Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-05-10 / 19. szám
Evangélikus Élet 1987. május 10. fi (0! jfts GYERMEKEKNEK 1Kir 17,17-24 A meghallgatott imádság Bizonyára mindany- nyian átestetek már ki- sebb-nagyobb betegségeken. Vajon elgondolkoztatok-e már azon, hogy ilyenkor mennyire jól esik, milyen jó érzés, hogy ezekben a nehéz időkben gondoskodnak, ápolnak, körülvesznek benneteket szüléitek? Biztos vagyok benne, hogy édesanyátok és édesapátok mindent megtesz azért, hogy újra egészségesek, vidámak, derűsek lehessetek. Ezen a héten egy ilyen történetről olvashattok. Egy szegény özvegyasz- szonynak volt egy kisfia. S ez a fiúcska egyik napról a másikra súlyosan megbetegedett. Annyira megromlott az állapota, hogy már-már nem is lélegzett. Édesanyja kétségbeesve próbált segíteni rajta. Hiába. Orvoshoz nem vihette, mert annyira szegények voltak. Még betevő falat is alig-alig volt a házban. Nyomorukat még az is nehezítette, hogy náluk lakott az isten prófétája, Illés is. S az asz- szonynak még róla is gondoskodnia kellett. Tehetetlenségében és szomorúságában, hogy egyetlen fiát is elveszti, kutatni kezdte, hogy vajon mi lehet az oka ennek a csapásnak? Megkérdezte az Úr prófétáját is, hátha tudja a választ: Mi bajod van velem Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy emlékeztess a bűnömre és megöld a fiamat? Illést nagyon meglepte ez a kérdés. Odalépett az asszonyhoz és így szólt hozzá: Add ide a fiadat! Majd elvette az anyja öléből a haldokló gyermeket. A szobájába vitte és lefektette az ágyára. Ezután Illés így imádkozott az Istenhez: Istenem, Uram! Még bajt is hozol erre az özvegyre, akinek én a vendége vagyok, és megölöd a fiát? Majd háromszor ráborult a kisfiúra és így folytatta: Istenem Uram! Térjen vissza a lélek ebbe a gyermekbe! - Isten meghallgatta Illés imádságát! S ekkor megtörtént a csoda! A mozdulatlanul fekvő, félholt kisfiú szeme lassan kinyílt. Feléledt. Meggyógyította az Isten! Illés örömmel vette a karjába és szaladt vele az édesanyához. Már mesz- sziről kiáltotta: Nézd a fiad él! így tudta meg a sarep- tai özvegyasszony ■ azt, hogy Illés próféta,valóban az Isten küldötte, aki az Úr igéjét becsületesen és tisztán hirdeti. Illés bátran mert Istenhez imádkozni. S Isten meghallgatta őt. Ezért forduljunk mi is bátran, merjünk imádságainkban Hozzá fordulni, mert ahogyan Illést, bennünket is meg fog hallgatni! ifj. Detre János A A ^ /vasárnap r IGÉJE ■■■■M IPt 1,3-9 AZ ÉLET ALAPJA ÉS CÉLJA Miért élünk egyáltalán? Mi az élet, és mi a célja? Ezek a kérdések mindig is foglalkoztatták az embert. Tamási Áron azt úja, azért vagyunk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne. És ha ez a megállapítás igaz is földi életünkre, Isten Igéjében mégis egy távolabbi horizont tárul a szemünk elé. Tamási Áron szavait így lehetne átfogalmazni: Azért élünk a világban, hogy örök otthonra leljünk az Isten országában. Jézus Krisztus az ő mennyei otthonába hív bennünket. Ennek az otthontalálásnak a forrása maga Isten, aki újonnan szült bennünket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által. Jézus keresztje és a tőle kapott új Lélek nélkül senki nem láthatja meg Isten országát. Nélküle csak odáig látunk, ameddig a zsoltáríró látott: Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő és nagyobb részük hiábavaló fáradság. (Zsolt. 