Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-05-17 / 20. szám

Evangélikus Élet 52. ÉVFOLYAM 20. SZÁM 1987. MÁJUS 17. HÚSVÉT UTÁNI 4. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft Akinek szívét szeretet tölti be,. az énekel. AUGUSTINUS \ _________________________________________________________> ; X Tr ajtler Gábor KANTATE VASÁRNAP Felelősek vagyunk orgonáinkért! „Uram, ébreszd egyházadat, és kezdd rajtam!" „Előkészületben” Nyár, 1987. Az idei Kantate-vasáraapon szól­junk orgonáinkról. Szívesen hallgatjuk áradó hangjukat, gyönyörködünk szép külsejükben. Egyházunk ősi hagyomá­nya szerint orgonaszóval kezdődik az istentisztelet, orgona kíséri a gyüleke­zet énekét, és ez készíti elő, hogy lel­künk az igét befogadja, s szivünk Isten dicséretére lobbanjon. fii gondok akkor kezdődnek, ha az orgona elromlik. Ki javítja meg, mikor és mennyiért? E kérdések közül a leg­nagyobb az utolsó. Meglepődünk, ami­kor a javítás költségvetését kezünkhöz kapjuk. Mi kerülhet ilyen sokba egy orgonán? Jobban megértjük a javítási költsé­gek nagyságát, ha tisztában vagyunk azzal, mennyit ér maga az orgona. Régi , korok egyházi jegyzőkönyvei bizonyít­ják, hogy az orgona sohasem volt olcsó hangszer. Elődeink sokszor alkudoz­tak az árakon, és néha alig tudták kifi­zetni a végösszeget az orgonaépítő mesternek. Régen is, ma is egy orgona elkészítésének ára megfelel egy ház árá­nak. Egy kis orgona annyiba kerül, mint egy kis méretű lakás (60 m2). Egy közepes nagyságú, mint egy több szin­tes családi ház, a nagy orgonákról nem is beszélve. Hogy mi a kis, közepes vagy nagy orgona, azt a benne találha­tó regiszterek száma határozza meg. A kis orgonák általában 8-10, a köze­pesek 20-30 regiszteresek. Egyházunk­ban a nagy orgonák 40-50 regiszter nagyságúak, ilyenek: a békéscsabai, a nyíregyházi, a Deák téri, s a legna­gyobb az 52 regiszteres soproni. (Az ennél nagyobbakat katedrális- orgonáknak hívjuk, ezek 80-100 re­giszteresek, mint a Mátyás-templom, a Bazilika, az esztergomi, egri és a szege­di székesegyházak hangszerei.) Nos, mondjuk ki nyíltan, ha a soproni orgo­nánkat ma kellene megépíteni, az nyolcmillió forintba kerülne. * Ha ma az egyházunk birtokában le­vő háromszáz orgonáról beszélünk, tu­datában kell lennünk, hogy hallatlan nagy kincs van kezünkre bízva. Ezeket a hangszereket gondozni, javítani kell, időnként pedig sort kell keríteni nagy­javításukra (generálozásukra) is. A százévesnél régebbi orgonák mecha­nikáját fel kell újítani, a századforduló óta épített pneumatikus hangszerek bőralkatrészeit (fúvócskáit) negyven évenként teljesen ki kell cserélni. Ha templomrenoválás volt, az elpiszkoló­dott orgonát ki kell tisztítani, ha meg­sérült, ki kell javítani. A tisztítás­hangolás munkáját általában 10—15 évenként meg kell ismételni. A munkákról előbb költségvetést ké­rünk. És itt kezdődnek az igazi gon­dok. A szóban forgó összegek jelentő­sek, s nem állnak azonnal rendelkezé­sünkre. Az egyik példa: Cinkota. Ti­zenhat regiszteres orgonáját a templom műemléki helyreállitása előtt le kellett bontani, a múlt hónapban pedig vissza kellett állítani. Csakhogy változatlanul nem kerülhetett vissza a karzatra. A Fővárosi Műemlék Felügyelőség új