől. Ez a kitérés a mai ünnepek anyagiassá válásában mutatkozik meg. Az enni- és innivaló, az ajándék, a szép ruha fontosabb lett, mint valaha. Gon- dolat-elterelőnek beválik, legalábbis rövid távon. Isten áldása és jelenléte nélkül nem ünnep az ünnep - mondjuk mi, hívő emberek, de mintha a hiány felől nézve a kötetben foglaltak is ezt sugallnák. A szerző felmérései azonban aligha adnak reális képet az egyházi szertartások „közösségi cselekvéseiről”, mert mindössze 25%-ra becsüli az ünnepi templombajárók arányát. Reálisnak tűnő megállapítás viszont, hogy a nagy ünnepek másodnapján sokkal több nő megy templom- ba, mint az elsőn, ami az asszonyok háztartási elfoglaltságára utal. Hasonlóképpen érdekes megfigyelés, de tapasztalatainkkal egybevágó, hogy az állami és családi, Társadalmi ünnepek találkozása, összefonódása éppen a nők áramkörében történjk meg: az anyák napja és a nemzetközi nőnap - legalábbis pár szál virág erejéig - a családokban is ünnepeltetik, de alkalmasint a szószékről is elhangzik köszöntés ezeken a napokon. Bár a könyv az egyházak és a gyülekezetek ünneplésmódjáról nem szól, mégis óhatatlanul töprengésre készteti az olvasót: vajon gyüleke- ' zeteink közösségek-e valójában? És vajon a ritmikusan ismétlődő „közösségi cselekvések”, során eljutunk-e csakugyan az idő felett aratott diadalhoz? Ami nyilvánvalóan nem más, mint közeledés az örökkévaló Istenhez. Vajon tudunk-e igazán ünnepelni? És szeretnénk-e legalább? E gondolatébresztő kis könyv ajánlatos olvasmány hívőknek, lelkészeknek, és minden népben, nemzetben, közösségben gondolkodó embernek. (Kossuth Kiadó, 1986) Bozóky Évi