90,10) Bűneink miatt ezt tapasztaljuk. De Isten nem ezt akarja. Az 0 akarata, hogy örökké éljünk, vele közösségben. Ennek pedig egyetlen útja van, ha megtaláljuk azt, akiben Isten az örök életet kínálja számunkra, és ez Jézus Krisztus. Nélküle valóban sötét, kilátástalan és reménytelen lenne életünk. Vele azonban az örökkévalóságnak élhetünk. Gyermekeink születésekor éltük át ezt: mire születnek? Arra, hogy egy ideig itt éljenek, azután elragadja őket a halál? Hiszen csak kevés embernek adatik meg, hogy olyat alkosson, valami maradandót, ami megőrzi emlékét. És milyen torz fintor a temetőket járva elhanyagolt sírok ledőlt síremlékein olvasni: emléked örökké él bennünk. Isten azonban nem feledkezik meg gyermekeiről. Tudja, hogy mi örök életre vágyunk, és ezt meg is'akarja adni nekünk. S ennek a záloga Jézus Krisztus feltámadása. Van élet a halál után is. Van öröksége számunkra Istennek. Ezt az örökséget Ő adja, és Ő őrzi, s a mi szivünkben is ő őrzi a hitet, amely az üdvösségre vezet. Nekünk nincs más dolgunk, mint mindenkor hittel tekinteni Isten hatalmára, aki kihozta a halálból a juhok nagy pásztorát, Jézust. Egy kedves történet jut eszembe, amiről Túrmezei Erzsébet is írt egy verset, A misszionárius nyelvet tanul címmel. Egy missziói állomáson az ott dolgozó keresztyén házaspárnak meghal a gyermeke. A bennszülöttek átérzik gyászukat, és egyikük megkérdezi: Ugye ti most elmentek innen? S a misz- szionárius válasza: nem, nem megyünk el. Mi tudjuk, hogy gyermekünk szerette Jézust, ezért hisszük, hogy most már őnála van az örök hazában. És azt szeretnénk, ha ti is megszeretnétek ezt a Jézust. S akkor a bennszülöttek közül az egyik rövid hallgatás után megszólal: Ti keresztyének, mások vagytok. Olyanok, mint akik túllátnak a látóhatáron. Igen, ez a hitünk tartalma és célja: túllátni az emberi élet látóhatárán emelkedő sírdombon. Meglátni Jézust, a Feltá- madottat, akiben Isten nem a múlandóságra, hanem az örök üdvösségre hívott el minket. Ez a látás ad értelmet földi dolgainknak is. Mert hisszük, tudjuk, hogy mi nem a múlandóságnak, hanem az örökéletnek végezzük azt, amit Isten itt reánk bízott. Isten ajándéka ez a hit, amelyet őrzünk, és amely reménységet ad számunkra betegségben, nyomorúságban, koporsó mellett állva, és halálunk óráján. Balicza Iván IMÁDKOZZUNK Űr Jézus Krisztus, báláit legyőző hatalmas Istenünk! Köszönjük feltámadásodat, köszönjük a belőle fakadó reménységet, köszönjük, hogy a mi örökös lakásunk Nálad elkészítve vár. Engedd, hogy ebben a hitben élhessünk és győzhessünk minden fölött. Amen. ( Mit köszönhetek - ) Szüleimnek? Évekkel ezelőtt történt, hogy miközben kerestem valamit otthon a szekrényben, kezembe akadt egy régi, kisalakú, vastag füzet. Felütöttem és beleolvastam. Legnagyobb meglepetésemre első éveim krónikáját tartottam a kezemben, melyet édesanyám akkoriban a legapróbb részletekre kiteijedő alapossággal vezetett. Mégsem az . ragadott meg leginkább ebben a naplóban, hogy mikor menynyit ettem, milyen szavakat mondtam ki érthetően, vagy hová kirándultunk, hanem az, ami a füzet első oldalán állt egyszerű, de a többinél nagyobbra írt betűkkel: „Isten nevében!” így pillantottam meg írott bizonyítékát annak, amit addig csak éreztem: szüleim nemcsak lakást, ellátást, játékokat és neveltetést biztosítottak számomra, hanem ami a legfontosabb: lelki otthont teremtettek. Ebben az otthoni közösségben tanultam meg mindazt, ami könyvből nem tanulható meg, mégis azóta is szívem legmélyén van - kitörölhetetlenül, örülni az egymással töltött időnek és a csendnek, becsülni a békességet, szeretni az embereket, az állatokat és a növényeket, becsülni az emberi értékeket és a természet kincseit, vigyázni arra is, ami nem az enyém. Mindezt láthatatlanul és abban a pillanatban érezhe- tetlenül zártam magamba és csak jóval később jöttem rá, hogy mily jó mindez. Természetesen fájt, amikor a szülői nevelés korlátaiba kellett ütköznöm, és fájt, amikor fájdalmat okoztam kamaszkori lázadozásaimmal. A szeretet azonban soha el nem fogy - ezt az igazságot nem Pál apostoltól tanultam meg első ízben, hanem az otthon közösségében éreztem meg. Azt is tudom, hogy az időnkénti büntetések után szüleim bocsátottak meg úgy, ahogy talán senki más nem képes. Amikor megtanultam Istent tudatosan is Atyámnak nevezni, ez a fogalom már nagyon mély tartalmat hordozott bennem. A szüléinktől kapott legnagyobb ajándék az otthon. Ez