szekrényt csináltatott, amely a műem­lékileg helyreállított templombelsőhöz illeszkedik. A módosítások és a vissza- , építés orgonaszerelési költségei, ame­lyek a gyülekezetei terhelik, nyolcszáz­ezer forintot tesznek ki. Mivel tudtak erről a várható összegről, négy évig gyűjtöttek rá. A nyíregyházi hangszer rekonstrukciója több ütemben készül. Az első volt a játszóasztal elkészítése, a másodikban a III. manuál épül fel. A második ütem költségei elérik a hat­százezer forintot. (Ez a hangszer évtize­dek óta fontos szerepet játszik Nyír­egyháza kulturális életében.) További példák: egy kisvárosi gyülekezet kis, műemlék hangszerére most érkezett a generáljavítási költségvetés: majdnem háromszázezer forint. Nem bővítésről van szó, csak annak rekonstrukciójá­ról, ami valamikor megépült! Egy bu­dapesti 18 regiszteres hangszer a köz­ponti fűtéstől tönkrement. Alapos nagyjavítás előtt áll. A három év múlva sorra kerülő javítás összegét - közel egymilliót - máris gyűjti a gyülekezet. Joggal kérdezik, honnan vegyünk ennyi pénzt? Többen azt gondolják, hogy majd segélyt kémek. Sajnos, ez az út nem járható. A Lutheránus Világ- szövetség elve és gyakorlata, hogy or­A békéscsabai nagytemplom orgonája gonára nem ad segélyt. Templom, pap­iak, gyülekezeti terem létszükséglet. A Harmadik Világnak nyújtott segély erkölcsi kötelesség. Belátható, hogy emellett orgonákra nem juthat. Itthoni eegélyszervezeteink a végszükségben lévő gyülekezetek támogatását érzik feladatuknak, és joggal. Szórványgyü­lekezeteink életben maradása fonto­sabb, mint az orgonák helyreállítása, gondozása. Országos Egyházunknak is bőven van gondja: a soproni templom megmentése, az új teológia felépítése, az evangélikus gimnázium gondolata, a fóti kántorképzö épületének renová­lása és a szeretetintézmények fenntar­tása. Segélyt innen sem várhatunk. Mit kell tehát tennünk? Semmikép­pen sem szabad késlekednünk, halasz­tani az orgonajavítási munkálatokat. A halasztással a költségek csak emel­kednek, és hangszerünk is rosszabb ál­lapotban kerül javító kézbe. Minden nevesebb orgonaépítő jelentős munkát már csak 1989-re vagy 1990-re vállal. Ez mutatja, mennyi a javítanivaló. Ha a megrendeléssel késlekedünk, ne le­pődjünk meg, hogy az előzőleg kapott költségvetési összeg megemelkedik. (A közelmúltban csak az ón ára a kétsze­resére emelkedett. Az orgonasípok java ónból készül.) A fentiekben néhány javítási gondot említettem. De van egyházunknak más problémája is. Orgonáink nagy része elmúlt 100 éves, tehát műemlék. Külö­nös gondosságot igényelne megóvásuk. Sok orgona használatlanul áll. így az­után biztosan el is romlik« vagy foko­zódik romlása. Mi történik a második világháború óta néma hangszerekkel? Lkssan eltűnnek belőlük a sípok. Mint abból ákét orgonából is (egyik Tolná­ban, másik Békésben), amelyekben még néhány évvel ezelőtt teljes sípmű­vet találtam. Egyházunk orgonakataszterét 1960- ban állítottuk fel. Ez rögzítette az ak­kori állapotokat. Sajnos, azóta a hely­zet rosszabbodott. A gyülekezeteknek ugyanis mindig volt sürgősebb gond­juk. Templomrenoválás, torony és ha­rangok, a lelkészlak modernizálása, gyülekezeti terem, majd a templom fű­tése. És mire á sor végére jutottak, újra