Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-05-24 / 21. szám
Evangélikus Élet 52. ÉVFOLYAM 21. SZÁM 1987. MÁJUS 24. HÚSVÉT UTÁNI 5. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft r------------------------------------------------------------------------------------------'s Az Úr imádsága nemcsak minden kérést, hanem az Üdvözítő teljes tanítói bölcsességét magában foglalja, úgy, hogy ezt az imádságot igazán az evangélium kivonatának nevezhetjük. TERTULLIANUS V _______________________________________________________> Ro gatef Imádkozzatok! Erre szólít fel vasárnapunk minden alapigéje. Imádkozzatok: az élő Krisztus élő gyülekezete imádkozó gyülekezet. Maga Urunk biztat imádkozásra: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik” (Mt 7,7-8). Buzdítása és ígérete talán így még érthetőbb: „aki kér, annak ad az Isten, aki keres, azt találni segíti, és aki zörget, annak ő maga nyitja meg az ajtót!” Az imádság tehát kérés. Aki Isten gyermekének vallja magát, meg kell tanulnia kérni. Tudnia kell, nem másnak, Atyjának mondja el kéréseit. Imádsága nem palackposta, melyről nem tudni, eljut-e valahova is, s ha igen, jóbarát vagy ellenség kezébe. Imádságunknak címzettje van. Nem is akárki ő, Atyánk, aki érti szavunk, hatalmas Úr, aki „mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogyan mi kérjük vagy gondoljuk” (Ef 3,20). Kérjetek tehát! Félre a büszkeséggel, hiszen ahogyan Jézus zsidó kortársai a samáriaiaktól nem kértek éjjeli szállást, de még egy pohár vizet sem, a gőgös ember még az Istenre sem akar rászorulni. Vagy csak a végső esetben fordul Hozzá. Pedig az imádság nem a „hiánycikkek listája”, azt is kémünk kell, aminek a megléte ma természetesnek tűnik. A mindennapi kenyeret, az egészséget, a békés, nyugodt életet. S ha ezeket kérjük, rájövünk, mennyi minden nem magától értődő. Nem is érdemeljük meg, mert eddig sem köszöntük meg ajándékait, mert mulasztásaink és bűneink miatt büntetését érdemelnénk. Bűnbocsánatot is kémünk kell Tőle tehát, sőt legjobb mindig ezzel kezdenünk. így tette Jákob is: „Méltatlan vagyok minden hűséges és igaz tettedre, amit szolgáddal cselekedtél!” (lMóz 32,11). Kérjetek, s ad az Isten! Kérjetek együtt, egyetértéssel (Mt 18,19), hittel (Mt 21,22), Jézus nevében (Jn 14,14). Kérjetek „akarata szerint” (ÍJn 5,14). Kérjetek hálaadással! Kérjetek, s ő meghallgat! Az imádság keresés is. Útelágazásnál a helyes út keresése. Nehéz kérdések terhe alatt a legjobb válasz keresése. A lehetséges megöl-1 dá’sok lázas vizsgálata, döntések gondos mérlegelése. Magát a kérdést is az Isten előtti csendben tudjuk minden eddiginél pontosabban megfogalmazni. S a válaszra is ott derül fény: Isten juttat eszünkbe egy-egy igét esetleg egy már megtörtént eseményt szeretetteink életéből, az egyház múltjából... De leginkább az képzelhető el, hogy az imádság csendjében felelősen átgondolva mindent merünk vállalni, olyan döntést, amitől eddig óvakodtunk. Legtöbbször ez a döntés önmagunk vélt igaza vagy való? érdeke ellen történik. Ilyen választ váró imádság után „senki se a maga javát keresse, hanem a máséji!” (lKor 10,24). Igen, az imádság keresés. Életünk útvesztőiben az Isten országa felé vezető út keresése (Mt 6,33), békétlenségben a békességé (lPt 3,11). Amikor rájövünk arra, hogy elsősorban nem Jézus ajándékaira van szükségünk, hanem az ajándékozó Jézusra. „Keressétek az URat, amíg megtalálható! Hívjátok őt segítségül, amíg közel van!” (Ézs 5j5,6). Végül az imádság zörgetés is! Jézus - az éjfélkor zörgető barát példájával (Lk 11,5-8) - maga biztat tolakodásra, erőszakos zörge- tésre. Isten kegyelmének ajtaján nincs tiltó tábla, nincs meghatározott fogadóóra, onnan senkit