nem függ a gazdagságtól, a bőségtől, vagy az előkelőségtől. Az otthon akkor van meg igazán, ha van benne szeretet és van benne időnk egymásra. Amikor a saját helyzetemre tekintek, elszoruló szívvel gondolok azokra, akiknek az otthon szeretetteljes légköre ismeretlen, mert szülők nélkül kénytelenek nevelkedni, vagy éppen nem találnak igazi otthonra szüleik körében. Bárhol találkozunk is velük, feléjük nekünk kell sugároznunk valamit abból a melegségből, amit számunkra a mi családunk tűzhelye biztosított. Szüléink nem azért teremtettek számunkra igazi, meleg otthont, hogy örökre magukhoz láncoljanak. Sajnos mi sem tarthatjuk meg őket örökké ebben a földi életben. Bizony eljön az idő, hogy már csak a temető csendjében találkozhatunk szerető szüléink emlékével. Amit azonban ők egykor titkon belénk rejtettek, azt elvisszük magunkkal, hogy a tőlük kapott értékek segítségével mi is tudjunk igazi otthont teremteni önmagunknak és utódainknak. Rég bebizonyított tény, hogy az ember személyiségének fejlődésében döntő szerepe van az édesanyának és az édesapának. Amit otthon kaptunk első perceinktől kezdve, sőt még születésünk előtt is, az meghatároz bennünket életünk minden lépésében és döntésében. Első közösségünk tudattalan és Tké- sőbb fokozatosan tudatossá váló benyomásai formálják a későbbi közösségi életünket is. Ez nem tankönyvi, hanem az Isten által teremtett természetes, gyakorlati etika. Drága Szüléink! Szívből köszönjük nektek, hogy adtatok nekünk testi és lelki értékeket, hogy mi is adhassuk és sugározhassuk tovább a békességet, a hitet és az áldozatos szerete- tet - Isten nevében! Zügn Tamás Válogatás a vizsolyi Bibliából QQ Hat évszázad grafikái a Szépművészeti Múzeumban Több könyv is megjelent a közelmúltban, állami kiadó gondozásában, mely a Bibliával, a bibliai korral, vagy a keresztyén szimbolikával foglalkozik. Ezek közül fontosságában kiemelkedik a világirodalom klasszikusainak új sorozatában megjelent „Biblia” Vas István költő válogatásában és előszavával, Károlyi Gáspár 1590-es fordításának felhasználásával. Vas István előszavában ezt kérdezi: „Ki olvassa a Bibliát? Úgy veszem észre, manapság egyre kevesebben ismerik - és azt hallom, ez igy van világszerte.” Hadd tegyem hozzá: azonban egyre többen szeretnék megismerni. Hiszen felnőtt egy generáció, amelynek ismerősebb volt - ahogyan Vas István is utalt rá - Hellász isteneinek és félisteneinek mítosza, mint a bibliai történetek sora. Felnőtt egy generáció, mely megtanult verset módszeresen elemezni, de amikor egy biblikus képhez ért, mely a költő számára oly természetes utalás volt, értetlenül állt meg. És nem tudott sokszor magyarázatot adni az a fiatal tanár sem, akinek a mű elemzését tanítania kellett volna. Felnőtt egy generáció, melyet módszeresen tanítottak a műalkotás értelemszerű élvezésére, és mégis értetlenül állt meg képtárakban a bibliai történeteket ábrázoló világhírű festmények előtt. A biblikus képek, a biblikus gondolkozás át- meg átszövi európai kultúránk, európai gondolkozásunk múltját és jelenét. Jó, hogy ezt a mostani kiadása is hangsúlyozza. Vas István bevezetője személyes hangú. Érződik, hogy a költő a szövegből mint sajátjából válogat. Érződik, hogy szívesen végezte el ezt a kulturális missziót. Az alapos bevezető egyszerre hívja föl a figyelmet a Biblia olvasásának fontosságára, és kedvcsináló is az olvasáshoz. Az utószót Por József írta. Tanulmánya rövid bevezetés a Bibliába. Keletkezési és fordítástörténete közelebb viszi az olvasót a bibliai korhoz, és segítséget ad a bibliai könyvek időbeli elhelyezéséhez. A kiadványt Gerencsér Zsig- mond és Király László jegyzetszótára teszi még használhatóbbá. A válogatás az 1590-es vizsolyi szöveg hasonmás kiadványa alapján készült. Itt el kell, hogy gondolkozzam. Ha csak kulturális szemszögből nézzük is, fölmerül a kérdés: mi a fontosabb, egy XVI. századi