kezdhették elölről. Huszonöt évenként ugyanis ez a körforgás megismétlődik. A baj csak ott van, hogy ebből a körből a legtöbbször kimarad a nagy értéket képviselő orgona javítása. Gondjaink közé tartozik az orgona- építő -megválasztása. Az állami Orgo­naüzem főként új hangszerekkel foglal­kozik, de legnagyobb hangszereinket is ez az üzem tartja karban. Ezért az érté­keket csak európai színvonalon dolgo­zó szakemberekre bízhatjuk. Orgo­náink nagy részét kismesterek gondoz­zák. Tudomásom szerint egyházunk­ban öt megbízható kismester dolgozik, természetesen az ő munkájuk sem ol­csó. A kifejezetten olcsó, legtöbbször ipar nélkül dolgozó „mester” sajnos, sokszor csúnya munkát hagy maga után. Itt említem egy, az ősi hangolást őrző zalai hangszer tönkretételét kon­tár áthangolással. Ez az orgona soha többé nem fog úgy szólni, mint régen, mert a sípokon ejtett károk helyrehoz- hatatlanok. De nagyon sokba került az a Cegléd környéki „olcsó javítás” is, aminek fejében eltűnt ötvennégy síp, pótlásuk ma tízezrekbe kerül. Két út van előttünk. Kijelenthetjük, hogy anyagiak híján orgonánk úgy szól, ahogy szól, és addig szól, ameddig teljesen tönkre nem megy. De akkor tudomásul kell vennünk, hogy nem­csak értékes egyházi örökséget herdál­tunk el, hanem egy kultúrtörténeti nemzeti kincset is átadtunk a rozsdá­nak és a molynak, a szónak és az egér­nek, az ónpestisnek vagy az ellenőrizet­len karzatok tolvajainak. Ebben az esetben jobb, ha a gyülekezet átadja hangszerét egy olyan gyülekezetnek, amelyik azt meg tudja javíttatni, és használatban tudja tartani. Sajnos, több használaton kívüli orgona meg­mentése azon hiúsult meg, hogy a kis Veremásásról, kőfejtésről, fahasoga- tásról szól igénk -, tehát arról, amit egyszerűen munkának nevezünk. A munkáról tudjuk, hogy az Isten egyik legnagyobb ajándéka'. Nem átok, mint sokan gondolják. Dolgozni jó, hi­szen Isten is „mind ez ideig munkálko­dik” (Jn 5,17), az elvégzett munka fe­letti örömöt más qem helyettesítheti. „Kezed munkája után élsz, boldog vagy.és jól megy a sorod”, vallja a zsoltáros is (Zsolt 128,2). Ezért a Bib­liában azt találjuk, hogy az ember is mindenütt munkálkodik. Jézus szavai is feltételezik a munka világát. Egyszer pásztorról és nyájról beszél, máskor szőlősgazdáról és sző­lőmunkásokról, orvosról és gyógyítás­ról, magvetőről és kereskedőről. Raj­tuk keresztül Isten országának valósá­gát hozza közel és küldetését szemlél­ted. A tanítványok munkáját is egy­szer az aratás, máskor a halászat mes­terségének képével világítja meg. Ez mind aláhúzza a munka teremtésbeli értékét is. „Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat!” - szól Isten felhívása örök érvénnyel minden­létszámú gyülekezet még anyagi ellen­szolgáltatásért sem volt hajlandó le­mondani róla. A másik út: magunkévá tesszük azt a kötelességet, hogy a kezünkre és gon­dozásunkra bízott értékek sorában nemcsak a templomot és a paplakot, de az orgonát is karban tartjuk. Ha más­képpen nem megy, tervszerűen gyűj­tünk rendbetételére. Ha evangélikus őseink meg tudták építeni orgonáinkat, nekünk meg kell őrizni azok épségét, működőképességét. Az orgonaszó min­dig szervesen hozzátartozott az evangé­likus