sem küldenek más ajtókhoz. Krisztus biztatása azt jelenti: barátunk az Isten! Van imameghallgattatás! Isten gyermekeinek csodálatos joga, hogy szabad fáradhatatlanul és bátran imádkozniuk a meghallgatta tás reménységében. Amikor emberek kopogtatnak ajtajainkon s kérnek hitünkből, reménységünkből és szeretetünkből, egyszerre kiderül, hogy ezekből mi is kifogytunk. Semmi sincs raktáron. Zörgetnünk kell, hogy Isten kinyissa kegyelmének ajtaját. Zörgetnünk kell másokért, mindnyájunkért, a világ megmaradásáért, békességéért - üdvösségéért! Rogate! Kérjetek, keressetek, zörgessetek - imádkozzatok! Zászkaliczky Pál Elhunyt dr. Káldy Zoltán püspök-elnök Lapzárta után érkezett a megrendítő gyászhír: Dr. Káldy Zoltán, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökelnöke, a Lutheránus Világszövetség elnöke, hosszan tartó, súlyos betegség után hazatért Teremtő Urához, Istenünkhöz. * * * Tizenhét hónappal ezelőtt, az egyháza és a világ evangélikus egyházai szolgálatában végzett külföldi útjáról betegen érkezett haza, Budapestre. Istenbe vetett hittel, egyháza és népe iránti égő szeretettel és a gyógyulás reménységével, hallatlan élniakarással hordozta a testi-lelki szenvedés súlyos terheit. Egész egyházunk is reménykedett felépülésében és imádkozott azért, hogy újra szolgálatba állhasson. Az egyház és életünk Ura másképpen határozott felőle: a leggondosabb ápolás ellenére május 17-én, vasárnap este hazahívta Magához. Káldy Zoltán Iharosbe- rényben, evangélikus lelkészi családban született 1919. március 29-én. Korán árvaságra jutott, özvegy édesanyja nagy nehézségek közepette nevelte föl két fiát Sopronban. Itt kiváló eredménnyel először az evangélikus gimnáziumban, majd az Evangélikus Hittudományi Karon végezte tanulmányait. Lelkésszé D. Kapi Béla püspök szentelte 1941- ben. Segédlelkészi, majd lelkészi szolgálatát a rendkívül nagy szórványterülettel rendelkező pécsi gyülekezetben végezte, 1945 és 1958 között, 1954-től, mint a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese. A Déli Evangélikus Egyházkerület 1958 őszén, nehéz történelmi időszakban választotta püspökévé. Egyháztörténelmi jelentőségűvé lett székfoglalójában arról tett tanúságot, hogy egyháza, népe és az emberiség szolgálata elválaszthatatlanok és az egész emberi élet emberi szolgálatát, odaáldozását kívánják meg. Ennek a mély Krisztus-hittel, egész szívével vallott meggyőződésének foglalata a hitből fakadó, legszélesebb ívelésű szolgálat teológiája, a diakóniai teológia. Ennek kimunkálásán, majd gazdagításán és elmélyítésén egész életén át fáradozott. Igehirdetéseit nemcsak a Deák téri templomban, hanem az egész országban ismerték és szerették. Az általa annyira szeretett egyházi sajtó minden lehetőségét felhasználva gondolatait egyházunk népéhez is közel hozta. Nevéhez fűződik az egyházunk életét újra szabályozó Egyházi Törvények, az új Agenda és az új országos Evangélikus Énekeskönyv megszerkesztése. Számos teológiai és egyházpolitikai jelentőségű, tanulmány és igehirdetési kötet szerzője. Három teológiai kar is - Pozsony, Debrecen, Kolozsvár - tiszteletbeli doktorrá avatta. Házasságot 1960-ban kötött Esze Magdolnával. Egyházszeretete és közéleti tevékenysége elválaszthatatlan volt egymástól. Ezt a szolgálatát nemcsak híveink, gyülekezeteink értékelték nagyra. Megbecsülése állami és társadalmi szerveink részéről is kifejezésre jutott. 1963-tól a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja, 1965-től a Béke Világtanács tagja. 