szöveg ismerete, vagy a Biblia megismerése? Nem biztos, hogy a mai nemzedék tagjai ugyanúgy élvezik ezt a régies szöveget, mint a Biblián felnőtt, a bibliai történeteket fejből elmondó nemzedékek. Több helyen is láttam, hogy a polcon csak egy-egy sorozat van. Adott esetben a „Világirodalom Klasszikusai”. így a Biblia is csak ebben a szövegfordításban kerül éppen azoknak a kezébe, kiknek érthetőbb szövegre lenne szükségük. Károlyi Gáspár fordítása hatalmas tett volt. Irodalmi nyelvet alakító, meghatározó munka. Számunkra azonban több a Biblia, mint nyelvemlék! Kedvet csinálni pedig csak élő és ható beszéddel lehet. A Szentírás üzenete ma is aktuális, úgy ahogyan Károlyi idejében is az volt. Hiszen ő is kora nyelvére fordította a Bibliát. Szerencsésebb lett volna a bibliai történeteket, leveleket, olvasmányos, mai nyelven kézbe adni. Nem véletlen, hogy már Szenei Molnár Albert és Misztótfalusi Kis Miklós is javított a Károlyi-szövegen, hogy megfelelőbb olvasmány legyen. Örömmel vesszük kézbe ezt a kiadványt mi, akik nem ebből próbáljuk megismerni a Szentírást, de vajon azok is ugyanilyen örömmel veszik kézbe, akik ebből szeretnék megismerni a Bibliát? Nagy László Egy lelki-szellemi-művészi szempontból szinte zsúfoltságig gazdag, mintegy hatszáz év grafikaművészetét felölelő kiállításról legfeljebb három sort vagy legalább harminc oldalt lehet írni. Hogy csak a rendelkezésemre álló helyet írjam tele, elég volna az alkotók nevét felsorolni Dürertől Rembrandtig, Tiepolótól Picassóig. Nyomon követhetnénk az európai művészet stíluskorszakainak változását vagy az egyes alkotók művészi fejlődését, az európai kultúra szemléletváltozásait vagy pusztán a grafikai technikák tökéletesedését. Természetesen a portrék, allegóriák, zsánerképek, Mantegna és Fragonard mitológiai témájú művei, Canaletto és Claude Lorrain tájai, Goya „Balgaságok” című sorozata, Picasso cirkuszképei mellett a kiállítás nincs híjával a keresztyén ikonográfiájú alkotásoknak. Ezek leginkább Krisztus életével foglalkoznak, az angyali üdvözlettől a mennybemenetelig, de láthatjuk szent Kristófot terhe alatt gömyedezni Cranach metszetén és az elmélyül- ten dolgozó tudós remetét, szent Jeromost Dürerén; Giu- lio Campagnola Keresztelő Jánosa a küldetésében biztos próféta tekintetével néz a távolba. Cristofano Robettának az első emberpárt kisgyermekeikkel ábrázoló metszetén ugyanaz a békés, derűs hangulat árad, mint az ugyancsak tőle származó, a gyermekeit tápláló Föld allegóriáján. Ferdinand Bol képén, az Ábrahám áldozatán a történetet a szereplők kezei mesélik el: Izsák összekulcsolt kézzel fekszik, Ábrahám mindkét keze görcsösen szorítja a kést, az angyal jobbja Ábrahám csuklójára kulcsoló- dik, baljának áldó mozdulata hirdeti az Úr kegyelmét. Mantegna a Krisztus sírbatételén az ájulásig fokozódó kétségbeesést, Parmigianino ugyanilyen témájú képén a csöndesen szenvedő fájdalmat mutatja be. Giovanni Benedetto Castiglio- ne Lázár feltámasztása című rézkarcán a fény-árnyék ellentétnek van fontos szerepe: baloldalt a sír - a halál - sötétje, jobboldalt, Krisztus alakja körül földöntúli fény árad, a feltámadásba vetett hit és reménység fénye. Hasonlóan értelmezhetjük a fényjátékot Rembrandt Három keresztjén: Krisztus és a jobb lator keresztje fényfüggönyben áll, míg a bal latoré teljés sötétségben. A nem keresztyén ikonográfiájú művek közül kettőt emelek ki. Lucas van Leyden Fiatal férfi koponyával című metszete a vanitas-ábrázolásokhoz hasonlóan földi élete múlandóságára figyelmezteti a művészt és a nézőt egyaránt. A másik Ozenfant, kortárs, alkotó litográfiája: Anya gyermekével. Anya és gyermek, ketten szinte egy test, s a kisebb élvezi a nagyobb odaadó védelmét; a szeretet csodás és megható ábrázolása ez. A lenyűgöző gazdagság zavarba ejti a kiállításlátogatót. És lenyűgöző a színvonal, a változatosság, a bőség. Zászkaliczky Zsuzsanna