istentisztelethez. Magunkat, szol­gálatunkat és a jövendő nemzedékeket szegényítjük meg, ha lemondunk róla. Ezt a szót általában a könyvismerte­tések területéről ismetjük. Használjuk most mégis más értelemben, mint aho­gyan tnegszoktuk! Ezeken a tavaszi na­pokon már mindegyikünk egyre gyak­rabban gondol a nyárra. Hogyan fogja eltölteni a szabadidejét? Hol és kikkel találkozik? Ütköznek a tervek és az elképzelések. Hiába. Rövid a nyári pi­henés ideje és sok a csábító lehetőség. Evangélikus Egyházunk ebben az évben is - mint azt már több hirdetés jelezte - megtartja a gyenesdiási orszá­gos ifjúsági konferenciákat. Akik meg­fordultak már ezeken az alkalmakon, akár a közelmúltban, akár korábban, azok pontosan tudják, ezek a hetek a ta szava: Úr Lelke volt rajta, hogy az evangéliumot hirdesse a szegényeknek, szabadulást hirdessen, a vakoknak sze­mük megnyílását, az Úr kedves eszten­dejét. A homilia alapigéje pedig a Márk által megőrzött missziói parancs egy mondata volt: Menjetek el és hirdessé­tek az evangéliumot minden népnek! Ez elsősorban a papság feladata, akiket derék munkatársainak nevezett s akik fáradságos szolgálatot végeznek a 20. századi szekularizáció világában. Az úrvacsora (eucharistia) is az evangé­liumról, Isten áldozatos szeretetéről beszél. Az evangélium hirdetése mun­kálja az egységet, amiért Jézus Urunk a főpapi imádságban imádkozott. A szorongató paphiányban, a papok számának világszerte tapasztalható csökkenésével nő a laikusok felelőssége és szolgálata. Teológiai képzettség és elkötelezett élet a nem lelkészi elem szolgálatának feltétele. Az egyház egész népe (a populus Dei - a II. Vati­káni zsinat kifejezésével) is érdekelt az evangélium továbbadásában. Hangsú­lyozta a prímás-érsek a család és a ne­velés fontosságát. Az életszentségben élő keresztyéneknek bármikor készek­nek kell lenniök, a bennük élő remény­ség megváltására. Részletesen szólt a dialógus jelentőségéről korunkban egy­házon belül és kívül egyaránt. A testvér egyházakkal éppenúgy szükség van a párbeszédre, mint a nem hívő emberek­kel. Ez a hídépítés eszköze mai magyar társadalmunkkal is. A ferencesek egy­szerűségével és a Lélek erejével szólt dr. Paskai László prímás-érsek a hatal­mas gyülekezetnek. Kapernaumban nem csupán a pihenés és üdülés lehetőségét jelentik, hanem a megújulás, az erősödés, a lelki tölteke- zés idejét is. Idén is az a célunk, hogy személyes életünk kérdéseit megbeszél­jük és Isten előtti csendben hordozzuk, hogy közösségi életünk örömeit és problémáit egymással is megosszuk. Különféle gyülekezeti környezetből ér­kezünk, más és más formában éljük meg hitünket. A kölcsönös vallomásté­teleknek, az egymás számára biztató beszámolóknak is nagy alkalma ez az öt egyhetes turnus. Folyik a tartalmi előkészítés, érkeznek a jelentkezések. Mindez akkor lesz igazán eredményes, ha a gyülekezetek - bennük a fiatalok is - imádságban hordozzák és „előké­születi állapotban” tartják az ifjúsági konferenciákat. Az idei főtéma a közismert imádság egy mondata: „Uram, ébreszd egyhá­zadat, és kezdd rajtam!” (Énekeskönyv 737. old.) A cím már elárulja, hogy sokat szeretnénk foglalkozni a kérdés­sel, fiatalok hogyan találják meg helyü­ket egyházunk életében; milyen