1971-től Budapest XVII. kerületének országgyűlési képviselője három cilduson át. 1975-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja. Számos kitüntetésben részesült, így 1985-ben a Magyar Népköz- társaság rubinokkal ékesített Zászlórendjét kapta. Az egyházak nemzetközi életében kezdettől fogva tevékenyen részt vett. Egyházi delegációkat vezetett a világ számos országába. A Keresztyén Békekonferencia egyik alapító tagja volt. 1963-tól az Egyházak Világtanácsának Központi Bizottságának tagja. A világ evangélikusainak nagy családjában végzett szolgálata a Lutheránus Világszövetség emlékezetes budapesti nagygyűlésén 1984-ben érte el csúcspontját, amikor az LVSZ elnökének választották. Halála nagy veszteség egyházunk számára. Kedves, egész életében irányt mutató igéjével búcsúzunk tőle: „... aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája, mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért” (Mk ev. 10,44-45) * * * Dr. Káldy Zoltán életművének, egyházi, társadalmi és nemzetközi szolgálatának részletes méltatására visszatérünk. Temetése 1987. május 29- én pénteken délután 16.30 órakor lesz a Budapest Farkasréti temetőben. ÉLŐ VÍZ „Ugyanaz történhetik az igazzal és a bűnössel...” Préd 9,1-4 MM A III. Magyar-Osztrák Lelkészkonferencia Sopronban Magyarország és Ausztria, ez a két különböző társadalmi rendszerhez tartozó dunai ország, ma igazi példája a békés együttműködésnek Európa szívében. A magyar és az osztrák evangélikus egyházak nem kevésbé elöljárnak a lelki közösség és testvéri kapcsolatok terén. Nyugat-Magyarország és Burgenland-tartomány, a két ország „legevan- géükusabb” részei, ezért határozták el három évvel ezelőtt, hogy évenként közös lelkészkonferenciákon találkoznak, közös kérdéseik megbeszélésére. Először mi rendeztük meg 1985 tavaszán Szombathelyen ezt a találkozót. Tavaly Mörbischben és Eisenstadtban, a határ másik oldalán folytatódott a két egyház lelkészeinek tanácskozása. Ez idén pedig április 29-én és 30-án, ragyogó tavaszi napsütésben Sopron látta vendégül a burgenlandi és nyugat-magyarországi evangélikus lelkészeket. Bur- genlandból harminc lelkész és lelkésznő, a Győr-Soproni és Vasi egyházmegyékből pedig harmincöt lelkész és lelkésznő vett részt a német nyelven folytatott tanácskozáson. Vitán felül álló igazságot jelent ki a Prédikátor. Ez mindannyiunk tapasztalata is. Egyéni életsorsunk, annak könnyebb vagy nehezebb volta, egészségünk, betegségünk nem tükre és fokmérője annak, hogyan is állunk Isten előtt. Sokszor vigasztalóan hangzik: „az igazak és a bölcsek minden munkájukkal együtt Isten kezében vannak.” Jó ezt tudnunk, ebből erőt és vigasztalást merítenünk. Mégis megkeseredik a szánkban a szó, amikor kérdésekkel, gyötrő gondolatokkal együtt, betegség-, ben, szeretteinkért való aggódás közepette mondjuk: „ugyanaz történhetik az igazzal és a bűnössel.” Van-e közöttünk olyan, aki betegségében, aggódásában, gyászában ne emlegette volna- Istenhez való hűségét érvként, fegyverként: mivel benned hiszek, mivel vallásos vagyok, mivel imádkozni, templomba járni szoktam, azért segits, Istenem! Hányszor fordul meg a vigasztaló és a megtartó mondat, ti., hogy Isten ke? zében vagyunk, s lesz váddá, kétséggé és kérdéssé. Nyomorúságaink közben milyen gyilkos indulatok is erőt vehetnek rajtunk, amikor a „bűnösök, hitetlenek, gonoszok” könnyebb életét látjuk. Ne higgyük, hogy csak számunkra fontos kérdés ez! ősrégi kérdés! A Szentirás könyveiben is gyakran találkozunk vele; az Ótestamentum emberei is vívódnak vele: „Felindultam a kérkedők miatt, látva a bűnösök jólétét.” (Zsolt 73,3) Miért nem jutalmazza könnyebb sorssal, kevesebb szenvedéssel Isten az övéit? Miért nem jutalmaz nyilvánvalóan, szemmelláthatóan? Miért látható a világban olyan kevés Isten kiegyenlítő igazságából? (ld. szakaszunk; Jób könyve) Ők is keresték, sokszor gyötrődve, vívódva a válaszokat. Hol azzal „vigasztalják magukat”, hogy az istentelenek vége szörnyű pusztulás lesz (Zsolt 37), máskor abba a gondolatba menekülnek, hogy nem kell irigykedni a jó- módúakra, hiszen a halálba nem vihetik magukkal, amijük van (Zsolt 49,17-18). De bosszúszomj is hevíti őket, mikor megoldhatatlan kérdésükre'azzal vélnek választ adni, hogy Isten a végén úgyis eltörli a gonoszokat, de az igazakat megjutalmazza (Zsolt 11,5-7). Nemcsak az a problémánk ezekkel a válaszkísérletekkel, hogy végsősoron nem adnak megoldást, feleletet gyötrő kérdéseinkre, a „miért”-re, a „miért pont én”-re. Sőt nem is ez a fontosabb ellenvetésünk, hanem az, hogy a számunkra végső érvénnyel bíró jézusi szó nem is ismeri ezt a kérdésfelvetést. Ha pedig valaki igy kérdez, azt helyreigazítja, és megtérésre hivja. (Jn 9,1-3) Az Újszövetség bizonyságtétele szerint a tanítványnak, a keresztyén embernek nem az ún. sorskérdésekre adott válaszaitól függ hite és Isten iránti bizalma. Hiszen Isten elküldte Fiát a világba, hogy éljünk őáltala. És mivel elküldte a Fiút, nem kétséges irgalma és szerete- te; bármilyen legyen is a sorsom. Segítségül és korrekció gyanánt figyeljünk arra, hogy Jézus. Urunk életünk végső kérdéseit nem azokban a kérdésekben látta, amelyek egészségre- betegségre, jósorsra-balsorsra, sze- génységre-gazdagságra vonatkoznak. A döntő kérdésünk az Istennel való közösségünk kérdése! „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságul leikéért?” (Mt 16,26) Jézus szerint az Élet súlypontja nem evilágban van. (Bolond gazdag példázata) A vele való közösségben élhetünk már itt ideig és egykor örökké - ez segít rangsorolni életünk kérdéseit. Ahol az ember legfontosabb életcélja a jólét és gondtalanság, ahol a hit csak arra jó, hogy azzal Istent kötelezni akaijuk valamilyen ellenszolgáltatásra, ott nagy baj van! Ott még nem ismertük fel életünk értelmét és keresztyén hitünk igazi jelentőségét. Az igazi gazdagság és, az igazi boldogság, nyugalom abban a bizonyosságban van, hogy Isten irgalmasan fordult felénk. Jézus Krisztusért bűneink bocsánatát adta, gyermekeivé fogadott, és megadta azt a kiváltságot, hogy ezt az örömhírt másoknak is továbbadhatjuk. Aki így tájékozódik Isten dolgaiban és élete kérdései között, annak van békessége körülményeitől függetlenül is. Annak szívéből nem panaszos sirámok törnek elő, az nem vádolja Istent, hanem jó és rossz napokon, egészségben és betegségben annak a kezében tudja magát, akitől senki, és semmi, még a halál sem választhat el. (Rm 8,38-39) Vitán felül való a Prédikátor kijelentésének igazsága: valóban ugyanaz történhetik az igazzal és a bűnössel... Az viszont az evangélium igazsága, hogy Isten a maga, velünk kapcsolatos terveiről elsősorban nem a sorsunk fordulataiban, hanem Jézus Krisztus halálában és feltámadásában nyilatkozott. Mégpedig úgy, hogy szeret, és irgalommal fordul felénk. Aki ezt hittel fogadja, annak van békessége, nyugalma és örök élete. (Jn 3,16) Ittzés János A súlyosan sérült templomban úrvacsorái istentisztelettel kezdődött meg a konferencia. Dr. Nagy Gyula püspök hirdette Isten igéjét, majd dr. Gustav Reingrabner burgenlandi szuperintendenssel osztottak úrvacsorát a lelkészeknek és a gyülekezet jelenlévő tagjainak. A istentisztelet után adta át a püspök az országos egyházi gyűjtés eddigi eredményét - egy egymillió forintos utalványt - a gyülekezet vezetőinek. A soproni gyülekezet is csaknem másfél millió forintot gyűjtött eddig. A Győr-Sopron megyei Tanács félmillió forintos adományával és a Burgenlandban is megindult széles körű gyűjtéssel együtt megindulhatnak a legsürgősebb helyreállítási munkálatok, mintegy ötmillió forintos költséggel. (Folytatás a 3. oldalon)