terüle­teken és milyen mértékben vannak je­len a szolgálatokban. Nem egyszerűen igényekről és jogokról szeretnénk egy­más előtt szólni, hanem tényleges bi­zonyságtételről. A főelőadások is ebbe az irányba mutatnak: mit jelent az, hogy a „Lélek korszakában”, a Szent­lélek vezetése alatt élhet az egyház? Ho­gyan indulhatnak el emberek ezen az úton és hogyan maradhatnak meg raj­ta? Honnan meríthetek erőt ahhoz, hogy mások felé is tudjak fordulni; hogy elrontott, vakvágányra futott éle­teket is tudjak szeretettel és reménység­gel menteni? Sok gyülekezetben alig vannak fiata­lok, másutt pedig életerős ifjúsági gyü­lekezet szolgál. Mindkettőből váijuk a jelentkezőket! Egyházújulás, fiatalok szolgálatra találása, szolgálatvállalása akkor indulhat el igazán intenzíven, ha ez a két véglet találkozik egymással. Jó lenne, ha a gyülekezeti lelkészek is úgy gondolnának erre az alkalomsorozat­ra, hogy olyan fiatalokat küldjenek, akikben van valami jelzés, érdeklődés az egyházi szolgálatra indulás iránt. Ne csupán főállású egyházi alkalmazot­takra gondoljunk itt, sokkal inkább megbecsült világi állásban helytálló, de az egyházi közösségért sokat vállaló, jövendőbeli munkatársakra. Előtérbe kerül majd ezen a nyáron az istentisztelet és a meditáció, vagyis egy áhítatos légkör gyakorlása és meg- , élése. Úgy érezzük, nagyon fontos és időszerű erre összpontosítani érzésein­ket és gondolatainkat. Kiemelten szeretnénk foglalkozni a közösségteremtés és fenntartás kérdé­seivel. Azzal az úttal, amely igen sok esetben a konfirmációi oltár indítása után nem fejlődik tovább, hanem elhal. Az a reménység lenne a témánk, hogy ne csak egykori lelkes ifjúságról tudja (Folytatás a 2. oldalon) tait, akikre rászakadt a bánya, vagy végzett velük egy robbanás. Az örömöt adó munka tehát gyötrel­mek és veszélyek forrása is. Itt is elrom­lott az, amit Isten jónak- alkotott. A föld a bűn miatt átkozott is,‘s fárad­sággal kell élni belőle (I Móz 3,17). Nem a munka lett átkozott, de annak fáradsága és veszélyei magukon hord­ják büntetésünket. Mivel a munka az emberi létezés alapvető adottsága, köz­vetlenül és mélyen eléri a bűn. A mun­ka világa is bűnbocsánatra, Isten előtti felelősségre kényszerít tehát. Ennek tudatában is kockázatos ma­rad továbbra is munkánk, ahogyan az ismert reklámmondat is hirdeti: min­denkit érhet baleset. Ezért jó itt is rábíz­ni Istenre magam. Munkánknak Isten a gazdája -, vallja Pilinszky János költő is. Ezért kell a tőle kapott bölcsességgel végezni munkánkat. Ez kizárja a munka közbeni felelőtlenséget, könnyelműsé­get, amelyik annyiszor okozója a baj­nak is. De még az ige szerinti „helyesen alkalmazott bölcsesség” mellett is rá­szorul munkánk Isten irgalmára és ál­dására is. Zászkaliczky Péter Jelentős ökumenikus részvétellel Beiktatták dr. Paskai László esztergomi prímás-érseket Április 25-én, az esztergomi bazilika előtt szabadtéri szentmise keretében ik­tatták be a Magyarországi Római Ka­tolikus Egyház új főpásztorát, a 81. prímás-érseket. Jelen voltak a hazai és külföldi ró­mai katolikus egyházi vezetők mellett a hazai egyházak vezetői is. Egyhá­zunkat dr. Nagy Gyula püspök képvi­selte. Az ünnepséget követő fogadáson dr. Cserháti József római katolikus püs­pök köszöntötte az egyház püspökei­nek és papjainak nevében az új eszter­gomi érseket. Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke köszöntő­jében hangsúlyozta: kölcsönös és nagy erőfeszítések árán jutottunk el egymás értékeinek jobb megismeréséhez és tisz­teletéhez, bizalmatlanság a gyanakvás légkörét felváltó bizalomhoz, megér­téshez, amely szilárd alapját képezi együttműködésünknek. A hazai ökumené nevében dr. Tóth Károly református püspök köszöntöt­te dr. Paskai László prímás-érseket. Kifejtette, hogy a testvéregyházak bi­zalommal és reménységgel tekintenek az új esztergomi'érsek szolgálata elé, aki az ökumenizmus híve, és aki egyúttal szívén viseli nemzeti gond­jaink és problémáink megoldását is. Szólt Tóth püspök arról is, hogy a ró­mai katolikus egyház főpapja a dialó­gus embere, akivel minden kérdésről lehet testvéri módon véleményt cserél­ni; ez érvényes keresztyén-marxista párbeszédre éppúgy, mint a felekeze­tek között folyó ökumenikus dialógu­sokra, , Fotó: Koós A római katolikus világi hívek nevé­ben Magyar Ferenc, az Új Ember fele­lős szerkesztője mondott köszöntő sza­vakat. In virtute Spiritus A kétórás beiktatási istentiszteleten részt vett dr. Hafenscher Károly Deák téri igazgató-lelkész is, aki az alábbiak­ban számol be az ünnepségről. Evangélikus lelkészként, egyházam­hoz való töretlen hűségben, különösen kettő ragadott meg: a prímás-érsek úr jelmondata és homíliájának mottója. Jelmondata: a Lélek erejével (in virtute spirítus - a Vulgata fordítása szerint) Lukács evangéliuma 4. részének 14. verséből Jézus szolgálatba állására em­lékeztetett. Urunk a kísértések legyőzé­se után így kezdte el megváltó munká­ját: nem világi hatalommal, nem embe­reken való uralkodással, hanem a Lé­lek erejével, így lett érvényes rá a profé­ELŐ VIZ A munka veszélyes is Prédikátor 10, 8-11 ki felé (5 Móz 5,13). Ezzel teremtő rendjébe simulunk bele. Az ember megbízásként kapta az első kert műve­lését (1 Móz 2,15). S ha az Édent elve­szítettük is, a dolgozó ember a terem- tettség gondozója, a Teremtő képmá­sa. Munkájához Isten áldásának ígére­te is fűződik, így válik Istentől kapott öröm forrásává: „Mert megáldja Iste­ned, az Úr minden termésedet, és ke­zed minden munkáját, örvendezz hát!” (5 Móz 16,15) Az örömöt adó munka mégis tud gyötrelmek hordozója is lenni. A mun­ka fáradságot is jelent, ismerünk hiába­való munkát is. Sokszor együtt jár vele kizsákmányolás, kényszerűség, gon­doljunk a koncentrációs táborok rab­szolgamunkáira. Fel is tudja emészteni az embert. És állandó veszélyek forrása is. Ilyen veszélyektől óv igénk. A ver­met ásó ember beleeshet abba, a kőke­rítésnél dolgozót kígyó marhatja meg. Kőfejtésnél is könnyű megsérülni, „és aki fát hasogat, veszedelemben forog”. Ezek a veszélyforrások ma már eltör­pülni látszanak, a mai szervezett mun­ka hatványozottabb veszélyforrást is jelent.' A munkahelyi balesetek magas száma jelzi ezt. Közöttünk élnek gé­pektől megcsonkult emberek, por- és zajártalomtól károsult egészségűek. Idő előtti leszázalékoláshoz vezet a ne­héz testi munkában megroppant ge­rinc. Néha temetjük a munka áldoza-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents